Új privát üzeneted érkezett!

Régimódiak lennénk? Vagy csak gondolkodunk? Kép
Mindenestre, lehet vitázni, jöjjenek a fiatalok, győzzenek meg az ellenkezőjéről, várom őket tárt karokkal!
Minden megoldás érdekel, mert nekem nagyon fontos, hogy művelt, kulturált nemzedéket neveljünk. Most viszont kicsit megrettenve figyelem az eseményeket, kis szomorúság bújkál bennem, hogy milyen kevés ismeret elég ahhoz, hogy valaki elvégezzen egy iskolát. Biztos, hogy jó ez? Gyertek srácok!
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


NEm vagyok már fiatal, de sokféle fiatalt látok a suliban (már amikor dolgozom). VAló igaz, hogy egyre elterjedtebb az a vágy (?), hogy kevés munkávak sok pénzt akarnak keresni. Találkoztam olyannal is, aki (több diplomás és nagyon tehetős szülők gyereke volt)számára a pénz volt a tudás mércéje, az osztálytársait úgy minősítette, hogy aki szegény annak bunkók-buták-élhetetlenek a szülei.
És rengeteg olyan van, aki hajt, igyekszik, tanul, sőt törtet és nyalizik, mert a jobb jegy számára mindenáron megszerzendő (még kemény munka árán is!), mert céljai vannak. A baj az , hogy választását (jog, közgáz, marketing stb)nem valódi, megélt érdeklődés motiválja, hanem egyedül a szakma által megkereshető pénzösszeg. Szerintem ez is tragikus, mert így hideg technokraták kerülnek lassan minden posztra, akik végletesen énközpontúan dolgoznak. Ez a gondolkodás már annyira elterjedt, hogy egészen butuska diákok is azt mondogatják, hogy minek tanuljanak irodalmat, történelmet, mire jó az?!
HOva lesznek, lesznek e művelt orvosok, színházkedvelő mérnökök, olvasott könyvelők, zenebarát szakemberek?
Az ismeretek mennyisége nagyon furcsán alakult. Amikor mi jártunk középiskolába, úgy emlékszem hogy csak egyszer ha volt hatodik óránk (javíts ki Kíváncsi, ha rosszul emlékszem). Igaz egy ideig minden második szombaton is volt tanítás, de összességében kevesebb óránk volt. Viszont azt a keveset jól tudtuk. Ma teljesen ált. a hatodik de sokszor még a hetedik óra is, sőt léteznek nyolcadik !!!!!!!órák is. Mégis csökken a tudásuk!
A főiskolákon is elterjedt, hogy a tételeket adják-veszik, sőt a zh. kérdéseket is a felsősőktől, lapcserével írnak zh-t, stb. Ezeknek az ilyenmértékű elterjedésére sem emlékszem.

De nem jönnek a fiatalok, hogy megvédjék magukat?
Sziasztok
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Sziasztok!

Hát ha nem jönnek a fiatalok,akkor én turbózom kicsit tovább a dolgot.Mellesleg megjegyzem,nagyon meglepő,hogymég egy névtelen sem jelent meg...na nem mintha hiányozna egy isKép.

Szóval egész szépen öszzefogaltatok mindent,így túl sok újat nem tudok írni már.

Millával nagyon egyet értek,hogy sajna a diploma is kezd annyira általánossá válni,hogy újabban szinte egyértelmű mindenkinek,hogy tovább tanul.
Én olykor nagyon gonosz szoktam lenni,mert amikor a művelődésszervező és egyéb "érdekes" szakokat emlegetiuk a negyedikesek,akkor enyhe gúnnyal megjegyzem,hogy igen,nálunk ezt hívták büfé-ruhatár szaknak.Nem akarok senkit megbántani,igazság szerint nem sokat tudok ezekről a szakokről,hogy újabban mit takarnak.Azt tudom,hogy nálunk annak idején B vagy C szakként vették fel,vagyis kiegészítőnek inkább.
De nagyon megdöbbentő,hogy a négy éva alatt 2-es 3-asokkal és bukdácsolva haladó gyerekek is normálisnak tartják,hogy felvételiznek.És ami még megdöbbetnőbb,hogy fel is veszik őket.Az okokat Milla leírta.És a következményeket is.Hogy hosszú távon mi lesz ebből,jobb nem belegondolni.Még jobban felhígul minden szakma.

Szintén egyet értek Kíváncsival is,mint hogy én is nagyon szomorkodok és próbálok jobb és értelmesebb ifjúságot nevelni.A gond az,hogy nem hagyják magukat.Sokszor szoktam is nekik mondani,hogy talán fáj,ha vmit meg kell tanulni,vagy át akarom a tudásomat adni nekik?Hogy miért kell két kézzel tiltakozni ellene?Miért olyan rossz az????KépKépKép
És nagyon félek,hogy nem fog sikerülni.Ennek következményeibe viszont már nem merek belegondolni.De szívesen vitatkozom én is.Persze csak kultúráltan és névvel.

És persze egyet értek Zsuzsával is.Már hogy is ne,amikor ugyanazt látjuk...Na jó,nem egészen.A helyzet megítélése attól is függ,hogy az ember éppen milyen suliban tanít.De szörnyű történeteket hallok és látok nap mint nap.
Valóban semmi érdeklődés nincs a mai gyerekben.Velem közölték már kerekperec nem egyszer,hogy ugyan minek tanuljanak biológiát.Mert hát érettségizni akartok,nem?-kérdem én.Ja,ja,de nem ebből...akkor minek?Mert nem biztos,hogy így eljuttok az érettségiig-válaszoltam én.Mert mit tud mást mondani az ember?Mert tényleg így van.Ahhoz hogy odáig eljusson egy gyerek,meg kell küzdeni.És ebbe a küzdelembe beletartozik az ének,a rajz,a biológia,földrajz,kémia...De nem értik.Lehet,hogy drasztikus vagyok,de sajnos sokszor csak ez használ.Pedig nagyon nem szeretek ilyen eszközöket használni.De ők maguk kényszerítenek rá.Amikor pedig err rávilágítok,akkor állnak értetlenül a probléma előtt..és én leszek a köcsög tanár.
Szélmalomharc ez,én mondom...Kép
Nem is lenne gond,ha nem az lenne a felsőbb utasítás,hogy mindenki szerezzen érettségit.Vagyis nincs motiváló erő.És akkor történik meg az,ami nálunk is,hogy volt tanítványom jött vissza hospitálni.Mint kideült,magyar-angol szakos,tanár akar lenni...Visszagondolva:műveltsége semmi,olvasottsága a nullával egyenlő...de ő volt a legnagyobb szájú akkor a suliban...hát milyen tanár lesz az ilyenből???Pláne magyar!!!!

