Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Épp itt küszködöm a vonalzókkal. Valahogy nem jön össze, hogy beillesszem. Lehet, hogy majd most, az újabb hsz-nél.

Valóban nem volt egyszerű a lábammal, főleg az elején, amíg még nagyon fájt. Habár még mindig nem vagyok a végén.

Réka, milyen autósülést nem engedtek fel a repülőre? Olyat ami, babahordozó is egyben vagy a rendes nagy autósülést? Mi is fogunk repülni és félek előre az ölben tartástól.

Annát három héttel ezelőtt mérte a védőnő, hozott mérleget, 7710 gramm volt és 65 centi. Kis husi...:)))
De nagyon mozgékony, hasról hátra, hátról hasra fordul. Sokat van a földön és állandóan nézelődik.
Kedden a dokinéni is jön és megkapja a 4 hós oltását. Kiváncsi vagyok, hogy reagál rá. Az első nagyon megviselte, belegázolt a lelkébe. A másodikat már itthon kapta és alig sírt. És utána sem volt semmi.

Én most nem olvastam semmilyen könyvet a babagondozásról, inkább a neten nézelődtem, de ha valamivel nem értek egyet, úgysem olvasom el vagy nem úgy csinálom.
Amikor éhes megetetem, ha sír megnyugtatom, ha társaságra vágyik szórakoztatom vagy szórakoztatjuk, még egyelőre ennyi. Az első hónap nehéz volt, emlékszem, de aztán lassacskán kialakult, az éjszakák és esti lefekvések is.
Napközben sokat van meztelenül, most hogy melegek vannak, többször is lezuhanyozzuk, főleg olyankor, ha kicsit nyűgösebb. Csodálatosan megnyugszik utána.
A bátyja bármit csinál vele, imádja. Már jól bírja a gyűrődést...

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Úgy látszik, mégis sikerült. Most a Geriét ismegpróbáltam betenni.
Nagyon aranyosak a babák.

Azt hiszem, az enyém a legfiatalabb, nem? Teszek majd fel róla is képet, de előbb le kell kicsinyíteni.

Az én lányom is rengeteget bukik. Van, hogy mindkettőnknek át kell öltözni. Én csak azon csodálkozom, hogy akkor mitől nő ennyire. Hiába büfiztetem meg rendesen, ha hasra teszem, rendszerint kijön belőle valamennyi még.

Egyébként ő is ülni akar, mindig emelgeti a fejét. Ha egy párna van mögötte, tehát nem vízszintesből, felül és azon nyomban oldalra is dől. Most már a legbiztonságosabb neki a földön.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Réka, nagyon édes Nüncsi!
nem lehetett egyszerű a babával repülni, bátor vagy, hogy megtetted. De gondolom a nagyszülők nagyon örültek neki. Mi, ha megyünk is vlhova nyáron, biztos csak kocsival vállakoznék rá. Kolos nagyon nem szeret utazni. Szüleimhez szoktam átmenni néha, csak 30 perc az út kocsival, de mikor Kolos nyűgös hiába mondom neki, hogy már csak 5 perc, az az 5 perc felér egy órával mikor is egy síró babát próbálok megnyugtatni.

Kolosnak is sok jön vissza, de nem mindig. Pedig én is büfiztetem.

én is megpróbálok feltenni képet.



Kép [/img]
Vendég
 

 
 

ez pedig én volnék Kolossal: Kép
Vendég
 


még a foghoz: anyukám kérdeztem és azt mondta van, hogy 2 hónap kell, hogy teljesen kijöjjön egy fog.

Neked nem harap Nüncsi? nekem néha nagyon fáj, és úgy érzem mindjárt leharapja.
Vendég
 


megvolt tegnap az allatsziget, ma a millenaris parki gyerekprogram (azjovolt), talalkoztunk aliz ovonenijevel es mondtam is neki, hogy jol kicseszett velunk ezzel az allando kezmuveskedessel, mert aliz az ilyen programokon (es otthon is) allandoan gyartani akar, s alandoan modositani a megadott mintakat, en meg tanulhatok varrni-vagni-mintat kesziteni stb.
borisz is elvezte, foleg a homokozot, teljesen eksztazisba esett, eloszor csak azon, mikor a meztelen labaval tapicskolhatta, aztan mikor a kezevel gyurogette, ha kivettuk belole, uvoltott. amugy most meg 2 napja berreg, s mar ritkan szoprankodik.

orsi,
en aliznal nem emlekszem harapasra, pedig 1 evesen mar min. 6-8 foga volt, bar o nem teketoriazott, evett, s abbahagyta a szopcsit, nem logott a mellemen soha.
helyes pasi kolos-fiu!

szia evi,
anna tenyleg ducika lehet, borso most 7,72 kg, de egy honappal idosebb:-). bar en ot nem latom ducinak. a hosszat nem tduom, sose mertuk:-)

edian,
igenigen. van olyan szerencses, aki eszre se veszi a fogak bujasat, s a szulei se, se ejjelet, se nappalat nem zavarja:-)
csak attol felek, aliznal igy volt, borisznal nem igy lesz, hiszen mindenben masok a szokasaik, a jokban es rosszakban is.

Kép
Kép
momoska
 
 


Momoska, én sem látom Annát ducinak, kis fodros combú, jó erős baba. Nagyon sűrű.
Végül is azt mondják az okosok, hogy egy gyerek féléves korára megkétszerezi a súlyát, akkor az rendben van. De mit tegyek, ha Annám 4,5 kg-mal született ? :)

A bátyja is ilyen növekedési erélyű volt, szintén csak anyatejes és addig tartott ez a fokozottabb súlygyarapodás, amig el nem kezdett mozogni. Geri félévesen 9,15 kg volt (3,85-tel született), egyévesen pedig 11 kg.

A hosszát, súlyát nem én mérem, hanem oltásnál a dokinéni. 3 hósan pedig a védőnő jött ide lemérni, mivel én nem tudom most sehova elvinni.

Jól lehet gyúrni :) Nagyon mozgékony, ölben nem is nagyon szereti sokáig, elkezd fészkelődni, hasról hátra, hátról hasra már fordul.

Harapás: Gerinek félévesen már 6 foga volt, sokat szenvedett velük, de pl. nem harapott. Anna fogak nélkül is beleharap néha szopás közben. Nem kellemes.

Ő is próbálgatja a hangját, hol dörmög, hol sikítozik.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Segítséget szeretnék kérni, mert nem tudok képet feltenni. Pedig már egy ideje böngészem, hogy mit is kellene csinálnom, de nem megy.

Köszönöm és jó éjt mindenkinek!
Évi

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok!

Orsi:
szépek vagytok így együtt! Anyja fia???? A szemetek egyforma. Nagyon édi Kolos.
8-kor kelés!!!! De jó is lenne!!! Lili ma is 5-kor kelt és f7-kor aludt el újra.
Tegnap anyukáméknál voltunk, uh. hamar elment a nap, ott jól érzi magát. És érdekes, mintha ott gyakrabban kérne enni, nem bír ki még 3 órát sem. Igaz nem tudom mennyit eszik egyszerre.
Fog: Az jó hosszú idő, ez biztos? Vagy ez is olyan hogy kinél hogyan, milyen a fogzás? A tesóm kislányának 5,5 hósan alul 2 szép nagy foga volt, most 7 hónapos és ahogy mondta 2 héttel előtte vette észre.

