Kiemelt témák

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy beszélgetheténk a szeretetről. Arról, hogy kinek mit jelent ez a szó, hogy mitől alakul ki és mitől marad meg. Hogy lehet-e valakit csak azért szeretni, mert közeli rokon, vagy lehet-e, és hogyan lehet visszautasítani a szeretetet. Kell-e egyáltalán? Lehet-e valakit úgy szeretni, hogy az illető nem szeret viszont? És akkor miért? Mit tűr el a szeretet, meddig lehet lenyelni a másik nekünk nem tetsző viselkedését úgy, hogy a szeretet ne sérüljön?
Gondolatébresztőnek két történet (számtalan másik is lehetne), nem túl bonyolult: adott egy magányos szív (nőé), rátalál egy munkahelyi kapcsolatra, természetesen házas férfi az illető. A kapcsolat gyönyörűen alakul jó ideig, mivel a feleség nincs a közelben - a szerelmesek munkahelye hazájuktól távol van. Ám egy szép napon e feleség úgy dönt, hogy összeköltözik a férjével. Ettől a naptól a magányos nőt "dobja" a házas férfi. Még csak nem is kíméletesen. A nő mégis azt mondja, hogy szereti a pasast, és nem tud nélküle élni.
Másik példa: jó barátok évekig együtt nyaralnak az egyikük nyaralójában. Mindig ugyanott. A házigazda egy idő után úgy érzi, hogy túl sok rajta a teher, és hiába próbálja finom és kevésbé finom jelzésekel megértetni a vendégekkel, hogy ez már túlzás, nem veszik a lapot. Rövid parázs veszedekedés után a vendégek sohaviszontlátásra elhagyják a terepet. A szeretet elszéledt. Vagy sohase volt?
Hát lássunk hozzá!
Kíváncsi

hogy lehet enny gyerek mellett így unatkozni?

Az hiszem a szeretet, nem egy irányítható dolog.Valakit vagy szeretünk vagy nem.Nem tudom mitől függ,de ez belülről jön.Minden korban másképp szeretünk.Talán soha nem fogunk már úgy önzetlenül,minden feltétel nélkül szeretni mint gyerekként.Valószínűleg úgy sem, mint az első szerelmünket.Mi 16-24 éves koromig együtt jártunk.Azóta hét év telt el,de még mindig hiányzik a jelenléte.Pedig mindent megtett azért,hogy ez ne így legyen.Régóta nem szerelem már ez az érzés "csak" szeretet.8 év alatt annyi közös emlék.Sokáig tartott mire rájöttem úgy szeretem, mintha a testvérem lenne.Együtt nőttünk fel.Két évvel később ismertem meg a párom.Két csodálatos kislányunk van.Ex-nek most lesz az esküvője és már úton van a kisfia is.Mindketten örülünk a másik boldogságának és szerintem ez az igazi szeretet.Imádom a párom és a gyermekeimet.Mindig erre vágytam.Hát kell ennél több? linato

Linato,
el tudom képzelni, hogy az olyan esetek, mint ami veled is történt, mély nyomot hagynak az emberben. Pont azért, mert fiatalon történt, abban a korban, amikor minden élmény fokozottan számít. De mit jelent az, hogy elkövetett az illető mindent azért, hogy ne szeresd? És ha valóban mindent elkövetett, akkor miért szereted mégis? És ha valóban mindent elkövetett azért, hogy ne szeresd, akkor hogy vagytok ma is jó viszonyban?
Tudod, pont azért indítottam a topikot - ami egyelőre nem túl népszerű -, mert ezt a kérdéskört szeretném körüljárni, hogy mi is a szeretet, és mi irányítja, meddig tart és mi teheti tönkre. Érdekel a véleményetek.
Kíváncsi

