Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok
A múlt héten nem tudtam befejezni a beszámolómat.
Annyit szerettem volna még írni, hogy Gerivel ellentétben én tényleg megszenvedtem az elso napokat. A gátsebem nagyon kellemetlen volt, de mindenki biztatott, hogy ha kiveszik a varratokat minden jobb lesz. És tényleg jobb lett!!! Bár pár nappal elotte el nem tudtam volna képzelni, hogy valaki odanyúlkáljon.
A másik ami rám nagyon rám tört az az un. gyermekágyi depresszió. Ez abból állt, hogy a 3. nap végére állandóan sírnom kellett. Igazából nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de irtó érzelgos lettem, mindenen sírva fakadtam. Szerencsére jó egy napig tartott az egész, de meg kell mondanom nem én voltam az osztályon az egyetlen. Amire készüljetek még fel, bár csak lelkiekben lehet, hogy nagyon fárasztóak az éjszakai felkelések. De ahhoz is hozzá lehet szokni, és stabilizálódni fog a helyzet.
Évi (Évi)
 


Összefoglalva: Váratlanul értek az elso napok kellemetlenségei, mert senki nem beszélt elotte errol. De higyjétek el napról-napra könnyebb lesz!!De csodálatos ez a természet, nagyon jól ki van találva. Én a 6. nap már szinte úgy ültem-mentem mint a szülés elott, 3. nap meg még alig tudtam megmozdulni! És az állandó éjszakázáshoz is hozzá lehet szokni, bár én eloször ebben sem hittem.
Ha ránézek gyönyöru kisfiamra, minden eltörpül mellette. És most már azt mondom, hogy ezért újra érdemes végigcsinálni az egészet. És azt mondom, hogy nincs csodálatosabb dolog a földön, mint ANYÁNAK lenni!
Remélem segítettem, és titeket már nem érnek olyan felkészületlenül a dolgok, mint anno engem. Mindenkinek szép élményeket kívánok.
Évi
Évi (Évi)
 


Szijasztok!

Snoopy! nagyon várjuk a beszámolót, mindent irj le majd részletesen!

Cili2! A végén majd csak én maradok ebben a topicban? :-))))

Kata! Tényleg tele lehecc energiával, ha már 5-kor felkelsz! Még leirni is rossz az 5 órát!
Ezeket a sztorikat igy visszaemlékezve én is imádtam, minden szülinapkor el kellett/kell, hogy meséljék, hogy hogyan is történt és bár kivülröl tudom, sosem lehet megunni.

Évi! Belegondoltam, hogy milyen rossz lehet, ha az emberre rátör a szülés utáni 3. napon a depresszió, amikor jönnek a látogatók a kórházba, egy nap többen is. Gondolom milyen kellemes lehetett, hogy lexivesebben magadban ültél volna és helyette sztorizni kellett a rokonoknak. És azt azért nem lehet mondani, hogy kösz, hogy eljöttetek, de én most nem vagyok rátok kiváncsiak, mert egyeedül akarok lenni és majd két hét múlva gyertek vissza...
Vagy ennyire nem veszélyes azért?

Szijasztok, Lara
lara (lara)
 

 
 

Sziasztok!
Végre van néhány szabad percem, és "felugrottam" a netre elolvasni mi is történt az elmúlt néhány napban veletek. Örülök, hogy mindenki jól van!
Nekem kicsit fárasztóak a napjaim, mivel már csak 3 hetet dolgozom és mindent át kell adnom a helyettesemnek, aki ráadásul teljesen tapasztalatlan. Már elöre látom, hogy egyfolytában hívogatni fognak otthon... Na mindegy.
A gyomorégés engem is kínoz, de mivel a tejet nem bírom meginni én is inkább kerülöm a savtermelö dolgokat (semmi szénsavas ital, kávé, narancs...). Cili, sajnos emlékeim szerint ez már a szülésig nemigen múlik el.
Kata, szerintem a lakásvásárlás idözítése abból a szempontból nem rossz, hogy legalább leköti a gondolataidat így az utolsó napokban. Sok sikert hozzá!
Andrea
Andrea
 


