Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt!

Noémi! Köszönöm.

Torna: elég sokat emelgetem gyerekeket. Ha öcsikét felveszem, nem sokkal utána jön ricsaj is, hogy dajkáljam. Derekam meg elég gyakran fájdogál. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Ha, néha ráveszem magam a tornára, az sokat segít, de egyedül, lusta vagyok tornázni. Csak panaszkodom, hogy fáj, de nem tettem semmit ellene.
Itt városföldön van baba klub, 8-10 anyuka jön rendszeresen gyermekével. Szervezünk magunknak minden féle előadásokat, többek között volt már gyerekorvos, védőnő, nőgyógyász, elsősegélynyújtás gyermek balesetekkel kapcsolatban. Gyermekekre köthető biztosításokról. Utoljára Univertől jöttek termékbemutatóra, hozták bébi kajákat, amit megkóstoltunk, illetve szétosztottuk az üvegeket, és hoztunk belőle haza is. Hoztak ajándékot: előkét, törölközőt, hűtő mágnest… Nagyon szuper.

Szóval itt vetettem fel a lehetőséget, hogy mi lenne, ha tornáznánk együtt. Először a gyerekekkel, ha nem megy, akkor a következő alkalommal megosztjuk a gyerek felügyeletet, egyszer én aztán a másik… Valamennyiünknek van otthon valamilyen kazettája lemeze, amit végig lehetne csinálni. Tegnap este 20perc torna, 20perc nyújtó gyakorlatot csináltunk. Vittük a kazettát, beraktuk magnóba és csináltuk. Kellemesen elfáradtunk. Mindenkinek az volt csak a kérése, hogy ne aerobik legyen.
Helyet ingyen biztosítják, csak mennünk kell. Heti kétszer fogunk menni. Már nagyon várom a következő alkalmat.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Én ápolónő voltam/vagyok. Repülő kórházban dolgoztam. Miután az én munkaterületem (osztályok) megszűntek, ezért nem tudom, mit fogok csinálni jövő ősztől. Ambulanciák még működnek, de hát ha üresedik egy hely rögtön 10-en lennénk a helyre... szóval esélytelennek tűnik, visszamenni.
Elképzelések vannak, de hogy mit tudok belőle megvalósítani...? Hát majd meglátjuk.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


2009 őszétől.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 

 
 

Húúúúú, jó sokat írtatok... nem győzök visszaolvasni.

Ági: én még nem dolgoztam, egyetemistaként szültem (SZTE-BTK néprajz-pedagógia szak), most júniusban államvizsgázok, de ezt asszem már tudod.

Kép

Kép
falevel2
 
 


Sziasztok!

Gyerekülés mi kapunk a karasztfiam kinőtte és nekünk adják, magasaitott meg mit tudom én mit tud!
Kaptunk sport babakocsit is ezért nem veszek azért egy vadi újjat és szeret benne lenni a csaj!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mogyoland!

Én sem vettem volna ha tudtam volna olyat ami még nincs elhasználva,nekünk is akart az egyik rokon adni,de olyan régi,hogy teljesen ki van fakulva. Azt meg apa sem engedte,meg igazaán nekem sem kellett volna.

Kép
Kép
kisildi
 
 


Sziasztok!

Brigi
A kismama magazinban volt egyszer szó az állapotosság melletti szoptatásról. A cikkben a szakértők nem ellenezték. Bár igazából minden ismerősőmnek azt mondta az orvosa, hogy inkább ne. Nem tudom, Petike addigra már nem szopizott, mikor Dorkát vártam.

Erika
De jó, hogy ilyen összetartó kis közösség van nálatok! Ez nagyon szupi!

Én a rendőrségen dolgoztam közgazdasági osztályon illetmény-számfejtőként. (2005 februárig, mert én is veszélyeztetett voltam Petikével) Én is úgy jártam, mint Erika, megszűnt az osztály, s nem tudni, hogy visszavesznek e Kecskemétre. Szegeden lenne hely, de én nem szeretnék Szegedre menni. 2007 februárban diplomáztam humánerőforrás menedzser szakon, már csak egy nyelvvizsga hiányzik. Van grafológusi és írásszakértői végzettségem is, szeretnék igazságügyi szakértőként dolgozni, remélem sikerülni fog. Nagyon jó lenne. De ez még a jövő zenéje.

Képzeljétek, Dorka ma reggel fél órát sírt egyhuzamban. Fogalmam sincs mi lehetett vele. Megnyugtatni is alig lehetett, már kivittem az erkélyre, énekeltem, sőt még Petike is énekelt, de nem nyugodott meg. Pedig, ha Petike elkezdett neki énekelni, mindig abbahagyja a sírást. Nem tudom mi lehetett a Drágámmal.

