Új privát üzeneted érkezett!

Szóval akkor ez az egész gátvédelem dolog tényleg nagyon orvos függő... Vajon ha elég határozott leszek, a Bárdos engedni fog, vagy elküld a fenébe? :D Majd megbeszélem vele. A nagy baba gondolata egy kicsit aggaszt, én sem vagyok egy kis portéka a 180 centimmel, szóval nem tudom a gyerekkel mi lesz, ha egyszer eljutunk odáig... :lol: De persze sohasem lehet tudni.
A fájdalomról meg annyit, hogy én átéltem már pár vesegörcsöt, ahol bizony szigorúan négykézláb tudtam csak közlekedni a mosdóig :(
és erre mondta a régi háziorvosom azt, hogy nyugodjak meg, a szülés nem fáj ennyire (nem mintha tapasztalatból tudná, hiszen pasi :lol: ), szóval ha azt túléltem, akkor állok elébe. (na én a bátor vitéz...)
Holnap megyek ultrahangra, pont 8 hetes leszek, már nagyon kíváncsi vagyok a látványra :)

Ildi

Kép
fikusz
 
 


Sziasztok!

Jó rég jártam erre. Ennek oka, hogy 2 hétig itt volt Anyós és csavarogtam, barátnőztem, vásárolni voltam EGYEDÜL. A 2. heti ittléte nem volt tervezett. Becsípődött a derekam, olyan szinten, hogy nem bírtam felemelni Ádit, menni is nehezen tudtam. Ez szerencsére csak 1 nap volt, aztán ugyan fájdogált még, de el tudtam látni a gyereket.
Nem olvastam még vissza teljesen, de láttam, hogy az Eda, szülésznőválasztás, gátvédelem, szülőszék volt a téma.
Gátvédelem, Eda, nem igazán elterjedt a kórházunkban. EDÁt csak a Kozári csinál nőgyógyászok közül és úgy tudom, nem is nagyon szeretik ha vki így szeretne szülni.
A szülőszék nekem bejött. Ott volt rajta az a spéci lábtartó és kapaszkodó. Nagyon nagy segítség volt.
A szülésznők nem igazán szeretik.
Én az ügyeletes szülésznőnél szültem, aki a Benke Bea volt, de keresve sem találtam volna tőle jobbat. Nagyon meg voltam vele elégedve és ha Ádinak lesz tesója , biztos, hogy fogadott szülésznőnek választom.
Rólunk: múlt keddi mérés szerint 8640g Ádika. Foga még mindig nincs. Egyre elevenebb, dumálgat, forog és térdel. Próbál mászni, ami egyelőre csak arcal lent sikerül tehát nincs még meg a mozdulat.
Nagyon édesek a babák!
Délután megyünk megint szökőkutat nézni, viszek fényképezőt és fotózok.
Bocsi, hogy hosszú voltam
:arrow:

Kép
Kép
gabcii
 
 


Judit, a benzinkúton a kocsiban szoptattam, a szomszéd étterem legszélső parkolójában, vettünk árnyékolót az ablakra,de amúgyse látni csak annyit, hogy ülök a hátsó ülésen. Alig fértünk el, mert a mózsekosár elfoglalja a sok helyet :) Amúgy Békés megyében vagyunk, Szeghalmon.
Képzeljétek, összeszedtem egy mellgyulladást :cry: Tegnap délelőtt kezdtem magam szarul érezni, mintha lázam lenne, de nem volt, gyenge voltam ,fáztam. Aztán nem sokkal később már 38,8 volt. Irány az ügyelet, kaptam szurit, levitte, ma már nem volt, csak enyhe hőemelkedés. Van a jobb mellem külső szélén 1-2 piros csomó, ma elmentem nőgyógyászhoz, azt mondta borogassam, masszirozgassam, meg felirt semicilint, aminek a papirján az áll, hogy szoptatós anya nem szedheti :? Felhivtam a dokimat, azt mondta nyugodtan szedjem, és jó lenne ha megnézne, de ez most sajna nem lehetséges. Mindjárt megyek masszőrhöz aki csecsemős nővér volt, talán jobban ki tudja masszirozni, mint én, de én is igyekszek.
Jobb hír: Barnabás elkezdett mosolyogni :D

Kép
bernini
 
 

 
 

sziasztok!

