Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Hát asszem elkiabáltam lánykám gyógyulását. Éjjel már alig kapott levegőt, te a nózija, de az orrszívóval még nem jön ki sok. Itatom a mézes kamilla teát, és szívom az orrát, mást nem tehetek. Én is tiszta takony vagyok, nincs étvágyunk sem. Mondjuk ez rám nézve nem gond. Sőt! :)

Altatás:
Kiságyba be,ujj a szájában, alvós csacsi a kézbe, és kijövök. Ahogy közelítünk az ágy felé, már kapja be az ujját. Na és mondom neki előtte, hogy gyere keressük meg a csacsit (mert azt csak az ágyban kapja meg), és ő már mászik az ágy felé. :)
Azért, ha idegen altatja, bepróbálkozik, és elkezs ordítani. Ilyenkor mondom, hogy ne vegyék ki, fél perc és elhallgat.

winnie:
Apu ébren, de nem tudunk vele még kommunikálni..

FAlexa:
nagyon szívesen, ne tudd meg mennyit kerestem :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Rena: jobbulást neked is! Az olyan rossz!
Meseolvasás: Kiara is állandóan a könyveit nézegeti, olvasni kell vele, 20x elmondani a történetet, meg ilyenek, de este én akkor akarom majd, ha nem alszik el magától, és akkor ez lesz a csendes, uncsi időtöltés, hogy álomba unja magát. Állítólag az esti mesélést monoton hangon, halkan kell mondani, mert annak a célja az altatás még kiskorban, napközben mehet izgalmasan is a dolog. Legalábbis ezt olvastam valahol. Addig meg vacsi után szoktunk könyvet "olvasni", az a mese még nállunk!

Livi: nagyon jó ez a falvédő! Hol vettétek?
Linea cipőt nemtom, hogy neten hol van, de a Bosnyáktól a Nagy Lajos király útján van egy kis bolt (az Erzsébet királyné felé bal oldalt) ahol csak gyerekcipők vannak, és még normális áron is. Kicsi a bolt, csak boltocska, de árulnak Asso-t, Linea-t, Zetpol-t meg ilyeneket, és normális áron a többihez képest. Asszem a miénk 5800 volt, de meg kell nézni, úgyis közel van hozzátok!
Ne is mondd! Brigiékkel kari óta nem találkoztunk, pedig a keresztlányom. Mindig dolgoznak, vagy valami program van, de most már tényleg össze kéne hozni egy talit! Majd rácsörgök, és lebeszélem vele. Nektek hétvégenként általában jó? Tényleg jó lenne már talizni! De lehet egyszer arra járunk, és be találunk ugrani nélkülük is! :lol:

Sziszi: ez jó volt! :lol: :lol: :lol: :lol:

Mági: sajnálom! Pisimintát azért próbálgatsd, lehet érdemes lenne megvizsgálni!

Én ma nem főzök, ebédre maradt a tegnapi mediterrán csirkéből, azt ette a csaj is, most meg jön át Andris nővére, és hoz kínait! :D :D :D :D Olyan régen ettem már, nagyon rendes tőle, hívott, hogy mit rendelünk! Kiarának meg csinálok este egy kis tejbegrízt! :wink:

Ja, és nem is írtam asszem, de tegnap kijött a 7. fogunk is, ami már alul van!!!!! Van most már lent is fogunk, és azóta nem is olyan nyűgös. Ezek szerint nem is a szuritól volt, hanem a fogától! :oops:

És még egy jó hír nekem: apa most telefonált, hogy mondta a János kórházban a doki, akihez jár, hogy nem kell menni már, csak ha megint rossz lesz, nem kell műteni sem, csinálja a gyógytornát, mert ahogy látja az nagyon használ neki. Persze azt nem tudja, hogy mellette még 2 dokihoz is jár, akik kezelik is, nem csak gyógyszereket írnak fel! :roll:

Kép
kernico
 
 


Én irigylek mindenkit, akinek ennyit alszik éjjel a gyereke. Nálunk az van, hogy TÜnci éjjelente sokszor csak 8 órát alszik. Nappal viszont kétszer másfél órát. Én szívesebben venném, ha inkább egyet aludna és akkor este hamarabb tudnám letenni, és mondjuk csak egy órácskával később kelne, nem 6-1/2 7-kor. Jó, ma majdnem 1/2 8-kor kelt. Ez ritkaság. Viszont úgy néz ki, hogy ma csak egyet fog aludni, mert kb. délben aludt el és még mindig alszik. Most már ha felkel, nem fogom letenni estig.
Altatni mindenki úgy csinálja, ahogy bírja. Mármint a lelke. Nekem sosem volt nyűg ringatva altatni a gyereket. Igazából most sem az. Viszont képtelen lennék sírni hagyni, még ha csak pár napig tartana is. Sajnos, hiába álmos, mindig feláll az ágyában, ha beteszem, úgyhogy úgyse megy az altatás, hogy ott marad és akkor simizem, vagy mesélek. Állva nem lehet elaludni. Mellettem sem alszik, ha ott fekszem. Ez van, marad a járkálás. Majd ha nagyobb lesz, tud kicsit beszélni, akkor jobban meg lehet majd dumálni vele ezt a dolgot.

Kép
Kép
tinu
 
 

 
 

Voltunk védőbe meg a dokinéninknél 8800g tehát nem hízott semmit egy hónap alatt és 74 cm nőtt 1,5cm-t. Megkapta az agyhártyagyulladás elleni szurit, hát nem igazán tetszett neki. A pneumo már nem fér bele a műtét előtt így azt csak őszre fogja megkapni!

Fogak: Balázsnak az utolsó foga december 31-én jött ki azóta semmi. Szerintetek ez normális? Amúgy 6 foga van kettő lent négy meg fent!

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Falexa: teljesen normális! Nekünk az 1. szülinapjáig nem volt foga, rá 3 napra jött ki az első, és még az is normális. Most van 7 fogunk, de az a lényeg, hogy asszem 2 éves koráig illik kijönni az összesnek. Persze ha csúszik kicsit, az is normális. Dokinéni mondta - ugye elég sokat paráztam rajta - hogy vannak olyan időszakok, amikor belendül, és sok jön, és vannak olyanok is, hogy nem jön egyáltalán. Nekünk most lendül be, nektek meg pihen picit, de ne izgulj!

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Tegnap egy ora "szenvedes" utan elaludt a dragam. Apa nagyon ugyes volt :D Most meg letettem aludni, kicsit probalt ellenkezni, de siras nelkul elaludt. Remelem most akkor mar visszaszokott az agyaba 8) Az biztos, hogy tobbet nem fogom kozenk rakni.

