Új privát üzeneted érkezett!

Szaisztok!

Látom Gabcika hozta a híreket, köszi :wink:

Na szóval úgy volt hogy tegnap este 6 körül éreztem hogy valami meglehetősen híg folyás-szerű valami van, amit nem tudtam hová tenni. És nem maradt abba. Felhívtam a gyerekkori ismerősömet aki doki (pont a SOTE-n és tudtam hogy pont ügyeletben van), megkérdeztem mi van ilyenkor. Azt mondta hogy esélyes, de várjak még egy órát, aztán inkább menjek be ha nem marad abba addig. hazaért férjem, akkor már 2 óra telt el, bementünk. Megvizsgáltak, meg megnéztek UH-val is, de egyértelműen nem tudták sem azt mondani hogy mgzatvíz, sem azt hogy nem... Van egy ilyen kis pH mérő papírka, állítólag mazgatvíztől elzöldül, na nekem nem lett zöld, de azt mondják még az sem tutiszázbitzos... Állítólag van hogy annyra fent reped a burok, hogy nem hogy a kismama de ők nem tudják megállapítani hogy mi van. (tökjó...)

A doki mondta (Kisfalvi nem volt bent), hogy ha akarok bent maradhatok. Az UH szerint még bőven van magzatvíz, úgyhogy úgy voltam vele, mivel 10 percre lakunk a kórháztól, semmi értelme a vajúdóban éjszakáznunk, ha nem mondják hogy mindjárt megszülünk... Úgyhogy eljöttünk haza. Éjjel voltak fájásaim, de nem rendszeresen, folydogálás azóta is van picit. CTG-re holnap megyek, találkozom a szülésznővel is, említem neki és megkérem majd hogy nézze meg ő is a magzatvíz mennyiségét.

Egyébként belső méhszáj zárt, külső ujjnyira nyitott.

Szóval ez a helyzet. :)

Andi, nekem azt mondták, és én is így voltam vele, hogy ha bármi kétség van hogy ez most szülés vagy nem szülés inkább menj be, nézzenek meg, maximum hazaküldenek!

A jóslófájás (nekem) menstruációs görcs szerű fájás, amihez társul a teljesen bekeményedett méh. Én sem gondoltam hog valaha észre fogom venni ha "olyanom" van, de igen. Észre lehet... Tényleg fáj, nem csak olyan hogy "mintha fájdogálna".

Kép Kép
szõlõ
 
 


Köszi a választ Szőlő!
Gondolom, azért nem lehetsz nyugodt! Nem tudni, mi folydogál...! Érdekes :?
Azt jó tudni, hogy már a jóslófájás is FÁJ. És milyen gyakran fordult elő ez nálad, mennyi ideig tart egy ilyen fájás?

Látom lecserélted a képet a vonalzó mellet: ezzel arra célzol, hogy mostantól már csak a lábad lógatva várod a babád :wink:

Kép
p.andi
 
 


Először is bocs csajok ha ritkábban jövök,de visszatértem a "rendes életbe" :wink: és annyi elintézni valóm akad :shock: egész nap úton voltunk ma is....3 óránként felugrottam anyuékhoz szoptatni(ők a városközpont felé laknak,szal így tök jó)

Szőlő!

Azért mostmár Hajrá!!!

Andi!

jóslófájás:nekem többnyire méhkeményedéssel járt...az egyik legfőbb jellemzője hogy rendszertelen...mensis szerű fájás,Szőlő jól leírta.

Gabcika!

Jól vagyunk :wink: tegnap éjjel 6 órát aludt egyhuzamban a kis szipolykám :wink: ..ritkán fáj esténként a pocak egy fél órát...homeos Chamomillát adok neki és jobb lesz.

És tényleg kellett már kimozdulni a nagyok miatt is...amúgyis egy jövős-menős család vagyunk :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

 
 

Gabci!

Ja és köszi a köszöntést Krizsikémnek :wink:

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Andi, vátozó hogy milyen gyakran van jóslófájás és mennyi ideig tart. Pont ez a "lényege" a jóslónak, ahogy Panni írta, hogy nincs benne rendszer. Ha már rendszert fedezel fel, akkor az már nem jósló, és ha elkezd lerövidülni közöttük az idő, akkor meg már egészen biztos hogy lassan indulni kell :)

Ma voltam a szülésznőnél, megint megvizsgált, azt mondja valóban nem magzatvíz volt ami csordogált nekem. Azt mondta hogy lehet hogy nekem a nyákdugó úgy válik le, hogy szép apránként hüvelyváladékkal keveredve, ezért lehet ilyen erősebb folydogálás. De méhszáj nem nyílt tovább, annak ellenére sem hogy éjszaka megint voltak fájásaim. Baromi jól érzi magát odabtn úgy látom :D

Kép Kép
szõlõ
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves üdvözléseket!


