Nem lesz ez így jó lányok! Hogy olvasgatok ennyit vissza esténként!
Tessék rám is gondolni!
Fogyókúra!
Én még mindig az életmódváltásban hiszek. Hajrá testkontroll, és hajrá sport! Nem hiszek a mozgás nélküli fogyásban. Mindenkinek sok sikert. Anyósom most a 20 perces diétát csinálja. (ő adta neki a nevet, és ő is találta ki) Mielőtt repetát szednél 20 percet várj, addig telitődsz, és már nem is repetázol. Ha rögtön szedsz azt csak a szemed kívánja. Nálam megbukott a módszer, már a levesnél, ha egy fini húsleves van pl.
Csucsu!
Én szerencsésebben megúsztam, mert mily csodálatos a természet, tudta, hogy valami nem stimmel, valami nem jó helyen van, s rögtön elvetéltem. Aztán persze még benn voltam egy darabig a kórházban, és végig véreztem, tisztultam, szóval mégcsak egészségügyi kaparást sem kellett csinálni. A bibi meg felszívódott idővel. Egy mensit kellett várnunk, aztán mehetett élesben. Amúgy a doki nekem is azt mondta, hogy sok mindentől lehet. Azt a példát mondta, hogy ha túl gyors a hímivarsejt, akkor már közel a petefészeknél találkozhatnak, hamarabb kezd el osztódni, minden hamarabb kezdődik, s hamarabb is tapad meg, szóval ha nem ért még el addig a méhig akkor a petevezetőben. De ezer más oka is lehet. Lányát is mesélte, hogy egy baba, egy méhen kívüli, utána megint egy baba. Úgyhogy reméljük nekünk sem lesz több, de azért én egy kicsit már félek ettől, úgyhogy pozitív teszt után irány a doki, engem nem fog érdekelni, ha még nincs szívhang, meg csak petezsák van, csak a méhemben legyen.
Esküvő!
Nekünk pici lesz, csak rokonok kb. 30an leszünk mi is. Templom, fotózás, majd vacsi. Ott halk zene fog menni számítógépről, mi állítjuk össze a zenéket (még nem tettük meg), ami kedvenceinket. Éjfélkor keringőt táncolunk, majd valami latint is lehet, ezt még nem döntöttük el. Aztán ha jó kedvünk lesz, lehet, hogy a későbbiekben is táncra perdülünk ha nem bírjuk ki, de a rokonok tuti nem fognak táncolni. Sok idős kevés fiatal, ők sem nagy táncikálósok.
Ósió!
A virágot tényleg a vőlegénynek kell megrendelnie, ha tartjátok magatokat a szokásokhoz. De nálunk sem így lesz. Nekem kála csokrom lesz. És holnap megyek ruhát választani!
És megjött, de egyáltalán nem vagyok letörve, sőt tele vagyok energiával,életkedvvel, nem is tudom mi van velem.
(biztos az is közrejátszik, hogy legalább most pontosan megint, meg nem fáj a hasam, amit elég nehezen szoktam viselni az első nap)
Megyek csinálok is új vonalzót!!