Új privát üzeneted érkezett!

Ugyan a dufira rá van írva, hogy "a kezelés elején áttöréses vérzést okozhat", de hát már nem vagyok a kezelés elején. ET utáni 7. naptól indult a barna, még akkor hívtam Krizsát. Azt mondta, belefér, és maximálisra emelte a dufit és a magnéziumot is. 11. napi vérvételkor megint mondtam, azt mondta, no para. Aztán úgy tűnt abba is hagyja, de aztán csak vissza-visszanéz. Ha nem erősödik, nem lesz gáz, ne aggódjatok!

Kép
zölddisznó
 
 


Én sosem cseréltem éjjel pelust, és villanyt sem kapcsoltam. Viszont ahogy nyöszörgött, azonnal megszoptattam, mert ha megvárom, amíg üvölt, csomó levegőt nyel, ráadásul teljesen felébred. Úgyhogy nyöszörgés, átemelés, szopi félhomályban, cicin elalvás, visszateszem, és alvás. De az első 6-8 hétben nem mindig aludt el a cicin, akkor magam mellett tartottam félálmomban, és ő ott nyöszörgött még kicsit, vagy csak szimplán "elvolt", néha bömbizett kicsit, de mellette voltam, átkarolva a kis testét, tudta, hogy anya nem hagyta magára, aztán előbb-utóbb elaludt. 3 hónaposan éjjel már tényleg csk 2-3X ébredt, szopott, és azonnal elaludt. Nem volt "szörnyű" éjjelünk.

Zöldi :D
Barnaűzők!!!+++++++++++++++++++++++++++++++++Fenébe, hogy ez ilyen általános. Nálam volt Lilunál is a 13-14. héten, most Csabival a 10-11. héten, és most a 28. héten. És még sokunknak! Még ha nem is komoly a probléma, tudom, milyen idegesítő. Kaáliba hétfőn mész?

Véda
Vendég
 


Coca :P
Na meg ez nem is áttöréses vérzés. De higgyünk Mágusnak és Cocának :lol:

Köszi Véda!

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 

 
 

[quote="fanni73"] írta:fanni73jszakával kapcsolatban azt mondták a szülés felkészítőn, hogy éjszaka nem kell pelust cserélni a babánál, pont azért, mert pl. ezzel is erősíti benne az ember azt, hogy éjszaka van.
Gyakorló Anyukáknak mi erről a véleménye :?:
Fanni

én sem cseréltem. Ha kakis volt, akkor sem, mert nem zavarta őket - ha a gyereket zavarja, akkor értelemszerűen cserélni kell -.
ill. _mindent_ sötétben csinálok ilyenkor, ici-pici éjjeli fény van a szobában, annyira elég, hogy látni lehet.
Akkor cseréltem csak pelust, ha átáztak ill. Lili az elején valami miatt mindig átázott reggelre, így éjjel 1szer adtam rá tisztát, de azt is sötétben.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gömböcske,
Én is azt akartam írni amit Orsi, ha foglalkozol vele akkor csak rosszabb lesz. Éjszaka aludni kell, ezt már most jobb ha tudja.

Fanni,
Nálunk kell cserélni pelust, mert annyit pisilünk, hogy azt egy pelus se bírja ki :lol: Ha meg kakás, akkor hiszti van, nem szereti ha büdi a feneke :lol:

Zöldi,
További jó émelygést :wink: Barnádat meg elküldöm nyaralni!!

Véda,
Kép
Vendég
 


Gömböcske,
Kenguruból mi is Bébé Comfortot vettünk, és nagyon jó.
Vendég
 


Coca

én is barnáztam elég sokáig, úgyhogy tényleg no para :D

Kép
zsuzsi73
 
 


Köszi lányok, nagyon drágák vagytok!
Nem hiszitek el, hogy milyen nyugalom van bennem... hihetetlen...
Annyira jó, hogy most semmi rossz érzésem nincs a kiscocámmal kapcsolatban.

Megyek, és megsétáltatom.

Kép
zölddisznó
 
 


Sziasztok!

KÖSZÖNÖM A SOK HASZNOS TANÁCSOT MINDENKINEK!!! Nagyon aranyosak vagytok. Akkor ezentúl nem cserélek pelust, és veszünk éjszakai fényt. Ha nagyot kakil, úgyis hallom a rotyogást, akkor azért ki fogom cserélni a pelust.

