Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Franyó!

persze , vállalni kell, csak én is pl (és még néhányan vagyunk így) néha későn jövök rá hogy amit én írok azt nem csak ti olvassátok akinek írom, hanem pl olvashatja a férjem munkaheyléről bárki és amikor pl róla írok, na szóval abból akár baj is lehet és nema karom hogy a neki baja legyen mert a felesége nem tudja kontrollálni hogy mit írogat a nyilvánosság elé. Kép nem tudom érthető e semmi ilyen dolog nem volt, csak az olyan esetek után mint sofka vafgy pl az a lány akit írtam (mindegy neki van igaza vagy az orvosnak), eszembe jut hogy ja tényleg, nem veszik el az éterben amit én itt írok és megijedek és ezért megkérem a szerkesztőt hogy ugyan törölné már pár írásomat, erre jöna kedve sválsza hogy nem vagyok szerinte felismerhető az írásokból (no persze, lásd fotóalbum), amit írtam nem törvénybe ütköző ezért nem törli. na ezen kaptam fel a vizet, hogy képes kikeresni aminek a törlését kértem, végigolvassa, d enm hajlandó törölniKép Merthogyaz ő álláspontjuk szerint ez beszélgetés, és ezért nem szerkezsthető, tehát ha egyzser én meggondolatlanul, hirtelen felindulásból leírtam valami, akkor azt az atya úr isten se törli ki még jó pár évig a babnet archívból, mert hát már közkincs. na, ez nekem egy kicsit azért sok. lehet hogy túlreagálom, de történnek moostanában ijesztő dolgok. Na ezek után azt hiszem törppicur és Virág dolgába már bele se szólok, szitu azt hiszem hasonlóKép Én pont ilyenbe nem szeretnék keveredni, s evéletlen, se tudatosan.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ja egy kérdés én mért nem kapok soha körlevelet?

Andy
andy78
 
 


Jaj Lányok NE MÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!

Biztos mindkettőtöknek igazatok van ,de attól még egy ekkora társaságot nem kellene itt hagyni.
Hamár igy érzed Törpi,akkor ne komunikáljatok Virággal,de attól velünk miért is ne lehetne?
És forditva is ,Virágnak sem muszáj közvetlenül veled,-szerintem ezt kulturáltan úgy kéne hogy mindenki marad,és szépen nem vesztek egymásról tudomást.
(főleg hogy mi ebből az egészből csak a végét éreztük ki,és nekünk az fel sem tűnt ,hogy Ti ismeritek is egymást)

NA SZÓVAL MARADJON MINDENKI ÉS LEGYEN ITT SZÓ A MI KIS BABÁINKRÓL AZ A LEGOKOSABB MEGOLDÁS!!!!!!


Mariann
Mariann
 

 
 

Andy,
Nekem Csucsuka küldött mailt, beírtam magunkat, és azóta kapok.
Lehet hogy az elérhetőséged nem pontos esetleg?
Átküldjem?

Manó,
ha nem baj, hogy belekotyogok amit Franyónak írtál...csak annyi kieg.em lenne, hogy Virág tudta, hogy én is olvasom és írok is ebbe a topikba. viszont a doki-kismama szitu picit más volt.
egyébként én azt nem értem, hogy ha saját magam kérem a szerkesztőt egy két törlésre, miért nem teszi meg...hisz a saját irományomat szeretném töröltetni....mindegy. végül is jó tanulság

törpi
törpicur
 
 


Andy, küldj egy olyan mélcímet, amiről nem jön vissza! És igérem, kapszKép

Zsófi
csucsuka
 
 


Küldök pár képet Beu kéréséreKép

Timi az ablakból nézi az építkezést:
Kép

Zsebi négykézláb sprintel, a lábamat vadássza éppenKép
Kép

És Timi zsebkendős fejfedő találmányának is Zsebi a szenvedő alanyaKép
Kép

Törpi
Rosszabb napjaimon én is tudok bántóan fogalmazni, pedig nem szándékos. Ha olvastad, múltkor Heppinek morcogtam a Tesco kapcsán, de szerintem mindketten túléltükKép Ha jól esik ide a babanetre járnod, ezért ne vond meg magadtól, rengeteg jófej anyuka van még itt, gondolok pl. magamraKépKépKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Momo,
Kép) köcci

képek Kép
törpicur
 
 


Sziasztok!

Kaska es Viola koszonik a gratulakat :-))) Kover, sovany, kozepes: egykutya, en csajszim es kesz :-)))

Franyo,
jobbulast Ankanak! :-) az tok jo, ha ilyen jokedvu, akkor bizti hamar rendbejon :-)))
A kismama kontra orvos temahoz: igazad van, hogy fel kell vallalni a velemenyunket stb., de megis ketelu dolog ez. Lehet, hogy a kismama szamara nem volt akkora sulya a dolognak, hogy dokit valtson (nem tudom, konkretan mi volt a baj), mert hat a dokik se tokeletesek, mi a garancia, hogy jobbat talal. A doki viszont megsertodik, elzavarja, es hat nagypocisan eleg sztrahas hirtelen uj, megbizhato dokit talalni... Viszont hol ontse ki a szivet egy kismama, ha nem a babaneten? Szoval egy biztos, en nem szoltam volna a dokinak. Ha magatol olvassa, az mas, amugy is jo pont, ha valakit legalabb erdekel a kismamik velemenye!

Apaja este bulizni megy, ezt kompenzalando most egymast gyurik babajaval, en meg regeneralodom :-))) Sajnos, igy nem lesz este babafurcsi, mert kicsit meghuztam a hatam, na nem veszesen, de inkabb nem rizikozok.
Amilyen onzo diszno vagyok, en viszont most megyek es veszek egy forro furdot :-) aztan meg visszajovok, de nem 100%, mert kicsit beajulos fejem van.

Kaska
kaska
 
 


Törpi!

Tényleg jó lenen ha maradnálKép

A ti esetetek tudopm hogy kicsit más, én csak úgy értetetm a hasonlóságot hogy ez a 3. eset amit hallok hogy gondot okoz ez a frány anet. hiszen teljesen más élő szóban, mint írásban. Nekem hangsúlyozom,a z az egy bajom van, hogy nem tudom törölni a saját írásom, amikro akarom. Miért nem tudnak beépíteni egy szerkeszt menüt, ahol jelszóval bármikro törölhetnékKépKépKép na jó, majd túltezsem rajta magam és csak Emmáról írok.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Törpi! Bár Virág eredeti kibukását a főnök munkahelye miatt nem olvastam, de a megjegyzését, ami végül neked rosszul esett, igen. Én sem éreztem bántónak, bár nyilván kondkrét ember konkrét szituációban másképp éli ezt meg. De egyetértek a többiekkel, ne hagy itt minket.

