Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

Judit,
hát igen a vége felé bmi nemű takarítás fárasztó, óvatjával kell csinálni. Nálunk pénteken volt anyós+após, úgyhogy délelőtt nagytakarítás, de végül is csak a nappaliban voltunk meg a gyerekszobában, úgyhogy hiába súroltam le a csempéket a fürdőben és a wc-ben (legközelebb már csak szülés után - jó pár héttel Kép).
Ha csak egy picit is elfáradsz, ülj le, tudod a házimunka megvár.
Ez jó, eddig azért rimánkodtunk, hogy legyen már hűvösebb, most meg azért, hogy legyen meleg(ebb) KépKépKép. Én igazán annak örülnék, ha még okt. elején/közepén is jó idő lenne, mert akkor nem kéne a leányzót "belefojtani" a sok meleg ruciba.
Cipővásárláshoz sok sikert, 23-án pedig jó idő lesz és kész Kép.

Alma,
te is nagyon vigyázz magadra + babócára!
Engem már nem sok minden lep meg, a Petinél még fura volt, hogy a nagy pocakot senki nem veszi v. nem akarja észrevenni a tömött buszon, de már nem zavar, sőt az a csoda, ha átadják a helyet. Viszont gyerkőccel a karodban már sokkal jobb a helyzet Kép. Ma azon húztam fel magam, hogy a postán nagyon sokan voltak, állok kb. negyedórája, és amikor a sor kb. 1 métert haladt, elémcsusszant két középkorú nő (addig a fűtőtesten ültek), hogy ők előttem vannak a sorban csak fáradtak!, ezért leültek. Én nem várom el, hogy kivételezzenek velem (jelen esetben pl. előrébb engedjenek), de azért hülyének ne nézzen senki. Úgyhogy fogtam magam és kiálltam a sorból, majd hétfőn újra megpróbálom Kép. Én hülye, simán kihagyhattam volna a postai menetet. No mindegy!
Én a Petinél nem szereztem be a poci-rucikat, mert "minek, az a 9 hónap elrepül, oszt meg vissza a régi ruhákba, feleslegesen nem költünk". Aztán rájöttem, hogy az a 9 hónap nem is olyan rövid, főleg ha van 2 ruhád, ami kényelmes, és azokat cserélgeted. Bár idén sem költöttem kismama ruhákra, viszont szülinapra mindenkitől azt kértem Kép. (Hátha még pár év múlva szükség lesz rá Kép)
Na az én férjem kb. másfél fejjel magasabb nálam, és most úgy érzem magam mellette, mint egy törpebálna, sőt szerintem a pocak növekedésével arányosan a magasságom csökken Kép.
Hát én ezt a várandósságot is 69 kg-mal indítottam (ami a 169 cm-hez társul, tehát nem vagyok egy hmm... modellalkat), és kedden a doki mérlege megállt a 84-es számnál, bezzeg anyuékén CSAK!!! 8O kg vagyok (itthon ilyen veszélyes szerszámot nem tartunk Kép). Úgyhogy nem úgy nézek ki, mint Rubint Réka, de - remélem - ismét a víz szórakázik velem, az pedig pár nap alatt lemegy (nagy része). Anno a Petinél 18 kg-t híztam, mikor 4 nap után itthon ráálltam a mérlegre (akkor még volt) 11kg mínuszt mutatott, az a 7 pedig úgy tűnt el, hogy nem sokat tettem érte (na jó, semmit).
Tehát reménykedem, hogy nem maradok kisbálna Kép.

Sok puszi mindkettőtöknek (+babócáknak+apáknak) Kép

Kriszta
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Alma: az utazással én is így vagyokKép Nekem sem szabad, de nem tudom megállni. Igaz ahova lehet és birom gyalog megyek, de közben leülök, mert keményedekKép
Hány hetes is vagy? Azt hiszem 1-2-3 héttel több mint én?

Kriszta: köszi, hogy szurkolsz 23.-raKépKépRemélem jó időjós vagyKépKépKépHát cipőt nem kaptam, felvettem apáét, de az is szűk voltKép du. vittek kocsival az OBI-ba, de oda a kertésznacihoz papucsot vettem fel. Bizti, hogy szép látvány volt, de legalább kényelmesKépKépKép
Hétfőn apa összerakja a komódot (pelenkázós), meg az új számítógép asztalt és akkor készen vagyunk, már csak szerdán a kiságy lesz hátraKép Huhh, már alig várom, elég fárasztó már nekem. Aztán még mosni és vasalni, kh.-i cuccost összerakni. JAjj még mennyi munkaKépKépKépKép
És nem maradsz kisbálnaKépez tuti!
Én 165 cm vagyok, de a súlyomat nem írom le, mert nagyon sok. Pedig max. 2 kilót híztam az eddigi hetek alatt (sztem. többet nem is fogok). Bár az igaz, hogy baba nélkül is van rajtam min. 55 kiló felesleg. De ez meg valszeg a PCO-tól van, hogy a hormonjaim nem úgy működnek mint kellene, ezért kellett segítség a babához is.
Ha Kristóf kintről szemléli a világot, és már nem szopizik( remélem fog tudni, és lesz mit) akkor teljesen kivizsgáltatom magam, és reméenyim szerint még fogyni is fogok tudni. Nekem van a hypophisisnél egy picike daganat, ami lehet, hogy zavarja az egészet (itt van a hormonháztartási központ, egyik)Kép Tyűha, de okos vagyokKépKép

Na lelövöm magam, jók legyetek, pocakokra, kispapákra vigyázzniKépKép

Judit
paracsimpo
 
 


Szia Kriszta és a többiek.Én 167 cm vagyok.Az első lánykámmal 60kg-ról kezdtük a gyarapodást és 78-cal fejeztük be.A második lányzóval 78-ról kezdtük és 98-cal fejeztük be.Most 79 vagyok és szeretnék még egy gyereket hamarosan.Ezért elkezdtem fogyózni,hogy a harmadik babával kb.úgy 70kg-ról kezdhessük.Minden kismamának és pocaklakónak jó egészséget. linato
linato
 
 

 
 

Sziasztok lányok!

