Új privát üzeneted érkezett!

Noémi!
Köszönjük a köszöntést előre is! :D Jövőhéten hátha összejön a séta! :wink:

Emőke! Patrik előbb ült (néhány nappal), mint állt, csak arra nem jött még rá, hogy állásból is le lehet ülni. De hát ráér, még csak 7 hónapos lesz! :lol:

Mogyo! Ment válasz pü! :D Igen sokat esnek, elég szörnyű látni, h.mennyit beveri magát. Ma du.séta közben a szeme sarkát verte be, fel is dagadt kicsit. :cry: Képzeljétek, be kell kötnünk a biztonsági övet (na ezt nem fogja imádni) a babakocsiban, mert felül, utána meg ki akar esni oldalt belőle, mert minden állati érdekes az utcán! :shock: A frászt hozta rám délután, hazafele be is kötöttem, persze nem volt elragadtatva tőle. :D
Kép
honey78
 
 


Ma úgy indult a sétánk, hogy betettem a Zalánt a kocsiba, és máris üvöltött. Szerencsére, ahogy kiértünk az utcára már abba is hagyta. Bekapta az ujját és aludt. biztos emlékezhetett a tegnapi rossz emlékre.

Honey: ilyen ügyes Patrik? pedig csak 4 hét van az én kisfiam között, de ő még görnyedten ül, és eldől. Ezért nem is ültetem, a doktor néni is azt mondta, hogy csak akkor, ha ő akarja, ne erőltessem a gerincét.

Erika: szerintem a bölcsire-ovira is egyre jobban igaz lesz, mint az iskolánál, ahol tanítónénit kell választani, előbbieknél meg gondozónénit, meg óvónénit. Egyébként ahogy én hallom az Árpád városi bölcsinek jó híre van.
Szerintem amikor mi be akarjuk íratni a babákat a bölcsibe, örülünk majd, hogy egyáltalán valahova felveszik, nem hogy válogassunk a gondozónőkben. Pedig tényleg nem mindegy, hogy kihez kerül a gyerekünk.

Noncsi: megint lehet a Tescóban kapni olyan habtapit mint a tietek. Lehet, hogy veszünk mi is, mert a mienket sorra szedi szét, és veszi a szájába, és a szemek pont beférnek a szájába.
Köszönöm, hogy eszedbe jutott a féléves szülinap. Ma 12 óra 50 perckor született meg a mi kis gyönyörűségünk.

Emőke: 2 hét múlva kell menni tanácsadásra, megkérdezem, de szerintem neki még nincs tele a praxisa, elvégre most vette át a körzetet novemberben, és a régi doki vitt magával beteget. Mi nagyon szeretjük, mind emberileg, mind szakmailag.

Én is gratulálok Ágikának a 7 hóhoz.

timci: pont ilyen babakocsink van, kicsit meg is ijedtem, amikor írtad, hogy széttört. Én szeretném eladni, de sajna a feléért ha megvennék.

Nóri és Zalán
KépKép
norri
 
 


Miért írja, hogy 5 hós, 4 hetes, 1 napos, amikor 6 hós ma?

Nóri és Zalán
KépKép
norri
 
 

 
 

Nori: Akkor Zalánnak boldog félévest!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Norri, akkor gratulálunk a 7 hónaphoz! Néha összevissza számolnak ezek a vonalzók.... :?
Honey, PAtrik a bekötést meg megszokja majd. Nekünk szerencsére olyan, hogy hátul ki lehet akasztani, így a háttámlától el tud hajolni, de még is be van kötve. Én nagyon szeretem, mert Bende is egyből előre húzza magát, mert onnan mindent sokkal jobban meg lehet csodálni! :lol: Imádom, ahogy küzd a sok látnivalóért! :lol: De őt is muszáj, mert így már átbicskázott a szoptatós párnán, meg szerintem mindenen, ami az útjába kerül! 8) :lol:

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Norri: Gratulálunk a 6. hónaphoz!

Ágikának is nagyon boldog hófordulót kívánunk!

Honey: Patrik gyönyörű, és nagyon ügyes!!!