Hali,
A gyomoregesem meg nem olyan rossz (kopp-kopp), azt viszont nem tudom, mely etelek okozzak, mert altalaban olyankor jon, amikor mar egy ideje nem ettem, bar ehes sem vagyok meg. Koszi a tippeket.
Most mar ertem, mi is ez a szules utani nagy ismeretlen dolog, amire nem keszitik fel az embert. Na de en nem aggodom, ugy latom, titeket + Az Elso Napokat olvasva, en felkeszult leszek Kép. Na meg optimista vagyok, tenyleg ugy kepzelem, remelem, ahogy Geri te is irtad, ha a babara koncentralok, a tobbi eltorpul.
Eva16, tehat mar a 32-ben jarsz - de igazad van, azert meg igy is osszefuthatunk (bar eddig nem a gyakori korhazlatogatasrol voltam hires). Majd meglatjuk, mit "ir elo" az uj SOTEs dokim.
Kata, az uj lakas szerintem tok jo, csak annyi a fontos, hogy nehogy pont a szules utani elso napokban szakadjon rad a berendezkedes minden gondja.
Lara, en is sajnalnam, ha te lennel az utolso ervenyes tag ebben a topicban, bar persze a korabbi resztvevok is visszaneznek. En ezert ereztem volna esszerubbnek a Friss Mamak megnyitasa helyett ezt a topicot tovabb eltetni, mert ugye Kata annakidejen ugyanazon cellal nyitotta. Csak sajnos a cime, helye miatt az uj erdeklodok valoszinuleg ugy hiszik, ez csak a szuletes elotti napokrol szol? Szoval en is sajnalnam, ha kihalna, mert tok jo.
Sziasztok,
Cili2
Cili2
 


Éva 16,

kíváncsi vagyok mi lesz, mert nekem is jók voltak az értékeim, csak a 34. héten derült ki a turpisság. Nincs elszámolás?
Stefi végül is nálunk 4kg40dkg-mal született, úgyhogy szerintem Te is készülj nagy babora.
Írd majd meg mi lett az eredményed.
Tünde
Névtelen
 


Sziasztok!
Már írtam nektek egyet, de valamiért nem ment át. Szóval gyomorégésre nagyon jó a pattogatott kukorica. Nekem a lányommal végig égett a gyomrom, de ez mindig bevált.

Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok!

Nekem meg a Korpovit és a víz, minden mennyiségben...

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!
Nem vesztem el, csak érlelõdik az élmény, no meg erõsen örülnék, ha gyorsabban gyógyulna gátseben, ami miatt most is állok és lehajolva írok a gép elõtt. A térdem már elzsibbadt. A mai nap különösen rozzs, azaz a tegnapi, így hamarosan búcsúzom is.

Gyomorégés, mint egyetlen és elsõ terhességi panasz...De jó egyeseknek!
Speciel nekem semmi nem használt a népi gyógymódokból, mint tej, víz, ülés, kevés étel, Tisacid. Ami valamennyire, az vaniliás jégkrém,fagyi, illetve a Maalox. Ami extrém módon rontotta az a mellúszás.

Sziasztok!
Snoopy
snoopy
 


Sziasztok!

Csak azért, hogy nehogy Lara maradjon az egyetlen a topicban. Kép
Én még csak 15 hetes vagyok, de nagyon jó olvasni benneteket és persze a szülések történetét is.
Nem tudom mi igaz abból, hogy aki "kicsit" nagyobb termtû valószínûleg nagyobb babát várhat, de nekem tegnap az UH-n már azt mondta a dokim, hogy Kismanó egy héttel nagyobb a koránál ( idõsebb pedig nem lehet, mert tudott a fogamzás idõpontja ). Ugyhogy nagybabára készülök ( bár én sem voltam kicsi- 65 cm-rel bírtam megszületni ).

Sziasztok
Katus
Katus27
 


Sziasztok, itt vagyok, még egyben, csak nem jutottam a géphez. Majd jövök, mindenkinek üdv. : Kata
kata (kata)
 


Sziasztok!

Hálapénz kérdésében tudnátok tapasztalatokat mondani és tanácsot adni?

Az ilyen című topicon nem találtam túl sok infot, a férjem pedig előállt a kérdéssel. Kérte, hog kérdezzelek meg Titeket, hátha tudjátok, hogy is megy ez mostanában...

Egyébként mi is egyben vagyunk és megvagyunk úgy ahogy.

Köszi a tippeket előre is!

Szia Katus 27!
Hát nem kívánnám magamnak azt a 65cm-t... Bár én vékonyka is vagyok. Üdvözlünk itt, és kívánom, hogy problémamentes hetek következzenek Nálatok!

Manó
Manó
 


Manó!

Nálunk 50000 Ft volt. De változó. 30000-50000 között, ki mennyit tud adni. De lehet kevesebb is. Ha megszültél kérdezd meg a többieket mennyit adnak.

Anikó
Gerianikó
 


Szia Anikó!

Köszi a választ, így legalább már kiindulási pontunk lesz!