Köszi a válaszokat, hááát, majd alakulunk v.hogy. Nem stresszelem magam tovább, gondoltam, hogy itt Kaposváron nincsenek túl jól eleresztve sem tárgyi sem egyéb feltételekkel, de ez van.... :(

Roberta majd ha lesz időd.....várom a szülésznő számát és majd felkeresem. Addig is köszi!
Picurkád hogy van? Örül ennek a jóidőnek és nagy sétáknak?

Üdv: Timi
timcse
 
 


l.judy

Igen, én is a Szemerihez járok....nála is születtem, úgyhogy nem friss ismeretség a miénk! :oops:

Ma vagyunk 16 hetesek....és a szülés várható időpontja az utolsó uh szerint szept. 16., de ez azt mondják még úgyis változni fog!!!

Köszi mindenkinek a segítséget.... :lol:
timcse
 
 


Sziasztok:)

Timcse: a 12 hetes UH szerint én szept 15 :) de lesz az 20.-a is ahogy én érzem:)


Lányok, ez tényleg így van, itt Kváron nem lehet epidurált kérni? Eddig úgy terveztem hogy úgy szeretnék szülni...

Kép

Kép
starlark
 
 


sziasztok! Berni, jobban vagy?
Judit,hogy sikerült a 6 hetes kontroll, minden rendben?
Én tegnap voltam, minden ok.Képzeljétek, úgy meglepődtem, mert nem kért semmit a vizsgálatért a doki. Vagy ez így normális? A 6 hetesért nem szoktak kérni?
Dorka tegnap belázasodott, de nem tudtuk, hogy miért, a kúp levitte, azóta semmi. Remélem, hogy nem lesz beteg...

Kép
roberta80
 
 


SZiasztok. Megjöttünk az ultrahangról, minden ok a picivel. Egy héttel már előrébb vagyunk, 13,5 hetes az adatai alapján, pedig 12,5 hetes volt az ultrahang. Amíg néztük végig tornázott, csuklott, ficánkolt, a doki meg is jegyezte, hogy jó mozgékony gyerek :-) 7,5 centi, igazi vasgyúró :-))) Nyaki redő rendben, kezek lábak megvannak, koponya is megvan, tehát jelenleg minden ok. Megvolt a vérvétel is, ha nincs semmi gond, akkor csak 4 hét múlva kell mennem majd AFP-re, újra vért vizsgálnak majd. Kép Kicsikém

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Jobban vagyok, köszi Roberta. Lázam abszolut nincs, már hétfőn is csak 37,3 volt a legnagyobb, a közérzetem is jó. Kimasszirozni nem sikerült, azt mondta a masszőr, ő inkább nem nyúlna hozzá , nehogy rontson rajta. Szerinte várnom kellene, amig a gyógyszer hat kicsit lejjebb viszi a gyulladást. Az lenne a jó, ha Barnabás teljesen kiüritené minél gyakrabban, de sajnos lusta és elég hamar át kell tenni a másik cicire, mert vagy nem elég neki, vagy nehezebben jön belőle, igy azóta szinte kivétel nélkül két ciciből eszik, előbb a gyulladtból, amig van türelme, aztán a másikból. És én meg kifejem utána a maradékot a jobb oldalon. Nem túl pihentető napok ezek :( ráadásul éjszaka sem a legjobb alvó a napokban, nem tudom, talán a rossz idő miatt?
Nekem kellett fizetni a 6hetesért. Biztos meg volt elégedve a dokidr kapott összeggel, azért nem kért :)
szegény Dorka, mi lehetett a baj, gyerekorvos mit mondott? Biztos nem lesz belőle semmi baj, szoritok.
Lányok, ne aggódjatok az érzéstelenítéseken! Persze ez csak az én véleményem, de ki lehetett birni azzal is, ami itt van-

Kép
bernini
 
 


Beszélgettem ma egy ismerős emberrel, aki azért ismeri a járást a kórházban, és mondta, hogy Bárdos doki bizony nagyon a régi idők embere, és még mindig ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy a szülő nők vannak az orvosért, és nem fordítva, továbbá hogy még senki sem tudta rávenni, hogy megengedje, hogy szülőszéken szüljön. :?
Szóval visszaállt az eredeti problémám, várom az ötleteket, hogy ki az az orvos Kaposváron, aki talán kicsit haladóbb gondolkodású. :(
Egyre inkább nem tetszik ez a kórház... :evil: (De persze majd meglátjuk.)