Ma voltam dokinál(sajátot csíptem el Kép), volt UH. Minden rendben van az én "szép hosszúcombú" leánykámmal Kép. Aztán nézi a doki az űrállomást, és megkérdezi, hogy nem fáj-e, ha a baba mozog. És miután igennel feleltem, megmondta, hogy a baba jól van, nyugodjak meg, de az átlagosnál kevesebb a magzatviz, és a babának már meg kellett volna ütnie a 28OOg-ot (most 25OO-26OO) alatt van. Ezután megvizsgált, és megnyugtatott, hogy a méhszáj teljesen zárt Kép. De hozzá tette, hogy ha picit is fájdalmasabb a magzatmozgás, v. a köv. heti viziten nem látja, hogy a magzatvíz mennyisége nőtt volna, akkor már kh-ban fejezem be a pocakosságot Kép. (Azért az nem semmi, hogy emlékezett 2 év távlatából arra, hogy a Petinél nagyobb volt a pocak Kép.) De én már megbeszéltem a kislányommal, hogy megnöveljük azt a fránya vízmennyiséget Kép. Úgyhogy minden rendben lesz Kép. (Egyébként kiderült, hogy amire azt hittem, hogy jóslófájás, az simán magzatmozgás, csak most nem fogja fel a víz.)

Judit,
reméljük pár nap alatt nem változik sokat az időKép. Én tegnap este lepasszoltam a Petit az anyunak - a doki miatt -, és miután elvitte nekiálltam vasalni. És kivasaltam a babarucikat - na jó, csak az Eszter ruháit Kép, a Petiét nem -, meg a kh-i 5 db hálóinget+köntöst. És miután kész lettem következtek a nagyok ruhái, a férjem festő, így csak pólókat vasalunk, inget nem Kép. Úgyhogy vasalás letudvaKép, hordozó még anyóséknál, babakocsi (+huzat) még a gardróbban várja a sorsát Kép. Matracot még mindig nem vettünk, de úgy megijesztettem apát, hogy majd 2 és fél hétre egyedül hagyom, hogy a hétvégi fizuból tuti elintézzük, pedig szerinte még ráér Kép (3 hét az még nagyon hosszú idő...)
Ezektől eltekintve jelentem mi is készen állunk Kép.

Kristófnak biztosan lesz mit szopiznia és persze hogy megy majd neki Kép. Utána biztos találtok megoldást a hormonbajokra. Naggggyon okos vagy KépKépKép.

További jó pocakosodást Kép, kispapáskodást, Kristófnak pedig méhen belüli simi Kép.

linato,
köszönöm/köszönjük a jókívánságokat. Sok sikert a fogyókurádhoz, na meg persze a babaprojecthez Kép.
Ha pocilakó fronton változás lesz, légyszí értesíts minket.
Jó egészséget kívánok neked, és persze a családodnakKép.

Kriszta
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Linato üdv körünkben és mielőbbi babásodást kívánokKépKépKépKépKépNektek is minden jót!!!

Kriszta:
na ez nem semmi, hogy egy kismaminak mennyi mindenért kell aggódniaKép De az a víz több lesz és készKépKépNektek is minden jót, és Eszter meg termeltesse azt a vizetKépKépKép
Én a hétvégére tervezem a mosás, vasalás procedúrátKép Megvan a pelenkázó, a matrac és ma már a kiságyat is megvettükKépKépKépKépKép
Úgy örülök neki.
Nincs kedved valamikor talizni? Csak egy pár percre legalább?

Ha esetleg valakit érdekel akkor a Brendonban vettem 120x60 cm-es és 9990 Ft volt, fehér színű.

Már nekünk is mindenünk megvanKép
Bár még kell az alkohol (70%-os), egy 0-ás harisnya, pelenka a babának (eldobható) és lepedő.
Ez már nem sok. Nekem meg kell 1-2 hálóing, meg Tena betét a gyermekágyra, és egy másik strand papucs sem ártanaKép

Pusszanat MIndenkinek duplánKépKépKépKép

Judit és Kristóf 33+4
paracsimpo
 
 


Szia Judit!

Na holnap megyek/megyünk pénzt költeni Kép. Megvesszük a matracot, a pelenkát az Eszternek és persze a Petinek is, meg valami baldachinos megoldást mondott az anyu, hogy van a Cora-ban 8OOO-ért, és hozzá ágynemű és fejvédő is (ezt előbb még megsasoljuk). Amúgy a Peti a Fixies 4-es méretű pelusába befér (ez 7-18kg-ig van), és a Pampers 4+ -ba pedig nem (pedig azt hiszem az 11-2Okg-ig van), a gyerkőc egyébként 14-15 kg. Úgyhogy veszünk az Eszternek persze újszülött pelust (hacsak nem 5kg-val születik Kép), aztán átállunk a Fixies legkisebbre. Ez itt nem a reklám helye, csak nekünk ez jött be a legjobban Kép, strapabíróbb és olcsóbb mint a Pampers. Aztán megvesszük anyának a kh-i "piperét", meg a gyógyszertári dolgokat. Meg biztos ami biztos alapon egy(!) cumisüveget. És kész vagyunk Kép. (Az ötletet köszi, én az éjszakai, legnagyobb Always-re gondoltam, de a Tena tényleg jobb ötlet Kép.)
Tegnap a házban találkoztam egy friss anyucival, 2 hetes a babája és 2 héttel előbb született, de persze minden rendben van vele Kép. Olyan édi...Kép
És belegondoltam, hogy holnaptól márcsak - elvileg - 3 hét Kép. Ja apa közölte, hogy kb. 2 hét múlva vidéki meló lesz. Nincs messze - Üröm - csak mire hazaér(het), addigra lehet, hogy babázok, úgyhogy ismét anyut mozgósítom.