KÉpzeljétek, most este Dana is felállt, majd elájultam! Annyira édes volt!!!

Emőke: NÁlunk az ágyon ugrálás a sláger, egyelőre csak Bence részéről! Tartok tőle, hogy csatlakozik hozzá hamarosan Dani is!

Nálunk a babakocsiba mindig be van kötve Dani! A nagyba is bekötöttem anno Bencét, ebbe a kicsibe meg muszáj is, mert ebből alul kicsúszna!
Vendég
 


Amióta a sportkocsit használjuk (a mózesben ugye nem volt öv), én mindig bekötöm Sárát, így mostanra megszokta és egyáltalán nem zavarja.

Emőke: ma 18.00 körül elmentetek az Alföld előtt? Mert akkor elmentünk egymás mellett... csak későn kapcsoltam... még rá is mosolyogtál Sárára... csíkos pulcsiban voltés éppen nem volt rajta sapka...

Kép

Kép
falevel2
 
 


Honey: akkor Helvécia mellett döntöttetek? Én is kérek infokat, hogy mi van!!! Már ha lehetséges!!!
Vendég
 


Én a bekötéssel úgy vagyok, hogy nem vitatéma. Be kell kötni, kész. Ennyi. Lehet, ordítani, attól még nem fogom kikötni. Az Ő biztonsága érdekében.
Pont a mostani Kismamában van erről egy cikk. /Segítsünk korlátokkal!/ Tökéletesen egyetértek vele.


Norri!
Sztem azért csinálja, m ebben a hónapban nincs 31-e. Ha lenne, holnap kiírná! :-)

Falevél!
Köszönöm szépen az információt! Sztem pénteken benézek.


Megy valaki a holnap majálisra???

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Mogyo!!!

Már vagy harmadszorra akarom írni!!!
Nagyon boldog hófordulót Ágikának!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép
Kép
pálfinoémi
 
 


Köszi -köszi arik vagytok!

Képzeljétek el a csaj a kiságyban alszik mire beértem a konyhában már aludt szó nélkül kivi leszek meddig birja de már ez is nagy szó!

Majális : anyuéknál apa sajna dolgozik pedig lett volna bemenni a városba! :?

Jó éjt! :arrow:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mi megyünk holnap majálisra, mert a keresztlányom is táncol a néptánc csoporttal. Pénteken meg ballagásra vagyunk hivatalosak, Szolnokra. Őszintén szólva egyikőnknek sincs nagy kedve menni, főleg, hogy távoli rokon. A tömegbe vigyem be Zalánt? Majd inkább sétálunk addig, és az ebédnél találkozunk a családdal.

Kocsiba bekötéssel kapcsolatban osztom a véleményeteket. Én is úgy gondolom, hogy kellenek már ilyenkor szabályok, ha ebbe nő bele, nem fog annyira tiltakozni: úgyhogy le kell szoknunk a szobába tálcán evésről, a csúnya beszédről meg nem is szólva.

Holnap teszek fel képeket!

Nóri és Zalán
KépKép
norri
 
 


Kép

Kép


Kép

Kép

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Norri, bocsi, most látom, hogy elírtam! Szóval 6 akart lenni az a 7... :lol: Szóval akkor még egyszer nekifutok: BOLDOG FÉLÉVES SZÜLINAPOT!

Brigi, gratulálunk Danának az álláshoz!

Bekötés: szerintem is ha ezt szokja meg, akkor később sem elsz belőle gond. Ebbe nő bele. És még 100 m-re is be kell kötni, mert a balesetek nem nézik, hogy messzire mész, vagy csak a szomszédba. :roll:

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Mogyó, tündéri ez a csajszi! :D :D :D Mennyit nőtt már a haja (is)! :D

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Hát nállunk is be van kötve már mikor a kórházból hoztuk haza tehát első naptól fogva és hála sose volt belőle hiszti!

Aziznak nagyon boldog hófordulót!

Tálcán evás a szobában hát azt hiszem ez nállunk nem lesz megoldható mivel nállunk kölün van akonyha és mi is szokszor bent eszünk!