Hát igen, én hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy ez egy nyílt fórum, de sajnos az. Minden idevágó történet rádöbbent, hogy nem magunk között vagyunk, aztán megint elfelejtem. Én mindig azt érzem, hogy egy jó kis csapat vagyunk, lassan kis barátságok szövődnek, és senki nem akarja félreérteni a másikat, mert bízik abban, hogy senki nem akar megbántani senkit. Szerintem erre gondolj, Törpi, meg arra, hogy szívesen látunk téged is. És persze Virágot is.

Tali (teremtsünk alkalmat arra, hogy Virág és Törpi szóban is megbeszélhessék gondjaikat): megkérdeztem a Cserepesházat, ők is adnak bérbe termet hasonló célra. Van egy nagyterem, ott szokták tartani a tornát, jó vastag szőnyegek vannak az alján, tükör, nagy tér, szerintem a célra ideális. Ára fél napra 10000+ÁFA. Ha kb. 10-en vagyunk, az már Mikkammakka ár, ha jól emlékszem. A kisebb termeket nem láttam, de azok tantermek, padokkal, 5000+Áfáért. Csak előre kell egyeztetni, hogy az általunk választott időpontban van-e szabad terem.

Beu
beu
 
 


Beu
jó ötlet a CSerepesház, oda el tudok menni gyalog is Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Momo,
cukiboszik :-))) lehet ott nyuzsges rendesen :-)))
Festeknyalas :-( de sose lehet tudni, lehet, hogy ettol is hizik... :-]
Amugy engem is gyakran akkor fog el az anyai szeretetroham, amikor a ded landol az apja karjaban... :-]

Torpi,
temahoz annyit, hogy en ugyanott (is) dolgoztam, ahol a ferjem, es IMADTAM! Ott heteltem egy csomot, csak azert, mert jo volt a hangulat. Alig akartam abbahagyni a munkat nagypocisan. 'Sz most meg elofordul, hogy o kicsit tovabb marad bent, es en az atomizalt fejemmel es a kovetelozo deddel az olemben ugy beragok arra a draga jo munkahelyre, hogy szep nezni :-] Tokeletesen tisztaban vagyok vele, hogy milyen igazsagtalan vagyok, de olyankor ez nem igazan tud meghatni. Mert meg mindig jobb, ha a munkahelyre vagyok merges, mint ha a ferjemre (ami elofordul), vagy netan a gyerekre...

Kangi,
gratula sokfozieveshez Julcsinak :-)))

Mano,
magas laz :-( jobbulast Emmanak! :-)
szerintem is igazad van, lehetnenek kicsit rugalmasabbak. Ha valaki szeretne valamit visszaszivni, mert az szamara a megnyugtato, mert ne...

Virag,
jesszusmaria, ilyet en is szoktam jatszani Violaval, es nem gondoltam, hogy ettol eltorhet a karja! :-((( Jo, hogy irtad, vigyazni fogok...

Evi,
csak egy tipp: ha a kievett cicit keri, lehet, hogy most a hatso tejet kivanja! Ha esetleg fejsz egy picit a friss cicin, nem sokat, csak egy-ket nyomas, talan erdemes kiprobalni, hatha jobban izlik neki! :-)

Mariann,
gratula joetvagyu virgonc Marcinak :-))) edibogar lehet :-)))

Maci2,
csiniRoni :-)))
Reggel :-( valszeg bal labbal kelt fel a leanyzo, meg szerencse, hogy visszafekudt! :-)

Heppi,
reszvetem Kép
Orsi gyonyoru, sapi nagyon vidam :-)))

Sajnos bucsuznom kell, at kell vennem a stafetat... remelem, nem lesz nehez estenk!

Kaska
kaska
 
 


Andi! Szerintem is jó ötlet, mert én is. Kép De amúgy is elég jó helyszín. Közel az Örs, jól lehet parkolni.

Na akkor képek.

Szerelő Lőrinc
Kép

Térdelés
Kép

Beu
beu
 
 


Sziasztok!
Megvagyunk, zurosek a napjaink. Meg mindig nem gyogyultam meg es az antibiotikumtol surun es futva kozelitem a lakas legkisseb helyseget. Bori tegnap kapta a 4 hos oltasat nagyon megviselte szegenyt nem lazasodott be de nagyon fajt a labija.
Kiolvasta az elso ujsagot, hatalmas elvezettel gyurte, tepte, szaggatta nagyokat sikongatva kozben.
A kiolvasott cora katalogusban volt akcios fa etetoszek.

Heppi, reszvetem a nagyid miatt. Sapka Kép

Maci_2 nagyon aranyos a lanyod milyen gyorsan no a haja lassan megint vagnod kell. Borinak csak egy szal hosszu haja van a fejetetejen az viszont gondorodik.

Mariann nagyon ugyes mar Marci!

Kaska, hatad Kép

Momo, kisfonok kukkolja a munkasokat Kép Nagyon aranyos.

Torpi, jo lenne ha maradnal!
A mondat amin megsertodtel ha eloszoban hangzik el, hangsulyozva, akkor lehet, hogy meg jot nevetsz is rajta!!!!!
Nekem is elegem van neha a parom munkahelyebol, de az tuti, hogy parom jol erzi ott magat sot en is jol ereztem magam mert ott dolgoztam en is. Utalom amikor munkaidon kivul kerdeznek tole telefonon pedig az szupi is lehetne mert van olyan dolog amihez csak o ert. Utalom amikor kollektive elmennek sorozni, pedig amig en is mehettem szerettem azokat az esteket. Hanyingerem van a munkahely menzajatol amikor uborkasalatateszik (fokhagymasKép) amikor Mancika elfelejti a szabadsag idejere szamfejteni a fizetest. Sorolhatnek par dolgot meg aminek abszulut nincs koze a fonokhoz! Es csak pillanatnyi erzesek hangulatok.

Ari
ari
 
 


Sziasztok Lányok!

Már egy ideje olvasgatlak Titeket, de még egyenlöre idöm nem volt bekapcsolódni Hozzátok.
Korábban a kismamás topicba írkáltam, de már mások a kérdések és a gondok ezért gondoltam csatlakozom végre.

Van egy gyönyörü ma éppen 8 hetes kicsi lányunk, Ilang. (bocs az elfogultságért) Kép

Lányok segítsetek!
2 hete kezdödött, hogy van hogy 2,5-3-4 napig nem kakil, de utána viszont akkorát, hogy a környezete nem marad szárazon! Már höméröztük, édeskömény, kamillateával is próbálkoztunk, de nem mindig jártunk sikerrel.

A másik gondunk, hogy elég össze-vissza zajlanak a napjaink, hol ordít egész nap, hol meg alszik.

Az éjszakák is még elég változóak. Mikorra várható, hogy beállnak ezek a dolgok?

Elöre is köszi!

