Új privát üzeneted érkezett!

Ja es Tuncsi, kiralyno vagy, nagyon a szivembol szoltal ki, eljen!!! :D
saara
 
 


Sziasztok!

Hát akkor a dokim engem eléggé félretájékoztatott. Ő modta,hogy az EDA-t nem alkalmazzák császárnál.Direkt rá is kérdeztem mégegyszer, és akkor magyarázta el,hogy miért. És azt is, hogy menet közben hogyan állnak át az érzéstelenítés egyikéről a másikára.
Na mindegy, akkor bocsi mindenkitől.
Azt tudom, hogy nekem mind a kettő spinális volt, és ez is az lesz, mert már megbeszéltük vele.
Kriszta
daniki
 
 


Sziasztok!
Azt hiszem, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan érzéstelenítettek :oops: ennyire nem értek hozzá.

Mondjuk kapcsiból azt mondanám, hogy biztos Timi tudja, mert ő az értő.
Kíváncsiságból most már megnéztem a zárójelentésemet, de azon sincs rajta, hogy mit használtak (csak az, hogy veszélyeztetett terhes voltam túlzott súlygyarapodás - 55-ről 65 - miatt :twisted: , á legyen most már inkább :lol: ).

Szóval, annyi biztos ezek szerint, hogy nem altattak, nem volt fejfájás, és reggel már felkelhettem...

Kriszta - Sára ötlete tök jó, próbáld ki esetleg.

Fájdalom, hát, ha esetleg a kis faggyú mirigy (megnéztem, Montgomery mirigy a becsületes neve, és enyhén fertőtlenítő és védő váladékot termel) van begyulladva neked is, akkor ott nincs is seb és csak lassan növekszik olyan méretűre, hogy feltűnjön. De mivel nyomásra érzékeny, esetleg érdemes letesztelni a kicsit nagyobb, gyanúsabb példányokat.

Viszont, azt írod, hogy "belejön", tehát, ha jól értem, akkor idővel enyhül a fájdalom, akkor ez lehet tejleadó reflex is. A Szoptatás c. könyv (ajánlottam már 8) ) ezt írja:

"A tejképződés és a kisbaba szopása figyelemre méltóan össefügg egymással. Amellbimbót, a bimbóudvart és a mellszövetet érő érintés az idegpályák az anyai agyhoz vezetik és előidézik a tejtermelést kiváltó prolaktin és a tejleadásért felelős oxytocin hormon kiválasztását. A vérpályákon át e két szoptatási hormon a mellmirigyekbe jut.

A prolaktin működésbe hozza a tejhólyagocskák tejtermelő sejtjeit, és közben kissé álmossá teszi az anyát*. A prolaktint anyasági hormonnak is szokták hívni, mert gondoskodási és védelmező érzéseket kelt. Növeli az anya kudarctűrő képességét és oldottabbá teszi őt.

Körülbelül egy perccel a szoptatás megkezdése után szervezete oxytocint választ ki, mely kiváltja a tejleadó reflexet. Egy-egy szoptatás közben több ilyen tejleadó reflex is jelentkezhet. Eközben a tejhólyagocskák körüli finom izomszálok összehúzódnak, és a tejjáratokba juttatják a tejet. A tejleadó reflex a fent leírt kiürítésen túlmenően biztosítja, hogy a tejjáratokba a és tejöblökbe tej jusson, sőt, néha magától is tej csorog a mellből.

Egyes anyák nem veszik észre a tejleadó reflexet, mások bizsergést vagy rövid fájdalmat éreznek. A tejleadó reflex bizonyos mértékig irányítható vagy begyakorolható, például, ha kisbabájára gondol, a baba illatát érezve, megpillantva őt vagy folyó tejre gondolva.

A tejleadó reflex kiváltásán kívül az oxitocinnak további fontos szerepe is van: a szülés alatt gondoskodik a méhizomzat összehúzódásáról és a szülé sután döntően befolyásolja a méh gyors visszafejlődését. Az első időkben az anya szoptatás közben erős méhösszehúzódásokat érez.

A kisbaba szopása, a tejtermelődés és ezen hormonok hatása együttműködik annak érdekében, hogy kisbabáját szoptatni tudja.
A szoptatás ideje alatt teste folyamatosan - éjjel, nappal - tejet termel. Ha a kisbaba éppen nem szopik, a tej összegyűlik a tejhólyagocskákban, tejcsatornákban és tejöblökben. A tárolókapacitás mindenester nem korlátlan és igen különböző. Az egyes etetések között a mell csak minimálisan nagyobbodik meg. Ez azt jelenti, hogy az anyatej jelentős része csak szoptatás közben termelődik.

