Új privát üzeneted érkezett!

na most altattam el. mostanában csak kézben alszik el. ha lerakom néz rám a nagy szemeivel, potyognak a könnyei és bömböl. :( ilyenkor nem tudom ott hagyni, és kiveszem. apukám szerint hagynom kéne sírni, mert ez csak hiszti és pont ezt akarja, hogy felvegyem. de nem bírom látni ahogy sír.

Kolos velünk alszik. ez részben szükség (mivel a lakás elég kicsi, és nincs külön gyerekszoba), másrészt ha tudnám is hova rakni, akkor is várnék még vele, mert szeretem hallani mit csinál.
amúgy már egy ideje keresgélünk házat. nem szeretném a VII. ker-ben felnevelni a gyerekeimet. én kertesházban nőttem fel, friss levegő, madárcsicsergés, nyugodtan kimehettünk biciklizni mivel 1 nap ha 3autó elment előttünk.
Most nálunk még erkély sincs ahova kirakhatnám napközben. ezért sokat vagyok a szüleimnél. ma is kiraktuk a teraszra járokába Kolost meztelenül, és úgy élvezte. :) Nagyon meleg van ma, a hurkáiból törölgette az izzadságot. :)
Ti lkásban vagy házban laktok?

Nóri nagyon édes, olyan kis huncut mosolya van.

Lina pedig hogy rácsodálkzik a játékaira. Ő is nagyon tündéri.

Köszi Edina!
Vendég
 


Kép ezt én rajzoltam kolosról kb 1 hónapja készült
Vendég
 


Orsi: Ez a kép nagyon jó!!!!! Tanultál rajzolni, vagy csak van érzéked hozzá.

Lili külön szobában alszik kezdetektől fogva. Van bent nála egy heverő, az első hetekben míg gyakran kelt éjjel én aludtam nála, aztán az is elmaradt. Egyébként ha szükség van rám mindig mehallom és pattanok is, pedig az ajtaja be van húzva.

Családi házban lakunk.
Na itt abba kell hagynom mert sír, követeli a figyelmemet. Megyünk az udvarra sétálunk egy kicsit.

KépKép
domidina
 
 

 
 

Csürci: nagyon helyes kislány Lina baba!

Csilla: hol lehet beszerezni ezt az aranyos sapkát?

Orsi: nagyon szépen rajzolsz. Ez nem is kifejezés, gyönyörűen! Nagyon ügyes vagy. Ez a munkád is?

Én Supradynt szedek, de nem rendszeresen és szedtem vasat meg folsavat, most fejeztem be.

Mi lakásban lakunk, kétemeletes társasházban, a másodikon. Jó nagy erkélyünk van, de sétálni is gyakran mentünk és fogunk menni, vannak nagyon nyugis helyek.

Anna velünk alszik egy szobában. Amikor éjjel megébred magam mellé veszem és ott is marad reggelig, így én is jobban tudok pihenni. Igazából nem is tudom, mikor ébred, ha már reggel felé, esetleg meg tudom nézni az órát, de ha korábban, szerintem nem is ébredek meg teljesen. Kicsit eszik, aztán szunya.
Szeretjük magunk mellett tudni.

Ma nagyon keveset aludt és estére már nyűgös lett. Lehet, hogy végül is ez volt az oltás hozadéka. Kíváncsi vagyok, hogy fog aludni.
Szép estét és jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Igen, osztom Momoska nézeteit, ahogy itt elnézem a képeket, tényleg csak gyönyörű babák születnek télen. Mellékesen jegyzem meg, én is decemberi vagyok. :D

Mi is helyszűke miatt egy szobában vagyunk, ami egyáltalán nem baj, de 6 hós kora körül én is külön szobába tenném Linát, ha tehetném (valószínű még akkor sem lesz rá lehetőség), ha már átaludná gond nélkül az éjszakákat.
Orsi, ti hová költöznétek vagy fogtok költözni?
Mi jelenleg lakásban lakunk (és most pesten, nem Miklóson), de amúgy Miklósra, és házba szeretnénk költözni amint lesz rá mód.
Fú, de nagyon jó ez a rajzolt kép! Mindig is irigyeltem azokat, akiknek ilyen kézügyességük van. Nekem már általános iskolában is anyu rajzolta meg a házi feladat rajzot „a téli szünet élményei” feladatként. Hóembert, dombot, csúszkáló gyerekeket ábrázolt. Hármast kaptam rá-vagyis az anyu. :cry: Még egy cicát se nagyon tudok lerajzolni… Hát, most nagyon irigyellek, Orsi! :D

Megyek aludni, ki tudja mikor kel kellnem…
Jó éjt mindenkinek,
Cs.

