Új privát üzeneted érkezett!

Rólunk:

Pénteken ugyebát évzáró. Na. Barnika teljesen csinibe felöltözve, jönnek ba az aulába szépen és már sírt is. Meglátta apucit, gyere apuci meg oda akarok menni meg mit tudom én, de sírás ezerrel. Na oda mentünka háta mögé, de az első önálló, azazhogy kiscsoportos versmondásáról lemaradt. A másodikat kicsit később szépen elmondta de piros szemekkel. Minden verset tudott de egyszerűen ott nem tudta elmondani. Sok kép ezért nem is készült.

Vasárnap gyereknapon iugrálni szeretett volna de annyian voltak hogy a tömeg láttán elment a kedve. paciknál dettó, úgyhogy elmentünke gy lovardában és ott kiovagolt, majd ettünke gy jót. kaptam egy nagy jégkrémet, összességében jól kifáradtunk, de azért jó volt. Bregyóközi gyereknep - bocsánap, családi nap - annyira nem jött be. Nem éreztem hogy a gyerekekről szól. Legalábbis a Barni korosztályára annyira nem gondoltak.

Néhány kép:

Kép Sütike evés már a csoportban.

Kép Kis csinike

Kép Rövid hajacskája

Csak azt nem tudom hogy a dátumot a képen miért hagyta rajta a párom ...

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Laptető?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Nati!
Nagyon szép a pocakod :D
Sajnálom a vizesedést,én is nagyon vizes voltam :?
Tudom,hogy csak délután van látogatás,akkor megyek én is! :)
Lehet elviszem a gépet,és csinálok képet Titababáról :)
Judy!
Húúú,tök jó lenne,ha sikerülne itt vennetek házat,barátnőm is v.színű árulni fogja,könnyűszerkezetes,és van légkondi is :lol:
Ja,pisi ügyben,van olyan zacsi,ami kimondottan ezért készült,gyogyitárban lehet kapni!
Tündike!
Nagyon csini volt Barnika! :)
Tand?
Mi újság Veletek?!
Majd rakhatnál képet Grétiről! :D
Ani?????????????? :roll:

KépKép
KépKép
andesz78
 
 

 
 

Sziasztok!

Milyen szuper hírekre jövök :D
Szilvi
Gratulálok! Nagyon sok boldogságot Titababához!

Ani
Rajtad a világ szeme :D Szupi a fénykép a rózsákkal. Szép kismami vagy :wink: :D

Nati
Te is szép vagy :wink: szerintem szépen fejlődik Bencus. Ezen a képen nagyobbnak látom a pocidat, mint a talis képeken. :D

Tündi
Nagy fiús Barni mellényben,nyakkendőben. Kis szívtipró. :D
bessy76
 
 


Szilvi
GRATULÁLOK, NAGYON-NAGYON SOK BOLDOGSÁGOT A KSBABÁDHOZ
Kép

Ágica
ágicaa
 
 


Ime egy két kép Dorka szülinapjáról: :D
Kép Kép Kép
Kép Kép
Kép

Ágica
ágicaa
 
 


Az utolsó kép velem, a céges majálison :-) a fejemet ne nézzétek :oops:
Kép

Ágica
ágicaa
 
 


Sziasztok!

Ágica,hogy vagy??

Bessy??És te??Rosszullétek még mindíg gyötörnek?

Ani és Nati,nagyon szépek vagytok!! :)
Vendég
 


Jók a képek Barnikáról és Dorkáról is! :D :D
Vendég
 


Alexaa
Hát..nem túl jól, émelygek állandóan, ég a gyomrom, érzem nagyon a szagokat, illatokat :( de remélem hamarosan elmúlik, Dorkánál nem volt semmilyen tünetem, a cici feszülés volt az egyetlen :-)

Kép

Ágica
ágicaa
 
 


Kép

ezt elfelejtettem eddig mellékelni :-)

Ágica
ágicaa
 
 


Sziasztok!

Még egyben vagyunk. ;)

Nati, nagyon szép a pocid 8) . Holnap jössz végül tornára? Vagy inkább pihizel?

Ibi, a film egyszer nézhető volt. Nem egy, olyan jelenet volt ami nagyon túlzás.

Ildi, nagyikáméknál készült a kép. Nálunk az egész család virág őrült. :)

Judy, :) nagyon tudod mit érzek. :) Sikerült a pisivétel?

Tündi, egyszer nézhető a film, én csak kedvesem miatt mentem, mert ő szereti nagyon. Nagyon jók lettek a képek Barnikáról, nagyon csini volt.

Bessy, aranyos vagy, de nem igazán érzem már szépnek magam, viszont nagyon jól érzem magam fizikailag. Büszke vagyok rá hogy csupán 3 nappal a kiírt időpont elött ilyen jól vagyok.

Ágica, nagyon jók lettek a képek Dorka szülinapján, meg a majálison is. Holnap végre láthatjátok Pocaklakót is. :)

madiani
 
 


Csajok,

Voltam Szilvinél. Nagyon édes a kis Titababus. Tiszta anyukája. Sokkal több haja van mint Barbikának, persze annyi nincs mint Grétinek. :lol: :lol: :lol:

Jól megkínlódott anya is és baba is, de ezt majd ő elmeséli.
Sugárzott róla a boldogság, pedig még egy kicsit fáradt.