Andi :oops: Tudod, hogy elfoglalt vagyok :lol: , de tegnap hívtalak, meg holnap foglak, mert ma nagyon gáz napom van...rohanok dokihoz, meg itthon is szalad a lakás!
Jó, hogy van mindenkiben egy egészséges várakozás, de az baj, ha én most nem várom annyira a szülést :) ?
Kicsit elodáznám a dolgot! Valahogy zavarban vagyok, ha arra gondolok, hogy mindjárt kettő gyerkőcünk lesz :cry: . Nem is tudom sírjak, vagy nevessek örömömben! Kicsit frusztrál, szóval nagyon jó most így, hogy még egy darabig bent van, illetve bent lesz!
Lehet, hogy rossz anya vagyok a gondolataimmal 1ütt?

Kép
tóth. kriszta
 
 


Kriszta!

Szerintem egyáltalán nem vagy rossz anya. Nekem is voltak egy csomószor hasonló gondolataim: milyen jól elvagyunk 2-esben apával, meg hogy a pocakban van a gyerek így minden olyan szép és nyugis és ez teljesen a feje tetejére fog állni. Szóval néha én is úgy gondoltam, jobb lenne ha örökre bent maradna. Közben meg mindenki kérdezgette, hogy ugye mennyire várom már hogy láthassam? Hát nem mindig voltam vele így... :oops:

Szóval szerintem ez teljesen normális, és majd változni fog. Főként amikor már a kezedben tartod majd a picúrt, akkor már biztosan nem akarod majd visszaküldeni! :-) Megjegyzem nem is lenne egyszerű feladat! :-) :-)

mpuma
 
 


Kriszta!

Én is sokat gondolok arra, vajon fogom tudni ugyanúgy szeretni ezt a Picurt is, mint Lilit???!!!!
Szerintem ez teljesen természetes érzés, néha mégis lelkiismeretfurdalásom van miatta, pláne, hogy nem is tudtam annyi időt fordítani rá, erre a terhességre, mint mikor Lilit vártam, mert ugye most Lili az első....
Szóval sztem ne aggódj, ahogy Rita is írta, ez változni fog!!!

Nagy errefelé a csend mostanában.....
Hogy vagytok, kismamák, anyucik, babák???

Andi? Mit gondolsz meddig húzzuk még??? :lol:
Azt hallottam Szőlőtől, hogy 41. héten befektetnek, ha nem jön addig magától.... Na azt nem szeretném megélni.... :?

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Sziasztok!
Örülök, hogy előkerültünk többen, újra!

Azt is jó volt olvasni, hogy más 1.babás anyucitól (Rita), hogy neki is voltak olyan gondolatai ami néha nekem is eszembe jut/ott. Biztos, hogy mindenkinek megvannak a saját félelmei a helyzetével kapcsolatban. De Kriszta, ne aggódj, a 2. bébi érkezését is olyan jól meg fogjátok oldani, mint Lizáét. Liza várja a tesót és ez már JÓ! Emlékszem Panni vett valamit a gyerekeknek, amikor hazjöttek a kórházból azt kapták a nagytesók! Biztos, ha olvassa lesz 1-2 jó ötlete ez ügyben :)

Nálunk egyébként semmi extra. Még mindig a csomagolással küzdök. Csomag még mindig nincs, de a gondolatbeli lista már majdnem teljes. Egyszer csak megleszek vele :?
A derekam fájogat egyre gyakrabban, de más fizikai tünet nincs.

Marcival is OK minden. Ezerrel mocorog. Hely szűkében én már azt is érzem, ha a kisujját megmozdítja. Szoktam is jajjgatni :)
Hétfőn megyünk a Kisfalvihoz egy utolsó uh-ra. Kiváncsi vagyok mit mond majd.
Én azt gondolom, hogy nem lesz akkora szerencsém, hogy hamarabb jöjjön Marci. Vagy időre, vagy 1-2 nappal később.