Kép

Kép
csürci
 
 


Jó érzés úgy kezdeni a reggelt, hogy elszáll az ember irománya... :evil:
Azt ecseteltem egyrészt, hogy tiszta lelkiismeret-furdim volt, hogy anyu kézügyességét így lehúztam, pedig alapvetően ügyesen rajzol. Csakhát Orsi rajza eléggé más megvilágításba helyezi a dolgokat..
Másrészt arról írtam, hogy kis bitang Linám 1/2 5-kor úgy döntött, hogy tornázni szeretne, és mindenképp hasra akart fordulni. (Pedig este cici után - jó, hogy nem volt túl sok tejem- még megivott 200 ml tejcit a tegnapi és a reggeli fejésből, ezért biztos voltam benne, hogy egy nagyot fog aludni! :? ) A hasrafordulással önmagában nem is lett volna gond, mert megy neki, de a kiságyában nincsen annyi helye, így hangos nyögésekkel jelezte, hogy segítségre van szüksége. Viszont tudtam, hogy nagyon sokáig nem fogja bírni, ezért nem feküdtem vissza, hanem vártam türelmesen. 15 perc múlva láttam, hogy azzal küszködik, hogy nehéz a feje (a kis butus arra még nem jött rá, hogy hason is leteheti a fejét oldalra fordítva, ilyankor csak egyenesen fúródik bele az ágyba, szőnyegbe, ahol éppen van. Lehet ki kéne próbálnom egy ilyen arcnál lyukas masszáságyat :lol: ). Szóval visszafordítottam, azzal a lendülettel újra oldalra fordult, még küszködött egy kicsit, de most alszik. Öleli a fejvédőjét, és kilóg a keze a kiságyból. Úgy lefotóznám, de nem akarom, hogy a vaku fénye felébressze.
Megyek, én is pihenek még egy kicsit.
Edina fent vagy már?

Kép

Kép
csürci
 
 


Jó reggelt!

Csürci ez nem kérdés, én mindig ilyenkor kelek, vagy ébredek :cry: A férjem órája 5.10-kor megszólal, és ha Lili nem is ébredt fel én már ilyenkor nem alszom. De ma is klet az órával uh. f6-kor már ettünk, most meg itt dumálgat.

Én éppen a korai kelés miatt korán is alszom el. Akkor amikor te még itt voltál este én már alukáltam.

Éva: Lilinél az oltás pont az ellenkezőjét váltotta ki, aluszékony lett tőle 2 napig.

KépKép
domidina
 
 


Ja még azt akartam írni, hogy tegnap megtört a jég. Eddig is fordult már oldalra majdnem hasra csak a kezétől nem tudott, mindig a hasa alatt maradt, meg a kiságy rácsa sem engedte tovább, de tegnap hasra fordult egyedül. Mire bementem újra hozzá már hason nézelődött :lol:

Azt hiszem nem írtam, tegnap kitettem a teraszra a járókát bele a Tüncit mesztelenül, még így is melege volt. Egy fél órát volt el, aztán jöttünk is be. Úgy látszik ebben rám hasonlít, nem igen bírom a nagy meleget.

Vennem kelll egy gumilepedőt, mert így hamar elfogy a gyerekalátétem.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

De sokat írtatok tegnap óta. :)
Köszönöm a rajzzal kapcsolatos dícséreteket. Nem tanultam sehol, ez „csak úgy jött”.  Magamtól tanultam, és egyre jobbak lettek a képet. Hogy is mondják idegen szóval ezt?...Autodidakta.Szoktam festeni is,olajjal, de embereket csak rajzolok, azért ennyire nem megy a festés.
Nem ez a munkám de még lehet. :)

Ma n7kor keltünk. tegnap alig tudott szegénykém elaludni, olyan meleg van. én is nehezem aludtam el.

Tudom mi maradt ki még: a tejtesó: (már nem tudom ki kérdezte)
Itt a babaneten találtam egy anyukát aki írta, hogy felesleges anyatejet keres 3. kisbabájának, mivel nem fejlődtek ki a tejmirigyek a mellében. Én írtam neki, hogy tele van a mélyhűtőm, már étel nem is fér be mellé és örömmel neki adom. Most számoltam ki több mint 6 liter tejet tudtam adni.

Edina: gratulálok Lilinek a forduláshoz!!!

Csürci: anyukámék a 22. ker-ben laknak, és vlhova a közelükbe költöznék szívesen, mert ha Szabi (a férjem) dolgozik át tudnék hozzájuk jönni, segítenének a babával… stb. szóval jól jönne a közelségük. A másik pedig lehetőség a 14-ker mivel a sógoromék oda költöztek. Ott októberben jön a baba és jó lenne ha Kolos és a pici együtt nőnének fel. És van 3. alternatíva, a 18.ker-nek a kertvárosi része, mivel ott még meg tudnánk fizetni egy kertesházat (sajnos a 22-ben nagyon dárga) és olyan hangultos a környék, van egy nagy edő is, és az M0-son anyáékhoz is könnyen eljutunk.
Keresgélünk rendületlenül de nem könnyű.
Miklós alatt szigetszentmiklóst érted? Mi is néztük, tök jó házak voltak ott, de Szabinak nem tetszett a környék.
Vendég
 


megjöttünk egy gyors sétából, boltban voltunk. Vettem baba magazint. Gondoltam inkább most, amikor még nincs az az őrült meleg. Mi próbáljuk 24-fokig tartani a lakást. Sajnos ilyenkor sötétebb van, a redőnyök lent majdnem egészen, hogy kizárjuk a ameleget.

