Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Remélem jól telt a húsvét mindenkinek és a lányoknak volt sok locsoló!
Mi persze megint lebetegedtünk, ez a specialitásunk, karácsonykor is betegek voltunk. Szerencsére most csak egy enyhébb lefolyású megfázást sikerült összeszedni, csak néha kell porszívózni Emi orrát és szó nélkül hagyja! Fogalmam sincs, hogy hol szedhettük össze a kórt, mindig inkább túl vagyunk öltözve.
Cipő témában továbbra is nézelődöm az interneten, de sehol nem találok 8-9 ezer forintnál olcsóbban : ((( És egy méretet hord majd a gyerek max. 2 hónapig! Sokkal nagyobbat meg nem lehet venni, mert nem bír benne járni.
Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok,

remélem már jobban vagytok Zizi!
Na tegnap kibújt kisasszonkámnak a jobb alsó foga egyik csücske, úgyhogy nem kell majd pici proti:)a mellete lévő csak készülődik.Nem viselte rosszabbul mint eddig bármit, szerintem a hónapok óta nem alvást kell betudni a fogzásnak:)

megyek anyához egy pár napra, kicsit fel kell töltődnöm és kell egy kicsit aludnom, mert kész vagyok.Csütörtökön jövünk vissza mert menni kel Somodi dokihoz hál Istennek,Kiváncsi vagyok Jolánka most mennyinek méri Lencsét:)
Sziasztok,

Szilvi
pirike74
 
 


Sziasztok

gratulalunk Lenusnak az elso fogahoz !!!
Eminek jobbulast!! remelem mar jol vagytok.

Holnap elsetalok abba a cipos boltba (felteve ha nemfelejtem el ;) es megnezem az arakat. Remelem nem 9e felet lesznek...

Az en lanyomnak sikerult tegnapelot a szuleimnel csak 2x felkelni, de azota semmi :( 2 orankent font vagyunk, mar azon nevettem hogy ejszaka mar egyedul is felhuzza lassan a pizsumat, legalab fel sem fog kelteni :P

Szilvi jo alvast !! (en az anyumeknal kiprobaltam tovab aludni, de meg rosszab volt mint ha koran keltem volna, ugyhogy en kivarom mig eccercsak tenyleg meggondolja magat es az eves helyet alszik...)

KépKép
karinca
 
 

 
 

Sziasztok!
Mi már szinte teljesen meggyógyultunk szerencsére, de ebben a ronda időben most csak az ABCig merészkedünk el, remélem hét végén már jobb idő lesz és lehet sétálni!
Szilvi, kipihented magad Anyukádnál? Gratulálunk az első foghoz! Tudom ajánlani a DMben lehet kapni 3 darabos tanuló fogkeféket. Emi imádja rágni őket, (a hűtős rágókák nem érdeklik) hátha Lénának is segít a fogzásban.
Egyébként ha semmi bajotok nincs, Somodinál lehet új időpontot kérni, és emiatt nem kell visszajönnötök. Én is csináltam ezt nyáron, mikor Anyuméknál voltunk. Mi jövő hét vége felé tervezünk Anyuékhoz menni, most lesz a hivatalos bölcsis jelentkezés is.
Képzeljétek, mi is kipróbáltuk a Mira féle felülést, hogy fogtam Emi lábát, és neki is megy, nagyon jópofi : )
Karin, megnézted a cipőboltot? Én most kaptam egy Killefeet márkájú cipőt (1x használták), de sajna még nagy. Jól néz ki, bőr kívül belül és nincs betétje. Most egyelőre kivárok, ha olyan gyorsan tavaszodik mint tavaly, akkor lehet nem is érdemes cipőt venni, hanem már rögtön szandált.
A szopis önkiszolgálásra lassan Emi is rájön. De szerintem az a legédesebb, amikor apját meglátja félmeztelenül és nála is bepróbálkozik! Aztán meglepődik, hogy mi ez a szőr a számban : ))))
Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok Lányok !

Végre van időm leülni a gép elé(anyós ma nem segít nekem)....

tehát 1*is már jól vagyok szép nagy kőveket szedtek ki belőlem tehát jó döntés volt h a 2*baba előtt még inkább eltüntetem az epeköveket.

Ma elmentem a 2*kerületi Varsányi bölcsibe mert egy ismerős azt mondta ott felveszik a gyereket(protekcióm volt elvileg)ha arra hívatkozom h a kerületben a bölcsitől 6 percre dolgozom...nagy reményekkel mentem és kirőhögött a vezető jelenleg a 69 voltam a bölcsi kb 40 férőhelyes és még nem volt a májusi beíratkozási roham+nem vagyok kerületi tejhát=felejtős az egész....

Itt az Ilosvay bölcsibe tartozunk ahol szintén kb 40 helyre 100 vagy több gyerek van,JA ÉS 17TŐL CSAK ÜGYELET VAN tehárt ha megtudják h reggel 8tól este 5ig BUDÁN dolgozom=kinevetnek....

de mielőtt jőn a második gyerek jó lenne visszamenni legalább 3 hónapra dolgozni h ne csak 29e kapjak meg egyébbként is ez röhejes szerintem...

Ha letelik a 2 év az az éhbér amit kapnak az anyukák a gyerek után éppen a pelusra és stb..elég

Ti miképpen oldjátok meg ezt a helyzetett???

ITT A JÓ IDŐ kivéve ha nem havazik ,hurrá játszótér lehet talizni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

beáta

Kép
beataa
 
 


Tothzi mti hova jelentkeztek a bölcsibe?Az Ilosvayba május 1/2 hetében van beíratkozás.

Kép
beataa
 
 


Ja és mi mindig Salus cipőt és szandit veszünk mert elvileg 6fokosan van a döntése a talpán + a Kolos rüsztje óriási és ennél a cipőnél a fűzős rész teljesen lemegy a cipőne

Kép
beataa
 
 


megint én vagyok Salus cipőt tudtok nézni a Nagy Lajoson lévő babacipőboltban is ...az ár szokásos sajna 7000től

de szandiba lehet venni 2 számmal nagyobbat is mert az nem vészes ha kicsit nagy ..