Na,jól kipanaszkodtam magam.Sajna én többnyire a rosszal találkozom,mert azt a néhány eltévedt bárányt,aki tanulni jön ide,igen ahamr átformálják.Kép

Pusszantás:Anyapoc

anyapoc
 
 

 
 

Hű Anyapoc, Te még nálunk is depisebben látod a helyzetet!
Azért van jobb példa is, de valóban iskola függő. Én egy külvárosi középmezőnybe tartozó, bár kapaszkodó gimiben tanítok, vagyis a gyed előtt. itt valóban elképesztő esetekkel is találkozik az ember, pl. a 2-3 kém-biol. jegyekkel gyógyszerésznek felvételiző diák Kép
A férjem viszont egy kéttannyelvű idegenforgalmi suliban tanít, és ott a válogatott gyerekek számára fontos a tanulás. Amikor a férjem, aki szigorú (könnyű neki, 190 cm, 100 kg és mély basszus hangja van?)), megkérdezte az új osztályát, hogy mit tudnak róla. az volt a válasz"kemény, de meg lehet nála tanulni a történelmet". SZóval ilyen is van.
Amúgy szélmalomharc, de én imádom ezt a szélmalomharcot!
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Zsuzsa!

Asszem azért van ok az aggodalomra.Kép
Ha az általatok tanított értelmesebbekből indulok ki,akkor OK a helyzet.De ha az általam tanítottakkal szalad el a szekér,akkor baj van.Sajna itt nem cvsak 1-2 példa van az általad írt esetre,hanem ilyen a zöme.
Ez egy szakközépiskola,ahol vegyipari,környezetgazdálkodási,gépészeti és info szakirány van és persze sima gimi.
Ha csak annyit mondok,hogy a vegyészek nagy része 2-es bizivel jön és csak azért ide,mert máshová nem vették fel,elég aggasztó a helyzet,enm?Na,ilyenek lesznek a jövő vegyészei...KépJó,nem ilyen borús a helyzet,de engem nagyon megdöbbent.
Az értelmesebb banda az infó,csak azok meg éppen ezért el vannak szállva maguktól,iszonyat magabiztosak és még sokszor a tanárt is lenézik.
A fegyelemmel nekem sincs bajom,bár nem olyanok a paramétereim,mint a férjednekKép.Csak 156 cm vagyok,alig 43 Kg,de hangom van.
Nálunk is van olyan suli,ahová a tanulós diákok mennek.Ide általában azért jönnek,mert olyan bulis iparisnak lenni.Csak hát attól még tanulni azt kéne...KépKép
jaj,annyit tudnék ám panaszkodni,hogy ihaj.De talán Te is látod,amit én,főleg a du-i iskola miatt.Ide jutnak azok,akiknek nem lehet megmagyaraázni dolgokat.Ugyanisrengeteg már nálunk az olyan jelentkezőa,ki a 80-as évek közepén született és csak ált. isk. bizije vanKép.Megdöbbentő.
Még vmi a diploma-pénz összefüggéshez,ami az előzőből kimaradt.Sajna sok tanárnál is ez a mérce.Én ugyan csak egy konkrét példát tudok,amit éppen sajnos szegény párom szenvedett el annak idején a város legjobbhírű iskolájában,ami mellesleg az országos élvonalban van(Lovassy gimi).
éppen a magyar tanára közölte vele,hogy annyira örül,amikor munkás szülők gyereme ennyire értelmes.Mondanom sem kell,hogy a párom úgy rávágta az ajtót,hogy csak úgy zengett az iskola.
Szóval van honna szedni az értékrendet,ha otthon nincs isKép.

Na pusszantás!Megpróbálom a fiamat rávenni,hogy ugyan aludjon már egy kicsitKép!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok,
kicsit off
Néha kisebbségi érzésem van azért, mert "csak" érettségim van. Legalábbis állami szinten érettségi, de ha a szakmai oktatást nézem, akkor felsőfokú (a Postánál dolgoztam, ott belső képzés keretében felsőfukó + szakoktatói végzettségem van). És éppen ezért - amikor próbálom magamban legyőzni a kisebbségi érzést - sokszor gondolok arra, hogy valóban, kezd elértéktwelenedni a diploma. Mert egyrészt lassan minden (elnézést a takarítónőktől) minden takarítónőnek diplomája van, ami olyan, amilyen, másrészt pedig Dunát lehet rekeszteni a munkanélküli diplomádokkal - ahogy vki írta is előttem. Harmadrészt valóban sok ilyen büfé-ruhatár-jellegű diploma van, általában ilyesmit mennek tanulni azok, akik csak azért tanulnak, hogy diplomájuk legyen - mert ha "csak" érettségid van, hát lenéznek...
És, hogy meglegyen az örömötök, itt az első névtelen Kép.
Névtelen

Zsóka
zsóka
 
 


Szia Anyapoc!
Azért derűs én sem vagyok, bár mindig megpróbálom magam a látottak ellenkezőjéről meggyőzni.
Régebben biztos jobb volt a helyzet? VAgy csak jobb iskolába jártunk, mint ahol tanítunk, és ezért hamis az összehasonlításunk? Ez csak kérdés...
Bár egészen biztos romlott a tanuláshoz való hozzáállás, diák és szülő részéről egyaránt. Pl. ha csak arra gondolunk, hogy a drága fizetős magániskolákban tkp. nem lehet rossz jegyet adni, mert a szülő azt mondja, hogy ő fizetett, akko rkéri az érettségit. Arra gondolok, hogy pl. Angliában azért adják a szülő méregdrága iskolába a gyereküket, hogy ott szigorúan megköveteljék tőlük a tudást!...
NAgy kérdés, hoyg az oktatás tömegesedése jó e. A tömegesedés törvényszerűen színvonal esést fog eredményezni. Ma az érettségi azt jelenti, mint a 70-es években a 8 általános. Viszont felgyorsultak a folyamatok, és lassan a diploma is devalválódik, ahogy Milla is említette. Bár szerintem kialakul majd, hogy a munkáltatók nem csak a diploma meglétét figyelik, hanem a megszerzés helyét is, és nem lesznek azonos értékűek a papírok. Pl. ha arra gondolok, hoyg az én generációmnak kötelező volt a kétszakos képzés, a maiak pedig hősi tettként aposztrofálták, ha nem egyszakosak . Bár a kétszakosságot most újra bevezették.
Szóval gond van...mit csináljunk a gyerekeinkkel? HOgyan neveljük őket, hoyg ne a korszellem legyen az erősebb? Lehet egyáltalán kívül maradni?
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Szia Zsóka!