Besegítés:
A férjemmel mi együtt fürdetjük a kis Tüncikét, akkor segít és utána is még amíg odakészülök a szopihoz. Aztán ha nagyritkán bejutok a városba akkor ugye rábízom. Bár nagy franc a kicsi és mázlista a párom, mert ilyenkor többnyire alszik, így nincs vele gondja. De a megnyugtatás része ha sír, nyügös az rám marad, csak ha éppen mondjuk fürdök vagy valamiért nem tudok bemenni hozzá, akkor foglalkozik vele. Na meg ha játék van, abban is kiveszi a részét, de többnyire azt is ketten együtt. Meg ha muszály valamit megcsinálnom, akkor átveszi ő. Hát ennyi. Ja és az elaltatás az enyém.

Lili egy hete 6710 és 62 cm volt.

Réka:
Nüncsi egyre györnyörűbb!!! Ja és a Tgyást kapod most, és utána a gyed jön 2 évig és az államkincstár adja ha a munkahely nem TB kifizetőhely. Kell hozzá: személyi, kórházi igazolás, igazolás a terhesgondozáson való részvételről, szül. anyakönyvi, TB kártya (igénylő, baba) adókártya)


Évi:
A képeket én fotószerkesztő programmal szoktam szerkeszteni, Te nem tudom milyen programot használsz. Ebben van lehetőség a szerkesztésen belül hogy méretezés. Itt adom meg hogy mekkora legyen a nagysága a képnek v. választod az e-mail méretet. 600 x 450-et szoktam én megadni ezt elfogadja itt.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Megint termeltetek rendesen! :)

Évi!
Üdv közöttünk! Mielőbbi gyógyulást! Képet én a paint-ben szoktam kicsinyíteni, bár elég körülményes. Vannak elvileg külön programok is, ahol lehet. Ha sikerült kicsinyíteni akkor a melléklet feltöltésére kattintvan tudok ide berakni.

Mamice!
Ügyesek vagytok, hogy azért megoldotáttok a repülést.
A kép nagyon jó Nüncsiről!

A könyvvel kapcsolatban: én csak az első részt olvastam, de én ezt nem tudnám betartani. Szerintem is inkább csak az marad meg benne, hogy minek sírjak, ha úgysem kapok enni. Én sem mindig ugyanakkor vagyok éhes, percre pontosan.

Harapással kapcsolatban: Dávid az ínyével is tud harapni, de szerencsére ez nagyon ritka. Nálunk még nincs fog csak nyálzás, de az nagyon! :)

Ébrenlét ideje alatt Dávid lent van a játszószőnyegen és ha már látom, hogy kezd álmosodni, akkor beteszem a kiságyba, hogy aludjon. Egyébként máshol nagyon nem is alszik el.

Dávid a múlt héten átfordult a hátáról a hasára, de a keze mindig maga alatt marad és csak kínlódik, hogy ez nem jó neki. Kiveszem, akkor pár perc után meg azért szenved, mert már fárad és nem bírja tartani magát. Akkor visszafordítom és kezdjük előlről..:)

A súlygyarapodásunk most nekünk is lassult, bár mi már dupláztunk 3 hónaposan. Most hetente kb. 100 g-ot hízik.

Jövő héten megyünk Balatonföldvárra egy hétre, remélem Dávid jól fogja viselni.

Szisztok!

Kép
Kép
tina82
 
 


Edina!
Elkerültük egymást. :)
Még a besegítésről, mert most vettem észre, hogy az kimaradt. Nálunk sajna a férjem nem sokat tud segíteni, mert szinte alig van itthon. (A telek nagyon sok idejét elveszi.) Este ha hazajön, akkor előkészül a fürdéshez, de a többi már az én dolgom, aztán a végén elpakol. Volt is már emiatt pár vitánk, mert nekem nagyon rosszul esik, hogy alig csinálunk valamit közösen. Ezért is várom már azt a hetet Földváron, mert ott legalább nem tud mással foglalkozni.

Kép
Kép
tina82
 
 


Kép


Hurrá sikerült!
Majd még próbálkozom, mert erz a kép elég régi, kb. egy hónappal ezelőtt készült.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Igen, mindenki azt mondja mennyire rám hasonlít.
Momoska, akkor nem unatkoztatok a hétvégén. Szerencsére jó idő is volt.

Asszem a 8kor kelést kicsit elkiabáltam, mert mostanában a 6- fél 7 jellemző rá. Meg ami még változás, hogy este az 5 órai szopi után sem alszik el, vagy max 1 órát. Pedig akkor mindig aludt, és nekünk kellett felkölteni a fürdéshez és a vacsihoz.
Nálatok mikor van fürdés, és alalszik rögtön a pici? Kolosnál ez is változott. Idáig mindig egyből aludt ahogy bevittem az ágyába, de már napok óta nem. lerakom a hasára és vigyorogva átforul. :) Ha úgy hagyom 1 perc sem kell és nyöszörög, hogy ez így neki nem jó.

fog: vlhogy úgy. mindenkinél máshogy van. nekem és a tesómnak 8 hónapos korunk után jött csak ki fogunk és elég hosszú ideig tartott míg teljesen látszott. Szóval babától függ.

besegítés:
nálnuk is pont olyan a helyzet nálatok edina. Bár fürdetni a férjem szokott, mert nem bírom tartani a kis sószsákot. a hátam eléggé meg szokott fájdulni. De annyira megszokta, hogy nem én fürdetem, hogy a minap nem volt otthon a férjem és rám maradt a dolog, és Kolos majdnem sírt. Teljesen el volt keseredve, szerintem félt, vagy szokatlan volt neki hogy engem lát. Nem tudom.
Mivel Szabi (a férjem) gyöngyösön dolgozik korán megy el, de van hogy már 4kor itthon tud lenni. Bár most sok dolguk van mert könyvelő és májusban elég sok határidő van (szja, mérleg...)
Nekem még szoktak segíteni a nagymamáim és anyukám is át szokott jönni. De többnyire egyedül vagyok egész nap.

most mennem kell...
Vendég
 


borsot - szerencsere - meg mindig nem zavarja a forgatag, ezt a gyereknapi bulik is bizonyitottak, bar a porgos helyeke aliz is mindig birta, pedig o furamodon mar 3-4 hetes koratol uvoltott, ha idegen ( mindenki apan-anyan kivul)kezbe vette, ill. h ranezett, o akkor kedvelte meg az idegeneket, mikor mas gyerek mar megijed toluk...5-6 hosan.

apa-gyerek: nalunk nincs kulonbseg, szoptatason kivul mindent csinal, vasal is, csak fozni nem tud a borsofozeleken es palacsintan kivul mast. gyerekek nem is tesznek kulonbseget koztunk semmilyen szempontbol.
bar engem mar az is idegesit ha azt mondjak "sokat segit a ferj haztartasban es a gyerekek korul", ne segitsen, hanem csinaljuk egyutt, hisz mindegyik kozos, azon bezzeg csodalkoznanak az emberek, ha feleseg mondana, hogy sokat segit otthon a ferjenek, meg akkor is, ha mindketten munkaba is jarnak.
ez a regi berogzodes azert nalunk is megvan apaban sajnos. szolni kell, h. csinaljon meg dolgot, magatol keves dolog jut eszebe. de boriszt eddig kb. 2x furdettem, alizt meg az 5 ev alatt kb 10x.

orsi,
boldog hofordulot kolosnak.

bő egy honapja nalunk is ez megy, ritka az a pillanat, amikor beteszem, s elalszik ma pl.), olyankor mar en is meglepodom, pedig milyen termeszetes volt ez 3-4 honapos koraig. en is azert nyuszogok, mert eddig csaka szoptatas miatt nem tudtam neha fuggetlenedni, most mar az altatas miatt se, vagy max. setaval alszanak, esetleg nagy uvoltesek aran.
s a delutani alvasok mar nala is nyugosebbek es rovidebbek.

