Új privát üzeneted érkezett!

[quote]S írta:zerintem ez csak akkor működne,(mármint a pszichiáter)Ha a gyereket több napig a saját környezetében figyeli.


Mármint Pszichológus! :oops: :roll: :shock: :evil:
Vendég
 


ÁTLÉPTEM!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kép
Vendég
 


Gratulálok Boginak a menéshez! :P

Alziza, neked meg az átlépéshez! :twisted:

Én úgy tudom, hogy a gyermekszpichológusnál tett látogatásnál először a szülőt kérdezik ki, mindenféle lényegtelennek látszó dologról és utánna "esnek" a gyereknek!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 

 
 

Na, hát azt hittem enkem is be kell szállnom egy két karakterrel a mai "álomátlépés" megvalósításához! :lol:

A gyerekpszichológusban pont azért hiszek, mert amit a gyerekek mondanak annak biztos van alapja. Ha nem mondanak igazat, akkor annak van alpja. :wink: Valóban, egy-egy alkalommal a szülőkkel is beszélgetnek a gyerekkel együtt is, meg külön is stb.

Csak azért hiszek "bennük" mert ismerek egyet-kettőt más helyekről, (nem a piros kanapéról) akik elég meggyőzőek voltak számomra.

Vecséshez pl. "közel" van a Heim Pál kh. ott vannak gyermekpszichológusok, akiről jókat hallottam.

A kineziológiát nem tudom megítélni, de persze mindent többféle képpen lehet értelmezni. Hogy az a baj, hogy vmi laza, vagy az hogy az antagonistája görcsös?! :roll:

Az a lényeg, hogy a problémát sikerüljön megoldani. Szerintem nem is a kiváltó ok felismerése szokott itt a nagyobb gond lenni, hanem az, hogy sikerüljön megszabadulni tőle. :wink:

Úgyhogy fel a fejjel.
iloly
 
 


Sziasztok!

Asszem Iloly rátapintott a lényegre. Csak az antagonmicsoda magas egy kicsit.... :roll: :oops: :lol:

A gyermekpszichológusokat eddig felesleges lényeknek tekintettem...mármint addig, míg nem lett eccercsak szükségünk rájuk. És most azt kell mondjam, szórom a hamut a fejemre vederszám... Nekünk segített. Mondtam, hogy Danus még így közel 8 évesen is ágybapisilt, hetente legalább 4-5 alkalommal, ami sztem borzalom! És elkezdett a pszichológus dolgozni vele, heti egy alkalommal, és fél év alatt elértük, hogy már 6. hete teljes biztonsággal ágytiszta a gyerek. Eddig ilyen nem volt. Amúgy meg a szomszédunk szintén gyermekpszichológus, és nagyon jó fej pasi. Mondjuk a felesége nem lennék, sztem kinyírnánk egymást két nap után, de havernak nagyon jó. A felesége meg fejlesztő pedagógus, őt is nagyon szeretem, kedves házaspár.
De nem ez a lényeg. Szóval a pszichológus nekünk bejött. Kineziológus is van a tarsolyomban, még a Budapest Tv-nél dolgoztam amikor megismerkedtem Escher Andival, ő kineziológus. Egy barátnőm hordta a gyermekét hozzá, tényleg csodát művelt. Személyes tapasztalatom azonban nincs.

Barbamami: hogy alakulnak a dolgok?

Alziza: Zalán hihetetlenül vagány azzal a szemüveggel! :)

Ildi: igazad van, először a szülőket kérdezik. Már-már kínos kérdéseket teszenek fel, még a terhességről, a szülésről is kérdeznek. Hány órát vajúdtál, akartad-e a gyereket, milyen volt a terhesség, hánytál-e, véreztél-e, volt-e komplikáció, stb.? Aztán meg, hogy mikor kezdett gagyogni, mikor indult el, mikor ült, stb..?...