Csajom tegnap szopogatott egy kis aszalt barackot ,hogy hogy tetszett neki és még babapiskotát is kapott! :lol:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Lassan vágni kellne elől! :lol:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Zalánbabáról várjuk a fotókat!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Norri! Boldog hófordulót Zalánnak! :D
Sosem ültettem egy percre se Patrikot, pedig nagyon szerette vna, de a gerincét én is féltem. Meg is lepődtem, hogy egyik percről a másikra egyedül felült. Most már szuperül megy neki, a babakocsiban alig tudom elfektetni. :D Most az állás a sláger, egyfolytában állni szeretne, aztán elfárad és jönnek az esések. :?
Olyan édes, nagyon büszke magára, hatalmasakat rötyög, sikongat, amikor sikerül felállni! :lol:

Brigi! Látom Nálatok is zajlanak az események! Dana is örül akkor! Képet kérünk a produkciókról! :wink: Majd írom, ha már konkrét a dolog, most még nem merem. De úgy néz ki, h.Helvécián egy ház lesz a befutó. :)

Manó, Falevél, Noémi!Idáig nem kellett a babakocsiban bekötni, mert ülni nem tudott és a lábzsáktól amúgysem tudott vna kiesni (egy elég biztonságos Bergon kocsink van). Természetesen babahordóban, etetőszékben, pihenőszékben eddig is kötöttük, de ezt is utálja. Most már, hogy levettük a lábzsákot és felül önállóan be kell kötni a babakocsiban is, akkor is, ha üvölt érte. Az épsége a legfontosabb.

Mogyo! Gyönyörű nagylány már Ágika! Mekkora? Miket csinál? Tényleg milyen sokat nőtt a haja! :shock: Mi már vágtuk kétszer Patriknak. :)

:?: Ti milyen tejpépet szoktatok venni? Mi Hippest, meg a HA vaníliást esszük, most kipróbáltuk a Rossmanos banánost is. Na ez nagyon nem jött be! A Dm pépek milyenek? :?:

Kép
honey78
 
 


Lány még magától nem áll fel de ha fogom akkor is állni akar!
Ülni is probálkozik

TEjpépet nállunk a Milupás vaniliás jön be!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


ezt a csaj küldi :lol: c

Kép


Kép
mogyoland
 
 


GKH MMN .LL

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Mogyo: Ágika milyen nagy már! Mekkorát nőtt, eddig nem is tűnt fel a képeken! :D

Honey: Mi DM-es tejpépet és tápszert eszünk. Szerintem jók! De gondolom ez is egyénenként változó! A gyümölcsös és a kekszes jött be a legjobban Daninak! Tápszert csak egyszer kap naponta! De az is DM márka, almás ízesítéssel! Én mondjuk elégedett vagyok nagy átlagban a DM cuccokkal.
Patrik borzasztóan ügyes! Dani még nem ül magától, de úgy néztük, hogy a mászásból már az is meglesz! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Mogyó, Mennyire hasonlít rád Ágika :D :D :D Tündéri. Na és az a haj!!!! majd viszek neki vmi csattot :D csajosat
Boldog hófordulót Aziznak, Ágikának, Zalánnak és Patrik babának ( bocs, ha vki kimaradt, pótolom :oops: ).
Nagyon ügyesek a gyerkőcök!
Berci tegnap óta mászik :P Az állást továbbra sem eröltetem, mert az az igazi állás, ha stabilan a 2 talpán, max 1kézzel támaszkodva meg tud már állni. Na ennek még nincs itt az ideje, szóval addig csinálja csak szépen sorban a mozgásfejlődési ütemeket :)
Gyógytornász is megmondta, h nem szabad eröltetni, mert csak erősíti a feszességet a lábakban. (lábujjhegyen állás).
Honey, tejpép témában: mi a Nestle sima rizspépet próbltuk, de nem jött be nagyon, a DMes gyümiset is vettem, de azt végül én ettem emg, mert van benne kukorica, meg "ízűt" nem akarok neki még adni. Hallottam már mindenfélét róla. Van akiknek bejön, van akiknek nagyon nem. Szerintem mindenkinek ki kell tapasztalnia, h melyik a nyerő. De nem fontos a pépeket eröltetni. Anélkül is lehet lenni. "kűfődön" a pelyhekkel kezdik pl a hozzátápit. Csak keleterurópai szokás a gyümölccsel kezdés ( és a HA tápszerek- ami, mint most kezdik is pedzegetni, nem épp a legjobb, hisz késlelteti az immunrendszer védekező képességének kialakulását a kül allergénekkel szemben). Manapság már azt is megdöntötték, h apró, bogyós gyümiket nem lehet adni 1 éves kor alatt. Lehet, csak átpaszírozva. A pürétől semmi gond nem lesz. Persze minden új ételnél fontos a fokozatosság, h ki lehessen szűrni, h melyik vált ki allergiás reakciót és melyik nem.
Na befejezem a papolást :roll: :oops:
Jó majálisozást!!!!!!!!!!!!!!!! :D