Kép
beataa
 
 


Sziasztok,

megjöttem anyától, jó volt egy kicsit nem itthon lenni....Lénát a foga különben nemigen viseli meg, kicsit csálé és csak egy van kint egy kicsit, gondolom a másik is majd felzárkózik:)

Az alvás helyzet nemigen változott, anyósom szerint túl erős a tejem és javasolta teáztassam Lénát, ne szoptassam éjjel...ezekután gondolom értitek miért nem vagyunk haverok.
Hozzáteszem ő nem volt képes a fiait szoptatni csak 2 hónapig, utána teáztatott.A terhességemet is "végigkisértette" a 30-40 éves praktikáival, melyeket kérés nélkül osztogatott én már akkor is mondtam, -akkor még finoman-hogy vannak szakemberek akikhez fordulhatok ha kérdésem van, illetve van nekem egy anyám aki szintén válaszol ha kérdezek, de ő sem szól bele a dolgaimba mit hogy csináljak.

na most ez a telefonbeszélgetés már igen emelt hangon folytatódott ilyen "erős tejes" entréé után, kérdeztem tőle, hogy ezt honnan vette, vsz onnan ahonnan azt a javaslatát is, hogy hagyjam sírni Lénát mert attól erősödik a tüdeje...ja, és legutolsó látogatása alkalmával 8 hónapos unokájának piskótával akart kedveskedni és ki volt akadva amikor mondtam neki, hogy Léna még nemigen eszik ilyet, nem is fog egy darabig, ja meg akkor foga sem volt...

Nem egyszerű eset.Megkértem Petit, beszélgessen el vele, mert mégegy beszólás, hogy hogyan neveljem vagy etessem a gyerekemet-ráadásul valami elavult ősrégi hiedelem-és ki fog borulni a bili, amit nem kívánok senkinek, mert nagyon fogy a cérnám....
A Peti bátyjának a nejét is 10 éve egrecíroztatja, csak ő be van tojva tőle és nem mer szólni, csak nekem panaszkodik állandóan.Még jó, hogy Debrecenben van az anyós és nem jön sűrűn.Mi sem fogunk menni szerintem egyhamar:)

Na ez a helyzet.Ma voltunk Somodinál, kértem beutalót az alvásklinikára, talán mondanak valamit, majd áprilisban megyünk.

Este még bekukkantok!

sziasztok!!
Sz

KépKép
pirike74
 
 


Sziasztok!
Szegény Szilvi! Mit jelent az, hogy erős a tejed? Behúz a gyereknek?? Az én anyósom szerencsére nagyon normális és csak segít, ha kérjük, de nem osztja az észt. Azóta áldom, mióta megismertem, mert szerencsére Gábort is nagyon jól nevelte, nem egy elkényeztetettanyámasszonykatonája.
Ha van kedved és szép az idő, esetleg holnap vagy a jövő hét elején sétálhatnánk egyet!
Bea, örülök, hogy sikeresen vetted a műtétes akadályokat. A bölcsis helyzetet ismerem, mert mi a 2. kerületbe fogunk költözni Anyuékhoz ősszel és oda jelentkezünk bölcsibe, a hidegkúti Hunyadi utcaiba. Kb. 3szoros a túljelentkezés minimum az egész kerületben, szóval még a kerületiek is csak "rászorultság esetén" jutnak be. Állítólag 2009 elején nyitnak még egy bölcsit Budagyöngyén, de nektek az nagyon kiesik gondolom. Mi már novemberben előjelentkeztünk, és áprilistól lehet "hivatalosan" jelentkezni. Persze dolgozni nekem is vissza kell menni januártól. Ha nincs bölcsi, akkor Anyukám lesz otthon Emivel. Meg akkor is, ha nagyon nem tetszik a bölcsi nekem vagy Eminek.
A Salus tippet köszi, már én is hallottam, hogy jó, A Nagy Lajoson hol kapni? A Minimanóban?
Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok !

A Salust a Nagy lajoson a Bosnyák tér és a Posta között lehet kapni,a Mini manó egy rabló...
de a Salus forgalmazója:
Salus 1117 nDombovári út 1 2043938
Kimet cipő 1118 nRétköz u 12 2468034


nekem nagyon erős volt a tejem Kolos 12 hónapig csak azon élt és semmi tea vagy stb..nem is tudja milyen a cumisüveg csak a csörös meg az itató...aztán magától abahagyta

amikor most bentvoltam a korházbanelső alkalom h ilyen sokáig magára hagytam olyan szinten aggódtam h mi lesz vele KÉPZELJÉTEK előző este beindult a tejem...hihihi tiszta döbbenet volt

Visszatérve a zsíros tejre :kicsit ezért hasfájos volt a Kolos de az infacol bevált az espumisan viszont teljes negatívum

Akkoriban kevedsett aludtunk dehát az a dolga a kismamának h fentlegyen,aztán szép lassan egyre jobb

Mostmár Kolos 8kor elaludt de max 9 és reggel 6ig/7ig alszik ha éppen nem jőn a foga

nekem anyám fiatal dolgozik nagyapám meg 91 éves kilőve anyós szegeden tehát marad a bölcsi
ahogy hallom lehet h nemveszik fel mert túljelentkezés van és ma lehurogtak a telefonban a bölcsődés nénik nehohy május előtt megjelenjek....

Kép
beataa
 
 


ha 2 gyerek között az ember nem megy vissza dolgozni akkor mennyi lesz a gyes és a gyed??

Kép
beataa
 
 


Sziasztok!
Bea, én a családinetről vettem anno az infokat a gyedről meg ilyenekről, ott részletesen leírják, hogy mit hogy kell kiszámítani.
http://www.csaladinet.hu/kisokos/gyed-gyes/
Sok sikert a bogarászáshoz! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok!