Üdv,
Tündér
Tündér
 


sziasztok,

elég hülyén érzem magam, végig olvastalak benneteket, és igazán nem szeretnék magyarázkodni, főleg így hogy Virág szegény nem is jelentkezett még az irományomra....szóval én nem sértődtem meg. ezt már korábban is írtam, nem is haragszom, csupán nem tetszett az amit Virág viccnek gondolt. de van ilyen nem?
tényleg nem sértődtem meg, nem is haragszom, csak elgondolkodtam ezen és ezért búcsúztam el.
nem szeretném ha bárki azt gondolná, hogy Virágot meg akartam bántani,mert ez távol áll tőlem.
valószínű finom tolakodásomnak Kép lettem áldozata, de megértettem, és többet nem kérdezek bele semmibe bármilyen jószándék is vezéreljen.

Tündér,
mi is sokat szenvedtünk a kakival, volt hogy Réka 5! napig nem kakilt pedig volt kamilla tea, cukros víz, hőmérő...minden....végül jött a glicerin kúp. ez 4x, 5x, megismétlődött de azóta rendben van.
ha már 8 hetesek vagytok valószínű nemsokára azért ez be fog állni, bár ahogy hallottam az anyatejes babáknál ez előfordul és nem is ritka.
Nem próbáltál még pici rendszerességet a kajcsikkal? nagyjából nálunk is 8 hetes kortól kezdődött a 4 óránkénti etetés.

sziasztok,
törpi
törpicur
 
 


Tündér, a séta és a fürdés idejét is próbáld kb. beállítani. Akkor talán Ilangnak is könnyebb lesz igazodnia a kinti világhoz. Sok sikert!

Manó, látod én a végén csak azt szerettem volna, ha a sofkát az azonosítókból törlik. A kereső akkor szerzőre nem adná ki az irományokat. NEM IS REAGÁLTAK!!! Kértem emilben, nyilvánosan. Pedig az ember tényleg néha belefeledkezik az írásba négyszemközt a géppel. Ráadásul ha vki csak szerző szerint olvas, nem is látja az összefüggéseket, így aztán könnyen félreértelmez. Azóta próbálom saját magam cenzúrázni. Emmának jobbulást!
Ari jobbulást! Kis balerina-tündéred gyönyörű!
Mariann, gratula MArcinak.
Beu. Lőrinc gyerek is mindjárt besegít apájának. Szegény elnyomott nő leszel!! Hol van az a cserepesház?
kangi, hát csak megjön a kedve. Paradicsomos krumpli volt? A lányok nagyon kedvelték a kelbimbót, karfiolt, brokkolit. Nem tudod mostanában mikortól ajánlják?
Franyó, Kangi! Marcipánnak szigorúan zacskóban aszalt másnapos kifli a jussa. Ebből nemigen tud nagyobb darabot. ha mégis, akkor kihorgászom a szájából. Győri kekszben tényleg nincs tojás. A mienkben méz van. Azt nem adok, nem akarok, míg nem követeli, mégis édesség... Ankának gyors gyógyulást!
Momo, tündéri tündérek. És persze, hogy a Te érdemed!!

Nálunk Kata jött ma lázasan a suliból. Na ezért nem szeretem az őszt. Az utóbbi hónapban nem volt olyan hét, hogy mindenki egészséges lett volna. El a vírusokkal!!! Költözzenek a Marsra!

Na, megyek teregetek egyet. Aztán megnézem, van-e vmi aláfestés a tévében vasaláshoz. Utána bekukkantok, vidámakat írjatok!!!

sofka
sofka
 
 


Kaska,

csak,hogy megerősítselek abban,hogy Vilcsi rendesen gyarapszik:ma voltunk mázsálni 3 hós oltással egybekötve.Petra 6020g.Szóval csak azt akarom mondani....megnyugodhatsz,kicsi Vilcsi nagyon szépen gyarapszik,sőt....mindig előttünk jár. Kép HURRÁ! és gratula!!!

Petra az oltást aránylag jól viselte...már alszik a kis szentem remélem reggelig.

Tali hol és mikor?

jó éjt mindenkinek
szép álmokat

Sofka kivasaltál? Milyen aláfestést találtál? Kép

Évi+Petra
Évi24
 
 


Törpi,
teljesen érthető a szitu, első olvasatra is. Én most is úgy érzem, hogy semmi okod nem volt megsértődni. Én megpróbáltam magam a helyedbe képzelni, és asszem engem nem zavarna, ha a férjem beosztottjának a felesége bármi rosszat szólna a közös munkahelyre. Az ő dolguk, és kész. Virág elég diszkréten utasította el a választ, szerintem nem volt bántó, csak határozott. Bocsi, de én így gondolom. Azért is bocsi, hogy egyáltalán belebeszéltem, de ha már itt bontakozott ki a konfliktus Kép...

Kangi,
morzsafuldoklás bruááá Kép...

Manó,
neked ebben teljesen igazad van, ezzel a részével egyetértek, szerintem is pofátlanság, hogy nem törlik az üzidet, ha kéred. Kép Sofkának meg nem is válaszoltak, ez még rondább dolog Kép. És nem is értem ráadásul, hogy miért... Amit írtam, arra a konkrét esetre vonatkozott, amiről meséltél.

Momo,
lányaid olllyan szépek, hogy ihajjj! Kép Néha eszembe jut, hogy a második baba, akit fiúnak szeretnénk, lehet, hogy szintén lány lesz, és olyankor mindig te jutsz eszembe, és rájövök, hogy két lány is lehet NAGYON JÓ BULI. Ezt most elég zavarosan sikerült megfogalmaznom, de biztos érted, mit akarok mondani KépKépKép.

Kaska,
én is így gondolom, én se szóltam volna, csak szerintem nem csoda, ha az orvost zavarta a dolog.

Tali: hosszú hétvége nekem tuti nem jó, már van programunk három napra, a negyediket meg Apával szeretnénk tölteni édeshármasban Kép.

Beu,
Lőrinc drágabogár!!! Kép Nagyon aranyos, ahogy szerel! Kép

Tündér,
nekünk a hőmérő segített Kép. De amennyire én tudom, csak anyatejes babáknál még a 6 nap kakinélküliség sem gond! Összevissza-sírósság nálunk úgy két hónap után múlt el, kb., de háromhónapos korára, ha hasfájós, az is megszűnik, és tényleg érezhetően nyugodtabb napok következnek! Kitartás! Kép

Sofka,
nem is reagáltak? KépKépKép Kifli: nem nagyobb darabtól fuldoklott a csaj, hanem egy letapadt icipici morzsától valsz., mert nem láttunk semmit se a szájában Kép.

Na megyek, hazajött Apa, megyek szeretgetni Kép

Pussz
Franyo
franyo
 
 


Szia Tündér!

De jó hogy jöttél!
Hogy választottátok ezta szép és különleges nevet a kislányotoknak? még nem is hallottam ilyen névről d etetszik!