Hogy van mindenki?
Szőlő? Rég olvastunk felőletek? Panni?
Irjatok :D

Kép
p.andi
 
 


Na hát a csomagom nekem sem áll sehogy, tegnap mostam még csak ki a hálóingeket... :?

A bébirucikat jövő hétre tervezem kimosni, vasalni. Lilivel ilyenkor már rég készen voltam mindennel :roll:

Ma is takarítok, sütök-főzök. Reggel voltam az utolsó vérvételen, olyan jó hogy nem kell többet menni!!!

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Hali csajok :wink:

Vagyok-vagyok,csak lótok futok a bébivel nap nap után...
Ma egy kicsit nyugisabb napunk van.

Tujákat voltam venni,meg járdalapot,intéztem a szocpolt meg ilyenek...Amúgyis jövős.menős vagyok de most is :wink:
Olika nagyon ari,alkalmazkodik...a lényeg hogy cici legyen,mindegy neki hogy hol :wink:

Testvér ügyben nálunk Krizsike nagyon kezelhetetlen és egyre rosszabb.... :( kicsit el vagyunk tőle keseredve mert annyira figyelünk rá és mégis...mindig olyanokat csinál amikkel kihúzza a gyufát :evil:
Sajnálom a kis lelkét,de másrészről meg más is túlélte hogy tesója született,nem??!!Nehéz ügy...

Igen az ajándék a picitől a tesónak sztem jó ötlet,akkor nekünk nagyon bejött.Örültek a nagyok nagyon és azta ia mádják a tesót.Még Krizsi is...Olikát nagyon szereti csak velünk szófogadtalna ésdacos...

Lányok(Gabci,Andi),azért lassan már pakoljatok össze.Pont ma hívott egy barátmőm,a 37.hétre megszült kedden a nagy vihar után...

Kriszta!

Az érzéseid teljesen normálisak,teljsen jól működsz :wink: Ugyanezen gondoltok forogtak az én fejemben is(milyen jól elvagyunk 4-en,fejre áll a rend..stb..)de mióta itt van Olika el se tudnám már nélküle kézelni az életet!! :wink:

Gabci!

És hidd ,el fogod tudni szereti a picit is ugyanúgy mint Lilit...a szeretet határtalan ilyenkor egy anyában és megsokszorozódik!! :wink: Nekem is voltak lyen irányú vélekedéseim...és immáron 3 gyerek felé tudom a szeretetem árasztani és mondhatom hogy mindhármat ugyanúgy szertem...mindet másért,de ugyanúgy(a nagyot mert ő az első szülött-vele éltem meg mindent először,a középsőt mert sajnálom hogy úgy érzi kiesett a kosárból és se kicsi-se nagy,a picit mert ő a pici és annyira védtelen).

Na jól vany csajok,lőjjetek le....regényt írok....kicsit érzelgődödök8a hormonok :oops: )

puszi,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni! Írjál csak nyugodtan regényt, egy 3gyerekes anyuka tapasztalatai kincseket érnek :D :wink:

Sajnálom, hogy Krizsikéd rosszul viseli a dolgokat, én is ettől félek....
Nehéz lehet, pláne, hogy mindegyiknek ugyanolyan jót szeretnél és ők már 3an vannak... Nem irigyellek, de biztosan meg fog oldódni, előbb vagy utóbb...

Nekem is minndig azt mondja anyum, ha ezen paráztatom magam, hogy: "neked is lett 2 testvéred és túlélted, nem???" Csak persze az ember mikor ebben a helyzetben van, nem tudja olyan lazán venni.

De kitartást!!! (Aztán majd kérdezz meg engem ha ott tartok... :roll: )

Mostmár legkésőbb a jövő hét végére megleszek a mosással, vasalással, pakolással. Lehet azért is vagyok ilyen ráérős, mert el sem tudom képzelni, hogy a hugi előbb jön, mivel Lilit is túlhordtam.
De mostmár azért igyekszem.

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Sziasztok!