A receptet majd leírom este. Remélem. :lol: Mármint, hogy nem alszom el. Ma megyünk az oviba majálisra. Bízom benne, hogy Petikének tetszeni fog, ez lesz az első ovis élménye. Nagyon izgulok, hogy minden jól sikerüljön.

Szép napot mindenkinek!

Sziasztok!

Andi

Andi & Petike & Dorka
Kép
Kép
kocsisandrea
 
 


Brigi, nagyon jó kis ülésetek van! :D Köszi a képet!

Erika, nagyon ügyesek vagytok! És nagyon klassz lehet, hogy ennyire összetartotok. Valaki felvállalta a szervezést? Csak mert gondolom egy nőgyógyász, védőnő, Univer meg hívás azért jár egy kis szervezéssel...

Ildi, azért nagyon rossz lehet neked is Apa nélkül. :(
Várjuk Bence paramétereit.

Ági, azért hátha egyszer azt csinálhatod, amit szeretsz....
én közgazdász vagyok, és bankban dolgoztam a szülés előtt. Ami egyre jobban nem tetszik, hisz ez is olyan házalósnak tűnik már, hogy azt is add el, amit az ügyfél nem is szeretne megvenni.... :? Jó lenne valami mást találni, de persze már lehet annak is örülök majd, ha egyáltalán vissza mehetek dolgozni.... :roll:

Botinak nem semmi paraméterei vannak! :D Bár ha Ti is ilyen magasok vagytok!
Valószínűleg igazad vam a gyereküléssel kapcsolatban, de még nem néztem annyira szét.
Most ezt néztem ki, ez az outletben kapható:
Kép

ez is most 57.800 -ról 44.990-re van leakciózva. Römer. Szerintem ez már jó, nem?

Noémi, sajna nincs vezetékes számunk. De talán mintha már beszéltük volna... :wink: Esetleg skype???? Van nektek?
Noémi, gyesbetegség? Rajtad aztán nem venném észre, hisz mindig olyan vidám vagy! Pont mint Bálint! :D

Andi, remélem, Petikének tetszik majd az ovis majális. Szegény Dorka.... mi lehetett a baja?

Nekünk most iszonyú éjszakánk volt.... Bende alig aludt, óránként felsírt.... A foga jól megkínozza most. Amennyire az első fogacskája ripsz-ropsz kibújt, annyira nehezen jönnek a felsők. :(
Persze most hulla vagyok... nem is tudom, mi lesz, mert most Apa is elutazik és csak szombaton jön haza.... :roll:

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Mano: nagyon klassz ez az ülés!!! Én sokat utánaolvastam a neten( végülis nem pár hétre vesszük), és majdnem mindenhol azt írták, hogy igazi komoly tanúsítvánnyal a Concord, a Römer és a Bebe C. rendelkezik.
Szerintem ez mindent tud, amit kell: menet közben dönthető, övfeszítős, nem csak hungarocellből van. Ha sokat utaztok, szuper!

Erika:tényleg nem semmi programokat szerveztek! De jó lenne felénk is valami hasonló!

Andi: jó majálisozást és hozzá szép időt!

Noémi: jó utat, ti aztán nem sokat ültök otthon, igaz? Bálint szeret utazni?

Köszi csajok az infókat rólatok!

Megyek, mert Boti valamiért csak a sütővel akar foglalkozni ma.... :shock:
Vendég
 


Ja még annyi, hogy a fogzókkal nagyon együttérzek! :o
Vendég
 


Ági, köszi! :)

Noémi, el is felejtettem írni: fürdés fél8, evés 8-ig. Szóval olyan negyed9 - fél9 körül már szabad vagyok! :)

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Sziasztok!
Úgy látom ezt már nem tudom követni! Nem minden nap tudlak olvasni titeket, mert Zalán elég sok "munkát" ad nekem. De szerencsére már jobban van, köhög igaz, de láz már nincs, és végre jobban jön az orrából a cucc. Meg nem sír, ha köhög, mert előtte mindig sírt, és kezdhettem előlről az orrszívást.