Kép
Kép
momoska
 
 


evi,
edes anna. :) s mennyi haja van...irigykedunk.
borsot 3 kg-val hoztuk haza a korhazbol, alizt 3.8 kg-val, s aliz csak 6 hosan volt annyi, mint borisz most, pedig tobbet evett.

Kép
Kép
momoska
 
 


Köszönöm szépen!

Nálunk nem kell szólni neki, magától porszívózik, port töröl stb. Még főz is, ami jól jött az első időkben mikor hazahoztuk Kolost és semmire nem volt energiám. még most is néha úgy kell kizavarnom a konyhából, hogy ne kontárkodjon bele. Szeret mindenbe beleszólni és bevallom engem zavar. Vagy én főzök vagy ő, de ne mondja meg mit csináljak. Néha nagyon ... milyen is? ..."kioktatóan"...nem kedvesen tudja mondani. De van mikor együtt főzünk és én kérem ki a tanácsát.

Altatás: sokszor csak nálam nyugszik meg és a karomban alszik el. pedig régebben apa vállán is nagyokat aludt.

Évi: nagyon édes Anna!
Vendég
 


Sziasztok!
Itt volt a fodrásznőm, végre, megfestette és levágta a hajam. A pici pedig tündérien viselkedett. A szárításr abe is aludt, hogy nyugodtan tudja csinálni.

Orsi! Nagyon aranyos Kolos! És én Téged látlak benne. A szemetek nagyon hasonlít. Dehát nem véletlen :)

Április 19-én törtem el a lábam, nahát attól kezdve a páromra maradt minden. Nagyszülők nincsenek itt, más segítség nincs ...
Előtte többnyire csak játszott Annával vagy hébe-hóba fürdette, azóta mindig. A takarításba segit be néha egyébként. De nekem most már a nagyfiam is segít. Leszedi a száraz ruhát, én összetűröm, ő helyreteszi stb.

Tegnap óta már tudok menni egy mankóval is és végre vihettem a picit is. Az első pár hétben csak annyira keltem fel, amig a fürdőszobai teendőimet elláttam, ételt is ágyba kaptam. Ahogy már nem fájt annyira, kb. két hét után, már kimentem enni, de ha csak egyedül voltam itthon, a baba bent maradt, ezért mindig akkor mentem, ha aludt és volt olyan, hogy jó későre ettem. Ma már őt is vittem, betettem a hordozóba és nagyon élvezte a nézelődést...

Anna soha nem alszik el rögtön, ha letesszük, kicsit ringatni kell, de általában pár perc.

A fürdetés jó sokáig tart, nagyon mozog a kádban, rugdos, jár a lába, utána eszik és már nagyon álmos. Szeintem jól elfárad a vízben. Ez kb. 9-kor van. De aztán hajnali 3 és 5 között bármikor ébredhet.
Most valszeg éhes, mert itt nyűglődik a bátyja ölében is. Megetetem...

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Fürdés nálunk 7-f8 körül van utána szopi aztán nem alszik azonnal, régebben igen, van hogy egy órát is eltornázik a kiságyba mire már annyira nyügös és sír, hogy kiveszem, elringatom és elalszik. Magától ordítana nem tudom meddig. Lehet hogy nem sokáig, de azt én nem tudom kivárni. Miért nyüglődjön szegény.

A késő délutáni szopi után is muszály aludnia legalább egy fél órát. Ébredés után két órával már álmos, nem bír ki 3-3,5 órát a fürcsiig. Volt olyan is, de akkor meg úgy kellett ébresztenem szopi közben hogy el ne aludjon, egyen is valamit.

Ma pl. 12-kor evett - 110 tejcsi volt csak, de tápot már nem kért. (f12kor ébredt) Egy órakor már álmos volt, de már éhes is, mert ugye ez nem sok. Nyüglődött ezerrel, alvás nem ment. f2-kor adtam neki alma-sütőtököt, utána cicire tettem és pár korty után bealudt. Persze ha rendesen eszik, akkor még táp is kellett volna, ma megint alig van tejem.

Egyébként az én férjem is nagyon házias, a vaslaláson és a poroláson kívül mindent csinál, néha egy kissé rendmániás is. A házimunkát is megosztjuk. Hétvégén ő főz.


Évi: sajnos én nem látom a képet, a helyén csak egy piros X látszódik egy négyzetben.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Hü de porog a forum!

Szia Evi, udv kozottunk. 4,5 kilo! Most meg mar 7710 gr. Nem semmi! Meg hogy torott labbal csinalod, hm… nagyon kivancsi vagyok ra, varom a fotot! Na most latom hogy sikerult feltenni. Hat ez a kiscsaj egy nagyon huncut edes cuki baba!!!!!

Momoska, Edina,
a felvesz-letesz modszert azert kezdtem el mert mar nagyon „elszaladt a lo“, csak a karomban aludt el napkozben Nori es ha letettem, felebredt. Elbenaztam ez elso par honapban, amikor nagyon hasfajos volt es sokat sirt. Biztam a konyvben, es vegigcsinaltam, es sikerult.
A felvesz-letesz modszerrel az onallo elalvast tanultuk meg, nem a napirend kialakitasat.
Sok felvesz-leteszt kovetoen a 4. napon mar sokkal konnyebben elaludt ugy h betettem az agyba, kijottem es elaludt. Eleinte max. 1 ora volt az altatas, mostmar egy-ket perc. Van hogy leteszem es meg sir, meg atmegy „mantrasirasba“ (amikor va-va kiabal, ez mar nem igazi siras) es akkor elalszik legkesobb 20 perc mulva, ha nem, bemegyek es megnyugtatom es utana alszik el.

Ha cicin eves kozben kezd elaludni, nem hagyom, ne kapcsolja ossze az evest az alvassal. az asvanyvizes flakont mozgatva a viz hangjara felebresztem vagy ulo helyzetbe teszem mert ugy felebred.
Ha sir es nem vigasztalom meg akkor azt tanulja meg, ha valami baja van, nem fordulhat senkihez hiszen hiaba sir.

Bocs a hosszu lere eresztesert…

Reka, Nuncsi hogy viselte a prevenarokat? Nori az elsot nagyon nyugosen. Nuncsi nagyon aranyos ezen a kepen is! Mi is lassan mar ot orankent kezdunk enni, ha negyorankent cicire teszem, kb. 100at eszik es sir a vegen, huzza a labat.

Orsi, nagyon helyesek vagytok Kolossal!

Apa sokat segit, egyutt furdetunk felvaltva, ha kell mosogat-foz-takarit. Momoska egyetertek veled.
Az altatas az en feladatom, de majd lassan probalom apat is ravenni hogy neha o is altasson.

A hetvegen vettunk egy etetoszeket. Elkezdem szoktatni Norit hozza, hogy ne az elso falatoknal – ami mar eleve egy nagy ujdonsag lesz szamara – kelljen megismernie. Beultetem ovatosan, csak nagyon pici idore (persze fogom a derekat).