Velünk minden OK, én jól vagyok "idekint" Mazsi még jobban odabent :D

Azt nem tudom írtam-e, hogy van egy gyerekkori ismerősöm, együtt jártunk oviba, együtt érettségiztünk, bár barátnők sose voltunk különösebben, de szüleink is ismerik egymst és anno anyukáink összejártak mikro mi babák voltunk (én anyum nem tudott szoptatni, az ő anyukájának pedig rengeteg teje volt és tőle kaptunk), na egy szónak is száz a vége, a csaj a SOTE II-n szülész-nőgyógyász rezidens. :) Mikor vasárnap bementünk pont ő volt ügyeletben és ő vizsgált minket meg. (Egyébként ő ajánlotta Gönczi Katit is szülésznőnek.) Ma írt, mesélte hogy beszélt a Katival, hallotta hogy jártam nála és megvizsgált, de mondta neki Kati hogy "duplára vagyok zárva". :lol: :lol: :lol: :lol: Nemiiis, a külső méhszáj már picikét nyitott :D :D

Egyébként tényleg vicces, hogy azért vannak fájásaim, főleg este/éjjel, de a méhszájamat nem igazán hatja meg a dolog ezek szerint.....

A tegnapi CTG után összefutottam a Dokival is, és igen, ahogy Gabcika mondta, betöltött 41. héten befektetnek. Hogy utána mi a következő lépés, tehát effektíve mikor indítják be azt nem tudom, még nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, addig még van 2 hetünk. de jövő héten már 4x megyek CTG-re...

Kép Kép
szõlõ
 
 


Kriszta, szerintem akkortól fogod kb várni a szülést, mikor először úgymond megérint a "babázás szele" (deszépenmondtam). Én is kb így voltam vele mint te, aztán a 30. héten volt egy jó ijesztő hasfájós valamim (ami szerencsére nem volt semmi, csak én ijedtem meg, mert addig nem fájt soha semmim), na az a pár nap nekem arra tök jó volt hogy lélekben elkezdjek a szülésre készülődni. :)

Kép Kép
szõlõ
 
 


[quote="szőlő"] írta:szőlőmondta neki Kati hogy "duplára vagyok zárva". :lol: :lol: :lol: :lol: Nemiiis, a külső méhszáj már picikét nyitott :D :D




:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Azért ez a heti 4x-i ctg már nem hangzik túl jól, még jó, hogy a közelben laksz... Nekem elég húzós lenne beutazgatni... :roll:
Párom már meg is kérdezte, hogy akkor ő ne menjen majd egyáltalán dolgozni, hogy engem be tudjon vinni nap mint nap? Mire én: nem kell, bemegyek én tömegközlekedéssell.... erre ő: miért a villamoson akarsz szülni??? mondom: nem, nem villamossal kell menni, hanem metróval ... Szóval fel vagyunk készülve a túlhordásra... :evil:

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Egyébként meg abszolút nem mérvadó, hogy nyitva van-e a méhszáj.... Szóval Szőlő HAJRÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Szőlő!

Igen Gabcinak igaza van,a méhszáj akár egy óra alatt is 3-4 újnyira tágulhat,úgyhogy nem mérvadó hogy most még zárt...

Nekem is tök zárt volt szombaton és vasárnap megszültem :wink: Jó igaz 3.baba,de az elsőnél is hasonlóképpen volt.Pénteken még totál zárt volt ésszombaton meglett a nagyfiam.

Ne aggódj,sztem nem fogod nagyon túlhordani...valahogy ez a megérzésem :wink: Én is azt hittem hogy indítás lesz meg ilyenek,és végülis 2 napot késett csak Olika :wink:

És tényleg HAJRÁ!!!++++++++++++++++++++++

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Köszi csajok! :) Úgy legyen, én sem szeretném ha beindítás lenne a vége... Ma már volt kb 3 db fájásom :lol: :lol: :lol: :lol:

A kórházbajárás nekem olyan szempontból nem jó, hogy OK hogy közel vagyunk, de a villamoshoz ki kell sétálnom, ami egy kb 5 perces hatalamas túra lenne, demost ez nekem kb 15 perc, utána meg még átszállni a metróra.... B.ziBKV meg baromi drága, egy ezresből fordulok meg...

De jövő héten szerencsére minden CTG-m reggel lesz, úgyhogy férjem be tud vinni, hazafelé még bevállalom a BKV-t és reménykedem hogy nem a Combino közepén megy el a magzatvíz :roll: Utána héten már minden nap menni kellene, de én bízom abban hogy jövő héten meglesz Mazsi. :)

Kép Kép
szõlõ
 
 


Sziasztok!

Szőlő, ne aggódj!! Meglesz a jövő héten Mazsi. Ugyan nem tudom mire alapozom azt, de így érzem. HAJRÁ!!!!!!!!!!!