Én úgy emlékszem hogy olyan 3 hónapos kora körül kezdett oszlania káosz kicsit. Persze azóta is van bőven, de utána már néha sikerült terveznia programunkat isKép persze mindíg változika napirende, de legalább vanKép

A kaki szerintem ha a közte lévő napokon nem nyűgös, hasfájós akkor nem gond, sok bab kakil ilyen ritkán. ha hasfájós akkor az már rosszabb, akkor lehet masszírozni, ki lehet próbálni a szélcsövet (állítólag hatékonyabb minta hőmérőzés). A kamilla tea sajnos csak nagyon cukrosan hat kaki ügyben, cukor nélkül vagy enyhén cukrosan semmit sem érKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sofka!

Szerintem egyszerűen nem feladata szerkesztőnek hogy ilyenkkel foglalkozzon, biztos csak a trágár meg nem idevaló dolgokat kell törölnie meg archiválniKép De azért lehetne ezt kedvesebben is közölni, az hogy téged válaszra se méltatnak, nekem meg nem is tudom hoyg a szerkesztő válaszolt vagy más, csak valaki beírta hogy nem írtam semmi olyat amit törölni kéneKép Azért jó lenen ha ezt én dönthetném el. Írtam is megint a szerkesztő topicba, eddig nem foglalkoztam vele, de mióta olvastama válszt azóta nem hayg nyugodni.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ja, hogya lényegről is írjak, Emma még délután sem volt túl jól, 38,8 as lázzal, de beadtam neki pandolt és onnatól felvidult. Ki gondolta volna. Lényeg hogy 1/2 9-kor elaludt, remélem kialudja a lázat. Este nem tűnt már annyira melegnek, bár még biztos kicsit lázas volt, d enem tudtam neki megmérni mert úgy ordított még akkor is ha a hónaljában mértem Ilyenkor hiányzika fülhőmérőKép
Ja, és szegény még el is esett, felrepedt a szája, vérzettKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Jöttem panaszkodni kicsit. Ma volt minden ami csak kellhet. 1. összevesztem a Cora-s buszsofőrrel, olyan egy tahó volt. Ingyenes járat, de még kérésre se akarta kinyitni a hátsó ajtót, hogy az anyuka fel tudjon szállni a babakocsival (itt Db. csak az első ajtókon lehet felszállni napközben, de általában a buszsofőrök kinyitják a hátsó ajtókat is). Mikor már én is szóltam neki, akkor vette észre magát. Ritka az ekkora b*****, meglátszott, hogy még sose kellett neki babakocsivel tömegközlekednie. GRRRRRRRRR
2. Édesanyám délben telefonált, hogy édesapámat megint beutalták a kórházba, két kisméretű cisztával (múlt hét kedden engedték csak haza). Egyből fel is ment a vérnyomásom, de szerencsére meg tudták oldani ambulánsan, leszívták neki. Igaz, hogy nagyon fájt neki, de így haza mehetett és csak naponta kell járnia tisztításra + kötözésre.
3. Voltam a védőnőnél (nem a sajátom, hanem a helyettese, akit imádunk) és megmutattam Zsanka száját. Hát nem a fogát látjuk, hanem egy steril ciszta növekszik ott. Valószínű, hogy most kezdett el nőni az ínyébe a fog, de még hosszú idő mire felér, de az ínye tetjén meg nő ez a vacak. Így ez is fáj neki, meg az is fáj neki. Szegényke rág ezerrel mindent, és hullajtja a krokodi könnyeket. De ma már úgy néz ki használt a dentinox, mert alszik, vagy csak nagyon fáradt volt már??? Mindegy lényeg, hogy alszik.

Kaska
Ne aggódj a hízás miatt. Zsani most legutoljára nem híztott, csak 40 dkg 4 hét alatt. Én nem parázok rajta. Nem alultáplált, nem nagy rá a bőre, nem éhezik látványosan. Most a foga miatt kicsit rosszul szopik, de próbálom félálomban etetni, így elfogadja és nincs ordiba.

Tündér
Szia itt köztünk!!! Szép nevet választottatk a lányotoknak! A kakival szerintem ne nagyn foglakozz, tisztán anyatejes babáknál előfordul hogy 10 naponta 1 szer, és naponta 10-szer is akár. A mechanikus ingerekhez meg nem jó hozzászokatni, mert utána már csak úgy fog kakálni. Persze ha hasfájós valahogy ki kell csalni a kakit...

Momo
Tündériek a boszik Kép A kissebik csak nem a zoknidra pályázik???

Na most ürült ki a fürdő, rohanok is befele, de olvasni jövök még...

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!

Olvastam micsoda vihar támadt itt miattam Kép. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni Törpitől, nem sértésnek szántam a mai mondatomat, ezért is tettem oda mosolygó fejet. Azt viccnek szántam, de tényleg Kép.
A szennyest pedig nem akartam itt nyilvánosan kiteregetni, ezért nem írtam ide, privátban pedig azért nem részleteztem azt, amit én elég bosszantónak tartottam akkor, mert ez nem az én és az Ő dolgunk, amit nekünk kellene megoldani. A jövőben nem írok semmi olyasmit, ami nem a gyerkőccel kapcsolatos, nehogy bárki bármit sértőnek, bántónak, félreérthetőnek találjon.
Totál hülyének érzem jelenleg magamat, hogy eddig leírtam olyan dolgot is, ami bántott, vagy bosszantott, ezentúl ezt igyekszem elkerülni. Valószínűleg valami hiba van az értékrendszeremmel és a humorommal, el kell gondolkoznom ezen úgy tűnik, ezért nem jövök egy darabig.
Törpinek írtam privát levelet egyébként, hátha sikerül tisztázni a helyzetet vele.
Jó éjt mindenkinek! Virág
virga
 
 


Virág! Ne már! Semmi baj veled, csak egy félreértés volt. Tessék jönni rendesen! Kép

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Végre visszatértemKép A múlt heti vihar kicsapta a modemet, a fél városét, és annyi munkájuk volt, hogy csak mára csinálták meg. A gép viszont még garanciás, így máshová nem akartam vinni.

Csak végigfutottam ezt az oldalt, és megütöttem a szemem a taliKép szó. Felvilágosítanátok egy szegény elmaradottat a konkrétumokról?

Julka nettelenségem alatt betöltötte a fél évét. Kedden voltunk státuson+Menjugate oltáson, 6700 g, ami kifejezetten előnyös a baba-mama tornánKép Fix fél éves szülinapján nekifogott "kutyázni" és lehúzta a zoknijátKép Nagy élvezettel eszik, néha gyümit, néha főzit, benyomná az egész üveget, de csak felet ad a zord anyja egyelőre. Éjjel továbbra is 3x-4x ébredKép Viszont a hozzátápi óta kakiproblémák vannak, semmi nem használ, 3 naponta produkál csak.

Jó éjszakát!

Urszila
urszila
 
 


Törpicur!
A freemailes címedre írtam.