Kereslet-kínálat
A kisbaba a szopással szabályozza a hormonok kiválasztását és ezáltal a tej termelődést. Ha gyakran mellre teszik, emelkedik a prolaktinszint és ezáltal a tejtermelődés is fokozódik. Ez a finoman hangolt szabályrendszer befolyásolja, hogy a tejtermelődés a kereslet-kínálat elve alapján működjön minél gyakrabban és intenzívebbenszopik a kisbaba, annál több tej termelődik és fordítva! Ez egyformán vonatkozik a napi mennyiségre és a teljes szoptatási időszakra is."

Nyugi, nem gépelem be az egész könyvet, befejeztem :)
* nyilván azért, hogy ne lépj meg olyan könnyen :D

Na befejeztem, további jó hétvégét mindenkinek!
Tücsi
20150827140659
 
 

 
 

Tücsi

Nagyon köszönöm a bemásolást, érdekes volt. Próbálkoztunk mi mindennel, de aztán feladtuk és sajnos hétvégén pótlásként elkezdtük a tápszert. Persze szerencsére kis mennyiséget kell csak pótolni, napi 30-60 ml, de csodák-csodájára mintha kicserélték volna a fiamat. Sokkal nyugodtabb, ha ébren van nem szenved, hanem elnézelődik, elbeszélget. Elvan magában is fél órát akár. Szerencsére nem vettem észre, hogy fájna a hasa tőle, és szó nélkül megitta az első perctől, pedig azt hittem nem fog kelleni neki, lévén nem issza se a vizet, se a teát. Egyenlőre este meg éjjel nem kap, sőt ma egyáltalán nem kapott, mert elég voltam én is neki, nem is értem továbbra sem, egyszer miért van sok, egyszer meg miért nincs tejem.
És olyan kis ügyes, hogy éjjel már 7-8 órát is alszik egyhuzamban, a mi nagy örömünkre.:)
Szóval határozottan fejlődik, gyarapodik..

köszönöm mégegyszer, hogy a fentieket leírtad.
Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


Sziasztok!

Szült valaki Dr. Szabó Istvánnál???
Vagy hallott róla v.ki?
Köszi.
mesi72
 
 


Mesi!
Én Szabónál szültem! Gondolom infók kellenének róla, vagy miért kérded?
Zsu

Kép
Kép
PHPBB kód:
Kép
muzsu
 
 


Panny!
Most olvastam, hogy 6 hetes uh után érdeklődsz. És láttam, hogy te is gödöllői vagy, mint én. Mi Kistarcsára mentünk dr. Palotai Andreához, a gyerekorvosunk adott beutalót. Ki a gyerekorvosotok, merre laktok? Hivatalosan a Flór Ferencbe tartozol te is, hiába szültél a Klinikán. Én az elsővel még a Gyerekklinikán voltam a 6 hetes uh-n, a másik kettővel már Kistarcsán, és ez sokkal jobb volt. Időpontot kell kérni és nagyon kedves az Andrea (ő is gödöllői). Ha érdekel, megadom a telszámot, de mindenképpen beszéld meg a gyerekorvossal!!!
Szia, Zsu

Kép
Kép
PHPBB kód:
Kép
muzsu
 
 


Krisztina78,

Honnan tudod, hogy nem elég a tejed? Nem lehet, hogy a pótlástól csak azért lett nyugodtabb Kristóf, mert annyira stresszel Téged a szoptatás, hogy elég-e a tej, megnyugszik-e a gyerek, hogy ezt a nyugtalanságot érzi meg ő is, míg a tápszer Téged is megnyugtat így ő is sokkal nyugodtabb lesz? Én pl. soha nem tudtam, hogy sok vagy kevés-e a tejem. És sokszor volt nyugtalan, sokszor volt sírós, a cicit kiköpködte (ez nem biztos, hogy azért van, mert nincs benne tej....) szerintem érdemes lenne konzultálnod szoptatós tanácsadóval is telefonon.

Olyan nehéz ügy ez a pótlás, van, aki emellett is tud végig szoptatni, de a többség számára sajnos pár hónapon belül ez a szoptatás végét jelenti. Nem akarlak megijeszteni (bár nekem anno ez nagyon bevált, a barátnőm ezzel ijesztett rám, abba is hagytam rögtön a pótlást!) Ráadásul nagy csapda is, én a szopik után fejtem is, és érdekes módon mindig annyit fejtem ki a cicimből, amennyit pótoltam. Szóval tej lett volna elég, mégsem kellett, aztán rájöttem, hogy én veszem le sokkal korábban ciciről.

A fájdalmas cicizés nekem sokáig megvolt, őszintén szólva most se szopik valami jó technikával a gyerek, és sokszor most is fáj, de már két éves, nem is fogja soha másként csinálni.
Nekem a szoptatós füzet vált be nagyon, talán egy éves koráig is az volt a "Bibliám", bármi gondom volt, abból találtam megoldást.