Ildi

Kép
fikusz
 
 


Hát ha Driennke széken szült, akkor Ildi ifj.Gyócsi a te dokid, Ildi! De mindenképp a fiatalabbak között vannak, akik fogékonyabbak az újításokra.

Kép
bernini
 
 


Fikusz: Én is a fiatalabbik Gyócsihoz járok, a szülésről még konkrétan nem beszéltünk, de elég lazának tűnik és jó fej. A páromnak is nagy részletességgel mutogatta az UH-t. :)

Nagyon remélem hogy az EDA-ra rábolint, azt amúgy is aneszteziológus adja be nem?!

Kép

Kép
starlark
 
 


Berni!
Nem csak Barnabás, de Máté is igen rosszul alszik már vagy egy hete. Óránként, másfél óránként ébredt :cry: . Szörnyű fárasztó volt. Én a fogára fogtam, mert régebben a fogbújáskor aludt ilyen rosszul, és ahogy tapiztam neki, lehet, hogy 3 is bújik egyszerre (egyébként még össz. 4 van vissza).
Aztán tegnapelőtt éjjel belázasodott, aztán tegnap este is, mára pedig nagyon csúnyán köhög, úgyhogy voltunk dokinál, és megint antibiotikumot kaptunk. Na meg köptetőt. Ma nem volt láza (eddig). Talán a levegőben lehet valami nyavaja. 1 hónapja is beteg volt, előtte meg soha. Remélem, most már hanyagoljuk a bajokat, és jövő télig nem ér utol minket semmi komolyabb. Persze előbb még ebből kell kilábalni :wink: .
mellgyulladás: sajna nekem is többször volt hozzá szerencsém (egyszer elég komolyan). Tényleg az a legjobb, ha kiszopizza a baba, de az pokolian fáj. Nekem utoljára (kb. másfél hónapja) 1 hét alatt múlt el, és én is mindig azzal a mellel kezdtem a szoptatást, ill. gyakran mellre tettem. Persze a masszírozás is segít :wink: !
Kívánom, hogy gyorsan elmúljon!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Na, eltűnt amit beirtam...
Máténak jobbulást kivánok is ez a pár fogacska már bújjon ki könnyen!
Nekem szerencsére nem fáj már a mellem, vasárnap volt szar, azóta nem érzékeny. Talán múlik a gyulladás is. A tejed neked is lecsökkent alatta Móni? És visszajön majd? Nem szeretem ezt a 2 cicis szoptatást, bár egy szoptatási tanácsadó szerint a tej szoptatás alatt termelődik főleg, nem kettő között. Férjem meg mindig azzal nyugtat, hogy az ikres anyukáknak sincs 4 melle. :lol: csak hiányzik az az érzés, hogy 6-8 óra alatt jól megtelt a mellem és tudtam hogy ezzel jóllakik.
Holnap azért elmegyünk itt a védőnőhöz megmérni Barnabást, a súlya érdekel.

Kép
bernini
 
 


Starlark, megkérhetnélek, hogy ha esetleg beszélsz erről az ifj. Gyócsival, áruld el nekem is, hogy mit mondott? Előre is köszi! :)

Ildi

Kép
fikusz
 
 


Fikusz: Kb egy hónap múlva megyek hozzá újra mert tegnapelőtt voltam :)

www.gyocsi.hu ez a honlapjuk ott a mobil száma. Szerintem hívd fel nyugodtan. Hamarabb kapsz infót első kézből.

Kép

Kép
starlark
 
 


starlark....

szia....akkor még a végén találkozunk a kórházban!!!! :lol:
Jó lenne, legalább lenne személyes kapcsolat is....

Én holnap reggel megyek AFP-re, mert mi 5 nappal kisebbek voltunk a 12 uh-on, mint a mensi szerint, de sem én sem a párom nem volt nagy baba, így szerintem a mi Törpikénk sem lesz.