Jó éjt! Virág
virga
 
 


Szia Urszila! Gratula Julka mindenféle teljesítményéhez. És isten éltesse sokáig!!! (Hogy nem vettem észre???) Tali szerveződik, de még nincs semmi konkrét.
Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Csak ülök itt döbbenten, már felöltöztem, reggeliztem, fejtem...a két boszi meg este 9 óta folyamatosan szunyálKépKépKépKépKép Mi van ma????

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Beu, én benne vagyok a Cserepesházas taliban is, ha részletesen elmagyarázzátok, merre vanKép
Lőrinc naggyon helyesKép

Nadine, na ilyenkor szoktam én valami rontásra, megátkozásra gyanakodniKép...aztán másnapra kitisztul az égKép És azt nem mondták, kell-e valamit Zsani cisztájával csinálni?

Urszila, BOLDOG FÉLÉVESSÉGET JulkánakKép De jó, ti már ennyit kajáltok! A villámlás nálunk is nagy galibákat okoz, de szerencsére eddig még csak az ISDN dobozra fájt a foga, a gépem túlélte...el is bujdokolnék, ha még az is feldobná a talpátKép

Virág, ne menj mán el te se! Szerintem simán át kéne lépni ezen a dolgon, ne rágd magad rajta. Az igaz, ha valami ismerősöm is írna ide, én kicsit cenzúráznám vehemens természetemet, de amit leírok, azt felvállalom még a rokonság előtt is attól függetlenül, hogy tetszik-e nekikKép
Na többet nem beszélek a dologról, én várlak visszaKép

Tündér, szia itt, gyönyörű neve van a lányodnakKép A ritkább kaki teljesen normális anyatejes babáknál. Ha mégis segíteni szeretnél neki (mert pl. hasfájós), akkor igyál te valamilyen hashajtó levet: szilvalé, 100%-os narancslé. Szerintem ez első lépcsőben jobb megoldás, mint a mechanikus módszerekKép
A napirendet még kicsit korai reklamálni egy ekkora babánál, főleg, ha igény szerint akarod szoptatni, szerintem 3 hós kora után lehet már valami rendszerességet kialakítani.

Ari, csak nem Augmentint szedsz? Én le se tudtam tőle szállni a rötyiről napokigKép Azért most már tessék meggyógyulniKép

Franyó, te mindíg elkerülöd azokat a talikat, ahova én is eljutokKép Csak nem félsz népes családomtól?Kép
Igen, nagy buli a két lány is, én remélem, hogy nagyon jó barátnők lesznek, bár elég különböző jellemekKép
Halkan megsúgom: én még nem tettem le a kisfiúról se, azért harmadikra is sikerülhet, igaz Sofka?

Lányok, én bevallom, saját érdekemben nem adok Zsebi kezébe kenyeret és kiflit, mert seperc alatt apró morzsákra tépkedi ahelyett, hogy szopogatná, vagy rágcsálnáKép A konyhában már egy egész egérfalka jól lakhatna utánaKép Remélem, azért egyszer leszokik erről.

pusssz
Momo
Vannak nekem egyáltalán gyerekeim??? Na megnézemKép


Momo
momo
 
 


Jo reggelt!
Alszik, gondoltam kihasznalom az a par draga percet Kép
Orulok,hogy jok voltak a linkek. Az utolsonal, ahogy a pocakbanBaba oldala nyilt meg, fent a cimek kozott talaltok fejlodest honaprol honapra, nemtom mert nem azt linkeltem be, szoval mar megszuletett babak fejlodesere gondoltam.

Timici
A haztartasi kex tegnap folt eloszor tesztelve, es rogton 3at is bevagott Jazi. Szoval koszi a tippet nagyon jooo! Kép

Magdi
Nagyon jok a kepek. Kép

Koszi mindenkinek az orrverzesre a gyogymodokat. Maci2 irta,hogy 10percig befogom a baba orrat. Letezik szerintetek olyan gyerek, aki ebren van es 10 percig kibirja,hogy szorongatom a verzo nozijat? Kép Maci2, nem teged akarlak ezzel bantani, ugye erted???? Kép
Sofka-sosem jutott volna eszembe mentot hivni! Koszi a tippet. Kép

Toffi
A glutenmentest meg nem sutottem meg, de biztosan potolhato a tejci vizzel.

Zsofi
Nagggyon jok a kepek! Kép
Mi is a zuhanyzotalcaban furdetjuk mar Jazit. Csak altalaban ruhatlanul Kép

Heppi
Nagyi Kép Kép
Sapi Kép
koszi, kicsit osszevissza szedem, nem birom magam raalitani a rendszeressegre Kép

Beu
Isten hozott a "Most megfullad a gyerek vagy mi vaaaan:" Klubban Kép Ne aggodj, tulelik siman.
Hatha nem felejted el a Csalogany utcai konyvet ha jottok?!... (Mikor? Holnap Kép )
Haha, megeloztunk, Jazinak mar van sajat, kulonbejaratu billentyuzete! ;) persze a szerelokeszlet nalunk meg varat magara Kép

Maci2
Jok a kepek! Kép

Mano
Emmanak hamarhamar gyogyulast!
Szajrepedes Kép

Virag
Ugyik vagytok! Gondolom mar tukon ultok...

Mano2
Szopiveg Kép

Franyo
Most vagyok! Kép
Remelem Anka mar kifele nathasodik?!

Mennem kell, nyenyenye felebredt.
Jok legyetek
Norka
norkini
 
 


Sziasztok!

Maci_2
Játszó RoniKép

Manó
Most hogy írod, én sem tudom megnyitni (csak mindig elfelejtem Zsófinak írni)
Egyszer én is szerettem volna töröltetni, eredmény, mint NáladKép, én sem voltam azonosítható (de azt nem írta, hogyan tudnám jobban azonosítani magam)

Momo
Azért írtam, hogy a Te érdemed, mert a Te lányod, nem az enyém (párod meg nem is ír ide). Egyébként ha jól emlékszem, 9-szer fényképeztem Timit, ebből ez a legjobb, még egyen látszik az arca, a többin félrefordult, egyen nem is látszik, mert kilépett a képbőlKép Én meg úgy voltam vele, hogy azért is lefényképezemKép

Évi
A ciciben mindig van tejKép

Manó_2
Dorka és a cicákKépKép

Kangi
Sokatevett JulcsiKépKép Na ugyeKép

Törpi, Virág
Drukk, hogy megegyezzetek és mindketten jószívvel maradjatok! Mindkettőtökre szükség van ittKépKép (igaz, nem tudom, mi volt a konkrét eset, csak amit így "kihallok")

Kaska
Biztosan volt valami a levegőben, mert én is ki akartam húzatni a fejemKép

Beu
Szerelő LőrincKép Zsombi megenné a cuccotKép És megint elaltatta magátKép

Ari
Jobbulást, már jó régóta benne vagy, nem?