Amire emlékszem:

ülés, állás: nekem mindenki azt mondja, doktornő, gyógytornász, hogy meg kell várni, amit a baba magától csinál, semmit sem nekünk erőltetni. Majd ha elég fejlett lesz az izomzata. Ezért én nem is ültetem Zalánt, csak az ölembe. Lesz még ideje állni eleget, félnék, hogy görbe lenne a lába. Azzal meg utána nem tudnék mit csinálni már.

foglalkozás: közgazdász, és remélem nekem is lesz munkahelyem, ha visszamegyek. Átszervezés volt közben a cégnél, felvettek a helyemre valakit, de én előre bejelentettem, hogy kb. 5-6 évig ne számítsanak rám, mert gyorsan akarjuk a kistesót. Addig meg sok minden változik. (másik diplomám óvónő, 4 évet dolgoztam) és nekem is van grafológusi végzettségem, Andi majd beszélünk, jó?

Jó, hogy írjátok a gyerekülést. Gyűjtöm az infókat, nekünk is kell hamarosan vennünk. Nem akarok úgy járni, mint a babakocsival, hogy gyorsan, és meggondolatlanul vásároltam. Aztán meg bánhattam.

Brigi: írtam privit!

Erika: de jó, hogy van egy ilyen csapat nálatok, akikkel így összejárhattok. Kméten nem sok ilyen szervezés van, csak pénzes.
Boldog hófordulót minden babának!

Nóri és Zalán
KépKép
norri
 
 


Horkolás: Zalán is horkol, főleg most, hogy meg van fázva. De ha nincs, akkor is szokott. Ezen nem csodálkozok, mindketten horkolunk.

Volt valaki tegnap tornán?
norri
 
 


Norri: jössz mikor tudsz!Nem gond! :wink:

Hát ez a fogzás tovább tart mint a hasfájás időszak!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Mano-ha adhatok egy tanácsot.Nézd meg a www.vatera.hu n az autóüléseket.Mi is onnan vettük.Újak és szépek és olcsok.Főleg a tikotiko2 felhasználó adja nagyon olcson a márkás üléseket.Mutilok is képet,h.milyen van neki.De nézd meg. :wink:
Amit megkapsz bababoltba drágán azt megkapod a netten olcsobban.Hidd el.

Amiről teszek föl képet,az 9-25 kg -ig van. És 23.ooo Ft. Ijen a miénk.A kék fekete.
Van sok fajtája : http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=tikotiko2



KépKépKép
Kép
Kép
Kép
Kép Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Hétfőn meg volt az írásbelim. Köszönöm a drukkokat Nektek! :D (Szerintem görbül.)

A hófordulós babáknak boldog miniszülinapot kívánok! :)

Milyen sokan lettünk! Üdv. minden újnak! :)

Nagyon szépek a babák!

Most csak annyit rólunk, hogy Ádi tegnap előtt volt méredszkedni, most 10 kg és 80 cm kereken.

Autósülés: nekünk is egyberészes van, több fokozatban dönthető.

Munkahely: Mielőtt elmentem szülni, azelőtt egy optikai szalonban voltam eladó-laboros. Eredeti szakmám óvónő, de sajna nem tudtam benne elhelyezkedni. Eddig a jelenlegi "munkám" tetszik a legjobban. :wink:

Most ennyire futotta, Ádi felébredt, jövök, ha tudok!

Kép
Kép
mandula82
 
 


Húúúúúúúú itt aztán van élet!

Ennn
Vagyok ott is, de a téliekben. A clostis babás sajna haldoklik rendesen, jó lenne kicsit feldobni…

Manófalvi
Köszi! Elsődleges szempont az volt h ősmagyar nevek legyenek, meg h egyedi legyen valamennyire.
Akkor már 2x-en vagyok én is kakukktojás, mert én sem nála szültem….
Édes Bende! Látszik h nagyon élvezi a hintát!

Noémi
Nem semmi buli volt!
Állást illetőleg teljesen igazad van. HA saját maga egyedül megáll, az megint más.

Ildi
A férjem szerint nem normális, mi is horkolunk, de én nem aggódom. Ha baj lenne érezném… Most pl érzem h a vesémmel valami nagyon nincs rendben………

Falevél
Nagyon aranyos Sára!

Andi
Nagyon cuki a lányod haja göndören! Sajna a lányom szögegyenes hajú, Nimót meg majd meglátjuk, de úgy látom neki hullámos lesz röviden is, mint nekem.

Era
Jó lehetett így ébredni! Gyopi olyat szokott csinálni h benéz az arcomba…
Nálunk is van baba-mama kör, de sajna ritkán tudok menni, mert kocsi nem mindig van, anélkül meg elég bonya lenne eljutni..

Kriszta
Egyiptom v Kecskemét?