Bocs hogy ismeretlenül idepofátlankodom, csak gondoltam hátha érdekel valakit:

XVII-X-XVI-XIV. kerületben takarítást és bébiszitterkedést vállalok. Írj és megegyezünk: gurzo@citromail.hu

Ildi

delfinke
 
 


Sziasztok

Bea pont ma gondoltam rad hogy irok vegre egy get-well-soon sms-t de sajna a gephez sem jutottam a mobilomat nemis tudom hgoy hol van.. Miranak jonnek a fogai... kepzelheted. Viszont mar ketto kint van neki. Napkozben semmit sem aludt szinte, csak ha mozgot a babakocsi, de sajna amint megalt, annyi volt az alvas, es nemaludt vissza sem hiaba kovarogtam a kornyeken vele vagy meg egy orat.

Ugye viccelsz a bocsivel itt az Ilosvain ???? En is beiratom Mirat szeptembertol .... csak remenykedem hogy az 1 evesek korosztalyaban nemlesz tulkereset :(( Meg kineztem a Bacskai utcait, picit odeb van, de azert holnap felhivom oket.
Vagy nemmegyek vissza 8 oraba dolgozni :?: :idea: jo otlet..

Zita - orulok hogy Eminek is teccik a "Mira fele felules" :))


Az en anyosom meggondolta magat es szombat helyet mar holnap jon... es parja nelkul de viszont az egesz hetvegere :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

jo ejt

KépKép
karinca
 
 


Hello,

Zizi,
ha ma jobb lesz az idő akkor menjünk ma, de jövő ht elején is jó lesz, szivesen megyünk veletek sétálni, jó lesz végre megint csevegni egyet!!

Úgy tűnik az esti alvást a Viburcol kúp elősegíti, tegnap kapott egyett popiba Léna és aludt is vagy 4, 5 órát egyfolytában ami nálunk ugye nagyon ritka, nem is tudtam felfogni , csak ott néztem az órát és számolgattam:)Viszont amióta felállt állandóan csak állni akar, semmi mást, ja meg mászni.

Ma jön Jolánka , nem tudom ugyan minek, mert tegnap találkoztunk, de nem bánom, mert kikérdezem a bölcsibe jelentkezésről.
mennem kel magzatom lázadozik...

sZ.
pirike74
 
 


Hali

Karinca!

Ugy mükődik a bölcsis beíratkozás a 14 kerben h kiválasztas 1 bölcsit május 1 és 2 hetében vmikor 9/12 között bemész és hívatalosan beíratkozol és + megjelőlsz még a lapon másik bölcsit ha ez telítve lenne hova mennél még.
Sajna csak májusban lehet menni amit hülyeségnek tartok mert ezer anyuka a gyerekkel egyszerre fog tolongani 1 irodában a gyerekek örjőngenek és az anyukák idegesek lesznek.Nem értem miért nem lehet folyamatosan gyüjteni a beíratkozást és azt május közepén egyesíteni utána dönteni.Hiszen teljesen mindegy h ki mikor megy beíratni döntés ugyis csak május közepétől van 2 hétig,Utána levélben értesítenek.

éppen tegnap este a híradóban volt h nincsen férőhely...még jó h arra buzdítanak h szüljél gyereket de utána miből tartsam el a 29e ből?Én szívesen lennék hivatásos anya 3 gyerekkel v 2vel ha megélnék a cspből

Tothzi köszi az infót majd bogarászom ha a Kolos nem ül az ölembe,igy eléág nehéz vele írogatni

Pirike 74 amikoe KOLOS FELÁLLT 1 hétig nemtudott leülni s amig nemtanulta meg addig fehérre szorította a kezét a jároka rácsaival mókás volt

amintanyós lelép mér tudok majd sétállgatni bárhova sőt lassan a játszó is aktuális lesz mert jönnek a jó idők

hoppá csöngettek megjött anyós...

Kép
beataa
 
 


[quote="pirike74"]H írta:pirike74ello,

Zizi,
ha ma jobb lesz az idő akkor menjünk ma, de jövő ht elején is jó lesz, szivesen megyünk veletek sétálni, jó lesz végre megint csevegni egyet!!

Úgy tűnik az esti alvást a Viburcol kúp elősegíti, tegnap kapott egyett popiba Léna és aludt is vagy 4, 5 órát egyfolytában ami nálunk ugye nagyon ritka, nem is tudtam felfogni , csak ott néztem az órát és számolgattam:)Viszont amióta felállt állandóan csak állni akar, semmi mást, ja meg mászni.

Ma jön Jolánka , nem tudom ugyan minek, mert tegnap találkoztunk, de nem bánom, mert kikérdezem a bölcsibe jelentkezésről.
mennem kel magzatom lázadozik...

sZ.


Szilvi
ugyan ez van nalunk is a Viburcol utan - 4-5 orat aludt egy huzomba ejszaka amint megkapta. Tegnap 7tol nagyon almos volt,lefektettem elaludt de kb 5x felebredt sirva aztan ejfel elot kapot egy kupot es fel 4ig aludt, tegnap is 8-tol kapta a kupot es reggel fel negyig huzta. Ezek a csuuuuunya fogak :(

KépKép
karinca
 
 


Szia Bea

koszi az infot!!! Mehetunk akar egyut is ha gondolod a beiratkozasra... idegesitjuk majd oket egyszerre... Mira mondjuk tuti nemfog visongani, mindig erdeklodoen nezelodig - de majd megbeszelem vele hogy hogyan is kell azt :lol: :lol:


Szilvi, Zizi - a cipobolt amit montam az ugyan az amit a Bea is irt.
Voltunk ma ott, de csak 10tol nyit es mi 9kor ... viszont nem a legolcsobik fajta, de azert nem 10 ezer forintok... Vaszon cipellok voltak olcsobbak, szandi akcio van meg most, es a bor cipok markatol fuggoen - 4e.. akar 12ig is ha jol lattam.