Csinaltattam verkepet (nagyon hullik a hajam + pattanasos lettem), de semmi rendellenesseg, vizelet rendben. Ma bejelentkeztem termeszetgyogyaszhoz, azt mondja, a terhesseg alatt mivel nincs menstruacio, a felgyulemlett mereganyag nem tud tavozni, es ezert vannak ezek a pbmak. Valami cseppeket fog adni.

Sziasztok,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Kép
egy kis d-vitamin hammmmmmmmmm

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Kép

Gerit is sikerült feltennem, úgy tűnik.
Edina, nem tudom megfejteni, miért nem látod.
Most épp alszik, Geri pedig úszóedzésen van. Van egy mózeskosaras babakocsink, teljesen házi használatra, abban alszik az erkélyen.

Ti hogy adjátoka D-vitamint? Kanállal vagy szájba csepegtetve?

Már alig várom, hogy utcára mehessek!! De szerintem még egy hét-10 napba beletelik.

Geri úszóversenyen volt szombaton Kiskunfélegyházán, nem nagyon figyeltek rájuk és teljesen leégett a válla, háta. Még ma is nagyon fáj neki, pedig kenem. Eléggé mérges lettem, nagy felelőtlenségnek tartom, amikor állandóan arról van, szó, hogy milyen veszélyes a leégés. :(

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Csilla, Köszönöm. Nóri is szép, és nagyon kislány! :)
nekem is hullik a hajam és én is akarok vérvételre menni. meg nagyon lefogytam, annyi vagyok mint terhesség előtt. kezdek aggódni, ez a gyerek mindent kieszik belőlem. :(

Évi, Geri már kész férfi. :) és ilyen sport - kedvelő? ez jó.
Kitartás a lábadhoz!

Mi a d-vitamint kiskanállal adjuk. Kifejek egy kis tejet és abba cseppentek.

reggel átjöttem szüleimhez, itt is alszunk Kolossal mert férjem gyöngyösön maradt. annyi a munka, hogy nincs értelme estére hazajönnie. legalább a nagyszülők is kiélvezhetik a babázást. :)
már egész nagyot aludt, délelött másfél órát, délután 1et. most pedig játszik a járókában.
Vendég
 


Kép

A haját sehogy sem sikerül kordában tartani, mindig össze-vissza áll a feje tetején :)

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Apropó hajhullás: Gerivel nekem is nagyon hullott anno a hajam, és ez azért is volt feltűnő, mert a várandósság alatt eléggé megerődödött és sűrűbb lett. Kb. 4 hónapos volt és akkor nagyon kezdett hullni. Most nem lett annyira sűrű, de még nem is hullik annyira (kopp-kopp-kopp), de még mindig több és erősebb hajam van, mint előtte.

Rólam is lement 3 kiló az elmúlt időben, de én tudatosan ettem kevesebbet, meg nem is nagyon kívántam, de nagyon vigyáztam, nehogy hízzak az ágyban fekvés alatt.

Köszönöm a biztatásokat.

Csilla nagyon aranyos Nóri.

Olyan jófejek ezek a gyerkőcök! Olyan szívesen nézegetem őket.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok!
Először is üdv az újaknak, a múltkor olyan sietve írtam, hogy nem is üdvözöltelek titeket!
Na végre mindent visszaolvastam, hála az én kis tündérbogyómnak, aki békésen alszik a babakocsiban az erkélyen. Az elmúlt pár napban ő is szigorúan csak 45 perceket aludt napközben, de ma nagyon édes-alvós napja van. Remélem ezzel az új hajnal 4-kor kelés-berregés-nyögés-forgolódásmajdnyüszítés-sel is felhagy.
Mi sokat vagyunk a játszószőnyegen, a pihiszéket nem bírja sokáig attól függetlenül, hogy mindig ülne. A játszón is folyamatosan emeli a fejét, már kis vékony plédet kellet a feje alá tegyek akkorákat koppant...(csak ő szerencsére nem hallgatott el azután)a babkocsit meg sétára ritkán (nagyon nehéz az emeletről lecipelnem, nincs lift), de erkélyen alvásra szinte minden nap használom.
Lina is már fordul(na) hátról hasra is, van, hogy az oldalánál elakad, de van, hogy majdnen megfordul, csak a keze zavarja, amit még nem tud kihúzni maga alól. Olyan édesek ezek a kölkök, hogy mindenkinél így fejlődnek, nyílnak ki egyre jobban! Ja, igen, a kiságyban nálunk is megy a forgás és a rácsba kapaszkodás. Rendszerint igen hangos és érdekes nyögésekkel párosul. (Olyan, mintha kakilna, néha teszi is, de van, hogy a fordulás erőlködéséhez is a "kaki-nyögést" hallatja- vicces)
Apa segítő fajta, csak eléggé kifárasztja az 5h10-es kelés (munka), főleg ha még éjszka is megébred (szerencsére nem mindig). Amúgy főleg takarít, bevásárol. Fürdetni majdnem mindig együtt fürdetünk és ő pakol el amíg én etetek. Játszani is szokott Linával, a kacagások és mosoly-hegyek perszen nagyon feltöltik, de még nem bírja sokáig. Mármint apa. De ahogy nő Lina, egyre többet tud vele ellenni.
Napirendünk egyáltalán nincs, van, hogy 3 óránként eszünk, van, hogy 4 vagy akár 5 is. Egy időben felvette Lina azt a szokást, hogy egyszerre nem evett sokat (mit csináljak, ha lefordult a ciciről, még sem tömhettem meg), aztán meg 1 ór múlva eszébe jutott, hogy mégis éhes. Úgyhogy az étkezések kb. 1,5 órásak voltak, de nem zavart ez sem, mert közben játszikáltunk, énekeltünk (Halász Juditot bírja, de az egyszerű "Ágon ugrált a veréb" és "Kőrösfői kertek alatt" is bejön neki.). Csak akkor gáz, ha el kell menni, na akkor jó korán kell elkezdeni az evést. Most kb. 2 napja eszik rendesen, egyszerre akár két ciciből is, van, hogy 3x is visszateszem a cicire. De ő is olyan, hogy ha valamit kijelentek róla, azt rendszerint megcáfolja. Érdekes, hogy mindenki ezt mondja :) Furák ezek a gyerekek...
Sajna nekem a menzeszem 7 hétre megjött, akkor le is csökkent a tejem rendesen, paráztam is, hogy most mi lesz, de egy kis segítséggel helyre állt a rend, és azóta még egyszer volt gondom a mennyiséggel, de nagyon figyelek én is, hogy rendesen egyek-igyak. Így én is, mint Momoska, a szülésnél leadtam mindent, most nyárra kezdem szépen visszaszedni... :(
Nekem a bátyámék laknak valahol ott a telepes-ilosvai környéken (Szentes utca), egyszer biztos nyakamba veszem majd a várost, hogy elmenjünk arra a játszóra - mondjuk akkor, amikor anyu a bátyámék gyerekeiért megy az oviba és viszi őket a játszóra. Ja. Majd.
Lenne pár kérdésem.
Lányos anyukák, Ti hogy álltok a fülbevalóval? Még a kórházban tőlünk kérdezték, a csecsemősök megcsinálták volna, de akkor még nem akartam. Most már elgondolkodtam rajta, de nem igazán jutok dűlőre hogy mikor lenne érdemes, és főleg, hogy hol. Nem szeretnék csak úgy beesni egy vadidegen kozmetikába...
Orsi, mit takar nálatok a tejtesó? Leadod a tejed, vagy van egy baba (ismerős, szomszéd, stb.), aki megkapja a tejed?
Edina, én tök jó ötletnek tartom azt a táblázatot, amit csináltál, jó áttekinteni az adatokat összesítve, csak nem tudtam elmenteni a változásokat. Le kell mentenem saját gépre és újra feltölteni?
Utolsó kérdés: Ti hogy álltok az orrszívó-porszívóval? A dokinéni ugyebár azt mondta (vagy a védőnéni talán), hogy az újszülöttek sokat prüszkölnek, nem mert megfáztak, hanem így ürül az orruk. Viszont Linánál már többször hallottam, hogy nehezen veszi a levegőt, nem szürcsöl, nem folyik az orra, csak hallom, hogy nem tiszta az orrjárata, esetenként horkantgat. Gondoltam kiszívom neki (persze üvöltött szegénykém), hát akkora bumbi jött ki mindkét orrából, hogy még egy felnőtt orrában sem tudom, hogy hogy hogyan fért volna el, nemhogy az ő kis meggymag orrában! Valami hasonló tapasztalat orrszívással?
Most már én is ráveszem magam és elkezdek bajlódni a lekicsinyítéssel (egyszer már korábban próbáltam, de nem jött össze), mert olyan jó nézni a képeket, mindegyik baba annyira aranyos, szép, imádnivaló! De nem most, mert Lina felébredt.
Szép estét mindenkinek, és főleg nyugodt, alvással-teli éjszakát!
Cs.