Mindenki nagyon eltűnt! remélem mindenhol minden OK!

Manó
Manó
 


Sziasztok!
Tegnap kivittük a "felszerelést" Érdre, hogy ne akkor kelljen kicuccolni, amikor elkezdõdik a szülés. Akkor már csak magunkat visszük. Olyan jó volt kint, nagyon szépek a szülõszobák, mindenki úgy örült nekünk, szóval nagyon jó volt. Már alig várom a nagy eseményt.
Ma értettem meg aszem teljesen, hogy mi is ez a bizonyos fészekrakó ösztön így néhány nappal a szülés elõtt... Délelõtt a piacot jártuk körbe (én már csak totyogtam, szegény férjem meg cipekedett), a kedvenc árus nénink teljesen kiakadt, hogy mit keresek én ott... Aztán hazajöttünk és megszállt az õrület, hogy milyen nagy rumli van itthon, úgyhogy õrült nagytakarításba kezdtünk, szegény párom porszívózott, én meg könnyes szemmel járkáltam, egyrészt a tehetetlenségtõl, hogy semmit nem bírok csinálni, másrészt a meghatottságtól, hogy milyen drága férjem van, aki a dilinyóimat is így elviseli és ennyit segít.
Mostanra totál elfáradtam, fáj az alhasam, szerintem már csak feküdni bírok ma. :-)

Az árakról: én is ezt az 50.000-et hallom mindenfelé, én ennyit adnék a kórházban. Az otthonszülés úgy van, hogy szintén 50.000, de ebben benn van néhány más vizsgálat is+ az elsõ gyerekorvosi vizsgálat is. Szóval ezt nem az orvosnak adjuk, hanem az alapítványnak. Egyébként én azt gondolom, hogy aki ennyit nem tud/nem akar fizeni a kórházban, az mérlegeljen a saját helyzete szerint, ez tényleg csak kiindulópont.

Kata
kata (kata)
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon szépen köszönöm a jókívánságaitokat, nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltok rám, pedig alig "ismertek". Majdnem sírva is fakadtam.
Jól vagyunk mindketten, csak nehezen jutok a géphez, mert elég nehéz kettő kicsivel, pedig van segítségem. Azért megpróbálok jövögetni.
Láttam, hogy közben nyílt egy új topic a Péterfyről, úgyhogy arra gondoltam, hogy oda írom le a tapasztalataimat, így legalább rögtön tudok segíteni a kismamáknak, akik ott szeretnének szülni. Ha van időtök gyertek át oda és olvassátok el, hogy hogyan töltöttem a szülés körüli napokat a kórházban.
Mindenkinek minden jót kívánok, amikor tudok meglátogatlak titeket.
Sziasztok!
Evey
Evey
 


Úgy látszik, nem csak engem nyomott agyon ez a nagy meleg így szülés elõtt... Más is kornyadozik valahol, legalábbis remélem, ez az oka a nagy hallgatásnak. Most, hogy hûvösebb lett sokkal jobban vagyok, visszatért az életkedvem is.
Képzeljétek, tegnap meglátogatott bennünket Krommer Adri és a kis Levi, most itthon vannak Finnországból, nagyon jó volt velük lenni és a baba tényleg egy tünemény.
A derekam fáj rendesen, ülni és állni elég nehéz, feküdni pedig egyre unalmasabb. Talán egy hét múlva már a karjaimban tarthatom Kingust... Majdnem biztos vagyok benne, hogy igen. :-)
Azért majd remélem, jelentkeztek!
Kata
kata (kata)
 


Sziasztok,
Nos en itt vagyok, jelentkezem. Penteken es ma vizsgaztam, ezert voltam csendben. Amugy tovabbra is minden rendben velunkKép, "esemenytelen", kellemes terhesseg, Davidkam edesen es nagyon sokat mozog. A gyomrom sem igen eg mostanaban, ugyhogy minden tuti. Mindenkinek hasonlokat kivanok!
Katus, udvozollek ebben a topicban!
Evey, koszi a jelentkezest, megkereslek majd a masik topicban. Minden jot nektek!
Kata, mar en is ugy varom a szuleseteket. Kivancsi leszek, hogy Kingus a megszuletese utan milyen lesz, vagyis hogy hasonlitani fog-e mostani kis aranyos hatarozott (babaanalizises) onmagara.
Mano, nektek is a legjobbakat!
Cili2
Cili2
 


Sziasztok lányok!