Tündér
Üdv itt és gratula IlanghozKépKép (virágnév, ugye? az ilang-ilang illóolajból gondolom)
Zsombinál 8 nap a kakimentes rekord, de én nem piszkálom, mert nem zavarja, hogy nincs kaki (csak engemKép). Meg szoktam hallgatni, hogy morog-e a hasa (ne legyen bélelzáródás), ennyi. Egyébként amióta úszni járunk, 2-3 naponta van kaki.

Nadine
Rossz napKép
Ugye a mai jobb?

Sofka
Tegnap láttam a dm-ben krumpli karfiollal bébiételt 4 hós kortól.

Urszila
Gratula a félévességhezKép és a kutyázáshoz isKépKép és persze a nagyevéshez isKép
A 3 naponkénti kaki problémás?

Én sem tudom, hol a Cserepes házKép
Na, megyek, merzt megint hosszú lett (és még nincs kész az angol házimKép)
PusziKép
Toffi + jógyerek Zsombi
toffifee
 
 


Momo
Drukk a kissráchozKépKép Nekem is két tesóm van, a harmadik a sorban a fiúKép
Fix díjasok vagytok? (net) MSN-ezhetnénk, beadtam egy mikrofonbeszerzési kérvénytKép

Magdi
MSN?

Norka
NyenyenyeKépKépKép
Receptet mentettem, egyszercsak kipróbálomKép
Most almásakat kell sütni, mert Apa tegnap úton volt, hazafelé vett egy rakás almát (volt is itthonKép), kamránk nincs Kép

Itt sem vagyokKép
Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Nem sokat aludtam az éjszaka az itt történtek miatt. Elolvastam az utolsó pár hozzászólásomat, nem találtam benne semmi bántót továbbra sem. Senkiről nem írtam konkrétumot, helyet, nevet. A konkrét esetet leírtam Törpinek, döntse el, hogy akkor amikor azt írtam mérges vagyok, megtehettem-e. A legtöbb munkával kapcsolatos kiborulásom azzal kapcsolatos, hogy a férjem sokat dolgozik és kevés időt tölt velünk, de ez már másnál is előfordult.
De hánykolódás közben eszembe jutott amit Manó írt.
Szerintem a szerkesztők azért nem törlik az üzenetet abban a topikban, mert ha jól emlékszem nem regisztrált felhasználó és ez szerintem kellene az ilyen kérésekhez.
Láttam már más topikban olyan megjegyzést, hogy 'a felhasználó kérésére törölve', tehát valamikor működött a dolog.
Most már tényleg eldugulok, nem szeretnék zavarni senkit.

Törpi!
Legalább annyit visszajelezhetnél, hogy elolvastad-e a mailemet. Kérlek miattam ne menj el innen, egy ilyen hülyeség miatt megsértődnöd kár lenne. Egyszerűen ne olvasd el amit írok ha ennyire zavar.
Ezek szerint a tali lefújva Kép. Kár Kép. (és ezt most úgy kell olvasni, ahogy le van írva, mindenféle felhang nélkül. A szomorú arcok szomorúságot jelentenek)

További jó babázást mindenkinek!
Üdv, Virág
virga
 
 


Te Toffi, Ti apátok, meg Miapánk egyúton járnak? Én is vagy húsz kg almát kerülgetek!! Menni az a mikrofon?
Tegnao én fejem is zizi volt. De nurofen csodát tett.
Augmentintől nekem is gyomrom fájt, stb. Utóhatásként meg itt a gomba. Na ezért akarok a homeopátia tudora lenni!
Momo, megvannak? Ma nálunk is sokáig aludtak. Na persze, könnyű nekünk, nagylány beteg, nincs iskola, oviba meg így nem megyünk. Viszont ne tudjátok meg mi van itthon. Most öt perc béke, úgyhogy rohanok ebédet készíteni.
sofka
sofka
 
 


Gyors beköszöésre van időm. Robó tegnap megkapta a háromhós oltás és elég nyűgi, bár ez lehet az időtől is....
Most egy percre letettem, de már nyekeregKép.
Jövök még ma:

Anita+Robó(aki tegnap volt három hónapos)
anita77
 
 


Sofka
Fejfájás: én aludni próbáltam, de már két gyerek között körülményesKép
Mikrofon: nem a mennyi a gond, hanem hogy én nem tudom, milyet venne őKép, ezért kell körbeudvarolni, hogy vegye meg.
Alma: Apa Tökölön volt Kép

Anita
Gratula a háromhónapossághozKépKép és drukk a gyors nyügi-elmúláshozKép

Tényleg Momo, megvannak a boszik?Kép

Toffi
toffifee
 
 


Virág,

elnézést, most kapcsoltam be a gépet, olvasom amit írtál és fogok jelentkezni priviben, megígérem.

törpi
törpicur
 
 


Sziasztok,

Ma éjszaka 1,5 óránként keltünkKép Én nem is tudom, honnan van erőm végigcsinálni a napokat. Pedig valahogy mindig van tiszta ruha, kaja, nem áll hegyekben a mosatlan. Szerintem már nem is tudnék 6-8 órát aludniKép

Andi
Éjszakádért irigy-irigy. Kép

Heppi
Nagyi miatt részvétem. Kép Anyának lenni télleg jóKép Bár amikor Kevint becézgetem, az apja mindig megjegyzi, hogy hajnalban más hangnemben beszéltem a gyerekről. Szóval jó, de nem könnyű.Kép
Orsi és a sapó is nagyon édi!

Beu
Már akartam kérdezni a szopival altatásról... Szóval nálunk is ez megy, főleg nappal, és gyanítom, hogy éjjel is igényelné. De mi már ott tartunk, hogy ha nem szopi után teszem le, nem is veszi a lapot, hogy alvás van. Én is nagyon ronyózok, mi lesz, ha már nem lesz szopi. Ti is csináljátok napközben is? Nem kéne valahogy leszoktatni? Te próbáltad?
Szerelő LőrincKép


Maci2
Asszem te kérezted, hogy az új sérómról kép... hát, sajna nem lehet. Egyrészt, mert megmostam, és Meg Ryan már nyomokban sem bukkant felKép másrészt nincs digigépünkKép
Kevinnek is nyitva volt a szeme merüléskor, de totál meredten néz felfelé rám, és közben iszonyúan kapálózott.És persze sírt utána. Nemtudom, nekem nem jó rágondolni, azt se tudom, mi lesz holnap. Ha továbbra is ilyen gázos, inkább nem dugom víz alá, pokolba a búvárreflexszelKép
Roni nagyon aranyos a képekenKép

