Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A múlt héten digit gépet akartunk venni. . El is mentünk a Media Marktba ahol a szórólap akciósan hirdette a gépet hatalmas betükkel, számokkal. Nikont 99990 Ft-ért.
persze már nem volt mire odaértünk, mert vagy 3-4 darabjuk ha volt összesen.

De a poén!!! hogy a Nikon boltokban mindenféle akciók nélkül került 98000 Ft áfával mindenestől.

Sőt ezek után még direkt rákerestünk a neten és még 3-4 más helyet (kisebb boltok) találtunk ahol olcsóbb volt mint a Media MArkt.

ha nektek is van hasonló tapasztalatok írjátok meg ebből is tanulhat -sajnos-az ember.


Ja és azt még nem is említettem, hogy a Media Marktban annyira bunkó volt az eladó, hogy (ez már nem először fordult elő) ritkítja párját.

Mariann
Mariann
 


Meg regebben, egy ElectroWorld-os szorolapon lattam, hogy egy mobiltelefont 99.900 forint korul hirdetnek, amit veletlenul viszontlattam egy belvarosi boltban 69.990 forintert. Ugyanazt. Direkt megkerdeztem, annyira hihetetlennek tunt az atveres!
Vegulis a sok reklamot is meg kell fizettetni valakivel...

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


A Media Marktban jelzett gép a PcLand-ban szintén minden akció nélkül 95750 áfával.

www.pcland.hu - ingyenes házhozszállítással.

Ennyit a media markt-os és multik fantasztikus árengedményeiről.
Névtelen
 

 
 

Zsuzsi: az nem biztos, hogy átverés volt. Mert az egyik valszeg kártyafüggetlen, és teljes ár, a másik meg előfizetéssel akciós.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Mi ugyanígy jártunk a digigéppel, a Cora újságban akciósan 130 ezer volt, mire a férjem megnézte a neten a Mistral Computerworld honlapját, és csodák csodája: ott akció nélkül egy tízessel olcsóbb volt. Aznap este azzal is jött haza... mármint a géppel...
Ajánlom mindenki figyelmébe: www.mistral.hu

Cili
Cili
 


Helló!

Igen, néha nagy átverések vannak, de néha nagyon jó akciókat lehet kifogni. Elektromos kávéfőző 99 foritn! Nem vicc! Media Markos volt kb 1 éve. Elecktro Word 99000 foritnos Sony tévéje ami mindenhol 230 volt és hasonló akciók is voltak, de nagyon jól a körmükre kell nézni, mert néha bizony csalnakKép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Ismeritek a viccet?
A zöldséges felszólítja a segédjét, hogy árazza le a narancsot, mert mindjárt zárnak.
A segéd kihúzza a narancskupacból a táblát, és a 198 Ft/kg fölé áthúzva odakanyarítja, hogy 249 Ft/kg Kép.

De javukra legyen mondva, máskor tényleg még drágábbak ezek a dolgok náluk.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Cory,
Mind a ketto kartyafuggetlen volt.
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuzsi: az nagyon durva!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok

A szorolap akcios ara azt hirdete hogy az orszagba a legolcsobb az az ar vagy azt hogy most naluk ennyi lett az ara?

Akcios ar nem azt takarja hogy sehol mashol nem kaphato olcsobban, hanem azt hogy mi most az eddigi arunkat csokkentetuk.

Minekunk vasarlonak meg az a dolgunk, hogy nyitot szemmel jarjunk es ne higyuk azt hogy mindennek kozpontilag megallapitott ara van. Mint 20 evvel ezelott.

Nagyon keves hatosagi aras termek van manapsag. Azoknak az ara nem is szokot akcios lenni.

Napocska
napocska
 
 


Nem szándékom védeni senkit, de még valami ide tartozik.
Van egy játékkereskedő ismerősöm, aki azt panaszolta, hogy a Cora, meg az Auchan stb. annyiért tudja kitenni a játékokat a polcra, amennyiért ő meg sem kapja a gyártól. Így, ami náluk akciós, tehát csökkentett áron adják, jóval drágább, mint a fenti áruházak alapára.
Valóban nyitott szemmel kell járni.

Borcsa!
Jó a viccKép

Csi
Névtelen
 


Nekem a topik címéről rögtön a Tesco jutott eszembe. Hozzánk az van a legközelebb, tehát oda szoktunk járni nagybevásárolni.
De vigyázni kell velük nagyon. A múltkori katalógusban meghirdették, hogy 3+1 Libero up&go 5300.- (nagyjából, nem tudom már Ft-ra pontosan). Mivel egyébként 1 csomag úgy 1700-1900Ft; ez elég baráti árnak tűnt. Csakhogy NEM RAKTAK KI EGY DARABOT SEM az akciósból, csak nem akciósat lehetett kapni, ezerhétszáz-valamennyiért; csomagonként.
Szeretjük a joghurtot, és szoktunk is Tesco gazdaságosat venni, h*lye módon azonban nem figyeltünk az árára -hát hiszen gazdaságos Csak nemrég figyeltem meg, hogy míg 3db egybecsomagolt Tesco gazdaságos 250.-, az Oké! joghurt (ami uo. finom és nem ivójoghurt) pl. csak 53 Ft darabja, tehát egy százassal jobban járok, ha nem gazdaságosan vásárolok Kép
Szóval figyelni kell, amikor spórolni akar az ember lánya.
Jamina
jamina
 
 


hát igen, vagy most a tescoban a 2 kg-os liszt 130 Ft. Az 1 kg-os meg 62 Ft. (normál liszt, nem tescos) Az ember azt hinné ha többet/nagyobbat vesz jobban jár, de nem.