Falexa
Hat elegge remisztoen hangzik ez a mutet, de ha az orvosok azt mondtak, hogy ez rutinmutet akkor biztos igy is van.Nagyon hamar felgyogyul majd Balazs belole,gyerekek nagyon szivosak.
Szerintem is normalis, hogy most nem jonnek fogai. Nekunk januarba jott ki egyszerre 5 azota meg semmi.

Rena
Sajnallak a migren miatt. En annyira utalom ha faj a fejem :evil: Remelem azert most mar jobban vagy.

Livi
Jo hogy jottel, tenyleg en mindig kiakadok rajta, hogy hany hetes terhes vagy. Mar 27 :shock: :shock: Nem lehetett egyszeru a vihar. :roll:

Kép
]Kép
sziszka27
 
 


Sziasztok! :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Nem magyarázkodom......
Május 6-án kezdek a melóban, próbálom a legtöbb időt a gyerekekkel tölteni! Nem akarok visszamenni dolgozni! :cry: Lelkiekben még nagyon nem vagyok felkészülve erre. Mindegy.... De onnan biztos tudok majd jelentkezni :)

Remélem mindenki jól van, gyerekek éjszaka alszanak, nappal meg angyalként viselkednek :lol: Az enyéim nem, de kit érdekel, amikor már csak 1,5 hónapot lehetek velük itthon.

Szóval nagy a bajom. Jázinak tartanánk a jövő héten a szülinapját, és sehol nem találok Thomas Motor road and rail sorozathoz alagutat, vagy pályaudvart, vagy függőhidat vagy akármit. Ha valakinek a közelében lenne játékbolt, és arra jár, nem kérdezné meg, hogy lehet e kapni valamit? Sajna az ország összes boltját nem tudom telefonon fölhívni :?

Köszi, ha esetleg vki megnézné,
puszi,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Sziasztok!

Brigó!

Nézted már a Zalár utcai játékboltban? (Eger) Ott szokott minden fajta lenni. De ha nem, akkor pedig a www.jateknet.hu! Én innen szoktam rendelni. Külön megvannak a Thomas tartozékok, lehet keresni. (mindjárt meg is nézem) Olcsóbb, mint a boltokban, így nem gáz, hogy van postaköltség.

Jó "babázást" mindenkinek!

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 



Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Thomas: Víztorony állomás (MRR)
JátékNet ár: 4.800 Ft

Thomas: Mozdonyházak és sínfordító (MRR)
JátékNet ár: 6.690 Ft

Thomas: Knapford pályaudvar (MRR)
JátékNet ár: 7.980 Ft

Thomas: Kőtörmelék rakodó (MRR)
JátékNet ár: 6.690 Ft

Thomas: Alagút (MRR)
JátékNet ár: 1.890 Ft

Thomas: Függőhíd (MRR)
JátékNet ár: 5.970 Ft

...

és még nagyon sokféle. :)

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!

Altatás
.Nálunk nincs gond,betesszük Martinkát az ágyába,magához öleli a Tigrist vagy a Miszimaszit,és elalszik pár percen belül.Persze utána mindíg be kell nézni,mert olyan pózokban képes elaludni,hogy csak na!Meg kell igazítani,kihúzni alóla a Tigrist,stb... :D
Van olan éjszaka mostmár amit átalszik,de előfordul,hogy egyszer ébred,szopizik és iszik egy kis teát,és alszik tovább.

Falexa
!Sajnálom,a műtétet,drukkolok,hogy minden simán menjen.!!!!Martinkának is hamar kijött 8 foga,aztánleállt a folyamat.Most meg megint kibújt 3.Én meg azért izgulok egy kicsit,mert úgy látom,hogy az egyik csámpás lesz,és pont a jobb felső második,ami látszik is!!Na,majd megkérdezem,hogy mi a teendő ilyenkor.

Mági!
Jobbulást kívánok az egész családnak!!

Livi
!Nagyon tetszik a falvédőőő!!!

Cipőt
a Kenguruban vettünk most 6500-ért,a szandink nekünk is Maus,az 4500 píííz volt.Én is úgy vagyok vele,hogy majd eladom,és visszajön valamennyi belőle.A játszószőnyegünket és a kiságyra szerelhető forgójátékot már eladtam.

Winnie
!Várom a képeket!!!

Ma voltunk Ringatón.Mostanában nem tartottak,mert nem érte meg a nőnek,sok gyerek beteg volt.Martinkát most jobban érdekelték a húsvéti díszek,rajzok,ami az osztályteremben volt.(általános iskolában van a foglalkozás) :D
Vendég
 


brigó
hú basszus, nagyon kaki lehet így visszamenni dolgozni :? :evil:
Figyu, szntem nézd meg vaterán, teszveszen vagy expresszen pl. Én ezeket találtam, de nemtom ezt keresed e: http://www.vatera.hu/thomas_vilagitos_v ... 85947.html
http://www.teszvesz.hu/item327292838_th ... el_uj.html

sziszka,
hát én is kiakadok sokszor :wink: :lol: Számolj majd be a mai altatásról!

tinu,
ezt jól megfogalmaztad, tényleg mindenki annyit szöszöl az altatással amennyit akar. lényeg, hogy egy kiegyensúlyozott mutert kapjon a gyerkőc.

kernico,
falvédőt egy anyuci csinálta a saját gyerekeinek, de költöznek és az új házba "nem megy". Amúgy a hasonló minőségű patchwork cuccok ára a csillagos égben valahol :roll: Jólenne én is tudnék csinálni... :oops: EGyébként most akar honlapot csinálni, lehet majd lehet tőle rendelni. AKIT ÉRDEKEL SZÓLJON, megadom elérhetőséget.
Igen a hétvége ált. jó, kivéve a húsvét utáni, akkor megyünk debrecenbe.EGyébként meg, ne viccel, ti amúgy ketten vagy 3an bármikor jöhettek, mikor kedvetek van!!!!!!!!!!!
Apát hogy kezelik? Normál doki vagy találtaok jó term.gyogyit?

Dalmi 2-3 napja estére naagyon kis nyügike :roll: Van valami front??? VAgy lehet a foga kínozza...
Vendég
 


kernico,
ja és köszi a cipőinfót! épp 2 napja jártam arra és a kocsiból szerintem láttam a cipiboltot. Nagybetúkkel kiirva, hoyg zetpol meg egyéb
Vendég
 


Livi: jaja, az lesz az a bolt szerintem!
Oké, majd szavadon foglak majd! :wink:
Andrist most már "rendes" doki nem, de vietnámi csodadoki és orosz természetgyógyász kezeli! :roll: Orosz doki 10 percre 9000 pízt kér el és hetente kell járni! Jó kis üzlet, mi?