Brigi
Gyopi is még szopizott, amikor terhes lettem, de még az elején elválasztottam…féltem nehogy emiatt gond legyen. (Gyopival véreztem, meg görcsöltem 5 hetesen)

Gazdasági ügyintézőként dolgoztam, diploma nélküli közgazdász vagyok (nincs még nyelvvizsgám) és szakképzett vendéglátós.

Kép
Kép
Kép
thymi
 
 


Norri, örülök, hogy Zalán már jobban van. :D
Nem tudom, ki volt tegnap tornán... A többieket annyira nem ismerem, mint Titeket. :D
Ülés: akkor majd leírom a tapasztalataimat, hogy merre mit láttam. De most már egyre jobban tetszik ez a römer.... :wink:

Timcike, köszi. Megnézem feltétlenül ezeket az oldalakat is. És tök jók a képek! A netes rendelés viszont csak akkor működik, ha élőben már láttam és kipróbálhattam. Vagyis Bende kipróbálhatta. :wink: Utána viszont nem vagyok ellene a dolognak, főleg, ha a zsebembe marad belőle. :D

Mandula, ügyi vagy! :D

Thymi, ép kérdezni akartam, hogy becézitek őket, de közben már írtad: Gyopi, Nimót.... :D Nagyon tetszik! :D

Tényleg nincs Kméten ilyen (hasonló) foglalkozás, mint Erikáéknál? Jó lenne... ahol tapasztalatot cserélhetnénk és néha jönne egy szakember, akivel egy-egy aktuális témát meg is vitathatnánk... Egyikőtök sem hallott ilyenről?????

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Sziasztok!
Amikor Brigi volt ilyen kicsi, mint Józsika akkor még volt Kméten az ifjúsági házban, csütörtökönként délelőtt. Számomra meglepő módón kevesen voltak . Volt, hogy csak 3-4 anyuka, de legtöbben is csak 5-8 -an voltunk.
Az is jó volt, oda is hívtak előadókat kötetlen beszélgetésre. Nem tudom van -e még.
Lehet egyébként, azért voltunk kevesen, mert nem elég jól volt hirdetve, reklámozva...

Református egyháznak is van, de nekem az nem igazán jön be... Ott ingyen lenne, szerdánként, babás mondókázás, éneklés...
Nekem azzal az a bajom, hogy ez a mondókázás alig tart negyed órát, utána a gyerekeket ott kéne hagyni játszani (rengeteg játék van, felügyelnek is rájuk) Utána majd egy órás bibliaóra van. És aztán, mindenki rohan haza, mert ebéd idő, déli alvás, és igazán kötetlen beszélgetés nem is nagyon van. Pedig úgy van meghirdetve, hogy "baba-mama klub"
Egyébként sokan járnak oda is, voltunk mi is néhányszor.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Köszi Erika! Ez az Ifjúsági házas jó lenne. MAjd megérdeklődöm.... :D

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Mandula: akkor jó ha görböl! :lol:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Húha, én ezt már nem bírom követni... :?

Manó: nagyon tetszik az ülés!! És jó áron is van. Most néztem a brendonnál, ezek a Bébé Confortok is nagyon jól néznek ki! A miénk is dönthető, nagyon messzire utazunk mindig, itt nagyon a távolságok, és van, hogy órákat alszik. Szerintem is fontos ez.
Oké, azért próbálom megjegyezni a házassági évfordulónkat. :lol: Akkor elvileg Mo-n leszünk... :roll:

Nagbri: nem is tudtam, hogy nem lehet szoptatni végig a terhesség alatt, de ha belegondolok érthető. Jó Neked, hogy Dani már csak kétszer szopik. Nálunk ez is azt bizonyítja, hogy nem jöhet még a kistesó. Aziz szerintem cicizik vagy 10-szer egy nap... :roll: Elhiszem, hogy örül apának Dani, nálunk is ez van, majd kiugrik a bőréből mikor hazajön. :)

Ági: szerintem akkor mi esetleg látásból ismerjük egymást, mert én 96-ban kezdtem a gimiben. Bár én még nem igazán tudom, hogy ki vagy, majd rakj fel képet! :D Boti nagyon édes, és jó nagy baba! 77 cm! :shock: Egyébként én is közgazdász vagyok, és Pesten dolgoztam a Wrigley's-nél (rágógumi), nagyon szerettem, külföldre küldtek ki, meg ilyenek, de sajna mivel kiköltöztem ide, vége minden ilyen lehetőségnek. Szóval nem tudom még mit fogok dolgozni itt. Lehet, hogy én örökre gyesen leszek, szülök vagy 10 gyereket. Így itthon maradok kb 30 évig. :wink:

Erika: nagyon jó lehet ez a klubbozás!! :D

Emőke: biztos szuper lesz a nyaralás! Mi is menni akarunk majd Balcsira, de csak úgy 1-2 napra, hogy meglássa a férjem a magyar tengert! Hahaha! :lol: Örülnék én is ha a kisfiam megelégedne a simogatással, de sajna ő mellettem alszik, így már csukott szemmel is megtalálja amit keres! :wink:

Thymi: nagyon szépek a neveitek tényleg! :) Egyiptomban vagyok állandóan, és nyaralni, és telelni megyek haza Kecskemétre évente kétszer. De azért bepofátlankodtam ide ebbe a topicba. :lol:

Mandula: gratulálok az írásbelihez! Ádi is szép hosszú, magas gyerkőc! És amúgy mi van vele? Sokat beszél már? :D

Most muszáj mennem, mert a szokásos netes hiszti kitört!

Lilypie Maternity tickers


Sziasztok!

Nos a 13-hós méreteink: 79cm és 9100g. Legközelebb majd csak 15-hósan megyünk, akkor ugye kapja a szurit is.

mogyo

Az jó lenne, mármint ha találkoznánk. :D

Brigi

Kismamában volt nem is egy történet mikor gond nélkül szopizott a két gyerek egyszerre. De úgyis mond majd a doki valamit, meg pl. én azt már nem biztos hogy bevállalnám.

mano

Közösben igazából semmi nincs, a víz is külön van. Van lift, meg udvar és a lépcsőházban nincs természetes fény, szóval ott állandó a világítás.
Nekünk Pierre C. gyerekülésünk van eddig semmi gond nem volt vele. Mi 30 ezerért vettük. Ha lett volna rá több Römer Kinget vettem volna. Kép

Era

Józsikának boldog hófordulót utólag is.
Ügyes vagy hogy ilyenek szervezel.
A refinek a játszóházába ott "kell" hagyni a gyerkőcöt?

Ági

Nálunk csak cumisüveg használat után tudta hogy szívni kell belőle. Esetleg a sportkupakos vízet lehet még megpróbálni mivel abból is folyik akkor is ha nem szívja.

Tanulás/munkaügyileg én le vagyok maradva hozzátok képest. :oops:
Gimi után vendéglátóztam, majd gyógymasszőri végzettséget szereztem de nem dolgoztm benne. Valószínűleg nem is fogok.
1.5 évig recepcióztam, majd fél évig a malomban dolgoztam eladóként de az határozott idejű volt amit nem hosszabbítottak meg így munkanélküliről jöttem szülni.
Most gondolkodom hogy ősztől mit kéne tanulni.

Noémi

Gyesbetegség ellen mit teszel? Sokat csavarogtok Bálinttal?

Andi

Te is jó sok fele kalandoztál. :wink:
Igazságügyi szakértő mit csinál? A helyszínelők ugrik be, vagy abban nem az van? :oops: :D
Rendőrségre jó lenne elmenni dolgozni nekem is mert közel van. :lol: Bár így hogy nincs hely nehéz lenne. :D Meg végzettségem sincs hozzá. :(

Kép
emoke27
 
 


mano

Ha kérdezed írd meg mit mondtak engem is érdekelne.

Kép
emoke27
 
 


Kriszta

Tényleg, te így milyen juttatásokat kapsz? GYed, gyes vagy onnan vmit?
Közös alvás nálunk csak kb. fél 4 -től van, az a második kelése. Kettőnél többször nem vagyok hajlandó kibújni az ágyból egy éjszaka. :lol: :oops:

Kép
emoke27
 
 


Emőke!
Köszönöm köszönést.
Igen, mert a biblia órát egy külön teremben tartják. Azért, hogy a gyerekek ne zavarjanak. Nekem először kicsit fura volt, ez az egész.
Aztán ha sír , vagy nem bírnak a gyermekkel, akkor odaviszik a szülőhöz.

Szombaton gyereknapra jön valaki Malomba? Halász Judit koncert lesz(15.30-kor), meg bábelőadás 17.00-kor...

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Emőke: gyest kapok. Gyedet nem, mert már nem volt munkaviszonyom Magyarországon régen... Itt nem adnak semmit az anyukáknak. Semmiféle juttatás nincs, se nyugdíj, se biztosítás. Aki itt megöregszik annak annyi, mehet az utcára koldulni, vagy a felnőtt gyerekei ellátják... :roll:
Ja, azért szeretem én is, hogy velünk alszik, mert nem kell felkelnem. Viszont amíg nem velünk aludt, reggel 8-ig durmolt. Szóval most ki tudja, hogy mi miatt van... :roll:

A kutacs nem kellene, hogy 1 éves korra összenőjjön :?: Aziznak még van, és annyira nem is kicsi...