Az éjszaka átalvása is kétélű dolog: egyrészt jó, mert tudsz pihenni, és nyugodtabb leszel. Másrészt rossz, mert így kevesebbet szopik a baba, ezáltal ugye kevesebb tej termelődik. Mi két hete áltunk le az éjszakai szopikról, mert ugyan két éves múlt a fiam, de még most is volt olyan éjszakánk, hogy óránként kelt cicizni. És bizony a hosszan szoptató anyukák többsége nehéz éjszakákról számol be, mert ezek a kis nebulók éjszaka is gyakran kelnek a tejecskéért...Biztos nem véletlenül....

Szóval szerintem csak rá kellene jönni, hol van a hiba és akkor nem lenne nálad se gond a szopival. De az egész tényleg elhatározás kérdése. Ha Téged nem zavar a tápszeres pótlás, és az, hogy esetleg le fog szokni a ciciről, akkor ne legyen bűntudatod miatta. Ha zavarna, mert sokáig szeretnél szoptatni, akkor én azt javaslom, hogy fordulj további segítségért.

(Bocs, kicsit hosszú lettem....)

Macus
macus
 
 


Sziasztok!

Kriszta, szívesen tettem. A többiben meg Macussal egyetértek, maximálisan - egy kivétellel. Nem biztos, hogy az éjszakai szopi miatt kelnek gyakrabban a gyerekek. A fiam félig tápszeres volt, sokszor felébredt éjszaka. Nem szopizik lassan egy éve - és gyakran felébred éjszaka.

Lányom anyatejes és az első nehéz két hónap után nagyon jól alszik éjszaka, egyszer eszik még egykor (addig mindig fent vagyok úgyis) és utána nagyon ritkán ébred fel...

Sokfélék a gyerekek is és az anyukák is.

Mesi, sajnos nem tudok segíteni.

Panni, Rita hogy vagytok?

Jó hétvégét!
Tücsi
20150827140659
 
 


sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni.
Most voltam tarkóredő méréses uh-n. Az uh szerint 13 hét 2 napos, és már 8cm. A tarkóredője 2,8mm lett és nagyon rám ilyesztettek, hogy ez túl magas. Nem lehet hogy csak azért magas mert nem a 12. héten csinálták???????
Elmentem vérvételre is, ahol a dawn-ra negatív lett a lelet és a kis orrocskája is látszik. Erre azt mondták, hogy lehet hogy szívbeteg a magas tarkóredő miatt! :cry:
Valaki segítsen, mert belebolondulok ebbe a bizonytalanságba.
:cry:

Kép
Kép
akinorev
 
 


Szia Tücsi!

Köszi mi jól vagyunk, szépen alakulgat az életünk MArcival. Most az elmúlt másfél hétben nagyon sokat fejlődött változott, ami nekem nagyon érdekes. Most már nem alszik el rögtön szopizás után hanem nézelődik érdeklődik a világ iránt és egy csomót mosolyog, amitől én is mindig jobb kedvre derülök. :-) Aztán ha lerakom az ágyába már nem ordít hanem ott is tök jól elvan egyedül aztán szépen lassan bealszik. Mondjuk ez az elalvás néha könnyebben, néha nehezebben megy, de a lényeg hogy nem a kezemben alszik el hanem az ágyában.

A szopizás is jól megy szépen eszik 90-100-at, és utána nyugodt úgyhogy biztos elég neki. Mondjuk nekem is fáj a cicim, hasonlóan Krisztához a szopizás elején. Nem látszik rajta olyan igazán nagy seb, csak inkább a zuhany alatt a meleg víz hatására látom, hogy vannak pici pontszerű sebek. Úgyhogy most elkezdem használni egy homeopátis szert (nitricum acidum), a gyógyszerész tanácsára feloldom és ecsetelek vele. Még csak tegnap kezdtem de máris jobb egy kicsit. Kriszta ha gondolod próbáld meg te is.

Még egy jópofa story: tegnap volt a sógornőm lánybúcsúja és a két pasit egyedül hagytam itthon! :-) Megetettem Marcit 1/2 7-kor, aztán apa 1/2 11-kor adott neki cumisüvegből, én meg 1/2 12 körül értem haza így a következő etetésnél már megint itt voltam! Egész ügyesen megoldották a dolgot, Marci nagyon jó gyerek volt. Férjem elmondása szerint viszont a kajálásnál nagyon hiányolt,
furcsa szemekkel méregette őt hogy ő most mit is akar tőle! :-) Aztán a cumisüvegből meg nem is igazán akart enni, állandóan kiköpte, végül a férjem egy pár cseppet a nyelvére csepegtetett és akkor rájött hogy ebből is tej jön és utána már gyorsan bekajálta az adagot! Azért az anyai szívemnek ez jól esett hogy nem vagyok helyettesíthető holmi cumisüveggel! :-) És azért nem gondoltam volna hogy ilyen pici gyerekek ezt így lereagálják! :-)

No most hirtelen ennyit rólunk. Köszi az érdeklődést.

ui: Mrciról feltöltöttem képeket, a http://picasaweb.google.hu/rita.marosi oldalon lehet nézegetni!

mpuma
 
 


Akinorev,

Ne haragudj de nem igazán tudok segíteni, de szerintem simán lehet hogy azért lett vastagabb a tarkóredő, mert már túl vagytok a 12. héten. Ha jól emlékszem nekem a doki azt mondta hogy itt elég fontos hogy pont a 12. héten törénjen a mérés.