Hát részemről nagyon örülök a hüvös időnek, bár azt rebesgetik, hogy nem tart soká...
Kezdem terhesnek érezni magam, így a 38. hétenKép. Voltunk ma doki bácsinál, kispockot 3,5 kg-osnak taksálja. Ha minden jól megy hétfőn bevonulunk a kórházba, kiveszi a madzagot és aztán szabad a pálya kispocok előttKép.

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Zsofi, szuper, varom a hireket! Na es mindent bele!
C2
Cili2
 


Sziasztok!
Mar regen irtam, mi is mar a 33. het vegen tartunk. Kinyilt a kulso mehszajam, es a baba mar teljesen beilleszkedett. A doki azt mondta, ha minden jol megy konnyu szulesem lesz. Mar nagyon varom! Nem tudjuk mi lesz, mert a 26. heten fiunak latszott, most meg kislanynak... Kép Ugyhogy meglepetes marad. Mivel nagyon kislanyt szeretnenk a Martin utan, ezert inkabb fiut varok, es ha megis kislany, akkor kellemes meglepetes lesz.
Moni
Moni
 


Sziasztok!
Jók ezek a hírek, mindenkinek nagyon örülök és remélem, továbbra is mindenki rendben várja a babáját! Állítólag holnap jó kis hûvös. esõs nap lesz, én már nagyon várom. :-) Bár a tegnapi is egész kellemes volt.
Kingus még mindig nagyon aktív, de úgy tûnik, készen áll a születésre, kívánscian várjuk, mikor szánja el magát az indulásra. Ezek az utolsó napok fantasztikusak, semmirõl (mármint a fizikai tünetekrõl) fogalmam nincsen, hogy ez már az-e, ilyen lesz-e, stb, hiába olvastam errõl egy csomót és ti is annyi mindent írtatok, így a szülés elõtt talán már csak órákkal/napokkal mindenben elbizonytalanodtam, de nagyon élvezem.
Most megyek még egy utolsó vizsgálatra a klinikára, majd du. bezsámolok.
Sziasztok!
Kata
kata (kata)
 


Szijasztok!

Katus27! Mostmár tudom, hogy nem maradok egyedül! Figyi, az hogy nagyobb a babád, az azt jelenti, hogy születéskor is nagyobb lesz az átlagnál? Csak azért kérdem, mert 7fön én is voltam UH-n és mintha az én pocaklakóm is egy héttel meghaladta volna magát :-)) Én igazából nem számitok nagy babára, mert én is és a férjem is 3 kg körül születtünk. És nem mondanám, hogy nagyobb termetüek vagyunk.. Vagy mégis nagyobbra kell számitanom? Vagy csak a fejlödése maximumát hozza a pocakban?

Kata! Nagyon izgalmasak lehetnek ezek az utolsó napok, feszült, de azért kellemes várakozás, készülödés.. jaaaaaaaaj, el sem tudom hinni, hogy eccer én is eljutok majd idáig..egyenlöre hihetetlen.
Nagyon szoritok, hogy minden rendben menjen és minden úgy történjen, ahogy elképzeltétek.

Jaaaa, még itt nem is irtam az UH-os élményeimet. Lemérték a babucit, normálisak a paraméterek, szépen fejlödik, söt mintha egy héttel elöbbre is tartana Kép Kérdeztem a nemét, mondta a doki, hogy nem igazán láccik, de mintha kislány lenne!
Persze tudom, hogy ez még változhat, mint Moninál.

Szijasztok, Lara
lara (lara)
 


Sziasztok Lányok!
Hogy bírjátok? Remélem mindannyian jól vagytok! Hála istennek az idö nem olyan meleg. Már leírtam a Péterfys topicban az élményeimet, ha gondoljátok, olvassátok el.
Mindenkinek jó egészséget és könnyü szülést a küszöbön állóknak!
Sziasztok!
Evey
Evey
 


Sziasztok!

Lara! Remélem az, hogy most nagyobb nem jelenti azt, hogy a végén is nagyon-nagy lesz. Bár a dokim már az elején mondta, hogy az alkatomból kifolyólag várható a nagyobb baba. Szóval ez van! Kép De nem számít, ha nagyobb akkor nagyobb, csak egészséges legyen.

Sziasztok
Katus
Katus27
 


Sziasztok!

Ide még nem írtam de sok ismerost látok az Indexrol. Úgy veszem észre, hogy itt a legtöbben szülés elött vagytok. Nekem is már csak 3 hetem van hátra, és egyre kevésbé izgulok (félek) a szülés miatt. Ez valószínüleg azért van mert már nagyon szeretnénk látni a pici fiunkat. Cili 2 látom Ti is Dávidot vártok.:-) A barátnoim szerint (már szültek) a szülés elött egy kicsit eltorzulnak a kismama vonásai és a szája fölött lesz egy fehér csík ill. kifordul a száj. Tudtok errol valamit vagy ez csak népi megfigyelés?

