Kíváncsi, a maguk készítette tankönyvről nem tudok érdemben nyilatkozni. Ami biztos, hogy jó az iskola hangulata. És nem csak kettő van ám!!! Egyre több. Amivel én nem értek egyet, az az alapfilozófiájuk, amit az 1910-es évek elején fogalmaztak meg. (Rudolf Steiner) Azóta nem nagyon mernek érdemben hozzányúlni. Nem tudom az okot, de a világ változott.
És még valami: Az első Waldorf iskolát egy cigarettagyár tulaja alakította, hogy míg a szülők dolgoznak, a gyerekekkel foglalkozzanak. Na most az akkori gyári dolgozók nem biztos, hogy ugyanazt várták az iskolától, mint Ti vagy én ma. Mert a kölöknek az akármilyenvacak magyar felsőoktatásban kell majd továbbtanulnia. Persze ha igaz, hogy a személyiségre viszontrettentő jó hatással van a dolog, akkor lehet, hogy majd az segíti tovább. Nem tudom.
Viszont sok alternatív iskola vesz át motívumokat a Waldorf rendszerből. És az egészből jó sül ki. Pl. késleltetett írás-tanulás, betűk, formák több irányból való megközelítése, vázolófüzet a szűk vonalak helyett.
Ja, és nem kell örült vagyonokat fizetni. Viszont pl, az oviban a szülők takarítanak. És mindenféle munkába is besegítenek.
Még valami: ált. a Waldorf iskolában-oviban nincs napközi. Sőt, ovi is csak betöltött négyéves kor után van. AMi pszichés szempontból nyilván jó, de csak akkor tudja a család vállalni, ha a gyes után anyának nem muszáj visszarohanni a munkahelyre. (VAgy olyan a munkahelye, hogy délre odaér a gyerekért.)
Én ennyit tudok mondani, de ha konkrét kérdésetek van, tudok választ szerezni, mert van ismerősöm, aki odajár.
sofka