Valahogy a Kisfalvi babái időre jönnek, max néhány nappal később, nem vettétek észre? De nem hamarabb! Biztos csak véletlen, tudom.

Gabi, nálatok nagy a mocorgás? Mekkora a pocakod? Hogy bírod?
Te tisztáztad már a szülésznő kérdését a dokival?

Épp most mondtam a páromnak, hogy kéne csinálni még pocakos képet amig így egyben vagyunk!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ma délután is aludtam és már most simán tudnék újra aludni. Mi lehet? Az idő? Vagy csak azért mert a vége felé vagyunk már? :?

Kép
p.andi
 
 


ANdi, én is olyan álomkóros lettem pár napja, bizti azért mert készül a szervezetünk a szülés utáni nemalvós időszakra...

Tegnap este olyan mocorgást rendezett a kiscsaj, akkora pukli jelent meg a hasam bal oldalán.... :shock: és kissé fájdalmas is volt... meg ilyesztő.... nemtom, nem emlékszem rá, hogy Lili csinált volna ilyeneket.
De egyébként meg érezhetően kevesebbet mocorog már.

Hogy mekkora a hasam? Van aki azt mondja: jé alig van hasad... mások meg: úristen mekkora a hasad... na??? igazodj ki rajta... én nagyon nagynak érzem, sokszor alig kapok levegőt...szóval egyre nehezebb.
Tegnap azt mondták a boltban az eladó csajok, hogy meglesz előbb tutira... hát mondtam a próféta szóljon belőlük... egy héttel korábban jöhetne.

De majd csinálok pocifotót és felrakom.

Én máj 5-én megyek Kisfalvihoz, akkor beszélünk a szülésznőről is.
Te holnap mész ugye? Kíváncsi vagyok mit mond neked....

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Sziasztok!

Ez az álomkór nekem is megvolt, vagy van... Annyira nehezn bírok reggel felkelni mikor férjem megy melóba, pedig teljesen emberi időpontban kelünk (reggel 7).

Gabcika, nekem Mazsi már régóta nem rugdos nagyon (ha mégis akkor az nagyon komoly érzés, fárjem mindig azt hiszi hogy éppen szülni akarok....), hanem "csak" kitolja magát itt-ott, ahogy szerintem neked is a babód. Bal alul szerintem a könyökét, de úgy hogy rendesen a csontját is érzem, na amikor meg kinyújtózik és még jobb felül "beakasztja" a lábát a bordáimba akkor csillagokat látok kb :lol: :lol: Meg van hogy a kis seggét duja ki felül, az tök cuki :D Annyira kíváncsi lennék hogy jól tippelem-e a testrészeti egyébként... De más nem nagyon lehet szerintem :roll:

Tegnap A Zuram a Jani kicsit kiélte művészi hajlamait :lol:

Kép

Mostmár így a ége felé egyébként annyira nem, de kb 3-4 héttel ezelőttig rendesen amerikai foci labda alakja volt a pocimnak :lol:

Kép Kép
szõlõ
 
 


Ja, azt nem írtam, tegnap este egy olyan másfél-két órán keresztül fájásaim voltak, olyan ami elvileg a nagykönyvben meg van írva, fentről indult. Viszont nem fájt olyan nagyon. Na nem is lett sok eredménye. :D holnap említem azért Katinak, hátha megvizsgál, és hátha nyílt tovább a méhszáj (vagy esetleg az a hatalamas ujjkúpnyi is visszazáródott :lol: :lol: )

Kép Kép
szõlõ
 
 


Hát én nem tudtam volna megtippelni melyik testrésze lehetett amit odadugott, mert egy könyöktől nagyobb pukli volt, a feneke a másik oldalon van (elvileg, már az elejétől kezdve be van fordulva, uh-on mindig ugyanúgy fekszik, mostmár biztos nincs helye forgolódni)... szóval nemtom....

A férjed nem semmi.. :lol: :lol: :lol: ezt mivel művelte, filctollal??? Könnyen lejön? vagy így mész szülni??? :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


:lol: :lol: Neeem szemceruza meg szemfesték csak :D D mi is poénkodtunk rajta hogy így kéne bemenni szülni :D

Kép Kép
szõlõ
 
 


Szőlő!

Nagyon komoly ez a focis pocikép :wink: :lol: :wink: :lol: Nagyon tetszik :lol:

Hát igen,nekem csak 2x kellett Ctg-re mennem a kiírás után....hát az is elég volt,nyügi voltam tőle...Remélhetőleg neked se kell túl sokszor.