Kép

Kép
csürci
 
 


Bocsi, hogy ilyen baromi hosszú lettem.
Bogyófejke teljesen megfordult a hátáról hasára, és most úgy tekinget nagy szemekkel!!! :)

Kép

Kép
csürci
 
 


Sziasztok!
Nálunk is úgy van valahogy a napirend(nélküliség), ahogy Csürci írja. Amikor műtötték a lábam, kérdezték, hogy mikor eszik reggel a baba, hogy úgy osszanak be műtétre, hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Mégsem mondhattam, hogy az attól függ, mikor ébred, ahhoz képest. Mondtam, hogy 8-kor. De végül is nem volt gond, 10-kor elvittek, 4 óráig voltam távol és addig elvolt az apjával.

Ma este megmértük (havonta egyszer mérjük) és 8150 gramm. A 7710 gramm még május 6-i adat. Ezek szerint viszont már lelassult a növekedése, kb. 120 grammot hízik hetente. Az elején általában heti 300-350 gramm volt. Ezt sejtettem, hogy így lesz. :)

Csürci: Annának a kórházban szúrták ki a fülét. Fölajánlották, amikor jöttünk haza és mi kértük. Azt viszont nem tudom, hogy később mikor ajánlatos. Tudom, hogy jóval drágább, mint a kórházban, mert egy fülbevalót is kell venni hozzá.

Én még nem használtam orrszívó-porszívót.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Hello Csajok!

Évi!A hordozót nem engedték fel a repülőre,úgyhogy most beszerzek egy kengurut a visszaútra.Van egy kendom is csak azt egyszer kimostuk és pont annyira ment össze,hogy nem tudom használni.Egyébként cuki a kis hajas babád!Egy kis zselét azért használhatnál :wink: Én mindig Nüncsinek punky punk frizurát csinálok,úgy egy kicsit csajosabb.8150???Nekem ezzel a 6600-al leszakad a karom.Tuti jó erőben vagytok!Geri már egy igazi nagyfiú.Jó testvér?Örült a kis punknak?Én még nem használtam orrszívót.Lekopogom eddig nem volt semmi betegsége Nüncsinek.

Edina,köszi a tanácsokat.Holnap megyek a tb-be intézkedni.Már előre kivagyok a várakozástól.

Orsi!Jóképű a kis Kolos.Köszi a fogas tanácsot.Nüncsi max a kezemet harapdálja,mert sajna már két hónapja nem szoptatok.Az elején annyi tejem volt,hogy azon gondolkoztam adok másnak is.Aztán annyi,megjött a menseszem és nem is szoptattam tovább.

Nálunk a férjem(Dani) most új állást kapott ahol minden nap este 5-6-ra jár dolgozni,egy héten egyszer van szabad napja,úgyhogy a fürdetés teljesen rám marad.Előtte is csak akkor fürdette Nüncsit amikor nagyon beteg voltam.De mindig ott volt velünk,szórakoztata a pici lányt,segitett mindenben.Most napközben segít.Bármit megcsinál amit mondok neki :lol:

Valaki tudja hol tartanak újszülött újraélesztő tanfolyamot?Tel.szám esetlg?
Ti milyen vitamint szedtek?

Csilla!Nóri már olyan stabilan ül ,hogy etető székbe tudjátok rakni?Különben nagyon édi.
Én nem adom a K vitamint.Nekem azt mondtak majd ősszel kezdjem újra.
Semelyik oltás nem viselte meg Nüncsit.Sőt!Azt vártam majd bekábul tőlük,de mindig vidám és virgonc volt.Majd meglátjuk mi lesz holnap.

Tina!Én megértem,hogyan érezhetsz ha nincs olyan sokat veletek a férjed.Földvárra mentek nyaralni,jól értem?Hol van telketek?De te is szoktál ott lenni.Múltkor is egy hetet ott voltál.Akkor azért együtt voltatok többet?

Csürci!Én még nem lövetem be a fülét.Majd ha nagyobb lesz eldönti hogy akar-e.Különben nagyon édes kis fülbevalókat lehet kapni.

Én nagyon,de nagyon lassan fogyok.A hasam nem akar visszamenni.Mondjuk nem is teszek érte hogy fogyjak.Egy jó kis nutellás palacsintának soha nem tudok nemet mondani.
Remélem mindent leírtam,most mennem kell.
Momoska neked is üdv.
Jó éjt!
Réka

Kép
mamice
 
 


Sziasztok!

Húha, jó sokat kellett olvasnom, na de ez nem baj ám!!!! Fel kellett írnom kinek mit reagáljak mert meg se tudom jegyezni egyszerre.

Csüri:
Fülbevaló: mi nem akartunk, úgy vagyunk vele mint Réka, majd később ha el tudja dönteni kell-e neki, vagy kb. 1,5 évesen. Én most korainak tartom. Beleakadhat, nyomhatja stb.....

Vitamin: Lili D vitamint szed, cseppentem a szájába. Én meg Elevitet- sajnos össze-vissza amikor eszembe jut.

Úgy tűnik a táblázat csak neked kell, eddig nem reagált vissza senki. Persze én kiegészítettem a többiekkel is. De le kell mentened ahhoz, hogy dolgozni tudjál benne magadnak. De egyébként az adatokat ide is leírhatod és akkor majd én is föltöltöm.

Orrszívó: Én használtam főleg akkor amikor influenzás volt, de most is egyszer-egyszer, amikor látom hogy van benne egy kis ez-az. Előtte fújok bele sterimart és utána szívom ki hogy lazuljon a cucc. Egyébként - most már nem - de a betegsége előtt reggelente szoktam szívni neki. Persze nem szereti, de ha muszály.....