Brigó: jó, hogy jöttél! Én is a Játékneteset (üdv. itt Timi) mondtam volna meg a vaterát. Vatera olcsóbb, játékneten meg minden van Thomasosból.

Kép
kernico
 
 


Képzeljétek, Nagymamámék voltak bent ma Apunál. Eszembe jutott Mamának, hogy nála van Panna fotója, és elővette Apunak megmutatni. Ampu pedig kétszer is megszólalt, hogy PANNA :)
Ez volt az agyvérzés óta az első megnyilvánulása, a doki is hallotta, el volt ájulva.. Szóval emlékszik, ettől féltünk, hogy mi van ,ha nem maradtak meg az emlékek..
Ja Tatám mondta neki, hogy mutass 5-öt, 2-t, stb. és mutatta!
Doki azt mondta, az intenzíven ő van a legjobb állapotban, így 1-2 nap múlva osztályra teszik, vagy elszállítják a területi kórházba.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Timi!
Köszi! Sajna Egerben sehol nincs, csak más tipusú, a jateknet-ről rendeltem volna most, de hívott a fazon, hogy még alagút sincs :cry: Meg semmi, csak sín és mozdony. Viszont mozdonyt máshonnan rendelek, mert ott meg még olcsóbb. Egyedül, ahol találtam neten, az Anglia (még ott olcsóbb is....), de ugye postaköltség, meg ki tudja mikorra érne ide. A fene sem gondolta, hogy a legtöbb helyen kiürült ez a tipus.

Vaterán is néztem, de nem láttam... Azért mégegyszer legörgetem az oldalakat.


Mági!
Mit olvasok! :o Jobbulást apukádnak! És sok erőt nektek is!
És látom, hogy nemsokára tesztelsz, egy kalappal oda is!


Livi!
Nekem mondod :!: De sajna annyira nincs lehetőség Egerben, meg ami lenne is, hiába, hogy mennél gyakorlattal, diplomákkal, nyelvvel, felveszik azt, akinek érettségije van, mert az ismerős ismerősének az ismerőse. Szóval elég patt helyzet, agyam szerint jól döntöttem, szívem szerint nem. Na, mindegy, ezzel nem traktállak titeket, majd túléljük valahogy.

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Livi, nálunk ez így megy régóta. Amúgy ha felkel, akkor bemegyek és kap egy kis vizet és szunya tovább, de van mikor fel sem ébred. De ritkán van olyan is, hogy felkel és látom, hogy nagyon nem akar a kiságyban aludni akkor beteszem közénk és alszik. Nekem is jobb, mert nem kell kiugrálnom az ágyból és fejreesnem ahogy lehajolok hozzá, mert annyira kómás vagyok éppen ő meg megnyugszik és jobban is alszik. Meg egyébként mikor beteszem a kiságyba akkor még félálomba van és tudja, hogy betakarom és kijövök. Néha szól is, hogy anya na akkor még maradok egy picit és leülök a kiságya mellé ő kidugja a kezét, hoyg fogjam meg.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Még annyi, hogy a férjem is és én is nagyon szeretünk Lidivel aludni. Nagyon bújós, és jó érzés ahogy az emberhez bújik. Szóval ha lehet akkor közöttünk alszik. Persze ilyenkor mondják azt, hogy persze oda szokik a gyerek stb, hát nálunk nincs így, mert van, hogy az egész éjszakát a kiságyában tölti. Szerintem ez gyerekfüggő.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Sziasztok!

MOst csak képek :)

KÉpek, sorry, sok lesz :)

Kép még itthon. hajvágás után :)

Kép a kedvencem :) ez már Alsópáhokon, hintaplainta :)

Kép csúszdázás

Kép közös hintázás...

Kép akadálypálya a játszóházban

Kép körbekörbe, uszióra

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Livi, KNiki, én is szívesne beszállénk egy minitaliba, ha lehet :)
Btw, Livi, smsmet megkaptad?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Jó reggelt!
Most csak bekukk, majd olvasok is. Éjfélkor sírás, forgolódás,aja-aja. Idő után átvittem közénk, apa vette észre, hogy tüzel a lány homloka... 39 popsiba. kúp, fél óra, nuku hatás, vizes volt már a hálózsák is,úgy átizzadt, a haja meg mintha éppen akkor mostuk volna. na fürdés, hűtőfürdő, 37.9! Szárazruhába öltözés, tea készítés megivás, azóta szunya, nem is érzem,hogy melegedne, de kaptunk időpontot 9.50-re a dokinénihez,most hívtam.

Szóval Falexa! :cry: :cry: :cry: :cry: Így nem visszük sehova. Főleg nem Bazsikámhoz, Isten őrizz, hogy benyeljen ő is valami vírust. Nem megyünk Mindszentre sem, szülinapi kivim,hogy kettesben töltsem a napot az urammal szintén csúszik... (jó emlékű topictársaim talán emlékeztek, így volt anyák napján, házassági évfordulón.. mindig közbejön valami) :evil: De Petra nem valami, szóval egyefene, majd elmegyünk máskor, csak taknyos ne legyen szorítsatok, azt mindannyian utáljuk. :(

Majd jövök dokinéni után és vissza is olvasok. :wink: (sokat írtatok, Livi: megjöttél látod, rögtön pörög a fórum :D )

omr
 
 


Rena: nagyon sajnálom Petra babát jobbulást neki! A talizást is sajnálom, hogy nem jön össze,majd legközelebb! Írd meg azért, hogy doki mit mondott!

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Sziasztok!

Rena
Petra babanak jobbulast kivanunk! Mennek a gyogypuszik!!!!

Na kerem szepen teljesen jol aludtunk este. Tejecske utan leraktam, meg se szolalt este pedig csak 1X kelt. Jaaaj ugy orulok, hogy megint szereti az agyat :D :D

Itt vegre jo ido van, kitakaritottam a konyhat most varom, hogy felebredjen a lany es megyunk kifele :)

Szep napot!!

Kép
]Kép
sziszka27
 
 


Na vagyunk.
Az előbb már írtam, de elszállt. :twisted:
Pici garatgyuszi van, nem vészes, de 3 nap Nurofen, sok folyadék és gyümölcs és egészséges emberek társasága, beteg a közelébe sem mehet (na akkor én hogy adjam neki oda a fenti dolgokat? :roll: ) remélem orrfolyást nem kaptunk el, rajtunk kívül csak szörtyögő gyerkőcök voltak, bár nem sokan.