Zöldi! Én az elején akkor barnáztam egy ici-picit, amikor eljött a mensi ideje. Kb a 16. hétig. De ne aggódj, viszont sokat pihenj!

Kenguruban be lehet ülni taxiba? mert elég messze van tőlünk az István kh, és nem akarnék annyit bumlizni. Oda tömegközlekedés, vissza taxi, így gondoltam.
gömböcske
 
 


Szia Véda!

Nagyon boldog szülinapot kívánok én is!

Fanni!
Beillesztettem az aláírást.

Kép
Kép
gömböcske
 
 


[quote="gömböcske"]K írta:gömböcskeenguruban be lehet ülni taxiba? mert elég messze van tőlünk az István kh, és nem akarnék annyit bumlizni. Oda tömegközlekedés, vissza taxi, így gondoltam.

a gyereknek ugyanúgy életveszélyes, mintha nem kötög be, sőt rosszabb, mert balesetnél a te súlyos is ráterhelődik.
babakocsit a taxiba is be tudod tenni v. hordozóval menj.

(nem emlékszem, milyen kocsitok van)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


...meg elvileg a TAXI-s nem is engedheti meg, mert még KRESZ-ileg is teljesen szabálytalan.
Az a gáz, hogy nekem nem mensiidőben van ez a barna, hanem 3 hete 2-3 nap kihagyással állandóan. De sebaj, túléljük! :wink: :lol:

Kép
zölddisznó
 
 


Szia Zöldi!
Ilyen pici barna biztosan nem gáz (tuti), de emlékszem, akkor engem is zavart.
A Duphastont én nem szedtem, nem tudom, mire szokták adni.

Szia Orsi!
Toyota Yarisunk van, de szept óta nem vezettem (tudod, veszélyeztetett voltam), és most nem merek egyedül a Csöppséggel autózni, tudom, hogy ez hülyeség, de ez van.
Szerinted hév, villamos, metró, és visszafelé is ugyanezen közlek eszközök nem ártanak ilyen pici babának???

Képzeljétek, a kicsi fiam szopi közben néha cibálja a cicit (pl amikor nyújtózkodik egyet, vagy a kakit nyomja), ami az egyiknek nem árt, de a másikon a hatalmas seb így soha nem fog begyógyulni. Mit csináljak???

Kép
Kép
gömböcske
 
 


Gömböcske,
Mi 6 hetesen már héveztünk, metróztunk, buszoztunk. Miért ártana? Nem szaladgál mindenki kocsival.
Vendég
 


Gömbibi! Megkérdezem tesómat - a szopistanácsadósat - de most nem veszi fel a telefont.
Olyan icipici a barna, hogy délelőtt volt a az egy "kenetnyi", tisztasági betéten meg sem látszik. :lol:

Kép
zölddisznó
 
 


[quote="gömböcske"]S írta:gömböcskezerinted hév, villamos, metró, és visszafelé is ugyanezen közlek eszközök nem ártanak ilyen pici babának???

Képzeljétek, a kicsi fiam szopi közben néha cibálja a cicit (pl amikor nyújtózkodik egyet, vagy a kakit nyomja), ami az egyiknek nem árt, de a másikon a hatalmas seb így soha nem fog begyógyulni. Mit csináljak???

szerintem nyugodtan tömegközlekedhetsz vele.
ccid meg hagyd sokat alevegőn, többet nem tudsz tenni

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gömbi! Na felhívtam a tesómékat. A 16 éves uncsiöcsim vette fel. Azt kérdezte, hogy adjon-e ő tanácsot, vagy hívja az anyját?........ :wink:
Szóval lényeg:
Ő is azt mondta, amit Orsi, és sokan mások.
Ilyen sorrendben:
1. tejet rászárítani
2. szellőztetni
3. testhelyzeteket váltogatni
4. ha van, infrázni
5. végső esetben szilikon bimbóvédő
Fontos, hogy nem szabad abbahagyni abból a ciciből sem, hozzá fog edződni, még ha most fáj is.
A cibálásról: ha elkezdi rángatni, akkor a kisujjadatfinoman be kell dugni a szájzugába, ekkor megszűnik a vákuum, és elengedi. Ne hagyd, hogy cibálja! Egy idő után abbahagyja.
Aztán: az István kórházban ha kéred a szptatási tanácsadást telefonon, azonnal tudnak segíteni, ha "megoldhatatlan" gubanc van. (A szolgáltatás ingyenes, és nagyon segítőkészek) Lehet tőlük időpontot is kérni, ott mindent megmutatnak. Dr. Sarlai Katalin a főorvos néni.