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Alziza: nagyon helyes volt a vicc-özön. De nálam a csokinyuszik viszik a pálmát! Dani mindig mondja: anyu, a csokinyuszit nézzük meg, tudod, amelyiknek fáj a segge.....! :oops: Mert én balga - mivel annyira röhögtem, nem tudtam titkolni - a férjemnek akkor olvastam fel, amikor Dani is ott volt... :) :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Barbamami: Boginak óriási pusszancs azokra a hatalmas talpacskáira!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Alziza, még nem is mondtam, hogy csuda aranyos Zalán abban a nagy szemüvegben! :lol:
Kép
Kép
Kép
Kép ez meg itt a házunk...még a miénk :twisted:

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Ildi: gyönyörűek a gyerekeid! Anita annyira anyáskodónak látszik, olyan féltőn öleli azt a csöpp gyereket, mint egy igazi anya! :)

Ugye photoshoppal csináltad, hogy Bálint ilyen ügyes? :wink:

A házatok nagyon szép. Megértem, ha fáj a szíved... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala, köszi a dícséretet, nagyon büszke is vagyok rájuk.
Ani nagyon anyáskodó, de le is teremti, főleg ugye Imikét, aki jön le sírva az emeletről, hogy anya, Ani nem enged a szobájába.......stb.

Hát nagyon fáj a szívem a házért, de hosszútávon, akárhogy gondolkodok nem lesz jó. Pedig amikor kiköltöztünk, olyan jónak tűnt, tele voltunk tervekkel. Csak az a baj, hogy közben megfeletkeztünk saját magunkról, hogy kirándulni kellene, és a gyerekekkel programokat szervezni.......stb.

Teszek még fel képeket, ha nem bánjátok..... :roll:
Kép Ani szobája
Kép a hálónk
Kép a lépcsőház
Kép a kert

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


és folyt köv:
Kép
Kép nappali

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Ildi: gyönyörű az otthonotok, látszik, hogy szeretettel szépítetted, olyan szép, harmónikus és letisztult. Kerekeket kéne szerelni rá és elvonszolni oda, ahol közel van az ovi, meg minden amire szükség van...

Hát, lányok, most egy időre log off, mert mára Danikám is belázasodott... neki a változatosság kedvéért a füle fáj. Szép kis társaság vagyunk: Dani lázas és a füle fáj, Gergő lázas és a torka fáj, Enikő már nem lázas de van egy szépséges herpesz a felső ajkán... Emese nem lázas,de a foga fáj, ja meg be van gyulladva a szeme... A férjem meg elesett és jól megütötte a vállát meg a térdét... még a nadrágja is kiszakadt... megjegyzem... csak a térdén... :wink: :D Mondtam is, így jár az, aki félrelép...

Na, pá lányok.. ha túlélem ami előttem áll, jelentkezem!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok!

Mandala:
Jaj... jobbulást nektek!!!! :( Próbáltad már homeopátiával kezelni őket? Nekünk NAGYON bevált! (A párom hetekig nem tudott a náthából,torokfájásból... kikeveredni,a homeós bogyiktól pár nap alatt rendbejött!)

Ildi:
Huh,szép nagy házatok van!! (Lehet takarítani :twisted: ) De gyönyörű! Nagyon tetszik az üvegtégla-betét.(Nekünk is lesz :D ) És az a tégla-kemence a nappaliban!
Remélem,jó árat kaptok érte!
Jajhh,bár már ott tartanánk,hogy én is tudok felrakni képeket a kész berendezésről.......
Na de ami késik,nem múlik. Aztán reszkessetek! :twisted: :twisted:

Napsugár..
Hát,nem tudom,pszichomókushoz mikor jutunk el :roll:,de most javult a helyzet. Próbálok tudatosan figyelni,hogy többet foglalkozzak vele. Elég NEHÉZ.......... :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Mandala, jobbulást nektek.

Barbamami, mindenki azt kérdezi tőlem, hogy nem nehéz takarítani a házat? Hát lehet, hogy én nem vagyok alapos, de kb.1,5 óra alatt kitakarítom. :lol: 8)
Remélem, hogy hamar, és kevés alkuval elkel. A kandallót én is szeretem, nagyon jó meleget ad, de ritkán használjuk, sajnos. Az üvegtégla az én ötletem volt, mert kopolitüveg volt a helyén, ami nagyon ronda volt.

