Új privát üzeneted érkezett!

Timi

Elöször csak a habot nyalta le róla eggyújjal, aztán apukája segíítségével beleugrott a közepébe, aztán kétujjal elkezdte enni a krémet és a banánt belőle !!! Féltem hogy valami baja lesz tőle de hál istennek nem lett !! :wink:

Pann

Nagyon jók a talis képek, aranyosak a gyerkőcök !!! :lol:

Dana

Nem bíztam a véletlenre a torta mancsolást, bár most már tudom az ülőgarnitúra is elbírta volna a takarófóliát !!

FIGYELEM aki ilyen tortamaszatolásra készül, nem elég a szőnyegre a fólia, kell az ülögarnitúrára is, mert miután Tomi beletenyerelt, odament az ülőgarnitúrához és elkezdte tapogatni !!
(birkaszőr elég rackás a vizes ruhás takarítás után)

Én is remélem, hogy nem lesz vegetariánus Tomi a kinti virágokkal, bár úgy látom most még mindegy, hogy fű, fa virág, mindent a szájába vesz !! :lol: (gondolom a kor sajátossága )

Pankaa

Nagyon fincsi lett a torta, tényleg mind a kettő, a túrós is és a gyümitorta is !! Csak az én kilóimnak nem hiányzott !!!

Milyen labdát veszel ? Tominak én puha plüssből vettem labdát( a lakás védelme érdekében )a belselyében csörög valami és meg lehet fogni egy kézzel is Tomi nagyon szereti !!

Sno

Nem Budán a Margit híd lábánál egy cukrászdában rendelte meg, bugris tigriseset akart, de azok nem voltak valami élethűek, így kiskutya lett, a fényképen nem látszik, de olyan mint egy fehér kis rackás puli !!! Mellesleg túrótorta volt a külseje meg marcipán, isteni fini !!!

Jó ötlet a cipős oldal azt is írjátok fel, hogy hol vettétek mennyiért !
(Holnap megyünk cipőt venni, csak ezért gondoltam )

Örülünk, hogy Sebi jobban van !!!!

Lassan készülök a dolgozóba, Hú de nincs kedvem !!!!
Nem menne el valaki helyettem ?????????????????????
A pukáék meg mennek a családipótlékot intézni a MÁK-ba !(mivel ezután nem a mun kahelyen keresztül kapjuk) Délelőtt intéztem a papírokat a netről !!!Kép Útálom a sapkát minek ????

Kép
kditke
 
 


sziasztok!

tegnap már nem tudtam visszajönni :twisted:

ritka rossz éjszakán vagyunk túl és ma a tanácsadóban ki is derült az oka...jönnek az alsó 2-es fogacskák :lol:

11,06kg és 75cm :oops: :lol:


nanica
csak akkor lesz jobb a helyzet, ha iszol!!!!!!! :wink:

ha ennyit szopizik Linus akkor muszáj! a 2l sztem kevés...
az én "trükköm" az volt az elején amíg meg nem szoktam ezt a rengeteg folyadékot, hogy
1.) 3 üveg 1,5l á.víz kikészítve és kötelezően meginni a nap végére...
2.) a 0,5l söröskorsóval ittam a csapvizet amikor csak arra jártam és striguláztam, hogy hánynál tartok :oops: :lol:

én alapállásban iszom 2-3 l-t szval nekem ezt kellett fenntem tornázni különben iszonyú fejfájásom volt...
most már megy magától is a rengeteg folyadék :lol: Lea is még napi 6-7x szopik :shock:

erőltesd!!!!

nagyon édes Linus a képeken :wink:

Timi,Pann
síelés miatt kicsit irigy:oops: :oops: :oops: én imádom :lol:
bár csak nagyon ritkán van alkalmam elmenni ...utoljára 4 éve :cry:


nagytali
mi benne vagyunk!márciusban :wink: a Lurdy ház sztem klassz
de ha a többség a szabad levegő mellett dönt úgy is jó :wink:

holnap megyünk vissza a szemészetre...nagyon kíváncsi vagyok és aggódom is rendesen....

ma kértem a dokinőnktől beutalót a SOTE gyerekszemészetére is, bár azt mondta csak össze fognak zavarni mert úgyis mindenki mást mond :shock: ez lehet hogy igaz de talán objektívebb az ember ha többféle lehetőség közül kell választani ...vagy nem :oops: majd kiderül :wink:

kerékpárülés
én nem kerítek neki nagy feneket ...a teszteket sem néztem meg :oops:
amiket én nézegettem azok fix háttámlásak voltak nem állítható a fejrész sem és a hátsó vázra szerelhetőek (ez utóbbi talán már EU előírás és a csomagtartóra szerelhetőeket ki is vonják a forgalomból)