Manó
Jobbulást Emmának

Momo
Sprintelő Zsebi nagyon édes!!Kép Timi meg "csak" nagyon szépKép
Hát igen, egy kétévesnek hajmeresztő dolgok jutnak eszébeKép vagyKép
Egy 3fiús anyuka mesélte, hogy pl az ő gyerekeinek eszébe sem jutott az egyre magasabb lépcsőfokokról ugrálni, amíg nem látták a bizonyos gyerekjogurt-reklámot. Szóval megelőzésképpen nagyon figyelj, hogy Timi ne lássa, hogy BÁRMIT csinálszKép Biztos vagyok benne, hogy a közeli múltadban levelet adtál fel, tehát bélyeget nyaltál, és Timinek megteszettKép

Ja, apropó nyaldosás:
-Haver! Mé' nyalogatod azt a könyvet?
-Há azt írták benne, hogy lsd. a 28. oldalon..
Kép

Mariann!
És hogy fejlődik Marci? Kevin még mindig nem emelte meg a s.ggét, egyáltalán. Ha rásegítünk, elindítjuk, simán megfordul hasra, de magától nem. Tök jól elvan hason, háton is, de eccerűen lusta mint a dög. Én már megint aggódom kicsitKép

Franyó
Jobbulást Ankának isKép

Tündér
Télleg gyönyörű nevet adtatok a lányotoknak. Bár én nem biztos, hogy merném, pedig nagyon egzotikus és gondolom igen ritka!Kép
Kaki ügyben nem tudok nyulatkozni (hál Istennek). Ha rendesen gyarapodik, szerintem nem gond a 3 naponkénti kaki.
Napirend ügyben nekem az jött be, hogy nagyon figyelem Kevint, mit-hogy fejez ki. Soxor nekem is üvöltés volt pl ébredés után, aztán rájöttem, hogy csak cicizni akar egy kicsit, és aludni tovább, játék helyett. De persze mire ezt megszoktam volna, már megint más rendet akar... Szóval maximális rugalmasság az elején. Én 1-2 hónap múlva tervezem, hogy valami normális napirendet alakítok ki, (5-6 hónapos korában) stabil étkezésekkel és nagyjából stabil alvásokkal. Aztán persze ki tudja, mi leszKép

Sofka
Jobbulást a lánykának

Évi
Gratula a gyarapodáshoz!

Na, ez tegnap estig... Hátha tudok még jönniKép

Pusza
Elli
ellimami
 
 


Hihi
Nyulatkozni=Nyilatkozni.
Nyulatkozni 1 év múlva fogunk apával, elindul a kistesó-projectKép
E
ellimami
 
 


Sziasztok!

Most nagyon rohanok, meg nagyon ideges vagyok, mert most kell mennem a bíróságra tanunak, amit már írtam korábban. Nem nekem valók ezek a dolgok, nem tudok emberek előtt beszélni és általában ha feltesznek nekem egy kérdést egyből visszakérdezek. Remélem azért minden rendben lesz.

Tündér!
Neked szeretnék csak annyit írni gyorsan, hogy nálunk igazán gond volt a kaki. 4 hónapos koráig CSAK! akkor kakilt, ha én valahogy kiszedtem belőle. Ha próbáltam várni, akkor volt hogy 8 napig sem produkált semmit. Én kipróbáltam minden nem mechanikus módszert (tea neki, rostos nekem, has maszi ...), de semmi nem segített.
Aztán 4 hónaposan elkezdtem neki adni a gyümileveket, kezdetben csak pár kanállal és egyből megoldódott a helyzet, van hogy napi kétszer is van kakiKép És nem szokott hozzá a kúphoz meg a hőmérőhöz szerencsére.
Figyeld hoyg milyen a széklet állaga. HA olyan normális, és nem kemény, darabos, akkor nincs az emésztéssel gond.

Most rohannom kell, drukkoljatok, hogy ne égjek be és ne ájuljak el, mint ahogy szoktam.

Réka
muki
 
 


Toffi,
Fogalmam sincs tegnap mi volt a baj. Viszont (koppkoppkopp) az éjjel egyszer kelt fel enni, utána csak 7.15-kor. Nem is tudom mikor aludtam egyben ennyit utoljáraKép Most is elaludt.
Nekünk anyukám hozott almát (fél zsáknyit). (Hogy Roninak legyen mit enniKép)

Manó,
Na akkor semmiképpen nem találtam volnaKép Megnéztem, nagyon édes a nagylányKép
Jobbulást a kis betegnek, plusz gyóhypuszik.
Tényleg kár, hogy a saját korábbi hozzászólást nem lehet törölni.

Momo,
Mi jövő héten megyünk mázsálásra. Kíváncsi leszek.
DokinéniKép
Nyál mint oldószerKép meg Kép is.
Képek és boszik édesek, mint mindigKép
Gyerekek megvanna vagy megszöktek?

Mariann,
Micsoda gondok! Remélem nem durrant szét MarciKép

Évi,
Szerintem itt minden anyuka sajnálja a picurját, amikor oltásra kell vinni.Kép

PsAndi,
Én üveg almareszelőt vettem (volt műanyag is, de azt megfogja). Először turmixoltam, de nem lett eléggé pépes (vagy csak nekem nem volt türelmem kivárni). Vitaminvesztésről még nem hallottam.
Én is éppen hogy megsimiztem a lányt, aztán úgy üvöltött mint a fába szorult féreg.

Virág,
Drukk a gyors bírálathoz!

Manó2,
CicákKép
Összebújni ezután is tudtokKép

Törpi, Virág,
Nem lehetne hogy mégis mindketten maradtajok? Naaaaaa... Olyan jó lenneKép

Törpi,
Picuri édesKép Nincs több kép?

Franyó,
Én még nem mertem kenyérhéjat adni Roninak.
Jobbulást Ankának!
Képet mikor teszel fel?

Andy,
Roni jövő héten mázsáltatjuk, kíváncsian várom.

Kaska,
Milyen volt az apátlan estétek?

Beu,
Lőrinc nagyon édes a képekenKép
Csrepes ház merre van?

Ari,
Egy szál? Mint GusztávnakKép Bocsi.

Tündér,
ÜdvKép
Anyatejes baba? Ha igen, akkor nincs semmi gond a kakival. Nálunk 4-6 napig nem volt kaki (8 volt a max.). Ha láttam hogy szenved, akkor adtam glicerines kúpot. Majd ha megkezditek a hozzátápit, akkor rendeződik. Addig is javaslom, hogy igyál gyümölcshúsos Hohes-C-t, vagy szilvalét (mustot már nem tudsz), illetve a szilva minden formában segíthet (pl. aszalva). Hátha valamelyik bejön. Pocimasszázst próbáltátok?
Éjszakák beálltáról nem tudok nyilatkozni, nagyon gyerekfüggő és adott gyereknél is változik menet közben. Roni 2-3 hónaposan végigaludta az éjszakákat. Most meg örülök, ha csak 2-szer kel.

Sofka,
Jobbulást Katának!