Na, megyek lefektetem a gyerkőcöket.....

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Barbamami: örülök, hogy javuló tendenciát mutatnak a dolgaitok! :) Sajnos, mindenki tudja, hogy ez nem könnyű, de Te nagyon ügyi csajszi vagy, megoldod ezt is! Ha kétségeid merülnének fel, gyere hozzánk, mi majd adunk egy kis önbizalmat Neked.

Ildi: Az üvegtégla egy áldás! Anno a kis lakásunkban (45 nm-es kis középlakás) mi is az egyik falra betettünk 4 sor üvegtéglát, így a konyha szép világos lett. Imádtam! Sajnos a mostani házunknál az önkormányzat nem engedélyezte az első terveket, ott lett volna üvegtégla... most ez kimaradt... :(

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala: nagyon jó tényleg az üvegtégla, csak az a bökkenő, hogy a másik oldalon, nekünk egy fedett terasz van, szóval, ha takarítani akarom, akkor fel kell másznom valamire. Mondjuk létra jobbesetben, de megteszi a cipősszekrény is. :roll:
Ebből a fedett teraszból Kép akartunk leválasztani egy előteret, és kibontani a konyhafalat, hogy legyen egy étkező, de mi már nem csináljuk meg. :cry:
Hát nem is tudom, nagyon vacilálok most újra, hogy mi legyen, csak jó lenne maradni, de hát......most tépelődök. Reggelelnte olyan jó felkelni és hallani a kakaskukorékolást, és az a balzsamos tavaszközeli levegő, háááát........./ sóhaj /.

Tegnap hallottam, hogy jövőre az ingatlan
árak megduplázódnak. Kicsit szkeptikus vagyok ezzel, bár lehet, hogy az újépítésűekre vonatkozik. Persze azt senki nem mondja, hogy a fizetések is a duplájukra fognak nőni. :roll:

Ja, ezt még megmutatom nektek, Kép ez a lépcsőforduló kívülről, a küzlekedő felől. Itt is én találtam ki, hogy ne legyen zárt, hanem perfetti lemez legyen ott. /47 ezer volt egy tábla :evil: / Nagyon klassz, arabos hatású lett./ Csak a kép nem afja úgy vissza. / Szerelmesei vagyunk az arab lakáskultúrának a férjemmel.

Na csúszok tovább, szép napot mindenkinek!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Ildkó! Gyönyörű házikó. Nem csoda, hogy vívodsz. Én megértelek. Hasonló okaok miatt nem találtunk még magunknak megfelelő házacskát. De ami késik???

Barbamami! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Menni fog nektek. Hamaraosan megoldódik. Annyi jó tanácsot kaptál. A szeretet ereje segít.

Piroska! Jobbulást nektek.

A héten nálunk is végig söpört a fosós, hányós vírus. A csajok is itthon maradtak.

Szép napoakat! Most már jön a tavasz!?

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Vidám reggelt mindenkinek!

Ház: képzeljétek, eszembe jutott, hogy nekünk kellene megvenni anyukámék lakását. Apukám mindenképp vissza akar menni kertesházba, de anyukám nemnagyon. Kinéztek a lakótelepen egy kertesházat, amit egy öregecske néni árul, de a lakásukra meg nem volt komoly vevő. Mondjuk egy kicsit sokallom én is az árát, panelhoz képest, viszont nagyon jó az elosztása. 82 nm2 -er 2+2 fél szobás, nagy étkező-konyhás. Földszinti.
Ezen gondolkodok már napok óta. Mondjuk mi biztosan teljesen kifordítanánk, pedig nemrég lett teljesen felújítva. De tudjátok hogy van ez, ami nekik tetszik, az nekünk nem, és fordítva.
Néztem nekik egy másik házat is, amire szinte egyáltalán nem kellene költeni.
Már egy csomó netes portálra feltöltöttem a hirdetésünket, hátha hamarabb elkel.
És tegnap volt háznéző is, de ők csak cserélnének, mi viszont nem, mert az egyik hitelünket szeretnénk visszafizetni, nameg a szocpolt muszály.