Igen, találkozzunk Kép. Mondjuk kicsit megnehezíti az időpontot az, hogy drága gyermekem elég szélsőségesen ébred (hajnal 5 és fél 1O között Kép), de szerintem egy késő de-i (pl. fél 11-es) tali belefér, mondjuk jövő hét elején. Mivel - ha jól tudom - kedden mész dokihoz, én pedig szerdán, mit szólnál a hétfőhöz? Még rágd át magad rajta, és (ha neked is megfelel) vas. fixáljuk le. Remélem, ha esetleg nem jó az időpont, találunk másikat, ami mindkettőnknek megfelel Kép.

Sok puszi mindhármótoknak KépKépKép

Kriszta és Eszter 36+6
kriszti_77
 
 


Szia Kriszti!

Hüpp a hétfő nem jóKép, apa itthon van és olyan ritkán vagyunk így együtt és mossuk a babaholmikat is. Szoktatok menni sétálni Petivel?
Ha igen mikor? Úgy gondolom de. Nekem jó kedden de. ha gondolod. Szerda neked nem a doki miatt.
Akkor valamikor máskor?

Nekem a baldachint anyu megvarta, nagyon kis édes lett. Ha lesz film a gépben akkor le is fényképezemKépSajna digis nincsKépNekem már csak harisnyát kell vennem Kristófnak. Ill. az is van de 00-ás, és nem tudom, hogy jó lesz e rá. Bár nyúlikKép Amúgy megvan mindenünk.

Már tényleg csak a pelus hiánycikk nekünk, nem tudom, hogy milyet vegyek. Még mindigKép
Van egy ismerős babadiszkontos a Rózsa u.-ban, 30 db/cs és 1050 Ft. de nem tudom, hogy milyen minőségű.
Arra gondoltam, hogy kezdésnek a legklisebb pampers és aztán majd a bőrétől függ, hogy milyen leszKép

Puszi az egész családnakKép Judit és Kristóf 34+1
paracsimpo
 
 


Szia Judit!

Sajnálom, hogy nem jött össze a hétfő Kép, de majd csak találunk vmi időpontot, ami mindkettőnknek jó.
A Petivel szoktunk sétizni, ill. ő a kocsiban, én tolom (egyszerűen nem bírom az iramot, amit ő diktál), de mostanra már úgy lefáradtam, hogy max. egy-másfél órát vagyunk lennt.
Szerintem a kedd de. nekem is jó, de ezt még fixáljuk le holnap, mert még vmi váratlan program közbejöhet, de egyenlőre a kedd de. jónak tűnik Kép.
Na mi a pénzköltést csak húzzuk-halasztjuk Kép, de szerdán a doki után már tuti megyünk Kép.
Sajna nekünk sincs digis gépünk, de jó, hogy írtad a filmet, mert simán lehagytam volna a listáról Kép.
A baldachint én anyum nem tudná megvarrni, viszont megveszi Kép.
Én azért ragaszkodom majd az újszülött Pampers után a Fixies-hez, mert anno amikor a Peti született vettünk noname pelust, szegényt naponta 5x átöltöztettem és mivel nem akartam kidobni (sikeresen nagy csomagot vettünk Kép) alig vártam, hogy elfogyjon Kép. Mondjuk születése óta a gyerekorvos által felírt popsikrémet használjuk, és csak a fogzáskor volt piros a popsija, amúgy mindig gyönyörű rózsaszín Kép. Azért az sem mellékes, hogy egy dupla adag kb. egy hónapig elég és 8O Ft-ba kerül (recept nélkül is van, de akkor 4OO). Emellett a fent említett márkájú pelusok. Bár hallottam olyat, hogy a gyerkőcöt akármivel kenték, akármibe pelenkázták szegénynek mindig piros volt a popsija, csak a levegőztetés segített rajta Kép. Bocs, de ez elég kesze-kusza volt.

Most nézem, hogy csak 3 hét lesz a babócák között Kép.

Na mára megkíméllek magamtól Kép, nektek is sok puszi Kép

Kriszta és Eszter 37+1
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Nekem még mindig jó a kedd de.KépApa akkor úgy is laszik én meg elmegyek veletek arra az 1 órára sétizniKépPersze ha nem jön közbe Neked valamiKép

Igen tényleg 3 hét lesz a babák között, de ha a saját számításaimat nézem lehet, hogy 1x-re szülünkKépKépKépKépKépKépÉn nagyon örülnék nekiKépKép

Popsi: egyik ismerősöm anno mindent kipróbált. Ilyen pelus, olyan pelus, ilyen kence olyan kence, semmi nem volt. A popsi nem is, de a nuncus az igen csúnya volt. OLyan volt mint a gomba. Pedig nem az volt. Most már, hogy szobatiszta a kislány nincs semmi baja.