Nem tudom,miért akartad magad eltitkolni.Nincs szégyellni valód,vagyis ezen nincs mit szégyellni.
Én nem nézek le senkit,akinek "csak" érettségije van.Megpróbálom megtudni,hogy mi van mögötte,mert az számít.Pl,hogy ne érezd magad egyedül, a férjemnek is "CSAK" érettségijevan,mégis ezerszer többre tartom néhány nagyondiplomás kollégámnál is!!!!!És nem azért,mert a férjem,hanem mert ilyen embernek tartom.Persze a kettő összefügg,mert ha nem lenne ilyen,nem mentem volna hozzá.Kép
Éppen ezért mondom mindig a gyerekeknek,hogy a tudást nem vehetik el tőlük,gyarapítsák hát!Mert lehet vki diplomás,de intelligens és értelmes nem feltétlenül(mint ahogy azt sok példa mutatjaKép).Igaz,hogy lassanként mindenkinek lesz érettségije,de érettségi és érettségi között hatalmas különbségek vannak.
Valójában mindenkinek uazt a követelményt kell teljesítenie(még a levelezőnek is és én személy szerint meg is követelem azt a szintet,csak kicsit másként),de hogy mit profitál belőle,az már más kérdés.
De ne legyen kisebbségi érzésed,pláne ha hozzá egyéb képzettségek is járnak.Nem lehet egy szakmunkást sem lenézni,mert "csak" az,hiszen ha megfeszülök sem tudnék pl. megcsinálni egy gyönyörű barokk stílusú,intarziás asztalt.Mindenki a saját szakmájában nagyon értékes lehet.Ha ezt kiegészíti intelligencia és egy kis általánosműveltség,akkor egy büfé-ruhatár szakos diploma igazán elbújhat az alvégen!!!!

Gyere máskor is,ha nem is sikerült névtelennek maradnod(úgysem szeretjük őket!KépKép
Vagy direkt volt?

Anyapoc

anyapoc
 
 


SZia Zsóka! Neked aztán végképp nincs mit szégyellned! Amúgy csatlakozom az előttem szólóhoz.
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Hali,
Nem véletlenül nem sikerült eltitkolnom magam, hanem direkt Kép. Azért volt a smiley a végén Kép. Csak nektek hiányzott a névtelen, hát gondoltam, leszek KépKép. Anyapoc, ráéreztél Kép.

Egyszer hallottam a rádióban nemtudomkivel egy riportot, hogy egyre több a diplomás kicsiny hazánkban, de egy jó szakmunkás (cipész, asztalos, stb) már alig akad... Igaz sajnos.
(És ha már itt tartok, eszembe jutott most a párom: egyrészt, mert 1x azt mondta, hogy neki a filmjei a diplomája (járt ugyan egyetemre, mint ahogy én is főiskolára, de még idejében rájöttem, hogy nem érdekel, a papírért meg minek). Az ő véleménye az, amivel max. egyetértek, hogy a tudást többféleképpen meg lehet szerezni: iskolában (ez akár ált. isk., középisk., akár felsőfokú képzés, mindegy), vagy akár "magánúton", te magad utánajársz, olvasol, képzed magad. Hát nem igaza van?

off
Zsuzsa,
jártok még a KÁrolyiba? Néha jó lenne összefutni... Csak az a baj, hogy mi már nem nagyon jűárunk, ill. nagyon-nagyon ritkán. Annyit jártam oda, hogy herótom van tőle. Margitszigetre járunk mostanság.

Hogy on is legyek: szerintem lassacskán visszatért majd az a tendencia, ami pár éve még megvolt, hogy nem érdekelt senkit, hogy van-e papírod (na jó, egy sebésztől azért elkérték a diplomáját Kép), hanem a tudásodat nézték.

Zsóka

ui: Kösz a biztatást mindenkinek. nagyon jólesett!

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!

Én 25 éves vagyok, 96-ban érettségiztem egy jó nevű gimiben Budapesten. A mi osztályunkban mindenki továbbtanult, elég jó hírű egyetemeken/főiskolákon, ami várható is volt az osztálytól. Néhány ember tényleg a leendő kereset alapján választott szakot, de azért nem ez volt a többség.
Engem az bosszant, ami az egyetemekről kivülről látszik. Az ELTE TTK-ra járok. Ha láttátok az utóbbi évek felvételi ponthatárait, hát siralmasak. Mert hát ugye a pénz motiválja őket, így születnek meg a 70 pontos pont határok pl matematikus szakra Kép TEhát tényleg felveszik a bukdácsolót, de sok szakról tudom (csak itt a TTK-n, másra nincs rálátásom), hogy sokan az első féléven sem jutnak túl közülük. Azért ez megnyugtató. Engem inkább az abszolút bóvli egyetemek/főiskolák akasztanak ki.
ÉS még valami: a tanár képzés (én matektanár leszek egyszer). Szerintem nagyon durva, hogy nincs alkalmassági vizsga az elején. Nálunk algebrából meg analízisből ki lehet bukni, de pszichológiából, gyakorló tanításból esélytelen. Pedig pont annak lenne értelme. Amikor kezdtük az egyetemet az évfolyam 10%-a akart tanítani, a többieknek csak kellett egy diploma. Közben emelkedtek a tanári fizetések, így nem lepne meg, ha nagyobb rész tanítana. Pedig nem kéne nekik Kép Így mit várunk a gyerekektől, ha válogatás nélkül "bárki" taníthat? Kép Tudok jó néhány olyan évfolyamtársamról, aki utálja a gyerekeket. De ha nem talál más állást, el fog menni tanítani, és ez elkeserítő Kép

Bocs, ha kicsit össze-vissza és érthetetlen lettem, de éjszaka gyerekfeneket ráztam alvás helyett.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Zsóka,
tetszett a poénod! Kép
Egyébként meg ne bosszants itt az érettségiddel, aki olyan szépen ír angolul, mint te! Nahát.