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok!

Brigi!
Mi is szeretjük a Dm-es cuccokat, de a tejpépet még nem próbáltam, ezért is kérdeztem!
Köszi a dícséretet! :) Biztos Nektek is sikerül pár napon belül az ülés, Patrik négykézlábon állva oldalra fordítja a popsiját, aztán "kiigazítja" magát. Nem tudom érthető-e így leírva. :roll: :lol:

Ennn!
Köszönjük a köszöntést! :D
Igen, elég nagy a zavar ebben az etetés témában, el kell dönteni, hogy az ember kinek hisz, kül. megbolondul. :?
Patrik egy kézzel kapaszkodva is áll már, na meg visszatartani nem lehet, hisz a járókában rögtön feláll. A saját véleményem, hogy amit egyedül csinál az nem árthat neki.
Tnap olvastam vhol a neten, hogy a mozgásfejlődés szempontjából mindegy, hogy kúszik, vagy mászik és az is, hogy mennyi ideig, csak ne maradjon ki. Patrik pl.elég furán kúszik, jobb kézzel húzza előre magát, a ballal csak kitámaszt. Nem tudom rájön-e, hogy váltott kézzel is menne. :lol: Azért örülnék neki,ha mászna, mert az állás, járás sokkal megterhelőbb, de erőltetni semmit sem lehet.

:?: Ti mennyi időnként főzitek ki a babacuccokat? Az elején minden használat után kifőztem, aztán naponta egyszer, most kb.heti egy alkalommal. Ez elég, vagy sűrűbben kellene? :roll:

Kép
honey78
 
 


Honey: Igen, érthető volt! :D
Nálunk felhúzza a térdét, aztán hasra dobja magát, és így halad előre! :lol:
Bence meg egy métert nem mászott! Totálisan kimaradt nála! :roll:

Én kb. havonta kifőzöm a cumikat, amúgy meg rendesen elmosom!
Szerintem ha te ezt hetente megteszed, teljesen rendben van!
Vendég
 


Boldog hófordulót Patriknak!!!
Vendég
 


Sziasztok!

A babák még mindig nagyon szépek! És egyre ügyesebbek! Minden nap valaki feláll, mászik, ül, megy. :)
Az én Azizom meg hisztis nagyon, nem szeret itthon, így majd minden nap megyünk az apjával a tengerhez. Engem meg teljesen lefáraszt, hogy rohangálok utána, meg veszem ki a szájából hol a homokot hol a kavicsot. :roll:

felállás: nálunk is korán 7 hónaposan kezdte, és ekkor még nem tudott mászni. A gyógytornász azt mondta, ne haggyuk, mert nem elég erős még hozzá, és valószínű a karizmai nem elég érettek, ezért nem tud mászni. De könyörgöm, hogy lehet megállítani ebben?! :roll: Szóval mi hagytuk, hogy menjen a maga útján, és szépen mászni is elkezdett rá 1 hónapra. Szerintem a lábai sem görbék. :wink:

Mindenkinek boldog hófordulót utólag is, illetve Patriknak mára! Meg talán Ádámnak is... Ha jól emlékszem ma 13 hónapos... :D

Nálunk nem megy ez a tejpép... Most próbáltam neki először adni, de túrta ki a kis szájából azonnal, meg nagyokat öklendezett. :D
Parasztgyerek lesz ebből. Palacsinta meg csirkepörkölt, azok mennek nála! :lol:

Most mennem kell, mert már hozza a formáját. :roll:

Kellemes hosszú hétvégézést! :D Majálias milyen volt? :)

K.