Azt szokták mondani az öndicséret büdös, de kézügyességem nekem is van. Én is szeretek rajzolgatni, bár már régen tettem ilyet. Na de ennyire azért nem menne. Régebben üveget festettem, de tojásmozaikkal is dolgoztam, szárazvirágból, termésből készítettem ezt-azt. Tele van egy szekrényke ilyen eltett dolgokkal, ami egyszer valahova jó lesz címszóval. Varrogatok is.
Na de elég magamból

Vettünk egy medencét Lilinek, amibe azért mi is be tudunk ülni. Nálunk ez lesz az idei fürdés, nyaralás. Ha marad ez az idő talán fölállítjuk a héten. Kíváncsi lezsek hogy fogadja, mert még nagykádban sem fürdött.

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,
borso - szerencsere - ma csak 8kor kelt (persze azert evett 1-kor es 5kor:-)), de az esti fekvesnel megint balhezott 5 percet. brrr! most meg nemtom, mi lesz, mert amig leugrottam a nappaliba vmiert, addig o - valszeg - bealudt par percre a nagyagyon, de felriadt vmire, s ez a franya, ha 2-3 percet alszik, akkor mar nem almosodik el, csak masfel ket ora mulva. de most fenn dumalgat.

tegnap volt aliznak "szoraka"-bemutatoja, ilyen neptanc-nepijatekok stb. szakkorre jar heti ketszer az oviba (meg aerobikra, de annak hetfon lesz bemutatoja), na ez a tegnapi vicces volt, mert a szuloket is bevontak a jatekokba, en meg borisszal voltam, mert apa eppen szigorlatoztatott...borso nagyon elvezte, mikor a korjatekokban a kezemben volt, egyik labat egy kislany, masikat masik kislany fogta, meg ugraltunk, porogtunk, forogtunk a 25 gyerek es meg tobb szulo kozott, vegigrohogte.

ja. mi is lakasban. egy 5 lakasos tarsashazban, csak belso ketszintes a lakas, ezert mondok mindig ilyeneket, hogy lejovok, felmegyek. van ket erkely, egy nagy, egy kicsi, s elso, es hatsoudvar, a hatsoban hinta-homokozo, es ez zoldovezet, ugyhogy gyerekkel idealis...a ket nagymama (pesti, fertodi) meg kerteshazban lakik, ugyhogy az is kijut a kolykoknek szerencsere. en nemigazan szeretem pestet, de amit nem szeretek benn, azt zuglonak ezen a reszen el lehet felejteni, amit meg szeretek, az itt is meg van, mert 5 perc seta, es elarjuk azt a helyet, ahonnan hipphopp eljutunk tomegkozlekedessel is mindenhova. szoval pest elonye megvan (sokfele valasztasi lehetoseg), hatranya kikuszobolve(szmog, autok, keves fa, sok ember) stb.

most meg mar nyuszog. megyek.

Kép
Kép
momoska
 
 


ja. orsi, egyebkent pont a fent irtak miatt nagyon tudom ajanéani ezt a kornyeket, br a hazak megfizethetetlenek, a lakas se olcso, de rengeteg uj lakas epul, s nagyon sok a kisgyerekes, gyerekbarat az egesz kornyek ugyanis.

Kép
Kép
momoska
 
 


evi,
te is tanar? hol? mit?

Kép
Kép
momoska
 
 


Réka, én sem szeretem Pestet, túl zsúfolt, sok az autó, nincs egy rendes park ahova kivihetem sétálni, ugyanakkor épp az a jó benne, hogy olyan közel van minden. 500m-es körzetben van 3 gyógyszertár, közért, piac…stb. minden ami kell,és nem kell kocsiba ülnöm ha épp elfogy a liszt.
A sógoromék a Huszt utcában vettek lakást, 6 lakásos társasházban, fsz, kertkapcsolatos. Először mi is ilyet kerestünk,de aztán előjött Szabi zenész énje, hogy ő tulajdonképpen mégis házat szeretne, pincével, ahol berendezhet egy próbatermet, és tud dobolni. Én nem tiltakoztam mivel ez nekem is jobb lenne. Ha zenélni akar elég ha lemegy a pincébe és így nem kéne csepelre kijárnia ahol most van a próbaterembem.
De sajnos a ház elég drága arrafelé.