Falexa! Én is nagyon sajnálom a talit! Úgy rákészültem már! :cry: Jövőhét szombaton ti már Győrben vagytok? Mert mi akkorra is beterveztük Mindszentet, ebéd lesz vasárnap keresztanyáméknál és mi Petrával megint mennénk szombaton, remélhetőleg össze is jön majd.

Brigó! Úgysem hiszed el, ha írom, hogy pont tegnap gondoltam rád! Azon agyaltam, h nyilván írok mailt, h mi újság veletek. Persze nyomós okkal vagy távol, használj is ki minden percet! Aztán majd gyere munka alatt netezni ezerrel! :wink: Addig millió pusza Zsombinak és Jázinak is! Thomas ügyben én is csak azt tudom mondani, amit az előttem szólók, esetleg írd ki iwiwre.
(Angliában kapható csak? :twisted: Szóljál Sziszkának, most repkednek haza! :D )
Munkába állásról jutott eszembe, ugyan mi van CsNikiékkel? Múltkor láttam videót Daniról a freevlogon, mosta a fogát. :D

Niki! Medditárán csirke!!!!!!!!! Recepted légyszi!!! Már a neve alapján imádom, akármi is legyen az! Meseolvasás: nekem amúgy is monoton a hangom, amint ezt már közzé is tettem itt nektek. :oops: :roll: ezzel nem lesz gond, bekábul majd, bármit is mesélek. :lol: Apátoknak meg tiszta szerencse, hogy nem kell a műtét! nagyon jó, azért tudnak valamit ezek a csodadokik! 8)

Tinu! Így van, mindenki úgy altat, ahogy akar! Van a tiednek is előnye, tök jó karizmaid lesznek majd! Unokatesóm is hurcibálja a fiát és hát irigylésre méltó lett a karizma meg kell hagyni! :D
Nálunk úgy tűnik betegség előjel volt ez a pár napja tartó sírássorozat. Kivi vagyok utána alszik-e megint önállóan.

Sziszka! De hogy nálatok miért volt/van ez, azt kérdés marad. Most milyen volt tegnap este az altatás?? Be vagy már pakolva? Petra ma köztünk aludt, de ez persze azért volt, mert lázas lett. Takargattam a buksiját, nehogy megfázzon a kis vizes hajától.

Winnie! Az a sapis kép! :lol: :D nagyon éééééééédeees!!!!! Látszik hogy jó kis hely! Nátha nem lett komolyabb,ugye?

Livi! Az a falvédő nekem is nagoyn tetszik!!!!! Engem érdekel majd mennyiért készítenek. Plédet is lehet kérni?

Alexa! A maus cipőt hol vettétek?

Ante! Amúgy mi is élvezzük, amikor velünk alszik Petra. Tegnap is jó volt hozzábújni és úgy ébredni, hogy őt láttam először. Viszont mi nagyon sokat forgolódunk, ezért nem tudunk jó ízűt pihizni ha szorosan ott van valaki. (még egymás karjában sem tudunk elaludni :oops: )

Mági! Ez valami fantasztikus fejlődés!!! Puszilgasd meg nagyon apukád kezét és vigyázzatok rá nagyon!!!! Annyira jó, hogy így javul! További kitartást! +++

omr
 
 


Hú Sziszka! Jó sokáig írtam a regényem, te közben válaszoltál is! :D

omr
 
 


Most olvasom.. a jövőhéten induló Ringató Szentesen 1000 Ft lesz! :shock: :shock: :shock: :shock:
ezek nem komplettek... Kép

omr
 
 


Rena: Dani bölcsizik, mikor épp nem beteg. Nikinek szerintem sok a dolga, biztos nem tud követni munka, vagy betegápolás mellett két topikot.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Brigó, ma voltam mondjuk itt Pesten a Pólusban, ott egy játékboltban volt egy csomó Thomasos kiegészítő. Függőhíd, alagút is, aurómosó, meg egy csomó minden. Játékdzsungel a bolt neve.

BNéhtimi, Veletek mi újság, Te is jó régen jártál erre :)

REna, igen, náthából kijöttünk, tegnap reggel szívtam utoljára az orrát :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Brigo
Tenyleg most mi kene neked pontosan? Akarod, hogy itt megnezzem? Vasarnap megyunk haza, holnap meg megyunk meg a varosba lehet kapnek. Mi Pesten vagyunk, gondolom eltudnam neked postazni :)

Rena
Akkor vegulis annyira nem nagy a baj. De jooooo :)

Winnie
Tok jok a kepek. Micsoda kis huncutkad van neked., imadom az elso kepet :wink:

Magi
Ez mar nagyon nagy fejlodes,szerintem naprol-napra egyre jobban lesz mar Apukad.++++++++++++++

Lanykam jol kifutkalozta magat, most meg huzza a lobort :D

Otthon milyen ido van? Remelem nem lesz hideg amikor hazamegyunk :!:

Kép
]Kép
sziszka27
 
 


sziszka:
Hát tiszta rossz idő van... Nem akarlak elkeseríteni, de egész héten ez volt, és jövő hét keddre havat mond... Én ma már nem bírtam, és esővédővel csavarogtunk egy nagyot. Annyira utálok itthon "ülni" egész nap! Találkoztunk a szomszéd 2 éves kisfiúval, kokettáltak, kissrác egyfolytában mutogatott Pannára, hogy : bamba, bamba! Ő így mondja a babát. :lol:

Apu ma kikerült az intenzívről, de azért, mert nincs már hely.. A doki szerint még 2-3 napig intenzív felügyeletet igényelne. Orosházára akarják szállítani, de azt nagyon nem akarjuk, Makót próbáljuk rádumálni, remélem sikerülni fog. Bár, ahogy Nagyimat ismerem, még külön szobát is intéz neki. :) Fasza csaj, olyan fiatalos, imádom :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szerencsére Zsombi nagyon jó alvó, este megissza a babatejet, be a kiságyba, minden este elmondom neki, hogy nagyon szeretem, és hogy álmodjon szépeket, lekapcsolom a lámpát és kijövök a szobából. Ő pedig elalszik magától, és reggelig fel sem ébred. Illetve lehet, hogy nyöszörög, de azt nem szoktam meghallani, csak ha tényleg sír. Ez elég ritkán fordul elő, havonta 1-2×, gondolom vagy a foga bántja, vagy rosszat álmodott, stb,stb. Szóval Jázmin után kész áldás, ahogy telnek az éjszakáink :) Jázi viszont most is velem alszik, ő annyira rossz alvó :( Na, majd kinövi egyszer.