Betegeskedő Mandalacsalád, remélem javulgattok.

Barbamami, rendeződni fog a lányka, meglátod, csak rossz emlék lesz, amit el kell felejteni.

Bebi, írhatnál többször is!

Új csajok, merre vagytok?

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Tegnap kint voltunk az építkezésen,Bogit és Napsugarat vittük,Petire anyu vigyázott. Napsugárral csináltam közös programot,sittet hordtunk :lol: :lol: :lol: :lol: . (Na,ez is egy megoldás, estére úgy elfáradt,hogy nem is lett volna energiája világgá menni :D :D ). Na meg persze így kapott némi ajándékot is.. :P
Végre megjött a bordűr,amit már jó régen megrendeltünk... Meg a mosdószekrény :D

Veráról tudtok valamit???
Gerika?.........

Mandala,hogy vagytok? :(

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok!

Ildi!Szeretnék de valahogy nem megy. Bizti én vagyok a béna.

Miért kell vissza fizetni a szocpolt?????? Lehet, hogy mondtad már, csak elkerülte a figyelmem. Bocsi.

Barbamami! Jó program. Hasznos és Napsugár is jobb kedvre derült tőle. Dupla siker. Ügyi vagy.

Jó éjt!!!!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Látod Barbamami, a munkaterápia már gyermekkorban is hasznos! :lol: :lol:

Vera el van veszve, egy másik korházas topikba írogat, ott találtam meg Tulipánt is.

Bebi a szocpolt, másnéven az otthonteremtési támogatást azért kell visszafizetnünk, mert kisebb értékű lakásba megyünk. Szóval a szocpolt nem a gyerekek kapják, hanem a lakás! :? :shock:

Mandala, hogy bírod?

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Ildi!Jó fejek. Erre már nem tudok mit mondani. Menjenekabüdös..ba. Így szülj gyereket.

Amúgy is bosszant az egész lakás kérdés. Három gyerekkel nem találok olyan házat amit meg tudok fizetni. Az, hogy a szocpolt nem tudom érvényesíteni az a másik fele. Most csak ismételni tudom önmagam. Menjenekabüdös..ba.

Bocsi de ez van.

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Bebi, az is gáz, hogy megyeszékhelyen csak 12 Milláig vehetsz ingatlant, és arra lehet fölvenni a fél szocpolt. Mondom én, a legtöbb helyen a kétszobás lakások kerülnek ennyibe, persze használtan, nesze neked szocpol! Az meg, hogy kertest találj ennyiért, még itt szolnokon is a leglepukkantabb környéken kéne keresgélni, hát akkor a menőbb városokban! :roll:
Amikor mi ide költöztünk, mi áthoztuk a szocpolt, de ne tudd meg, hogy újra fel kellett értékeltetni az, amit elcseréltünk, hogy van-e még olyan értéke, mint mikor megvettük? :shock: és átvihetjük-e a kertesházra, ami eleve nagyobb értékű, még ezt is fel kellett értékeltetni, persze saját költcségen - 16-16 ezer Forintért.
Amúgy szocpolt még százalékos arányban vihetnénk tovább, tehát nem kellene viasszafizetni a teljes összeget, mondjuk csal a 70%-át, de én már nem értékeltetek, üljenek a közepébe. :evil: :x Amúgy meg még két évet kéne kidekkolni itt és letörölnék az ingatlanról, de hát nem akarunk már itt lakni ....pláne még két évig.

Na vége az intermezzónak! :twisted:

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Vera néha ír a vetélés topicba ill. most utoljára a vetélés babásaiba írt!
Rajta vannak a baba témán! :lol:

Ildi
Szép a ház!nehéz döntés! :roll:

Mandala
Gyógyulgattok?

