Hahó,
nemevésben (kevésevésben) lehet bátran hozzám fordulni, az nekünk is profin megy...
Anyapoc,
Cicó kilenc és fél hónapos, a narancsot még nem igazán ehetné/ihatná, de azért kösz, később majd megpróbáljuk. Most elszántam magam és veszünk babavizet, aztán írom a tapasztalatokat
Amúgy szopizik ezerrel, és inni csak kanalas/darabos evés közben iszik, akkor is csak pár kortyot, szerintem főképpen szórakozásból, illetve ha minket lát inni, akkor neki is muszáj.
Yoan,
pedig az lenne jó
De vicc nélkül: szerintem vidd, ahová és ahányszor csak tudod, hátha bejön. Nálunk volt egy időszak, amikor eljártunk Apával fallabdázni, és a fallabdaklubban, a bárpult mellett csócsálta a banánját vacsorára, sokkal jobb étvággyal, mint otthon.
De rokonoknál, barátoknál, mindegy, csak minél többen legyenek. Baráti születésnapon ő ette a legtöbb gyümölcssalátát (lekörözte az ünnepeltet, aki pedig épp negyven éves volt), pizzériában este tízkor akart pizzát enni, meg ilyenek. Nem vagyok éppen egy mintaanya, mi?
Mindenképpen kitartás, és ami nagyon fontos, ne görcsölj be kajatémában, az nagyon tud ártani. Ha nem eszik, hát nem eszik, majd eszik, az tuti. Éppen nemrég olvastam, hogy egy baba egyéves koráig csak kóstolgatott és szopizott, aztán hirtelen megjött a kedve az evéshez, szerintem Eszti is így lesz. Egy nap majd kiveszi a kezedből az almát, és eltünteti, aztán elkezd balhézni, hogy még kér
Addig is kitartás és türelem
Kíváncsi,
én nem igazán azt csinálom, ami manapság a legegészségesebbnek tartott, főleg azért, mert már a kölkec is beleszól, mit hajlandó enni. Amit tartok, hogy nem kap tejet, citrusfélét, tojást, fűszeres és zsíros cuccokat, állati zsiradékot (natúrban) és semmit, amit nem szeret
Viszont eszik húskészítményt (nem kellene), gluténtartalmú kiflit meg kekszet(nem kellene), fűszerezem a főzelékjét (csak nagyon mértékkel oké), elég hamar adtam neki húst és nagyon sok húst is eszik most is (imádja). Kap tejpépet (nem kéne). Viszont nem iszik teát, gyümölcslét, csak vizet (azt is nagyon keveset). Elég kevésféle főzit eszik meg, és a nyers gyümölcs mostanában csak reszelve a babakajába keverve megy (korábban meg csak darabosan, pedig már van foga, akkor meg nem volt...)
Páfrány, Zsuzsa, Klára,
nálunk most kezdődik a margarinos kenyér-parizer-virsli korszak, hehe
. Nyolc hónapos kora óta (akkor jött ki az első foga) többet szopizik (érzésre), viszont kevesebb kanalasat eszik, mint előtte, és határozottan a darabos kaja felé kezdi elkötelezni magát (a múltkori vacsora pl. fél deci zöldborsópüré, fél virslivel és negyed szelet kenyérrel, aminek felét kiköpködte, már a kenyérnek).
Üdv
Kriszi