Kolos már fürdött a nagykádban az apjával, és élvezte. Sokkal jobban mint a másikban. + egyszer elvittünk babaúszni, ott sem volt semmi gond, nevetgélt is. Egy nem tetszett benne,hogy semmi sem történt. Azt hittem sokkal interaktívabb lesz a dolog. Eredetileg azért gondoltam rá, hogy megszokja a vizet és ne féljen tőle ha majd nyáron víz közelébe visszük.
Ti jártok/ akarjátok úszni vinni őket? vagy hülyeség?

Alíz látom szereti az ovit. Hány évesen vittétek először? Nem volt gond a beszoktatással? Tudm ez még nálnuk messze van, de érdekel mások hogy csinálják? Meg a korkülönbségről akartam kérdezni, hogy szerintetek mi az ideális? Réka, Évi Ti a gyakorlatban is tapasztaltátok.
Vendég
 


nem reka vagyok (mamice reka), en julia, de no problem.
ovi: aliz extran kotodos fajta, imadja az embereket, ha kozben mi is ott vagyunk vele, ezert nehez volt a beszoktatas az oviba, azaz nem az eleje volt nehez, hanem meg neha most is elotor belole, hogy megtorpan az ajtoban, s ugy kell rabeszelni, hogy menjen be, de miota megtalalta azt a baratnot, akivel a legjobban erzi magat, azota foleg akkor van gond, ha az a kis lany (meg) nincs benn, de szerencsere az ovi es az ovono nagyon-nagyon jo (nem gyozom elegge dicserni), szerencsenk volt. ezert, ha a kezdeti megtorpanason tuljut, akkor mar nagyon jol erzi magat, csak a delutani alvas a gond, mert o nem alszik du., nem is hianyzik neki, viszont a szakkorok du. vannak, s meg utana is maradni akar...a heten meg szedi a gyogyszeret delben is, ezert delben elhozom, s 3ra visszaviszem, de 2 perc az ovi, nem gond.

nem hiszem, h. lenne idealis korkulonbseg. 2 esfel-3eves korig testverbarat a dolog, mert ok meg osszenohetnek, de tobb a veszekedes is, meg ha nem nonek ossze megse akkor tobb a rossz testverkapcsolat.
3 eves kor felett szulobaratabb, mert azert egy kicsivel nem konnyu a terhesseg, plana, ha megszuletik.
aliznak borisz sose lesz igazi jatszotarsa, de szerencsere vannak ovistarsak es csaladi baratok ilyen korban neki, viszont imad anyaskodni vele, s nekem meg neha konnyebb is, mint mior egyedul volt, mert lekoti magat borisszal, pedig nem egy egyedul jatszos fajta.

Kép
Kép
momoska
 
 


bocsánat, ne haragudt, csak az 'm' betűt néztem a felhsználónév elején, és nem figyeltem. :?
Vendég
 


Sziasztok!
Mosmoska, Dabason tanítok német nyelvet a helyi Szakképző Iskolában.

Én azért csodálkoztam Anna tegnapi éberségén, mert az előző havi oltásnál épp aluszékony volt. Éjjel viszont jól aludt.
Ezek az oltások azonban már sokkal jobbak, mint annak idején Gerinél, jobb a hatóanyag, mert akkor még jellemző volt, hogy belázasodtak és nagyon nyűgösek voltak a gyerekek.

"Hála" a melegnek a szúnyogok is megjelentek :(

Anna ritkán nem ébred meg reggel, mert ha aludna is, a bátyja mindig rásegít az ébredésre, fél 7 körül, addig puszilgatja. Nem tud addig suliba menni, amíg nem játszott egy kicsit a húgával, 10-15 percet.
Aztán 8 körül eszik még egy kicsit és visszaalszik, 1-1,5 órára. Most nyűgös egy kicsit, biztos melege van, megyek kicsit vízbe dugom...

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


nekem is nemet az egyik szakom a harombol.

Kép
Kép
momoska
 
 


Kép Hűsölés avagy Baba a vödörben

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


én a nagyobb korkülönbségre szavaznék kb. 4-5 év, csodálom azokat, akik kis korkülönbséggel vállalnak gyereket. Hogy bírják???? Na meg azokat is akiknek ikrei vannak.

Kinél hány fok van a lakásban, hogy így hűtitek a gyerekeket?

Nagggggyon jó ez a kép!!!! :lol: :lol:

KépKép
domidina
 
 


Kép Belejöttem a kicsinyítésbe és feltöltésbe, mint a kicsi kutya az ugatásba :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Kép Komoly is tudok lenni

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


26 fokot mutat a hőmérő, de ez még kellemes :)
Gyerek hűtési ötletet mutattam. Nagyon szereti.

Én is a nagyobb (4-6 év) korkülönbségre szavaznék. A gyerek is jobban megérti a miérteket és szülőbarátabb, persze. Kis korkülönbséges testvérek sem lesznek feltétlenül jó játszótársak.

Nálunk majdnem 10 van a két gyerkőc között, de ez is jó, így alakult.