A Media Marktot egyébként én sem szeretem, mert nagyon modortalanok tudnak lenni az eladók, ez így igaz, sajnos már én is tapasztaltam.
És elvileg ők hajdanán azt hirdették, de Németo-ban biztos, hogy a hely ahol minden olcsóbb mint máshol. Nem ezen szöveggel, de valami hasonló.
Na ehhez képest mi hűtőt is meg gázsütőt is olcsóbban vettünk ua. a keravillban, ill mosogatógépet az AEG boltjában.

De a csúcs az volt, hogy nászajándékba 2x is valami kis egyszerű gépet akartunk adni. Hát a Media marktban szinte mindenből csak 1 db volt a kitett darab, amit ugye nem illli teljes áron eladni. de ajándékba nem adhat az ember kicsit karcos stb. dolgokat.
Ja és a polcokon a dobozok feltépkedve, össze vissza dobálva. egy szó mint száz elég gyatra a szervezettség az áruházi szinteken.

a tescot is ezért utálom. meg drága is. csak oda kapjuk az étk. jegyet.

Emese
Névtelen
 


Én már ével óta nem járok olyan helyekre mint a tesco meg hasonlók. A benzinre elmegy egy csomó pénz, arról nem is beszélve hogy mindig több kerül a kosárba, mint amennyit norm. esetben vásárolna az ember.

És megfigyeltem, hogy a környéken lévő üzletek is nagyon nagyon jól akcióznak.
Én szeretek vásárolgatni, boltba menni, tehát a heti 2-3 alkalom nem megerőltető. és nem is tart órákig mint pl. az Auchan vagy tesco.
(Már lassan úgy néz ki hogy a családok mint délutáni vagy hétvégi program gyanánt mennek félnapokra ezekbe az üzletekbe.)

Én egyébként Plus "rajongó" vagyok, az árai szerintem messze a legjobbak akció nélkül is.

PEdina
Edina
 


na ja és a plázákban is szinte minden a duplája, mint eldugott helyeken lévő kis üzlettársaiban.
Névtelen
 


Szaisztok!
Hiaba keresem az "akciok" topoikot, pedig egyszer olvastam mar... Ezert itt irom le, hogy a Brendonban egyes Fehn plussjatekokat (kb. 6 felet) felaron adnak. En tegnap vettem egy irto edes "keszsegfejlesztö" bohocot, 5900 helyett epp a feleert. Minosegi jatek, 10 honapos kortol ajanljak. Szerintem nezzetek meg. A mai arak mellett ez meg elfogadhato.
Netti
 


Sziasztok!

Én is jó kis akciót találtam, szinte véletlenül. A soproni Tesco-ban lehet kapni a 27 db.-os Huggies pelenkákat kettesével összefogva nagyon kedvező áron. Nem tudom, hogy országos akció-e, de érdemes megnézni, ha valaki Tesco-ban jár. Nem volt ráírva semmi, csak a ragasztószalagon votlak AKCIÓ! felíratok, és a polcon se volt kinn az ára. Meg se néztük volna, de a férjem unatkozott, amíg én nézelődtem, és elvitte egy ár-ellenőrző géphez. Az M-es méretű pelusnak 48 Ft körül volt az ára, miközben ugyanez az 56 db.os csomagban 58 Ft. körül jött ki. Azért az már különbség. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Most hogy indulnak az akciók, sokszor úgy érzem hogy nem is tetszenek annyira a ruhák.

Pontosabban: mintha valami raktárból kerülnének elő az akciós cuccok, ami már nem tetszik annyira.
Ti nem éreztetek ilyeneket?
Pl. a PARIS nevű butikban vettem (Őrs vezér tér - Árkád) egy szuper felsőrészt 2000 Ft-os áron.
Gondoltam ha lesz majd a leárazás, akkor veszek más fazonban is.
És mit ad Isten, itt van az 50%-os leárazás, de semmi sincs kirakva azokból a felsőrészekből, amiket én kinéztem.

Tudom hogy hülyeségeken problémázom de nekem ezek is valahol átverések.

Reni
Reni
 


Sziasztok!

Én holnap megyek reklamálni a TescobaKép
Apukámék vettek egy "akciós" autóüléshuzatot,ami még a felrakást sem bírta ki.Meg akarom reklamálni,hogy elfelejtették odaírni:csak dísznek vegye.Kíváncsi vagyok,visszaadják-e a pénzt.

Már meg sem lepődök,hogy a Tescoban nincs az akciós áruból.Ki sem rakják a legtöbbjét.

Itt Veszprémben egyébként az a divat az egész vérosban,hogy még akciósan is többe kerül minden(főleg ruha),mint az országban bhol.Jó üzletpolitika.Jó,jó,hogy először felértékelünk és utána le,de ennyire?!!KépKépItt nem lehet vásárolni semmit!!!