Nálunk az utóbbi 3 éjszaka nem volt valami pihentető!
Zalánnak még mindíg a rágói jönnek!
Megszenved vele!Olyan keservesen tud felsírni,tuti az fáj neki! :(

Más: a nagymamámat műtötték múlt héten a szemével vidéken!
Nem is volt semmi gáz a műtét közben.Másnap esete kibotorkált volna gyógyszerért de elesett!Innentől kezdve egy kicsit zavarossá vált a történet,szó szerint!
Felhívta anyut és szegény össze-vissza beszélt!Ez furi volt.
Másnap megy be a keresztapám mama azt mondja ő elesett tegnap.Lila volt a keze,a háta.De közben anyu már beszélt a nővérrel telefonon,egy büdös szót nem szóltak erről! :evil:
Keresztapám előkerítette a főorvost anyu beszélt vele.
Azt mondja most ne menjen haza a néni (tényleg??? :shock: )leviszik begipszelik a kezét mert eltört aztán majd csinálnak egy CT-t.
Ezután hívott engem anyu.Mondom :anyu,hívd már vissza a fickót és mond meg neki,h a csuklója most pont nem érdekel senkit (az már úgyis eltört,mindegy,h most v. később gipszeli)A fejében keressék meg a bajt!

Na nem találtak semmit.Közben hallottuk,h a kiszáradástól is lehet félrebeszélni.Kérte anyu(közben leutaztak),h adjanak neki!Apám!Inkább itatták!A víz olcsóbb! :evil:

Pelenkát adtak rá,holott kitudott volna menni a Wc re.Közben kiderült,h nyugtatót is kapott!
Tegnap végül keresztapám hazavitte!Azt mondja elég volt!
A mama saját dokija nem volt bent,ő nem tud erről.Kivi vagyok mit szól!

Nagyon sajnálom,h én nem tudtam leutazni!
Anyu olyan csendesen célozgatva szól.Én meg az a "fejleüvöltős" típus vagyok!
Az kellett volna! :evil:
Vendég
 


[quote]K írta:érte anyu(közben leutaztak),h adjanak neki!Apám!Inkább itatták!A víz olcsóbb!


Mármint infúziót kért! :roll: :oops:
Vendég
 


Szegény Nagyi!

Az én nagyim is hasonló cipőben jár időnként, ezért átérzem a helyzetet.

De minem szoktnuk ilyet kérni egy kérni egy esés után:

Kérte anyu(közben leutaztak),h adjanak neki!Apám!Inkább itatták! :D :lol:

Sőt még csak le sem szoktuk itatni :shock:

BOCS ALZIZA! DE ANNYIRA JÓL JÖTT KI ÉS OLYAN JÓ? HOGY AZTÁN HELYESBÍTETTÉL :) Mert így Te is félreérthetőnek találtad. Mondom nálunk az ilyesmi szinte már természetes :cry:
iloly
 
 


hali!

Alziza!Szegény mami. Remélem hamarosan jobban lesz.

Ildi! Ezt nem gondolják komolyan? Tudtam, hogy nem egyszerű, na de ezt. Mi sem tudjuk majd felvenni. Itt jóval drágábbak a házak. Csak a lakásunkat venné már meg valaki.

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Alziza, szegény idős emberek, ők a nagy vesztesei az egészségügynek! :cry:

Bebi, így, így, de azért járjatok utánna!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Huh Ildi... Ez nem egyszerű.......... :roll:

Alziza:
Na,hát nem csodálkozom. Annyira nem érdekel senkit egyik beteg se. A gyerekkórházakban is ezt csinálják. Az időseknél már nem is csodálkozom. Persze ettől nem lesz kevésbé felháborító :evil: .
Tényleg az volt a legjobb megoldás,hogy hazavittétek.


Jaj ILDI!!!!!!!!!!!!!!!
Utólag...... :oops: :oops: :oops:
BOLDOG NÉVNAPOT!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Basszus!

Ezt elfelejtettem!
Pedig tudtam,h van Ildi akit fel kell köszöntenem! :oops:
Bocsánat!

Tehát akkor,utólag:
BOLDOG NÉVNAPOT!