Nekem is van egy 10 évvel fiatalabb húgom és nagyon jó. Az elején persze nincs igazi testvér-kapcsolat, de ez idővel változik és erős a kötődés.

Úszás: Gerit hordtam annak idején, mert 3 éves koráig Pesten laktunk. Nagyon szerette. Itt is úszik 4 éves kora óta.
Dabason nincs babaúszás, de most hallottuk, hogy a szomszéd faluban igen. De most a lábam miatt ugye, nem megyünk, aztán jön a nyár és ősztől tervezem. Én jónak tartom.

Geri 3 évesen ment oviba, könnyen ment viszonylag a beszoktatás, de igazából nem szerette, csak később, középsőtől.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Csak használt a "hűtés", mert fürdés után evett és elaludt, mint aki megadta magát...

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


nagyon édes Anna abban a vödörben. És olyan aranyos kislány ruhákat tudnak csinálni, remélem a 2. babám lány lesz. :)

itt szüleimnél 27et mutat a hőmérő, kint pedig árnyékban 29et. otthon a lakásban nem tudom milyen lehet, hétfő reggel óta nem voltam ott. múlt héten 25 volt a legtöbb.

Kép ha más pucérkodás... :)
Vendég
 


Sziasztok,

koszi a reszletezest az alvas-szoba temaval kapcsolatban :)
mi is egyutt vagyunk, apa hetkozben kulon szobaban de gondolkodom hogy mostmar lehet hogy attehetnenk kulon szobaba Norit, meg erik bennem a dolog, addigra el is erjuk a hat honapos kort. :P

Orsi, tenyleg nagyon jol rajzolsz! egyebkent mi a szakmad?

A mult heten elmentem a bankba hogy intezzuk a babakotvenyt (start szamlanyitas) es nem jartam sikerrel, mert az elozoekben adott informaciojuk nem volt jo miszerint eleg ha a csp az en folyoszamlamra jon, most kernek 30 napnal nem regebbi igazolast. nagyon felment bennem a pumpa, mivel Nandi (ferj) szabit vett ki hogy ezt es hasonlokat elintezhessek, nehezen tudtam elszabadulni es direkt erdeklodtunk elotte hogy mi kell. mindegy, a MAK-ot a 30. hivasra sikerult elernem (addig foglaltak voltak) es kuldik az igazolast. Ti hogy alltok a babakotvennyel? hagyjatok a MAK-nal vagy bankba atviszitek? Fogtok ra tenni havonta plusz osszeget?

Nori ma masodszor aludta vegig az ejszakat, eddig minden ejjel felsirt es vagy v.aludt magatol vagy egy kis nyugtatassal sikerult elaltatni. Ejjel 11-kor meg meg szoktam szoptatni (elotte 7kor) ugy hogy kiveszem a kisagybol almaban, es almaban szopik, aztan visszateszem.

Megyek mert nemsoka ebred es addig is pakolasznom-takaritanom kell, penteken meg jon anyos-mami, plusz hozza magaval Olgi nenit aki egy rokon ugyhogy asszem felul leszek vizsgalva...

sziasztok, szep napot!
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


NAGYON JOK A KEPEK!!!!!!!!!!!!!!

Annarol a kep olyan mint valami reklamfoto :) nagyon aranyos!

Kolos meg igazi kisfiu!

nalunk 25 fok van, meg elviselheto.

Jo a picit nagyobb korkulonbseg, csak en meg oregszem itt....
ha ertitek mire gondolok.

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Jó reggelt Lányok!

Mi történt? Pang a topik.
Anna épp elaludt, gondoltam írok egy kicsit. Ma már kétszer kellett átöltöznöm, mert mindig lebukott. Tegnap óta még többet bukik, pedig előtte sem volt piskóta, amit csinált. Már annyira vigyázok, hogy evés után ne mozgassam, de ha nem is rögtön, akkor félóra-óra múlva jön vissza. A mosás nagy részét ezek az egy-két órát hordott, de lebukott ruhadarabok teszik ki. :(

Reggeliben napoztunk is kicsit, kiültünk 8 előtt az erkélyre, pont odasüt a nap és ez még ugye nem éget.:)
Ez a szél elég jól lehűtötte a levegőt, most már sokkal kellemesebb.

Csilla: nem értem mire gondolsz, szerintem nem öregszel :)
Túl kicsi korkülönbségnél az anya szervezetét megviseli a terhesség. De nyilván ezt mindenki maga dönti el.
Mi kaptunk ugyan értesítést erről a Start számláról, de még nem foglalkoztunk vele. Körbe kellene járni, hogy mi a garancia rá, hogyha bebukik az egész, vállal-e valaki garanciát a pénz visszafizetésére.

Edina: nagyon jóóóó dolog az a medence. Igazából én is amiatt vágynék kertes házba, hogy legyen medencénk, lehessen bármikor hűsölni. Szeretem én a strandot, itt Dabason nagyon jó van és nem is zsúfolt, ráadásul tavaly nyáron este 9-ig volt nyitva, de nem mindig megyünk strandra sem.
További szép napot Nektek! :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok!

