Hahó,
hogy eltűnt innen mindenki...
Yoan,
olvastam már a másikban is, hogy gondjaitok vannak a hozzátáplálással (remélem, már elkések a reakciómmal, mert azóta már nincsenek).
Nálunk folyamatos nemevés van, amennyire én látom, Cicónak a változatosság hiányzik. Ez azt jelenti, hogy Apával eszik rendesen, szépen, tisztán (!), és egész jól is (ez nála annyi, hogy másfél-két deci, persze szopi után). Anyának ezzel szemben eleinte énekelnie kellett, majd bohóckodnia, most meg már ott tartunk, hogy játékokat kell neki odarakni (a kanalát, meg a vizesüvegét már unja, az egyedül kanalazásra nagy ritkán és nagy kegyesen hajlandó), de nem ám akármit, hanem kb. háromnaponta mást, hogy lekösse. Most éppen a Chocapicből származó dzsungelkönyve-állatkáknál tartunk, hol Balu, hol Sir Kán...
Az is bejön néha, ha ide-oda rakosgatom az etetőszéket a konyhában: van, amikor az ebádlőasztal mellett, van, hogy az ablaknál, vagy egyiknél, vagy másiknál, mikor mit lásson kaja közben.
Az ízekkel is variálunk, mert semmit nem eszik meg ugyanúgy kétszer egymás után. Most a sós kaja a favorit, pont az, amit anya is eszik, csak más formában. Szeret darabosat is rágcsálni. Mi volna, ha hagynád a gyümit egyelőre a csudába, és ha egyszer főtt krumplit vagy répát esztek, kapna abból? Vagy már próbáltátok?
Ja: és a nagy ász, ha idegen helyen vagyunk - minél többen legyenek ott, annál jobb. Szopira el kell vonulni egy hangszigetelt sötétkamrába, de a kanalas kajához társaság kell neki.
Ezek persze csak újabb trükkök, de hátha bejön valamelyik.
Bájdövéj: vannak valakinek ismeretei/tapasztalatai a babavizekről? Most nálunk lehet kapni a Tescóban az Óbudai Gyémánt babavizét, és már adnék mást a manómnak, nem azt a hüle forralt vizet, amiben már nincs semmi graft
Üdv
Kriszi