Judit és Kristóf 34+2

Más már nem is jár erre a fórumra? Lányok hol vagytok?
paracsimpo
 
 


Szia Judit!

Ne haragudj, de törölnöm kell a holnapot Kép.
Oka: a család már olyan szinten számon tartja a várható időpontot, hogy már napra jegyzik (19 nap van hátra), és rám ijesztettek, hogy szerdán erőteljes lehűlés várható. És mivel ma elég rosszul voltam (5-kor görcsökre és hányingerre ébredtem) lehet, hogy a hidegfront meghozza a babát. Tehát a szerdai vásárlást áttettük holnap délelőttre (kb. 1O perce beszéltük meg), plusz csomagolás anyának meg hajfestés (higgye csak a gyerek, hogy igényes az anyájaKép). És mivel Mérlegnek indultunk (okt. 11.) még ez is jó lenne, mert szerdán lépünk át a Mérlegbe Kép. Tehát én most meg vagyok győződve arról, hogy az Eszter szerdán megszületik Kép. (Vagy nem.)
Úgyhogy bocsánatért esedezem, de ezeket még el kell intéznem.

Mai örömök még: nem tudom elintézni a gyest, mert a cég, ahol dolgoztam megszűnt, a jogutódnak írt levelet visszahozta a postás, telefonszámuk pedig nincs Kép. Állítólag ilyenkor hivatalból intézik az ügyet, ami még kb. 2-3 hónap, erre jön a 2 hónap átfutás, tehát kb. fél évig nuku pecu, csak családi(k) Kép. No mindegy. Erre még kaptam a fősulitól is levelet, hogy ugyanmá' fizessem be a 103.000.-Ft-os tandíjat Kép, azzal nem foglalkoztak, hogy évkihagyást kaptam és jelenleg gyeden is vagyok Kép. (Mondjuk még ez a viccesebb mai hír.)

Sok puszi nektek, vigyázz a kis családodra Kép.

Tényleg csajszik gyertek, kiváncsiak vagyunk mi van veletek.

Kriszta és Eszter 37+2
kriszti_77
 
 


Huhh mennyi minden történt veled.
Na most elég hülyén jön ki, de én is nyüglődök az időtőlKép Voltam ma vásárolni az Árpádban és alig vártam hogy hazaérjek és lefeküdjek. Aztán meg egész nap csak fetrengtem, apa meg takarított.

Na majd babókákkal talizunk egy 30 pefces sétireKép Hova jártok gyerekorvoshoz? És ki az? Védőnő?
Nekem Király u., Dr. Erdei Zsuzsa, Almási Szilvia.

Én is csomizok magamnak, mert tartok a lehüléstől, Kristóf nagyon nem szeretiKép

Remélem azért sikerül majd mindent elintézni Neked is, Nekem isKép

Puszi Judit


Ui.: küldük mailt a telcsiszámmal, ha van valami értesítesz?KépKépKép
paracsimpo
 
 


Sziasztok,

Képzeljétek, Péterkém viszzafordult ücsörgésbe, úgyhogy szinte tutinak látszik a császár Kép Kép
Azt mondta a doki, hogy 2 centire nyitva vagyok, akármikor beindulhat a szülés. Azért holnap még elmegyünk egy természetgyógyászhoz, állítólag akupunktúrával fordulásra lehet bírni a babákat, hacsak nincs szervi akadálya (rövid köldökzsinór pl), úgyhogy reménykedünk. Mindenesetre tartok a szerdai fronttól. (Bár, ha sikerül befordítani, legjobb, ha még aznap beindul a szülés, nehogy ideje legyen Babócának visszafordulni...)

Kriszta, lehet, hogy bent találkozunk? Kép Kép A magzatvized mennyiségéről van új fejlemény? Remélem, nem kell emiatt korábban befeküdnöd, és minden rendben lesz.

Jó egészséget mindenkinek,

Alma és Péterke 37+2
Alma
 


Alma,
Homeopatias szerrel Mikit a 35. heten forgattuk meg! Sohasem keso, en kesobbi fordulasrol is hallottam! Drukkolok!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Na hozott vmelyik babásnak az életében változást a front? A bnőm tegnap megszült, pedig a dokik számítása szerint már egy hete túlhordta!

Süti
süti
 
 


Sziasztok!

Na, kaptam egy-egy tűszúrást a kislábujjamba, eredmény két héten belül várható. Állítólag minél közelebb vagyunk a terminushoz, annál nagyobb valószínűséggel fordul meg a tűszúrás hatására. Nagyon érdekes volt, mert ahogy a doki beszúrta a tűt, a babuci élénk mozgolódásba kezdett, és utána is aktívabb volt, mint egyébként.
Zsuzsi,
Meg tudnád mondani, mi volt ez a szer? Vagy esetleg meg tudnád adni annak az orvosnak az elérhetőségét, aki javasolta?
Köszi!

Alma

Süti:
A fronttól csak aludni nem tudtam; a babócámnak úgy tűnik, még nem jött el az ideje Kép
Alma
 


Lányok!

Kéretik drukkolni, megyek a kh.-ba 15 perces fájásokkal. Azt hiszem a talinak lőttekKép

JAjj de izgulokKép


csimpi 34+6
paracsimpo
 
 


Judit!

Megadrukk KépKépKép!!!