Gondolkodván kicsit a témán úgy látom, hogy azért a mi nemzedékünk is elmehet a sunyiba.
(Kép)
Nálunk is volt egy jó csomó érdektelen, nyögdécselve haladó, stb, és mégis, egy kivétellel mindegyikünk továbbtanult! Az az egy is családi okok miatt volt kénytelen lemondani róla, pedig továbbtanulásra termett lett volna - máig jóban vagyunk. Pedig ez egy jónevű gimi volt, ha nem is az élmezőny. A mi korosztályunk is jól tudta, hogy pl. tanítőképzőre jelentkezni annyit jelent: máshová úgyse vesznek föl! Különösen állt ez a fiúkra. Még a tanárképzők is gyanúsak voltak ilyen szempontból, nálatok nem, Zsuzsa? Azt is tudtuk, hogy nem azzal fogunk Wagnert vagy a középkori festészeti stílusokról szóló előadást hallgatni, aki a TF-re megy. Sorolhatnám. Ami - szerintem - megtéveszt minket, az, hogy mi nem azokkal barátkoztunk már akkor sem, akik semmirekellők, vagy egyszerűen csak végletesen egyutasok voltak. A végeredmény viszont közismert: a tanári pálya felhígult - nem tudom, ti jobban látjátok, hogy mennyi remény van a presztizsének a visszaállítására. Egyre kevesebb polihisztor van a fiatalabb szakemberek között, sőt, inkább úgy tűnik időnként, hogy egyesek a saját szakmájukban is bizonytalanabbak az elfogadhatónál. Önképzés? Igényesség? Mintha kimentek volna a divatból. Ismerek olyan magyar(!)-filozófia(!) szakpáron végzett, nálam nem sokkal fiatalabb lányt, aki vidáman szuk-szüköl, inekciózik, stb. (Amúgy aranyos lány, de ez azért megkérdőjelezi a személyiségét számomra.) Még orvosok között sem ritka, aki inekciózik! Könyörgöm, kinek kellene pontosan tudnia kiejteni ezt az idegen szót, ha nem egy orvosnak??? Hiszen ez már nem csupán nyelvészeti, hanem szakmai kérdés is! Számtalan esetben halljuk, hogyan birkóznak az anyanyelvünkkel a nagy "médiaguruk". Erre már nem is tudok mit mondani, olyan felháborító. A minap a Riporter keresetetikben játszott egy olyan fiú, aki a Harmonia Celestisből, a Javított kiadásból és az Egy nőből nem ismerte fel Esterházyt! És képes volt megmérettetni magát, ráadásul, ami számomra szíven döféssel ért fel, műszaki végzettségű, és a bemutatkozásnál pont erre hívta fel a figyelmet, hogy a műszaki és a humán érdeklődés összeegyeztethető. Hát neki, úgy nézem, nem sikerült, habár lehet, hogy a szakmájában is hasonlóképpen érdeklődő, és akkor valóban összeegyeztethető Kép.
Viszont azon gondolkodtam, hogy ha tényleg akarunk erről a kérdésről vitatkozni a többiekkel, akkor ki kellene jönnünk ebből a topikból, amelyet már teljesen szétoffoltunk (nesze neked, magyar nyelv!), mert itt senki nem találja meg a témát, aki nem "mindenolvasó". Javaslom, hogy vagy nyissunk újat - ezt kevésbé támogatom, van úgyis bőven elég -, vagy folytassuk az új oktatási törvényről nyár elején indított vitámat, ahhoz úgyse kapcsolódott szinte senki, így nem kavarodunk össze. Kép (Esetleg szólítsuk néven azokat, akikről tudjuk, hogy szakmabeliek vagy érdeklődők.)
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


(Na, amíg itt írtam, Cory meg is jelent: lehet, hogy mégse kell külön vitát indítani?Kép)
kíváncsi
 
 


kiváncsi: ez az aki tanárképzőre ment gyanús dolog fáj. Főleg azért, mert nagyon régóta tanárnak készülök... De sajnos tudom, hogy itthon az a nézet, hogy csak az "alja" megy tanárnak Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


MOst csak röviden, Kíváncsi! OK,menjünk át, én benne vagyok az erről való csevegésnek, ez A MONOMÁNIÁMKépKépKép
Cory! generációk, ha találkoznak! Kíváncsi a tanárképzővel nem a tudományegyetemi szakok mellett felvehető tanárképző intézeti órákra gondolt, hanem a TAnárképző Főiskolákra, ami egy másik iskolatípus, felsőtagozatos tanárokat képeznek. Az integráció és egyéb átszervezések után nem minden jelenti ugyanazt úgy látszik egy 25 és egy 39 éves embernek! Amúgy éljen, éljen, ilyen tanárokat várok kollégának, mint te vagy!
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Itt egy semmirekellő, aki szeretett volna az aljához tartozni, de nem úgy sodorta az élet. Hát Cory, akkor most kettőnknek fáj.
solya
 
 


Zsuzsa: én nem is olyanra járok. A TTK-n külön vannak a kutató szakok meg a tanári szakok. Én tanárira járok, mert tanár akarok lenni. Tehát alja Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Áljon meg a menet!
Én 27 vagyok és tudom ám,hogy mi a tanárképző!!!KépKépKépKép

Kíváncsi!

Mikor nyitottál Te topikot azzal az oooktzatási törvénnyel kapcsoltaban????És én hogy nem találtam oda????

Nos,én sem akartam tanár lenni,amikor jelentkeztem az egyetemreKép.De amikor negyedévesen elkezdtem csinálni a diplomamunkámat illetve osztv-met,akkor rájöttem,hogy négy fal között a laborban ----az nem nekem való!!!És amikor jött a tanítási gyakorlat,akkor éreztem magam elememben!És ment,mint a karikacsapás!!!Imádom azóta is és úgy érzem,hogy itt helyem.Ez persze nem jelenti azt,hogy más is így gondolja,de hadd legyek ennyire szerénytelenKép.

