Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt így féldélben :lol:
Oti, köszi a kávét, én a kakaóm felénél tartok.
Kristófnak gyógyulást kívánok!
Többiek, merre vagytok? Ma végre előkerültek a férjek?

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok
Megjöttem,a tegnapi vizsga úgy sikerült, hogy az én csoportomét nem tudtam így lediktáltam a körülöttem lévőknek az ővékét, mert azt tudtam :) . A végén odamentem a tanárhoz és közöltem vele, hogy nem volt egyensúlyban a két vizsgatétel, úgyanis míg ők a Reneszánszról kellett írjanak, addig mi a technika és etika viszonyáról. Azt mondtam neki, hogy a Reneszánszt kisiskolás kortól zúgják, azt nem tudni szégyen, de ezt...nekem 10 sorom volt jegyzetnek meg, ennyit beszélt róla...
Írtam egy fogalmazás szerűséget Á lá Erika stílusban, aztán kiványcsi vagyok mennyire értékeli.
A múlt szombati vizsgáról annyit, hogy reggel 9-től 3-ig voltam, úgy hogy én szóbeliztem elsőnek,a többiek sztem kb este 8-ig még maradtak. Az írásbeli 4 órát tartott, egyszer volt 10 perc szünet. Nem volt könnyű, sőt sztem nagyon is nehéz volt. Engem személy szerint a Listening zavart, amikor hangfelvételről kellett dolgozni. Borzasztó british akcentusban beszéltek a felvételen, nos a fülem ketté állt, sztem jól fogott volna előtte egy fülmosás, mert időnként nem tudtam eldönteni, hogy a felvételen most beszélnek, vagy horkolnak??? A grammair és writing, vocabulary az ment simán. A szóbelin meg remekeltem, a magyar csaj akivel párban voltam nem győzött hálálkodni, mert helyette is beszéltem, azaz nagyon könnyű kérdéseket tettem fel amikor a párbeszéd volt. Volt egy csomó helyzetgyakorlat valamint egy képesregényt kellett képek alapján elmesélni, nem egyszerű mondatokban, hanem bővített és mindenfele igeidőket kellett használni. Leszámítva az amerikai angol kiejtésem, sztem nem köthetnek bele. De nem is fognak, mert láttam a két tanáron, hogy tetszett amit hallanak, mert végig mosolyogva bólogattak. A csajnál meg ráncolták a homlokukat, igaz szegénynek nem ment, mintha fát vágtak volna a nyelvén, de ez jellemző majdnem minden MO-ira amikor beszélni kell egy nyelvet. Egyben reménykedem, hogy sikerült a hangfelvételesnél elérnia 40%-t, mert az kötelező, az összesített minimum 65% kell legyen 7 részből állt, tehát 7 jegy összesítése alapján. Kész vagyok az ebéddel és még a jövő hétre is főztem kb szerdáig Csengének, mert a fiúk nem itthon esznek, reggel 7-től a tűzhely mellett álltam,a borjúpörkölt még fő, de csináltam bécsi szeletet, meg krumplipürét, meg főzeléket, tésztát főztem és saláta levest csináltam, rántottásan, pirított szalonnával. Délután Esztergomban leszünk :D .
erif1
 
 


Győ, ne idegeskedj, valamelyik említette (azt hiszem Joli), hogy örülj, hogy nem csatangol folyamatosan, és mekkora igaza van, bár én is puffogok, amikor D. programot csinál Csabinak hétvégén, de hát a karrier az karrier, Lacinak is jót tesz, ha a fönőkkel ennyire jóban van, mert leépítéskor meg prémiumkor nagyon sokat számít a szoemélyes szimpátia.
Gabi, sztem legközelebb kérd ki magadnak ezt a hangnemet és ott melegében a férjedre is piríts rá, hogy miért nem áll ki melletted, miért nem fogja vissza az apját!!!
A sógornőmnek írtam egy lightos, de határozott levelet, semmit nem róttam fel neki, csak aggódalmamat fejeztem ki azért, mert éhezik akkor amikor terhes, akkor amikor a bankban ott a pénz, ha van esze rá jön, hogy miért szóltam rá, remélem szavaim célba értek.
Oti, nem jó, ha megint betegeskedtek. Nem tudnád kivenni a közösségből néhány hétre Kristófot, hogy erősödjön??? Én biztos nem engedném oviba ilyen esetben (nem is engedtem pedig Attilának semmi ilyen gondja nincs csak egy aggodó hülye anyja :wink: ).
Dgabi, rá se ránts apósodra, vajon mit szolna, ha az én csontsovány gyerekeimet látná :o és a sok kaját amit eléjük teszek és nem eszik, meg Attila amikor baba volt és csak szopott, hetente egyszer kakilt. :oops:
erif1
 
 

 
 

Sziasztok!!!
Nalunk is fo az ebed, kicsit idekukkintok en is.
Erika, nagyon ugyes vagy!! Gratulalok!!
Mar megszoktam a hulyesegeit, ra se hederitek.
Annamaria is taknyos es kohog mint egy szamar. :evil: Kap gyogyszert, eddig laza nem volt.
Ma -meg eddig- nem esett az eso, delutan ki szeretnenk menni. Mult heten egy nap kivetelevel, vegig csorgott az eso, szobafogsagban voltunk. :cry:
Tovabbi kellemes vasarnapot!!!