Üdv. Anita
Sunbird
 


Sunbird, ezt a szájügyet nekem is mondják Anyukám és a barátnõim és kb. két hete boldogan somolyognak, hogy igen, már szépen megduzzadt a szám. Én semmi ilyesmit nem látok és eddig sehol nem olvastam errõl. Amit én elképzelhetõnek tartok, az az, hogy a víztõl, amit most visszatart a szervezetünk duzzadunk meg kicsiz itt-ott.
Mázlim van ezzel a mai hûvös-borongós idõvel, állítólag holnaptól megint jön a kánikula... talán a melegfronttól Kinga is. :-) Bár tegnap még azt mondta a doki, hogy mocorog még a buksija, szóval szerinte nem fogok pénteken szülni. Igazából én sem érzek semmit, néha Kinga nagyon megindul és látványosan nyomakodik lefelé. Se nyákdugó-elmenés, se semmi, azért már jó lenne valami tünetfélét produkálni, legalább azért, hogy a gyakori telefonos érdeklõdõknek be tudjak már valamirõl számolni. :-)
Különben nagyon jól vagyok. Sziasztok! Kata
kata (kata)
 


Sziasztok,
Szia Moni, tenyleg reg olvastalak!
Lara, altalaban nagyon hasonloak az erzeseink, bar biztos masnak is. Mindenesetre en is ott tartok, hogy igy a 30. het vegen meg mindig meg vagyok lepve, hogy ide tenyleg eljutottunk. Valahogy el sem hittem eddig, hogy egyszer majd ide is elerunk.
Szia Sunbird, udv itt nalunk! En is olvastalak mar az Indexen, bar oda nem szoktam irni, csak TeKa nevezetu kolleganom miatt az utobbi idoben gyakran olvasgattam. Ez a szaj dolog eleg remisztoen hangzik, mint egy enyhebb horrorjelenet, nem? En meg nem hallottam rola, bar ez semmit sem jelent. De remelem, hogy ez is elkerul majd, mint eddig minden negativ terhessegi tunet. Mar csak azon izgulok, nehogy meglegyen meg a bojtje ennek a nagy joletemnek mondjuk a szulesnel.
Jo, hogy nektek is Davidotok lesz! (Bar azert en lelkiekben keszulok egy kis Noemira is, ki tudja, nem er-e majd a szuleskor meglepetes a baba nemet illetoen. Hallottunk mar ilyet.)
Kata, ugy hallom, hetfon hideg front lesz. Lehet, hogy Kinga esetleg akkor indul utnak? Mindenesetre tudatsd velunk legyszi (pl uzenj), ha megkezdodik, joo?
Mano, mi van veled?

Na, most mar dugulok,
Cili2
Cili2
 


Sziasztok Lányok!

Hangulatilag nagyon változó héten vagyok túl. Hál' Istennek 2 napja az egész terhességemre nem jellemző nyugalom és béke lett úrrá rajtam, de előzőleg ennek megvolt a böjtje.

Egyébként jól vagyok, nekem is jól jött a hűvös. A csípőm és az alhasam elég erősen bír fájni, és elkezdett görcsölgetni a belső combom a lágyéknál, de abszolút tűrhető minden tünet. Még jobb lenne, ha abba sem hagyná már. Zorka bébi már a 37. hetét tapossa, úgyhogy mostmár tényleg baj nélkül jöhet. Ahhoz képest, hogy a védőnő 6 hete azt mondta, max. 2 hetünk van, jól bírjuk. De az korai is lett volna.

Én is halottam erről az arc eltorzulásról, de ha tényleg mindenkinél így van, mi még nem vagyunk soron. Rajtam semmi ilyesmi nem látszik.

Noémi nagyon szép név, nálunk is szóba jött (mellesleg a Kinga is).

Anita! Ahogy számolgatom mi pont ugyanott tartunk. Nálad mi a helyzet jósló fájásilag és egyéb tünetekben? Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk.

Manó
Manó
 


Sziasztok!

Én nem tapasztaltam a szülés elött a száj vagy az arc eltorzulását, viszont egy kis duzzadást azt igen, de ez nem olyan feltünö. Természtesen, mint oly sok minden, ez is biztos egyénenként változik.