Tündi,

Nagyon édes a kisfiad a képeken. Olyan "pasisan" néz ki rajtuk. Csini volt nagyon. :lol: :lol:

Ágica,

Dorka is nagyon édes a képeken, főleg az arcfestősön. Nekem az tetszik a legjobban. :lol: :lol:
Remélem hamar elmúlik a rosszullétes korszak.

Anita,

Sikerült a pisivétel, de reggel 9-től 10-ig szüttyögtünk vele, mire belepisilt a zacskóba. Fiuknál sokkal könyebben megy, mert a kukijuk megtartja a zacsit, de a csajoknál nehezebb. :wink: :wink:


Bessy,

Te hogy érzed magad????Rosszullétek eltűntek??? :lol: :lol:

Andesz,

Sajna a házvásárlással nég várnunk kell 3 évet, mert csak utána tudjuk eladni a lakást, mert akkor már nem kell visszafizetnünk a szocpol-t. :lol:
Addig csak nézegetem, hogy hogy alakul az ingatlanpiac. :lol: :lol:

Voltunk vérvételen is. A nő kikapta a kezemből Barbikát, elvitte (én nem is mehettem vele), majd 1 perc mulva hozta is vissza. Barbika csak vigyorgott, engem meg a frász kerülgetett amikor megláttam a vattát a fején, ugyanis a fejéből vettek vért. :shock: :shock:
Kicsit meglepődtem, mert nem erre számítottam. A lényeg kislányom meg sem szólalt, nagyon stramm kis csaj.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Ágica
Nagyon jól sikerültek a szülinapi képek. Aranyos nagyon a napszemcsis képeken.

Judy
Sajnálom, hogy apa elmegy, remélem könnyen átvészelitek ezt az időszakot. Elkeserítő, hogy az embernek külföldön kell munkát vállalnia messze a családjától, ha változtatni szeretne az életkörülményein.

A rosszullétek sajna még gyötörnek, de most már a reggel elviselhetőbb. Este még mindig nagyon sz@r. Az erős illatokat még mindig nem bírom (kávé, apa dezodorai stb.)
bessy76
 
 


Judy: Szupi hogy ilyen jól viselte a vérvételt Barbika. Tényleg bátor kislány :)

Ágica, Bessy: Kitartás. El fog múlni a rosszul lét.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Judy drága, de furi hogy Anitának szólítottál :) teljesen el vagyok itt szokva tőle. Gondolom hogy nehéz volt a pisvétel, hisz néha még magamnak is nehéz :)
Hu én biztos bepánikoltam volna ha csak úgy kikapják a gyereket a kezemből. De biztos jobb így hogy anyuka nem látja az ilyen dolgokt. Ahogy már írtam is Barbika úgyanójan stram csajszi mint az anyukája, nem kell félteni. :)

Bessy, sajnálom a rosszulléteket, de már csak 1-2 hét és javulni fog. Jönnek az állapotosság legszebb időszakai.

Csajszik a terhesállományba vételről szóló igazolás milyen? Csak egy papír a dokitól, vagy valami formanyomtatvány? Nekem még nincs olyan. Holnap megyek dokihoz, majd kérek tőle. (mi van ha ma éjjel megszülök?)

madiani
 
 


Csajok!

Sztem, jöhetnek a drukkok erősen. 5 óta vannak fájásaim, nem is gyengék. Még 3-at várok és hívom a szülésznőt, aztán meglátjuk mit mond. Férjecském nagyon izgul...

madiani
 
 


Ani,

Húúúúú....nagyon drukkolok. :lol: :lol: :lol:

Mi a helyzet????? Fájások????? :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy, a 3-ból 2 már megvolt, tehát elég sürüen jönnek. Nem pontosan, de 5-10 percenként, elég erősen. A derekam is szét akar szakadni.

madiani
 
 


Ani! Megy a drukk! Ügyes legyél, gondolok rád sokat!
Vendég
 


Ani,

Akkor ez már tuti az. :lol: :lol:

Gondolok rád az éjszaka és gyors szülést kívánok. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Ani! Lehet, hogy ez lesz az! Nekem is a derekam fájt, majd keményedett a pocak és úgy görcsölt a hasam alja.
Vendég
 



Ani! Csak nyugi! Nagyon drukkolok, könnyű és gyors szülést kívánok!!!
Vendég
 


Ani,

Gondolj arra, hogy minél jobban fáj, annál hamarabb tarthatod a kezedben Roni babát. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Ani!

drukkhegyek :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Ani
Szorítunk érted,gyors és nagyon könnyű szülést neked..holnapra már meglesz Ronibaba :wink:
Vendég
 


Ani !!!Drukkolok!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Anita!!!
Nagyon sokat gondolok Rád, folyamatosan nézem a telcsim mikor üzensz :-) kitartás, szerintem ezek a fájások már azok :-) Drukkolunk!!!