Mi már a Pennybe járunk élelmiszert vásárolni,mert itt az a legolcsóbb.Pláne,ha vmi akciós.

Nem tudja vki,hogy mi a TOP ÁR"?Mert a CBA-s szórólapon rendre találkozunk ilyen termékkel,ami mellé ez van írva,de szám nem.Mi lehet ez...Kép

Anyapoc
Névtelen
 


A Váci úti Tesco jó szokása pedig az, hogy más ár van a polcon és mást olvas le a kassza, pedig a termék neve stimmel. (Gondolom, nem kell mondani, hogy melyik a magasabb ár.) És ez nem egyszeri tévedés náluk.
rjuli
 


Juli!

Viszont akkor kötelesek az alacsonyabb árért adniKép!!!
Névtelen
 


Ez igaz. Csak észnél kell lenni. Meg venni a fáradtságot és figyelni a polc árait és tételenként, hogy mit üt be, majd végigállni az ügyfélszolgálatos sort.
Névtelen
 


Sziasztok!

Reni! Talán az a szuper felsőrész, amilyet te vettél, tetszett másoknak is, és az egész készletet elvitték már a leárazás előtt. Elég természetes, hogy a vacak marad a nyakukon nyár végére, ami nem kellett senkinek egész nyáron, és azt árazzák le végül. Ritka szerencse, ha ilyenkor még jó cuccot lehet kifogni. Kép

Anyapoc! A TopÁr fogalmával még nem találkoztam, igaz, nem is papír alapon nézegetem a Cora katalógusát. Kép A www.cora.hu oldalon mindig meg lehet találni az éppen aktuális akciós termékeket az árukkal együtt. Fel lehet íratkozni hírlevélre is, szerintem nagyon jó dolog! Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Juli, a tescót is fel lehet jelenteni fogyasztó megtévesztés címen. itt is a fogy. védelemhez kell fordulni.
és biztosan ismeritek a mondást: mindig a vevőnek van igaza. és ez igaz. a fogy. véd 90%-ban nekik ítél. Tehát érdemes foglalkozni vele.


+ a fogyasztóvédelemhez kell fordulni minden olyan esetben ahol azt tapasztalod, hogy felárazzák pl. a ruhákat és úgy árazzák le.
Ezt a fogy védelem be tudja úgy bizonyjtani hogy ez történt hogy a könyvelésben benne kell lenni hogy milyen áron szerezték be a cuccot és mennyiért fogják adni. ha ugyanazon az áron akciózzák mint amennyiért eredetileg is adták, nemcsak kötelesek téged kárpótolni, hanem még meg is büntetik a céget.
Sajnos az emberek békések, pedig ha lenne egykét ilyen bejelentés, akkor nem mernének szemétkedni a butikok/üzletek.
Névtelen
 


Topár, általában a zöldségekre és a gyümölcsökre van kiírva.
Mivel a katalógus sokkal elöbb készül mint az akció a ruhákat stb. letudják fixálni, hogy mennyi legyen, de a zöldséget csak az akció idején veszik meg nem tudják kiírni mennyi is lesz, ezért írják ki, hogy topáron lesz.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Bigacsiga

Köööööössssssziiiiiiii!:9Most már nem fog vele a férjem idegesíteni,mert eddig minden alkalommal megkérdezte,hogy mi azKépKép

Tesco:ha nem vagyok biztos vminek az árában,akkor mindig megnézem az árleolvasóval.Így egy kicsit megkönnyítem a keresgélést a blokkon stb...DE mindig megnézem a blokkot,hogy miből mennyi van beütve,mert volt,hogy nem annyi,amennyi..Kép
Egyébként az üléshuzatot először cserélni akarták,majd kiegyeztünk egy levásárlásban,mert ahhoz nem fűlött a foguk,hogy vissazadják a pénzt.

Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Mi a TEscot egy ideje leirtuk magunkban és nem is igen járunk oda vásárolni. Inkább az Auchan vagy a Cora.
A Tscoba rendszeres, hogy kifogynak a cuccok és nincs pótolva. Soxor volt, hogy elmentünk egy listával, hogy mi is kellene és a fele nem volt a TEscoba, mondván épp most ürült ki. És ezek alapvető cikkek voltak (Petit Danone és ehhez hasonlók)
A legkedvesebb történetünk az, amikor Nutellát kerestünk tavaly nyáron. Nem volt. Megkérdeztünk hogy-hogy nincs kitéve. Erre a válasz: A nagy melegre való tekintettel nincs. (mellesleg megnéztük és a Corában épp akkor volt valami nagy NUtella akció- szóval Corába nem lényeg a meleg, hiszen nem baj,ha olvad,úgyis üvegben van, a TEscoba már bizony számitott a nagy meleg. ) SEbaj. Köv. áru a listánkon a töpörtyű volt. Lett volna, ha van. A válasz mi volt? A "melegre való tekintettel" nincs. Akkor megkérdeztük az eladót, hogy tessék mondani és a nagy melegre való tekintettel azért tusfürdőt találunk valahol? Talán vette a lapot....
Mindegy, én akárhányszor mentem a Tescoba, óriásit csalódtam mindig,úgyhogy mostmár igyekszem kimélni magamé és elkerülni.
És az tényleg iszonyatosan tisztességtelen, hogy az ár a polcon esetleg fel van tüntetve, beütöd leellenörzöd az árolvasón és mégis a kasszába más ár lesz. Egyszer sikerült nálunk is az akciósan hirdetett terméket a kasszánál drágábban lehúzni és mikor reklamáltunk azt mondták: ja kérem, még nincs átállitva a kassza gép. Hát ez is egy lehetőség. Akciózunk, de a gépet nem állitjuk át....