Én is EDA-val szerettem volna szülni....de majd érdeklődöm a Szemeri dr. úrnál, ő is jófej nagyon!
timcse
 
 


Berni!
Mivel a Máté 1 hós korától tápot is kapott, ezért én mindig is két mellből szoptattam. Én mindig hajnalban éreztem azt, hogy nem bánnám , ha felkelne, mert addigra feszült a cici nagyon.
A mellgyulladás után simán visszajön a tejed, hogyha csökkent is a mennyisége. Szerintem természetes az, ha valamennyire csökken, mert hát ugye pang bent, ezért nem ürül, és nem is term, telődik annyira.
De emiatt ne aggódj, hamar visszajön, csak rakd gyakran mellre Barnabást.
Ha esetleg szoptatási kérdésed van, a Kismama szoptatási tanácsadójának tudsz e-mailt írni, és hamar válaszol is. (r.ungvary@sanomabp.hu)- W. Ungváry Renáta. Én volt, hogy kérdeztem tőle.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Most nézem milyen hülyeséget írtam. termelődik akart lenni.
gerbomoncsi
Andocs
 
 


sziasztok!


Húúúúúúúúúúú, de eltűnt mindenki??? Kismamik? Anyukák hol vagytok?
Gondolom mindenki élvezi azt a kevéske napsütést, ami megadatik... :lol:
timcse
 
 


Szia Timcse!

Hát igen.
Hétvégén mindig ilyen nyugi van. Biztosan mindenki apuval van elfoglalva, vagy sétálnak a kismamik, vagy a gyerkőccel a játszótéren vannak.
A Máté épp alszik, úgyhogy én itt vagyok! :wink:
Délután nekünk is a játszótér lesz a program. Képzeld, most készült el, és gondolhatod, hogy mennyire szeretika gyerekek. Na persze, most újdonság is, de gondolom a ygerekek soha nem unják meg! Máténak is nagyon tetszik, mindent kipróbált már!
Még a csúszdára is szívesen felül, csak az a baj, hogy amíg nem tud felmászni, addig anya tart erősítő-kondizó órákat a jászótéren, mert az én törpe termetemmel felvarázsolni a scúszda tetejére nem egy kis teljesítmény! De mit lehet tenni, ha annyira örüla kincsem! :lol: :lol:

Sajna a múltkori lázunk enm a fogacskák miatt volt. Szegénykém elkapott valami nyavaját :cry: , de most már jobban van. Éjszaka már elég könnyen vette a levegőt. Bezzeg előző éjjel 3 óráig milliószor fent volt, mert nem kapott rendesen levegőt. talán már kilábalunk belőle, bár köhögni még mindig elég csúnyán köhög!

Képzeljétek4 Végre lett egy szupi kis traktora a törpének. Már anyuszi szerette volna hozni, de sajna bonyodalmak voltak, és nem sikerült. Tegnap aaztán meghozta a postás bácsi. Az én kincsem annyira örült neki. Álalndóan azon ülne. csak legyen, aki tologatja. Na meg persze legyen olyan idő, hogy tologatni lehessen! :wink:

Mindenkinek szép hétvégét, aztán hét közben talán nagyobb lesz a mozgás errefelé! :lol:

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


sziasztok!Tényleg jó kihasználni, ezt a jó időt, bár egy kicsit fúj a szél. Tegnap Egerben voltam Dorka és apa nélkül. Csinálom a másoddiplomám és konzultációra mentem. Hát ne tudjátok meg...Vittem a fejőberendezésem, de mire hazaértem, nemhogy csöpögött, de ömlött a tej a cicimből, a pulóverem, mindenem átázott, annyira. Az a fájdalom, meg...inkább, nem is ecsetelem :cry:
Dorka szerdán felfedezte az ujját, annyira aranyos volt, el is altatta magát :D Kép

Kép

Kép
roberta80
 
 


Roberta!

Mi dokink elfogadta a pénzt a kontrollon... Minden rendben volt, feloldott minden tilalom alól. :D Nagyon aranyos volt amúgy. Jól a képek, ahogy Dorka álomba szopizza magát.