Drukkolok nektek hogy ne legyen semmi baj.

Rita

mpuma
 
 


Sziasztok!

Macus,
Kristóf nagyon kevés pótlást kap, és egyenlőre vannak napok amikor nem is kell neki, mert elég vagyok neki én is. Próbáltam én már fejni a szopik után, de semmit nem tudok leszívni már, igy azt gondolom nem véletlenül megy a sírás evés után. Abbanazért bízom, hogy hátha azon kevesek közé tartozom, aki fog tudni igy is szoptatni a kiegészítés mellett. Napi szintem 30, max 60 ml tápot kap, miközben megeszik előtte 100-130-at ciciből.
Miután az éjszakákat átalussza, de úgy ,hogy este már kizárólag csak cicit kap, igy nem a tápszer miatt alussza át az éjszakát. Sokszor viszont a hosszú alvás után elég neki egy cici is, igy utána a másiakt lefejem, akkor azt kapja napközben pótlásnak. Nem vagyok tápszer ellenenes, tudom, hogy millió hátránya van az anyatejjel szemben, de addig viszonylag nyugodt vagyok, mig ilyen keveset kell neki pótolni. Azt hiszem elfogadtam, hogy nekem ennyi tejem van, sok mindnekivel beszéltem, sok mindennel próbálkoztam, sok tanácsot megfogadtam, de előrébb akkor sem jutottam sajnos, most úgy érzem igy jó nekünk.
Aztán meglátjuk meddig megy majd a szoptatás, remélem azért 5-6 hónapos koráig ki tudjuk húzni, bár jó lenne ha Kristóf növekedésével a tejem mennyisége is növekedne. Ami tudok természetesen megteszek érte.

Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


Sziasztok

Akinorev
én a helyedben elmennék az Istenhegyi Géndiagnosztikába
www.gendiagnosztika.hu

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Akinorev én is az Istenhegyi Géndiagnosztikát tudom neked ajánlani!

Üdv, Hene

KépKép
hene
 
 


Sziasztok!

Rita, azt a mindenit! Gyönyörű a fiad :) És ügyesek a fiúk együtt is, de hát hogyne tudná pontosan Marci, hogy mi a különbség közted és egy cumisüveg között :D
Örülök, hogy jól vagytok, mesélj máskor is!

Kriszta - kitartás, még az elején vagytok :) Mesélj, miket csinál Kristóf?

Akinorev, én is az Istenhegyi géndiagnosztikát tudom ajánlani, de ha jól értem, akkor lehet, hogy jártál már ott (vagy másik helyen)?
A nőgyógyászod mit mond? Én is úgy tudom, hogy a 12. hét betartása fontos. Nekem a fiammal merültek fel kételyek, az afp-n, nálunk végül lett hasbaszúrás, szerintem az több genetikai fejlődési rendellenességet kiszűr és tutira, mint amit a géndiagnosztikán csinálnak.
De legelső körben próbálj megnyugodni a lehetőségekhez mérten (mert teljesen úgysem lehet, tudom), mert az idegelés biztosan árt a babának és Gergőnek is.

Már csak azért is, mert én olvasom a Kismamát és ott megy most az egyik szerkesztő terhes- és kismama naplója, előkapartam neked. Ő 41 évesen esett teherbe, és az ő naplója szerint 2,8-3 mm-es tarkóredő vastagság esetén bizonyos rendelenességek esetében nagyob kockázattal kell számolni, ami azt is jelenti, hogy messze nem biztos, hogy bármi gond van. Az ő esetében (41 éves, 3 mm-es tarkóredő vastagság) is csináltak korionboholy-mintavételt, az is rendben volt és a baba is egészségesen született.

Értem, hogy bizonytalan vagy (átmentem / átmegyek hasonlón), de próbálj megnyugodni.

Szerintem a nőgyógyászodból kellene valami választ kiverni, lehet, hogy olyan, mint az enyém, hogy kérdezni kell és akkor válaszol a legjobb tudása szerint.

Drukkolok nagyon és majd meséld el, hogy mi van veletek, jó?

Jó hétvégét!
Tücsi
20150827140659
 
 


Sziasztok!

Én sem vagyok orvos, sem nagyon hozzáértő, de nekem is volt egy kis gondom a 12. heti uh-val. Az, hogy a 13-14. héten tudták volna megmérni a tarkóredő méretét, és így inkébb elmaradt.

Az orvosom azért ránézett a 14. héten, és 2,5 alatt voltunk még.

