Új privát üzeneted érkezett!

varda, picit meg kell szokni a tömegkezlekedést és a hátihordozást így együtt. Leüléskor kicsit előbbre kell ülni a széken, mint rendesen, de semmi különös. Kapaszkodni is lehet és az állva utazás sem vészes. Alapvetően rendesek az emberek, főleg ha bájosan a szemükbe nézel... rögtön felállnak szégyenkezve...
Én szeretem berakni a kendőbe a gyerekem kezét, különben boldog-boldogtalan összefogdossa. ha éppen nyűgös, leveszem a hátamról és az ülésen ülve is simán felkötöm a csípőmre és úgy megyünk tovább. Ülve nem tudom a hátamra kötni.
Kérdezz, ha valamit zavarosan írtam.

Márti
Kép
cerceluska
 
 


sziasztok

nemrég már írtam, hogy van egy 1 évesem, akit még picibabaként magamra kötöttem néha rugalmas kendőben, aztán meg jó ideig nagyon jól megvolt babakocsiban, a játszótéren is vigyorogva elüldögélt benne, míg futtattam a kisfiam, de mostanában már egyre kevésbé élvezi, és mindig ott kötünk ki, hogy kiveszem a kocsiból, egy kézzel fogom, másik kézzel tolom a kocsit és közben valahogy terelgetem a nagyobbacskát is. Még nem tud járni. Az ergót nem szereti, pedig az van, kisfiam nagyon szerette anno...Esténként is mindig sétálunk családilag, ott is az a vége, hogy kézben kell vinni+tolom a babakocsit. Szóval most tartok ott, hogy milyen jó lenne, ha valahogy kényelmesebbre válthatnánk. De nem késő ilyen korban mondjuk elkezdeni kendőbe kötni?

De a fő "probléma" (ennél nagyobb bajunk ne legyen):) hogy azt érzem, az a baja a kocsiban is, hogy szeretne szabadon mozogni, de mivel még négykézlábas, így nem rakom le. Amikor kiveszem a kocsiból, akkor megnyugszik picit, de azért a kezemben is fickándozni kezd, hogy tegyem már le...Nálatok ez hogy van? Kisfiammal egyszerűen ebben a korszakban inkább maradtunk a fenekünkön, csak akkor mentünk ki, mikor fáradt volt, és általában elaludt kint, de most a nagy miatt sokkal inkább jövünk-megyünk, és akkor, mikor mindkette éberek (a kicsi is már csak 1x alszik, ebéd után), és akkor van ez a szerintem teljesen érthető nyűg, hogy ő korlátozva van a mozgásában. Mi a tapasztalatotok, kendővel ez kevésbé lenne? vagy egyszerűen fogadjam el, hogy amíg nem tudom őt is szélnek ereszteni, addig ez lesz? kisfiamból kiindulva még pár hónappal odébb van az, hogy elinduljon...
bocs, ha kicsit zavaros voltam:D

Kati


Matyi 2005.04.08.
Borci 2007.03.24.
maminti78
 
 


Kati! Szerintem sose késő kendőbe rakni a gyerkőcöt, csak az a fontos, hogy neki is tetsszen. Én használtam a fiammal 3 hóstól kb. 10 hósig, de mikor igazán elkezdett járni (karácsonykor,egyévesen), akkor már nem lehetett bepasszírozni egy kendőbe. Lehet, hogy nálatok is ez történne, attól függetlenül, hogy előtte volt-e rajtad vagy nem. Remélem, érted...
Szóval először érdemes kölcsönkérni egy hordozókendőt, nehogy feleslegesen ruházz be. Ha szereti a kötöttséget, akkor nyugodtan vágj bele. Még nem olyan nehéz gondolom, sokkal egyszerűbb lesz a nagy után rohangászni mint babakocsival. Meg amúgy is, sokkal szeretetteljesebb ha közel van hozzád. Csak ő ne érezze nyűgnek vagy kötelezőnek.
Sajnos a nagyfiam nem szereti már; ha egy hátipózt próbálok vele, meg kell zsarolnom egy kis finomsággal, hogy pár percig bírja. Egyszerűen nem szereti a kendő nyújtotta közelséget. Ő inkább szaladgál, sétál, lapátol, fúr-farag...stb. Meg motorozik :). Különben meg bújós gyerek, nagyon anyás, de valahogy a kendőt nem szívleli már... :cry:

Gyere el egyszer egy klubba, ott ki tudod próbálni a kicsivel.

kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 

 
 

Köszönöm a klubos jelzéseket, úgy néz ki, kb. 10-en már vagyunk.