Sajnos nem csak mostanra jellemző a felhígulás.Illetve úgy mondom,hogy nem csak innen kell megközelíteni.
Sajnos ez az egyik nagy probléma,a másik pedig az,hogy az idősek nem képesek belátni,hogy a nyugdíj az nyugdíj és nem kellene már idejét múlt oktatási eszközökkel,belefáradtan,fásultan a diákok elé állni nap mint nap.Mert az előbb utóbb megbosszulja magát....Így nálunk is rengeteg a nyugdíjas tanár,így szerencsétlen pályíakezdőnek esélye sincs.
Elkezdtek ugyan vmiféle minőségbiztosítási rendszert kidolgozni,de az oktatás színvonala ettől nem javul.Mert ugyan tudjuk a problémát,de nem tudunk rajta segíteni.

Presztízs visszaállítása--addig nem fog menni,amíg az általános vélemény ilyen erreől a szakmáról.Vagyis hogy tanárnak az megy,aki nem tud máshová elmenni,úgysem fizetik meg--és ugye miért nem stb...
Vagyis egy ördögi körről van szó,amiből nem fogunk tudni kitörni.Amikor azt vágják a fejedhez,hogy úgyis többet fogok keresni,mint maga..KépKépKép


Anyapoc

anyapoc
 
 


Egy régi-új dolog, a titoktartási törvény.

Örömmel tudatom,hogy végre olvashattam,mit is takar ez.És hogy mindenki megnyugodjon,le is írom,mert nem olyan vészes.

A lényeg,hogy tk senkinek nem mondhatsz semmit,csak a nevelői testületi ülésen,de aki ott van,szintén nem mondhta semmit.Kivétel a szülő,mert neki joga van tudni,hogy mi történik a gyerekkel-->szorgalom,viselkedés,magatartás stb..
De cigaretta,füvezés,alkoholfogyasztás esetén nem érvényes a titoktartás,mert ezek a dolgok tilosak,így azonnal értesíthető a megfelelő szerv.

Röviden ennyi,én is csak átfutottam.Így már talán értelme is van,nem?

De jellemző a magyarságra.Először a szánk jár,hőbölgünk és még azt sem tudjuk,mit jelent,aztán tessékKépKépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 


Bocs, lányok, hogy nem írtam oda: tisztelet a kivételnek! Azt hittem, úgyis értitek, hogy kikre gondolok. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki gyenge képességű a tanári szakokon, hanem azt, hogy sok gyengébb képességű kötött ott ki, épp azért, mert alacsony volt a (még csak maximum 20 pontos) felvételi ponthatár.
Másrészt ti is pont arról számoltok be, hogy milyen sok gyenge képességű tanárképzőst és tanárt ismertek, nem?
Harmadrészt direkt nem csak a tanárokat, hanem más pályák gyakorlóit is említettem. Kép
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Kiváncsi: én pont ezért csinálnék valami alkalmassági vizsgát. Pl. minden felvételizőt bedobni egy bekamerázott osztályba, hogy kösse le őket 45 percig. Nem kell szakórát tartani, csak kösse le őket.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Anyapoc,
június 24-dikén, az Erről-arról csak regisztráltaknak-ban van, de sajna nem tudom belinkelni...Tudjátok, hogy kell???

Cory,
az ötlet nem rossz, de vannak lassabban érő típusok is, lehet, hogy ők itt kibuknának, néhány év múlva meg remek tanár is lehetne belőlük, ha megtanulják a módszertant.
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!
A módszertan az nagyon fontos és nagyon jó (sajnos nem túlságosan kidolgozott, kivéve a Tanítóképzőben, az alsósokra vonatkozóan). DE hiába vagy módszertanilag kifogástalan. Cory bekamerázott tanterme nem is olyan elvadult ötlet. A tanárnak ugyanis nem csak borzasztó érdekes dolgokkal kell(ene) lekötnie az ifjúságot, hanem valahogy hangot kell(ene) találnia velük. És akkor működhet a tanítás-tanulás. Van aki tanárnak születik. Jó esetben az is lesz belőle.
sofka
sofka
 
 


Kiváncsi: ha tanítanának módszertant, de a ttk matek tanár szakján nem tanítanak igazábóé.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Kíváncsi,majd megkeresem!Kép

Hát azért vannak fenntartásaim a módszerrel kapcsoltaban.Az egyik pont az,amit Kíváncsi is említett,hogynem mindenkinek megy azonnal.Tényleg érnie kell,gyakorolni,rutint szerezni.

És sajnosnem ezzel van a gond.Mert aki nem tud lekötni egy osztályt,az kis valószínűséggel megy aztán tanárnak,mert ált. belátja,hogy nem neki való és miért éljen át kudarcot minden nap?
Persze van kivétel,de sokszor az ilyen is le tudja kötni a gyerek figyelmét,csak szakmailag nagy nulla.

Én nagyobb problémát látok azokban,akik ugyan jó tanárok lennének,de sz...nak mindenre,belefásultak és csak nyűgnek érzik.Na ezek aztán semmit nem tudnak átadni a diáknak.

Felvételizőt meg azért is nem dobnék be,mert azért megy oda,hogy megtanulja.Akkor már inkább a diplomázásnálKép.

Módszertan-->hiáűba dolgozol kibmit,annyira változik a gyerekanyag,hogy sokszor 2 párhuzamos,de más szakos osztályban sem tudod ugyanazt csinálni.Plmásként kell órát tartanom egy relatív értelmes infós osztélyban és egy kissé alulművelt vegyészben.Pedig a tananyag ugyanaz.
Vagyis lehet kidolgozni,de 1 év után garantáltan használhatatlan.És itt jön az,ami a tanári véna,hogy vki mindenhol megértesse magát,megtalálja a hangot.
Az érdeklődés felkeltése pedig iszonyatosan nehéz.Sőt,szinte lehetetlen.Én inkább már saját szórakoztatásomra mondok el egy-egy érdekességet,mert az ifjúságot nem mindig érdekli.Pláne,ha ott sincs igazán.Inkább választom a humoros oldalt,hogy olyakor felrázzam őket és egy kicsit(pár percre) lazítsunk.
Igen,a hangot kell velük megtalálni.De tanítottam már olyan osztályban,akiknél szinte sütött a gyűlölet a tanárok iránt.
Amit tudok,hogy a következetes és igazságos tanárt szeretik.Na meg akitől lehet tanulni.Mert aki nem adja azt nekik,ami jár,arra egy idő után ráúnnak és belátják,hogy ők lesznek szegényebbek.