Kép
zölddisznó
 
 


Szopi ambulanciát (Szt. István) csak ajánlani tudom én is!!! Nagyon profi szakemberek dolgoznak ott. dr. Sarlairól szuperlatívuszokban tudok csak beszélni :D

Véda
Vendég
 


Sziasztok. :)
Véda
Boldog Születésnapot ! :P
Zöldi
ezek szerint hasznos volt a "barnaűzés"! :lol: Örülök hogy mindent rendben érzel!
Nekem meg az a fura hogy olyan mintha ez a baba rendbe tenne/tett volna bennem csomó mindent ott belül..pl. korábban gyakran volt folyásom, gombás-bacis kevert fertőzés..de mióta várandós vagyok még egy csepp sem volt eddig soha. :shock: kopp-kopp!Remélem így is marad.
Fanni
én is megkukkoltalak, tényleg csini a hajad :) ! Most mi van ezzel a festéssel lehet, nem lehet? Én visszatértem az eredeti hajszínemhez ("kesebarna") de úgy úúútálom.
Szopis, éjaszakai dolgokról sajna nem sok fogalmam van, de tök hasznos hogy írtok róla mert mire odakerülök már nagyon tájékozott leszek! :wink:

Kép
katica_75
 
 


Katica! Nyugodtan festhetsz/tethetsz hajat, az a lényeg, hogy jól szellőző helyen történjen a festés, és ha lehet ne hidrogénperoxidost. A henna pl teljesen ártalmatlan. (de csak sötét színekre lehet vele)

Kép
zölddisznó
 
 


Katica :D
én végig festettem. A dokim szerint semmit nem árt.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Katica :P
Engem a dokim kinevetett, mikor megkérdeztem, festhetem-e a hajam. Max. a fejbőrbe 1 cm-re jut be... a babához semmi köze!
Én már a 10. héten voltam fodrásznál...
Köszönöm a hajdícséretet... a családban egyedül nekem tetszik 8)

Orsi :P
Köszi.

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni :lol: :lol: az épp elég! Nekem a drága jó nagymamim az idétlennél idétlenebb hajszineímre mindíg azt mondta:-Nem baj kislányom, majd valahogy megszokjuk! :P

Kép
katica_75
 
 


Jó "reggelt"!

A hajfestéshez még: szerintem ez a tiltás a régi fodrászos büdi festékeknél alakult még ki, és onnan maradt ránk. A mostaniak gőze már csak kb. annyira káros, mintha kiállsz a nagy büdös budapesti erkélyedre és szippantasz kettőt a "friss" levegőből. :lol:

Kép
zölddisznó
 
 


Az normális, hogy hajnali 4-8-ig volt iszonyatos hányingerem, úgy hogy nem tudtam tőle aludni?

Kép
zölddisznó
 
 


[quote="zölddisznó"]A írta:zölddisznóz normális, hogy hajnali 4-8-ig volt iszonyatos hányingerem, úgy hogy nem tudtam tőle aludni?

nem kellemes, de normális

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi! Te hogy csinálod, hogy mindig ott teremsz, ahol szükség van rád? :lol:
Köszi!

Kép
zölddisznó
 
 


[quote="zölddisznó"]O írta:zölddisznórsi! Te hogy csinálod, hogy mindig ott teremsz, ahol szükség van rád? :lol:
Köszi!

úgy csinálom, hogy pont alvásidőben írtál :)
és mivel egész délelőtt a konyhában álltam, így amint elaludt a 3 én lehuppantam a kanapéra és netezni kezdtem.

szóval Te kérdeztél jókor :wink:

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok Lányok!

Vendégeink vannak, így örülök, ha pihizni jut időm....

Fanni,

Nagyon jó a hajad!!!!!Hogy döntöttél a rövid mellett? Bekukiztam az iwiwre :oops:

Köszi a teát, mindent kipróbálok. Először az almanapot! Utána , ha esetleg nem bírnám, a teát is.
Amúgy sem ártana heti egy gyümölcsnap. Néha úgy érzem, kidurranok. Persze lehet a babók okozzák ezt az érzést!