Maminti Kati, a lánykáink egyidősek majdnem:-) Járás-mászástól függetlenül a kézből lekérdezkedés nálunk egész más szituáció, ha háton hordozom (mindegy, mivel, mi nem kendővel), akkor eszébe sem jut lemenni.
Volt már szó nemrég a hordozás és a kézben/karon-tartás különbözőségéről, kézben ficereg, hordozva "elvan".
De azt sajnos nem tudom megmondani, hogy 1 évesen nem késő-e kendőzni, mondjuk gyanús, hogy nem csípi az Ergo-t... Bár abban ha jól tudom, mélyebben ül a béb, magasabbra kötésnél talán jobban csípné... Ki kell próbálni.
Nem tudsz eljönni klubozni?

kamcsatka
 
 


Klubos hordozók foglalása:
1. Gypsymama kék géz: májustól szabad
2. Gypsymama zöld rugalmas foglalt: május (Biobaba), június-július (Kriszti), aug közepe-szept. közepe (Pindi), szeptközepe-nov. közepe: HSZilvi
3. Gypsymama fekete fürdős: május (Sára), július (Sáfrány), augusztus (Cassyo)
4. Piros Liliputi: foglalt: május (KIsvic?? Ha elviszi neki valaki)
5. Rózsaszín babaerszény 3.mas méret: szabad
6. meglepetés

Májusi klubba ha tudtok, hozzatok fölösleges otthoni játékokat+tárolót neki, ha van.

kamcsatka
 
 


Kamcsatka!!!! Szeretném lefoglalni a babaerszényt (inkább) májusra!!! El tudná valaki hozni Budaörsről Pestre??? (A liliputis miatt azért is lapítok, mert már csak ciklámen van nekik, azt meg apa megtiltotta, mondván, hogy fiúval nagyon égő... Viszont neki jó lenne erszény vagy babazsák - mi a különbség köztük???- és hálás lennék, ha előtte ki tudnánk próbálni!) :roll:

kisvic
 
 


Most tudatosodott bennem az erszény (és a bohém-mama) hátránya: lehet, hogy a páromra kicsi az, ami nekem jó. A táblázatokból kiindulva bohémből az átlagos, erszényből a 3-as felső határa felé vagyok. Viszont a párom nem sokkal magasabb, de szélesebb vállú, és ha nem is túlsúlyos, azért nálam szélesebb. Hmmmmmm......
h_szilvi
 
 


Úgy néz ki, mi is megyünk a klubba :) Ha így lesz, akkor elhozom az erszényt, Kisvic! Bár a háti hordozást egyáltalán nem biztos, hogy kiváltja, szerintem teljesen másra való a kettő alkalmatosság.
Szilvi, én a bohém-mama erszénnyel először megszívtam a méretet, mert azt hittem, m-es kell, de valójában s-es. Gond nélkül kicserélték. Fontos, hogy tényleg elég szoros legyen, mert különben nem ül elég magasan a baba és megfájdulsz. Ági tanfolyamán most szembesültem vele, hogy csípőn hordozni is kendővel a legkényelmesebb számomra, sokkal jobban elosztja a súlyt. Bohém mama hosszabb távon vágja némiképp a baba combját, köv.képp rövid távon is kevésbé kényelmes mint egy kendő :( Nálam 20 percre van hitelesítve. Háti hordozásra egyébként ábszolút nem alkalmas, szerintem kifejezetten veszélyes. Az elölbéka az tetszett, csak Vajk már kinőtte súlyban.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Sziasztok!
Örömmel jelentem nektek, hogy az első kendőbe tétel a harmadik gyereknél, Zsigmondnál ma, hat naposan megtörtént... :lol: Itt alszik rajtam, elöl keresztkötésben, mert felsírt, aztán itt boldogan visszaaludt. Hihetetlenül jó érzés, hogy ilyen kicsi bubát tettem kendőben magamra...és a Jakobot kötni is nagyon jó.