Na,megint marha hsszú lettem,de nálunk a suliban ez mindennapos téma és az egyik osztállyal is ma beszélgettem erről,meg az érettségiről,meg a hozzáállásukról...

Bocs,Anyapoc

anyapoc
 
 


Na haragudj Kíváncsi: Caelestis KépKépKép

Milla
milla
 
 


MillaKép

Inkább arról írj,mi a helyzet nálatok?!!!!KépKépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 



Köszi Milla!Kép
kíváncsi
 
 


Sziaztok!
Amit én nagyon elkeserítőnek találok, hogy a TAnítóképzőkbe rengetegen mennek úgy, hogy inkább humánérdeklődésű, fogalma sincs mit akar csinálni, annyira nem jó tanuló, de nem is rossz igazán, kéne egy diploma, ide felvesznek!!Kép
Nagyon kevés az, aki valóban kicsikkel akar foglalkozni! És az igazán jók egy része el is megy már a főiskola alatt máshova is ,és végül néhány szenvedélyes tanítón kívül az is a pályán köt ki, aki másra is alkalmatlan. pedig rajtuk múlik minden,mert ha egy gyerek az alsóban megutálja az iskolát, akkor annak annyi, vagy legalábbis jóval nehezebb dolga lesz!

VAlamiféle alkalmasságit mindenképpen jónak tartanék (egyébként a Tanítóképzón van, de nem igazán tudom milyen),ha nem is a felvételin, de pl. az egyetemeken a tanárszak választása előtt. De legalább egy motiváció feltáró beszélgetés, vagy valami. Legalább legyen képes megfogalmazni, hogy miért választ tanárszakos órákat is!
Amúgy a módszertan szerintem is nehezen oktatható, de számtalan dolgot lehetne csinálni, pl. mikrotanítás tematikusan pl. a kérdezésről, a váratlan helyzetekről, a táblahasználatról stb.
A másik ami hiányzik szerintem, a friss tanároknak szinte semmi fogalma nincs az iskoláról mint intézményről. REngeteg dolog veszi el az idejüket, amit előre meg lehetne tanulni. régóta tervezek egy könyvet írni Kezdő tanárok kézikönyve címmel, de még nem találtam rá kiadót.Kép
Mára ennyi
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Tanítóképzőbe ,amennyire emlékszem egy ismerősöm által,olyan az alkalmassági,hogy általános műveltséget mérnek,tudsz-e szépen beszélni,írni stb...Ami itt fontos lehet.

Nekünk nagyon jó módszertanunk volt,sokat tanultam belőle.Igaz,kicsit izagágának tartottuk a tanárnőt,de hasznos tanácsai voltak,nem unatkoztunk sokat.Rengeteget mikrotanítottunk,néztünk helyzetelemzéseket stb...

Feltáró beszélgetés???Akkor én elbuktam volna!!!!Pedig ez az életem értelme,csak akkor még nem tudtam!!!KépKépKépKép

Van viszont egy (asszem pesti) nyelviskolában egy kredit módszer,ezt kéne továbbfejleszteni.A tanárok munkáját folyamatosan ellenőrzik,és pontokat kapnak.Éspontrendszer szerint megy a bérezés.Na ez jó motiváló erő!!!
Csak sajna kivitelezhetetlen,mert ugye a megfigyelő hogyan legyen totál objektív,honnan tudjuk,hogy a tanár akkor is így tanít-e,amikor nem figyelik stb...Pedig vmi ilyen kéne,csak nem tudom,hogyan lehetne kivitelezniKép.

Anyapoc

anyapoc
 
 


Édes Kíváncsi!
Ne bosszants itt az angoltudásommal, épp elég tudnom, hogy mennyivel jobb lehetnék, ha nem lennék annyira lusta Kép.

És akkor álljon itt előttetek egy tkp. pályaelhagyó, aki egyrészt még időben rájött, hogy a tanítás nem neki való, másrészt még időben rájött, hogy olyanokat tanítani, akiket minden más inkább érdekel, mint a szakma, maga a pokol Kép.

(utóirat: valaha bilógiatanárnak készültem. Örülök, hogy nem lettem az. Valóban nem vagyok tanárnak való... Kép).
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Zsóka,
már a múltkor is kikérted magadnak a dícséretet, pedig addig örülj, míg kapsz, mert ahogy szaporodnak a gondok, úgy kopik a tudás! KépKépKép Hja, valaha nekem is felsőm volt, most meg a nyomodba se érek!
De azért, legalább ne keseredj el! Ígérem, többé nem teszek ilyet! Kép

Anyapoc,
hogy csináltad? Honnét a csudából tudsz meg ilyen részleteket a topikokról?

Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Ki mondta, hogy nem örülök KépKépKép?
(Amúgy a felsőfoktól igen-igen messze vagyok, sőt, a közpéfoktól is Kép)
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


TAnítóképzős alkalmassági (legalábbis kb éve): éneklés (alaposan felmérve, de én valahogy mégis átmentem), testnevelés: gyakorlat utánzása, ill. szöveg után elővezetése, testi alkalmasság (erre nem sikerült rájönnöm, de gondolom vmiféle fogyatékot ellenőriztek). Különben rendes magyar és matek felvételi + egy gyerekcsoport szórakoztatása tíz percen át. Háááát. Főleg miután már legalább tízen szórakoztatták őket előttem.
Régen volt, és most újra a pálya felé kacsintgatnék. Hátha, hátha. Én szerettem. (És bár sokáig zavart, hogy csak tanítóképző, később úgy találtam, hogy keményebb volt az egyetemnél (ELTE BTK).

sofka

sofka
sofka
 
 