Winnie!
Nagyon jók a képek, aranyos Rékapanka. :) Na, és milyen volt a babauszi? Élvezte a csajszi? Megint ketten voltatok, vagy ott volt a párod is?
Húú, köszi, akkor ugrasztom a hugom a Pólusba :)

Rena!
Petrának jobbulást!
És nem, valóban nem hiszem el, hogy pont gondoltál ránk :lol:
Ugyanúgy, ahogy te sem hiszed el, hogy én is gondolok mindig az egész bandára, persze lehet azt mondani, hogy miért nem jövök 5 percre és írok. Na, de írni nem is tart soká, de visszaolvasni..... :!:


Sziszka!
Aranyos vagy nagyon, hogy felajánlod, de soha nem bocsátanám meg magamnak, ha most bármit is hozatnék veled. Elég lesz a ti cuccotok bőven a repülőn, meg a családodhoz jössz haza, nem azért, hogy nekem intézd a Thomast. De tényleg nagyon rendes vagy, hogy felajánlottad!!! :)

Mági!
Drukk apukádnak!

Jó éjt mindenkinek,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


mágnes,
most komoly, hogy havazást igérnek????ne mááááá
Apudnak meg sok ++++++++++++++++++++++++++++++

Rena,
jobbulást Petrának!!!!!!!
FAlvédő ügy: biztos vállal bmit, vele kéne megbeszélni(ha gondolod priviben megadom az elérhetőséget). Eddig csak saját gyerekeinek alkotott, de aaannyiiira profi a csaj. TEszek még képet vagy linket, hogy miket csinált.

winnie,
jaaa te nem jöhetsza talira :wink: NEkem igazából mindegy mikor jöttök,beszéljétek meg Nikivel ha pár nappal elötte szóltok, akkor úgy csinálom, h. szabad legyek. DE ha már itt tartunk jöhet más is akinek van kedve. és valahogy el tud jutni a 15. kerületbe Aztán nem is lesz olyan mini tali :D
Képek nagyon cukik, nálam a nyuszifüles a nyerő!
Ja és sms-t megkaptam, de mindig elfelejtek válaszolni :oops: A héten már nemjó sajna, jövhéten összehozzuk, vagy apát elugrasztom.

brigó,
traktálj csak, azéé vagyunk :wink: GEyébként meg ismerős a szitu... :evil: :evil:

antekrit,
ha nektek is jó , hogy veletek laszik a gyerkőc, akkor nincs is azzal baj, sőt. Nálunk azért lenne gáz mert nem tudunk vele aludni és ezért vagyunk kemények ezen a téren. Még az lehet ciki szitu, ha egyik szülő szereti a babával alvást a másik meg nem :? Naa akkor mi van :roll: ?

kernico,
huuhh elmegyek orosz dokinak... :lol: Legalább használnak a kezelések? ÉS melyikmilen módszerrel gyógyít? Azért vesézem az ügyet márt sajna nekem is vannak problémáim a gerincemmel (nem csak terhesség alatt)
Gondolom láttad , írtam winninek, hogy jöhettek hozzán bmikor, egyeztessetek, nektek mikor jó és azé' szóljatok elötte :wink:
Vendég
 


NA és akkor 2 friss kép :D
Az egyiken az én polómban van :lol: a másikon meg apát eteti (ezt igazából a cuki minihajci miatt raktam fel :wink: )

Kép
Kép
Vendég
 


Rena, még ezt a patchwork játszószőnyit csinálta nekünk.

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Rena: most vissza mennek a gyógypuszik, nálunk is használt. :wink: Ringató 1000, kicsit sokat kérnek érte. :shock:

Mági: örülök, hogy javulgat apukád, további gyógyulást kívánok.

Winnie: de jó, hogy hoztál képeket, olyan régen láttam Rékát, hú mennyit nőlt, a hintás képen nagyon édes, cuki a sapija is. Jó lett a frizuja.

Sziszka: sajna nem mondanak jó időt, még hűvös lesz, meg eső.

F Alexa: műtétet sajnálom, de ha muszáj túl esni rajta, nagyon szorítunk, és erőt , egészséget hozzá, Nektek meg kitartást. A fog témához, nálunk is volt 1 hónap pihi, addig semmi, és tegnap bújt ki a 9-dik fele fogacskája.

Brigó: hát szóval munka lesz, akkor tényleg használd ki még a maradék időt, és sokat legyél a gyerkőcökkel.

Livi: de szupi ez a falvédő, na ezt megvarrni jó móka lehetett.

Alexa: én is vettem megint Csanádnak mausos szandit, jó volt az előző, meg falcon cipőt vettünk az auchanban voltunk megint. Na sikerült eladni a forgó játékot, én is eladtam, meg a kádat is. :D Most lesz vasárnap börze tudsz róla?
sziszi22
 
 


Sziasztok!

Livi: Jurij Volkov doki: asszem idegsebész egy klinikán, emellett természetgyógyász, meg ilyenek, ő kiropogtatja a csigolyákat meg homeos cuccokkal gyógyít meg energiával. Kiem professzor gerincsebész, kifejlesztett mozgásformákat a gerincnek, mutat gyakorlatokat, amiket csinálni kell (napi párszor 5 perc) és ott ő kezeli a gerinced (Andrisnak visszarakta a csigolyáját 1 mozdulattal), hozzá csak havi 1szer kell menni, és nekem jobban tetszik, de ugye tornázni is kell!! Szólj, ha valamelyiknek kell a száma, szerintem jók, és tényleg használnak!
Dalminak az a copf! :lol: Éééédes! Kiarának is raktunk a hajába múltkor (csak mi fentre pálmafát, mert csak ott van haja), és olyan vicces volt, de Dalminak már lehet is!

Livi, Winnie:
jövő hét? Nekem kedd kivételével jó bármikor!

Winnie: megzabálom Rékát, nagyon kis helyes! De jó lehetett a tábor, meg látom babacsúszda, az egész olyan, ahol kicsik is játszhatnak, na majd egyszer befűtöm én is apát!

Mági: apukádnak továbbra is nagyon drukkolunk, ha ilyen fejlődés van, akkor már tuti biztos jobban kell lennie lassan!