Ditke
jók a fotók :wink:
bezzeg Kerianyut kitetted a netre :wink: :lol:

tavaszi kabát :twisted:
tegnap körbejártuk a várost és nem lehet kapni tavaszi kabátot :shock: :twisted: se turiban se normál boltban :twisted: hol élnek ezek a boltok? :x

liget tali
a gyerkőcök nem eszik a homokot?
én még nem mertem Leát a homokba engedni :oops:

ágiboldi
a szülinapi képek re visszatérbve, engem is megtévesztettél :oops: :lol: még meg is jegyeztem magamnak milyen klassz az Ági új frizije :roll:

egyébként Boldi is tündér tényleg sokat változott :lol:

lassan nekem is ki kell találjam mi legyen a szülinapi menü :lol: :lol:


bozotka, kditke
nézelődtetek végül napközi után ?

itt a Játszóházban indul 7-10fős csoport fél nap 19ezer+kaja
egész nap 36000Ft :shock:
kicsit sok(k) :lol:

sno
jó hogy jöttél :lol: rem Sebi most már tényleg kikecmereg ebből a betegségből

a hétvégén majdnem mentünk Tatabányára...de aztán apa meggondolta magát :cry: egy pókerversenyre jutott be de mégsem megy el :lol: pedig már klasszul kitaláltam hogy szólok neked egy minitali ügyében :wink:

cipős képek jó 5let :lol:


lorca
akkor megnyugodtam :lol: mármint hogy nem adtad fel a TV-s elveidet :lol: de azt azért elárulhatná hogy va nenergiád még este 4 Houset megnézni...én szinte 1 sem tudok :cry:

elfelejtettem a múltkor a bal szem már most 0 +1 D :cry: pontosan nem tudta megmérni a jobb is gyengébb mint +2 D :cry:


most megyek indulunk sétálni :lol:

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Mazsi
Jól látom, hogy nincs már Lea a gyerekek között? Mintha új gyerkőcök lennének! :?:
lora7
 
 

 
 

Hahó,
játszóház mikor? Nekem péntek lenne a legjobb, de a csütörtök is ok lenne..

Sno, nekünk még nem volt, de én ilyennek "várom" a háromnapos lázat :?

Panka, Boldi imádja a labdát, feltétlen vegyél. Ő a közepes gumilabdát is egy kézzel fogja, és szabályosan célozva dobja nekem, meglepő, csaknem ügyesebb mint én :oops:

Ma délben Boldizsár előadta a sztereotíp jelenetet: rajzfilmbe illően kirúgta a kezemből a félig tele brokkolisüveget, ami a falnak csapódva egyenletesen beterítette azt zöld brokkolival. Magamat megszégyenítő hidegvérel vettem tudomásul :roll:

Ja, és voltunk meningitis oltáson. Meg is mérték: 11 kg

Mazsi, hogy állsz?? :lol: Nálam egyelőre abbamaradt, de még nem kiabálom el... :wink:

Játszis képet naggyon jók, én is irigykedek, valahogy majd megoldjuk az odajutást. Egyelőre a károlyi kerti játszin hintázunk, mi, belvárosi gyerekek :lol:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


megjöttünk :lol:

már nem volt olyan barátságos az idő :cry:
találkoztunk a tegnapi kisfiúval és a két gyerek között csak úgy záporoztak a puszik :lol: olyan édesek voltak dobálták egymásnak a csókokat :wink:

ágiboldi
én is rendeződtem :shock: :lol: ahogy a doki mondta, hétfőre...azért vasárnapig dupláznom kell még minden nap a Cerazettet.

11kg?akkor egy súlycsoportban vannak :wink: kár hogy iylen ritkán találkozunk :lol:

brokkoli :lol: :lol: :lol: na jó, a takarítás közben tuti nem nevetnék ennyire :oops: :wink:


Timi
tényleg gyanús ez a szopisztrájk és émelygés együtt :wink:

lora
mától (ez számomra is ma reggel derült ki amikor szavazni szerettem volna) már nem lehet szavazni Leára ,új társaság jön...

azt sem tudom mikor lesz eredményhirdetés vagy ilyesmi :roll: ma írok egy mailt a szervezőnek hogy ugyan árulják már el, ha már ennyi munkánk volt benne!!!! :lol: :wink:

úh mindenkinek köszi a szavazatokat!!!!!!!! :lol:

Lea nem akar enni :shock: mármint főzit, gyümit... csak cici :roll: ilyen nem is volt még egyik fognövesztés alatt sem :cry:

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Mazsi,
Ki a nyertes? Elég sokat járogattam arra, de ezt a nyuszis képet, ha ez a nyerő, nem láttam.
Bevallom, két House akkor ment le, amikor anyós itt volt délelőtt. Az együtt alvással én elég sok ébredést spórolok :wink: , bár tegnap (ma) Szabi éjfél és 2 között kb 20-szor rugdosott fel, úgyhogy visszavetette egy kicsit a kipihentségemet.