KépKép
mayakarina
 
 


Sziasztok!
Erika, gratula a vizsgákhoz, biztosan jók lesznek az erdmények! Nem értem, hogy honnan van vasárnap reggel annyi energiád?
Én az előbb csináltam tükörtojást az enyéimnek, regel, mikor felkeltek, akkor zabpelyhet reggeliztek. Ebédre lasagnet rendeltek. Megcsinálom, mert ma csak háromra megyek dolgozni, hétközben kevesebb iőm lesz. pedig nagyon felbosszantottak, én telefonálok, ők meg zajoskodnak, bírkóznak mellettem. Még ordítottam is velük. a héten már a harmadik esetben. Pedig azt hittem, hogy évekkel ezelőtt abbahagytam a kiabálást :(
Gabi, akkor nektek küldök napsütést, mert itt most az van! Tudjatok kimenni a szabadba az esős hét után!

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok! Az este már nem jutottam géphez,végülis majdnem 9 volt mire hazaéertünk a hugomtól.. :wink: Apu nem szólt semmit,gondolom,ráérzett,hogy ebből veszekedés lenne,ha fel merné róni,mennyit ült nélkülem. De épp a hugom mondta,ő mint kivűlálló,jobban látja,Lacinak az a baja,hogy kisajátítana csak saját magának,kell egy kis idő még(remélem,nem sok) amíg felfogja,hogy nekem a gyerekek az elsők,aztán a többi.
Bernusnak én is kívánok boldog szülinapot!!

Hajni,nekünk mikor mutatsz pocakos képet?

Joli,te hogy bírod a párod nélkül?

Oti,Erika felvetett egy érdekes gondolatot. Tényleg,vajon nem jönne hamarabb helyre Kristóf,ha néhány napot otthon lenne?Ez az asztma ez most már tutibíztos nála? Mert,ha igen,akkor én is az otthonmaradás mellett döntenék,már csak azért is,mert rájöhet a roham bármikor,és nem bíztos,hogy az óvónénik tudnak vele mit kezdeni.Nem akarlak megijeszteni,de én jobb szeretek félni,mint megíjedni,mióta Balázs leesett..

Nusi,nálunk is a hideg víz volt a hisztioldó.Tamásnál. Balázs nem hisztizett soha,Kriszta megpróbálta,nála a vízzel pont az ellenkezőjét értem el,de ha hírtelen hangosan rámordulok,és rántok is egyet rajta,akkor működik a sokkterápia :lol:

Csgabi,mikor értek haza a Párodék végűl? Addig sikerült jól feltúráznod magad,vagy lenyugodtál?

Édy,mik a hírek otthon? Milyen az élet?

Erika,gratula a vizsgáidhoz!!

Kata,többiek,bocs,hogy nem szólok mindeniketekhez,nagy lemaradásom volt itt olvasnivaló terén,most én is úgy jártam mint Joli a múltkor,mire elolvastam a végét is,elfelejtettem az elejét. :lol: :lol:

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Na, végre hazaértünk. Ma is reggel óta úton voltunk. Elmentünk a bátyámhoz. Onnan meg anyósomhoz. Most értünk haza, kicsit fáradt is vagyok. :(

Pocis képet nem tudok mutatni, viszont a tegnapi napról egy pillanatképet...
Kép

Most mennem kell... legyetek jók. :wink:
cshajni
 
 