Rena: Petrának jobbulást! Kiarának múltkor úgy vettük észre, hogy hőemelkedése van, hogy ott erősködött, hogy lázmérőzzük meg! :shock: :shock: :lol: Na erről azért leszoktatjuk majd! :lol: :lol:
Monoton hang. :lol: :lol: :lol: Dehogy van monoton hangod!
Mediterrán pipi: olajon kicsi vöröshagymát, foghagymát megpárolsz, bele konzerv (darabos) paradicsomot, oregánó, bazsalikom, rozmaring, só, vörösbor (ha van, alkohol elpárolog, gyerek is eheti utánna) meg olivabogyó is mehet bele, ha szeretitek, csirkecombot kicsit besózod, tepsibe rakod, ráöntöd a pariszószt, lefedve megsütöd, amikor már majdnem kész, leveszed a fedőt, megszórod reszelt sajttal és rápirítod a tetejére. Ne lepődj meg, ha leveszed a fedőt, van leve, de míg pirul rajta a sajt, elpárologja.
Mi nagyon szeretjük - Kiara is, mert jól átveszi a paradicsomos ízt is, szóval nállunk nyerő kaja! :D

Tegnap egész nap az ágyban fetrengtem, anyum haza is jött a Kiarára vigyázni, mert ennyi macera után az én gerincem is bedurrant (Livi: nekem se jó, tartószalagok nem nagyon vannak :roll: ) és nem bírtam Kiarát emelgetni, mert rohangálni vele! Ma már jobb, és azért nem csak a gerincemnek tett jót a pihi, kiolvastam egy könyvet gyorsan, és jó volt kicsit semmivel nem foglalkozni! És apa meg főzött kaját! :shock: Szóval punnyadtam! :lol: :oops:

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Napok óta nem értem ide, a visszaolvasással is csak most végeztem!

Ma már megkezdtem a tavaszi kinti munkát (kapáltam, gyomláltam). Nálunk ma még jó idő van!

Szonja még mindig fogzik, bár tegnap éjjel csak egyszer volt fennt. Vannak jobb éjszakák, hogy ne keseredjek el teljesen, aztán megint jönnek a rosszabbak. De szerencse, hogy napközben nem nyűgös.

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Sziasztok!

En is benne lennek a mini taliba :D Ugye mi holnap megyunk, jheten Apaval lesz a Lily Martonvasarhelyen, de azutani heten velem. Na persze miattam nem kell megkavarni es jhet utani heten talalkozni, csak ha esetleg ugy jonne ki a lepes akkor mi is szivesen mennenk. Majd probalok otthon is gepkozelbe kerulni.

Kép
]Kép
sziszka27
 
 


Juj de jó lenne ha picit közelebb laknánk mi is hozzátok, szívesen mennénk a talira.

Sziszka! Jó utat nektek! :) Szép napokat itt a honban. :)

Kint voltunk egész délután, Petra a nagyival játszott,sétált,homokozott, meg sokszor jönni akart nekem segíteni. Én eltüntettem a hatalmas szemétdombot az udvarról (apa semmit nem fog megtalálni, de már nem tudtam nézni), lemostam a régi babakocsit, palántáztam, most felrotáltak nekem egy részt, lehet veteményezni. :D (azért sokszor hiányzik a növénytermesztés)
Petra jelentem láztalan (köszi Sziszi neked is gyógypuszikákat, hatott), kedve is jó, nekem fáj a torkom. Sőt, éjjel egyszer sem ébredt!! Azért most is nehezen aludt el, fél 10kor.

Niki! Hőmérőzés! :lol: :lol: nem mondod... nem semmi a csaj! :lol: Köszi a receptet, ki fogom próbálni!
Fú, ezért a napos fetrengésért irigy-irigy! :roll: :oops: Jó, a gerincfájásért nem, de én is el tudnám viselni. Ilyenkor Kiara nem lóg folyton ott a szobában nálad? Én fürödni sem tudok nyugodtan, pedig mindig rakat újság könyv kíséretében megyek, de 1 perc és ott van, ajtót nyitni, mérleget kalapálni, kukucsolni, stb.

Falexa! küldtem neked mailen egy e-book-ot a pókerezés rejtelmeiről! :wink: sok sikert, lehet mostmár tétre játszani! :D

omr
 
 


Sziasztok!

Livi, Niki:
Livi, Dalmi hogy alszik, még mindig 10 körül, vagy Neked a nap melyik szakában jó?
nálunk 1 alvás van f2-2 körültől 1-2 óra, mikor hogy.
ha délelőtt, akkor nekem a péntek, du csüti kivételével minden.

Niki, ha tudtok, menjetek, nagyon jó!!!
nem olcsó, de nem is drágább, mint egy más hasonló kategóriás szálloda, és abszolut bababarát.
ami még a játszótér mellett nekem nagyon tetszik, az a belső játszóház, arról is volt egy kép. Meg hogy folyosókkal össze van kötve az egész, így rossz időben sem gáz, el lehet menni az usziba. (lehet, h 10 perc séta, de legalább a testmozgás is megvan :))
És most már egyre gyakrabban vannak hétközbenre ilyen témahetek, pl lezs Ringatóhét, meg babatorna hét, van évi 4 babauszitábor, stb.
www.kolping.hotel.hu

Sziszka, jó utat haza!!!

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!!!!

Na haza értünk mi is! :P Szuper volt Füreden, 8) 8) 8) a kiscsajt mindenki imádta. Volt egy hatalmas játszószoba, rengeteg játékkal-sokat voltunk ott. Az idő pont akkor romlott el, mikor sétálni akartunk… :cry: .dehát mégcsak március van. :? Voltunk usziban is, alig bírtam kirángatni a gyereket a vízből, bele is kakált :) -még jó, hogy a pelus megfogta. Na hogy ne legyen minden happy, a csajszi is lebetegedett. :cry: Illetve nagy valószínű, hogy beigazolodott a sejtésem, hogy a 15 hónapos oltás miatt lesz egy kis zűr. Dokinéni mondta, hogy lehetnek megfázásos tünetek, hát lettek pont egy héttel az oltás kapás után. Szóval kedden belázasodott, utána még két napig hőemelkedése volt, vittem kúpot, de szegénynek nagyon fájt és azóta is sír, ha tisztába teszem, fél hogy megint adok neki kúpot. Borzalmas volt hallgatni a keserves sírását, alig nyugodott meg. Na a láz mellé, lett erőteljes orrfolyás is, viszont orrszívót nem tettem be. :oops: :oops: :oops: Úgy néz ki a 10. foga is hamarosan áttöri az ínyjét. Nem tudom épp minek köszönhetően de 3 napig baromi nyügös volt a gyerek, még sosem volt ennyire. Éjjel rengeteget sírt álmában, forgolodott is, néha megszoptattam, de félóra múlva újra sírdokált. Egyik nap fél 6-tól az ágyamban aludt két órát, miközben figyeltem (mivel kitúrt az ágyból) és olyan volt mintha fájna valamilye-hihetetlenül nyugtalanul aludt.
Úgy tűnik elmúlt minden baja mióta itthon vagyunk…. :shock:

Zsu!
A virágos cipőt Pakson vettem, de bizti van más gyerekcipő boltban is, ZEtpolos. :)

Falexa!
Jó a ti kanapétok is, de az a komod egyszerűen mesés. Hát akármit is mond a doki a rutinműtétről, ez nem hangzik túl jól. Szegény Bazsi vajon ezt hogy viseli majd….mármint a kórház napokig, állandó vizsgálta, nem úgy játszhat, mint otthon stb. :roll: :roll: :roll: Kitartást nektek!
Nekünk se jött ki 3 hónapig fogunk, két hete aztán lett egy és talán pár nap múlva már kibújik még egy.