Alma,
remélem Péterkéd még időben meggondolja magátKép.
Köszi az érdeklődést, magzatvíz márcsak vmivel kevesebb, baba is nőtt egy hét alatt. Mivel rendben van, nem kell befeküdnöm. Az SZTK CTG-je elég rossz, ezért hétfő du a dokim csinál egy CTG-t a kh-ban és UH is lesz. Ha szerdán nem szültem meg, akkor szerintem végigcsináljuk. Pedig a doki is kérdezte, hogy "görcsikék" vannak-e, majd megvizsgált, és közölte, hogy még teljesen zárt a méhszáj. Úgyhogy remélem nem hétvégén akar megszületni, mert a doki vidéken lesz.
Nektek is jó egészséget, Péterkét pedig győzködd Kép.

Sok puszi Kép

Kriszta 37+6
kriszti_77
 
 


Hajrá Judit! Nagyon drukkolunk!!!

Kriszta,
De jó, hogy nem kell befeküdnöd! Van a kismama.hu-n egy topik a Szabolcs utcáról, ahol minden jót elmondanak a szülészetről, a terhespatológia viszont eléggé lepukkant és koszos állítólag.
Én is hétfőn (de.) megyek a kh-ba CTG-re meg UH-ra, lemérik a babát, hogy nincs-e relatív téraránytalanság. Mivel nem a saját orvosom csinálja az UH-t, csak remélni tudom, hogy nem ugyanaz a pasi lesz, aki a babám 1,9-es tarkóredőjét anno 4,2-nek mérte...
Én is úgy vagyok vele, ha ezt a frontot "túléltük", akkor már kihordom a babát végig. Ami csak azért lenne ciki, mert a dokim 5 nappal a kiírt időpontom előtt elutazik. (Mindenesetre igyekezett megnyugtatni, mondván, a méhszájamból ítélve nem húzom én addig Kép )
Mindegy, akárhogy is lesz, úgy lesz jól, ezt mondogatom magamnak Kép

Puszi, minden jót

Alma 37+5
Alma
 


Szia Alma!

Ezek után duplaplusz öröm, hogy megúsztam a kh-i létet. Drukkolok, hogy ne az a hapsi legyen az UH-odnál (azért elég "szép" teljesítmény 1,9-est 4,2-esnek mérni Kép).
Irigyellek ám, hogy nem húzod/húzzátok addig Kép.
Nem tudom, hogy vagy vele, de én már csak ülnék és néznék magam elé, ja és ezt csinálnám egész nap. És bár annyira készültem, hogy a 37. héttől bármelyik nap..., de tuti az lesz, mint a Petivel (+3 nap múlva szülésindítás otthon Kép).
Így a vége felé az a jó, hogy hiába van még 2 hét, a baba már tökéletes Kép. Én is úgy vagyok vele, hogy a baba tudja, mikor kell megszületnie Kép, és úgyis ő dönt, én pedig "fejet hajtok" előtte. (De azért kicsit szugizom, hogy csak egy picit előbb... Kép)
Remélhetőleg nincs szó téraránytalanságról, és visszafordult Péterkéd Kép.

Juditról: pénteken még egyben voltak, azt üzente, hogy vissza tudták tartani Kép.

Sok puszi nektek Kép

Kriszta 38+2
kriszti_77
 
 


Sziasztok
Bocs a belekotyogásért, de Én is a HIETE-én szültem.
Alma,
A Te téves UH-dat nem egy fiatal tenisztréner jellegű doki csinálta?
Csak úgy érdekelne
Sziasztok
nudli
 
 


Sziasztok,

A héten szülök!
Most jötttünk haza a dokimtól, azt mondja, kétujjnyira nyitva vagyok, a CTG szerint rendszeres fájástevékenységem is van, úgyhogy szerdán reggel felvesznek a kh-ba, és másnap vagy harmadnap megcsászároznak. Kérdeztem, hogy nem lenne-e jobb megvárni, amíg magától megindul a szülés, de azt mondta, ez már megindultnak tekinthető Kép Kép
A dokim (aki mellesleg természetes szülés-párti) azt mondja, a baba méretei alapján ő már akkor is a császárt javasolná, ha a bébi fejvégűen és nem farosan helyezkedne el. (102 mm a fejátmérője Kép )

Nagyon nagy szerencse és öröm, hogy Juditnál le tudták állítani a dolgokat, minden nap számít, amit a kicsi bent tud tölteni. Drukkolok nekik továbbra is, lehet, hogy találkozni is fogunk bent? Kép

Kriszta, nektek is kitartás!

Kinga,
Név szerint megírom, hogy ki volt a téves UH elkövetője, de majd csak ha hazajöttünk. Mit tudni, mi lesz, ha véletlenül a kezei közé kerülök...

Puszi, sziasztok

Alma
38+1
Alma
 


Sziasztok
Alma,
nagyon drukkolok Neked meg a babának, hogy minden rendben menjen és hamar otthon legyél.
Juditnak is drukkolok, bár nem tudom hanyadik hétben van, de, ha visszatartották, akkor még korai a babának, úgyhogy mindent bele Judit húzd az időt!
Nekem is beindultak a lányok (ikreink vannak) a 27. héten és Engem is visszatartottak és kihúztuk a 38. hétig!Bent is tartott a dokim egészen a szülésig!!!!
Elég drasztikus intézkedés volt, de megérte!
Mindenkinek nagyon szurkolok és majd olvasom a fejleményeket!
Sziasztok
nudli
 
 


Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy a Szabolcs utcai OGYK Meddőségi Központról tudtok-e valamit?
Konkrétan az immunológiai vizsgálat és penetrációs teszt érdekelne.
Köszi,
Edit

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Sziasztok Babavárók!

Hajrá mindenkinek.
Kriszta, hova tűntél??? Ugye nincs gond???