Kép KépKép
lorca
 
 


Kukk! :)

Elviekben nem lehetek terhes, mert védekezünk! :? Aztán majd kiderül, bár nem tudom mikor fog megjönni, önálló életet él a mensim! :D :D

Ágiboldi!
Brokkoli: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Lillus is azt ebédelt, de ő nem "hányta a falra"! :D :D 0
Játszóház holnap?

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Sziasztok!

Panka
Műköröm?Milyen jó kikapcsolódás.Milyet rakatsz?Képet tudsz róla felrakni?
Labdát Laura is imádja.Olyan is volt ami tüskék/jó az inyének szerinte :D /,de kicsi,nagy mind jöhet.Főleg amin kutyus van.
Néztem a bicikli ülés márkáját,de nem látom rajta.annyi van írva,hogy 25kg-ig jó.

Mazsi
Én még ma délelött szavaztam és elfogadta. :shock: Szurkolok holnapi orvoshoz.

Mazsi,Ágiboldi
Meg is háromszoroztátok a szül.súlyt?

Lorca
Sajnállak az éjszaka miatt.

Timi
azért jó lenne egy kis tesó?

RIA,NANICA
Meg van a fénymásolt receptek! :lol: Bocsi a késésért,de sikerült.Holnap postán feladom.Ha megkaptátok esetleg írjátok meg.Ha nem küldöm mégegyszer.

Zsolti ma váltotta ki az oltást,és kapott mellé babanaptárt/több oldalasat/,és babanaplót.

Játszóházról képeket rakjatok ám.Olyan jó nézegetni.Itt is kerestem játszóházat,ami ha ott vagyok vele óránként 600ft,ha otthagyom 800ft. :shock:
Nagytalira Én is elmennék ha mehetek,de sajna tavasz lehet nem jó az ovi miatt. :(

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Mazsi,
A bal szeme belefér akkor a normál kategóriába, a jobb pedig ha + 2, akkor határeset, de csak "saccra", nem kell kétségbe esni. Persze objektíven nézve :wink: ,( amit a saját gyerekkel kapcsolatban vicces lenne mondani, mivel én soha nem látom a dolgokat objektíven). Ha a doki azért nem szeretné, ha máshová menj, mert akkor mást fogsz hallani, akkor legalább még két helyre vidd el szerintem. :twisted: Igy lehet átlagot vonni. :?

Kditke,
Nálunk volt egy báránybőr még hajdanán. Ott nem a rackásodással volt baj, hanem hogy Nati megette. :twisted:
Nagyon alapos voltál a padlóletakarással. :lol: Apa pedig ügyes a tortával. :shock:

Orsi,
Benchmarkinggal egyetértek, az egyetlen gondom, hogy a szót max két mondatban tudom lefordítani. :oops:

Timocska,
Szombaton szabadul el a családi szülinap. Ez nálunk szűk körben zajlik, nagymamákkal, két szomszéddal és persze mi négyen. Szabi kap két apróságot, Natinak is megvettük már az ajándékot, már csak a vendég kislánynak kell nézni valamit. Egy kiló túró várja a hűtőben, hogy tortává és pogácsává változzon. Persze B változat is van, Jégbüfé. A C a helyi Tesco tortarészlege. 8)
A játszis ismerős is azt mondta, hogy védekeztek. Aki most már háromgyerekes :wink: Ő majdnem beérte Lorát, a 19. hétig jutott el, mire gyanús lett a dolog.

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca, összehasonlító elemzés :wink: kedvenc szavam, jó hosszú, karakterre sokat fizet. Báááár, megvenném a te két mondatos verziódat is

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Lorca!
Mindig olyan jól meg tudsz vígasztalni! :lol: :lol: :lol: :lol:

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Ágiboldi,
A stratégiai menedzsment eljárása, melynek során a különböző szervezetek összehasonlítják a működésüket az ismert legjobb eljárással. Ez nyújt segítséget nekik abban, hogy tökéletesítsék a gyártási vagy egyéb folyamataikat.
Ez nem azt jelenti, hogy tudom mit jelent. Nem vagyok valami csúcs a szakmai angolból, de a tanítványaim le szoktak vizsgázni. :oops: De annak örülök, hogy van hétköznapi fordítása is. :lol:

Timocska,
Mindig próbálkozok! Csak azért, hogy felvidítsalak. :D

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca, ez nem hétköznapi fordítás :wink:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi,
Mondtam, hogy nem vagyok belőle valami jó. :lol:
A hétköznapit arra értettem, hogy meg lehet érteni, nem úgy, mint az én magyarázatomat. 8)