Gyö, egyelőre még elvagyok Elemér nélkül, a gyerekek itthon vannak hétvégén. A tegnap még délben beszéltünk, ma már sms-t váltottunk.De nem bánnám, ha jövő héten segítenétek elűzni a magányomat! Ha valakinek van ideje rám valamikor, az keressen meg :)
Én lehet ha néha Elemért részesítem előnyben a gyerekekkel szemben. Vele akarom leélni a hátralevő 50(?) évemet, a gyerekeim pedig 5-10 év múlva úgy itthagynak, mint Szent Pál az oláhokat. De azt hiszem, még nem származott hátrányuk a fiaimnak ebből a gondolkodásmódomból :roll: Bár ezt inkább az tudná megítélni, aki kívülről látja a dolgokat.
Hajni, jó, hogy legalább a pasijaidat memutattad a pocid helyett, bár azért azt sem felejtjük el kérni :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Sziasztok ! HAza értünk mi is. Egész nap segitettünk a barátainknak a telken rendet csinálni amit most vettek meg nemrég és épitkezni akarnak. Hihetetlen hogy Kristóf reggel 10 órátol elvolt , egy hiszti semmim nem volt. Még most este is közölte nem akar haza jönni Pedig én már nagyon fáradt voltam .
MAjd teszek felképeket ahog segitett.
Oviból kivétel : Én nem gondolom hogy jó ötlet lenne kivenni a gyereket az oviból mivel ha egy év mulva vagy félév mulva vinném vissza akkor is lebetegedne mert soha nem szokja meg a szervezete ezt. Egyébként a csoportjukban van asztmás gyerek és vittem be Kristófnak gyógyszert ha esetleg bármi van be tudják adni a gyereknek.Amig itthon volt velem akkor is beteg volt sűrűn ugy e Norbitól is elkapott mindent őt meg nem tudtam volna kivenni a suliból. HA lázas vagy nagyon rosszul van akkor természetesen nem megy oviba de egyébként jár.
NA megyek Kristófkárol levakarom a koszt :D :D :D

Kép

Kép
tiácska
 
 


Joli! Lehet, hogy az én pocakomat szülés előtt sem babás pocaknak fogjátok látni! :D Mert isten igazából mindkét gyerekkel inkább elhízottnak tűntem mint terhesnek. És ezzel most is így állok. :(
Ami a jövő hetet illeti.. nekem kedden jön anyukám, szerdán megyek dokihoz. De ha gondolod, akkor hétfőn vagy csütörtökön talizhatunk valahol félúton. :wink: Mert a belvárosba nem hiszem hogy bemegyek hétköznap. :(
Gyö! Látom alakul Laci. :D Ezek szerint nem lett vita. És ma elvállaltad a nagymamit?
DGabi! Milyen idő volt nálatok? Itt olyan meleg volt, hogy a kabátot is eldobtam napközben. :)
Erif! Gratulálok a vizsgákhoz. :)
Oti! Én nem venném ki Kristófot az oviból. Láttam őt és szerintem nem annyira beteg, hogy félned kellene egy asztma rohamtól. És ha nem megy közösségbe akkor hogy fog erősödni??? De ez csak az én véleményem, le lehet ugatni!! :D :wink:
Na, megyek, mert mindenki zuhanyozni, fürdeni akar... és persze külön külön, hogy ne legyen egyszerű!!! :evil:
cshajni
 
 


Oti, jó, ha Kristóf nem érzi igazán betegnek magát. Ma megkerestem egy cikket a Kismamában az asztmás gyerekekről. Eddig nem érdekelt, de most tanulságos volt. De gondolom te is olvastál már sokat a témáról.
Hajni, holnap biztos nem érek délelőtt, mert megyek fogorvoshoz. Csütörtök meg messze van. Tudom, nehéz velem :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Milyen cikket olvastál?
elküldöd a linket?

Kép

Kép
tiácska
 
 


Oti, újságban olvastam, de ha hazamegyek megnézem, melyik hónapi, talán a neten is megvan.

Az előbb jól megijedtem. Bejön két 15 év körüli cigánykölyök. Mindkét terem tele volt, de én egyedül vagyok az előtérbe. Rögtön mondják is, hogy az egyiknek az anyját várják. Idősebb házaspárok táncoltak az utcai teremben, láthatták kintről. De olyan sznob társaság, orvosok, ügyvéde, professzorok. Mondtam, hogy menjenek ki, ott várják, vagy beszólok a terembe, hogy jöjjön ki az anyja. Az a baj, hogy a fogas, amin a kabátok vannak, épp ott van a bejáratnál, féltem, hogy kizsebelik, ha sikerül eltereljék a figyelmemet. Szerencsére jöttek ki a belső teremből és a két tanár(férfi) látva a gondomat, ott maradtak. Erre ha nehezen is, de kimentek a zsiványok. Azonnal kulcsra zártam az ajtót. Máskor csak akkor szoktam, ha egyedül vagyok, de ezentúl csak csengessen, aki be akar jönni.

KépKép
Kép
el..né
 
 


JAjj Joli! Tányleg vigyázni kell az ilyesmivel.

Köszi hogy meegnézed az ujságot.