Bea - anyospajtas temat oszinten sajnalom... kepzelem a nagy "segitseget" - az enyem ma este alit be :evil: :evil: :evil: fene tudja meddig lesz de montam a ferjemnek hgoy vasarnap a hazzasagi evfordulonkat nem az anyossal szeretnem tolteni.
Ha az en anyukam van itt - a 28nm - az mindenkinek kicsi - de az anyukam peldaul nemvarja meg hogy felkeljunk, kimegy a konyhaba es megfoz, vagy elfutt boltba, bosnyakra vagy takarit a furdoben - szoval barmi amivel tud segiteni... anyos az atmegy a szomszedba egy ismerosunkhoz ahol 1.5 eves pici korabban kel mint Mira... Esze agaban sincs valamit odeb tenni vagy peldaul megfozni... A mulkor lemosta a kredencet a konyhaba es ket napig ezt halgattam hogy nembaj hogy lemostam ( KONYORGOM 1 DARAB KETAJTOS SZEKRENY VAN ES 1 DARAB 1 AJTOS....) :evil: :twisted:
Viszont ert a picikhez. Mikor a ferjem kicsi volt, othon volt vele es meg ketto masik gyerkocre is vigyazot. - a nehez eletet mindig elmondja elejetol vegig... neha levegot sem vesz, tobbnyire elkezdi a mondatot es mas temaval fejezi be.. ugyhogy en csak bologatok bologatok es alig varom elhuzzon.... :lol:
Meg jo hogy csak negyedevente eccer telik neki buszjegyre.... (nemhinnem hogy gyakrabban nincs ra penze - megics csak az egyszem unokaja pesten lakik es mivel nyugdijas csak par szaz forint, nem?)
na mindegy... latom lesz meg mirol irogatnom amint elmegy...

KépKép
karinca
 
 


Na megint en...

megsem veszunk hazat most, marad a tetoter beepites ... Vissza kellene mennem korabban 8 oraba dolgozni a hitel miat, es azt nemakarjuk. Lehethogy meg az augusztusi vissza menest is eltolom legalab jaunarig.
Ha meglenne a tetoter - nyerunk plusz 2 szobat es egy furdot is a teton... Viszont az is lesz 1-2 honap mig be lesz fejezve, es abban az idoben nemfogunk tudni itt lakni a Mirkaval. ugyhogy en a szuleimnel leszek vele.

Mindenkinek szep anyosmentes napot kivanok :)))

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok

Karinca:majd egyeztetünk és akkor irány a bölcsi


Lányokl mi vasárnap megyünk a börzére és multhét pénteken megvettem a Bors ujságot (soha nemszoktam)a mesefilm miatt és volt benne egy kupon a börzére 450 ft értékben

Anyós elvileg azért segít merta mütét után nemlehetne emelned de gyakorlatilag én főzők mosok és emelem a gyereket(csak egy kolonc)de nem nálunk alszik hanem a párom tesójánál szerencs!!

hOPPÁ EBÉDELNI AKAR MENNEM KELL HIHIHI

b.

Kép
beataa
 
 


Lányok nem akarok beleszólni de nemérdemes mindig kupozni ha jőn a foga és nem alszik,a Kolos nagyon megszenvedte és szenvedi sőt még állandó hőemelkedése is volt.....én vettem, olyan zselét a fogára ++++amim a végén bevált az az alkohol 90% ami fogzásra van és a dr irja fel ha kéritek,fülpiszjkával lehet felvinni az inyre !!!!!!előnye h nemharapja át a gyerek az ujatokat


DE NEM AKAROK OKOS TOJÁS LENNI CSAK kOLOSNAK ÉN NEM ADTAM MERT AKKOR ÁLLANDÓAN ADNI KELLETT VOLNA

b

Kép
beataa
 
 


Bea,

kénytelen vagyok kúpolni, lévén félóránként keltem éjjelente, amióta van kúp azóta van alvás.A homeopátia lényege az, hogy nem lehet hozzászokni, és túladagolni ezért üdvös dolog, nem gyógyszer.Biztos jó ötlet alkohollal kenegetni egy baba ínyét?Attól tuti jól alszik!

FONTOS, OLVASSÁTOK EL ÉS ADJÁTOK TOVÁBB!!!!!
HÍR:

Egy anyuka a 2 éves gyerekével várta a nagyobbat 2 napja az Érdi úti iskola (XI.ker) elött. Egy román rendszámú Merci megállt mellette, egy férfi kiszállt és útbaigazítást kért, majd visszaült. A még nyitott kocsiajtón át a gyereknek egy csokit nyújtva akarta megköszönni a segítséget, amikor a gyereket berántotta az autóba, az anyuka kis huza vona után visszarántotta, végül nála marad a gyerek. A kocsi elindult, de a férfi visszaszólt, hogy "úgyis elviszem". Anyuka a rendszámot megjegyezte.

A rendőségen kiderült, hogy a rendszám egy román Dacia rendszáma volt, nem a Mercedesé. A rendőrök elmondták, hogy az elmúlt 2 hónapban 17 kisgyereket vittek el így, nyomtalanul. A csokiban valószínűleg nyugtató lehet, azonnal kiviszik őket az országból, az egész utat átalusszák. Nem bíztatták a szülőket, azt mondták biztosan nem lett volna meg, ha elvitték volna. Ovodáknál, iskoláknál, játszótereknél, bevásárlóközpontoknál vadásznak.

Nem értem miért nem lehet erről a hírekben hallani, halálosan meg vagyok döbbenve.

Vigyázzatok!

Megdöbbentő egy kisbabás barátnőm küldte, figyeljünk oda!!!

Sz.
pirike74
 
 


Helosztok,

feldobtam még pár oldalra a megdöbbentő esetet Isten ments, hogy megtörténjen valakivel egy ilyen borzalom!