Berni jobbulást!

Noncsi pedig egyre többet gügyög, már egészen új hangokat hallat és mosolyog. olyan édes. Csak beteg lett a popsija és most kicsit nyűgösebb. De már alszik mint a bunda.
l.judy
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy így "bepofátlankodok", de most fedeztem fel, hogy van és él ez a topic...
Ha lesz egy kis időm, végigolvasom az eddigieket, hogy " ismerkedjek" veletek.
Rólunk annyit: Benedek fiam jövő hónapban 3 éves lesz, Enikő 2 hét múlva 8 hónapos, mindkettő igazi rosszcsont. :D
A mentőállomástól nem messze lakunk társasházban, legtöbbször a parkban és a sportcsariban játszóterezünk.
Ja, és a Vargánál született mindkét gyerkőc, mindkettő simának indult, de mind a kétszer császár lett a vége.

Franciska

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Roberta!
Az én gyerkőceimnek is Tátrai a vezetéknevük! Nem lehet, hogy rokonok Dorkával? Aki nagyon szép kislány. És édesen szopizza az ujját. Encsi nem talált rá ilyen korán.

Encsi:

Kép

Benedek:

Kép

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Judy!
Baba-mama-torna van a Szent Imre játszóházban keddenként de. fél 11-kor. Szerintem jó, mi megyünk, ha tehetjük. Bár már 2 hete nem voltunk,mert először Beninek volt kötőhártyagyulladása (látszik is a képen), aztán mindkettőnek torokgyulladása...

Na, befejeztem, bocs, ha sok(k) voltam.

Mindenkinek szép vasárnapot!

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Sziasztok, tegnap megjöttünk! Az út most is simán ment viszonylag. A cicim jobban van, de még a tejhozam nem jött vissza. :cry: 100-110-et eszik (most végre megint mérhetem :wink: ) de kettőből. Gyakrabban mellre tenni nem tudom (a nlcafeszoptatási tanácsadó szerint 8-12szer kellene mellre tenni egy ekkora babát hogy megfelelő mennyiségű tejhez jusson, ő meg "csak" 6-8szor eszik, de akkor állandóan fel kellene költenem, pedig olyan jókat alszik, és szerintem eleget eszik, nem véletlenül hizik 20-25 dekákat) Na mindegy, két etetés közben még kifejem a tejet, most is összejött 60ml két fejésből.
Roberta, egész nap odavoltál Egerben? Dorka cumisüvegből kapta a tejcsit? Nem irigyellek, hogy bedurrant a melled, remélem sikerült lefejned.
Judit, gyógyulást Noémi popsijának :) Kicsípte a kaki?
Franciska, aranyosak a gyerkőcök.

Kép
bernini
 
 


reggel 3:15-kor indultam Egerbe, és este fél 8-ra értem haza, az esti etetésre. Cumisüvegből kapta a tejcsit Dorka, mert pohárból nem ment. Este a cickóim is olyanok voltak, mint az üveg, nem kellett szívni , csak nyelni :D szopi után még 230 ml-t fejtem le, de éreztem, hogy nem ürültek ki teljesen.Durva egy helyzet volt :(

Franciska! A férjem Borsodból származik, de minden lehetséges. :)

Kép
roberta80
 
 


Az igen!!! Van ám tejcsid :D Én meg örülök a 30-nak is. De nem telhetetlenkedek, végülis örülhetek hogy egyelőre elég neki, és még plusz is van :roll:
Én nagyon félek a cumisüvegtől, még nem használtunk. Játszócumit néha kap, ha elfogadja, hogy megnyugodjon ha másképp nem megy. De észrevehető, hogy mostanában nem nyitja úgy ki a száját a cicihez, ahogy kellene, hanem csak egy ó betűnyire, ahogy a cumit is bekapja. Aztán menet közben szépen beigazitja szopihoz, de a tanácsadó szerint ettől is lehet hogy kevésbé hatékonyan szopizik, gyereke válogatja persze.