Kép

Kép
tiácska
 
 


Joli,de jó,hogy kijöttek azok a tanárok,és veled maradtak.Zárd be az ajtót,sose lehet tudni.
Holnap délutánra eljöhetnél kicsit errefele :wink:
A sztrájk miatt biztos nem megyek dolgozni,de ha lehet és az óvónénik lesznek,akkor Krisztát behajtom a csordába,mert ez a két tücsörtök már sok volt neki,ma már "kisLaurázott",hiányzik a barátnője :lol: :lol:
Hajni,Nagymamit megúsztam,mert Laci kipakolt az anyjának,hogy milyen jogon csinál nekünk programot a tudtunkon kívűl,és kénytelen volt anyós megkérni a testvérét..Eddig az volt az érv,hogy Zoli(a testvére anyósnak) nem akarja vállalni a tulajdon anyját,erre kiderűlt,hogy nem igaz.Jó tudni... :wink:
Lacival görbe délelőttöt tartottunk,elmentünk sétálni egyet,csak fél 1-re értünk haza..
Oti,az jó,hogy van aki figyelje Kristófot. Hugomnak sok asztmás rohama volt pici korában,aztán suliidőre elnőtte szerencsére,de bizony emlékszem sok rohamára,azért kérdeztem,mert tudom,hogy mivel jár.Remélem nem haragudtál meg,és Hajni sem veszi "ugatásnak" :lol: :lol:

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Gyö! Örülök hogy a párad a sarkára állt. Egyáltalán nem haragszom meg. Ez az ovi nagyon jó azért választottam. Hihetetlen hogy miket nem csinélnak itt és vállalnak be a ovónénik pedig önkormányzati ovi. És hogy milyen kedvesek és aranyosak de nem csak a z ovonénik hanem mindenki. Ezért merem ott hagyni Kristófot, egyébként lehet meggondolnám.
Biztosan ugy tünik kivülről hogy rossz anya vagyok . :wink:
Még nyuszit sem vetttem a fiaimnak,hihihihi
Tényleg Gabi hogy vannak a nyuszik?

Kép

Kép
tiácska
 
 


Oti, a neten nem találom a cikket, a februári Kismamában van, a címe Levegőre szomjazva. Szívesen neked adom az újságot, de azt nem ígérem, hogy kimegyek hozzátok :P Azt hiszem, hogy Gabiék hazavitték a nyuszikat a nagypapához...
Gyö, holnap délután ötig dolgozom, még beszélünk, lám milyen lesz a napom. Ma azt hittem, hogy marad lasagne holnapra is, de hát vacsorára is azt ettek a lurkóim, úgyhogy másodikot is kell főzzek majd. A sztrájk miatt lehet, ha nem tudnak iskolába menni a gyerekek, akkor változik a megszokott rendszer is.

KépKép
Kép
el..né
 
 


Jó reggelt, hoztam mindenkinek a mai naphoz szükséges folyadékát!!!! :D
Szép és tartalmas napot mindenkinek!!!!
erif1
 
 


Sziasztok!
Erika, köszi a kakaót! Idejöttem meginni, mert a gyerekek jól felbosszantottak, pedig nem voltam bent náluk 5 percet se. Csongi az ághegyéről beszél velem, Barni ügyetlenkedésből meglökte a karom, kiöntöttem a kakaót.
Az éjjel nagyon későn tudtam elaludni, nyűgös vagyok. Megyek dolgozni, a sztájk miatt én kell takarítsak. Fogászatra is van időpontom, nem mondhatom, hogy az is lélekmelegítő körülmény.

KépKép
Kép
el..né
 
 


A nlc-n a fórum helyén nagy fehérség van :x

KépKép
Kép
el..né
 
 


Joli,nekem az a bajom most az nlc-vel,hogy simán megnyílik,de kéne egy tésztarecept(ha már itthon vagyok,sütök) erre akármilyen módon próbáltam a "sütik,képpel" oldalra belépni,nem engedte.Pedig anno onnan írtam ki egy sütireceptet,gondoltam,megkérem a lányokat,adják meg a hsz számát,hogy tudjak hozzájutni..
Tényleg,annakidején az nlc-re is beírtam a receptet nektek,nem mentette el valamelyiketek? LALA KIFLI,ez a neve. Megköszönném..
Eri,a csuklás se játék,akár a fűlzúgás. Vojth Laci is 4 napot csuklott,kétszer kapott injekciót,nem állt el tőle,akkor vitték fel,és derűlt ki,hogy vérző gyomorfekélye van,és a hasfala telt fel a gyomornedvekkel,az váltotta ki a csuklást. Aztán megműtötték,de időközben a késői diagnosztizálás miatt begyulladt a hasnyálmirigye,és hiába műtötték meg azzal is mert szegény már két éve volt júliusban,hogy nincs közöttünk..