Kép KépKép
lorca
 
 


sziasztok

sno
dr. május szerint ez a háromnapos láz, elvileg csak egyszer lehet elkapni, de a gyakorlatban van egy csomó ilyen, ami párnapos láz+kiütés

játszótér
én is szeretnék menni, ha kicsit jobb idő lesz és ha nem hétfőn-kedden lesz, mert az nekünk tornanap. bár már lehet, h nem sokáig, kele tegnaptól egyértelműen mászik, n cuki. kicsit emlékeztet a gyerekkoromból ismert fröccsöntött malacra, ami egy lejtőre állítva lesétált az aljára :lol: de tény, h négykézláb van és halad előre. és mindezt önként.
a koraiban is azt mondta az eheti csaj (heti váltásban foglalkoznak kelével), h ő már nem tartja szükségesnek a fejlesztést, úgyh hozzá már csak kontrollra kell mennünk

sági
úgy rémlik, h te akartál petinek duplót venni. van vlmi tuti lelőhelyed? kelének ajánlottak a koraiban egy spec duplo játékot, azt szeretném megnézni

tali
sztm is jólenne egy nagytali. nekem jó kint is-bent is, bár nekem a játszóház mellett szól, h van wc :lol: és viszonylag jól szemmeltartható a gyerek :wink:

majus3
 
 


Hurrá, Kele nagyon ügyi!!! Én is emlékszem a malacra :wink:

És a játszóház? Timó holnapot kérdez, nekünk jó.

Nagytali beltéri tartása mellett szól, h én meg akarom közelről nézni, gyömöszkölni a rég nem látott gyerekeket sapka, kabát nélkül :lol: és valóban ott jobban szem előtt vannak

Falon brokkoliról még: azért nem ütött meg a helyszínen a guta, mert teherbe esés előtt az ember felteszi magának a kérdést, hogy fel van-e már készülve az anyaszerepre, pl. vajon el bírja-e viselni, ha sugárban leköpi valaki a falat spenót/brokkilival. Ezek után nem akartam meghazudtolni magam :lol: Inkább bontottam egy másik üveggel, amit két kézzel szorítottam, majd lesuvickoltam a falat.. :shock:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


nekünk jó a holnapi játszóház! alvás után, kb 1től. ha esetleg van vlkinek felesleges sinlacja/receptje, azt szívesen átvenném!

majus3
 
 


Május,
Gratula Kelének!!! Duplora nincs kinézett helyem, főleg, hogy az anyukám veszi. :wink: Milyen specko duplot ajánlottak?
Vendég
 


sági
sajnos nem bírom normálisan visszaadni a lényegét. formabedobó, de nem az a típus, amilyen a sütifaló v a csiga, hanem sokkal egyszerűbb (egy dobozba egy forma kerül csak), de többfunkciós.

ja és egy közérdekű információ :wink: :lol:
a korais csaj a formabedobó háromszögét triangulumnak hívta :lol:

majus3
 
 


Holnapi játszóház nekünk még mindig ok! Timo, felvegyünk? :?:
Vendég
 


Azt hittem, a triangulum egy hangszer. :roll: Vagy az IS? Egyelőre nem hiszem h bevonom a napi szókincsbe. :lol:

Ági! Én is kajadobáláson tesztelem a hidegvéremet. :wink: Nap mint nap. Kedvencem a tele szájjal tüsszentés és az a laza eleganciával végrehajtott mozdulat, melynek során a tányér teljes tartalma a mélybe hull....persze ne feledkezzünk meg az önelégült mosolyról, mely ez utóbbi tevékenység elmaradhatatlan kísérője. :twisted:

Május! De jó, h nektek is ok a holnap! :D :D :D
Vendég
 


Ditke!
Sima labdát, gumiból, kint is lehet használni. 8) Ez jól gurul, és jól meg tudja fogni 2 kézzel, és dobálja. :lol: Ez nagyon tetszik neki.Még ki sem vettem a zacsiból,már meglátta mi van benne, és már nyúlt is érte. :lol:

Mazsi!
Emili még nem volt homokban, de tutora megkóstolná. 8)
Aranyoak lehettek a gyerekek!:)

Ágiboldi!
Ez az itteni labda, egy ugyanilyen van már otthon is, még novemberben vettem neki. :wink:
Brokkoli:akkor nem ez a kedvence, igaz?Egyébként elsőre megette Emili a brokkolit, de később már nem.Ezt úgy cselezem ki, hogy répát is teszek mellé, meg általában karalábét is, így fibcsi édes lesz.Egyébként kicsit fanyar, zöld íze van.Szerintem.Meg vajon párolom meg, teszek hozzá még snidlinget, petrezselymet, lestyánt, és egy csipet kaprot is(ha van hozzá karalábé csak akkor).Ezt meglátta a férjem a múltkor, és neki is főzni kellett ilyen főzit, csak turmixolás nélkül. :lol: Ja, és még szoktam bele tenni egy kis tápit is.