Nincs időm visszaolvasni :D

Szeretettel,
Nuska
nuska1
 
 


Nuska: millió puszi a kendős bubának meg neked is! De jó! Gondoltam rád a napokban! :)

KépKép
livus
 
 


Nuska, szivbol gratulalok! :D remelem jol vagytok, jo hordozast!
saara
 
 


Nuska, ezek szerint végre megszültél! 2 nappal a kiírt előtt, ha jól emlékszem, ugye? Gratulálok!!! Az otthonszülős topicba leirod majd, hogyan is történt? (Vki adja meg a linket, nem találom!!! :shock: )
Addig is irigyellek a Jakobért!!! Ha van pár perced, tegyél fel fotót, ahogyan szundizik rajtad a manó!
Kriszti
kkriston
 
 


Sáfrány, akkor majd konzultálok veled. (Mondjuk te vékonyabbavgy, mint én, nem is kicsivel. :P)

Nuska,
de jó!

Kriszti, nem működött, amikor megpróbáltam elküldeni? A Kórházak/szülészeteken belül van, abc-sorrendben, Otthon szültünk címmel. Ha az "elmúlt napon"-t ütód be a keresőbe, akkor ált. a második, ritkábban a harmadik oldalon van.
h_szilvi
 
 


Sáfrány: Köszönöm!!! Akkor vissza viszi a kendőt is egyúttal! Azt is nagyon köszönöm!!! Az erszény apának kellene igaziból. Lehet benne bölcső tartásban is, ugye??? Mert főleg arra kéne, meg, hogy egy kicsit ráérezzen a hordozás ízére, mert ezidáig kézben cselekedte csak. Úgy meg már nehéz... :?

kisvic
 
 


Köszönjük szépen!

Kriszti,
én nem otthon szültem :cry: nem is volt szép....csak a gyerek az. És sajnos nincs dig. fényképezőgépünk, nem tudok fotót csinálni, csak ha éppen erre jár vki, akinek van...de ami késik, nem múlik, fogunk mi még jakobozni sokat.

Nuska
nuska1
 
 


Nuska! En is gratulalok! :D Minden jot nektek es varjuk a kepeket!
smzsgalf
 
 


Nuska! Lattam a kepe! Nagyon, nagyon edes a kis Zsigi

en is ugy szeretnek megint egy ilyen pici manot
smzsgalf
 
 


Buszon én leülök, hacsak nem állva maradok. Jólnevelt kislányként az ülés felére helyezem a popsimat és kihúzom magamat. Én biztonságban érzem magunkat így.
Kati! Egyáltalán nem késő 1 évesen kezdeni a kendőzést.

hordozo
 
 


Sziasztok,

ezt találtam ma, nagyon tetszett, bocsi, ha már volt. Hordozós apukák régi képeken. (Ha már itt van velünk egy apuka is! :) )
http://daddytypes.com/2008/04/14/we_need_a_montage_children_and_their_babywearing_fathers.php

Kellemes hétvégét!

Lívia, két fáradhatatlan kissrác álmos anyukája.
http://www.babakozelben.hu
livia76
 
 


Livia: nagyon jók a képek :)

Múltkor a feleségem gyógyszertárban volt, és bejött egy nő, egy babybjörn-ös kenguruban kifelé a gyerekével. És "letámadta" a kedvesemet, hogy azonnal mutassa meg neki, hogyan kell megkötni a kendőt, mert neki is van otthon, de nem tudja használni. Meg lett mutatva neki készségesen, és mivel a kedvesem érezte a baráti hangot, javasolta, hogy ne hordja kifelé a gyereket (hiába van fent a babybjörn honlapján, mint ajánlott dolog). Megvolt a heti jócselekedet :) Egyébként Gödöllőn eddig 1 kendős nőt láttam. Itt nem túl elterjedt a dolog. Mondjuk a mosható pelust is mi mutattuk meg a dokinéninek, mert a védőnőnek, mert még nem láttak ilyet. Példát mutatunk a városnk :)

laeres
 
 



KépKép
livus
 
 


Mindenkinek köszi a tömegközlekedős tippeket, én is így gondoltam, most megerősítettetek.

