Solya!
Igen!
Másfél éves? Nekem a pici 15 hónapos, és ha nem is teljesen ugy, mint a nagy, de azért élvezi. El tudja inditani a vonatot (természetesen nem ö épiti a sint), már megtanulta tankolni is, rá tudja tenni a sinre a vezérlöelemeket. Idönként, ha egyedül szabadul a vonathoz, akkor játszik egyedül, még szerencse, ha a vonatot az se zavarja, ha nem a sinen megy.
(Egy idö után mindenképpen leáll magától, ha a gyerek nem állitja le, igy nem tudja az elemet sem lefogyasztani.)
Sajnos mi Ausztriánál messzebb nem tudunk Legoért menni, de most azért én is meg fogom mindig nézni, mert lehet, hogy érdemes tényleg elmenni addig, mert az internetes Euro ár tényleg jóval kedvezöbb, mint az itthoni bolti ár
.
Csi!
Nagyobb vagy kisebb? Nehéz erre válaszolni. Én csak azért vettem a kisebbeknek valót, mert egyértelmü, hogy lesz aki még használja. De azon is beszélgettünk már sokszor, hogy most kellene elkezdeni megvenni a normál méretü Legokat is, mert azért a nagy elég rossz helyzetben van, ha mindig nála kezdjük a gyüjtögetést (a többieknek már szép készlet gyülik össze). Mondjuk a vonattal nem járt rosszul, mert megtehettük, hogy az évben egyszer sokat költsünk játékra (karácsonykor, meg jan. 3-án van a névnapja is), igy egy egész szép készletet kapott (a kicsinek még ugysem kellett nagyon ajándék). De ezt több gyereknél azért nem tudom, hogy fog alakulni.
Meg év közben is kapott kisebb dolgokat...
Én a normál méretü Legohoz kicsinek tartom, igaz, nekem az is belejátszik a dologba, hogy a kicsi ne egye meg a kis részeket. Viszont ha a normál méretü Legot vennék, akkor sem valami speciálisat, amiböl baj, ha elveszit részeket, hanem kockákat, tetöket, ablakokat, meg ilyen dolgokat, hogy lehessen pótolni.
Mindenképpen nézzétek meg mindkét vonatot, mert elképzelhetö, hogy nálatok a nagy is simán jó lenne (itt nekem megint megfontolás az áram-elem kérdés a kicsi miatt).
Talán akkor nálunk sem okozna gondot, ha a két gyereknek külön szobája lenne, vagy legalább Legozni elvonulhatna a nagy, de most csak egy szobájuk van.
Mondjuk a pontos életkort szerintem nem kell betartani, az arra vonatkozik, amikortól a gyerek már egyedül tud vele játszani. Amit irtam is, hogy a pici még nem tudja összerakni a sineket, valószinü a 4 éves nem fogja tudni még összerakni a normál vonattartozékot (mert az már normál Legokból áll, ráadásul lehet, hogy bonyolult is), de ha apa-anya segit neki, és összeépiti, akkor már tud vele játszani, és késöbb majd épitkezni is fog tudni belöle. Mi vettünk igy neki Technic autót (vagy olyan jelelgü Racers-et), amit mi raktunk össze, ö nem szedheti (most még) szét, de játszhat.
Ha nem csak a vonatot nézitek, akkor viszont érdemes megnézi a Jack Stone ill. a 4Juniors készleteket, mert azok tényleg olyan köztes megoldás, amiben még ne bonyolult, kicsi elemes az épitkezés, de már normál Lego méretü dolgokkal is össze lehet épiteni, igy késöbb is használható.
És akkor vonatképek:
Beszti