Giti
Giti
 


Névtelen, aki a Fogyasztóvédelemről ír:

Áprilisban volt egy igen randa afférom az egyik "multival", most hagyjuk a részleteket, na akkor kb öt/5!/ esetben próbáltak átverni egy áruházon belül, egy vásárlás alkalmával... szinte semmi sem stimmelt. Na, akkor hívtam én a fogy.védelmet, ahol egy bájos hang közölte a panaszom hallatán, hogy "Nézze, végülis kapcsolhatom önnek a panaszirodát, de higyje el nekem, semmi sem fog történni..."

Azóta visítok, ha azt a reklámot hallom, hogy "(...)Fogyasztóvédelem! Érezze magát Európában!(...)"
Tudjátok, ez kezdődik úgy, hogy "Pár lépés csak Európa".
Na ja.
csii
 
 


Csi!
Engem érdekelnének a részletek, hátha tanulunk belőle, hogy még mire érdemes és kell odafigyelni.
Megirod mi történt?

Azt meg nem szabad hagyni, hogy a fogyasztóvédelemnél igy lerázzanak.Az embernek többször kell az asztalra csapni.
A UPC-t is hál istennek 40 millára birságolták meg, mert előnytelen helyzetbe hozta a fogysztókat azzal, hog yő maga variálta át a csomagokat. TEgnap hallottam és nagyon örültem neki, mert velük már meggyűlt a bajom.

Giti
Giti
 


A Fogyasztóvédelem szerintem is egy nagy határ...!!!!

Egyszer a győri MÁV-irodán írtam be a panaszkönyvbe.Amikor végeztem, a tesóm kérdezte,hogy hol a másodpéldány(ő kisvállalkozó,tudja,mi kellKép).Vissazmentem és persze nem volt,mivel ez egy 30 évvel ezelőtti panaszkönyv volt.Meg is jegyezte az irdoista,hogy ők 30 éve így csinálják,ez van.Amikor a panaszomra 1 hónap!!! múlva sem jött válasz,bejelentettem a Fogy. Véd.-nél.Leírtam azt is,hogy milyen a panaszkönyvük,mert ugyebár elég régóta olyan panaszkönyvet ír elő a törvény,amiben van másodpéldány,amit oda KELL adni a panaszosnak.Az ügyet átvizsgálták,a valódi panaszomnak nem találták okát,a panaszkönyves dolgot meg csak meg sem említették!!!
De ha egy kisvállalkozó teszi azt,akkor százezrekre büntetik!!!!KépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 


végülis a dal elárulja a lényeget: pár lépés. ez még nem az.
Névtelen
 


Giti!
Ezt írtam anno az EU-s topikba a történtekről:

"Bementem vásárolni egy "nagyáruházba". A következő dolgok történtek velem:
--A szórólapukon szereplõ termékek, ami miatt odamentem, sajna nem érkeztek meg, pedig már egy hete tartott az akció.
--Az egyik megvásárolt szettben nem az volt, amit a magyar nyelvű tartalomjegyzék tüntet fel. Bár az eredeti csomagoláson németül sem jelezték azokat az anyagokat...
--Szerettem volna megnézni két napernyőt, közölték, hogy az nincs kiállítva, menjek vissza két hét múlva, akkor megnézhetem, de most ugyan ki nem bontják, mert akkor nem tudják visszacsomagolni... Egyébként is látható a képen, hogy hogy néz ki...
--Amikor maradtam az egyik kiállított napernyő megvásárlásánál, akkor közölték, hogy csak az az egy darab van belőle. Már majdnem nekiláttak a szétszedéséhez, amikor találtam még, vagy harminc darabot. Egyet meg is vettünk.
--A pénztárnál kifizettem a napernyőt, és kértem egy ÁFÁs számlát. Mikor kész volt a számla, akkor vettem észre, hogy nem egyezik a kirakott ár a pénztárgépben lévővel, és így a számlán lévővel sem. Rögtön, abban a pillanatban szóltam a pénztárosnak, és az eladó, aki előre hozta az ernyőt mondta, hogy menjünk vissza az osztályra, mert ő sem erre az árra emlékszik. Az osztályon ki is derült, hogy a kasszánál lévő nő nem az akciós ár szerint blokkolt, tehát újra kell írni a számlát. Ekkor kezdõdtek a gondok. A kasszánál lévő hölgyek szépen várakoztatni kezdtek, minden arra járó vevőt kiszolgáltak, minden jótállást lepecsételtek, és amikor én galád vevõ szólni merészeltem, hogy mennék a dolgomra, akkor hogy szemléltessék azt, hogy ki az úr a háznál, gúnyosan közölték, hogy csak egy pénztárgép van, és írták szépen a vevőknek a számlákat. Eközben a háttérben nagy plakáton vigyorgó arcokat láttam, az áruház vezetõségét, valami olyan szöveggel, hogy: "Önért vagyunk...!" Hát persze.