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Gyö! Nekem ez a recept van meg mint Lala kiflije... nem tudom hogy tőled, mentettem-e le, vagy még előtte...
Lala kifli
Hozzávaló: 70 dkg liszt, 2 tojás, 1 kefir, 1 dl étolaj, 2 ek cukor, csipet só, 1dl tejben 5 dkg élesztőt, 1 mkanál cukorral. Kelt tésztát dagasztunk. Ha megkelt 4 részre osztod a tálban. 1 részt kiemelsz, kézzel még elfelezed, kinyújtod pizza formára és méretre, mindkettőt. Egyik lapot megkened a most leírt krémmel: 20 dkg Rámát kikeverünk 1 ek sóval, jó habosra, lágyra. Nem tévedés az evőkanál! A megkent lapot befedem a másikkal, majd 16 cikkre szaggatom, kiflire feltekerem. Így jársz el a megmaradt 3/4 tésztával. Vagyis 4 dupla "pizzából" összesen 64 kiflid lesz. Tojással megkened. Sajttal, köménnyel, szezámmal ízesíted, díszíted.

Én is jöttem kávézni, de megyek is, mert be kell vásárolni. Legyetek jók. :)
cshajni
 
 


Sziasztok !
Köszönöm a Bernus nevében a szülinapi jókívánságokat!14éves lett a nagylányom :D
lótusz33
 
 


Gyö,ugyanaz a recept ,amit Hajni beírt neked,és milyen szerencséd van,épp a reggel írták be a sütik képpel fórumra!tudod én is ott bóklászok nap,mint nap...én is sütnék valamit,pedig még van a szülinapi tortából 2 szelet!
lótusz33
 
 


Köszi,Hajni.Most már biztos,hogy ez a recept,ami eddig rémlett,most beugrott,ahogy olvastam.

Ibolya,a reggel sikerűlt bejutni a Sütik képpel oldalra,és én kértem meg a lányokat,azért van beírva a recept. :lol: :lol: Hogy vannak a lányok?

Oti,akkor én még rosszabb anya vagyok mint te,mert nekem lila ibolyám se volt,hogy a nyuszi is járni szokott :lol: :lol: Én becsszó,most hallottam előszőr és ki is akasztott..Már csak az aranyhőrcsögök kell meginduljanak valami ünnep alkalmával,s akkor már jól vagyunk. És nekem eszembe se jutna egy élő állatot a természetes közegéből kiemelni,csak azért mert szimbólum..

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Ibolya,a szülinapi kép hol van?

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Sziasztok újra!
Na, én kidühöngtem magam reggeliben, most már kezdek helyreállni. Még a nlc-re is bejutottam. Voltam fogorvosnál, egy kis tömés hatására rosszul is lettem. Szerencsére hamar helyrehoztak, nagyon hozzáértő volt a nővérke.
Ibolya, jó, hogy itt viszontláthatunk!
Gyö, a reggeli rossz hangulatom és az eső miatt nem terveztem, hogy ma tekergek, de a Lala kifli maitt talán meg kéne gondoljam... Vagy inkábbn neki kéne álljak én is sütni :lol:

KépKép
Kép
el..né
 
 


Jót nevettem magamon :D ,úgy látszik hétfő reggel van!!!igaz,Lotti legalább 100x ébredt az éjjel,pedig nincs semmi baja,talán az időjárás miatt...
Gyö,majd megkérem Iskút,h.tegye fel a képet a tortáról,én még mindig nem tanultam meg,h. kell(és még sok mindent nem)
Ki tudja,h.mikorra bújnak ki az utolsó (4)rágófogak a kisgyermekeknél?Lottinak 16foga van,ha jól tudom 20 tejfog van,tehát valamikor még ki kéne bújjon 4!néha,mikor felébred,intenzíven sír,arra gondolok h.,fogzás miatt!
Kismamák jól vagytok?
Erika,szorítok a vizsgákhoz,de biztos vagyok,h.sikerült!
Dgabi,jobbulást neked,ki ne dőljél,pont most,mikor készülsz munkába állni!örülök,h. ilyen jó bsz-tfogtál ki!
Csg,nyuszi ügyben segítettem volna(régebben is volt,most ismét vannak nyúlaink)de nem voltam még regisztrálva akkor!
Erről jut eszembe,tegnap Lottit megharapta az egyik nyuszi,mert tenyeréből etette őket,szerencsére csak egy picit,de ígyis volt sírás!
Oti,mit kertészkedsz?veteményesed van?és virágoskert?mi mindennap ültetünk valamit,a veteményes az rendben van,a virágoskertet folyamatosan szépítgetem,gyümifákat ültetünk stb.
Na,húzok,vár a házimunka!el kezdett zuhogni,Bernus meg bringával ment suliba...remélem eláll,mire ő jön!
lótusz33
 
 


JOLI,HA JÖSSZ,AKKOR SÜTÖK! :wink:

Ibolya,a képek feltevése könnyebb mint a talicskatologatás,főleg,ha két gyerek űl benne(nekünk most az a kép van a sz.gép asztalon,ahol Lotti és Kriszta űlnek a talicskába)..és ahogy az időt elnézem,még kétszer fog esni,s annyiszór el is áll az eső,míg Bernus hazaér.Ami a fogakat illeti,tényleg most kéne bújjanak Lottinak,Kriszta is kb. ekkora volt,mikor kibújt az "utolsó" 4 foga. Én nem tudom,hogy csináltam ezt a Trézsit,de talán az elején volt,az első fogaknál,hogy nagyon nyálazott,és kissé nyűgös volt,a szemfogai mikor bújtak,akkor vagy két napig ment a hasa,de egyébként úgy megtelt a szája gondok nélkül,hogy csak csodálkozom..Tudom,hogy a fiúk nem bírják úgy a fájdalmat,ez eddig ok.,de Tamás rengeteget nyavalygott fogzáskor,Balázsból ömlött a nyál,egyhuzamban állkendő volt előtte+ nyavalygás,de ez a kicsi,mintha érezné,hogy nem kell gondot okozzon.Semmi külömbséget nem tettem soha,de a 3 az 3 féle módon reagált,mintha 3 külön bolygóról érkeztek volna :lol: :lol:

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Gyö, tekintve, milyen idő van, semmi kedvem tekeregni :( De te csak süsd meg azt a kiflit ! :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


sziasztok!

Lilinek már januárba tele volt a szája,tehát sztem ez alkat függő is,ez a fogzás dolog....és mi mindet megszenvedtük,állandóan felsírt a drágám,állandóan álmából riasztotta a fogmanó,és érdekes módon az utolsó kettő fog,ami a lényeg és mások szerint a legfájdalmasabb,azt észre se vettük.
Nah elmesélek még vmit .........nem ér nevetni!!!!!!rakattam fel műkörmöt.....mert rágom a körmöm,és most rámjött ,h legyen megint,amikor anno dolgoztam ,akkor is volt..... :oops: :oops: :oops: ne ítéljetek el .... :lol: :oops:
itt tök szutyok az időőőőőőőőőőő :evil:
pusszantás......Hajniiii!!!nem úszod meg ,szerezz be képet,mert az oldalam kivan már a kíváncsiságtól :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


ja és Gyööö!
mondjak vmit!ugyanilyen vonalzót csináltam Lilinek,mint amilyen a tied...csak én vmit elbénáztam ,mert nem tudtam ide megjeleníteni!
Vendég
 


írtam az nlcre is......... :shock:
Vendég
 


Nusi, nem ítélünk el....mindenki le kell vezesse valahogy a feszültséget...De kell keressél valami egyebet, hogy ne betegítsen meg.
Barni panaszkodik MSN-en, hogy fáj a feje és hányingere van. Még egy óra, amíg hazamegyek, addig mondtam, hogy feküdjön. Nem tudom, milyen baja lehet, péntek óta otthon van :(

KépKép
Kép
el..né
 
 


Nusi, meddig jutottál el a vonalzóval?
Hátha tudok segíteni!

KépKép
Kép
el..né
 
 


Joli,úgy néz ki,szótfogadtam,mert a Lala kifli most kel..vagyis a tésztája :lol: Nem rontotta el a gyomrát valamivel az a gyerek? Remélem,múlandó a rossz közérzete.

Nusi,a hugom nem tud leszokni a körömrágásról.Kb egy hónapja tettem neki fel pont emiatt műkörmöket,nem túl hosszúakat,csak éppen akkorát,hogy ne tudja rágni. Anyám is el volt csodálkozva,hogy milyen más formája lett a kezének(nőiesebb) és mennyire másak,finomabbak a mozdulatai egyből. De fél nap után letépte,zavarta..De le lehet szokni. Csak nagyon akarni kell. Én is rágtam,azt hiszem 5-kes lehettem,,mikor a manikűrös Bözsi néni,aki házhoz járt,és megkértem,fesse ki a körmöm fehér lakkal,azt mondta,hogy ilyen rágott körömre nem tenne soha.Na én akkor magamban megfogadtam,nekem olyan köröm kell,amit ki lehet festeni.Napközben nem,csak este elalvás előtt rágtam,mindíg abba aludtam bele. De megálltam,emlékszem,kínkeservesen..És milyen boldog voltam,hogy saját elhatározásom,és szabad akaratom van nekem :lol: :lol: ..bezzeg ha a cigire is ezt tudnám csinálni,már önteném is saját magamnak ide né a blokk elé a szobortalapzatot.. :lol: :lol:

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Sziasztok!!
Olyan jokat irtatok!! Helrejottem, csak az epem vacakolt. De volt vukozas es most mar jol vagyok. :lol:
Joli, en utolso honapban kaptam foggyulladast. Szornyu volt. Jo, hogy Te is tul vagy rajta.
Gyo, a lanyod egy stramm csajszi!!
Hajni, en is detto, mint ahogy irod...a buszban soha nem adtak at a helyet, azt hittek csak "balna" vagyok, nem babas. :evil:
Oti, varjuk a kerteszkedos kepeket!
Ibolya, en lattam, hogy van lotusz33 nevu felhasznalo es Rad gondoltam, de csodalkoztam, hogy nem irsz.Titokban olvastal?? :lol: Kerek tortat!! :oops: :roll:
Nusi, nekem termeszetes hosszu kormeim vannak es ebbol mindenki azt a kov. vonja le, hogy nem vegzek hazimunkat. Pedig...de tudjatok. A lakkot meg hetente cserelem, igy mindig apolt a kezem. Rovid, tomzsi ujjaim vannak, sokat javit a kinezeten a hosszu korom. Aki meg elitel... :x
Sztem a fodraszhoz jaras is lelek gyogyitas.

KépKép
mayakarina
 
 


megyek a nlc-re. itt nem tudok kepet feltenni.

KépKép
mayakarina
 
 


Gabi,gondoltam,hogy a retek s egyeb szezondolgok betették az ajtódat..Jó hogy túl vagy rajta. Én általában 2 napot diétázom krízis után,tovább nem bírom :lol:
Most a "száradagomat" lelegeltem szinte az idénre,és már pár napja a vizet csak almaecettel iszom,úgyhogy ehetek majonézes márványtáblát is,uborkával,mert nem árt meg :lol:

Apropó,lakk. Van egy bordós-barnás lakkom,a szégyentelen nem akart lejönni a körmömről az itteni acetonnal,pedig vagy 4 félét is megpróbáltam. Bezzeg az otthoni,az occsó..az levitte..most sporolok vele,mert ki tudja mikor küldenek még :lol:

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Nem tudok a nlc-re sem kepet feltenni. :cry: tul nagy. le kell kicsinyiteni.
Gyo, meg kell probaljam azt a tyuks#ggviragot en is. A fejem meg faj, mert azert a napi csokiadagomat nem hagytam ki. Legalabb tudom, mitol vagyok rosszul. :lol:
Leirtam a Lala-kiflit. Jo lenne megsutni Maya szulinapjara. Mar gondolatban keszulodom, menut tervezek. :)

KépKép
mayakarina
 
 


Kép Kép

KépKép
mayakarina
 
 


Kép Kép

KépKép
mayakarina
 
 


Kép Kép Kép

A piroszem effektust nem tudom honnan kell kiszedni. Bocs.

KépKép
mayakarina
 
 


Gabi!Nagyon huncutszemű ez a szinte kétéves,hallod :lol: :lol:
Milyen menűt terveztél a szülinapjára? Sokan lesztek?

Na,valami hasonló színű az az én barnás lakkom is,de nem gyöngyházas..bezzeg a mosogatástól megpattogzott,de az aceton nem vette le a körmömről,mind úgy kellett lekapirgáljam :lol: :lol:
Hogy a túloldalon levő kérdésedre válaszoljak,én ha sósan sütöm,akkor már startból a tésztába se teszek annyi cukrot,inkább több sót,és a margarin amivel megkenem az porcukros,és szoktam mással is tölteni. Eddig Nutellásat csináltam csak és kajszilekvárost,jóó nagyokat,mint a kiflik amik a kereskedelemben vannak. De most csak sósat csináltam..épp legyen rágnivalójuk a gyerkőcöknek.Drága Tomikám,úgy szereti,mindíg ezt pakoltam neki pénteken este,hogy éjjel mikor megy Kolozsvára,legyen majszolnivalója.Most sütök és bőgök..
Most olyan mérges vagyok,robbanok fel,az előbb hívott Laci,kérdem a fizumat..még mindíg nem utalták..őrületbe kerget ez a cég engem szép lassan..

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Nahát Gabi, látom sikerült :) Megérte a kínlódást! Így láthattuk a vidám, a morcos, a spenótos Mayát :) Na és a nővérét. A körmödet is irigyelem. Nekem ha megnő is töredezik le. És ilyen bíbor körmeim is csak tavaly nyáron a lagziban volt:)
Barni hányt és megy a gyomra. Láza nincs, de jólesik neki a hideg borogatás a homlokán. Azt mondja, aludt is, utánna is csak fáj a feje. Adiig érezte magát csak jól,amíg a zuhany alatt állt. Nem tudom mi lehet ez, remélem holnapra elmúlik.

KépKép
Kép
el..né
 
 


Gyö, én is a sósat sütném szívem szerint :)

KépKép
Kép
el..né
 
 


Látod,Gabi! Kaptál egy igazi pótnagyit Mayának. Olvasom,hogy nem ment ölbe cseppet sem..s te aggódtál,hogy bírja majd cipelni..hát így. Kriszta is csak akkor nyvalyog ha én ott vagyok. Valamelyik nap Balázs hozta haza az óviból,kérte,bújjak el,hogy ne lásson a Kisasszony ha hazajön. Simán bement a szobába,átöltözött,és nekiállt játszani. Bezzeg én le kell vetkőztessem,stb....Én is csak bámúltam,hogy átver a kis semmirevaló..