Kép
Vendég
 


Ó lányok, nagyon szépen köszönöm a köszöntést, aranyosak vagytok! Kép

Tegnap fél nyolc körül este, hazajött végre apa! Imike rögtön azzal fogadta, hogy apa mit hoztál? :roll: Pedig direkt mondtam neki, hogy ne ezzel kezdje! :?
Hozott egy csomó ajándékot: Imike kapott egy transzformert, egy tengeralattjárót és egy power ranger figurát. Most is azokkal játszik! Ancsi kapott két nagyon szép ezüst fülbevalót, én meg egy ezüst nyakláncot medállal. Az is nagyon szép, amolyan színházbajárós. :lol:
Persze hozott még egy csomó édességet, ami ilyenkor elengedhetetlen.

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Merre vagytok? Kép

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Merre-merre?!

Ha nem kapkodnád a fejed jobbra-balra, láthatnád, hogy itt ülök veled szemben! :lol:
iloly
 
 


Sziasztok!


Jön a húsvét!! :D :D Rakok fel képeket a kreálmányaimról :lol: :lol: :lol:

Ez a tavalyi ajtódísz (tönkrementek a só-liszt figurák,nem volt időm rendesen kiszárítani őket..)
Kép

Ez az idei... csak kicsit rossz a felvétel...
Kép

Ez tegnap lett készen..
A nyuszit ma vettem bele :lol: :lol: de a nyuszi nélküli kép világosabb,na olyan a színe.....
Kép Kép

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


sziasztok lányok,

most csak röviden,tegnap jöttünk haza a Hból marculimmal :lol: :lol: :lol: úgy érzem magam mintha a 10 körmömmel kellene egy száz méteres sziklafalon felkapaszkodnom :? ha lesz egy lélegzetnyi időm jövök mesélni és visszaolasni is igyekszem majd :oops:

ildi,
neked utólagosan is sok boldogságot,remélem szép napod volt neved napján :wink:

puszilok mindenkit!
Vendég
 


nem :lol: hanem :cry: :cry: :cry: no csak ennyire vagyok kimerült :shock: :shock: :shock: :shock:
Vendég
 


Gigi:

Nem értettem egész világosan.. :oops: Mi az a "H"? :?:

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok!

Ildi: Nagyon sok boldogságot kívánok névnapod alkalmából, így utólag is! :)

Kép

Alziza: remélem nagymamid már jobban van!

Bebi: Annyit voltál eszemben, ahogy Ildi irogatta a házuk dolgait, hogy vajon Veletek mi van, hiszen emlékszem, hogy keresgéled álmaid otthonát... :)

Barbamami: annyira gyönyörűt alkottál megint! Én is készülök rá, de nem tudom időm lesz-e....

Gigi: elvesztettem a fonalat... a H talán kórház? :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok

Mandala
Nem,nincs jobban!
Csütörtökön visszavitte a keresztapám mert reggel nem tudott megszólalni!
2-től este 8-ig várták,h megvizsgálja valaki!Sz@rtak rá!
Másnap anyu felhívta az igazgatót elmondta mi van!
:arrow: h,görények
:arrow: h,ez az egész az ő hibájuk,h egy egészséges ember bemegy szemműtétre és félnyomorékot csinálnak belőle,ráadásul titkolják
:arrow: h,végig nyugtatózták,és amikor anyu rákérdezett letagadták(de a hülyék a záróra ráírták)
:arrow: h,ha a keresztapám nem szól észre sem veszik,h eltört a keze!
stb

Aztán beszélt ügyvéddel,úgyhogy most ebből már eljárás lesz!
Közben pedig kiderült,h amikor visszavitte keresztapám elkérték az eredeti zárót( ezt nem lehetett volna,de ő nem tudta).Mondat az ügyvéd,h kérje vissza.
visszaadták,ÁTÍRVA!!! :evil:
De a hülyék azzal nem számoltak,h a körzetinél megvan az eredeti! :twisted:
Most lesznek igazán szarban!Rohadékok!
Vendég
 


Köszi a köszöntés / utólag is/ :lol: !