Süti
süti
 
 


Kinga!

Nekem 2001 nov. 30-an volt csaszarom. Lehet hogy egy par napig egy szobaban voltunk? En atmentem baba-mama szobaba. Te nem sokkal elotte lettel atkoltoztetve a tatarozas miatt.
Te olyan sokaig voltal bent, hogy osszessegeben rengeteg szobatarsad volt, de azert hatha emlekszel ram.
Gratulalok a lanyokhoz es ahhoz, hogy a 38. hetig kibirtad.

Bianka
bianka
 
 


Sziasztok!

Okt. 1-én, 13 óra 33-kor, császármetszéssel, 9/10-es Apgarral megszületett a kisfiunk, Péterke!
Már a kétórás megfigyelés alatt ügyesen szopott és hál' Istennek, azóta is nagyon jó az étvágya. A tejem a harmadik nap estére lövellt be, akkortól fogva a csecsemősök éjjel is kihozták a babát szopizni. Ja, és találkoztunk Paracsimpó Judittal is! Kép Kép
Kriszta, veletek mi van?

Alma
Alma
 


Ja, a méreteket nem írtam: 3420 gramm, 52 cm, 37 cm-es fejkörfogat. Kép

Sziasztok!
Alma
 


Szia Alma!

Gratulálunk Péterkéhez!Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk.Kép
linato
 
 


Szia Alma!

Gratula a bébihez, a lehető legjobbakat mindkettőtöknek!

Süti
süti
 
 


Sziasztok!

Hétvégi kimenő a szülés előttKépKép
Jól vagyunk. 4x tartottak vissza. MOst már nem kell, mert betöltöttük a 37. hetetKépFájások néha vannak, de most nem vészesek. Viszont Alma mi is segges fekvésbe kezdtünkKép 2 hete fordult meg, de azt hiszem ezt még a kh.-ban is mondtam. Azóta sem fordult vissza. Na mindegy. A csaszit is túl lehet élniKép

Jelenleg a terhes pathológián fekszem. Nekem csak a látogatók van útban mikor idétlen időben jönnek be. Úgy este 9-10 fele mikor mennél tusolni és ők meg a kismamik wc-je járnak (férfiak is) brrrrrKépKépKép
Amúgy elviselhetőKép Vagy csak szokás kérdéseKép

Krisztának hétfőn megszületett Eszterkéje, csütörtökön jöttek haza. Sajnos a netet visszamondták anyagiak miatt.Majd néha írok neki SMS-t és megírom ide is. De lehet, hogy már én is csak szülés után írok újraKépKép

Puszi mindenkinek.

Ja meddőségi: én oda járok. Írj mailt és kérdezz amiről tudni szeretnél. paracsimpo@freemail.hu

Judit 37+0
paracsimpo
 
 


Jó reggelt koránkelők!Kép

Azt hiszem itt a mi időnk, de még nem bizti.
Rendszeres mensis fájások vannak 20-23 percenként, már másfél órája. Összepakoltam, most megyek tusolni és meglátjuk mi lesz. Majd azt is közvetítem, hogy ha elmentünkKép


csimpimami 38+5
paracsimpo
 
 


Hajrá Judit!!!!!!Kép

Szurkolok!!! Tájékoztass a fejleményekről!!

Süti
süti
 
 


Sziasztok!
Alma, gratulálok a babához! Tökéletesek a méretei és nagyon szuper, hogy beindult a tejed!!
Judit, nagyon örülök így ismeretlenül is, hogy kihúztad ilyen sokáig. Nagyon sajnállak a visszatartásokért, Nekem "csak" egyszer volt hozzá "szerencsém", de az volt életem legszörnyűbb éjszakája. Sok sikert!
Bianka!!!!
Emlékszem Rád kb. 4,5 kg-os gyerkőcöd született! Az ablak mellett feküdtél és Én itattalak császár utáni éjszaka! De jó! Ugye jól emlékszem?! Azt hiszem kisfiad született, de, ha nem jól emlékszem, akkor bocs. Ha emlékszel még az Andira aki mellettem feküdt, Róla tudok infókat, mert tartjuk a kapcsolatot.
Írjál mi van veletek.
Alma, nem akarlak nyúzni a nagy örömben, de furdal az a téves uh! Légyszi, légyszi írd meg. Ha ciki, akkor magánba, de van egy sejtésem ki lehetett az és kiváncsi vagyok, hogy tényleg.
Előre is köszi.
Sziasztok
Netling Kinga
 


Sziasztok!

Itthon vagyunkKépNem tudom, hogy a hírek mennyir terjednek, de október 23.-án 11 óra 35 perckor 3080 grammal, 53 cm-el megszületett a mi kis kincsünk Kristóf MárkKépKépKépKép

Nagyon nagy a boldogság, főleg az előzmények miatt. Nagyon szép baba (nekem nagyon tetszik)KépKépKép Nyugis és szépen szopzik, és van is mitKépKép

Erre miújság?

Puszi mindenkinek és köszönjük a szurkolástKép

Judit és Kristóf
paracsimpo
 
 


Judit!Gratulálunk!Még szép,hogy tetszik.Minden anyának a sajátja a legeslegszebb!Jó babázást Kristóffal.KépKépKép
linato
 
 


Linato köszönjük szépen a gratot.
Meg lehet tekinteni itt a babanet albumban paracsimpo néven.
paracsimpo
 
 


Szia Judit!!!!!!!!

Nagyon gratula!!!!!