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
gyö67
 
 


Jó reggelt lányok! Hozok nektek reggeli ébresztőt. :)

Ma jön az anyukám és olyan izgatott vagyok... :) Bár sajnos úgy néz ki Matyi beteg lesz. Szipákol és néha köhög is. :( Mondjuk a kedélye rendben és nincs láza. Így ma még ment oviba. Meglátjuk mi lesz holnapra.
Gyö! Végül megsütötted és megettétek a kiflit? Én nagyon szeretem, de a fiaim nem. :( Nekik inkább a sajtos pogit kell sütni.
DGabi! Mondom én, hogy Maya ügyes lány. :) Tudja, hogya nénit nem szabad leterhelni... :D De egyébként a szeme sem áll jól a lányaidnak. :D Egész huncut csajok. :)
Ibolya! Minden gyerek másként dobja ki a fogait... MAtyi pl. 4 hósan már 2 foggal büszkélkedett míg Bence 9 hósan kezdte el hozni őket. De 2 évesen mindkettőnek megvolt a 20 fogacskája. Szerintem ne aggódj, ha Lottinak nincs szüksége még a hátsókra akkor még eltarthat egy darabig míg megnöveszti. :)
Nusi! Én meg szeretek fodrászhoz járni és bevallom néha már a kozmetikushoz is beülök. Akkor most én is szégyelljem magam? Szerintem mi nők igenis jogot formálhatunk arra, hogy ha úgy tetszik nekünk szépülhessünk. Légy büszke a körmeidre és szokd le a rágást!!! :D
Joli! Hogy van Barni? Kiderült hogy mitől hányt? Remélem jobban van...

Na, mennem kell... még rendbe kell hozni anyunak a felső szinten legalább az ágyat, hogy lefeküdni le tudjon. :D Na, azért annyira nincs fent gáz, csak nem járok fel oda hetente takarítani és most körül nézek mit is kell csinálni. De nem baj, most 2 hétig itt ücsörög anyu. :) Lőjetek már le!!!!!
cshajni
 
 


Sziasztok! Jó reggelt
Hajni , köszi szépen a kávét.Olyan álmos vagyok.A hétvégi munka most jön ki rajtam.
Nusi ! Tényleg ne szégyeld. Én is eljárok rendszeresen fodrászhoz kozmetikushoz és műkörmöm is volt de sajnos 6 hónapnál tovább nem birja a körmöm. Be algásodik. Pedig mlyen más az ember keze. Nem volt hosszu csak éppen hogy .De szép volt. VAn akinek több éve fent van nem okoz gondott. Nekem igen.
Ibolya! Nincs nagy veteményes kertem csak egy pici ahová paradicsom paprika hagyma retek , kis zöldség. ennyi. inkább virágom van sok meg a gyerekekenek a zőld fű ahol tudnak fozcizni
Majd teszek fel erről is képeket.
Gabi ! Kérésedre itt a nagy munkásnak a képe nagy segitség volt hétvégén. Kép

Kép

Kép
tiácska
 
 


Sziasztok
Látom járt nálunk Ibolya, én is szívesen nézegetnék képeket, szólj Iskunak, hogy tanítson meg. :lol:
Hajni, jó neked, hogy jön anyud, legalább pihensz egy kicsit, esténként kiugrottok szórakozni, mert egy darabig úgy sem fogsz megint tudni. Én most csütörtökön megyek kozmetikushoz, pont azért , mint Nusi :oops: . Sosem volt bajom, de most muszáj, emrt egyik újjam eltűnik, ha nem megyek el, mert lerágom tövig :(
Dgabi olyanok a körmeid, mint az enyémek,pont(ha nincs lerágva a jobb gyűrűs). Mit szólsz a zselés megoldáshoz?: Én azt szeretném. Szombaton megyek tanácsadásra egy Highcare Centerbe, a Nők Lapja hírdeti, ajándék is jár, plusz egy csomó mindent elmondanak, megvizsgálnak stb. Jó volna egy kicsi kényeztetés és a fogyás ösztönzése is :( . Jó volna vagy 20-t ledobni.
24-én megint megyünk Dumaszínházba, alig várom, nagyon tetszett amikor utoljára voltunk. A régi babysiterrel lesznek a gyerekek.
Én is figyelem Attilát mert két hét utána tegnap elkezdte az ovit, nem adok sok időt és sztem megint haza hurcol majd valamit.
Puszikák.
erif1
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?