Amit mondani akarok:

1. Feltétlenül járj utána, de amennyire lehet, ne aggódd túl magad! Próbálj megnyugodni, most az az első. És ne feledd, vannak, akik azért, hogy a felelősséget a nyakukból kivessék, a szívbajt hozzák a kismamára, nem törődve azzal, hogy a lelkiállapota milyen hatással lehet a babára. (Velem is próbálkoztak. :-))

2. A valamikori vidéki orvosom, mikor megkerestem, hogy mondja el legyen szíves a véleményét, valami olyasmit mondott, hogy a felső határérték valójában a 2,8-3.
Több kórházban azért veszik lejjebb, ált. 2,5-re, hogy tutira menjenek.

Szóval ha tudsz, nyugi, bízzunk benne, hogy ha már rádbízatk egy kis élet, akkor nem lesz semmi baj.

Ági

Kép

Kép
ágic
 
 


Tücsi

Köszönöm kérdésed, megvagyunk. Vannak napok amikor egészen jól elvislehető Kristóf.:) A tegnapi pont nem egy ilyen volt. Az égiektől alvókát nem igazán kapott, de tegnap rekordott döntött, mert reggel 9-től este 10-ig ébren volt. 20 percekre aludt el, pedig mindennel próbálkoztunk, a babakocsis sétával, ringatással, magamra kötöttem, semmi nem hatotta meg. Este 10-kor már úgy ordított, hogy enni sem volt hajlandó. Viszont 1 perc alatt elaludt, gondoltuk most csend lesz reggelig, de tévedtünk, mert 40 perc múlva rájött, hogy ő éhes, akkor megkajált és vissza is aludt szerencsére egészen reggel 1/2 6-ig.
Szóval az éjszakák általában viszonylag nyugisak, a nappalok már nem annyira. Nem is tudom, mennyit kellene aludnia ilyen korban egy babának? Persze mindenki más tudom, de úgy átlagban szerintetek?

Egyébként nagyon mosolygós baba, rám kifejezettem nagyokat vigyorog, mostanában kezd hangot is adni hozzá, zabálni való babuka. A pelenkázón különleges mutatványt mutat nekem, ott valamiért úgy beindul, jár keze-lába, akkorákat rugdos, hgy a sarka csak úgy koppan a pelenkázó szivacsán. Én meg küzdök, hogy az új pelus rákerüljön.
Na meg nem egyszer forult már elő, hogy a hasáról átfordul a hátára. Persze nem tudatosan csinálja, csak ahogy meglöki magát átfordul, amin ő van leginkább meglepve. És amikor behisztizik, hgy nem akar hason lenni, látszik rajta hogy próbálkozik a fordulással, de nem mindig jön össze neki.:)
Határozottan fejlődik, persze nekünk egyre inkább tetszik a kinézete is.:) És hogy mennyire repül az idő, szerdán megyünk a 2 hónapos oltásra. Hihetetlen, emlékszem mikor adták az időpontot rá, nem is hittem, hogy egyszer lesz majd április 23 is.:)) Pedig lesz..:))

Kép
k.krisztina78
 
 


Szia Kriszta,
meglátod lesz még cifrább is a pelenkázás. Két hete még tréfálkoztunk egy barátunkkal (nincs gyereke), aki meglepve nézte végig a pelenkázás címen futó szabadfogású birkózást, miszerint otthon a félkilós súlyzókat pakoljuk a gyerek kezére, a nyél alatt pont kényelmesen elfér, de nem tudja kihúzni... na a legnagyobb vicc az volt, hogy elhitte :lol: komolyan potyogott a könnyünk utána párommal.

Na, egy hete már komolyan kezdjük fontolgatni :lol: na tréfát félre, elképesztő sajtkukac Mira is a pelenkázón, szerintem azt élvezik, hogy a bőrüket rengeteg új inger éri, mikor picik, még zavarja őket, de ahogy cseperednek, megkedvelik a pocoskodást.

A 20 percre elalvás nem is olyan kevés, attól függ, hogy hányszor teszi ezt egy nap... Ha az átlagot nézem, akkor annyit mondhatok, hogy lassan napi két nappali alvásra fog beállni - de ez sem szentírás, iszonyú nagy különbségek vannak.

Mira mostanra arra állt be pl. délelőtt alszik kb. 20 percet, délután meg kb. másfelet-kettőt, de a kezemben még hajlandó kicsit ráhúzni

Akinorev?

Szép napot mindenkinek!

Tücsi
20150827140659
 
 


Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni a Klinikával kapcsolatban, uh-ra kellene bejelentkeznem de órák óta senki nem veszi fel a telefont. Van esetleg tuti időpont amikor könnyebb elérni őket? Hány óráig érdemes ezzel próbálkozni? Sürgős!!
Köszönöm!!!

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Második babámat várom, a jelenlegi orvosom több szülést nem vállal Szabó Istvánt ajánlotta a Sote II-ről. aki ismeri kérem, írjon róla pár gondolatot!
Illetve milyenek a kórtermek? Van-e egyágyas stb
vtina
 
 


Icus, háromig vannak ott a klinikán, de célszerű egyig próbálkozni.