Csajok,nagyon beteg vok :(
Lázam van,iszonyatosan fáj a torkom(hangom nuku...ennek a férjem örül :wink: ,és írtó náthás vok.Műtős maszkban szoptatok,nehogy Olika elkapja....

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni! Jobbulást! Vigyázz Magatokra!

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Szegény Panni! Jobbulást kívánok. Gyógyulj meg minnél hamarabb.

Szőlő! Nagyon jó a labdás kép!!! :lol: :lol:
Nem híztál sokat terhesség alatt, ugye? Van derekad, csinos kismama lehetsz!
Kiváncsi vagyok, mikor bújik ki a babátok!

A mi Marcink sportol odabent rendesen. Főleg esténként. És állandóan jobbra húz. Bal oldalt horpad a hasam, jobb oldalt meg majd szétreped!Szoktam nyögdécselni is, de a párom szólt, hogy hagyjam abba, mert mindig azt hiszi fáj valami és baj van.
Én (ahogy saccolom) a popsiját és a gerincét, hátát szoktam érezni.

Este megyek dokihoz! Majd jövök, hogy mi ujság. Ha érdekel valakit :roll:

Kép
p.andi
 
 


Panni, jobbulást neked! :(

Andi, hátőőő a 14 kiló nem tudom mennyire számít soknak... :lol: Nekem sok, pláne hogy 70 kiló vagyok.... :shock:

Ezeket a nyögdécseléseket én is szoktam művelni, de férjem már nem veszi komolyan :D Azt mondta majd ha szólok hogy "MAGZATVÍZ" vagy "INDULJUNK" arra odafigyel :lol:

Voltam ma már CTG-n mindenki el vagy ájulva tőle hogy milyen gyönyörű ctg-ket produkálunk. Ja, kösz... Azért Katiszülésznő megjegyezte hogy "úgy látszik te így maradsz" :lol: vicces

Kép Kép
szõlõ
 
 


Andi, még jó hogy érdekel mi a helyzet, és ha kaptok esetleg UH képet az is :)

Jaj azt akartam kérdezni hogy látom Marcitok lesz, Marci mint Márton, Martin vagy Marcell? (Csak mert ha Mazsi fiúcska lesz nekünk Marcell lesz :) )

Kép Kép
szõlõ
 
 


Köszi csajok,igyekszem gyógyulni.Reggel voltam a fül-orr-gégészeten is,kaptam egy rakat gyogyit,és legnagyobb bánatomra be is veszem mert sajna itt nem segített a homeopátia sem :? Gége diétát kell tartanom.

Rita????

pusz,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Gége diéta? az meg mi???

Szőlő! Szórakozik Veled ez a gyerek??? :lol: :lol: :lol: Pedig már annyira kíváncsi vagyok mi lesz???!?!!! REmélem egy -két nap és babázol!! :wink:

Andi! Persze, hogy érdekel, alig várom, hogy mit fog mondani!!! Én majd csak egy hét múlva megyek... :?

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Gabcika!

Gége diéta annyit tesz,hogy nem szabad szénsavasat inni,se nagyon hideget,se nagyon meleget és nem szabad kiabálni,se beszélni,csak suttogni.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny, ez komoly, húúúú férjem hogy örülne neki :oops: :lol: (Ez nem igaz ám, nehéz éjszakám volt, így aztn reggel sem voltam formában, és meglepő mód nem volt mondanivalóm, mondta is hogy "ki vagy te add vissza a nejem!" :lol: )

Hogy vagy, javulgatsz? Szopiztatni azért tudsz a gyógyszerek mellett ugye?

nekem tegnap egész nap voltak fájásaim, meg éjjel is, most reggel megint ez a folyamatosan tompa fájás van, mintha menstruálnék. Csak ne most akarjon kibújni, mert délelőtt vizsgázik az autó, nem tudom hogy mennék be a kórházba... Éjjel megint azt hittem hogy elfolyt a magzatvíz, mert hirtelen kijött egy kis valami, de sűrűbb volt (bocsi) és utána nem jött semmi más.

nagyon hatásos belépőre készül ez a gyerek :)

Kép Kép
szõlõ
 
 


Szőlő!

Nagyon érik ez a szülés én úgy látom :wink:

Lehet hogy az a folyós valami elfolyósodott nyákdugó,nem?!Van akinek így távozik.