Halihó mindenki!
Úgy látom, nem sikerült a legutóbbi hosszabb hozzászólásom, ugyanis többen félreértették és ezzel fájdalmat okoztam nekik. Isten látja lelkemet, nem úgy értettem semmit, ahogyan ti értettétek! Most mondjam azt, hogy nem kenyerem az írás? Kép Sajnos már nem. Kép
Másrészt azért azt is gondolom, hogy szokásos "hosszúírásolvasó" turbóstílusban olvastátok a soraimat, így még inkább férelérthető volt az, ami talán amúgy is.
Még egyszer leszögezem hát: a saját kortársaimról írtam, a saját középiskolás emlékeimről, amelyek nyilván nem ugyanolyanok, mint a tíz évvel későbbiekéi.
Nem azt írtam, hogy mindenki utolsó, aki az említett szakokon-karokon-intézményekben kötött ki, hanem azt, hogy tendencia volt odamenni sekély tudással.
Egy szóval sem említettem, hogy ne folyt volna kitűnő oktatás ezekben az intézményekben. Ez megint más téma, nincs szoros összefüggésben azzal, hogy kik és miért folyamodtak oda felvételért.
Utolsó: magam is olyan fősikolát végeztem, "ha már lúd legyen kövér" alapon két szakon is, amelyiket, illetve az oda járók nagy többségét nem sorolnám az "elitképző" illetve a "túlképzett értelmiségi" fogalomkörbe. Ettől még bizonyos ismereteket, egész jó előadók, időnként kiválóan adtak át, és ettől még nem volt muszáj a keveseknek igazodniuk a többség színvonalához.
De lányok, hiszen én csak annyit kívántam jelezni, hogy mi se voltunk különbek a deákné vásznánál! (Legfeljebb mi Kép) Sok zárójel.
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Anyapoc! mikor leírtam, utána már rá is jöttem, hoyg egy motivációs beszélgetésen én is elbuktam volnaKép én is késsőbb jöttem rá, hogy a legjobb dolog a tanításKép
Én még friss diplomásként is mást kerestem, de végül "csak" egy tanári állást fogadtam el, akkor úgy éreztem szükségből, sőt tkp. 30 éves koromig pénzokokból mindenfelé keresgéltem, és csak akkor mondtam ki, hogy "tanár vagyok!".Akkor láttam be, hogy tkp. egész iskolás pályafutásomat végigkísérte a "tanítás", ugyanis mindenki azt kérte, hoyg én magyarázzam el az anyagot.
Úgyhog én is csatlakozhatok a lépcsőházi filozófusok közéKép
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Sziasztok!

Sofka

Na,ez nem semmi alkalmasságiKépKép.Egyébként nekem eszembe sem jut lenzéni egy tanítóképzőst,mert igen nehéz lehet annyi mindent úgy megtanulni,hogy egy ennyi idős emberkének át tudd adni.Na meg azért ők lelkileg és minden téren érzékenyebbek,első benyomások az iskoláról,nem lehet egyszerű úgy viselkedni,hogy megfelelő legyen.Mert azért pl. középsuléiban majdnem önálló emberekkel találkozunk,többé kevésbi kialakult önképpen,önértékeléssel,amibe már nem nagyon lehet belerondítani(azért olykor némelyeknek sikerülKép).

Kíváncsi

Én értettem,hogy mit írtál és még csak meg sem haragudtam,mert én is ígylátom.Addig,amíg az ember nincs ott,nem tudja,hogy mit kell megtanulnia.Én ugyan nem azért mentem a tanári szakra,mert ott kevesebbet kell tudni,hanem mert kémiából nem tudtam volna felvételizni,biológushoz viszont kellett volna.De már 2 éven nagyon áldottam az esezm,mert mint tanár szakos,majdnem kétszer annyi dologról kellett tanulni,így végső soron én nyertemKép.
Linkelés-->ha egy ilyen oldal linkéjt szeretnéd tudni,akkor ott,ahol rákattintanál,amikor ki akarod nyitni az oldalt,ne a bal,hanem jobb egérgombbal tedd.Akkor kis ablak jelenik meg,aminek az alján az áll,hogy tulajdonságok.Erre kattintva az oldal tulajdonságai jelennek meg,ahol lesz egy URLcím,ami az elérhetőséget jelenti.Ezt kijelölöd és jobb egérgombbal ismét ákattintasz és a másolás utasításra.Aztán ahova akarod,szintén jobb egérgombbal a beillesztést választod.Ésmár ott is van az oldal linkjeKépKépKép!

Zsóka

Én is azt hittem,hogy nem fogok tudni olyanokta tanítani,akiket nem érdekel az,amit mondok.De rájöttem,hogy az a dolog szépsége éppen,hogy felkeltsd az érdeklődésüket.Na jó,ez néha igen nehéz,de ha már 1 ember van az osztályban,akit megérint a biológia,akkor megérteKépKépKép!

Zsuzsa

Ugye,ugye?KépKépKép
Egyébként érdekes,nekem soha nem jutott eszembe a pénz kérdés.Talán azért,mert amikor kezdtem,még egyedül voltam,nem volt család ilyesmi,ami miatt fontos lett volna a pénz.Amit meg kaptam,magamnak elég volt.De most sem hagynám ott,ha keveset keresnék.Inkább vmi mellékes után néznék...ahogy van isKépKépKép
Egyébiránt milyen irányban nézelődtél?
És amit még majdnem elfelejtettem,hogy tényleg az a legjobb mérce,ha szeretik,ahogy magyarázol és meg is értikKépKép.Amikor elmentem szülni,engem is sok gyerek sírt vissza.Na,ez nem öntömjénezés,csak nagyon jól esett.És nem biztos,hogy csak szakmai okoból,hanem csak úgy egyáltalán.Szóval jó tudni,hogy hiányzom ottisKépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziaztok!
Anyapoc! Amikor elkezdtem tanítani és már férjnél voltam, a párom is tanár. A szüleim már nem éltek, és családi háttér nélkül elég nehéz volt fizetéstől-fizetésig kijönni. ráadásul (1989-ben kezdtema pályát) telibe kaptuk a legmagasabb inflációs éveket is. Amúgy semmi használhatót nem találtam, biztosítók környékénnézelődtem ügynöktől a trénerig, de sose volt bátorságom komolyan belevágni, másrészt meg közben rájöttem amire rájöttem. Azután tanultam is még, meg a mellékesek rendszerét is kialakítottuk, mára már nem panaszkodok.
ui. én tanítottam fiú szakmunkásoktól kezdve börtönőrökig mindenféle diákot, de alsó tagozaton nem tudnék mit csinálni, úgyhogy minden elismerésem a tanítókéKépKép
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Anyapoc,
valóban, ez a dolog szépsége. Csakhogy rá kellett jönnöm, nem vagyok tanárnak való Kép. De a mostani munkámat imádom KépKép.
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Tényleg Zsóka,
mi az?
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Rendezőasszisztens vagyok Kép (a hites uram mellett)
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Már meg se kérdezem, hogy hol... Megírod mélben?
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Annyira nem indiszkrét Kép. Sehol, ha tv-adóra gondolsz. Dokumentumfilmek, természetfilmek, eladva közszolg. tévéknek (Dunán ment pont múlt héten egy kétrészes filmje), kábeltévéknek. Az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés Kép Kép...
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Helló Lányok!