Nadine,
BuszsofőrKép
Jaj, szegény apukád. Hát nem használ a drukkom. Akkor megadrukkkkkkk!!!!!!
Szegény ZsaniKép És mit lehet kezdeni egy ilyen cisztával? Drukk, hogy ne fájjon!!!
Azért fel a fejjel!

Urszila,
Végre!Kép
Korábban gratuláltam a fél évhez. Nagyon ügyes Julka. És milyen jó étvágya van. Roniról ugyanezt sajnos nem lehet elmondani.

Norka,
Orrvérzés: Egy könyvből másoltamKép (egyébként nem befogás, levegőt azért kap)

Elli,
Szegénykém, üzenem Kevinnek, hogy kicsit hagyja pihizni az anyukáját, mert hosszú távon ezt nem lehet csinálni.
ViccKépKépKép

Maci_2
maci_2
 
 


Bocs a kisregényértKép

Réka,
Drukk megy! Csak ügyesen!

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Maci_2 igen Gusztavos eleinte 3 szal volt Kép de ketto mar kihullott.

Momo nyertel Augmentint szedek Kép

Toffi, lassan 2 hete nem tudok kimaszni ebbol a nyavajabol.

Tali, mi nem tudunk menni, mert megyunk a Matraba (Gallyateto) egy egesz hetre, ha sikerul osszecsomagolni meg bavasarolni mar vasarnap elmegyunk.
Ha valaki arra jar szivesen latjuk egy kis melegedesre tisztaba tevesre egy beszelgetesre. Mobil szamom a tablaban benne van. Ha tudtok inkabb SMS-t kuldjetek (neha nincs terero Kép)

Udv Ari
ari
 
 


Virág,

válasz ment, bocsi, de sok minden volt, nem tudtam egyből írni.
tali miért van lefújva?

Maci_2,
köszi, vannak még képek, rekababa alatt az albumban. ha ma lesz időm frissítek.

Réka,
drukk nektek, biztos ügyi leszel

Nadine,
szegény apukád, és Zsanika Kép
jobbulást mindenkinek

sziasztok
törpi
törpicur
 
 


Sziasztok!

Bocsi, megint eltűntem.

Ha tényleg közel van az Örshöz az a Cserepesház, akkor én arra szavazok! És ezesetben esetleg el is tudunk menni. Moszkvától kifele bkv 40 perc helyszin nekem nagyon nem jó (melózni jártam arra 4,5 évig, RÁkosliget Csillebérc viszonylatban, na azóta isten ments, hogy önszántamból bumlizzak annyit).

Voltunk Csömörön babauszin. Itt az a jó. hogy nincs csoport, meg fix idő és haladás, hanem mindenki egyénileg megy amikor tud, és egyéni tempóban haladunk. Ja, és hetente van 3 alkalom (másfél ill kétóra), amin belül megint csak akkor mész, amikor akarsz, és addig vagy, ameddig a baba is jól érzi magát. ANcsi nagyon élvezte, kellett neki egy 10-15 perc mig ellazult (de addig se sirt, csak nagyon lesett), utána járt az egész teste, kurjongatott stb. Majd egy órát bent voltunk, és nem is fázott közben. A ciki csak az volt, hogy a Wartburg lámpáját égve hagytam közben, és az aksi annyira lemerült, hogy betolni sem lehetett. (végül egy találtam egy másik wartburgost, aki megszánt, annak az aksijáról beinditották, és utána úgy jöttem haza, hgoy csak le ne fulladjon) Közben Ancsi előbb üvöltött egy csomót, majd elaludt. Utána itthon aludt, több mint 2,5 órát, igaz az elején kicsit tologattam (kint a babakocsiban), a végén meg arra ébredt fel, hogy már behoztam.
Tegnap barackot is kóstolt a kis félévesem. Izlett neki talán, legalábbis nem tiltakozott ellene.

Annyi mindenre lehetne reagálni, bocs, hogy csak elvétve.

Látom, az éjjeli alvás és a hozzátápi nem igazán jön be a többségnél. Mit ne mondjak, most a barack után rosszabb volt az éjjelünk mint általában....nem jó jel.

Még ott tartok, hogy Évi: miért zavar ha szopja az ujját most? Ráért, hagyd babának lenni!!!

Orrvérzés: fiaim nagyon orrvérzősek, bár ilyen picinek még nem csinálták. Náluk a vatta az orrba módszer a nyerő, mert attól mehetnek a dolgukra. Oviban csinálták a befogósat is. Meg jó szokott lenni a hideg viz a tarkóra. És fő, hgoy anyuka ne pánikoljon.

Hasraforgatás+kartörés: jeszzus, most a frász jött rám, én se gondoltam volna, hogy ebből ilyen is lehet!

Elli:Mozgásfejlődés:szerintem nyugi!! Egy ilyen nyugis, igencsak jól gyarapodó babánál teljesen normális, hogy lassabb a mozgásfejlődése. És még nem is lassabb, csak nem szabad a szuper gyerkőcöket (Anka stb) venni etalonnak!!!
Ancsi már 6 hónapos, de még mindig inkább nyafog, hogy forditsuk hasra, pedig 4 hósan már sikerült neki, mégse csinálja. Hátra meg csak véletlenül kerül, és tiltakozik is! Mondjuk kutyázik, meg fekvőtámaszozik (égbe meredő popsival), de mászásnak se hire se hamva. Pedig kb egy hónapja már próbálkozott, még haladt kicsit előre is, azt most semmi.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Lányok,
Létezik olyan, hogy a baba 3 nap után jön rá, hogy mégsem szeret valamit?
Kb. 3 napig megevett 100 ml sütőtököt. ma meg jó ha a felét.
A meggyet a múlt héten szerette, most az almás meggyet nem eszik.
Szóval ma cicis napunk van.

Na, megyek főzök valami kaját magunknak isKép

Maci_2
maci_2
 
 


Itt még úgy tűnt hogy szereti a sütőtököt
Kép
Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Én sem értem miért van lefújva a tali. Valamiről lemaradtam?

Cserepesház: Ma felhívott a szervező, valami miatt nem akarja a jövő hetet, szerintem csak az ünnep miatt, pedig nyitva vannak. Most nem tudom, mi van tali ügyben, de mi elutazunk, szerdán jövünk vissza. Szerintem, ha mégis a Cserepesházra esne a választás, valaki próbálja meg felhívni őket. Tel:3632656 Sipos Katalinnal beszéltem. Remélem, mégis lesz tali, és esetleg olyan időpontban, mikor mi is tudunk menni.

Most búcsúzom, tele a fejem a pakolással.

Maci! Lehet hogy már nem szereti Roni a sütőtököt, viszont nagyon éééédes! Mármint Roni.Kép

Pusz, Beu és Lőrinc
beu
 
 


Sziasztok!

Törpi: Átküldöd az emailt.

Azért leíróm ide is de már javítottam a profilomba is a jó email cim: belagyine@hotmail.com

Most csak ennyi
Sziasztok
Andy
andy78
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?