Lilypie Maternity tickers


Brigi! mindjárt lesz az 1000. hozzászólásod! :shock: :wink:

K.

Lilypie Maternity tickers


Sziasztok!

Patusnak boldog hófordulót!

Akkor Kriszti te sem unatkozol Aziz melett!

Hát én is úgy vagyok amit meg tud meg meg akar csinálni hagy csinálja inkább mint lefogni vagy megkötözni nehogy már ne csinálja!

Hát én nem is emlékszem utóljára mikor főztem ki a cumikat mondjuk én fertőtlenitő folyadékba rakom bele de azt sem minden nap!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Aziz, Ádám, .Patrik, boldog hófordulót!

Mi sem erőltetünk semmit Bendének, csinálja amit szeretne. Megtiltani nem tudom, hisz nem tudok minden pillanatban mellette lenni... Jaj, mielőtt elfelejtem, Bende is tegnap óta MÁSZIK! :D Az a szabályos mászás! :D :D persze ehhez kellett a fényképezőgép, mint mozgató rugó! Úgy kotort érte, mitha kilőtték volna!
Állni ő még nem próbálkozik, csak ha megfogom, és az ölembe akarom ültetni, akkor kinyomja magát. De még nem kapaszkodik fel, hogy felhúzza magát. De én sem bánom, mert még szerintem is bőven ráér megtanulni állni. Utána meg egész életében állhat még (sorba... :lol: :lol: )...

Kriszti, nem baj az, ha Aziz szereti a palacsintát és a csirkepörköltet... :lol:

Tejpépek
: mi a doki által felírt Sinlacot használjuk. Szerintem jó íze van (megkóstoltam), és ez sem ízesített. MÁsmilyet nem vettem. Ez azért jó, mert lehet magában is adni, meg sűríteni is lehet vele. Bende is szereti, így amíg a doki felírja, addig ezt esszük. :wink:

Nem tudom, mi van ma, de iszonyatosan fáj a fejem... :?

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Már én sem főzöm ki a cumikat... Jó ideje. Alaposan elmosom, és kész. Már csak azért sem, mert a vízkő úgy rárakódik, hogy utána még egy köröm van, hogy lemossam róla. :roll: De egyből használat után lemosom, így nem szárad bele semmi, és nem nagyon kell suvickolni sem. :wink:

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Tejpép: nekünk nem irta fel a doki a sinlacot , igy a milupa vaniliást eszük sokat kiprobáltam és ez jött be neki!

Hát nállunk a csaj is kapaszkodik és áll fel anyu ma alig birta leültetni ha sikerült neki akkor meg hisztizett a csaj!
Na ilyenkor mi van!
A babák úgy is tudják mi jó nekik!
Kopmban meg kotor mostmár nagyon kell figyelni mert mindent elér amit akar!
Ma a cdét rágta meg ! :oops:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Ádikának és Azizkának is nagyon boldog hófordulót kívánunk!

Mi meg most voltunk lovagolni, pontosabban csak Bence lovagolt, de ő meg annyira élvezte, hogy volt nagy bömbi, miután eljöttünk! Pedig mondtuk neki, hogy megyünk máskor is!
Itt van tőlünk 10 percre gyalog! Egy régi ismerősnél! Van kiscsikó is, 4 hetes! Hát mi is élveztük, és még Dana is megsimizte a lovacskát!
Jók kis kikapcs volt mindenkinek! :wink:

Kriszta: Hát, Aziz már nem is fogja megenni szerintem, már sokkal finomabb dolgokat eszik!
Vendég
 


Manó: Bende nagyon-nagyon ügyi!!!
Vendég
 


Kriszta: Igen, köszi! :lol: Esküszöm fel se tűnt volna, ha nem mondod!!!
De akkor ez lesz az!
Vendég
 


Sziasztok!

