Sziasztok!
Farkas Bogi vagyok a győri topicból.
Nekem két kislányom van, Lili 3 és fél éves lesz, Katica most volt kettő (ahogy a vonalzón is látszik).
Köztük nincs egész 17 hónap, és az én tapasztalatom is pozitív a kis korkülönbséggel kapcsolatban.
Azért leírom nálunk hogy néznek ki a napok:
Reggel kelés, szokásos dolgok, én jövök a géphez dolgozni, a lányok mesét néznek, és közben elkezdenek játszani. Ők már nagyon jól játszanak együtt Katica 7 hónapos korától, amikor elkezdett mászni.
Délelőtt elintézzük az elmenős dolgainkat, aztán ebéd 12-1 óra körül, utána 2 körül alvás. Mi úgy alszunk délután kezdetektől fogva, hogy bemegyünk az elsötétített szobába, Katica mellettem, Lili pedig Katica mellett lefekszik, és szépen elalszanak. Aztán másfél óra alvás után megint játék, én addig közben takarítok, meg dolgozok kicsit.
A délutánunk elég átlagos, mondjuk kertes házban lakunk, úgyhogy kimegyünk az udvarra ha jó idő van, ott sokmindennel tudnak játszani, este 8 körül fürdés, vacsora (vagy fordítva, attól függ meddig játszanak kint), aztán pici játék vagy mese, és lefekszünk aludni.
Nekem bevált ez a kisebb fajta rendszeresség a lányoknál. Lili szeptembertől ovis lesz, kíváncsi leszek mi lesz majd akkor.
Nekem amúgy Katica az első 6 hónapban teljesen észrevétlen volt, csak evett és aludt, szinte a hangját sem hallottuk, tipikus második gyerekként viselkedett. Lili pedig még nagyon kicsi volt, így nem is fogta fel az egész terhességet. Mikor megszültetett Katica, az is tök természetes volt neki, szerencsére semmi féltékenység nem volt. (Másoktól viszont, ahol már 2 év volt a különbség, ott sok panaszt hallottam.) Amikor Lili 2 éves lett, és kezdett nyílni a kis agya jobban a világra, megtanulta, hogy enyém, akkor volt 2 hét, hogy kicsit több odafigyelést igényelt, de elmúlt.
Én együtt alszok a lányokkal egy egy személyes heverőn (apa terpeszkedik a franciaágyon
), és most jön a problémám:
Mostanában Katica rettenetesen hisztis lett. Az okát nem értem különösebben, de már nagyon kivagyok tőle. Semmi nem jó, állandóan szivat (pl. nem kell neki az utolsó falat, odaadja, hogy nem kéri, megeszem, és akkor meg elkezd visítani, hogy adjam vissza neki), és az altatás már katasztrófába torkollik minden este.
Lili már okos nagylány, vele nem is kell veszekedni, de Katica mindig oda akar feküdni ahová Lili, természetesen mellém, vagy a hasamra. Ha nem sikerül neki, akkor elkezd visítani, és nem tudunk tőle aludni. Hiába próbáltam ki bármit, szép szót, ringatást, mesét, éneklést, fenyegetést, ijesztgetést, meg is legyintettem már, egyszerűen semmi nem működik nála. Ma pl. 3/4 12-ig bírta, szegény Lili sem tudott aludni tőle, az én agyam totál felhúzta, apjáét is, próbáltuk külön-külön elaltatni, semmi. A végén már olyanokat mondtam neki, hogy elszégyelltem magam és rettenetesen bántott, hogy lehettem ennyire hülye, de már nem bírtam.
Szerintetek mi lehet a megoldás? A férjem szerint próbáljam korán felkelteni és délután korán letenni őket, hogy elfáradjanak estére teljesen. Ma kipróbálom ezt, de kezdek lassan begolyózni.
És mégegy, bár ez tudom nem szép dolog, de ha érdekel benneteket, nézzétek meg a
www.bugyortudor.hu oldalt. Ez az én kis vállalkozásom, és van két-gyerek, meg iker akcióm is, és a pelenkák (bugyrok:) ) kiváló minőségű, megbízható, német termékek, és nem utolsó sorban pénztárca kímélők.
Sziasztok: Bogi