Lilypie Maternity tickers


Kriszta, 1,5 éves korra nő be a kutacs. Kb. ne aggódj! :D

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Ja nállunk meg mindig mondja ,hogy nagyobbacsaka a kutacs!Utánna meg ,hogy egyébként ráér még benöni(mármint a doki mondja)

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Szaisztok!

Bence paraméterei egyhónappal ezelőtt:4kg 52dkg és 59cm
Most:7kg és 64cm
Megdicsért a doktor bácsi minket.

Kép
Kép
kisildi
 
 


Ildi, ez nem semmi növekedési ütem! :D

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Ildi-nagy gratula a szép fejlődéshez.Hova vagy elveszve? :shock:

mano-a nettes dolgokat nem lehet kipróbálni csak ha házhoz mész. :wink: Majd mutild meg,h.mit választottál. :wink:

mandula-már mondta,nagyon ügyes vagy!Csak igy továb.Várom a fejleményeket. :wink:


KépKépKép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


agi-szupi a vonalzód!Nagyon tetszik.Régen én is ezt használtam. :wink:

KépKépKép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Ildi: ez igen!Jól fejlődik a kislegény! :lol:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Hamár paraméterek. Berci végre elérte a 7kg-t :D és kb 69cm.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Timci: Kint voltam,írtam hogy gyertek,de el vagy veszve.

Növekedünk szépen!

Kép
Kép
kisildi
 
 


Sziasztok!

Annyit írtatok, hogy nem győztem követni!

Norri: ment a pü!

Ildi: Ez nem semmi, nagyon jó kis paraméterek! :D

Manó: Szerintem a römer ülés szuper ilyen áron, én ha a helyedben lennénk, tutira azt venném meg!
Mondjuk szerencsére a miénk se hungarocel! De azért nem egy kategória! :(
Ja, és nálunk is óránkénti kelés van, ma éjszakára bevetem a viburcolt, már nem bírom tovább, muszáj aludnom is! :?

Lányok: A szopiztatással kapcsolatban mindenkinek köszi az infót! A dokira fogok hallgatni, de addig azért nem veszem el tőle, végülis szerdán megyek hozzá!

Kriszta: Dani már van hogy este se kéri! Én nem tudom miért! De hajnalban még mindig cicizik! Na meg ha esetleg nyügi vmiért! Viszont teljesen ráállt a darabos kajákra, ennek meg nagyon örülök!
Ja és mostmár feláll a fotelnál is ! Kis ügyike lett már megint, persze hirtelen! :lol:
Akit kihagytam, bocsika, most ennyire futotta, majd még jövök ma este! :wink:
Vendég
 


Köszi! Az ülést mindenképpen jó lenne látni, vagy egy ugyanilyet kipróbálni, és akkor Apa is bármikor elmehetne érte. Csak szeretném, hogy Bende kipróbálja. :D
Brigi, szerintem se vedd el addig Danitól a cicit, amíg a doki nem mondja. Persze szép lassan majd átáll magától is.... az elválasztódás....
Én nagyon fogom sajnálni, ha Bende már nem szopizik. Annyira szeretem... Pedig eléggé megszenvedtünk vele (kb 4* tejlázam volt) Hajnalban ő is csak azt eszik, meg még délelőtt. Aztán déltől estig már az anyatej csak kiegészítés. Meg persze most neki is vígasz.... De néha észreveszem, hogy megszívja, aztán nem kell, a drága anyatej meg ömlik az ágyra. :cry:

Kriszta, nem semmi, hogy még mindig 10* szopiztatsz! :D Jól bírod!

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Manó: hát amíg a doki nem mondja, addig semmiképp nem veszem el!
Én is nagyon örülök, hogy még mindig kell neki! Bence ilyenkor már nem szopizott! És úgy szeretem közben puszilgatni, meg simizni!
Vendég
 


Teszek fel képeket a Drágaságomról.
Most sajna csak ennyi időm van, mert tíz percenként ébred... :( :( :( Kép Így szeretem a répát Kép Kékszemű Kép Családunk
Vendég
 


Még: Kép Pusszantalak :) Kép DJ Kép Csíkoska Kép Pancsi
Vendég
 


Össze-vissza rakta a szövegeket! :twisted:

Nektek jó éjt!
Vendég
 


Nagyon aranyos kisfiú! És tényleg így szereti a répát??? Nem semmi!
Azt néztem, hogy milyen cumitok van, mert még nem is láttam ilyet!
Vendég
 


Nagbri: Tommiee Tippee , angol, mármint a cumi. Csak a Brendonban lehet kapni sajnos, de Botinak csak ez a fajta jön be. Nem merev, mint a többi, hanem rugalmas a közepe. Hú, ez elég érthetetlen :?
Szóval puha, mint az anyamell. Nem is drága, de csak kék és rózsaszín van.