Voltunk majálisozni Lilim nem győzte kapkodni a fejét! :lol: Nagyon tetszett neki minden. Nekem is jó volt egy kicsit kikapcsolódni!(az apja cipelte :lol: )

Noémi

Nem mentetek az Akadémián a szabadidő fele 2 körül csütörtökön?
Ha igen láttalak titeket.

norri

Előre is köszi!
Zalánnak boldog hófordulót!

falevél

De igen! Csak az a baj hogy nem nagyon figyeltelek meg így legközelebb nem valószínű hogy megismernélek. :oops: Nincs rólad fönt kép? (nem sokat olvastam vissza :oops: )


babakocsi: van mikor bekötöm Lilit, ha nagyon forgolódik de általában nem. Eddig még csak egyszer akart kiesni az Univerbe mikor nagyon nyújtózott a kifli után! :lol: Alig tudtuk elkapni az apjával. :oops:

tejpéphez nem tudok hozzászólni mivel Lili kezdetben a hippest megette úgy 2 hónapig, azóta semilyet. Most meg már tejbegrízt szokott kapni.

mogyo

nagyon szép Ági! Hajat vágni egyéves korig nem szabad!Pláne lánynak. :D


Aziznak és Patriknak is boldog hófordulót!

mano

Gratulálok a mászáshoz!


kriszta

Inkább egyen minden mint hogy ne! :D (mi ezzel küzdünk :oops: )

Kép
emoke27
 
 


nagbri

Nagyon jó kis programotok volt nektek is!

Kép
emoke27
 
 


Sziasztok,eddig nem jelentkeztem,mert itt vannak a szüleim.Majd holnap mennek haza.Meg nem is voltunk itthon.Pest,meg Kecskemét,és a Tisza volt az úticél. :wink: Nagyon hamar elrepült az idő,és hála nagyon szép napsütés volt végig.Atticy már nagyon ügyesen jár,ha fogjuk a kezét.Egyiket én másikat Attila. :lol: Imád sétálni.Kaptunk végre egy babakocsit.Azt mondta az Alföldi,h.7 dikén meglesz.Nagyon kiváncsi vagyok rá.Ha szarul csinálták meg el se viszem,és kiverem a diszhisztit,vagy kifizetik vagy azonnal adnak másikat.Én továb nem várok az tuti.

Minden babaának,akinek ez idő aladt volt a hó. fordulója,kivánunk nagyon sok boldog mini születésnapot!!!! :wink:


KépKépKép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönjük a köszöntéseket! Mi is szeretnénk a babóknak boldog hófordulót kívánni: Aziznak, Ágikának, Patriknak, Atticynek, Lilinek, és minden hófordulós Picinek, akinek a közel múltban volt!

Rólunk annyit, hogy még élünk. :oops: Ádika már néha elsétál egyedül az asztaltól a tv szekrényig. Csak akkor, amikor kedve szottyan, ha mi hívjuk nem erőlködik. Mostanság tanult meg a kismotorozni is, megy mint a golyó.
Magamról csak annyit, hogy tanulok ezerrel, mert máj. 19-én lesz a szakmai írásbeli, és addig már nem sok van sajnos.
Vizsgák után tényleg gyakoribb látogatója leszek a topiknak. :oops:

Tejpép: Ádi azt kap vacsira, bár mostanában nem nagyon eszi meg, de van amikor ahhoz van kedve. mi a DM-eset használjuk.

Cumi fertőtlenítés: Én sem főzöm ki már régóta Ádámnak. Kb. 5 hós koráig főzögettem, utána jött a sterilizáló folyadék, mostanság már elég régóta "csak" alaposan elmosom neki minden használat után (, és ha leesik a földre persze).

Ha lesz időm megint jövök.

Kép
Kép
mandula82
 
 


Adri: de jó újra itt látni téged!

Jó Ádika vonalzója! Nagyon jó!!!!!!!!!!!! :lol:

Timcike: Biztos jó lesz a kocsi, nem hiszem, hogy egy ekkora cégnél rosszul csinálnák meg!
Gondolom Atticy élvezte a nagyszülők ittlétét!