Kép

Kép

Ágica
ágicaa
 
 


Jaj Ani!
Nagyon drukkolok!!!!! :D :D :D

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Na gyorsan feldobom a képeket,amit Szilvinél csináltam :D

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Ani, nagyon drukkolok!!! Mindent bele!! Ne fuss a kórházba, otthon csak kellemesebb vajúdni! Majd ha már 5 percesk jönnek!! :wink:


Drukkolok, nemsokára a kezedben tarthatoda kisfiadat!!! :lol:

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Gyorsan visszanéztem,valószínű Nati fog nyerni :D ,Ő tippelt 27.-ére :lol:
Hát esetleg Nibcsikének,és Alexának jöhet be a tippje,de akkor Aninak nagyon bele kéne húznia :lol: vagyis inkább Roninak! :lol:
Na jó,ez csak vicc volt! :lol:
Na szóval Szilviék holnap mehetnek haza!
Elég nehezen bújt ki Titababa,de majd Szilvi elmeséli! :D

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Hali, most hívtam Gábort, Anita férjét és bent vannak, otthon már kitágult két ujjnyira, valszeg éjjel 1-re meg lesz, legalábbis ezt mondták nekik. Kapott kúpot, ki is jött aminek jönnie kellett :roll: , ja és burkot repesztettek.

Reggel írok, ahogy megkaptam az sms-t! Jóéjt mindenkinek!

Anitám nagyon drukkolunk, de tudom ügyes vagy :D , nemsokára kezedben tarthatod a kis gyönyörűséges Roni babátokat! Millió puszi és kitartás!!!!!!!!

Kép
Kép

Nst
vikike_
 
 


Sziasztok!

Ani!
Valószínű az éjjelt már életed értelmével töltötted,remélhetőleg nagyon boldogan! :wink:
Sajnálom,hogy tegnap már kikapcsoltam a gépet,így nem tudtam drukkolni neked,de így utólag is remélem könnyű és emlékezetes szülésed volt.Nagyon meg vagyok hatódva,sokat gondolok rátok.Remélem nemsokára kapjuk a hírt a kis drágádról,türelmetlenül várom!
Nagyon örülök,hogy elérkezett a várva várt nap! :D
Millió puszi Neked és persze a pici Roninak is!
Vendég
 


Jó reggelt Lányok,

Anita,

Remélem már ölelgeted Roni babádat. :lol: :lol:

NAGY KÉRÉS LÁNYOK

Én ma egész nap nem leszek gépközelben, valaki megírná nekem sms-ben, hogy Anita Roni-ja megszületett-e???
Nehogy lemaradjak a nagy hírről.

Köszike.

Szép napot mindenkinek.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Szia Judy!
Majd én megírom Neked! :D
Húú,nagyon kiváncsi vagyok :)

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Köszi Andesz,

Készülődés közben folyton frissítgetek. :lol: :lol:

Ugy imádom az ilyen napokat amikor izgulhatunk valakiért. :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Én is :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon izgultam Anitáért én is...sajna én sem leszek ma netközelben estleg Andesz nekem is dobnál egy üzit? :oops:

Szilvi
Nagyon nagyon gyönyörű Titababa :wink:

Mindenkinek nagyon szép napot!!
Vendég
 


Sziasztok!!!

Jajj,már tűkön ülök!!

Biztos babáznak már Aniék!!!
Vendég
 


Remélem nem baj,ha Én megírom Nektek a jó hírt! :D
[size=18]2008.05.27. 00.04-kor 3130gr-mal és 54 cm-rel megszületett Tóth Áron(Roni)[/size]

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


ANI!!GRATULÁLOK RONI ÉRKEZÉSÉHEZ!!!SOK BOLDOGSÁGOT,JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK!!!!
Vendég
 


Upsz,nem sikerült a nagybetű :oops:

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Ani azt is írta,hogy gyors,és könnyű szülés volt :D
Drága Ani!Nagyon-nagyon sok Boldogságot Kívánok Nektek!

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Jóóó reggelt!

Én akartam megírni a nagy hírt, hát lekéstem :( .

Beszéltem vele telefonon az elöbb, gyors és könnyű szülése volt, gátvédelemmel szült, két öltése azért van. Azt mondta mikor Roni kibújt, hogy jöhet a következő :D . Ma megyünk be hozzá látogatni, csinálok majd képet és teszek fel.


Drága barátnőm nagyon sok boldogságot, egézséget és rengeteg tejcit kíván a kis családunk!!!!! Pusziljuk a kis Ronit!




Kép
Kép

Nst
vikike_
 
 


Vikike!
Ne haragudj Rám! :oops: :oops: :oops:

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Jó reggelt,

Ani, hatalmas gratula és irigy-irigy-irigy :wink: :wink: (gyors és könnyű szülés :lol: )

Szóval nagyon sok boldogságot és tengernyi tejcit kívánok neked!

Az éjszakai etetéseknél gondolkodtam, na vajon mi lehet Anitáékkal?? Remélem nem sokat vajúdik, és igen, a férjem most ébresztett, hogy kaptam sms-t...

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Andesz dehogy haragszom :) !

Kép
Kép

Nst
vikike_
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?