Jöttem volna ma előbb is, csak nem indult a babanet.
Csak gyorsan mert mindját megérkezik a férjem nagymamája és mennem kell. Jön vasalni. Nem mintha én nem tudnék vagy nem szeretnék, de annyira akar valamit segíteni és ezt rá tudom bízni. 85 éves, de olyan mint egy duracel nyuszi.

Na meg a férjem fia is jön, dolgozgatnak (21éves).

Babakötvény: Mi átvisszük másik bankba, és tenni is fogunk rá. Én is az igazolásra várok, még nem jött meg. Jó hogy felmerült, már elég régen kértem és még semmi válasz. Utánanaézek.

Csilla: Miér eteted meg 11-kor ha föl sem kel, nem fölösleges ez? Van valami magyarázata?

Éva: Lili is sokat bukik, de egy ideig én az előkét még rajta hagyom éppen hogy ne kelljen annyiszor öltözni. Azért erre ritkán kerül sor. Ha egy kicsi jön vissza a ruhára, azért még nem öltöztetem át, megy alá egy zsepi, hogy mégse a vizes ruha érjen a bőréhez.


Mennem kell...

KépKép
domidina
 
 


Edina: jó ez a duracel nyuszi :lol:
Nálam is elkelne egy ilyen nagyi, én nem szeretek vasalni. Nem is szoktam, csak ritkán, főleg nyáron, ha fel kell venni a ruhát.

Anna nem csak magát bukja le, engem is, úgy hogy lefolyik a pólómon, néha a nadrágomon is. :(

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


újra itt!

Még amit írtam volna, Csilla az öregedés, azt hiszem én értem, mert mint írtam én is a nagyobb korkülönbség mellett vagyok, csak hát mi meg nem leszünk fiatalabbak sajnos. És mire újra szóba jöhetne egy tesó (legalábbis nálam) addigra én már 38 lennék. Akkor én meg már nem valószínű hogy vállalok. A férjem meg 10 évvel idősebb uh. nála meg már méginkább késő lenne.

Na meg ma f6-kor kelt, f5-kor is felsírt, már majdnem "szentségeltem egyet" de csak ki volt takarózva és ez volt a baja gondolom, mert ha ilyenkor betakarom megnyugszik és alszik tovább.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Evi, aranyos vagy, de tenyleg en is 33 vagyok, ot ev mulva mar 38, a ferjem nalam is 10 evvel idosebb, szoval ugyanaz a helyzet mint Edinanal. Inkabb megprobalkozunk meg most (pontosabban egy honap mulva) ha sikerul, akkor igy lesz jo. Jo lenne meg egy kisfiu, es Gergo lenne a neve :P .

Edina, azert etetem meg almaban, mert ugy gondolom hogy napkozben a negy etetessel nem eszik valami sokat (5-600 kozott), ezert tuti szuksege van meg plusz enni, de nem szeretnem osszekotni az evest az alvassal, szoval ha felebred, ne azert aludjon vissza, mert megetetem. fu nem tudom, erthetoen fogalmaztam-e meg...

tok jo az ido!!!!!!!!!!!!!!!!!!

udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


ja, jo ez a Duracell nyuszi! ismeros... :)

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Sziasztok!

ma elég későn kelt Kolos 7:50kor. nem is ántam, mert annyira fáradt voltam, ha előbb ébred nem tudok kikászálódni az ágyból.
Tegnap este jöttem haza anyáéktól, és 1 óra alatt tettem meg az utat ami normális forgalmi viszonyok mellett 25 perc. Kolos egész jól viselte, a végén kezdett el nyüglődni. nem szeretek egyedül autózni, mert ha sír nem mindig tudom megnyugtatni. Utálja az autósülést.

reggel gyorsan lerohantam vásárolni, hogy ne a nagy melegben kelljen. nem aludt el a babakocsiban, de ahogy visszaértünk beraktam az ágyába, és egyből elaludt.

korkülönbség: nekem a 4-5 év már sok lenne. nem a korom miatt, hanem nem szeretném ha túl sok idő telne el a két gyerek születése között. én a úgy 2-3,5re gondoltam.

babakötvény: idáig még nem foglalkoztunk vele, de át szeretnénk vinni másik bankba. milyen igazolás kell hozzá?