Ja, elértem a +9,5 kg-ot! :oops:

Véda,

Utólag is nagyon boldog szülinapot! Teljesüljön minden kívánságod!( esetleg már teljesült is? :wink:)

Zöldi,

Mennek a barnaűzők! (A kolléganőm természetes úton esett teherbe és a 16. hétig barnázott. Tökéletesen egészséges, gyönyörű babát szült....)

Kép
viri8
 
 


Véda,

Most olvastam vissza! Megértem, hogy megrémültél. Örülök, hogy minden megoldódott! És láthattad a kis csöppséget is!

Kép
viri8
 
 


Katica,

Én is festem a hajam, vagy a fodrász. A kezelések alatt iszonyú sok ősz hajszálam lett. Gondolom nem közvetlenül a gyogyiktól.......Ezt pedig nem tudok elviselni :oops: Így marad a festés. ( bár míg nem őszültem, addig is festettem :wink: )

Kép
viri8
 
 


sziasztok!

rakok táblákat, szóljatok, ha vmit javítsak! köszi szépen.

Kép
Kép
Kép
Kép


Kép

kati
katica30
 
 


Kati,

Köszi a táblát! :D

Kép
viri8
 
 


Viri! Köszi a barnainfót. Olyan jó, hogy vagytok!

Kati! Köszönjük a táblákat!

Kép
zölddisznó
 
 


Viri :P
Én is ma pont +9,5 kg :lol:
Huhh, még én sem pihiztem ma. Meglátogattuk délelőtt a bátyámat Veszprémben, utána meg egy baráti pár ugrott be amíg a kislányuk zsúron volt, most mentek el... Nagyon elfáradtam!

Kati :P
Köszönjük a táblát!

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni,

Jó, hogy el tudtatok menni a bátyádhoz. Neked is jó sűrű napod volt! Fiúk, hogy bírták? Pihiztek vagy mozgolódtak?
A héten sok pihenést kell betervezni, hogy a szombati börzén ne fáradjunk el.

Ki jön börzézni szombaton?

Kép
viri8
 
 


Viri :P
Egész aktívak voltak, szokatlanul sokat mocorogtak. De örültem, mert a bátyámnak is így meg tudtam mutizni őket.
Igen, szerdán doki, de amúgy pihi lesz nekem egész héten... sajna ezt-azt kell intézni, de max. 1 óra eltávozást engedélyezek magamnak/nap :D
Te is pihizz, börzével kapcsolatban majd még írok privit.

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Viri,
Mi megyünk elvileg.
Vendég
 


Jó reggelt!

Kép
zölddisznó
 
 


Szép napsütéses vasárnap reggelt mindenkinek!

Panda!

Mi a tapasztalatotok, mikor érdemes kiérni a börzére?

Fanni,

De jó, láthatod szerdán a picurkákat (akik, lehet már kb 1 kg-osak) :lol: Én is megyek dokihoz szerdán, de csak egy méhszáj ellenőrzésre. Legközelebb csak május 5-én látjuk őket!
A csajszik is nagyon mozgékonyak mostanában. Próbálok beszélni a fejükkel, hogy lassan helyezkedjenek el fejvégű fekvésben, mert később, félek, már nem tudnak átfordulni :P

Kép
viri8
 
 


Viri :P
Betöltötted a 27. hetet! Jujj, de irigy vagyok 8) A 30.-nál meg mégirigyebb leszek :lol:
Igen, láthatom őket szerdán, de sajna súlyt nem fogok tudni, csak a fej-has-comb méreteket :?
Bizony, már nem sokáig fognak tudni teljes hosszukban-széltükben mozogni... de azért ahogy érzem, még megy :D

Coca :P
Elűztük a barnát?

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Sziasztok!

Köszi a segítséget Nektek.
Sokat szellőztetem a fájós cicit, a védőnő azt mondta, h betadinnal is bekenhetem. Így néha betadin, néha lanolin kerül rá. Szerdán megyünk a Sarlai drnőhöz, de most, hogy írtátok milyen szuper, sokkal nagyobb kedvvel megyek.

Az egyik barátnőm nem vittel töm.közlekkel a babáját 3 hónapos koráig, mert addig őszerinte érzékenyebb, az immunrsz-e nem olyan erős.

Képzeljétek, tegnap este 8-kor evett, 9-kor elaludt, és csak 1/4 2-kor ébredt. Ekkor hasznosítottam a tanácsotokat, rögtön odavettem magamhoz, megetettem, nem kapcsolatam villanyt, csak éjjeli fény éget. Utána szépen elaludt. És 1/2 5-kor ébredt újra, de szerintem a kis náthája miatt, akkor szopi után már csak 6-kor aludt vissza. Biztos addigra kipihente magát.