Új tudomány":Emili ma megette a darabos kaját!!!!Üveges, Humana, rizses zöldséges pulyka, és a rizs jól szétfőve, de egészben volt benne!És megette!!!!!!!Ilyen még nem volt!Most is készültem a turmixolásra, de megette. :lol: Úgy örülök neki, majd veszk még neki hasonlóakat, hátha...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Mazsi! De. Eszik a homokot. :? Meg a kavicsot, de azt ki lehet köpetni, szép tisztára nyalva kijön. :lol: Ma a játszin azt mondta egy szintén egyéves homokevő anyukája, h a "homok jót tesz az emésztésnek". Ezen még el kell gondolkoznom, bár a homokevésben engem nem is igazán a homok zavar, hanem ami vele együtt megy (bakt). :?
Vendég
 


Ágiboldi!
Ja, bocsi, akkor félreértettem, azt hittem azért verte ki a kezedből mert nem ízlett neki. :oops: :oops: :lol:

Május!
Nagyon ügyes Kele!!

Voltunk most babalátogatóban.Olyan jó volt kicsibabázni :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sági! Most láttam a Brendon nagy katalógusban, h II. negyedévtől lesz "Ok Baby rögzítőblokk, lopásgátló számzárral". Na mit szólsz? Van megoldás. :wink:
Vendég
 


Május,
gratula Kelének, nem is tartott sokáig ez a torna, vagy csak nekem tűnik úgy?

Ditke,
cipőarzenálunk megtekinthető a képtárban

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Homok az emésztésnek?? Nem tyúkok ezek! :lol: Max nem árt. Ami koszra szüksége van azt nálunk levadászott pormacska formájában fogyasztja Boldi :oops:

Igen, igen, szereti a brokkolit, velem volt baja :lol:

A brokkoli üveges, de lehet egyszer megpróbálom a fenti receptet. Amúgy durván fokhagymásra csinálják, bűzlikm a gyerek még másnap is.

Erről jut eszembe a fogkefe. Képtelenség bedugni a szájába. Minden tárgyat benyom, kivéve a fogkefét, ami ha a szájához ér, akkor kinyújtja a nyelvét reflexszerűen :roll: irtó vicces, mert amúgy eddig nem nyújtogatta a nyelvét.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


:lol: :lol: jaj, olyan jót reagáltam mindenre gondolatban, de mire ideértem már elfelejtettem! :oops:

Én is dicsekszem kicsit: Linus etet! Olyan édes. Van egy kis nuk kanala és villája. Szeretem, mert a falatot csak felbököm neki a villára a kezébe adom és megy a pofiba. :D Utánna az üres villát beleteszi a tányérba, hogy bökjek neki megint. Van úgy, hogy nem a tányérba teszi a villát, hanem a szám felé nyújtja - de eddig csak üresen.

Ilyen a konyha egy tészta (nem)evés után.: Kép
Ja, és látszódik rajta a kisvilla is.

nanica
 
 


Mi is megyünk holnap játszóházba elméletileg. Attól függ, hogy hazaérek-e addig a dokitól és hogy Brigi alszik-e de. anyuval. Ha nem alszik, nincs értelme elindulni. Egyébként mi is kb. 1 körül tudunk indulni és forgalomfüggő félóra.

Május
Úgy örülök!!! Gratulálunk Kelének!
Én írtam a Duplót (de lehet Sági is :oops: ). Azt rendeltem Briginek. Majd utána nézek ennek a formabedobósnak, bár én most direkt ilyen legofélét szeretnék, mert itthon van pár kocka és olyan lelkesen próbálkozik összerakni! :D
lora7
 
 


Sno

Nagyon jók a cipők, csak lenne egy kérdésem:
Nem arról volt szó, hogy a Siestában van valami emelő ami nem kéne bele ??? Vagy én értettem félre ?? :wink:

Pann

Megnyugodtam, hogy nem csak Tomi a nagy kavicsevő ! :lol:
Nagyon jó Gergő avatarképe !!

Pankaa

Az más ha kinti használatra vetted a labdát !!!

De hát még ők is kicsibabák (viszonyítás kérdése) !!!! :lol:

Gratula a darabos evéshez !!! Emili lenyelte a darabost, vagy valamit rágott is rajta ??(lehet, hogy hülye kérdés, mert először szerintem mind leneyelik csak, vagy nem ???)

Bocsánat előre is de ez a brokkolis recept borzasztóan hangzik, nem mondod, hogy Emili megeszi ?????????????????
:P :lol: A férjed megette ????? :wink: :lol:

Sno

Köszi de még nem elég dedós (Hi-Hi-Hi) a Picassa képfeltöltése, de még tornázom rajta hátha sikerül, csak megvárom a keri 300 db fényképét a szülinapról abból is kiválogatom a legjobbakat !!!!
Oda is le kell kicsinyíteni, ha fel akarom rakni ? Mekkora legyen méretben ???