Gigi, igazán rejtjelesre sikerült a hozzászólásod! :D :shock:

Alziza, igazatok van, csak akkor történik valami ebben az országban, ha az emberek tényleg képesek elhinni, hogy a dolgok értünk vannak és mi működtetjük. Sokan csak úgy belenyugodnak, hogy úgysem történik semmi. Persze, ha senki nem szól, hogy baj van, azt hiszik, hogy minden pöpec. :evil:

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Ó, Barbamami, majdnek elfelejtettem. olyan gyönyörű dolgokat kreálsz, hogy nekem is megjön a kedvem csinálni valalmit.

Holnaptól ovigyakorlaton vagyok, már átnézegettem a hospitálós naplóidat, hogy mégis mit írjak bele. Már van elképzelésem. Készülök nagyon a húsvétra, hátha lehet egy kicsit partizánkodni, és csinálhatok valamit a gyerekekkel.

Még nem is dicsekedtem: Ancsika első lett ismételten a kötléugró diákolimpián, egyéniben, és formációban másodikak lettek a csapattal. :lol:

Iloly, ha hallassz jelentkezz! :lol: Akkor is, ha csak olvasol! :lol: 8)

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Alziza: nem lehet, hogy stroke-ja van a maminak? Az csinál ilyen tüneteket... :( Ha azt mondom felháborító amit Veletek (és főleg szegény jó nagymamáddal) műveltek, akkor keveset mondtam.... :evil:

Ildi: mindig úgy irigyel(t)em az óvónéniket!
1. hogy van türelmük ennyi kis "elvetemültet" kordában tartani? Engem soxor az én 4-em is kiborít!
2. olyan gyönyörűségeket képesek készíteni az ünnepek alkalmával (meg amúgy is), komplett dekoratőrök!
3. tele vannak ötletekkel, mivel lehet "kreatívkodásra" bírni a cseppeket és a kevésbé cseppeket is! :)

Megyek, mert beájulok a fáradtságtól! CSak benéztem! Puszi és jó éjt lányok!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Ildi: Ancsinak óriási gratula! és várnám a fotókat a kedves és büszke anyukától! :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala, sajna nem készült kép a versenyről. :oops:
Szerdán lesz a megyei verseny, majd lehet, hogy ott csinálok egy párat, de az biztos, hogy felveszem videóra!

Szerintem más gyerekéhez mindenkinek nagyobb a türelme, mint a sajátjához. :roll: Majd mesélek részletesen is, csak annyit előzetesben, hogy nagyon jó volt és csüngtek rajtam a gyerekek. Hátbaszúrtak a fakarddal, otthagytak a csoportszoba közepén, aztán kaptam egy nagy adag injekciót. :lol: Fogócskáztunk az udvaron, először gólya voltam, aztán tyúkanyó. Egy kiscsoportos gyerkőccel próbáltam megértetni, hogy a bokor sem húzgálja az ő haját, és akkor talán nem kellene a hullahopp karikával püfölni az éppen nyíló levélkéket. Szerintem megértette. :?
Kép Na sziasztok, lépek, ugrálok tovább.

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Na,nem nagy a forgalom............. :roll: Mindenki takarít?? :lol: :lol:

Békés,boldog,áldott húsvétot kívánok mindenkinek! :D

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok


KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

Kép
Vendég
 


Halihó, úgy látom én is, hogy nem nagyon veszítjük el a fonalat...... :lol: :wink:
Kellemes Húsvétot Mindenkinek!
Kép

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Kép Hahó, mindenki elment.....locsolkodni......

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok

Mi va itt csajok?
Sehol senki? :(
Vendég
 


Alziza, Alziza, ne menj el....., igaz, csak most nézem mi nem történt itt :lol: , de hátha van még rajtam kívül valaki itt!

Na jó, akkor töltöm az oldalt. Petikém lázas volt két napig, de csak a foga miatt, sokat nőtt a szemfoga, most jegylyukasztó funkcióban van. :lol: Imike vödörből locsolkodott, nagyon élvezte, én is. :twisted:

Vége az ovigyakorlatomnak, nagyon jó volt, most csinálom az adminisztrációját, van mit írnom.
Holnap megyek suliba, már teljesen elszoktam tőle, lesz tesi is. :roll:

Na cső bedugultam... Kép

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?