Emőke: Igen, köszi, tényleg nagyon jó volt! Szerintem elmegyünk jövő héten is! De gondolom Lili is nagyon jól érezte magát!
Vendég
 


Brigi! Ugye?! Köszi, nagyon szép lett! :wink: :D

Kép
Kép
mandula82
 
 


Adri: Igazán nincs mit!!! :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Ádikának is boldog hófordúlot!
Ádikának is jó a vonalzója!

Emőke. apa már 0-ra akarná megnyirni had erősödjön!


Brigi: akkor jól éreztétek magatokat a csajnak most még a cicák és a kutyák is izgalmasak!

:lol:

apa megint dolgozik !A csajnak tegnap megvolt az első bográcsozása! :lol:

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a köszöntéseket! :D

Mogyó: nem is kérdeztem, hogy végül a kiságyban aludt Ágika? Vagy csak átkéretőzött hozzátok? ;)
Jaj, ne vágjátok már le a haját!!! Úgy tudom én is, hogy 1 éves korig nem szabad! Meg nekem sem volt levágva sosem, csak úgy 3-4 évesen, és most annyi van, hogy eddig minden fodrászom azt mondta, hogy még soha sem dolgozott ennyi hajjal! :wink:

Nagbri: de jó lehetett lovacskázni!! És ha ilyen közel van, akkor mehettek sűrűn, hadd örüljön a nagylegény! :) Hú, én félek a lovaktól, Te kipróbáltad? :roll:

Timcike: pont most jutott eszembe, hogy biztos a családod miatt nem tudsz jönni, és akkor jól emlékeztem. Atticy szereti a mamáékat? :)
Nem hiszem, hogy meg tudják javítani, csak húzzák az időt... :roll:

Emőke: Lili nem akar mindent enni? Nálunk tényleg nincs ilyen probléma, már pici kora óta egy valamit nem akar megenni, a bébiételeket.

Mandula: mostmár hamarosan vége ennek a nagy tanulásnak! :) Ádi nagyon édes lehet ahogy motorozik! ;) Tegyél majd képet!
És tényleg szuper lett a vonalzótok!! :D

Manó: nagyon ügyes Bende, gratulálok! :wink:

A babakocsiban én sem kötöttem eddig, mert biztonságos, most viszont állandóan állni akar, így muszáj bevezetni... Volt hiszti, nem mondom. :D Egyébként sem kötöm meg a kezét semmiben, vagy legalábbis sokmindent szabad... Nem vagyok elég erős hozzá, de, hogy őszinte legyek, nem is hiszem, hogy ezzel annyira rosszat teszek. Legalább jó erős önbizalma lesz! :lol: Nekem anyukám pedagógus, ezért mindig minden szabályszerű volt nálunk, fő a következetesség, stb, de nem hiszem, hogy jól sült el... :roll: Na, mindegy, mindenki a saját belátása szerint csinálja a dolgokat. :D

K.

Lilypie Maternity tickers


Mogyó: mit főztetek bográcsban? biztos finom lehetett!!

Lilypie Maternity tickers


Kriszti: 1 órát aludt benne és mikor felkelt úgy orditott mint a sakál, szerintem megijedt a csaj ,hogy merre van!
Kakaspörköltet csináltak apáék!

Timcike: nagyon boldog névnapot!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Köszönöm szépen mogyo,és mindenkinek az Atticy hó.fordulós köszöntését is. :wink: Most ez úgy jött össze,h.egyszerre ünneplünk. :wink:

Nagyon szereti a nagyszülei,csak irtó keveset látja őket,és ezért kicsit fél tölük. :lol: Majd a nyáron megszokja. :wink:


KépKépKép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Mogyó: az de finom lehetett! :wink:

Timcike: Boldog névnapot, és Atticynek boldog hófordulót! :D
És nemsoká szülinap! :wink: :D

K.

Lilypie Maternity tickers


Atticynek nagyon-nagyon boldog hófordulót!

Kriszti: tényleg az volt meg apu vett bele még kacsa zúzát meg liba szívet!
Levest is abból főzőtt anyu és a csaj be is pakolt rendesen!

Kép


Kép
mogyoland
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?