Május

Én azt hiszem maradok a háromszögnél !!!Hi-Hi :lol:
Gratula Kelének a kis ügyeskének !!!

Tegnap voltunk tanácsadóban ahol Tomi is duploval kezdett játszani, de nagyon jó volt mert nagyon nagy méretű volt valami mega duplo, valami ilyesmit ajánlottak nektek ???(szerintem azért is jó, mert nem tudja lenyelni márcsak a mérete miatt sem !!)

Ágiboldi

Brokkoli a falon érdekes lehett !!!! :lol: :x
Én épp ma pároltam karfiollal együtt !!!

Lorca

Nálunk a bőr ülőgarnitúra miatt vettem rá a birkaszőrt, (hideg hatása volt)hál istennek Tomi nem eszi, nagyon szereti, mert apukája a hátára teríti és elkezd bégetni, akkor ő hangosakat kacag !!!

Holnapi cipővásárlás elmarad áttéve péntekre, rengeteg a betegem holnap délután !!!(ami nem baj legalább keresek egy kis plussz pénzt)

Mazsi

Majd el felejtettem P4+ kipisilva !!!, de az illata nagyon jó, mármint mikor még üres !!!Hi-Hi-Hi !!!! :lol:
De jobb, mint a Libero, csak ez is kifolyik, de nem annyira !
:lol: Kép Anya sapit igazít Kép Csak egy egész kicsit vagyok tortás

Kép
kditke
 
 


Ágiboldi
Melyik üveges brokkoli,ami foghagymás?Még nem találkoztam vele. :oops:

Május
Gratula Kelének!Nagyon ügyes és tényleg gyorsan tanul.

Nanica
Aranyos lehet Linus ahogy adogatja a kaját.Főleg darabos kajákat adsz?

Dupló:Én nagyon szeretem,még Daninak is csak ez van,legalább Laura nem eszi ezt meg.A formabadobós engem is érdekelne.

Ma este együtt játszottak.Látni Laurának meg se kell mozdulnia.
Kép

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Kditke, összefoglalom, jól érted, a Siestában van harántemelő, ami nem kellene amíg nincs kialakult lábproblémája, ámde mi (van aki)lesz@rjuk, végülis ezzel együtt is évek óta ortopéd orvosok által ajánlott márka, nem hiszem, h akkora rombolást okoz. Nagyobb baja, h drága.

Dana, Univer 8 hónapos kortól, fura állagú, elég híg, hús, rizs és brokkoli darabok darabosan, fini, és falon klasszul csúszik.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Nati egy héten belül 3 délutáni alvást kihagyott. Ez pont hárommal több, mint az ezt megelőző jó 30 hónap produkciója. Ma bepótolta, 5 órát aludt délután. Örültünk, hogy 11kor már aludt. Remélem, még nincs itt az ideje, hogy kihagyja a délutáni pihit.
A másik, hogy iszony érdekli a nemiség. Van egy játék tehenünk és egy bikánk. Elég részletes anatómiával. Reméltem, hogy az ilyen és a mit csináltam, amikor a pocidban voltam kérdések még arrébb vannak. :oops:
Hogy boldogok legyünk, kezdődik megint az orrdugulás. Szabi meg köhög. Pedig a hétvégén már tavasz. :? Soha nem keveredünk ki ebből a dög télből.

Dana,
Dani alszik még délután?

Kditke,
Pelusban nyugodtan mehetsz felfele, amíg el nem éred a pisihatárt. Szabi is 4+ban nyomul, szeptember óta, pedig a 10 kiló csak az év végére cél.
A kert sk? Iszony meló lehet, de nagyon tetszik. Csak pöttyet jobb, mint az én pár kornyadozó virágom. :lol:

Ágiboldi,
Konkrétan ez az indoka, amiért soha többet nem adok spenótot. A konyhaszekrényünkhöz nem illik a zöld.

Május,
Jaj de jó, hogy ilyen gyorsan halad! Akkor most visszavesztek a tornából, vagy megvárjátok, amíg jár?
Akkor a nem síkidom háromszög definiálva. Azt hiszem, megmaradok a nem oly helyes megnevezésnél. 8)

Kép KépKép
lorca
 
 


Isten éltesse az ünnepelteket: Szabit, Szilvit és Laurát! :D :D :D
Kép

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Jó reggelt!