Bea,

köszi a bölcsis infót, egyelőre én csak a listára akarok feliratkozni, kiváncsi leszek mit mondanak, nekem a Bölcsöde utcait ajánlották, de el akarok menni nyílt napokra még pár bölcsibe..A minap találkoztam egy hivatásos bébiszitterrel az utcán, csak akkor lett világos, hogy nem a kissrác anyukája amikor ő elmondta, nagyon nagy szeretettel viselkedett a babával.Elkértem a számát, de remélem be fog jönni a bölcsi Lénának, 2 éves korában vissza kell menem dolgozni, hacsak addig nem jön a közeljövőben induló másodállásom össze és már nem kell mennem dolgozni :lol:

Karin,

a tetőtér beépítés is jól hangzik és az is klassz, hogy addig anyukádéknál lehettek, Mira is jól ellessz szórakoztatva a nagyszülőkkel.ANYÓSHELYZETET átérzem, szorítok, hogy gyorsan elhúzzon.)


Jóéjszakát,

Szilvi

KépKép
pirike74
 
 


Sziasztok
huh most igy elalvas elot ez a sztory, Szilvi, picit megijedtem.. nemis picit. A gyerekemet porazra kotom magamhoz az fix...

Bea
en sem vagyok gyogyszer manias, sot alergiam is van jo nehanyra. viszont a homeopatia az gyogynoveny alapu, es alitolag nem artalmas. Nemtudom hogy masak hogy vannak vele de ha az en babam fajdalomtol szenved, nemfogom vegig nezni hogyan sirdogal es probalom neki enyhiteni. Mindig jobb a homeo mit pld Panadol, nem ? A gel-t lenyalogajta az ujjamrol, jobb esetben az inyerol. Viszont alkohotl azt nemtennek a szajaba en sem :lol: :lol: :lol: majd megiszom en es bealszik az anyatejtol :lol: :lol: :lol: csaaaaaaaaak vicceltem... alkoholt mar csak hallasbol ismerem, Pedig neha ugy megkivanok egy jo nagy korso sort :?

Na jo ejt. anyos is mar alszik... vegre :roll:

KépKép
karinca
 
 


Hellosztok,

Lénámnak kibújt a másik alsó foga is, a Viburcolt pedig imáimba foglalom, tegnap is aludt egyfolytában, csak párszor neszelt fel kicsit.

A Panadolt én csak végső esetben adom, nem is használt úgy mint a Viburcol.A homeopátiát nem lehet túladagolni és hozzászokni sem.

Később benézek!

Sz
pirike74
 
 


Hali

Lenusnak gratulalunk a masik fogahoz !!! Es a anyukajatol irigyeljuk az alvast :))))))))))
Nalunk is hasonlo a helyzet. Kb 1x adtam neki a Panadolt - 1.5 orankent font volt, de akkor volt neki hoemelkedese is.
Ma este meg nemadtam neki Viburcolt, de ha ujra felebred 3x ejfelig akkor sztm kap egyet...

Anyospajtas temahoz meg lesz hozza szolasom, de tul hosszu lenne, mar reggel kezdodot a lista
- a szethuzott kanapet nekem kellet utana megrendezni, a paplanokat felvini,...
- meltartoja levagva az iroda szekemen a nappali kozepen - mert hogy szoritja...
- a pizsamajat ha nemteszem ferre akkor meg mindig a kanape kozepen van
- reggeli - konyhaba megkeni a kenyeret es bejon vele a nappaliba DE tanyer nelkul - megkertem hozzon maganak hisz tudja hgoy iszonyatosan sok a hangya nalunk es ezzel szenvedunk amiota megvettuk a lakast - hat hozot - egy desszert tanyert - a masik kenyer karehoz ujjra kint felejtette a tanyerkajat, de motna hogy mivel olyan csunyan nezek ra mar is hozza.... felesleges volt mert ugyan ugy piszkitott mellete mintha nemis lett volna
- ennek a tetejere a Mirci a foldon - sose teszi a pokrocra es a szivacsos puzzle-ra - kozvetlenul a parkettara - a foldszinten lakunk allattunk pince es k.u..r.aaara hideg a padlo - kb 20x szoltam neki hgoy a pokrocra tegye...
vegul egy hangyat talatam maszni a Mira hatan a bodyja mogott...
Megmutattam neki - es megkertem maskor ne egyen tanyer nelkul...

- a legszarabb - hgoy egesz nap azt halgatom szeeeepseeges virag szalom ( marmint a Mira...) korra regeltol...
es ami ettol is szarab csak holnap delutan kettork megy el...
konyorgom othon is rohangal a kajaval a hazba ???
na mindegy... jol eset legalab leirni ha mar nempanaszkodhatok hangossan

majd meg kesob jovok
pusz
K.

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok!
Karin, kitartás anyóspajtáshoz, bevallom kivülállóként olyan olvasni a sztorit, mintha egy kabaréjelenet lenne... azért a valóságban én nem tudom meddig bírnám mosolyogva, netán "szájösszeszorítva" ezt elviselni.
Alkohol témához, egyik barátnőm még várandósan sokat görcsölt, be is vitték egyszer kórházba, ahol alkoholos infúziót kapott, és a doki kiadta, minden nap kortyolgasson el egy konyakot, mert 1. lazítja az izmokat 2. sokkal kevesebbet árt a babának mint a gyógyszerek, vagy a görcsök. Úgyhogy azóta én nyugodtan megiszom esténként néha egy kis vörösbort, neaggyisten nyáron egy (kis) pohár sört. Még Emin nem láttam semmi jelét, hogy baja lenne tőle.
Lénusnak gratula a fogakhoz, olyan édesek ahogy bújnak ki a fogaik és teli szájjal vigyorognak, tisztára mint egy fogkrém reklám!
Na, mennem kell altatni, Emi megunta apját meg a kukucs könyvét!
Sziazstok! Z