Kata, sokszor eszembe jutsz, most már biztosan nagyon közel vagy a nagy eseményhez. Öszintén kívánom neked, hogy minden a legnagyobb rendben legyen veled és a kis Kingussal is. Bár ebben biztos vagyok! Az tényleg szörnyü tud lenni, amikor mindenki érdeklödik, hogy mi van már, viszont az már fergeteges élmény, amikor a párod meghatódottan végigtelefonálja a fél világot, hogy megszületett a gyermeketek.

Kedden végre megyünk UH-ra. Már nagyon várom, mert a legutolsó a 18. héten volt, vagyis 12 hete, és jó lesz már látni, hogy minden rendben van-e odabenn.

Üdv. Andrea
Andrea
 


Szijasztok!

Manó! most hogy irod a Zorka nevet...hát elö kellett vennem a szóbajöhetö nevek listáját és gyorsan felirtam a Zorka nevet is:-))

A barátnömmel találkoztam a szülés elötti napokban, de nem láttam a száján változást, igaz nem is figyeltem, mert nem hallottam még erröl. Csak annyit vettem észre, mintha hirtelen meghizott volna és teljesen kikerekedett az arca...dehát ez a vizvisszatartás lehetett, mert közvetlenül a szülés után ismét olyan volt az arca mint szokott.

Szijasztok, Lara
lara (lara)
 


Sziasztok!
Most itt vagyok bent a ferjem munkahelyen, ezert gyorsan irok!
Szerintem az utolso napok nyugalma van rajtatok Kata es Mano! Ahogy visszaemlekszem, a Martinnal nekem is volt ilyen, amikor minden nagyon szep es jo volt. Viszont a szaj felduzzadasra nem emlekszem... Az az igazsag most hallottam toletek eloszor ezt.
Mi megvagyunk, kedden megyek dokihoz. Pocakmano ma reggel nagyot jatszott velem, mindig kidugta a konyoket vagy a terdet a kezemhez. Eddig csak a terdet ereztem, es teljesen kiakadtam, hogy tenyleg milyen lent van, mert a konyoket mar a szemeremcsontomnal ereztem... Nem is tudom oruljek-e, vagy feljek...
Moni
Moni
 


Sziasztok!
Tegnap este óta úgy érzem, elkezdõdött valami, testileg és lelkileg is olyan, mintha elindultunk volna a nagy út végén. Este nyolc óra folyamatosan van ez a bizonyos menstruáció-szerû fájdalom, teljesen ugyanolyan, a derkam, a hasim alja, mint amikor régen a menszesz miatt volta ilyen kis nyomi. Állítólag teljesen más lett a hangom, a fejem, a hasim folyamatosan keményedik, de azok a bizonyos rendszeres fájások még nincsenek. De legalább már be tudok számolni valamirõl, mindeféle türelmetlenkedés nélkül. Ja, és Kingus is teljesen elült, csak néha ficcen egyet-egyet, talán hogy megnyugtasson, de azok is nagyon pici, finom simogatásfélék csak...
Lehet, hogy már nem látjuk a magyr-román vizilabdameccset? (Az ma este lesz...) Azt tervezem, ha du. kicsit majd kevésbé tûz a nap sétálunk egyet a férjemmel, kíváncsi vagyok, a mozgás mennyit változtat a jelen helyzeten...
Sziasztok!
Kata
kata (kata)
 


Sziasztok!

Kata!

Elég erőteljesen az az érzésem, hogy te már most vajúdsz tulajdonképpen...Kép

De jóóóóó! Drukkolok Neked és Kingának! Csak ügyesen!!!

A mozgás nagyon jót tesz, még akkor is, ha csak a lakásban sétálgatsz fel-alá.

Ha tudsz, van lehetőséged és erőd, írj még, hogy hol tartotok!!! Ez lesz a világ első virtuális vajúdása...Kép

Puszi és gondolunk rátok!

Dia
Dia
 


Szia Kata!
Én is sokat gondolok rád, még jó, hogy tegnap feltöltöttem a mobilomat, és jöhet az SMS! Kép
Puszi: Judó
Judó
 


Kata!

A babucid már azért mozog alig, mert az összehúzódások nyomják össze a szülőcsatornába. Drukkolok neked ill. nektek!!!