Tényleg, a ti bébibabáitok mennyit cumiznak? Botondnak két héttel ezelőttig csak az alváshoz kellett, örültem is hogy nem lesz függő, de most meg folyton azt keresi. Lehet ez is a foga miatt?

Más: ti mennyit szoktátok másra hagyni a gyereket és kire? Mi még nem sokat voltunk külön, kb. 3-szor vigyázott rá anyukám, persze férjemmel többet voltak kettesben, de más nem. Most meg mindenki azzal traktál, hogy ha most nem szoktatom idegenekhez, akkor később nehéz lesz.
Én nem szívesen bízom senkire, jó nekünk együtt! :P

Timcike, Emőke: köszi!

Kriszta: nem sértődök ám meg, ha neked gőzöd nincs, ki vagyok, csak az én arcmemóriám elég jó, kívülről fújom az összes közszereplőt is....

Noémi: engem is érdekelne, mit lehet tenni a gyesbetegség ellen! :?:

Manó: majd mutasd meg, mit választott Bende! :wink:
(Mikor tartjátok a névnapját?)

Ildi: majd' 2,5 kg! Leesett az állam.... Gratula!

Falevél: Sára is ilyen ütemben hízott, vagy minden hónapban szépen egyenletesen? Szoktál már gumit tenni a hajába? Vagy csatot?

Na, lépek, hátha hagy a "Főnök" aludni!
Vendég
 


Ági: Bence rengeteget cumizott, 3 cumival volt csak hajlandó aludni, kettő a kezeiben, egy a szájában. Ő azután hagyta abba a cumizást, hogy Dana megszületett.
Dani leginkább nyugtatónak használja, illetve alváshoz!
Vendég
 


Na látom, mi vagyunk az éjszakás műszak! :lol:
Te miért nem alszol?
Nálunk Boti extranyűgös éjszakát produkál. Bezzeg Apa most dolgozik, csak délelőtt ér haza... :cry:
Ja, igen, a répa az egyik kedvenc. Az én fiacskám még nem sok ételt fogad el. Favorit a banán, alma, és a Kecskeméti gesztenye-alma-csirke. Néha egy kis sütötök, körte, szilva, meggy, borsó,rizs. A krumplit meg az őszibarackot egyenesen rühelli. Ki érti ezt?
Jó, hogy Dana már a darabossal próbálkozik.
Szopihoz: ált. azoknál nem ajánlják, akiknél fennáll vetélés veszélye- a szopi alatti méhösszehúzódások miatt- én így tudom.
Vendég
 


Manó: jó az új vonalzós képed!

Ennn: gratula Bercikének is! Kell még járnotok ellenőrzésekre?

Timcike: nem akartam ellopni a vonalzódat! :D Tényleg tök ugyanilyen volt? Nem írtad, hogy ti Kecsó melyik részén szeretnétek majd építkezni....

Mandula: görbüljön csak! Én mindenki előtt emelem a kalapom, aki kisbaba mellett tud tanulni.
Vendég
 


Manó
Gyopi nevezte el Nimródot Nimónak. Merre laksz? Írtam h nálunk is van Baba-Mama Kör…Szoktak itt is meghívott vendégek lenni és jókat szoktunk beszélgetni, amíg a gyerekek játszanak.

Kriszta
Hogy ismerkedtél meg a férjeddel? De jó lehet neked! Én csak legfeljebb álmomba jutok el Egyiptomba…Szülni hol szültél?
Kutacs még ráér benőni, ne aggódj.

Era
Köszi a tippet a gyereknapról!

Emőke
Nagyon szép a lányod! És a neve is!
A két gyereket sztem én sem vállalnám egyszerre…mármint szoptatni, de hála Istennek Gyopi nem akart szülés után, hisz 7 hónapja már nem szopizott. Amúgy én úgy voltam vele h 1 éves koráig szeretném szoptatni, aztán rajta múlik h meddig sikerül. HA már nagyobb, nem szívesen szoptatom, főleg azért mert elég ciki, ha szalad utánam h szopni akar….nekem, de más ezt másként gondolhatja. Volt olyan ismerősöm akinek a lánya még 3 évesen is szopott és ha olyan helyen voltak már kezdett ciki lenni (pl buszon), de a gyerek a földön fekve hisztizett, mert az anyja nem akarja ciciztetni. Na a milyen????