Csilla: és mi van ha elég neki a napi 5-600? Ha éhes úgyis felébreszti a hasa, nem?

nekem is szoktak segíteni a nyagyijaim vasalni (73 és 76 évesek; jó volt a duracell nyuszi hasonlat, nálunk is megtalálható: apukám anyuka, még úszini is jár 3x egy héten).
ők is nagyon szeretnének segíteni vlmit, és "muszáj" adnom nekik munkák. így úgy érzik szükség van rájuk. Sajnos a nagypapáim már nem élnek, így kvázi nincs kiről gondoskodniuk. néha még ebédet is hoznak és nem kell főznöm. :) jÉs a legfontosabb odavannak Kolosért, így bármikor szívesen jönnek segíteni, vigyázni rá, kérnem sem kell. :)
Vendég
 


sziasztok,
hat mit muvelt ez a kis gonosz tegnap a napkozbeni alvasaival...inkabb el se panaszolom.
csak azert jottem, h. boldog hofordulot kivanjunk borsoval egyutt Lilinek!

ja. en 38 vagyok. aliznal 32 voltam. nem igy terveztuk( nem is terveztunk:-)), de 30 alatt se.
engem nem zavar. azt ugyse tudom, meddig elek, a kolykok csak fiatalon tartanak, bar a diakok is a suliban. :roll:

majd meg jovok, csak kaka van. (nem nalam)

Kép
Kép
momoska
 
 


igen, igen, csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz:

BOLDOG 5. hónapot LILI
Vendég
 


Sziasztok!

Kicsit elmaradtam pár témával.
Nálunk Dávid 3 hónapos kora óta külön szobában alszik, mi átköltöztünk a nagyszobába, Ő maradt a kicsiben.

Csilla!
Ahová megyünk az épület maga egy hotel, viszont az 5. emelettől felfelé át van alakítva apartmanokká, mi a 9.-en leszünk.

Babaúszás: nálunk szombatonként van az usziban, viszont akkor mi szinte mindig a telken vagyunk, így oda nem tudunk menni.

Orsi!
Nagyon szépen rajzolsz!

Edina!
Naplóféleséget írok én is, de a legtöbbször csak arra van időm, hogy a fontosabb eseményeket beleírjam. Viszont mi is sokat fényképezünk és végre hosszú idő után a férjemnek sikerült megtalálnia a kamera töltőjét, úgyhogy most már azzal is tudok kamerázni nem csak a fényképezővel.

Boldog hófordulókat kívánunk mi is a piciknek: Anna, Lili, Kolos, Nóri, Lina, Borisz! :D Mindenki így a hónap vége felé született?! :lol:

Kép
Kép
tina82
 
 


Akartam még írni:

Évi!
Nagyon jók a képek Annáról!

Most már nekem is illik felrakni egy párat :)

Na mi az?! Csak beleraktatok ebbe a hordozóba, de nem indulunk? :lol:
Kép

Apával a telken.
Kép

Kép
Kép
tina82
 
 


Köszönjük Lili nevében.

Érdekes, ha fiú lett volna nálunk Gergő lett volna a neve. Egyre gyakrabban hallani ezt a nevet.

Lili most visszavett az adagjából, már két napja megelégszik 100-130-al.

Na de megyek mert álmos. Egyre jobban gondolkodom azon hogy csináljam hogy ne kelljen elringatnom. Sürget az idő, tudom egyre nehezebb lesz leszoktatni.
Csak ha beteszem az ágyba elkezd tornázni, nézelődni forgolódni, aztán nyafogni egy idő után. Szerintetek hagyjam. Nálunk a felvesz nem válik be szerintem. Sokszor ha ringatom az ölemben. ott is sikít, megfeszíti magát, mintha azt mondaná hogy nem akarok aludni. A módszer szerint pedig meg kell nyugodnia nálam utána rakom vissza. és kezdem előről. csak hát elég sokára nyugszik meg nálam....

KépKép
domidina
 
 


en is a kiborulas szelen allok altatasugyileg, mar azon gondolkodom, h. hagyom, bealszik, ha akar...de aztan sose hagyom, pedig szerintem nem er meg egy-egy napkozbeni (foleg delutani) alvas kb 20-30 perc szenvedest (mindkettonk reszerol) elotte. sajna o ringatasra nem alszik el, arra felelenkul, szopcsira hol igen hol nem, a nagy babakocsi tuti, de alizzal nem tehetem meg, hogy 2-3 orankent kirangatom setalni, meg nem is akarom, meg nem is jo...ugyhogy megy a siras es a simogatas, de azzal csak a sajat lelkemet nyugtatom (nem sok sikerrel), boriszt nemigazan sikerul. s meg 20-30 perc mulva se a simogatastol alszik el, hanem akkorra annyira elfarad, h. kiveszem, s a szopcsi mar - altalaban - segit.
hozzam ilyenkor jo ideig aztan nem szabad szolni, ugy ki vagyok borulva, szegeny aliz mar alig mer kerni egy pohar vizet ilyenkor. :? :? :cry: :cry: :twisted: :twisted: :cry: :cry:

Kép
Kép
momoska
 
 


csilla,
nalatok milyen hosszu idok voltak sirosak az elso napokban (mikor elkezdted a szoktatast)??

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

BOLDOG HOFORDULOT LILINEK!!!!!