Minél idegesebb lettem, annál jobban vigyorogtak a képembe. Ráadásul az sem hatott rájuk, hogy két gyermekem még nálam is türelmetlenebb volt. Még ott azon gondolkoztam, hogy hívom a képen bájosan mosolygó vezető valamelyikét, de akkorra már kezdtem a normál ítélőképességem határára érni, és azt gondoltam, hogy akkor még később szabadulnék...

Másnap, már higgadt fejjel azon gondolkoztam, hogy ez így mégsincs rendjén.
És most jön az, ami miatt ide írtam le ezt a történetet:

Hetek óta megy egy reklám, a Fogyasztóvédelem EU-s reklámja, aminek az a szlogenje, hogy:
" Érezzük magunkat Európában". Gondoltam, megkérdezem a véleményüket a fenti dolgokról.
Nem kellett volna.
Egy női hang fogadta a hívásomat, meghallgatott, a háttérből pedig egy hapsi kotyogta közbe a magáét. Szó szerint ezt mondta:
" Higgye el nekem, hogy tizennégy éves tapasztalatom után nyugodtan kijelenthetem, hogy ebben az ügyben SEMMI sem fog történni..., de ha ragaszkodom hozzá, akkor kapcsolhatják a panaszirodát!

Hogy is szólt a szlogen? Érezzük magunkat Európában?

Végül hirtelen felindulásból felhívtam az áruház vezetőjét, aki később visszahívott, és nem győzött elnézést kérni. A két számla között, mármint a téves, és a javított között több mint fél óra telt el a pénztárgép órája szerint. Hogy pontosan mennyi, azt nem árulta el.

Én azt hiszem, hogy a gond itt lesz. Hiába van az áruházlánc német tulajdonban, hiába hirdeti a fogyasztóvédelem magát, amíg az emberek így állnak a dolgokhoz, a hajunkra kenhetjük az egész úniót. Ha előfordulhat az, hogy a pénztáros melléütése, és a javítás között több, mint fél óra telik el, és ez gondolom nem egyedi eset, akkor mit várunk?
Ráadásul, mint gondolom sokakban, bennem is megfordult a lehetőség, hogy ugyan, hagyjam az egészet, hiszen eddig is hagytam. Ha nincs velem a két gyerek, akkor most is hagyom.

A minap mondott a Geszti egy nagyon érdekes, némileg idevágó dolgot:
"Érdekérvényesítési képesség szüksége"
De hogyan, ha mindenhol falba ütközünk?"

Nos, ennyi volt a történet. Még az is ide tartozik, hogy az út másik oldalán lévő Cora akció nélkül olcsóbban árulta akkor azt az ernyőt, amit mi megvettünk végül.

És az is ide tartozik, hogy az üzlet vezetője felajánlott egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt, amit nekem nem volt pofám átvenni, de egy anyaotthon nagyon örült nekiKép hiszen akkor volt Húsvét.

Csi
csii
 
 


Sziasztok!

Baumax. Tavaly vettünk egy harmonikaajtót, akciósan: 6999 Ft-ért. Két héttel később arra jártunk, gondoltuk megnézzük, mennyibe kerül NEM akciósan. 6999 Ft-ba...

Praktiker. Papírdobozokat néztünk ki akciósan, 3db-ot nyolcszáz-valamennyiért. Megyek az akció második napján: még nem érkezett meg a szállítmány... Ötödik napján: még mindig nem érkezett meg. Vége felé: persze, ott van hátul a polcon. Mondom: "Legyen szíves már megmutatni, mert én nem találom!" "Ja, tényleg nincs, már elfogyott." Kép Most bizonyítsam be, hogy egyátalán nem is volt?

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Juca!
Praktiker...ismerősKép

Én vasárnap vettem két karton Tesco tejet. Dög meleg volt, az autóban gyorsan fel is bontottam. Aludt volt a drága, de rendesen.
Ami pozitív volt az az, hogy szó nélkül visszaadták a pénzt, mindkét kartonét.
Ma ez is haladásKép
Csi
csii
 
 



Media Markt nagy leárazást hirdet kis szépséghibás dolgokra.
csak azt nem írják oda, hogy a többség az kiállított és az üzletben min. 1 évig használt cuccokról van szó, és általában 1 db van mindenből.
Ritka kivétel.

Tavly is így jártam, közölték elég bunkón, jöttem volna hamarabb, meg mit képzelek, majd ilyen áron talán készleteket tartanak?
Kiábrándító volt.
Ez is csak arra jó hogy bemenj az üzletbe és bár az akciós dolog már nincs a polcon, de mást vásároljál.
Névtelen
 