Mamice:
Mia az a kendom?
A GYED-hez a papírokért meg szerintem ne állj ám sorba!!!!!!! Fölösleges idegeskedés meg idő. Adjad postára úgy is lehet!!!!! Mindent küldjél el másolatba, egyedül az anyakönyvit kell eredetibe elküldeni. Előtte azért hívd fel őket, de amikor én a családit meg a többit intéztem ők javasolták a postai utat.

A tanfolyamhoz sajnos nem tudok hozzászólni, fogalmam sincs.

A vitamint írtam. Sajnos én fogytam, kevesebb vagyok mint a terhességem kezdetén és ez aggaszt is, mert elég vékony vagyok és nem szeretnék már fogyni többet. Sajnos én az a többször eszem keveset típus vagyok, ami jó de hízni tőle nem lehet.

Éva: Anna nagyon édes, gyönyörű baba, és az a hajacska.... Na és Gergő és helyes srác!!

Lilit tegnap mértem, 6780 g, 7 dkg hízott egy hét alatt, pont a felét mint az előtte lévő héten. Ez is valami.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Mamice!
Igen a telken többet vagyunk együtt, mint itthon. Ott van egy felső meg egy alsó- árnyékosabb- rész, ahol a ház van. Mi inkább lent szoktunk lenni, mert a domb tetején nagyon meleg van és a férjem sajna ott tevékenykedik sokat, mert nyárra megakarja rendesen csinálni, hogy legyen wc, kézmosó, mert ott van a medence is. Egyébként Kulcson van. Nyaralni Balatonföldvárra megyünk, igen.

Hajhullás: nekem mostanában kezdett el hullani, kb. 2-3 hete, de azt mondják ez normális, mert a terhesség alatt megerősödött és az most hullik ki. Vitaminból még a Gravidát szedem, már ha eszembe jut.

D-vitamint mi szájba cseppentve adjuk. Na ez Apa feladata! :D

Orrszívás: egy párszor már szívtam Dávid orrát, akkor amikor olyan nagyon tortyogónak hallottam, de alig jött ki valami, csak annyi, amennyi természetesen termelődik. Úgyhogy sokat nem piszkálom, nehogy megsértsem az orrnyálkahártyáját.

Évi!
Geri nagyon helyes kissrác és Anna is nagyon aranyos ezzel a sok hajjal. :)

Edina!
A táblázatot nem tudtam én sem lementeni a változtatásokkal, de akkor majd megcsinálom úgy, hogy előbb lementem saját gépre.

Ne haragudjatok, hogy nem személyesen megszólítva írom a dolgokat, de a témák eszembe jutnak, csak már társítani nem tudom, hogy ki írta. Majd én is jegyzetelek, mint Edina vagy lehet már külön kell írni a word-be. :)

sziasztok!

Kép
Kép
tina82
 
 


Tina: Neked a táblázatból csak Dávid szül. ideje hiányzik uh. azt ide is leírhatod és betöltöm. Persze hogy neked is meglegyen ahhoz le kell menteni.

Ez a word-ös írás eszeme sem jutott. Mondjuk én elég gyorsan gépelek - tanultam is - uh. hamar megy. De tényleg jegyzetelni kell, mert hiába olvasom el, fele kimarad, és én is úgy vagyok vele, hogy már nem emlékszem ki is írta kérdezte.

Városi lakás után jó lehet kint a telken. Gondolom még több időt is töltenél ott.

Megyek, azt hiszem rakott egy kis ajándékot nekem a pelusba. Na meg lassan aludni is kellene. Megint 5-kor kelt, és csak f7-kor aludt el újra. Mondanom sem kell hogy 40 percet aludt csak. Tegnap ilyenkor 2órát. Az jó is volt. Remélem most többet alszik.

KépKép
domidina
 
 


kérdezni akartam még, hogy valaki vezet naplót, vagy affélét?

KépKép
domidina
 
 


jó reggelt!

Anna nagyon helyes a szép fekete hajával. :D Kolosnak is sötét és nagy haja haja volt szültéskor, de aztán kihullott, és világosabb nőtt vissza.
Nem semmi súlyban van a Kislány! Ahogy Réka írta nem lehet egyszerű tartani. Kolos kb 7100g (mivel a mérleg hülye nem tudom pontosan) de már 5 perc után leszakad a derekam.

porszívó: nekünk is kellett már használni amikor Kolos megfázott. vagyis nem is megfázás volt, hanem a foga. állítólag a fogzás okozhat náthát + lázat, de szerencsére nálnuk az utóbbi nem volt. Persze utálta ha kiszívtam, de szegénykém annyira nem kapott levegőt. Kemény éjszakáink voltak, volt hogy 5 percenként keltem fel hozzá annyira szörcsögött. :(
olyan rossz betegnek látni a kicsiket. Tudom mennyire szörnyű egy nátha, és rossz, hogy nem tudok rajta segíteni. :)

Én elevitet szedek, előtte pedig gravidát + vasat is. mint írtam én is elég sovány vagyok , és ugyan úgy mint Edina, sokszor keveset eszem. A hasam teljesen visszament, de a bőröm nagyon megnyúlt, még 'lifeg'.

Köszönöm Réka, és nincs mit.

Nelem is kendőm és kangurum is és mindkettőt szeretem. A kenguru talán azért jött be jobban nekem, mert egyszerűbb felvenni,és párnázott a válszére és nem húzza annyira a pici. Nekem babybjörn van és nagyon szeretem. + elég hátfájós is vagyok és ez tartja a hátam.

Réka. majd kitöltöm a táblázatot,már akartam, de mindig kimegy a fejemből.

Én írtam naplót 10 évig, de tavaly abbahagytam. vlhogy megutam. aztán folytatni akartam mikor meglett Kolos, de annyira nincs időm. pedig jó lenne megörökítani a dolgokat.

Kolos is elkezdte a hasizmozást. itt van ölembem és tornázza fel magát, fel akar ülni.

Tina: a 82 a születési éved? én is akkor születtem, június 11én.

remélem mindenhez hozzászólta ahova akartam.
Vendég
 


bocsi, asszem edina írta a táblazatos dolgot... :o
Vendég
 


Vendég
 


huuuu! mi volt tegnap, hogy ennyire felporogtek a dolgok, amig en alizzal kakaos-nutellas muffint sutottem (felet en ettem meg:-))????

megprobalok visszanezni, es reagalni.

fulbevalo: ugy gondoltam, eldontik majd maguk. mindket gyerek:-). aliznak 3 evesene gyszer eszebe jutott - mikor a baratnojenek lett -, de aztan valahogy mire eljutottunk volna oda, abbamaradt, most sincs neki, nem is keri, az ovijaban alig van nehny kislanynak. egyebkent nekem sincs, alizzal valo terhessegnel (ill. mikor meg akartak muteni vele mehen kivuli terheskent :? ), akkor vettem ki, s utana babaonabol nem raktam vissza. az apjanak sincs, igy nincs elotte igazi minta.

dvitamin: szajba cseppentve, eves elott alt.

tablazat: en mar lementettem, csak meg nem toltogettem.

naplo: nem lenne ra turelmem:-) inkabb fenykepezunk sokat.