Tina, dokit nem ismerem, az egyebek miatt nézd meg az utánunk következő topikot is, oda kigyűjtöttem sok ilyen infót. Itt meg, ha visszalapozol nyári dolgokhoz, találsz képet a szülőszobáról és egyágyas szobáról is.

Tücsi
20150827140659
 
 


Tücsi
Köszi, talán holnap sikerül. A héten be kéne jutnom uh-ra, remélem nem jövő hétre jegyeznek elő.
Jó babázást mindenkinek!

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


sziasztok
tényleg mindent vinni kell a babának a korházba,ruhán kivül? 2éve mindent adtak még.pelust,popsitörlöt,krémet meg ilyeneket. most pár napot a patologián töltöttem és ott emlitették
Vendég
 


Sziasztok

Lekri
igen vigyél mindent a babának, mert már októberben is - a fürdetéshez kérték a pelust is :cry: (2006 januárjában még adtak napi 4-5 darabot).
köldök ápoláshoz adják a cuccokat
ja és vigyél magadnak betétet is (mert ezt is még 2006 januárban adtak - még az őrzőben is, de tavaly októberben már az őrzőben is a sajátot kellett használni - császár esetén = őrző)

Icus
sikerült a telcsi??????????????

Tina
megtaláltad az eggyel lejebbi topikban amiket kerestél??????????

Kriszta
nagyon boldog 2 hós fordulót!!!!!!!!!!!
tejcsi hogy áll????????

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika 13
köszönöm szépen. még 2006 májusában is adtak mindent.na akkor azokat is lasan össze pakolom,bár még papir szerint 5hét van de nem lesz annyi érzem. már most görcsölgetek. hála a baba elég nagy Uh szerint:)
Vendég
 


Lekri!
2-3 textilpelust is vigyél magaddal! Szerintem hasznos lehet még a bébikesztyű és egy cérnasapi is. Én mindig ráadtam, mert a folyosó elég huzatos és napjában többször kitolják a babákat!

Akoti
akoti4
 
 


Sziasztok!

Végre eljutottam ide, és megtaláltam a topicot!

Nem tudom mi lesz még a helyzet októberig, de a jelenlegi felállás szerint elképzelhető, hogy a SOTÉn kell szülnöm. Eredetileg a Schöpf-Méreibe tartoznék, de ugye nem kell ecsetelnem, hogy mi a helyzet....

Az orvosom jelenleg bejár ide szülni, őt mindneképpen követem, akármi lesz...viszont szeretnék tőletek infokat szerezni a benti helyzetről...

igyekszek visszaolvasni néhány oldalt, de az összeset nem leszek képes...

tudna vki ajánlani jó szülésznőt? Nehezen tágultam az első gyereknél, és folyó vízzel a szülésznőmnek köszönhetem, hogy kellő erőszakkal elkerültem a nyissz nyasszot...

igyekszem jönni, amint tudok, de Törpördög kitúr...

sziasztok!

Kép
ticsimû
 
 


Sziasztok!

Szült vki Dr. Mannah Rodwannál? Esteleg vmi infot hallotattok róla vmit??

Előre is köszönöm!!

Zsuzsi
zsuzsesz
 
 


akoti
neked is köszi,azt már beraktam.első fiam hatalmas körmökkel született.a sapi meg tényleg kell.


valaki fog mostanában ott szülni? nekem még 5hetem van. Sára Levente az orvosom.
Vendég
 


Sziasztok

kissapka: nálunk mind két kisfickó kapott, mert szerintük fáztak (mondju, nem voltak nagyok sem)

Zsuzsi
én még erről a dokiról nem hallottam a klinikán pedig egy kevés időt eltöltöttem ott (mindkettővel 3-3 hét patológia + 1-1 hét gyerekágy)

Ticsimű
eggyel lejjebbi topikban minden le van írva a klinikáról - nőgyógyászat - patológia + gyerekágy-ról is

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika
Igen, sikerült a telefon, reggel 8 kor, elég gyorsan felvették. Hétfőre jegyeztek elő, ez még épp belefér, hétfő estére kell a lelet a dokimnak.

Meg tudnátok mondani merre keressem az uh-t? Egyáltalán melyik kapun kell bemenni - főbejáraton? Még nem voltam a Klinikán. Általában várni kell, vagy nagyjából tartják az időpontot?



Zsuzsesz
Dr. Mannah Rodowan a csepeli sztk-ban (is) dolgozott, személyesen nem ismerem de úgy általánosságban jókat hallottam róla. Többet nem tudok.

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Zsuzsesz, dokiról nem tudok semmit, sajnálom.