Ez a folyamatos tompa fályás már nagyon nagyon a szülést idézi sztem :wink:

Köszi,gyógyulgatok csak elég lassan :( A torkom még iszonyat fáj :( Nem nagyon bírok enni-inni....jó kis fogyókúra :? :shock:
Szerencsére szopiztatni lehet,mert olyan gyogyikat kaptam.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


fályás=fájás :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni Anyu is pont ezt mondta hogy neki így ment el a nyákdugó, nem volt barnás. :D Tisztaizgi....... Egyébként ah eltűnnék hirtelen, akkor alul van a blogom (a www-re klikkelve) ahol lesznek fent hírek, 2 barátnőmet fogom sms-ben riasztani ha bementünk akórházba (és ott is maradtunk szülni :lol: )

Kép Kép
szõlõ
 
 


Nahát Szőlő, mostmár tényleg kezdenek pörögni az események!!! :lol:
Ez tök izgi! Várjuk a híreket!

Nálunk rendben vannak a dolgok. Marcikánk szépen fejlődik odabent, azt mondta a dokink, hogy kb 3 kg lehet mostanság, a méhszáj teljesen zárt. Szerdán beszélünk a szülésznő miatt, hogy ki tudna elvállalni. A Zsuzsán kívül tudtok bármit is a többi szülésznőről? Azt mondta a Kisfalvi, hogy Ő 3 szülésznővel dolgozik, a másik 2? Az a Katiszülésznő, akit te említettél Szőlő, Ő az ismerősöd?
Ja, a Marci nálunk Márton lesz, Szőlő.

Panni, a sok rosszban azért legalább annyi jó van , hogy Olit tudod tovább szoptatni! A család meg élvezheti, hogy Anya csak mutogat :wink:

Kép
p.andi
 
 


"Katiszülésznő" nem az ismerősöm, az én ismerősöm szülész rezidens ott (tehát doki), de ő ajánlotta a Gönczi Katit, és mondta azt is hogy tudja hogy ők szoktak együtt dolgozni a Kisfalvival. Úgyhogy gondolom akkor a háromból ő lehet az egyik.

Egyébként én nagyon kedvelem, iszonyú jó fej, és ha bármikor kérdésem van mindig részletesen elmagyaráz mindent. Én nagyon örülök hogy ő lett a szülésznőm, bővebbet majd utána :wink:

Kép Kép
szõlõ
 
 


Szőlő, de izgi! Nagyon drukkolok!
Te szedsz homeos bogyókat?

Én ma vettem meg a homeót is, meg a málnalevél teát is, szóval elkezdem.

Andi, örülök, hogy minden ok. :wink:
Azt a doki fogja megmondani szerdán, hogy melyik szülésznő tud elvállalni?

Csajok, ma lett meg a vér és vizeletvizsgálat eredményem, a vizeletüledéknél ez szerepel: durva nyák, sok l. hám. mi a fene lehet ez? tudja valaki? kicsit megijedtem... :roll:

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Andi!

A 3.szülésznő sztem a Lalinecz Melinda akivel a dokink szokott együtt dolgozni.Ő volt az, akinek a Zsuzsi átadott arra az esetre ha akkor szülnék amikor ő szabin volt 3 napot.


Gabci!

Sztem a vizeleteredményedben a durva nyák valszeg attól van hogy nem középsugaras vizeletet adtál be és valszeg a hüvelyváladákból is ment bele.Nekem is volt ilyen és a doki okított és nyugtatott meg.

Igen-igen,a homeot kezd el szedni!! :wink:

Azért ha akartok szülésznőt választani akkor iprkodjatok,még talizni is kéne vele :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Köszi Panni, megnyugtattál! Eddig soha semmi gond nem volt a leleteimben, csodálkoztam volna, ha most lenne valami... azért holnap rákérdezek a védőnőnél..meg hát hétfőn megyek dokihoz.

A szülésznőről meg annyit, hogy én már rég túllenék rajta, de hát nem csak rajtam múlik... a doki azt mondta majd a 36. héten beszélünk róla, de mivel csak a 37. hétre adott időpontot....ez van. azért remélem nem csúszunk le róla :roll:

Panni, Te mint nagy homeo szakértő! A homeos fogkrém használata előtt és után sem lehet fél óráig inni??? Mert én fogmosás után mindig megiszok vagy fél litert...

Rita, hová tűntél? Minden rendben Veletek?

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Gabci!