orrszivo: mar irtam, gyakorlott vagyok, foleg aliz miatt...de borisznak is kijutott 2 honaposan a bronchitisenel. en mindig hasznalok elotte 20 perccel sterimart, de sterimart azt csak ugy magaban is fujok neha az orrukba, ha csak picit erzem szorcsogosnek, azt ki se szivom. s - mazlista vagyok - mindegyik kolyok birj(t)a az orrszivast. mindig jol meg is dicserem oket utana, borso mar alig varja a dicseretet, mikor kikapcsolom a gepet, s vigyorogva nez...!

hajhullas: brutalis. ugy kell atlepegetni a lakasban a hajhegyeken. de allitolag, normalis. ennek mennie kell. kb. 6 hos a gyerek, mikor szunik. aliznal nem emlexem ilyen mertekure.

ma 5 honapos borisz herceg...s egyben kivanunk vele annanak es nornak is boldog hofordulot!:-)


egyebkent 5 honapos kora elott alvas: volt nehany nap, mikor mar megint csak 1x ebredt borso ejjel, most 2 napja megint 2x, sot tegnap az esti letetelnel is balhezott 5-6 percet. o annyira elkenyelmesitett minket, h. olyan mintagyerek volt minden szempontbol, hogy en minden alvas-balhejanal kiborulok rendesen.

egyebkent 5 honapos kora elott megkezdte a hozzataplalasat: hazafele a boltbol mar minden jatekat elszorta, kapott tehat egy turorudis papirt, azt gyurogette jo hosszan, egyszer csak halljuk, hogy nagy cuppogas, hat boszen nyalogatta a belso felet, mert odaolvadt egy kis csoki. ugyhogy megvan az elso kaja. tervezhettem en barackot 1 honap mulvara...hiaba, bar 5 es fel honaposan aliz meg egy elcsort kiflit csocsalt jo sokaig neki az volt az elso.

csilla,
ertem..en is eljutok neha odaig mostanaban, hogy vmit ki kell talalni, foleg ha a szopcsin elalvas se jon be, csak a felvesz-letesz nem tunik masnak, mint a neha bemegyek, s megsimogatom, ill. benn ulok, s neha megsimogatom (aliznal csinaltuk ezt anno nagyon koran, mert nala a ringatas se jott be).


en is teszek fel nehany friss kepet, mert mar regen tettem (persze csak magamhoz kepest
:oops: ) Kép Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


na meg (persze:-)) kettejukrol is!!! Kép Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok,

koszi a bokokat :) Tenyleg nagyon jo nezni a kis gyerkocoket, egyre szebbek, sokat fejlodnek naprol-napra!

Evi,
nekunk tablettas D-vitamint ir fel mindig a doki, annak a felet kiskanallal osszemorzsolom es feloldom teaba, vagy limonadeba es kiskanallal beadom Norinak.
Anna szepen fejlodik! Geri pedig igazi nagyfiu. Latszik rajta, hogy segitokesz, talan meg elvezi is hogy „apaskodhat“ a kisteso felett.

Csurci,
fulbevalot en ugy gondolom hogy majd ha o szeretne akkor megcsinaltatjuk, most ezzel nem foglalkozunk.
Orrszivo: ha szurcsog, vagy latom hogy valami van, akkor hasznaljuk, probalom kozben elterelni a figyelmet, enekelek neki (Halasz J-t ), valtozo, neha sir neha pedig mosolyog.

Reka,
Nori nem ul stabilan csak ha tartom. Az etetoszekben is tartom. Tok jo hogy Nuncsit nem viseli meg az oltas, jo eros kis csaj!
Tanfolyam talan a Madarasz utcai korhazban van, legalabbis amikor meg Nori nem szuletett meg, akkor akartam menni oda, de ez a terv nem valosult meg…

Tina,
Balatonfoldvaron nyaraloba mentek vagy szallodaba?

Edina,
en vezetek babanaplot, irom mennyit evet, hogy aludt, volt-e kaki, stb. Nekem hasznos, mert igy atlatok egy napot/hetet, latom a fejlodeseket, stb.
en is Word-ben irom meg eloszor a mondandom, utana masolom be ide, foleg hogy el szokott neha szallni.

Tegnap voltam a termeszetgyogyasznal. Egy meromuszer segitsegevel egy akupunkturas ponton keresztul merte fel az energetikai allapotom, megnezte az egyes szerveim, es a szervrendszerem terheltseget. Megallapitotta hogy meregtelenitesre van szuksegem, foleg a vese es a maj van leterhelve, es hogy a szoptatassal ne legyen gond, ugy szabalyozzuk, hogy az anyagcserevel tavozzanak a mereganyagok. Valamint a sav-bazis egyensulyt kell beallitani (tul savas a szervezetem).
Es tok jo fej volt a no, kinyomtatta Nori horoszkop kepet (nem tudom mi a pontos neve) es elmondta a fobb jellemvonasokat, hajlamokat, mire kell vigyazni egeszsegileg stb.

Megyek mert 35 p. utan felebredt a kis huncut.

Szep napot mindenkinek!
Csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Látom pörögtök rendesen, alig hagyom itt a gépet egy rövid időre és már mennyit írtatok!!!

Persze most is a hintában van és játszik, ugyanis ismét bírt aludni fél órát a kis huncut. Ami nem lenne baj, ha kaja meg nem 1,5 óra múlva lenne. Általában 2 óra föntlét után elalszik. Próbáltam visszaaltatni, de nem tünt álmosnak, uh. most játszik magában.

Napló: Én is vezetem az evéseket, alvásokat, kaki-pisi, mennyit evett. Erre van egy vásárolt - úgy kaptam - táblázatos könyv. De emellett pár mondtatot is az adott napi eseményekről. Van hogy kimarad pár nap, de azért rendszeres. Ezt a noteszomba, de be szoktam írni a gépbe, aztán egyszer csak megrendezem majd. Épp ma gépelem, mert már elmaradtam nagyon márciusnál.

BOLDOG HÓFORDULÓT ANNÁNAK, NÓRÁNAK ÉS BORISZNAK!!!

KépKép
domidina
 
 


Mennyire hasonlít egymásra Alíz és Borisz. nagyon szép gyerkőcök! Boriszért biztos odalesznek a lányok, Alíz meg majd nem tudja magáról levakarni a pasikat! :)

Boldog hófordulót Annának, Nórinak és Borisznak!!!

Már 1,5 órája alszik! úgy látszik kimerítette a tegnapi egész napos bömbi és a nem-tudok-aludni-anya-vegyél-fel-mert-karodban-jó dolog.

Vendég
 


hát...ez nem pont olyan lett mint szerettem volna. a kiemelést az előző sornak szántam, de mindegy.
Vendég
 


Kolos se maradjon ki! BOLDOG HÓFORDULÓT!!!

KépKép
domidina
 
 


Nagyon jó, hogy ilyen sokat írtatok!!

Köszönjük szépen a jókívánságokat és a kedves szavakat.

Szintén boldog hófordulót kívánunk Borisznak és Nórinak és Kolosnak is (tudom, hogy egy nap késéssel :) )

Élvezem, mindenki attól függően áll ehhez a fülbevaló kérdéshez, hogy ő maga mennyire szereti vagy visel fülbevalót. Én nagyon szeretek fülbevalót hordani. Anélkül ki sem lépek a házból, ill. mostanában igen, mert amióta megvan Anna, nem hordok, mert félek, hogy a kis homlokát megsértené, amikor a vállamon van. Mondjuk még egy csomó dolog más, mint előtte. Pl. amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, nem tudtam többé parfümöt használni (Gerivel is detto) és szerintem addig így lesz, amíg szoptatok. Aztán vigyázok arra, hogy a körmöm mindig rövid legyen, nehogy megsértsem, megkarmoljam. Jobban is lehet masszírozni stb.
A bébifülbevalók nagyon kicsik és biztonságosak, még eddig nem volt gond, nem akadt be semmibe.