Icus, főbejáraton be az udvarra, nem bemenni az épületbe a lépcsőn, hanem mellette a büfébe le, oda dugták el a helyet, ahol be kell jelentkezni. :)

Utána, ha a mellette levő ajtón távozol, akkor az alagsorba érsz, ahol balra van az UH, de ha genetikai UH van, akkor az a fsz-en van, a ctg mellett. (Alagsorból lifttel fel, szembe folyósóra át, a szülőszobák felé, vagy alagsorból lépcsőn fel (büféből kijövet jobbra), akkor már a szülőszobákhoz érsz fel, kvázi a lépcső mellett van a genetikai uh.

Hát, időpont: semmi jóra ne számíts, mindig rengetegen vannak és remélem, jó korai időpontod van, mert előáll az a helyzet néha, hogy nincs orvos, aki megcsinálja (ne kérdezd, hogy miért, miért adnak időpontot akkor mégis, nem tudja senki :( ). 11-ig tutira szokott ember lenni, már többen belefutottunk abba, hogy utána nem volt orvos. Egyszer az történt velem, hogy az egy kósza orvost, aki csak egy saját paciensét akarta megvizsgálni(egyébként az ő neve volt kiírva oda, khm), nem engedte el az asszisztens, sorra lökte be a kismamákat, akik szó szerint kioldott gatyával álltak sorban az ajtóban.

Szóval, készülj a legrosszabbra, hidegélelem (de a büfé legalább jó...), könyv, játék a gyereknek, stb. nagy türelem, mély levegő és talán jobban fog sikerülni.

Szép napot mindenkinek!

Tücsi
20150827140659
 
 


sziasztok
Szücsi66 tényleg sokat kell várni sajnos hiába van idöpont.ha a fenti Uh.nem "üzemel" (ami gyakori)akkor még az oda várok is lejönnek igy sokat kell várni.multkor 3óra hosszát vártunk:(
de a büfé tényleg jó ahogy mtm irta:)
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek Köszönöm az infót:) És a klinikáról tudnátok írni pár sort, hogy mire is számíthatok?

Előre is köszönöm!
zsuzsesz
 
 


Sziasztok

Icus
UH időpont tartása: én mikor utoljára voltam akkor 8-ra kaptam időpontot, 10-kor jött doki :cry: és érdekes módon 2-en is be voltunk írva 8-ra :cry:

Zsuzsesz
eggyel lejjebbi topikban minden le van írva!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika,

Köszönöm a hófordulós köszöntést. Gyorsan meg is kapta Kristóf az oltását, de szerencsére semmi rosszat nem tapsztaltam nála. Nem változott tőle a fiú egyáltalán.:)

Tejcsi ügyben túl sok jó nincs. Napi 2-3x kell pótolni neki egy kis tápot, de az első próbálkozástól úgy tűnik kiütéses lett, igy tegnap kaptunk egy még gyengébb tápot, amire azt mondták lehet nehéz lesz átszoktatni rá, mert totál más az ize, de Kristófnak fel sem tűnt a változás, simán itta azt is szerencsére.
Vannak napok, hogy nem kell pótolni neki egyáltalán, aztán vannak olyanok is, hgy kell a rásegítés, de szerencsére szó nélkül cicizik is mellette. Illetve esténként valamiért megy a hiszti egy fél órás szopi után, erre pár napja rászokott és nem tudom miért csinálja. Úgy voltam vele, hogy enni viszont kell neki, igy lefejtem és üvegből próbáltam neki odaadni, de úgy sem kell neki. Igy másra nem igazán tudok gondolni, mint hogy annyira fáradt már, hogy csak aludni szeretne, de persze ilyenkor meg elaludni sem nagyon tud már. Szóval megy a kűzdés esténkét újabban sajnos.:(
És nálatok tejcsi ügyben mi újság? Szedsz még valami serkentőt? Én már totál leálltam mindennel, mert azt vettem észre, hgy ha szedem a serkentőket ha nem a tejem akkor is változatlan mennyiségű.

Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


ÉN Dömötör Margit szülésznőnél szültem most márciusban, csak ajánlani tudom. Ő a vezető, nagyon aranyos, megmutogat mindent

mondjuk, szerintem mindegyik szülésznő nagyon aranyos, akivel találkoztam (összesen 2 hetet punnyadtam a pathológián), csak szerettem volna ha olyan van velem, akit legalább már láttam, meg ő is látott már...
fnora82
 
 


Sziasztok

Kriszta
örülök, hogy minden OK
nálunk a helyzet: húsvét után elkezdtem neki a hozzátápit - üveges gyümik, ma már üvegest keverek itthonival - így megeszi, ill. reggelire tejbepapit kap (bolti dobozos - csak vízzel kell higítani)
tejcsi = hát az nem sok, pedig továbbra is iszom a teát + amit itthon kell gyártani örőlt magokból
tényleg nálatok az éjjszakai alvás hogy megy?????????
nálunk még nem fordult elő :cry: :cry: :cry: hogy végig aludta volna. A legjobb esetben is 2x kell, de általában többszőr.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Bocsi a zavarásért!