Kép

Süti
süti
 
 


Sziasztok!
Mindenkinek gratulálok a kisbabákhoz és jó egészséget kívánok!
Én nagyon új vagyok a fórumban, csak nemrég tudtam meg, hogy babám lesz. Azt szeretném megkérdezni, van-e valakinek tapasztalata dr. Balázsy Károllyal a Szabolcs utcai kórházból?
Valószínűleg császárral fogok szülni az erős rövidlátásom miatt, ezért császáros beszámolót szívesen olvasnék. Köszönöm a válaszokat előre is!
emtim
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a gratulációkat! És én is gratulálok Kriszta Eszterkéjéhez és Judit Kristófjához!!!
Judit!
Minden OK, jól vagytok? Hogy telnek a napjaitok? Mindjárt rohanok, és megnézem a pici fiút!
Jujj, annyira el voltam foglalva Péterkémmel, hogy még a Babanet sem érdekelt, itt meg csak úgy zajlottak az események!
Kinga,
Bátorfy volt a téves UH elkövetője. Szerintem nem őrá gondoltál, mert ő állítólag profi a témában, de lám, ő is hibázhat. (Mi lett volna, ha a magzatom életébe kerül...?)

Emtim,
A császárról bővebben is írok mindjárt, mert szerintem én nagyon hamar felépültem belőle és az első felállást leszámítva a nagy fájdalmak is elkerültek. (A hasam is hamar lement.) Remélem, hogy a tapasztalataimmal másnak is segíthetek!

Puszi mindenkinek, szülőknek, gyerekeknek

Alma + Péterke, aki holnap lesz 5 hetes, és már több, mint egy kilót hízott!
Alma
 


Judit!

Nagyon aranyos, nagyon szép kisfiú!!!
Ha van egy kis időd, írj, hogy hogy zajlott a szülés! Megfordult végül Kristóf? (Tudom én ám, hogy nem könnyű fél kézzel pötyögni, miközben a másikban meg a babát tartod Kép Kép )

Puszi,

Alma
Alma
 


Szia Alma!

Hű, ti már 5 hetesek lesztek? Bár mi is holnap 2KépKép Hogy telik az időKépKép

Szülés:
Ugye csütörtökön reggel írtam, hogy fájok. Fél 10 körül bementünk, de abban nem hittem, hogy még aznap anyuka leszekKép Vizsgálat, UH, szülőszoba. Sajnos baba nem fordult meg, úgyhogy én is csaszis vagyokKép Ezen már nem is sajnálkozom, mert így volt jó. Valszeg amúgy is csaszi lett volna, mert a fjások alatt hajnal 5-től fél 11-ig semmit nem tágultam, igaz nem is voltak erősek a fájások. Azt hittem csak befektetnek. Hát befektettek a műtőbe egy órára mindennel együttKépKépKépKép
Előtte volt CTG, beöntés (nem fájt), aztán zuhi és irány a műtő.
Nekem sajnos nem sikerült a spinális érzéstelenítés, mert vannak rajtam kilók, meg pattanásos a hátam és nem merték többször megszúrni nehogy elfertőzödjön. Altattak. ennek az volt a hátránya, hogy nem láttam a babát és a 2 órás pihenő idő alatt sem lehetett velünk a szülőszobánKép
De du.-ra megkaptam. Nekem nem nagyon fájt. 2 napig nehezen tudtam fordulni az ágyban, de ha már fent voltam akkor ment minden mint a karikacsapás. Először sima szobába mentem, aztán átkértem magam baba-mamábaKép Nagyon jó voltKép Legközelebb is így szeretném ha csaszis leszKép Remélen nem lesz, de azt sem bánom, mert egyáltalán nem fájt. Inkább az fájt, hogy egy kicsit megduzzadt a varrat felett és égett 2 napig. De maga a varrásnál semmit nem éreztem/érzek. Már a varratok sincsenek megKép
Baba rendben. Sokszor közepeset eszik. Csak akkor sír ha éhes. Amúgy nyugis. VAgy alszik (mint most is), vagy nézelődik. NAgyon tetszik neki a TVKép
Kb. ennyi. Tejcsim annyi van amennyi neki elég, fejni sajnos nem tudok, mert annyi nincs. Néha lejön 10-30, de ez semmi. De nem adom fel és iszom a tejcsináló teákat, sok folyadékot iszom, eszem gyümit. Azt hiszem mindent megteszek a babám egészségéértKép

Puszi mindenkinek Judit és Kristóf 2 hetesKép
paracsimpo
 
 


Sziasztok!
Én eddig csak olvasgattam a leveleiteket,de most már van egy kis időm az írásra is.Én is a Szabolcs utcai kórházban szültem idén augusztusban,de előtte is elég sok ideig élveztem a kórház "vendégszeretetét".Tavaly dec.közepétől kb.2 hónapot voltam bent, aztán szülés előtt is két hetet.
Olyan kismamatársakat keresek, akik abban az időben szintén bent voltak, elsősorban cukorbetegeket.Sajnos nem cseréltünk címet, a tel.számokat meg véletlenül kitöröltem.Kíváncsi lennék, mi van velük, jó lenne tartani a kapcsolatot. Az én kisfiam aug.13-án született, most már 3 hónapos, gyönyörű, imád szopizni.
Ezúton is szeretném megköszönni Dr.Végh Györgynek, Dr. Zsirai Attilának és a többi orvosnak, hogy minden rendben ment,mivel már öt éve vágytunk babára és nagyon féltem egész terhességem alatt.
aerika
 


Sziasztok!