Tina! nagyon jok a kepek, foleg a hordozos! :)
Most keresek en is jo nyaralo helyet, hova menjunk...

Orsi, Edina,
Biztos hogy igazatok van, kicsit tulzasba viszem az aggodast, hogy keveset eszik...
En egyszer mertem kocsival egyedul vinni Norit, akkor is csak 10-10 percet vezettem. Pedig el kellene kezdeni, csak felek...
A babakotvenyhez kell egy MAK-os igazolas (30 napnal nem regebbi) hogy en kapom a csp-t, szul.anyakonyvi kivonat bemutatasa, adoigazolvany (vagy felhatalmazom a bankot hogy a bank intezze) plusz ket felhatalmazast kell alairni a banknal.

Edina,
Nalunk tegnap este ota az van -csak el ne kiabaljam- hogy beteszem a kisagyba, mosolyog, picit oldalra fordul, h.ujjat a szajaba teszi es becsukja a szemet. Kijovok, de ha elkezd nyuglodni, bemegyek, odahajolok hozza es ujra becsukja a szemet, megvarom mig elalszik. Nem fogom az f-t modszerre de ha azt nem kezdem el akkor meg most is kisagyundora lenne.
Amikor sirt a kisagyban felvettem, es max. 2 perc mulva visszatettem, ha sirt akkor is es utana rogton megint kivettem. Ha elkezdtem betenni, es "utkozben" sirt, akkor is befejeztem a mozdulatot es megint kivettem. Ha kapalozott a kezemben, letettem. ahogy a no irja a konyveben. Amikor csinaltam ezt a f-t modszert akkor szinte az egesz nap errol szolt, amikor aludt N, akkor a konyvet olvastam (a vonatkozo temat mindig ujra atolvastam, erot meritettem).

Momoska,
Tok jo hogy mindig mentek valahova, jo sok inger eri Boriszt :)

Udv
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


de jo, h. latjuk davidot is, utoljara ujszulott kepet lattunk rola. aranyos kis pasi lett!:-)

csilla,
hat nekunk tobbnyire - aliz miatt - muszaj mennunk, de mar eleve, ha borisszal megyek erte az oviba, az egy remalom lenne egy normal gyereknek, ugyanis altalaban 6-8 gyerek allja korul, simogatjak, gyomoszolik, jatekat tologatjak a szajaba, kezebe, nyomkodjak a hasat, puszilgatjak a labat es visitoznak. ez a kis lokott meg csak neman les! regebben meg mosolygott is, mostanaban mar nem:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Momoska,

Kb. 40 perc volt a leghosszabb felvesz-letesz. Eleinte csak 45 percet aludt, ami nem jo, olyankor ujabb f-t, de a 3. napon mar sokkal hamarabb elaludt es tovabb is aludt. A konyvben minden faszaul (bocs) le van irva, a no meg azt is megirta hogy mikor fog ebredni a gyerek (ha ez van vagy az van), es valoban igaza volt...
Az ejszakai eteteseket is elhagytam, amibol volt ketto is, es mostanra mar vegre nincs nyugi ejjel sem. kopp-kopp lekopogom..

Csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


ejjel is megcsinaltad ezt????

Kép
Kép
momoska
 
 


helyesbites: nincs nyügi, nyugi van

KépKép
Kép
csillaz
 
 


szerencsere ejjel csak nyügi volt (max 30p), es visszaaludt magatol (nem sokat aludtam az aggodas miatt). itt kezdtem el a 23 orai almaban etetest, amit a konyv javasol.
mostanaban volt egyszer hogy felsirt, a hasa miatt, akkor nyugtattam, nem segitett, fogtam az angolvizet, kiskanallal beadtam a kis szajaba, es most nem tudom hogy a meglepetestol, vagy az ízétol (erdekes ize van), de abbahagyta a sirast, ujjszopi es alvas.

KépKép
Kép
csillaz
 
 


mar kezdem azt hinni, hogy nem latom, mikor almos, en akkor gyanakszom nala almossagra (sajna ez a franya meg eleteben nem dorzsolgette a szemet, s nemis nagyon asitozott), ha mar semmivel nem tudom lefoglalni, es mar aliz sem), s mar az olemben is nyugolodik.
pont ezert vagyok kiborulva, mert nincs semmi modszerem, egyszeruen azt nem erti, ha ringatom, olyankor vagy sir ugyanugy, vagy vigyorog ram, vagy dumalgat, vagy icereg-mocorog barmeddig...nem fejlesztettunk ki altatast, mert eddig elkenyeztetett, aliz meg mindig is elkenyeztetett ilyen szempontbol.

Kép
Kép
momoska
 
 


az ujjszopas azert irigylesre melto, szerintem aliznak az volt a csodaszere!

Kép
Kép
momoska
 
 


Nori baba kepek

esti furdozes
Kép

lab nezegetes - szelloztetes
Kép

KépKép
Kép
csillaz
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?