Kép
bernini
 
 


nekem sincs mindig ennyi tej :) márc.10-étől fejek, és fagyasztok, addig felesleges volt, mert mindet megette Dorka. Volt olyan, hogy egy nap csak 20 ml-t tudtam fejni :( a legtöbb a pénteki volt, de csak azért, mert nem volt, aki kiegye :D egyszer, max. kétszer szoktam fejni egy nap, az átlag, az kb. 50 egy teljes nap alatt :( De sok kicsi sokra megy. Van annyi, hogy jóllakik Dorka, és egy kicsi marad is. Én is aggódom a cumi miatt, de nem tudok mit tenni, néha úgy csuccsog a cicin, lehet, hogy az is attól van, de ez van...Nekünk is van cumi, de ritkán kell neki, még ökölődni is szokott tőle, ha nem akarja bekapni :D Most már a keze a buli, nem is bánom, inkább az ujját szopja, mint a cumit.

Kép
roberta80
 
 


Akkor neked jól is fog jönni hogy fagyasztod a tejet, ha kell járnod suliba néha. Én még nem tudom mit fogok vele csinálni, remélem kidobom 3 hónap múlva :-) Barnabás még nem tudja bekapni a hüvelykujját, az öklét szokta szopizni, vagy amelyik ujja éppen besikerül, de vannak helyzetek amikor már "kéri" a cumit sajnos, pl amikor sétálni indulunk,és beteszem a kocsiba.

Kép
bernini
 
 


Roberta!
Miért voltál Egerbe?? Suliba jársz?

Berni a dokinéni azt mondta a piros pöttyöt gomba okozza. Írt fel neki 2 féle kenőcsöt, ami semmit sem ér. Közben utánaolvastam, és azt találtam, hogy nem biztos, hogy gomba a piros pöttyös popó. AMikor Bepantennel kentem szebben gyógyult. Csak már kedd óta ilyen, és nem múlik. Valakinek nem volt hasonló tapasztalata?? Az a baj, vagyis nem baj, de Noémi nagyon sokszor kakil egy nap. kb. 15ször. néha csak egy kicsit, fel sem tűnik nekünk de ugye ha kakis a popó könnyen kicsípi. Kicsit el is keseredtem. Most sokat van szabadon, pelenka nélkül, de ez is egy nagy macera. Ha nem múlik visszaviszem az orvoshoz. Amúgy örülök, hogy jobban vagy.
Franciska! Mikortól lehet járni tornára???mert mi még csak 7 hetesek leszünk.
Tényleg! Nem tudom volt e téma, de beadat valaki a kötelezőkön kívül védőoltást???

Mostanában néha fejek úgy este fürdés után, amikor tudom, hogy Noncsi többet alszik, hogy teljesen kifejek egy mellet. (eddig csak maradéktejet fejtem) így kb. 1 deci jön egy alkalommal. A baba ugye többet eszik, de a fejőgép csak erre képes.

Berni, ha elmúlik a pirosság a popórol találkozhatunk valahol a városban. De Roberta ti is eljöhetnétek. Mit szóltok???
l.judy
 
 


Ok, benne vagyok a találkában.
Mi sudocremet használunk a popsira, szerencsére nem volt még piros. Barnabás kb 2szer kakil úgy igazán, igaz többször kakis a pelus, de csak éppen, amikor a pukival kis "szín" is jön. Ő nagyon szeret pelenka nélkül lenni :lol:
Mi holnap megyünk oltásra, akkor kérdezem ki a dokit, mit javasol még beadni neki és mikor.
Barnabás 2 hónapos!!!!!!!!!!!!!

Kép
bernini
 
 


SZiasztok. Örülök, hogy mindenki jól van, és jó idő is volt, amit a babák is élvezhettek. Lányok, akar valaki terhestornára járni? Ha igen mikortól érdemes elkezdeni? Jó lenne, ha nem egyedül mennék, ha itt az idő ... :?

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Voltunk ma útlevelet csináltatni Barnabásnak, nagyon csinos a képen :D jól bírta a fényképezkedést.

Kép
bernini
 
 


igen, suliba járok Egerbe. Én is benne vagyok a találkában. Mi a rota vírus elleni oltást megkapjuk a gyerekdokitól ingyen. Amit majd még szeretnénk, az az agyhártyagyulladás elleni. Dorka rászokott a napi egy kakilásra, általában reggel, neki sem volt még piros a popsi, úgyhogy én sem tudok tanácsot adni. Mi még a gyógyszertári popsikenőcsöt használjuk, de szerintem ennél is maradok, mert nekünk jó. A tégelyes, amit a gyerekdoki írt fel.