Ha valakit érdekelne egy új babakerítés, akkor jelezze, kérem privibe!
Mi sajna egyszer sem használtuk, mert anélkül vettem meg, hogy gondolkoztam volna! Pici lakás, nagy kerítés

új, extra nagy járóka, babakerítés. A járóka 7 elemből + 1 ajtóból áll. Egy elem 1 méter széles, és 70 cm magas. A Járókát az igényeknek megfelelően lehet felállítani. Mivel nincs alja, a helyiség adottságaitól függően lehet különböző nagyságú, ill. szögű ( 4,5,6,7,8 szögű) járókát kialakítani. Az összes elem felhasználásával átmérője 2,7 méter! Több gyereknek is ideális, elegendő tér van a játékra, a baba nem érzi magát úgy bezárva, mint a hagyományos négyszögletűben. Kertben, teraszon is felállítható. Helyiség egy részét le lehet vele keríteni, vagy gyerekekre veszélyes tárgyakat elkeríteni, pl. kandalló köré felállítani.

Kép Kép Kép Kép

Kép
kis pupu
 
 


Sziasztok!
Hát jól lehangolódtam a várható uh kilátásoktól... köszi az infót, legalább tudom mire számítsak :shock: Elvileg 1-re van időpont, lehet hogy akkor sorra sem kerülök??? Estére kell a lelet :cry:
Drukkoljatok :wink:

De legalább a választott szülésznőmről jókat olvastam, Zsoldosné Etelka :D

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Erika,
Nálunk az éjszakákkal kezdettől fogva szerencsénk volt, akkor minidg alszik, de mára már oda jutottunk, hogy enni már csak 1x kel fel. Letesszük olyan este 10 max 11 körül, és legközelebb csak hajnal 4-5 felé eszik újra. Ha nappal szinte semmi nem alszik, akkor van, hogy fel sem kell addig, de mostanában felébred olyan 3-4 között is, de akkor egy kis hátsimivel és cumival vissza is alszik pár perc alatt.
És életében 1x fordult elő, hogy reggel 1/2 8-ig aludt, akkor kicsit meg is voltunk ijedve, de nagyon jó volt egy jó nagyot aludni nekünk is.:) Na azóta ilyen nem volt mégegy.:( De egyszer majd csak lesz.:)

Kép
k.krisztina78
 
 


Lekri!
Én is itt fogok szülni, május 26-ra vagyok kiírva.
Már "találkoztunk" az áprilisi-májusi topikban...
Ja és Szőlő is itt szül, szintén a fenti topikból. Mindkettőnknek Kisfalvi István az orvosunk.

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


gabcika én máj.29re vagyok kiirva,akkor lehet talizunk.:)nekem a Sára Levente a dokim. :lol:
Vendég
 


Hello Lekri!

Jól látom, hogy van egy nagyobb gyerkőc is???? Ő is Sára doktor úrnál született??? Én is nála szültem, illetve a tesóm is. Nagyon rendes, kedves, figyelmes orvos.

Andi

Kép
andusz
 
 


andusz szia
van egy 23hos fiam is:)
igen öt is nála szültem.20hetes terhes voltam fiammal mikor korházba kerültem és ő volt az ügyeletes.annyira szimpatikus volt,hogy fel is fogadtuk.nagyon jó döntésnek tartom még mai napig. a szülésnél is sokat segitett és nem a pénzre megy mint a legtöbb orvos. most lett magánrendelése pár hete,már nem rendel a korházban,tudtad?
Vendég
 


Szia Lekri!

Ezek szerint a pici is fiú lesz????
Nem tudtam, 3 hónapja voltam nála utoljára. Hol van a rendelője??? A telója remélem nem változott. Megírod nekem privien, hogy milyen árak vannak??? Egyáltalán nem rendel a kórházban???
Köszi, hogy szóltál. Tényleg túl jó doki ahhoz hogy csak a klinikán rendeljen.


Andi

Kép
andusz
 
 


fiú lesz ő is Kristóf:)
Vendég
 


[quote="lekri"]g írta:lekriabcika én máj.29re vagyok kiirva,akkor lehet talizunk.:)nekem a Sára Levente a dokim. :lol:


Lehet :wink: Bár én nagyon nem szeretném túlhordani, úgyhogy Neked is kicsit előbb kéne jönnöd... :wink: :D

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


gabcika
én se szeretném.:)igazából máj.25én lenne jó szülni de szerintem elöbb kint lesz:)1hete szombaton volt a Bpdje:91mm.még 2hetet bent maradhatna van pár dolog amit el kéne intézni:)bár ma görcsölgetek,ez nekem szokatlan elsővel nem volt ilyen meg eddig vele se csak tegnapelött meg ma.ja multhéten patologián feküdtem pár napot és Ctgztek is.volt 70%os josló fájás is,csak én nem éreztem semmit:)
szerdán megyek ctgre ujra :lol:
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?