Tescoval vigyázni, tegnap voltam, és ma ettük volna a csokikákat, amik mint kiderült: aug 5-én lejártak. Dobozos üditők, tejek: mindig nézzétek a kupak sértetlenségét, számtalan került már kukába itthon mert kicsit lehúzta vmi barom, és persze hogy megromlott. Ja, és a sima dobozos (nem tartós tejek), nálunk másnapra megsvanyodnak a hűtőben pedig pl. amit tegnap vettem és ma kiöntöttem- szept 5-ig jó!
Másik kedvencem a posta: gyakran rendelek könyveket internetről, ahol a postaktg-ben kifizettetik velem a házhozszállitás ktg-eit, mégis szarnak bele, és csak értesitőt dobnak be hogy menjek be én érte. (Azt hazudják hogy nem voltam otthon, ezért nem tudtam átvenni- nem igaz). A csúcs mikor vártam, vártam egy csomagot nem jött, irtam a librinek, kiderült hogy már másfél hete postázták. Hivom a postát- ők nem tudnak semmit, ott nincs. Mondom nézzék meg- kis posta, kb 2 nm az egész raktár, nem ők nem találják. Erre a kiadó hivja őket- persze meglett a csomag- mire közölték hogy legyek szives befáradni érte- bementem, és még ők pampogtak hhogy nem hiszeik el hogy egyszer sem kaptam értesitőt. Úhogy bekaphatják. Arról nem beszélve h örökké küldözgetem az ilyen olyan nyereménypapirokat, amit az auchanos postán sima levélként vesznek be, a kispostánkon meg csakis kiscsomagként 3x annyiért- holott lehet hogy csak 5 db öblitő vonalkód van benne.
ZA
ZA
 


Egyébként a metro is ilyen az akció terén, volt hogy az akció napján a nyitás után 10 perccel már nem volt az akciós termékből, de ilyen volt a tavaly karácsonyi 1 hónapos akció, ahol pár nap múlva már nem is volt rózsabarbie, és később se hoztak már. Igaz nagy volt az engedmény is, a 12 ezres babát 4 ezerért lehetett vinni.-annak aki elég gyors volt..:-))
ZA
 


Sziasztok!
A következő inkább vicces, mint bosszantó, de azért leírom, mert ráérek Kép
Nemrég a Tescoban kirakták a reklámpapírokat: ÚJ KOLLEKCIÓ.
Nos, én a Tesco mellett lakom, minden nap ott vásárolok be, úgyhogy nyugodt szívvel ki merem jelenteni: Mindegyik "új" kollekció ott van már tavaly óta, volt, amelyik a nyár folyamán még akciós is volt, úgy sem kellett senkinek, olyan vacak minség.Kép
Egyébként Tesco-nál jó tudni, hogy mindig van egy olyan "akciós" pult az élelmiszerosztályon, ahova az olyan cuccokat teszik amelyeknek aznap jár le a szavatosságuk. De persze ez nincs feltüntetve nagy betűvel. Kép
Viszont szinte indok nélkül visszavesznek bármit (legalábbis cserére). Persze nem azért, mert jóindulatúak, hanem mert multi, ami azt jelenti, hogy eleve benne van a költségtervben az ilyesmi.
méri
 
 


Sziasztok!

Én a Tescoba jártam úgy, hogy a párhónapos lányomnak vettem pár dolgot és a férjem közben csinálta a bevásárlást (kaja, stb...) A pénztárnál külön fizettünk és mondom a férjemnek, hogy én többet fizetem a pár dologért mint ő a majdnem teli kocsiért. kb. 25-30 ezer ft-ot.
A parkolóba nézem a blokkot hát egy csörgő ára helyett egy gyerekbiciglit számoltak. Gyorsan visszamentünk és visszakaptuk a pénzünket. Azóta mindig megnézem a pénztárnál a blokkot.

Tina
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Nagyon kell vigyázni a Tesco/Auchan/CBA-ban az élelmiszerek lejárati idejével! Sikerült vennünk fagyit! ami vagy egy hete le volt járva, ráadásul vanília volt az egyik!
Másik dolog, énis majdnem besétáltam a csapdába, margarin volt kitéve...már nemis tudom, melyik fajta, de aznapi lejárattal nagyon akciósan...valami 40valahány forintért. Nagyon gyanús volt, ezért megnéztem. Ellenben sokan 5-6osával vitték! Minimum ki kellene írni ilyenkor, mert ez nem játék! Különösen a nyugdíjasok vitték nagyon.
A másik....CBA...diaédesség részleg.Az a darálós kex vagy minek hívják...szóval olyan vastag penészréteg volt rajta, hogy iszonyat. Az a zöld bolyhos. Namost ezt én kiszúrtam (pedig nemis akartam venni, csak annyira látszott), de egy rosszul látó néni/bácsi biztos, hogy nem veszi észre Kép A dia édességek meg nem az olcsóságukról híresek. Ezért szóltunk is az eladóknak!

Barbi

A Tesco és Auchan pedig nem tudom honnan szedi soxor a ruháit...valami félelmetesek! Anyagra is, fazonra is Kép
DBarbi
 


Barbi,
Tescoba ritkan jarok, de az Auchan ruhakollekciojanak legalabb a fele kinai piaci csecse-becse. Viszont lehet kapni jo kis francia gyerekholmikat is hebe-hoba!
Amit nagyon leertekelnek, szerintem evidens, hogy azert, mert hamarosan lejar. Amugy a lejarati ido nem feltetlen azt jelenti, hogy akkortol a termek romlott. Inkabb csak ertekcsokkent. Nyaron ez elobb is bekovetkezhet, mint ahogy lejarna a szavatossag. De egy margarint meg szerintem boven meg lehet enni akkor is, ha epp mai datum van rapecsetelve, foleg, ha annyira olcson adjak.
A vaniliafagyi meg csak akkor lenne gaz, ha nyers tojas lenne benne, amit nem tartok valoszinunek.
Nem kotozkodni akartam, hisz szinte minden hozzaszolasotokban "magamra ismerek", voltam mar hasonlo szituban nem is egyszer. Tenyleg katasztrofalis a helyzet!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuzsi szia Kép