Ildi
Nem semmi 1 hónap alatt ekkorát nőni…2,5 kg és 5 cm…

Ennn
Ti is szép nagyok vagytok!

Ági
Szépek vagytok!

Nálunk cumigond nincsen…ujjszopósak mind a ketten. De nem bánom, mert éjjel nem kell kelni egyikhez sem azért mert kiesett a cumi. Leszokni meg majd leszoknak…Gyopi nyugtatásra , meg altatásra használja már csak, Nimó meg alváshoz csak.
Méretekink a 3 hós oltásom 1,5 hete: 6550 és 62,5 cm….de sztem ez most meg fog torpanni

Teszek fel képeket a gyerkőcökről:
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
thymi
 
 


Jó reggelt!

Manó! Gratula vizsgádhoz. Elismerésem, hogy gyermek mellett, tudsz tanulni. Én nem tudnék bizti. Eredmény hirdetés, mikor várható?
Bár, talán ez nem is olyan fontos, lényeg, hogy görbüljön!

szoptatás témához: Én úgy tudom, hogy a szoptatás következtében kialakuló méhösszehúzódások, megindíthatják idő előtt a szülést, ezért az utolsó két hónapban nem ajánlatos a szoptatás. Kíváncsi vagyok, majd a dokid milyen véleményt mond.

Cumizás: Nálunk Brigittám nem cumizott. Nem kérte, nem adtam. Öcsike viszont első pillanattól kezdve, szopja újját. Neki próbáltam cumikát újja helyett, sikertelenül. Néha rágja, ráharap a cumira, és húzza a szájából, mint "kutya a lábtörlőt" . És aztán elhajítja. Rájött, hogy az újjacskája sokkal finomabb, és mindig kéznél van.

"idegenekhez" való szoktatás: Brigitta 2 hós korától kezdve heti egy délelőttöt Mamával, vagy sógórnőmmel töltött. Illetve, néha alkalmanként a Dédinél is otthagytam. Nem azért, mert dolgom volt. Ennek okai: Ők is imádják a gyerekeimet. Mamának első két unoka. Dédinek sok unokája van, de csak az én gyerekeimet látja gyakran. Olyan örömmel fogadják, és hatalmas szeretettel veszik körbe őket. Fontosnak, tartom, hogy érezzék fontosak a számunkra, és nem akarom kizárni életünkből őket, még akkor sem, ha vannak dolgok, amikről eltérően gondolkodunk. (határozottan kijelentettem, mit ehetnek, mit nem a gyerekek /folyamatosan tömték volna csokival édességgel a 1-1,5 éves gyereket/ milyen ruhát adhatnak rá, mikor kell neki ágyba kerülni...)
És jó, hogy néha elmehetünk, bálba, vacsorázni, vásárolni... van hol hagyni a gyerekeket, és tudom, hogy jó helyen vannak, nem tanulnak rosszat, vigyáznak rájuk, és gyerekek is jól érzik magukat. Nem sírnak, mikor ott hagyom őket. Bármikor adódhat, olyan váratlan helyzet, amikor nem viheted magaddal a gyermeket, és vannak dolgok amik könnyebben, és gyorsabban elintézek egyedül, mint két gyerekkel.

Azt gondolom, hogy így megtanulták, "anya néha eltűnik, de visszajön értem..." Bölcsöde kezdéskor pedig ez előnyünkre vált, mert mondhatni, könnyen beszoktunk Brigittával.

Na, már megint sokat írtam. be is fejezem, mert "rám untok" :? :lol:

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Sziasztok!

Csakgyorsan mert mindjárt indulunk a buszhoz és még gyorsan adok kajcsit a csajnak mert pont buszon leszünk mikor ene!

Erika: nyugodtan irjál ám!

Ági : szépek vagytok!

Cumi: hát nállnuk kb. 6és fél hósan tanult meg cumizni mert akkor kezdődött igazából a fogzás és jól esett neki mikor cumizta addig fognom kellet neki mert kiesett a szájából!

Thymi. hát te sem panaszkodhatsz nagyon szépek a gyerekek!

Enn: gratula , szépen növöget Bercike!

Kép


Kép
mogyoland
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?