Ágiboldi!
Brokkoli fokhagymásan??? :roll:
Emili viszont imádja a fogkeféjét,mikor először adtam a kezébe, rögtön a szájába tette, és már ment is a sika-mika :lol: Minden fürdésnél megkapja, nagyon tetszik neki. :wink:
Kép

nanica!
Gratula az önetető Linusnak! 8)

Ditke!
Emili minden falaton nyammog egy kicsit, ami sűrűbb, nem nagyon folyékony. :?
Mi az hogy borzasztó?????Akkor te nem is tudod hogy miylen fini, hát még az illata, amikor fő!!!Nekem is nagyon ízlik, a férjem meg csak ilyet enne mindig :twisted: :lol: Emili is imádja, mert fini édes!És a vajtól ahogy fő nagyon jó az illata még.Lehet hogy így leírva nem túl guszta, de ízre nagyon finom.Már aki szereti a zöldségeket, főziket. :wink:
Milyen magán betegeid vannak??Te is gyógyítasz??
:roll:
Sno aláírása alatt ott van, hogy mekkora legyen a kép mérete.

SZÜLINAPOSOK:Laura, és Szabi!
Nagyon sok boldog szülinapot kívánok!! Kép

Emili ma átaludta az éjszakát!!!!Hurrá!De megint 6kor kelt, pedig este 9kor aludt el.Itt anyáéknál úgy kifárad, hogy evés után a karomban aludt el!!
:shock: Ilyen már régen volt! :wink: De élveztem, alig akartam letenni, olyan jó volt a kis alvó csomagom. 8)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Ezer bocsánat Róki! :oops:
Termáészetesen Szilvikének is boldog szülinapot kívánok! :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


BOLDOG SZÜLINAPOT SZILVI, LAURA ÉS SZABI!!!!!Kép

dicskedhetek? :oops: :oops: :lol:

Lea tegnap este megtette első 2! önálló lépését felém :lol:
azóta tesztelem folyamatosan, hogy nem véletlen volt-e? és nem!!! 1-2-t lép amikor hívom :lol: :lol: :lol:

így most már tényleg esedékessé vált a délutáni cipővásárlás...

Szegeden valaki egy jó kis cipőboltot tud esetleg ajánlani? :wink:
a Brendonba benézünk elvieg van Falcon találtam a neten 1 gyerekcipő boltot de azután kifújt...remélem azért találunk valamit...

most megyek, császármorzsa lesz az ebéd úh gyors vásárolni kell a hozzávalókat :lol:

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


BOLDOGSÁGOS ELSŐ SZÜLETÉSNAPOT SZILVINEK, LAURÁNAK és SZABINAK!!!

Kép

Mazsi,
Gratula az első lépésekhez!!! :D

Pann,
Akkor van remény biciklisülés témában. Délután tovább vesézzük a dolgot. 8)
Vendég
 


Lillus a szokásos 1-1,5 óra helyett 40 perc elteltével úgy döntött, hogy eleget aludt! :twisted: :twisted: :twisted: Mi lesz így velünk a játszóházban? :roll:

Pann!
Nem tudom ti mikor akartok indulni, de nekem még 12 körül el kell intéznem valamit. Úgyhogy megyünk egyénileg, max hazafelé jövünk együtt! És köszi! :D

Mazsi!
Gratula Leának! :) :)

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


[color=red]Boldog 1. igazi szülinapot, Szilvi, Szabi, Laura!!![/color] :D

Kép
Kép
agiboldi
 
 


kész a császármorzsa :lol:

reggel lemaradt a nagy nagy gratula Kelemackónak!


pankaa
akkor megnyugodtam... :oops: ha Emili is csak most kezdi elfogadni a darabosat akkor Lea sincs lemaradva :oops: :lol: nála sztem kedv kérdése, hogy elfogadja-e vagy sem :roll:
a legtöbbször még nyeli egészben és meg sem rágja...


konyhai csatatérjelenetek
én még ne mengedem ennyire szabadjára Leát :oops: :oops: :oops:

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Laura, Szabi, Szilvi,
Boldog 1. Születésnapot!

Sebi

Ditke,
egyik cipőnket sem ajánlom, az elefanten azért vettem meg mert le volt értékelve, és Papóékhoz benti cipőnek gondoltam. A Siestát meg azért mert sarok emelést ír benne, és nem harántat :roll: , és "csak" 4990 volt. De ha újra kezdeném, akkor egy Falcont vennék, amit még sosem láttam, de a leírtak alapján az a legszimpibb, csak hát itt a jó idő, és Sebő nem várhat arra, hogy az anyja végre találjon egy boltot, ahol forgalmazzák.
Igen-igen, a 450x600 a képméret.