Azt én is elismerem, hogy jók a babacuccok és megfizethetőek Kép Láttam vhol olyan fórumot ahol szidták az auchanos/tescos bodykat, nekünk az összes szinte onnan van és mind kifogástalanok. Inkább ott veszem meg, úgyis hamar kinövi, mint pl. a Madrinában Kép

A vajat én csak azért nem vettem meg így, mert az azért nem fogy olyan gyorsan....nálunk legalábbis 2 hónap legalább mire elfogy egy normál dobozos Kép

Barbi
DBarbi
 


Ma két rossz "akciós" élményem is volt Kép

-> bementünk a Rossmann-ba, mert hallottam, hogy van 599.- helyett 399.- ért Nestle tejpép. A polcon csak teljes árúak voltak. Nem igazán foglalkoztam vele, mert nem tudtam az akció időpontját, ezért nem is kérdeztem rá.
Majd a lánykám a földön landolt és miközben összeszedtem a csemetémet, akkor láttam meg egy legalsó polcon, jól hátra tolva az akciós csomagolásokat.

2) Az Oktogonon lévő édesség bolt kirakatába ki volt téve akciós, fémdobozos Dán keksz. Bementünk, kértem. Az eladó hölgy mutatott egy másik dobozt is, amit szintén dán keksznek mondott és még hozzá tette, hogy van benne vegyesen natúr, csokis és mogyorós. Hát, ez utóbbit kértem.
Megvettük, kimentünk, felbontottuk, mert a lánykám kért belőle. 1) mogyorós és csokis keksz még csak mutatóban sem volt benne 2) az íze egy kicsit furcsa volt (finom volt ugyan, de nem a megszokott "Dán íz"), jobban megvizsgáltam a dobozt és csak akkor vettem észre a nagyítóval olvasható 'származási hely: Lengyelo.'

Visszamentem reklamálni, inkább csak szólni, mivel a kibontott dobozt nem állt szándékomba visszavetetni az egyik eladó közölte, hogy ő hallotta, hogy a kolleganője mondta, hogy Lengyel. Közben előkerült a másik és továbbra is állította, hogy Dán.

Hangsúlyozom, nem akartam visszaadni, de ez a hozzáállás felbőszített Kép
phaedraa
 
 


Sziasztok!
Tigris30
 


Na, ez már sikerülni fogKép) Elolvastam a hozzászólásaitokat, ami nagyon érdekelt, mivel a Tescóban dolgozom. A Fogyasztóvédelemről csak annyit, hogy nemrég lett megbüntetve a Tesco, mert megtévesztették a vásárlókat! Konkrétan: 1: Ha valamit akcióztak, az sokszor nem volt kapható. 2: Az eredeti árat megemelték, és abból akcióztak, tehát végülis eredeti áron vásároltál, de Te azt hitted, hogy milyen jól jártál! Ez különösen a csemegepultra igaz, de a többi osztályon is gyakran alkalmazták! Erről ennyit, tudnék még mesélniKép Szoktak lenni leárazva olyan dolgok, amik aznap járnak le, ekkor féláron lehet megvásárolni ezeket a termékeket. Ezekkel is vigyázni kell, májast, szalonnát nem érdemes venni. A tejjel, tejtermékekkel kapcsolatban még nem volt rossz tapasztalatom, és a vajnak sincs semmi baja, ha már lejárt a szav. idő! Nekünk dolgozóknak régebben volt rá lehetőségünk, hogy a lejárt termékeket megvegyük. Egy hete lejárt a Ráma margarin, 40 ft.-ért adták az 500 gr.-os kiszerelést. Rengeteget vettem, mivel a párom rendszeresen itthonról viszi a kaját, és 3 hónap múlva sem volt semmi baja! De a vásárlóknak már nem lehetett kirakni, mivel már lejárt a szav.ideje. Téliszalámit is úgy vettünk, hogy 1500 ft. volt egy rúddal, súlytól függetlenül. A rendes, nagy rudakra gondoljatok, ami k.b. 5000 ft.-ra jött volna ki, teljes áron. Az is hónapokig tartott, amíg elfogyott, és szintén nem volt semmi baja. A vevőszolin tényleg nem szívesen adnak vissza pénzt, de azért ha nagyon "pattog" a vásárló, akkor visszaadják! Igaz, hogy akkor az osztályvezető ad rá felhatalmazást, a dolgozó nem fizetheti ki. A blokkra nagyon figyeljetek oda, még a pénztárnál ellenőrizzétek. Ha gond van, úgyis a vevőszolgálatra kell mennetek. Ha valakinek van kérdése, akkor szívesen válaszolok, ha tudok. Bocs az előző köszönésemért, de valamikor régen regisztráltattam magam, és most nem tudok belépni, mert elfelejtettem az azonosítótKép Sziasztok
Tigris30
 


Sziasztok!