Én is figyelek a menetirányra, ami most még nehezebb, mivel ha előre van kötve a baba, akkor háttal kéne ülni, és olyan ülésből kevesebb van.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Nuska! Gratulálok! :-), megkérdezhetem, melyik kórházban?

Livus! Nem semmik ezek a kis picikék, és minifüggőágyak.

Kati! A sógornőmnek másfél éves a kicsije és most tanul kendőzni (megfertőztem :roll: ), az első tapasztalatuk az volt, hogy elaludt csípőn hazafele. Még soha nem aludt el eddig, miközben vitték. Nekik bejött. Szerintem nektek se lesz gondotok.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Kisvic: Nekem pink színű babasling-em van és benne egy 8 hónapos kiskrapekom:) Szerintem a kendő színe az én öltözékemhez passzoljon, nem feltétlen a gyerekhez. Egy pasival úccse lehet összeöltözni, neke memg elég sok vidám árnyalatú rucim van, szinte föl se túnik egy pink babasling. Na, persze az is igaz, hogy apa sose hordja, mert ugye neki azért már tényleg égő lenne:)

Kép
beszilva
 
 


Kisvic: itt van egy link egy használt babaslingsről, szerintem jobb, mint egy sima erszény ,mert állítható:
http://www.babaapro.hu/aprok.php?PHPSES ... arch=Keres

Kép
beszilva
 
 


Nuska: Gratulálok!

Kati: Nagyon meg tudom érteni a problémádat. Nálunk is sokszor előfordul Kornéllal, hogy babakocsiból ki akar jönni, kiveszem, de fészkalódik a kezemben is ,és mászik föl rajtam, mert ő most jutot tel a mászós korszak elejéhez. Ilyenkor belerakom a babaslingsbe ,ahol szintén fészkalódik, akkor beletuszmákolom a kezeit is, akor meg tolja el magát tőlem ezerrel (már amennyire tudja) és akkor egy kis küzdelem után általában elalszik. De szerintem csak azért, mert úgy dönt, hogy jobb megoldás nincs. Én nem igazán tudom, hgoy ilyenkor mi a problémája, mert kilát a babaslingsből rendesen, tök magasan ül benne. Azt remélem, hogy a háthordozás egy Mei Tai-ban megoldja majd ezt a kérdést nálunk. Hát lehet ,hogy ettől ne mlettél okosabb, de szerinte mmenj el a klubba és próbálj ki többféle hordozóeszközt, és meglátjátok, hogy mi jön beNektek.
Beszilva

Kép
beszilva
 
 


Varda: nem értettem a tömegközlekedős konklúziódat. MIért kell háttal ülni, ha előre van kötve a bébi? Az autósülésben is háttal utaznak, nem? Nálunk legalábbis nem okoz gondot a háttal utazás.

Hátihordozás: Még sosem csináltuk, és egy-két dolgot nem nagyon tudok elképzelni. PL nem látom a gyerkőcöt. HA valami gondja van pl kell neki a cumi, vagy belefordul a szemébea sapi, akkor mit csináltok? Van erre valami megoldás, visszapillantó? El lehet érni egyátalán?

Kép
beszilva
 
 


beszilva, láttam már tükröt hátihordozáshoz külföldi online boltban, de "élőben" nem volt hozzá szerencsém.

cumink nincs, sapink meg nem fordul szembe (egy ilyen van, na hát ez a hátonhordozós sapi), de ha kell segítség, pl elered az eső, kéne kapucni, vagy foly az orr és kéne törölni, stb, hát van szám, kommunikálok. Néni jön, töröl, bácsi jön, fölteszi a kapucnit. ha se bácsi se néni, elmegyek a boltig vagy az oviig, ott van ember. amúgy meg nem biztos, hogy a gyereket izgatja, ami engem igen (pl hogy foly az orra). Egyszer almával a kezében elkezdett fulldokolni a hátamon, majd ívben hányni, hát, mese nincs alapon levettem, megpusziltam, megtöröltem a nyakam, és visszakötöttem :) . (5 év alatt egyszer.)
banya
 
 