Tudnátok nekem pár szót irni a Szabolcs utcai klinikáról. Itt nagyon jó orvost ajánlottak nekem, és tudom hogy ha bármi baj adódna akkor a legjobb helyen lennénk hisz mindenre fel van készülve a kórház. Tehát biztonságban érezhetem magam. De pl. az István bababarát és ez benne a vonzó. Milyenek a körülmények a Szabolcsban? Hány ágyas szobák vannak, van rooming in, adnak pótlást stb a babának? Tudom hogy nincs tökéletes hely, egyik helyen ez, másik helyen az a kedvezőbb, de részleteket nagyon nem ismerek a kórházról.

Köszi a segitséget!

Ria (9+6)

Ui: Paracsimpó én vagyok az a lány aki az indexes talira 2002 nyarán késve érkeztem és korán elmentem mert esküvőre voltam hivatalos, és melletted ültem. olvasgattam mi van veled, nagyon örülök mindennek és gratulálok.
Ria
 


Kedves Ria!
Kevés most az időm írni, de azért röviden válaszolok, mégsem akarlak válasz nélkül hagyni. 2002. szeptemberi állapotokról tudok beszámolni:
Van sok ágyas, nem rooming-in-es szoba és van (ez a többség), két-három ágyas nappali rooming-in-es szoba. Miden rooming-in szobához saját wc és külön saját zuhanyzó tartozik. Ez remekül hangzik, de ha azóta nem újították fel őket, akkor a wc és a zuhanyzó kritikátlan állapotban van. Az ágytálmosó is tartozéka volt (a mi szobánkhoz legalábbis). Ha azt akartad, hogy a gátsebed ne fertőződjön el, akkor minimum 2 törölközőt kell használnod, de ezek tárolásához semmiféle hely nem áll a rendelkezésedre. Egy rozoga, kétes tisztaságú alacsony székféle kivételével. Ide kell leraknod a használt ruhát, bugyit, tiszta ruhát, tiszta betétet, törölközőket, stb. Az egész szülészet szégyene, fertőzésveszélye, rossz közérzete szerintem nagyban ezen múlik. A szobák viszonylag tágasak (a többi kórházhoz képest, amit láttam). Világosak a szobák, nagy ablakokkal, jó szellőzési lehetőséggel. A kétágyas szobához saját hűtő is volt, ami kimondottan nagyon kellemes volt. A folyosón is van hűtő és közös wc, zuhanyzó is, amit viszont nem túl régen újítottak fel. Ide járnak a nem roomingos szobákból. Nem tilos oda menni a roomingosoknak sem, csak gondolom sorba kell állni...
Nincs saját telefon, de a társalgóban van köztelefon. Pelenkát, popsitörlőt adtak, sőt még a kismamáknak betétet is. Fertőtlenítő folyadékot is a kézmosáshoz.
A szobában van kiskád, de nem ott fürdetik a babákat, sajnos.
Az étkezés az ágyon ülve megoldható, de rémes. Kevés, kevés, nevetségesen, megalázóan kevés. Egy szoptatós anyának tartalmasat és sokat kéne ennie, nem reggelire egy szelet kenyér, egy pici vajjal, vacsorára pedig ugyanez egy szelet felvágottal. Brrrr!
Van még élményem a csecsemősökkel is, de most nem tudok többet írni.
A kórházi orvosok viszont nagyon kedvesek (szinte kivétel nélkül). Felszereltségében, orvosaiban maximálisan megbízom. Oda megyek a harmadikat is szülni, mert már megszoktam, ott az orvosom, és jó a felszereltsége. Amúgy nem ajánlgatom másoknak.
Remélem, a többiek is hozzá tesznek majd. Bocs a tömör fogalmazásért.
Szia
D
 


Kedves D!
Nagyon szomorú, hogy számodra az evés a legfontosabb. Ahol én szültem, ott még ennyit sem adtak, mégis boldogan emlékszem vissza minden részletre!
Névtelen
 


AErika
Akkor mi pont váltottuk egymást, mert én dec 2.-án szültem (Zsirai Lászlónál) és elötte 2 hónapot voltam bent terhességi cukorral.

Ria
Az Istvánról nagyon rosszakat hallottam.
A Szabolcs utcai kórházat bátran merem ajánlani. Amit D leírt azt én is ugyan így láttam talán annyi módosítással, hogy a kajával én meg voltam elégedve és az én szobámban volt étkezöasztal székkel (csak ülni nem tudtam Kép), viszont az a külön WC és zuhanyzó 2 rooming-in szobához volt és nem koszos, csak nagyon régi és ettöl gusztustalan koszos hatást kelt. A lényeg az, hogy a kórház felszereltsége nagyon jó és az orvosokkal is maximálisan meg voltam elégedve. A csecsemösökröl én sem írok. A második babát én is itt fogom megszülni.

Névtelen
Szomorú az, hogy egyesek ilyen semmitmondó hozzászólogatással terhelik a babanetet név nélkül.

Kriszta
Nyanya
 


Ria
Még egy kérdésedre elfelejtettem válaszolni. Igen adnak pótlást. Nekem a 3. nap indult be a tejem és megkérdezték, hogy adhatnak-e tápszert vagy idegen anyatejet. Ha tudsz szoptatni, akkor csak teát adnak.
Részletes infóért nézz be ide is:
http://www.babapont.hu/babavar/szuleszet/hiete.html

Kriszta
Nyanya
 


Nyanya!Szívesen leveleznék veled,én is tervezek még babát,val.színű u.ott szülnék megint.
akire123@freemail.hu
Aerika
 


Aerika
mail megy Kép
Nyanya
 


Nyanya!
Válasz elment, nagyon édes a kisfiad!
Aerika
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?