Nem tűntem el, csak el vagyok havazva, örülök, ha végig tudlak olvasni Titeket.
Élvezettel olvasom ki hogyan lett/nem lett tanár. Én tisztelek mindenkit, aki úgy tud tanítani, hogy 1. érthető, 2. érdekes, 3. szerethető lesz, amit mond. A tantárgy végül is mindegy. Általánosban volt egy tündéri kémia tanárom, ezért délutánonként kémia szakkörre jártam (pedig nem volt hozzá érzékem, csak szuper kísérleteket csinált), ehhez képest gimiben a hármas csúcs jegy volt és útáltam, mint a fene. Az egyetlen tankönyv volt, amit suli után darabokra téptem KépKépKép.

Ti hogy hogy nem únjátok, hogy mindig ugyan azt mondjátok (Anyapoc! Evolúció csak 1 féle van, höhö)?

Milla
milla
 
 


Szia Milla!
Tkp. nem mindig mondjuk ugyanazt, mert osztálytól is függ, hogy mit milyen mélységben kell magyrázni. Ill. az én szakjaim (magyar-töri), főleg az irodalom elég változatos, minden osztálynak más jön be egy műről, másfelé irányítja az én gondolataimat is. Ezért viszont magyart tanítani érzelmileg jobban igénybe vesz, ráadásul az osztályikkal is meghittebb viszonyba kerülök.
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Anyapoc,
szerintem aki már jól felkészül egy "kreditórára", és látja, hogy mennyivel érdekesebb és hatékonyabb így tanítani, az már rajta van azon az úton, hogy mindig így tegyen. Talán eleinte ritkábban, de egyre inkább, ahogy a felmérő órák szaporodnak. Mondjuk van havi egy ellenőrzött óra, ha jól akarja csinálni, hogy bent maradhasson a teamben, arra úgyis annyira fel kell keszülni, hogy jut belőle az ellenőrizetlen órákra is, nem?
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Alkalmassági vizsga. Érettségi után egy évig negyedikes gyerekek mellett voltam képesítés nélküli napközis. Az első nap sírva mentem haza, később is megtörtént, hogy horrible dictu! a gyerekek fenekére ütöttem. Még szerencse, hogy ez még az avitt múlt században volt! Kép Ha ekkor ez alapján döntöttek volna tanári alkalmasságomról, biztos, hogy elbukom. Pedig az év végére olyan klasszul összejöttünk! Igaz, hogy nem lett tanár belőlem, de végül szép emlék maradt, és ki tudja, ha mégis úgy döntök, ma én is imádnék tanítani! Kép
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Sziasztok!

Unalom...háááááát,jót kérdezel Milla!Egyébként igaz,amit Zsuzsa ír,hogy attól is függ,hogy milyen gyerekeknek mondod.Nekem abban a nagy "sterencsében"van részem,hogy jelenleg 3 féle könyvből tanítok biológiát a 4 évfolyamon,így van változatosság ugyanazon részek között is.
Az evolúció valóban csak egyféle,de ha az ember közben új dolgokat tud meg(ami elkerülhetetlen egy-egy feltárás,természetfilm-->ZsókaKépKép esetén),akkor máris kicsit átrendeződik a dolog.
Egyébként pedig tényleg érdeklődéstől és mélységtől függ.Én pl. az ember szervrendszerével imádok fogalkozni,azt tanítani,mert olyan sokmindenről lehet bveszélni,betegségekről,megelőzésről(sokszor én is csak előző nap hallok egy-egy betegségről) és sok a anpi aktualítás.És mehet a szemléletformálás,tudatformálás és ez az élvezhető része.Amikor alátod az arcokon a döbbenetet és az elgondolkozástKépKép

Kíváncsi

Igen,ez így jól hangzik.Csak sajna abból,aminek történnie kellene egy órán,akkor sem minden jön be a "nemkreditesen".Vagyis itt nem csak a tanári felkészülést kell mérni.Lehet egy tanár nagyon jól felkészült kreditrendszer nélkül is,de ha nem nézik,akkor ugyan nem kérdezget,nem gondolkodtat,nem tanít összegezni,lényeget kiragadni stb..hanem elmondja,ami a lényeg,csúnyán szólva "leadja" az anyagot.
Vagyis van benne egy kis lustaság,ha nem néznek a körmömre,akkor minek erőltessem meg magam.Majd megtanulja az a gyerek,hogyhogyan is csinálja ezekt a felsorolt dolgokat.Értde,hogy mit akarok ebből kihozniKépKép???
Tényleg,akkor Neked mi is a foglalkozásod?Gyereknevelésen kívülKép!

Anypaoc

anyapoc
 
 


Anyapoc,
őszintén szólva igazából nem KépKép.
Nem arról volt szó, hogy "a körmére néznek" a tanárnak rendszeresen? Akkor viszont nem kell minden egyes órán szerintem ahhoz, hogy a tanerő lassanként ráérezzen a hatékony tanítás "élvezetére". Szóval arra gondolok, hogy nem kell attól majrézni, hogy majd csak az ellenőrzött órákon fog jól tanítani, mert más órákra is jut a munícióból - persze csak ha ésszerűen gyakori a mustra. Kép
Amúgy sok más kísérlet után újságíró voltam egy napilapnál. Külsős. Noname.
Kíváncsi
kíváncsi
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?