Banya. köszi a kimerítő választ. Némileg megnyugtatott:) PL eszembe se jutott volna, hogy mást megkérjek. (szőke vagyok ,de nem gondoltam, hgoy ennyire)

Kép
beszilva
 
 


Beszilva! Mindig úgy kell ülni, hogy ha a busz nagyot fékez és te belepréselődsz az ülésbe, akkor ne a gyerekkel préselődj bele :), azaz menetiránynak háttal, ha előre van kötve, és menetirány szerint, ha hátra van kötve.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


beszilva, kirakatüvegekben meg tudod nézni, hogy mit csinál a gyerek. Ha becsúszik a szemébe a sapka, én meg szoktam kérni valakit, aki segít.

Márti
Kép
cerceluska
 
 


Hát igazából nekem (is) a háton hordozás azért tűnik neccesnek mert nem látom a gyereket (plusz félek, hogy mindenki összefogdossa - azt hiszem engem ez zavar a legjobban... hogy nem érzem, hogy a hátamon is védve lenne).

A héten viszont elkezdem újra hordozni, akkor viszont véges időn belül kénytelen leszek a hátamra is venni mert nemsokára nem fér majd el a hasamon... (komolyan elkezdtem dilemmázni, hogy terhesen az ergo jobb-e vagy esetleg tanuljak meg így vén fejjel és egy egyévessel kendőzni... L-es Nandum végülis van, azzal jó sok kötést meg lehetne csinálni... dilemma, dilemma, dilemma...) (május 9-én nem megy véletlenül valaki az Örsön át a klubba kocsival?:)

(fú, alig várom, hogy megint hordozzam:) éljen a szabadság:))))) (a dokim morgott egyet erre de mondta, hogy tudja, hogy hiába is mondaná nekem, hogy inkább ne cipeljek, ha hordozni akarom úgyis hordozni fogom úgyhogy inkább nem is mond semmit:))))

Vettem egyébként a héten egy esernyőkocsit (maxi taxi tico) is de 7 kiló úgyhogy még megy a dilemma, hogy csak hordozó amíg bírom vagy hordozó plusz a 7 kilós babkocsi... (sajna megfizethető kategóriában -ld. max. 4e Ft- nem találtam olyat ami könnyű is volt és masszív is... ez meg iszonyú masszív és kényelmes a gyereknek max. nekem kényelmetlen egy kicsit a súlya miatt)

Nálunk szerencsére nem volt gond amikor Lilla elkezdett mászni és járni, ugyanúgy megvolt az Ergóban mint előtte - és most is tök jól érzi magát benne... mondjuk ő nagyon bújós gyerek, valszeg ez a kulcsa a dolognak... (aztán ki tudja meddig tart ez az időszak... ki kell élvezni:)
Vendég
 


Varda: köszi a magyarázatot. Tényleg ígazad van! De ez se jutott volna eszembe.

Márti: Jó tipp a kirakatüveg, kösz!

Csakegy: Legalább a cuccaidat bele tudod pakolni a bbkocsiba. Nálunk is az van, ha a gyermek lóg rajtam ,akkor a táskák ülnek a bbkocsiban:)

Kép
beszilva
 
 


sziasztok:)

gratula az újszülött bébikéhez!:)

most direkt elkezdtem szoktatni Borkát az Ergohoz, ha már ez van, jó lenne, ha ezt szeretné (egyébként nagyon-nagyon tetszik a kendőzés mint olyan, de az ergot férjecském is szívesen magára teszi, sokat vitte benne Matyit hajdanán, meg én is könnyen elboldogulok vele )...ma délután megyünk múzeumba, ebben lesz rajtam, remélem nem csinál cirkuszt:D és az mondjuk tényleg nagy előnye az előbb kitárgyalt problémák esetén - pl mit csináljunk, ha félrecsúszott a sapi -, hogy ezzel menet közben sem gond előrehúzni a gyerkőt egy igazítás erejéig, aztán visszapasszintani hátra. legalábbis vannak ilyen emlékeim:) remélem megszokja, mindenesetre ha sikerül megoldani, akkor mi is megpróbálunk elmenni a klubba, és kipróbálnánk a kendőzést, hátha az jobban bejönne.

nagyon meghatóak az inkubátoros függőágyasok


visszapillantó tükör - hihihi:)

Kati


Matyi 2005.04.08.
Borci 2007.03.24.
maminti78
 
 


Kisbabát Isten hozta!