Puszi:

Anikó
gerianikó
 


Szia Kata!
Lehet, hogy ez már tényleg a szülés kezdete? Nagyon drukkolok neked! Ügyesek legyetek Kingussal együtt J J J ! Nagyon szép élményeket kívánok! Ha a sok üzenet mellet még lesz energiád, küldj nekem is egy SMS-t ha megszületett a babuci (06 20 411 0538)! Úgy örülnék neki!
Jázminmama/Orsi
Jázminmama
 


Hali,
Voltunk ma UH-n, kis edi babank harmadjara is fiunak mutatkozott. Kulonben nagyon aktiv amugy is, most sem cafolt ra onmagara. Egyfolytaban ide-oda maszkalt, ugy "uldozte" a doki az UH-val. Minden egyes reszet reszletesen bemutatta nekunk a doki, a kis talpatol, kormecskeitol, a gerincen, a vesejen, a sziven, a nyaki redokon at a fejeeig. A sulya 1.410 kg, koranak megfelelo. Persze fenykepet is kaptunk, de mar nem igazan fer bele a kepbe a pici. Tegnap voltam meg a vercukros vervetelen, mert az korabban a nyaralas miatt elmaradt, + a vedonok meghallgattak a pici szivet. Nahat az is nagy show volt, David szokas szerint egyfolytaban szaltozott es bukfencezett, hullamzott az egesz hasam, es nekik 5 percig nem sikerult utol erniuk es a szivvereset megtalalniuk. Aztan meglett.

Kata, Mano (es persze mindenki mas), nektek a legjobbakat!

C2
Cili2
 


Sziasztok

Kata, lehet, hogy azóta anyuci vagy? Úgy izgulok! Biztos ügyi leszel!!!

Cili, jaj, én úgy imádtam ezeket a szaltókat! Irigykedem!Kép

Évi
Évi (Évi)
 


Kata!

Nagyon eltüntél!!!

Én akkor már ezúton is szeretnék gratulálni nektek!!!

Nagyon drukkolok!

Puszi:

Dia
dia (dia)
 


Hu! Vége a mecsnek.
Katával mi lehet?

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Hát úgy látom tegnap én voltam az első, aki írt és azóta fejetetejére állt a világ!

Katáról jó lenne tudni, bár szerintem már "kézzelfoghatóan" hárman vannak. Szépen kihúzták a legvégéig. Remélem, a szülés,születés azt az élményt nyújtotta Nekik, amire készültek, olyan bátran!

Zorka bébi is tágítgatja magának a helyet. A csípőcsontom hátul a derekam alatt néha olyan, mintha szét akarna törni. De mégha kellemetlen is, nagyon örülök ezeknek a jeleknek. Tegnap először meg kellett pihennem séta közben és ez eléggé elkeserített. Nem szertnék visszaszorulni az utolsó napokban sem teljesen a lakásba.

Legyen Mindenkinek szép napja!

Manó
Manó
 


Szia, Lányok!
Hát, ha nem is láttuk, de a rádióban hallottuk a vizilabda-meccset, vagyis éppen nem vajúdtunk. Azért nagyon kalandosra sikeredett a tegnap du-unk. A férjem hazajött értem, a tüneteim szépen fokozódtak, gondoltuk, rásegítünk a sétával és akkor reggelre meg lesz Kingus. Letotyogtam a lépcsõn (4. emelet, nincs lift...) és mire leértünk észrevettük, hogy feltörték a kocsit és ellopták belõle a telefonunkat. Ez volt negyed 5-kor, irány a munkahelye (céges a kocsi és a telefon is), aztán a rendõrség és még utána hazaugrottunk Anyukámhoz az õ mobiljáért, úgyhogy 10-re értünk haza. A tünetek egy iszonyatos fejfájásba csaptak át (pedig nekem ilyen nem nagyon szokott lenni, fõleg nem a terhesség alatt) és estére szegény Kingus is újra nagyon aktív lett, szerintem ez a kis kalamjka nagyon bekvart neki...
Reggel 5-ig aludtam, a fejfájás eltûnt, az összes tünetem már csak szép emlék, nagyon energikusnak érzem magam, úgyhogy most elmegyünk a piacra... Azért nagyon köszi a szorítást, ne hagyjátok abba!!!!!!
Monival megbeszéltük, hogy õt majd felhívjuk, ha valami van és õ szól nektek itt a topicban!
Mindenkinek szép napot!
Kata
kata (kata)
 


Kata!

Ezek a múló fájások ismerősek. Egyszer beindul a menet bizton állíthatom és annak a vége Kinga babuci megszületése lesz. Kitartás, drukkolok!!

Anikó
Gerianikó
 


Hajrá Kata !

Nagyon szépen és harmónikusan hangzott amit leírtál, még akkor is ha Kingát megzavarta ez a bonyolódó délután. Összeszedi magát és szerintem bármelyik pllanatban ismét nekiindulhat.
Mindenféle szépet és jót kívánok Nektek (ezen mindhármótokat értem) minden, de különösen arra a napra, amikor elõször találkozhattok szemtõl szembe egymással!