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok, megint én! Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy nem dicsérem többet a lányomat a füle hallatára. Mióta mondtam, hogy nálunk a szopis altatás mindig bejön, azóta ez a 4. alkalom, hogy nem. Most szenvedések után (merthogy 7 kor kezdtem az altatást és most majdnem 9) kézben ringatva a konyha közepén a hűtő zúgására aludt el. Máskor fél óra fetrengés után a nagyágyban elaludt magától - Szilvi példájára úgy tettem mintha aludnék, de ezt a csodát azóta sem ismételte meg.
Karin, a hangya Mira hátán elég hátborzongatóan hangzik! Nálunk a 6.on hangya nincs, csak molylepke minden tavasszal, most is várom mikor jelennek meg, hiába üvegelek meg dobozolok be minden kaját, ezek a szekrény lyukaiba is betelepszenek, fujjjj! De állítólag a házban laknak csótányok is, egyszer találkoztam a csótányírtó brigáddal a lépcsőházban, na attól is undorodom igazán!
Szilvi, a jövő heti sétára nekünk csak kedd jó, mert hétfőre bejelentkezett az egyik barátnőm babázni. Még akkorra is jó időt mondanak, nektek jó lenne?
Sziasztok! Z

KépKép
tothzi
 
 


Még valami! Nincs tippetek, ekcémás leánykámnak, aki jelenleg tünetmentes, milyen naptejet vegyek? Télen ezt nem kérdeztem meg a bőrgyogyótól : (
Köszi! Z

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok!

Fotórestaurálás: http://www.photoretus.mlap.hu/
Nézz nálam körül! Ingyenes dolgokat is találsz!
Április végéig 50%-os kedvezmény montázskészítésre!

Kép

Kép
photoretus
 
 


Sziasztok !!


Húúúúúúúúúú lehet h félreértettétek az az alkohol az kifejezetten a babák fogzására van felírva és nem teljes alk vagy mi de most majd megnézem!A végén máég azt gondoljátok h vmi alkoholista család vagyunk és a Kolos is az hihihi

Ma voltunk bababörzén 30e ft otthagytunk de több éávre előre vettünk kantárosd nacikat és vagy 30 polór t 100/ft /db mert kifogtunk egy angol babaruhást akinél ARCÁTLANÚL KIBONTATTAM ÉS EGYENKÉTNT átnéztem minimum 15 zsákot...

most totál kész vagyok mert tegnap reggel 7től este 9ig a férjemmel pusziért lefestettük a társasház 65 éve NEM lefestett falait
majd holnap irok

Para a babarablós eset!!!
B.

Kép
beataa
 
 


HELLOSZTOK,

Karin, nem irigyellek, anyósod nem lehet egyszerű eset.elmondom én mit tettem, talán neked is beválik.Nálunk is zabált anyós a földre.A látogatása után szóltam Petyának, hogy szóljon jóanyjának, hogy használjon tányért.Szólt neki, mégiscsak az ő anyja és én takarítok.Azóta van tányér, ha nincs Peti rászól.Úgy gondoltam idejében tudtára kell adni ha valami nem tetszik, mert ha elkezd belepofázni a gyereknevelésbe is akkor nem fogok jótállni magamért, már így is kardélen táncol azóta, hogy a tejemet kritizálta:)

Ha a férjed szól neki az talán nyitottabb fülekre talál? Nem tudom mi a megoldás, nehéz az enyémmel is, de legalább ritkán jön.Hogy tetszett Mirkának a babahinta?

Zizi, a Viburcolra mintha kezdene immunis lenni Lénocs, tegnap is 2 óránként ébredt, nem tudom mi van. A melléfekvőset ő is kezdi kivédeni, félórákat morog meg tekereg mellettem mire elalszik, gyanús....ringatni már nem bírom, gerincferdülést kapok.Jolán védőnő szerint hagyjam sírni.Kösz szépen Joli.



holnap fodrászhoz megyünk Peti úrral, tesóm babysitteli Lénát, ez lesz az első hoszabb távollétem, remélem nem lesz cirkusz.

Zizi,

a kedd tökjó lesz, írd meg légyszi mikor lenne nektek jó, mi elvileg de és du is alszunk, de ez természetesen magzatom hangulata szerint változik.))

Jóéjt,
Szisz

KépKép
pirike74
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, Emi életében először aludt egyhuzamban 8 órát! Nem tudom minek köszönhetően. De én nem aludtam ám! Egy idő után félóránként felébredtem, hogy mikor ébred már, miért alszik még, lélegzik-e?!
Szilvi, legyen inkább délelőtt, mint múltkor 10kor a ház előtt. A mi alvásunk napközben katasztrófa, összevissza, hiába próbálkozunk rendszerrel, sehogyse jó.
Üdv! Z

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok

elment az anyuka... Azert nemvolt mar utana annyira veszelyes. Meg a folyosot es a furdot is kitakaritotta amig setaltunk, (johet gyakraban is emiat :lol: :lol: :lol: )

Ligetben vegul nemjutottunk el arra a jaccoterre, de megegyeztunk Beaval hogy elmegyunk majd egyut. Ma delelot voltunk az Ilosvayin - Miranak ez volt a hinta premierje... Edesen mosolygot...(total almos volt..) haza fele elaludt es meg mindig alszik.

Nagyon surgosen vasarolnom kell neki par tavaszi kabit es sapit, mert csak telink van es szegenyemkemnek mar tul melege lehet az ilyen idoben.
Total grillezhetnekunk volt tegnap a ferjemmel, ugyhgoy lehethogy a 7vegen rabeszeljuk a szomszedokat :lol: :lol:

Es este tobb honap utan megneztunk egy mese filmet, picit szomoruan vegzodot, de nemnezunk sose tevet (nincs is nekunk) - azert honapok ota terveztuk hgoy mar vlmit megkell neznunk. Tegnap este ez volt az ajandek Miratol a szuleinek hogy hamar elaludt es nezhettunk vlmit egyut :)

udv,
Karin

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok,

Zizi, gratulálok, le a kalappal, aludjon még Emi sok sok 8 órát, és anyukája is.Tudom miről beszélsz, amikor engem gyermekem megajándékozott néhány órával egyhuzamban szintén verejtékben fetrengve riadtam fel és rohantam hallgatni a légzését:)

Az éjjelünk tragikus volt, kb 60-szor kelt fel, két Viburcol ellenére.
Zizi, Rendben a 10 óra,találkozzunk a kocsma előtt,ha nagyon aludni akar reggel akkor majd megpróbálja a kocsiban:)ha nem akkor majd alszik ebéd után.