Tényleg van hordozós visszapillnató tükör, írtam már én is, meg hogy lehet házilag is csinálni: csíptetős a vége, mint a cumilánc, gumis a madzag, rá lehet tenni külön csomózva fagyöngyöket, azzal is el tud szórakozni, és a végén egy törhetetlen tükör. Az egyik kihúzós:
Kép
a másik láncos:
Kép

Én a háton hordozáskor a cumit vagy a saját kapucnimra csíptetem a cumilánccal, vagy a pólóm felső szegélyébe, mert így mindig elérem, Kamilla meg ráharap...:-)

kamcsatka
 
 


ez tényleg jópofa! én valami olyan szerkentyűt képzeltem, mint a bicajokon levő tükör, csak vállra erősíthető megoldással... :D

Kati


Matyi 2005.04.08.
Borci 2007.03.24.
maminti78
 
 


Orsi: légy szíves csapd az én Lívia-féle kék 3-as erszényemet és M-es rug. kendőmet a "kikölcsönözhető" listához

1-2 hétre kölcsönvehető, próbálgatható mei tai nincs véletlenül?


(írtam neked válaszemilt, megkaptad?)
gale
 
 


Gale, egy Lívia-féle MT-t kölcsön tudok adni, ha tényleg 1-2 hétre kellene (és ha eljutunk a klubba... :wink: )

Judit
Kép
patonayj
 
 


Gale! Ez komoly? Akkor a Te KÉK erszényedet is lehet kölcsönözni??? 8) :lol: :lol: :D akkor inkább azt szeretném a rózsaszín helyett, mert hát ugye apának lesz... :P Lehetne így, Kamcsatka?

kisvic
 
 


Nuska, szívből gratulálok!

Várunk képeket... :)

Viru
Kép
viru
 
 


Hoztam egy hordozós képet, hihihi! :lol:

Kép

Viru
Kép
viru
 
 


Viru: nem bírom! :lol: :lol: :lol: Csúcs!

KépKép
livus
 
 


Viru nagyon vicces ma:-) tökjó
Livus, nagyon cukik voltak a minifüggőágyak!És milyen szép színeik voltak, na nem mintha ez lett volna a lényeg... De azt lökdösni kell, nem? Elképzelem egy magyar kórházban a koraszülöttes nővérkéket, amint mennek lökdösni:-)

Gale, valamire nem válaszoltam? Jesszus, szólj rám! Köszi a felajánlást, bedobjuk a közösbe!

Kisvic, nekem mindegy.

kamcsatka
 
 


Viru! Ász vagy! A kép zseniális találat!!!!

Kép
beszilva
 
 


Csakegy Kriszti! Sztem nem késő vén ???? fejjel sem belekezdeni a kendőkötésbe! De ha várandós vagy, nem lesz egyszerű. Az elején még csak-csak de ha nagy a hasad, már háton sem kényelmes. Mondjuk a te lányod kisebb...
Az ergot nem ismerem. Kendővel hasonló súlyérzés lesz. Ha már magadban is alig bírsz vánszorogni, akkor semmiképp ne hordozz! (én most vagyok igy).
Ja, ha végül sikerül elintézni a gyerekre vigyázást, akkor én megyek az örsön át.
Varda, ugye te nem tudsz májusban jönni? Ha nem, akkor leviszem Krisztit. De csak egy szülő plusz baba fér be a gy. ülés miatt... ha jössz Varda, akkor téged viszlek. :)

K

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Köszi Kriszti! Én most nem jövök, vidd csak nyugodtan csakegy Krisztit :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Viru, nagyon jó ez a kép :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Viru, nagyon jó ez a kép :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Viru, nagyon jó ez a kép :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Péter, ti tényleg jót tesztek Gödöllőnek! A társadalom nagyon hasznos tagjai vagytok a kendőzéssel és a pelusozással! :) De hogy még a védőnénit meg a gy.orvost is ti tanítjátok?! Ennyire elfelejtették a régi bevált dolgokat????:shock:
Gratula!

Kriszti
kkriston
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?