Nanica,
tájkép csata után :lol:

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


sok-sok boldog szülinapot szilvivinek, szaszának és laurának! (mindenki tegyen fel képet!)

köszönjük a km gratukat a mászáshoz. hát érdekes megítélni, h mennyire volt rövid (v hosszú) az idő, amíg idáig eljutottunk... nekem baromi hosszúnak tűnt, de tényleg így visszanézve meg semmiség. az tény, h 11 (heti 2x) + 13 (heti 1x) dévény (vagyis összesen 19hét), és kb. 6-8 korais fejlesztés van mögötte. szvl nem ment egyik napról a másikra :lol:

megtaláltam a vaterán azt a duplos izét, n rem, h megnyerem a licitet és akkor szemléltetek. de sztm senkinek nincs rá szüksége, mert a többiek a sima formabedobóval is ügyesek, kelének kell egy kis rásegítés :wink:

timo
mély együttérzésem, én ilyenkor tudok agyvérzést kapni, amikor a jól betervezett alvását 45 perc alatt letudja. tudom, h röhejes, de engem ez jobban kihoz a sodromból, mint mondjuk egy éjszakai sokszorébredés. (lehet, h az alvás feljebb került a maslow piramisomban? mondjuk a netezés fölé? :lol: )

nanica
büszke lehetsz magadra. én nem tudom, h mikor fogom engedni kelének, h önállóan egyen. :oops: ill már most is ehet önállóan egy csomó mindent: kölesgolyó, buláta, rizsestallér, kenyérhéj :lol: :lol:

homokevés
amikor a kutyám földet evett az utcán, akkor azt mondta az állatorvos, h ásványianyag-hiánya van :lol:

majus3
 
 


ui.
n jó az új benchmarking album :lol:
még a múltkor akartam írni, amikor átnéztem az egész képtárat, h ha nem nagy kérés, akkor a gyengébbek kedvéért (=én) mindenki úgy tegyen fel képet légyszi, h legyen benne a baba (anyuka) neve, mert van 1-2, ahol el vagyok bizonytalanodva :oops: :oops:

majus3
 
 


[quote]m írta:ert a többiek a sima formabedobóval is ügyesek
ha-ha, ezen jót derültem. Nekünk gyakoraltilag SEMENNYIRE nem megy, Gergőt nem is érdekli, sztem nem érti(?) mi lenne a feladat. :roll:
Vendég
 


Csatlakozom az előttem szólóhoz, Sebi jó esetben a "főbejáraton" berakja és kiveszi a kockákat, de sokszor az sem megy, mert ott meg egy gumi nehezíti az alkatrészek kiesését, így az egyéb manipulációt is.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Újabb 3 1 évesünk van!!!!! :lol: Hurrráááá!!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK SZILVI, LAURA és SZABI!!!!

Lehet, hogy ma kimarad nekünk a mai játszóház. Iszonyatosan fáj a fejem és egy kicsit lusta is vagyok emiatt. :( De még meggondolom...
Egyébként most mondta anyu, hogy a László kórházban megtelt a fertőző osztály rotás babákkal. Állítólag a tv is bemondta. :(

Május
Brigi sem tud formabedobózni. :roll:
lora7
 
 


Mazsi!
Gratulálok a lépéskhez!!!!

Evés:én néha engedem hogy a kanalat a kezébe vegye, ha már úgyis öszegányolta magát, akkor már mind1 alapon. :lol:
Olyankor beteszi a szájába.Vagy megfogdossa hogy mi van a kanálban. :twisted:

Ma de. vásárolni voltunk, és mikor jöttünk hazafelé emili bealudt a bicajosülésbe. :? Lógott a feje szegénynek előre, de teljesen KO. volt. 8)
Pont azon gondolkoztam tegnap, hogy régen miylen kis vasszékek voltak a bicajra, abban oszt dőlhetett a gyrek ahová csak akart, max. egy sállal kötötték be aderekánál.Én nem is merném így vinni, régen meg csak ez volt.Hát erre látok pont egy ilyet tegnap.Ráadásul elég pöttöm volt a lurkó, és alacsony volt az ülés támlája, így a gyerek feje minden döccenőnél hátrabicsaklott!!!Rosszul is lettem rögtön, mondom mingyá elgurul a gyerek feje! :? Dehát tudom hogy nem tellik mindenkinek modern ülésre, bár hasznltan is lehet kapni pár ezer ft-ért, szóval ha akarna venne egy normálisat szerintem.

Mikor hazajötünk meg kint voltunk a kertben, és Emili flfedező körútra ment, letérdelt a földre, és markolászta a földet.Nagyon ttszett neki.Meg tépkedte a virágokat, füvet. 8)
És még mindig nem alszik, pedig du. ismét túrázni készülünk. :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Téynleg senki nem játszik a sütifalóval? :roll: Emili imádja, jól elbabrálgat vee, meg dumál is neki. :lol: A hengert simán be tudja tenni, a kockához, 3szöghöz segítség kell, tartom a csuprot, és ha má beilleszttte, de akad a széle, akkor én segítek neki.
Meg most nagyo tetszik még neki a fürdőkád dugó ki-be tevése. :D

Rota:sajna ahír igaz, én is hallottam.Remélem nálunk nem uti fel a fejét!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Mazsi
Jaj, Lea elfelejtettem gratulálni az első lépéseidhez! :oops: Szóval nagy gratula! :D
lora7
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?