Sziasztok,

Szilvi
pirike74
 
 


Sziasztok lányok!

Csak ha minden igaz akkor ápr 16.án is lesz bababörze ahol nagyon sok jó cucc szokott lenni!

Kolos egyfolytában pörög megyek majd este bekukkantok
B

Kép
beataa
 
 


Sziasztok!
Aki még nem hallotta volna, meg lehet nyugodni, nem lopkodják a gyerekeket!
http://index.hu/politika/bulvar/loprom04/

Bea. ezek a börzék hol vannak? Csak babaruha van, vagy egyéb babás kellékek is?

Remélem mindenki kisétálta magát a hétre, mert holnaptól esőt mondanak : (( Mi is voltunk többször a ligetben, volt, hogy már sorba kellett állni a hintánál ... Emi már csúszdázik is, azt is szereti.

Karin, az itthoni mozizás nálunk mindig úgy alakul, hogy pont amikor valamit megnéznénk, akkor nem akar a leányzó elaludni és mire végre sikerül ágyba tenni, addigra már nincs is kedvünk filmet nézni. Nem mintha annyi jó film lenne, Ti mit néztetek meg?

Mi holnap elmegyünk Anyuékhoz, úgyhogy mindenkinek további szép hetet!

Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok

Zita mi a Hid a Terabitia foldjehez vagy mi a fene volt a neve cimu meset neztuk meg. Mast vartunk tole, de azert szep volt :)
Tegnap is sikeresen megneztunk egy marhasagot.. Viszont Mira kb 20 felsirt amig ejfelkor nemakapott egy Viburcolt, utana aludt fel negying, utana 6kor, fel hetkor is velkelt es nagyon nyugtalanul aludt meg kb 8.20-ig.
Mar leteszteltuk kup nelkul egyszeruen nagyon nyugos a fogacskai miat es kb 1 oraneknt orditani kezd ejszaka. Szoval nemtudom.. Amikor latom hogy jo napja van es este szepen elalszik akkor nemadok neki, de ma delutan nagyon nyugos volt. Este sikerult neki csak aldun 6-tol haromnegyed hetig itt bent a folyoson a babakocsiba (ferjem mar nembirta nezni mien almos es meg korai lett volna lefektettni es elringatta)... Utana fel nyolcig tartogattam mert amint letettem zokogni kezdet, aztan gyorsan zuhi kettesben. Legalab picit orult es jobb kedve lett - de elotte persze szopizni kellet - mar mesztelen volt a pelenkaztatos pulton... na mitmondjak... fonokeim ma is orulhettek nekem amien produktiv voltam - most probalom behozni a lemaradast de mar nagyon nemlatok a faradsagtol... :?

Amugy ma voltunk tanacsadason - 9.40kg es 71 cm... bar en meresem szerint 72cm de mindegy. A fogzasra azt monta a doktorno hogy ez igy teljesen rendben van, es a viburcolra hogy okkes.. Meg kapot egy kis kek szinezot a begyulladt seggere es vlmi kremet de azert mar nemvolt energiam vissza menni a gyogyszertarba mert csak 5utan lett kesz.

Na megyek meg dolgozom picit,
jo ejt mindenkinek.

KépKép
karinca
 
 


SZiasztok !

Utolsó szó anyósról:mivel kellemetlenül beszólt a férjemnek arról h milyen teher az ha lemegyünk hozzá mert főznie stb..kell(amit nem ő tesz hanem a párom keresztanyja)ezért lemondtam a Siofoki nyaralást ugyhogy most én vagyok a GONOSZ BANYA de legalább nem lesz para a nyáron.

Bababörze:lehet infót szerezni itt a babanet Bababörze pontnál ,pontosan levan irva h hol és mikor lesz

De amiről én beszélek azok a nagy Börzék a Hungexpo területén(Éles sarok előtt jobbra stb...)

Ami volt az az ellen börze amit mi szeretünk mertb olcsóbb és kevesebben vannak mint a most kővetkező Kismama ujságos nagy börzén.
Kínálat:uju ruhák(drágán)használt ruhák jó ,nem jóü és szupi árakon.Egyébb kiegészítők pl pelus törlőkendő ágyneműk jároka babakocsi tehát minden ami kell.

Tegnap voltunk fodrásznál Kolos és én is megkopaszodtunk...
Ma fogorvos.Holnap esetleg LIGET VAGY HASONLÓ??vKIT ÉRDEKEL:AZ JELEZZE MÉG MA ESTE OK?

Most éppen alszik Kolos már ebédeltünk aztán ha felébrted 14.kor akkor sietünk mert 14.30 fogdokinál várnak.Jó kis rohanás lesz!

Általában én azon akadok ki h a popsikenőcsért is vissza kell menni,nemértem miért nem gyártanak le 5/6 tégely adagot.Tutti van annyigyerek a környéken h elfogy simán.

B.

Kép
beataa
 
 


ui:már aktuálkis lenne uj képeket feltetetni a férjemmel,kicsit levagyunk maradva hihihi

Kép
beataa
 
 


Sziasztok
Bea en meg a holnapit nemtudom, este benezek es irok es jelzek ;)

Szilvi - jot nevettel volna tegnap a bosnyaki DMbe... bejott 2 roma no egy tucat gyerekkel - es az penztarnal megkerdezte az egyik - Darabra nemarultok papirzsebkendot ??? azthittem hanyat esek a rohogestol :lol:

Zita - nemtudom hogy itt magyarolszagon is e.. de szlovakian tegnap volt a nevnapod - ughgoy boldog nevnapot kivanok! :)

K.