Kernico!
Milyen cuki lehetett Kiara a kis virágával (nőnapi) ahogy rohangál vele. Basszus, nem semmi mennyi piizt kér a férjed dokija! :x

Rena!
Na voltál fogdokinál? Petra láza, betegsége elmúlott? Ne tervezz előre és akkor hátha összejönnek dolgok! :wink: Azért sajnállak ám! :)

Homokozás: én is félek ettől egy picit, még nem probáltuk. Nem tudom, hogy tetszik majd neki, lehet nem fog örülni, hogy piszkos lesz a keze, főleg hogy állandóan cumizza. Na meg tényleg ott van a ruhája, milyet adjak rá és hogy takarítsam le, hogy ne legyen minden homokos. :roll: :roll: :roll:

Tinu!
Mi az a világjáték nevű teszt? :oops: :roll:

Livi!
Remélem tényleg csak a hormonjaid tombolnak és hamar elmúlik a rosszkedved! Még jó, hogy Dalmira nincs annyi gondod. Szóval akkor most mindenből új doki? Legyen velük szerencséd!
A képen láttam, hogy összegumiztad Dalmi haját-nagyon édike. Elviseli, nem bántja?

Winnie!
Jó kis képeket csináltatok, milyen jó lehet a benti játszórész. Te is anyukáddal voltál üdülni?

Sziszka!
Örülök, hogy a kis alvászavarotok megoldodott! Ha hazajöttök, akkor nem okoz gondot az idegen ágyban alvás Lilynek?

Brigó!
Elhiszem, hogy nem volt egyszerű döntést hoznod, de már talán nem annyira pici Zsombi sem és reméljük jót tesz neki a társaság, a bölcsi. Csak neked legyen munka után még energiád rájuk.

Ilgya!
Utólag is nagyon sok boldogságot kívánunk névnapod alkalmából!

Altatás: érdekes, hogy most szinte mindegyik baba rossz alvó lett-reméljük, hogy csak egy átmeneti időszak náluk. Nálunk a november volt ilyen: este hiába aludt el cicin, ahogy az ágyába akartam tenni már ordított, detto éjjel is. Eleinte kivettem, vigasztaltam, úgy tűnt kézben el van, tehát álmos, de az ágyat nem akarta. Volt, hogy hagytuk kicsit sírni és elaludt, de volt jó pár éj, amikor felkelt és nem hagyta abba a sírást, úgyhogy áttettük a mi ágyunkba, egy darabig elvolt ott, de én nem tudtam rendesen aludni.
Már mindenre fogtam a hiszti okát: talán a foga a fáj (kenegettem), bizti anyahiány(ezért raktuk a mi ágyunkba), lehet fázik (ágyába báránybőr, vastag hálózsák)…NA aztán sokszor azzal cseleztem ki, hogy azon a párnán hagytam, amin szopizott (pont elfér rajta hosszában) és ugye be is aludt, így betettem az ágyába és pár órát ismét aludt.
A gyerek bújása tényleg csodás dolog és én is nagyon imádom, de alvás közben többnyire forgolodik és nem csak oldalra, hanem keresztbe is és nem lehet vele aludni, mert senkinek nem kényelmes-legalábbis nálunk.
Amúgy normál altatás/elalvás úgy zajlik, hogy gyereket ágyba teszem, ő ujját a szájába, majd a takaró csücskét megfogja és simizi magát, amíg el nem alszik. Nagy szerencsénk van vele, hogy ez így van nála.

Mesélés: én imádok mesét olvasni, előadni. A gyerek is imádja a könyveket, de a szövegelés már nem érdekli, minden állatot, tárgyat megnevezek neki, amire rámutat, de maga a történet nem köti le, inkább lapoz. Szóval mi még egy darabig nem mesélünk a klasszikus értelemben, bár egyelőre megy enélkül is az alvás.

Bocs, ha valakit kihagytam, de így is jó régóta itt ülök a gépnél-még jó, hogy egyedül vagyok ma este :D

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Noémi: de jó, hogy ennyire jól éreztétek magatokat a tavaszoláson! KÉpek nincsenek?
A világjáték egy diagnosztikus célra is használható pszichológiai eszköz. Gyakorlatilag egy fémtálcából áll, egy vödör homokból és rengeteg kicsi figurából (emberek, állatok, növények, házak). A gyereknek fel kell építenie belőle egy saját világot.

Kép
Kép
tinu
 
 


Winnie,Niki, Sziszka
Ha mindenkinek jó, akkor a jövhétután nekem is okés és akkor sziszka is tud csatlakozni :D :D :D :D :D !!!!!!!!!!!!!!!! Tökjóóóó lenne!!!!!!!!
CSak az alvásokat egyeztessük.Nálunk alvás kb déltől van (most hvégén volt először, hogy 1ig bírta. Winnie, ti meg pont ezután szunyáltok. Többiek? Délelött jó esetleg???

fnoe,
pedig homokozás nélkül nem gyerek a gyerek :wink: szerintem ezek a kérdések pikkpakk megoldódnak majd a gyakorlatban. csajszi majd rájön, hogy homokos kezecskét nem valami fincsi cumizni. ja és mi pl kineveztünk egy játszós szettet meg játszós cipőt, azt meg aztán koszolhatja és nem is fogom minden homokozás után mosni.
FÜred szupi lehetett!! Milyen volt a szálloda?

Rena,
nem tudod valahogy megoldani, hogy gyertek ti is talira? tökjó lenne megismerni titeket!!

naaa mennem kell apa kitúrt... :?
Vendég
 


Hú, hát ma nem kellett sokat visszaolvasni :) :?

Noémi, üdv itthon!!!

mese, nálunk sincsen klasszikus értelemben, de Réka is könyvmoly, imádja őket ,lapozgatja, és ő is mutogat, nevezem meg az állatokat. VIsszafele még csak néhánnyal megy, de majd belejön abba is :)
nálunk - ha nem alszik bele tejcibe - éneklés van, egy dalt egyszer eléneklek neki. Ez van du is.

KNIki, Livi, azóta jó a csüti is, anyósom lemondta a heti szokásos jövetelét.