Ami a szájduzzadást illet, nekem is mondták, hogy a szájduzzadástól 1-2 héten belül kibújnak a babák. Nekem még onnan 3és fél is eltelt.
Rögtön a szülés után pedig nemhogy csökkentek volna a raktározott vizeim, de kifejezetten nõttek. Teljesen horrorfejem lett, de 5 napon belül lassacskán rendezõdött, Most már minden szép és jó.
A szüléstörténet készül, csak lassan, mert Zsombi eléggé leköti erõimet.
Sziasztok!
snoopy
 


Sziasztok!
Kingus még mindig a pocimban, tegnap egész nap nagyon jól voltam, délelõtt még kicsit csavarogtunk is, na azt nem nagyon bírtam, gondoltam, mire hazaérünk elindul majd valami, ehhez képest ledõltem egy picit és aludam 4-5 órát és semmi fájásom nem volt. A melegtõl eléggé nyomott hangulatban a délután azzal telt, hogy drága barátainkat és rokonainkat intettem türelemre ill. néha õk minket :-) telefonon, nagyon sokan hívnak, ez nagyon jó érzés.
Aztán este vacsit csináltam és a vizilabda-meccs felénél újra beindultak a fájások, derék, hasi alja, szeméremcsont felett, rendszertelenül, de a csütörtöki mentenél élesebben, de még így is abszolút elviselhetõen. Nagyon örültem nekik. Ki is tartottak szegény Kokó vereségéig, aztán lefeküdtem, szuper jót aludtam és most újra nem fáj semmi.
Beszéltem este a dúlával, aki mondta, hogy nagyon jó úton haladok, szépen alakulnak a dolgok. Csak néha elszáll a türelmem...
Köszi a bíztatásokat, nagyon jól jönnek
Ma is kirándulunk egyet, végre elmúlt a meleg is.
Kata
kata (kata)
 


Kata!

Ez ismerős és csak azt tudom mondani, hogy a türelem babát terem. Vigyázz magatokra. Mellesleg nekem ezektől a jóslófájásoktól nagyon puha lett a méhszájam és ez sokat segített a szülésnél. 5 óra alatt megvolt és gyorsan tágultam.

Puszi:

Anikó
Gerianikó
 


Sziasztok es szia Kata, gondoltam, benezek, megszuletett-e mar Kinga? Hat ezek szerint ma delelottig meg nem. Tovabbi minden jot nektek!
Mano, lehet, hogy vegul ti is kivarjatok a kirt idopontot? De mostmar akarmikor is jon, baj nem lehet.
Az en kis orokmozgomnak elvileg meg 9 5/7 hete van hatra, szerintem ki is varja a kis angyalka.

Tapasztalt mamak! Lenne egy engem regota foglalkoztato, bar meg nem aktualis kerdesem: A babaruhakat kulon mossatok? Es direkt semleges mososzerrel? (A Tomit hallottam, hogy e celra ajanlottak) Vagy lehet a normal (nalunk Persil) itthoni mososzerrel mosni? Koszi
Cili2
Cili2
 


Sziasztok lányok!

Kata azt hittem, hogy még tudok nektek gratulálni Kingus megszületéséhez, de ami késik nem múlikKép

Mi holnap bevonulunk a kórházba, ahonnan már kettőben jövünk kiKép. Péntek óta szépen fájdogál a derekam, meg görcsölget a hasam is, úgyhogy remélhetőleg nem leszünk bent sokáig...

Cili, szerintem a mosásnál az öblités a lényeg! Ha jól ki vannak öblitve a cuccok, tehát nem marad benne mosószer, nincs allergiát kiváltó ok.

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Sziasztok!

Cili!

Én a Bori ruháit a kezdetektől külön mosom, és folyékony Arielt használok hozzá, mert a rendes mosópor, hiába öblítettem, volt, hogy benne maradt.
Most, hogy egyéves lesz, lassan elkezdem majd a miénkkel mosni, de csak lassan...

Szerintem jobb, ha külön mosol, mert egy csomó olyan dolog lehet a felnöttek ruháiban, ami ugyan nekünk nem okoz gondot, de nekik még gázos lehet (pl. lábgomba és egyéb gombák), plussz az ő ruhái még sokkal kevésbé koszosak...

Amúgy pl. én vasalni nem szoktam, csak nagyon ritkán és nagyon az elején a pelusokat. Ma már azt sem. Kiterítem a napra, megszárad és kész.

Puszi:

Dia

Ui.:

Borinak a mai napig még semmilyen allergiája nem volt mosószertöl.
dia (dia)
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?