Az Auchanban most van 99 forintért bébiétel, ha jól tudom Kecskeméti. Nem igazán néztem meg, mert nekünk már nem kell, de gondoltam megírom, mert ez jó ár érte. Tegnap még tele volt a polc! Kép
Ja, és gyerek farmer is van több színben, 2 éves kortól. Van gumis derekű, és gombos-cippzáras is. 700 illetve 900 forintért. Érdemes kinézni szerintem.

A CBA-ban múltkor megjártam. Vettem egy vadas mártást, mert olcsó volt. Kifizettem, és akkor láttam, hogy 2, azaz kettő hónapja lejárt. Kép Persze visszakértem a pénzt. A pénztáros csak pampogott, hogy érték csökkent árú. Álnéven: akciós. Szó se volt róla, hogy lejárt, és ilyen rég! Kép A főnök azonnal viszafizettette a pénzt. Még szerencse Kép

titati
titati
 
 


Szia Tigris!

Én éppen a TESCO-n akadtam ki a multkor. Ki volt írva nagy betűkkel, hogy minden babacuccra 20% az akció. Az is ki volt írva, hogy az engedmény a kiírt árból jön le, és a pénztárnál érvényesítik. Hát, én naívan megvettem egy csomó babaholmit, amit teljes áron nem érte volna meg, de -20% engedménnyel már igen. Mire a pénztárhoz értünk, a fiam elunta magát, és hisztizett, a párom rosszul volt, én meg pakoltam kifelé a kocsiból, és befelé a szatyrokba, közben egyik szemem a gyereken, a másik az Apján, sejtheted, a megőrülés környékezett. Azt már csak otthon vettem észre, hogy a blokkon minden az eredeti áron szerepelt, és sehol semmi jóváírás. KépKépKép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


1995. évi XC. törvény
az élelmiszerekről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 1/1996. (I. 9.) FM-NM-IKM együttes rendelettel

Ét. 14. §
(3) A 28. § (3) bekezdése szerint "fogyasztható" felirattal jelölt minőségmegőrzési idejű élelmiszereket, valamint a különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszereket minőségmegőrzési időtartamuk LEJÁRATA UTÁN NEM SZABAD FORGALOMBA HOZNI.
...
A forgalmazó köteles meggyőződni az általa forgalmazott élelmiszer megfelelő minőségéről
... Vhr. 28. § (1) Az élelmiszer minőségmegőrzési időtartamának lejárati dátumát a fogyasztó számára közérthetően, az egyéb azonosító kódjelektől megkülönböztethető módon, elkülönítetten kell megadni.
ÉLELMISZEREKRŐL SZÓLÓ JSZ
 


Mit érdemes tudni a biztonsági őr intézkedéseiről
Napjainkban lépten-nyomon biztonsági őrbe ütközhetünk vásárlásunk során. Joga van-e a biztonsági őrnek kérni, hogy mutassuk meg a boltban a táskánkat? Nem mindenki van ezzel tisztában, ezért érdemes megismerni azokat az intézkedéseket, melyekkel egy biztonsági alkalmazott élhet.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara védi ezen szakma érdekeit, a bolti lopással gyanúsítható személlyel szembeni fellépésre vonatkozóan pedig az Országos Kereskedelmi Szövetség alkotott egy eljárási kódexet, amely többek közt tartalmazza azt, hogy tilos a lopással gyanúsítható személyt az üzlet elhagyásában erőszakkal akadályozni, fizikai kényszerítő eszközöket alkalmazni, nyilvános helyen, pl. vevőtérben magatartására, személyére nézve sértő, fenyegető, becsmérlő kifejezéseket tenni.

A pénztártól már távozott személyt - ha gyanú merült fel arra, hogy az eltulajdonított árut nem fizette ki - még az üzlettérben tartózkodása alatt határozottan, udvariasan - olyan módon és helyen, hogy az a többi vásárló körében ne keltsen feltűnést - fel kell kérni arra, járuljon hozzá az ellenőrzéshez a helyzet tisztázása érdekében, ha a pénztárnál fizetés is történt, úgy a vásárlási blokk alapján (irodában vagy raktárban).

Amennyiben az ellenőrzött személy az ellenőrzéstől elzárkózik, közölni kell vele, hogy ebben az esetben rendőr hívására kényszerülnek és annak kiérkezéséig ne hagyja el az üzletet. Tilos a tetten ért személyt testi vagy ruházati motozásnak alávetni, nyilvános helyen a magatartására nézve sértő, fenyegető, becsmérlő kifejezéseket tenni, kioktatni, fizikai kényszerítő körülményeket alkalmazni, személyes szabadságában korlátozni.

A boltok üzleti szabályzata tartalmazhatja, hogy bizonyos méretnél nagyobb kézicsomagot az eladótérbe nem lehet bevinni, ilyen esetben viszont biztosítaniuk kell a táskák biztonságos elhelyezését.

Az üzletben mindenképpen szerepelnie kell a biztonsági szolgálatot ellátó szervezet nevének és címének, így amennyiben panasz merülne fel a biztonsági intézkedéssel kapcsolatban, úgy azt a biztonságiakat alkalmazó intézmény erre jogosított felelős személyénél, illetve a Vásárlók Könyvébe tett megjegyzéssel lehet megtenni, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaránál lehet bejelentést tenni.
FORRÁS: www.fvf.hu
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?