KépKép
karinca
 
 


Bea,
sajnos nemtudok holnap menni. Ma alig tudtam dolgozni, be kell valahogy hoznom a lemaradast :? :? Vegso kimerultsegbe esti furdetes utan szopi alat ugy elaludtam hogy csak 9kor keltet fel Mira sirassal....

Azert a kornyeken tuti kint leszunk. majd benezunk az Ilosvayira nem e vagytok ott.


na jo ejt mindenkinek.

KépKép
karinca
 
 


Szia Karinca:ma én is elaludtam miközben néztük a Kolossal a csodabogarakat 15 perce arra ébredtem h szuszog a fiam.Csak nem kivagyunk merülve?

Kép
beataa
 
 


Szia Bea
lehetseges ...
Az anyos temahoz visszaterve - azert sztm ahoz kepest az enyem meg foldre szalt angyal.... Mar alig varja hogy lemenyunk hozzajuk NK-ra hogy korbe tudjon minket ugralni szokas szerint... De azert mi nemsietunk :lol: :wink:

Kepzeld Mira elkezdet ma tapsolni, mar ma reggel lattam hogy probalkozik, de amint meglatta hogy figyelem abbahagyta. Aztan este meglepet es eroteljesen es rohogve bemutatta, annyira edes :) Meg a furdo utan is amig olajoztam tapsikolt maganak :lol: :lol:

k.

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok!
Csak gyorsan benéztem, Karin, köszi a névnapi jókívánságot, de itt április 27-én van : ))
És képzeljétek, Emi is tegnap kezdett tapsolni! MÁr hetek óta próbálkozunk, de mindig csak az én kezemet ütögette, és tegnap egyszrcsak ül a nappali közepén és elkezd tapsikolni.
Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Helloka,

Lénocskámnak már 3.-ik napja láza van, többször felment 39 fokra,teljesen kivagyok, már hűtőfürdő is volt kétszer annyira felment a láza.
A kúpot már utálja, most Panadol szirupot kap, remélem nem fogja kihányni mert már 2-szer hányt is.A kúpot meg többször kikakilta.

Somodi doki nem volt nagyon meghatva, valami vírus mondta, csillapítsuk a lázát stb. Remélem hamar meggyógyul, nem volt még beteg kivéve egy kis náthát.

Zizi, pedig annyira vártam már, hogy megint sétáljunk :(

remélem mindenkinél minden okszi.Olyan édesek amikor tapsolnak, Léna is tapsolt ma Somodinak amikor vozsgálta, pedig olyan kis bágyadt és elesett.

Jóéjt,

Sz
pirike74
 
 


Szia Szilvi

Lenanak jobbulast, remelem hamar elmulik neki!!

Mira is lazas :( de klopklop egyellore max 38.5 volt - nalunk szerintem a fogai miat. Ugyhgoy meg nemvoltam vele dokinal.
Panadolt adtam ma neki reggel 9kor es csak estere kezdodott neki a hoemelkedes es utana laz. Alvas elot kapot megint Panadolt.
Holnap megyek vele a tanacsadasra. Remelem mas baja nincs es tenyleg "csak" a fogak.

Viszont Mira hamarab hagya a kupot beadni es nemkakilja ki, a panadol szirupot meg utalja... ugy ossze szoritja a szajat hogy csak hosszu kuszkodes utan tudom pele preselni a sirupot.

Kupot kapott ejszaka, hulye voltam mert viburcolt adtam neki, semmit sem segitett, ill. csak annyit hogy nem orankent volt font hanem 2 orankent..

Utalom mikor a gyrerekek betegek. Inkab en lennek az helyette :(

Holnapra kertem szabit, megha itt is van az anyukam, pont ma jott 3 napra, de annyira kivagyok hogy nembirok dolgozni sem.

Na jo ejt mindenkinek.

K.

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok!
Szegény beteg babák és anyukák! Mi jól jártunk mert csak egy minimális taknyosság maradt vissza a náthából, kb. 2 naponta kell egyet porszívóznunk. Karin, a Nurofen narancsos szirupot nem próbáltad a lázra? Én azt adtam Eminek a torkára és imádta, beadás után még percekig nyalogatta az üres müanyag adagolót :lol: Van epres is de az többek szerint nem olyan finom.
Viszont megint visszaálltunk a napi 2 alvásra, lehet, hogy a hülye idő miatt, nem tudom.
Léna tapsolt Somodinak?? Nagyon szép tőle, Emi amint meglátja elsírja magát, nem értem miért, amikor még a szuris korszak volt, sose sírt. Holnap meg vizitel nálunk Jolánka, próbáltam EMivel begyakoroltatni különböző mutatványokat, nem sok sikerrel...
:wink:
De, múlt héten megtanult lemászni az ágyról meg a kanapéról és nagyon örül magának!
Van valami tippetek, milyen kézbe való ennivalót lehet adni a babáknak? Eminek ez az új hobbija, hogy nem hajlandó a kanállal enni. Eddig adtam neki párolt zöldséget, banánt, párolt almát meg kenyeret, de zöldségből így télen elég sovány a kínálat. Főleg a hússal van gondom, mert nem adhatom neki darabosan, nem tudja megrágni az 5 szem fogával.
Jobbulást mindenkinek!
Zita

KépKép
tothzi
 
 


Szia Zizi
koszi szepen. A nurofent majd kiprobalom, most egyellore Panadol hat nalunk, nemakarom ossze keverni...

Daralt hussal nemprobalkoztal Eminel ?

Mira most abszolut nemhajlando kanalat a szajaba venni... semmit sem akar csak anyatejet.. Remelem hamar tulleszunk ezen az idoszakon. Meg szabit is vettem ki...

Sziasztok

KépKép
karinca
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?