Napló: nem napi rendszerességgel, de egy kis noteszbe írom, ha valami újat csinál (forgás, beszéd stb.), de semmi egyebet.

Súly: amíg csak feküdtem, végeztem kar-, comb- és farizom gyakorlatokat a kicsit emelgetve :)
Valóban nem könnyű cipelni, de ez most nem kívánságműsor, habár az elmúlt időben nem nekem kellett...

Hordozókendőm nekem is van, még az elején abban vittem ki sétálni, amikor hideg volt. Kb. egy órát jártam vele, másnap majd leszakadt a derekam. Még egyszer tettem egy próbát, hogy tényleg ettől van-e, azután sem használtam. Nem az én derekamnak való. De igazából nem is szerette, csak ha elaludt. Most is csak akkor van el ölben, ha viszik ide-oda, hogy lásson. Egyébként le kell tenni, hogy mozogjon. Elaludni sem szeret ölben. Kivéve ha szopcsi közben alszik el.

Megvolt ma az oltás, és nagyon jól viselte. :) Még mosolygott is a dokinénire. Fél perc múlva kezdett sírni, de megszoptattam és rendbejött minden.

A ti gyerkőceitek is szeretnek meztelenkedni?
Anna imádja. Leterítek egy plédet, rá vízhatlan lepedőt és rá egy nagy törülközőt, amit rendszeresen mosok. Órákig elvan így.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


A ti gyerkőceitek is szeretnek meztelenkedni?

a legjobb vigasz hisztik idejen:-)))) imadja!!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Momoska, nagyon szép a két gyerek. Aliznak nagyon finom kis arca van és olyan bájos. Borisz pedig kis huncut.
Azt hiszem, jártam abban a sulban, ahol tanítasz. Tavaly elkísértem néhány tanítványomat emelt szintű érettségire, és a Wesselényi utcába kellett mennünk :)

Edina: régebbi képeket is néztem és nagyon tetszik a kalapos kép Liliről. Nagyon aranyos, főleg, amikor a dédire rötyög.

Csilla: Nórinak is nagyon szép kis arca van és nagyon édes azon a képen, amikor ül (még az elmúlt napokban tetted fel ezt a képet, nem most).

Réka: Nuncsi nagyon érdeklődő, nyílt tekintetű baba és tündéri!

Na, ennyi elég is belőlem.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Én a D és K vitamint is kanálba kifejt anyatejbe teszem és úgy kanalazza be Lina. Nagyon ügyesen csinálja az elejétől kezdve! :D
Napló: kaptam 2 féle babanaplót is, szeretném is töltögetni őket, de egyszerűen nem jutok el odáig. Viszont én is rengeteget fényképezek. Mondjuk az jó ötlet, hogy egy kis noteszba vagy naptárba felírjam a fontosabb eseményeket, aztán majd átírom egyszer a babanaplóba.
Alvás: Lina tündér erős tündér-énje visszatért, a kérdés csak az, hogy meddig (mert ugye amikor dicsérem, akkor persze bitang módon megmutatja a másik oldalát is). Szóval tegnap egész nap szép nagyokat aludt, és este is letettem 1/4 10-kor és reggel 7-ig aludt (ez eddig a személyes rekordja)! Csak az volt a baj, hogy én megébredtem 5 előtt, és ezért felkeltem a férjemmel (nem mindig szoktam, attól függ, hogy Lina hogy alszik az éjjel, Gyuri (férj) pedig olyan édes, ha nem ébredek meg, akkor halkan kilopódzik a szobából…) utána meg már nem voltam álmos. Gondoltam is sokat rád, Edina, hogy te is fent vagy-e már! :o

Évi, Gergő tényleg nagyon helyes srác!

Tanfolyamot úgy tudom a Léghajó program keretein belül is el lehet végezni, ők kifejezetten arra specializálódtak, hogy gyermek-elsősegélynyújtást „tanítsanak” szülőknek. Van is egy könyvük, praktikusnak tűnik (Gyermekkori vészhelyzetek, S.O.S. megoldások a címe.)

Én is csak ismételni tudom az előttem szólókat: Boldog hófordulót minden illetékes hercegnek és hercegnőnek!
Megpróbálkozom egy képpel, ha sikerül, akkor beindulok és teszek fel többet is! :lol: Kép

Kép

Kép
csürci
 
 


Juhééééé, sikerült! Na akkor,lássuk csak....
Először a pihenőszékben - azóta már nem élvezi ennyire, akkor biztos az újdonság varázsa volt. Majd szép fokozatosan próbálom hozzászoktatni. Kép

Küzdelem
Kép

Kép

Kép

Kép
csürci
 
 


Nagyon aranyos Lina!!!!

nalunk most Nori megszerette a babakocsit - eddig utalta, kb. egy honapon keresztul mostanaig nem is mentunk vele, hanem hordozokendot hasznaltam, orditott a kocsiban, feszitette a hatat - most hetvegen pedig megtortent a varazslat, Norikam tok jol elvolt benne! nagyon orulok neki. en is teszek kepet.

otthon a teraszon a "nagy" babakocsiban
Kép

seta kozben a hordozhato babakocsiban (Graco)
Kép

Nalatok a baba egy szobaban van vagy kulon? Momoska, ha jol emlekszem -regen volt tema- nalatok kulon, meg Judit, nalatok is ugye? Edina, Tina nem emlekszem ne haragudjatok. Szoval hogy megy a kulonalvas es akinel egy szobaban van a baba, mikorra tervezi a kulon koltozest?

Es BOLDOG HOFORDULOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! mi is koszi a jokivansagokat :P

udv,
Csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


bocsanat a kepfeliratok forditva ertendok, a masodik a "nagy" bkocsi es forditva..

KépKép
Kép
csillaz
 
 


olyan nepszeru volt a kakaos-nutellas muffinom, h. ma ujra kellett sutnunk. most lett kesz!
koszonom a dicsereteket aliz-borisz neveben. meg szerencse, h. egymasra hasonlitanak, mert rank nemigazan. ez legalabb vmi tampont:-)
nekem is tetszenek, de fizetek annak, akinek a sajatja nem tetszik:-)
egyebkent azt vettem eszre, hogy telen csak szep babak szuletnek, igazam van? (bar apukam ezt megcafolna, ha az en elso egy honapomra gondol, de neki megbocsatok, mert azota kenyeztet, hat meg az unokait-3 lany-1 fiu)
navegre,
lattuk linat is:-) edibaba!
s nori se cafolja meg a fenit nezeteimet a teli babakrol. aliz itt van mellettem, s ilyenkor mindig eszebe jut, h. o valojaban lanytestvert akart:-), barhogy is imadja borsoszemet!

csilla,
nalunk velunk van egy szobaban borisz. aliz van kulon, ot hat honapos koraban koltoztettuk kulon, de vele nem volt gond, mivel 2 hetes koratol aludt egesz ejjel. borsot is 6 honaposan terveztuk bekoltoztetni alizhoz, de ebbol nem lesz semmi, mert en bizony nem maszkalok ejjelente 2x is akar. :shock: :shock:

Kép
Kép
momoska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?