Kép
roberta80
 
 


ja! Csütörtökön lesz fülbevalója Dorkának, már nagyon izgulok :D

Kép
roberta80
 
 


Boldog 2. hónapot Barnabásnak! :D

Kép
roberta80
 
 


Roberta!
Akkor tényleg nem valószínű a rokonság.... annak ellenére, hogy apósomnak igen sok testvére van.
Még jó, hogy Dorka elfogadja cumisüvegből is a tejcsit, az enyéim csak ciciből voltak hajlandóak, úgyhogy én nem is tudtam volna hosszabb időre elmenni sehová. És az is jó, hogy van, aki vigyázzon a leányzóra, amíg suliban vagy. Mit tanulsz?

Judy!
4-5 hónapos kortól már lehet menni tornára szerintem, előbb nem célszerű. Mi is Sudocream-et használtunk Beninél, neki nagyon érzékeny volt a bőre, Enikő jól el van a gyógyszertári popsikrémmel is.

Benedek is agyhártyagyull. és bárányhimlő elleni oltást kapott, ezeket később Enikő is megkapja, Rotát nem adattuk be.

Tercsi!
Én annó Benivel 3 hónaposan már mentem terhestornára :) Enikővel talán 3-szor összesen...

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Sziasztok!

Roberta, hogyhogy ingyééé kapjátok a rotát??????? Milyen szakra jársz?? van ismerősöm az egyetemen...

Mi a pneumococcuson gondolkodtunk, mivel Noncsi 1 hetesen náthás volt kapunk rá kedvezményt, így 4700-ba kerülne. Rotát nem terveztük, bár még semmi sem biztos. Itt a di-per-tével együtt adják, be 2 hósan. már meg is kaptuk a papírt, 22-én kell menni. (a későbbi oltásokon még nem gondolkodtunk)

Köszi a tippeket popó ügyben, de képzeljétek! Noncsi feneke egy éjszaka alatt rendbe jött. Nem gomba volt, valaki írta az NLC-n (ahol szintén fórumozok) hogy próbáljam meg a a neogranormonnt, és olyan, mintha kicserélték volna a popsiját. Nem hittem reggel a szememnek. Pedig tegnap este borzasztó csúnya volt. Ennyit a dokinéniről...

Úgyhogy Berni mit szólsz a jövő héthez, ha szép idő lesz??? Roberta jössz te is?

Franciska köszi az infót. de én már úgy vinném valami foglalkozásra. Nekem is jót tenne, nem lennék egyedül. :)
l.judy
 
 


Szia Tercsimama! Én is nagyon szeretnék tornára járni, de sajnos azt hiszem ez majd csak valamikor június közepén fog összejönni... :( Addig nagyon húzós most a suliban ez az időszak, állandóan pörögni kellene, bár én sokszor szinte bealszok. Remélem ez az álomkór nem tart sokáig. Egyébként azt hiszem a védőnő mondta, hogy akkor érdemes elkezdeni tornára járni, meg jógára is, ha már megmozdult a baba. :roll:

Ildi

Kép
fikusz
 
 


Ildi, akkor lehet majd találkozunk. Mondjuk kb 4 hét van köztünk, tehát nem vagyok sokkal előtted, lehet én sem kezdem sokkal előbb, max májusban, kb addigra fog megmozdulni a pici, ha könyvek szerint csinálja :lol:

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Nekem jó a jövő hét, majd még egyeztetünk. Azért kapjuk ingyen a rotát, mert a dokibácsi kapott egy csomót valami gyógyszergyárból aminek majd a nyár végén lejár a szavatossága, és úgy gondolja a gyár, hogy addig már nem tudja eladni. Így mi is kapunk az ingyenesből, örültem is, mert amúgy jó drága.
Suli: Bölcsészen járok angol nyelv és irodalom szakra, még egy évem van vissza ezen kívül, de már nagyon unom, de még nem kell tandíjat fizetnem, mert a régi renszerben kezdtem, nem a bolognaiban, úgyhogy be akarom fejezni valahogy.