A férjem rajta van az iwiwen, szívesen megjelölnénk Titeket, ha elküldenétek priviben a neveteket!

Kép
Kép
gömböcske
 
 


Viri és a többiek, akik börzéznek :D

Csak röviden (később jövök hosszabban, most vendégeknek sütök-főzök): a börzére érdemes hamar odaérni, mert óriási a tömeg. Lépésben lehet haladni a bevezető úton, kb. fél óra-óra még parkolóhelyet találsz. Aztán jön a jegyvásárlás, ami ismét jó fél órás ácsorgás. Érdemes Apát beállítani a sorba, és addig az autóban pihizni, mert álldogálás+vásárlás az már sok lesz. Főleg ikreseknek.

Este jövök még, most rohanok töltött csirkecombit nézni. Illata az már van :D

Véda
Vendég
 


Gömböcske :)
szuper, hogy ilyen jól telt az éjjel! Te is kipihetebb lehetsz.

Időre született gyerek immunrendszere az első pillanattól megvan és él - koraszülötteknél lehet probléma, de Ti nem vagytok azok -. Nyugodtan tömegközlekedhetsz vele, amúgy sincs tél, nincs influenzaszezon, tehát semmi olyan, ami extra kockázatot jelentene.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gömböcske, szerintem egy 3 hós babának azért elég erős az immunrendszere...és ha valakinek nincs kocsija, egyedülálló, nagyszülök sehol, és pl. 6 hetes kontrollra kell mennie, vagy a babát kell elvinni uhura, hogyan megy el???tömegközlekedési eszközzel....és ha jól felöltözteti, a gyerek nem nyúl a koszos bkv-hoz, akkor semmi baja sem lesz...több kár ér egy gyereket a büdös, belvárosi, nagyforgalmú pesti utak mellett mint a tömegközlekedési eszközökön...akkor levegőztetni se vigyük a gyerekeket vagy féléves koráig, ha nem tovább, mert a szmog árthat (ami persze igaz is, de hát azért ennyire burokban tartani sem jó)
Vendég
 


Fanni! Hát el nem űztétek, de legalább több nem lett. Egy közepes babszemnyi folt egész nap.

Gömb! Ügyes a Kisgömb!

Kép
zölddisznó
 
 


Véda,

Húúú! Akkor nem lesz egyszerű a börze! Most megrémültem picit :shock: ! De azért megyünk, csak ráhangolom a páromat is :lol:

Hmmm, töltött csirkecomb. Nálam ma a mákos tészta volt a nyerő :D Eléggé sómentesre sikerült :lol:

Zöldi,

Az jó jel, hogy nem növekszik a mennyiség! Egyszer csak eltűnik :wink:

Gömböcske,

Nagyon ügyesen kezeled a dolgokat! csak figyelek és tanulok tőletek!

Lafi,

Egyetértek. Csak tapasztalatom nincs :D Terveim szerint két három hetesen már én is sétálok majd a lányokkal. (persze, ha lesz végre babkocsink) A teraszt korábban kipróbáljuk....

Fanni,

Hányra mész szerdán?

Kép
viri8
 
 


Gömböcske!
Örülök, hogy javul a helyzet. Éjszaka én is csak félálomba etetem meg, és szopi után éjszaka, ahogy Orsi is írta nem büfiztetem. :wink:
Nekem is sokszor azt képzeli Zsombi, h a cicim gumiból van, nyújtózkodik közben, kakil, vagy nagyokat durrog! :D

Fanni!
Én éjszaka is cserélek pelust, amikor nem cseréltem pisis lett reggelre a bady. De a csere alatt is alszik, nincs törölgetés, csak, ha kaki is van, gyorsan pelus csere, evés és kész! :lol:

Véda!
Örülök, hogy végül minden rendben van!!! :D

Kép

Kép
donika
 
 


Most értünk haza, időm még nem volt visszaolvasni.. :oops:

kérdezhetek? HOlnap vagy Pénteken tudok elmenni a terheléses vérvételre, ,

doki azt mondta, hogy a 22-24 hét között..

Péntek a 23+3 nap lenne ugye az még nem késő?
Vendég
 


Boniko :D
az teljesen jó.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?