A fogkrém után én úgy tudom szabad inni(én is szoktam).

És hogy döntöttél végül szülésznő ügyben?Zsuzsi lesz??

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Gabcika én Arnica Montanat szedek csak, bár most épp elfogyott pár napja és el kéne mennem érte a gyógyszertárba (mert persze nem volt, úgy rendelték meg), majd mindjárt összeszedem magam...

Kicsit lenyekkentem ismét a CTG után... Azzal semmi gond, tökéletes, Mazsi épp ez az hogy kicsit túl jól érzi magát odabent. Kati szerint esélyes hogy kihúzzuk még 1 hétig, mert a méhszájam teljesen megtartott és azt a kemény ujjkúpnyira nyitott külsőt tartja továbbra is. :( Pedig 2 éjszaka nem aludtam a fájásoktól....

Még egy hetünk van, aztán kórház...

Kép Kép
szõlõ
 
 


Hello Mindenki!
Beszéltem a dokinkkal. Ő nekem egy Margit nevű szülésznőt ajánlott, ő az osztályvezető főnővér. Van esetleg valami infotok róla? Ugy gondoltam beszélek és találkozom vele. Nem szeretném alapból elutasítani, azért mert nem tudok róla semmit :? Ha a Kisfalvi őt ajánlotta, annak biztos megvan az oka, nem?
Vele kell időpontot egyeztetnem az első CTG-re is.
Gabi, nekem is sz*r a vizelet eredményem. Magas a fehérje szint :? Ugyhogy, a dokibácsi kért is egy ismétlést!!!
És most veszettül mérem a vérnyomásom is, nehogy magas legyen! Mert a 2 jel együtt már terhességi toxémia gyanú is lehet és a sogornőmnek emiatt lett császármetszése a 35. héten. Bár, mindenki nyugtat, hogy mi a 37. héten már jók vagyunk, de nem szeretnék semmi komplikációt.

Kép
p.andi
 
 


Andi, én nem hallottam róla, de ha osztályvezető főnővér, akkor nem hiszem hogy rossz :wink: Szerintem mindenképpen beszéljetek és találkozzatok.

Kép Kép
szõlõ
 
 


Andi!

Téged is szeretnélek kicsit megnyugtatni....(nem tom emlékeztek-e)de nekem 4+-es lett a vizelet fehérjém,ami nagyon gáz!!Nekem is kért a dokink ismétlést,sőt tenyésztést is,és kiderült hogy az jó lett,sazl valszeg nekem is a hüvelyváladékból is mehetett a mintába és ezért lett az.Próbálj te is erre figyelni,hogy középsugaras legyen a mnta és előtte alaposan mosakodj meg ott alul.

Ja és én is mértem a vérnyomim mint az őrült :wink: óránként és volt is egyszer hogy 140 fölé ment...be is tojtam,de aztán visszaesett és lent is maradt.Szal meg tudlak érteni,de nyugi!!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja és én sem ismerem azt a szülésznőt,de sztem is találkozz vele.Fontos ,hogy a szakmai szempontok mellett szimpi-e neked és hogy a te elvárásaidnak is megfele-e.
Mindenkinek más és más az elvárása,más és más a szimpi..stb...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


[quote="panny"]
írta:
panny
És hogy döntöttél végül szülésznő ügyben?Zsuzsi lesz??

Panni


Hát majd meglátom Kisfalvi kit ajánl... lehet, hogy Zsuzsit nem is fogja, hanem valaki mást, mint Andinak.... nemtom, majd kiderül hétfőn.

Andi! Nem a Dömötör Margit? Én róla sok jót olvastam a sote-s topikban, szerintem mindenképp találkozz vele!

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Szőlő! REmélem Mazsi baba kibújik egy héten belül és nem úgy kell kikergetni!!!

Az Arnicát a szülésznő ajánlotta Neked?
Én Caulophyllumot és Cimicifugát vettem. Nekem a védőnő adott egy listát, meg egy könyvet, kérdeztem Pannit is, meg nézelődtem a neten ilyen témában és én ezt szűrtem le... De majd a szülésznő véleményét is kikérem...

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Szőlő!

Ezt az Arnica-t én se értem :shock: Mire szeded?Kimondottan szülésre felkészítés gyanánt a Gabci féléket szokták.(én is azt szedtem)

Gabci!

Miért gondolod hogy a Zsuzsit már nem ajánlja a doki???Ezt nem értem :shock:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?