Kép
roberta80
 
 


Sziasztok!
Először is bocsi, hogy csak így ismeretlenül írok ide, de tegnap regisztráltam és akkor vettem észre ezt a fórumot. Ahogy nézem mindenféle korú gyerkőc és kismama is beszélget, talán mi sem lógunk ki a sorból. 16-án lesz 16 hónapos a kislányom, igazi eleven kis manó. Kaposváron lakunk, de Szigetváron szültem. Előszöt ide jártam a kórházba, de aztán mégis a másik hely mellett döntöttünk.

Reni

Kép
kiszsufi
 
 


Szia Reni!

Én is csak 2hete kapcsolódtam be. Mi lányunk ma 7 hetes. Noémi rakok is fel egy képet rólunk. ...de hogyhogy kórházat váltottál???

Kép Mi vagyunk.

Képzeljétek Noémi popóján most már semmi sem látszik. Örülök neki. Csak most meg olyan, mintha köhögne. Én meg vagyok fázva, tehát nincs kizárva, hogy Noncsi is elkapta... pedig szájmaszkban szoptatok...
l.judy
 
 


Szia Judy!

Ide jártam először még régen a Bárdoshoz, majd az Undihoz, de aztán van szülésznő rokonom Szigetváron, mondta, hogy nézzem meg a kórházat. Választott nekem dokit is, akivel nagyon meg voltam elégedve. Nem tudom, hogy itt hogy működik, de az elején még ide mentem ultrahangra, kb. 5-8 perc alatt elintézték. Ott min. 20 perc, mindent megnézett, megmutatott. A 30. héttől volt egy kis gondom a méhlepény működésével, de szerencsére azt is megoldották. Úgyhogy én egyáltalán nem bánom, hogy oda mentem. Elég sok ismerősöm van, aki ott szült és csak dícsérik a helyet.
A piros popsira reagálva: nekünk először a canestennel kevert sudocrem vált be, majd nemrég volt egy makacs pirosságunk, de az tényleg nagyon csúnya lett 1 nap alatt, azon a boraxos krém segített.
Ő a kislányom, Zsófi
Kép
kiszsufi
 
 


ooo nagyon kis huncut mosolya van! Szép kislány Zsófi! :D

Nekem Szemerei volt az orvosom és én speciel nagyon meg voltam elégedve. De úgy gondolom, ha nem bízol meg teljesen a dokiban keresni kell mást. Úgyhogy jól tetted. Kistesót nem terveztek?
l.judy
 
 


Köszi szépen!

Egyelőre nem tervezünk, majd néhány év múlva. Most még nem tudom elképzelni, hogy mégegy babánk legyen, nagyon ő van a központban.
kiszsufi
 
 


Még meggyűlik a bajom a fórumozással, most is a felét lehagyta, amit írtam.
Ti is nagyon aranyosak vagytok! Olyan édesek, amikor ilyen picin o betűt formálva rácsodálkoznak mindenre.
Kihez jártok gyerekorvoshoz?
kiszsufi
 
 


mi Toponáron lakunk, és itt járunk az egy szem dokinénihez. Gyenes Olga amúgy. Aranyos, kedves, bár most erre a piros popóra ráfaragott. Semmit nem ért a kenőcsei, amit felírt. 1 hét alatt csak romlott. a neogranormonnal pedig egyetlenegy éjszaka alatt rendbejött.

Roberta na azért az egyetemet tessék szépen elvégezni. Szerencsétek van a Rotával kapcsolatban. Akkor az én tanár ismerősömet nem ismerheted.
Jövő héten fussunk össze. Berni írj ám Te is, hogy jó e!

Tényleg ki jön bababörzére???? Mi ott leszünk.

Amúgy nagyon fáradt vagyok. Az ágyban szopiztunk azért, hogy utána én is aludhassak. el is aludtunk, de Noncsi felsírt, majd visszaaludt. én viszont már nem tudtam. Most sűrűn bemegyek hozzá, nehogy lepotyogjon az ágyunkról. ha a védőnő ezt látná...
l.judy
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?