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Livi, egyszerre :)
persze, azutáni hét is jó, az rövid hét :) nekünk abból kedd, v szerda jó.
nekünk a délelőtt jobb amúgy ált.

ja, homokozás, mi egyszer próbáltuk Alsópáhokon, tetszett neki, csak ismerkedett vele, felemelte, leejtette, túrta, ezzel volt el tök sokáig :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Livi, na olyan nincs. Győz az erősebb :wink: . Hogy akkor mi van ha az egyik fél szeret vele aludni a másik meg nem? Hát én szerintem mindkét szülő általában a gyermek érdekeit nézi, hogy pl nyugodtan tudjon aludni és kitudja pihenni magát a gyermek. Szóval max akkor az lehet, hogy a másik fél aki nem szeret a gyermekkel aludni addig átmegy a másik szobába míg a gyerek megint egy újabb alvási szokást vesz fel ami lehetséges, hogy jó irányba mozdul el.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Sziasztok!

Ma 2 gyerekkel nekivágok a MÁK-nak gyes kapcsán, asszem délutánra szétdurran majd a fejem..... :?

Livi!
Nagyon jók a képek Dalmiról!!! És az a foncsik! :lol:

Rena!
Petra hogy van? Habár már olvasom, hogy jól. Na és te? Fáj még a torkod?

Kniki!
Remélem nem lesz többet ilyen, hogy fáj a gerinced! Bááár, ahogy írtad, hogy sikerült így pihenned..... :)
Hú, ez a mediterrán pipi tényleg jól hangzik. Asszem jövőhéten megcsinálom.

Sziszka!
Hazaértetek épségben?

Noémi!
Sajnálom, hogy beteg lett Veronika, a 3 napos nyűgihez lehet, hogy hozzájárult az is, hogy nem a megszokott helyén aludt. De azért örülök, hogy jól éreztétek magatokat. Már én is nagyon várom a nyarat, mert megyünk külföldre, meg most kaptunk a cégtől 100.00Ft-os üdülési csekket, amit ugye csak itthon lehet fizetőeszközként használni, így megyünk majd a Balatonhoz, meg strandokra, csúzdaparkba. Már nagyon-nagyon várom!

Homokozás: én annyit szoktam, hogy ha hazajövünk, gyerekről minden ruhát leveszek, volt olyan, hogy még a pelusban is homok volt :shock: (pedig most nem nyár van, hogy csak egy póló, rövidgatya van rajta ) Nekünk is van egy játszós, sétálós ruha, azt össze lehet piszkolni. Abban pedig mindig reménykedem, hogy a kezét nem teszi a szájába. Ez persze nem csak ekkor lényeges, hanem ha csak sétálunk is, mert ugye akkor is összefogdos mindent. Általában már gyalogosan megyünk sokfelé, bár hosszabb távra viszem a babakocsit is.

Nálunk még Jázi sem élvezi a mesélést, nem igazán köti le. Vagy csak én nem csinálok jól valamit :?

Na megyek, még el akarok mosogatni, mielőtt indulunk...

Kellemes napot mindenkinek,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Jónapot jónagyot!
Köszönjük, Petra jól van. Legalábbis én úgy látom. Én torkom még mindig kapar, apát is beköptem, ő nyelni sem tud. :roll:

Livi! ÁÁÁ nem megoldható.. túl messze vagytok, főleg egy délelőtti talihoz. Ha még mindig benne van mindenki, majd megszervezem nyárra-őszre a szegedi vadasparkot.
Ha még áll a tavalyi ötlet csajok...
Bár Livi, visszatérve rád, akkor már kisöcsi javában meglesz! Na majd látjuk!

Amúgy kocsim se lesz most nyilván. Okostóbiás droidja az uramnak beletolatott az ásógépbe tegnap ahol dolgoztak Ödönünkkel (az autónk). még a festék is lepattant, úgy behorpadt. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: mehet karosszériáshoz. :evil: :evil: :cry:

Brigó! Képet kérhetünk a gyerkőcökről?? Na milyen volt a MÁKnál? Remélem minden simán ment.. bár kizárt..
nekem a vízműhöz kell mennem a héten, hát arra is először rákészülök lelkileg.

Noémi! Nem voltam még fogorvosnál :oops: :oops: , de már vérzik a helye minden fogmosásnál :roll: . szerintem kirántja, csak nem tudom hol fogja majd meg, mert csak fele van már a számba.

Homokozás: elkerülhetetlen sztem, hogy ne kóstolja meg a homit. tegnap előtt Petra is belekóstolt, nem ízlett neki, többet nem is kóstolta. emlékszem én is megkóstoltam gyerekkoromban és nem finom, csak érdekes, ahogy ropogott a számba :oops: . A nagyi dúrt neki játszós dzsekit, úgyhogy abba nyomulunk, le is hasalhat akár.
Viszont tegnap felfedezte,hogy a labdát nem csak dobni,gurítani, hanem rúgni is lehet, úgyhogy azzal jót szórakozott kint. aztán tégladarabokat pakolt, földet dúrt, kavicsot rakosgatott. Én meg elraktam borsót,répát,petrezselymet,retket és cukkinit. az ég meg meglocsolta az este! :)
Visszatérve a téglát, földet is be akarja kapni, közelít a szája felé és vigyorog rám és direkt élvezi,hogy ellenkezhet velem :roll: :evil: :?

omr
 
 


Helló mindenkinek!

A szombati póker party nagyon jól sikerült, bár aztán activyti party lett belőle sokat röhögtünk meg idétlenkedtünk ejjel egykor mentek el a vendégek 11-en voltunk. Bazsival sem volt semmi gond anyuméknál kétszer volt fennt, de szépen vissza is aludt!

Rena: örülök, hogy Petra jobban van! :) Mi is tegnap egész délután kinnt voltunk apa nyírta a füvet mi meg gazoltuk Bazsival a sziklakertet. Én egy kupacba tettem a gyomokat Balázs meg szét dobálta. Nagyon élvezte tiszta hiszti volt mikor behoztam! Képzeljétek a füvön nem mer sétálni nyújtja a kezét, hogy fogjam, vagy elindul mászva. Olyan fura! pedig elég jó sima a talaj!

Apa ma elutazott Pécsen kezdenek dolgozni! Hétfőn mennek és pénteken jönnek! Elég sz@r lesz. Bazsi nem tudom hogyan viseli majd annyira apás!
Nálunk is dokinál van az autó apa elkapott vele egy fácánt szép kis horpadás lett!

Fog: köszi mindenkinek a nyugtatást! remélem azért hamarosan csak előbújik vmi! :D

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Livi: és hol lenne a tali helyileg? Csak hogy mennyire tudnánk megközelíteni BKV-val.

Kép
Kép
tinu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?