Kiváncsi, Amikor szakítottunk,engem teljesen váratlanul ért,mert 3 nappal előtte közölte velem én vagyok az élete értelme.Minket egymásnak teremtettek.Ehhez képest ahogy elköltöztem,már másnap oda költözött hozzá egy lány.Viszont kb még majd két évig rendszeresen meglátogatott a munkahelyemen és mindenben segített nekem.Pl:nem volt autóm és kölcsön adta a sajátját a nagypapám temetésére./Balatonra/Anyagilag is segített,ha szükségem volt rá.Az,hogy jó viszonyban vagyunk csak annyit jelent, amikor véletlenül találkozunk akkor jót dumcsizunk.Nem zavarjuk egymás életét.Ismerősöktől,barátoktól viszont mindent tudunk egymásról.Még azt is,hogy én ugyan olyan fontos voltam neki,mint ő nekem.Mára már mindketten testvérként szeretjük egymást.Ezt bizony kívül állók nehezen értik meg.Biztos igazad van,a fiatal években mély nyomot hagynak az érzések.Különös,de csak a szépre emlékezünk.Most már. linato

kíváncsi,
talán azért nem népszerű, mert túlságosan ki kéne adni magunkat ahhoz, hogy elmondjuk a véleményünket. Mert itt saját érzésekről kéne írni. És ez nem az a terület, amit akár arctalanul is szívesen kiadunk. (ha értelmetlen lesz, amit írok, csak azért, mert egyik szerettemmel beszélgetek közben nagyon mély dolgokról, miszerint miért "haragszom" éppen Mátéra. )
Szóval szeretet. Nagyon kényes. Ha tudod, hogy szültem meg a lányom, akkor érteni fogod, amit most írok. Érdekes volt, amíg nem dolgoztam fel a történteket, addig nem volt semmi különös. Aztán mikor pszichológushoz kezdtem járni, attól rettegtem, hogy majd kivetítem rá a félelmeimet és nem fogom eléggé szeretni. Aztán megszületett a fiam, akkor pedig attól tartottam, hogy a könnyű születése miatt majd közelebb kerülhet hozzám, ergo jobban fogom szeretni. erre ezerrel elkezdtem kompenzálni. A vége az lett, hogy rájöttem: ugyanúgy szeretem őket és mégis máshogy . Nem mélyebben, nem jobban, mégis máshogy. és már nem akarok tenni ellene. Anyukám pl. állandóan idegesít azzal, hogy - beszéljek ugyanúgy mindkettőhöz/vel - de ez lehetetlen, hiszen két szituáció sosem ismétlődhet meg! Szerintem az a természetes, ha egyszer így, egyszer pedig úgy. Különben beleőrülnék. Te hogy csinálod ezt az öt gyerekkel? Mit csinálsz, amikor egyszerre öten rontanak rád, hogy megöleljenek, elárasszanak a puszijaikkal? , Úgy érzem a szeretetem ugyanolyan mély, ugyanúgy anyai szeretet, de hiába ölelgetném a lányom ugyanúgy ahogy a fiam, naponta többször, ha nem igényli, csak rontok vele. Ugyanakkor mással nem tudnék Máténak örömet szerezni. Ráadásul életkori sajátosságok is vannak. A szeretet is "módosul". Kezd kevésbé feltétel nélkülivé válni. Sokszor eszembe jut, mikor haragudtam anyumra, és hozzávágtam, hogy nem is szeretem, vagy éppen ő nem szeret engem. Pedig fájt minden kiejtett szó és mégis. Miért van az, hogy mindig azt bántod, akit a legjobban szeretsz?

Linato,
én ezt a szeretetet nagyon irigylem, de nem értem, hogy ha ilyen erős a kapocs köztetek, akkor miért mentetek szét?

Solya

Kedves Solya, Azért mert 16 éves korunktól együtt voltunk 24 éves korunkig.Fiatalok voltunk,semmi tapasztalat.Ráadásul egyidősek vagyunk.Talán túl korán ismertük meg egymást.Amikor szétmentünk bíztam benne,hogy majd egyszer kibékülünk.Nem így lett.2év után rájöttem nem várhatok rá örökké.Így hát kinyitottam a szívem és nagy szerencsémre rám talált a szerelem.Most már csöppet sem bánom,van két gyönyörű lányom,szuper párom.De mindig jó szívvel fogok az ex-re gondolni,hiszen annyi jót és rosszat megéltünk együtt.Ezeket nem lehet és talán nem is kell elfelejteni.

Sőt, úgy gondolom, nem is szabad! Szerencsés ember vagy, hogy ilyen szépen tudsz emlékezni! De azt hiszem, hogy 24 évesen már nem olyan nagyon fiatal az ember ahhoz, hogy mérlegeljen. Egyébként nem kötözködni akarok. Csak érdekel.
Solya

24 évesen már tényleg nem,de egy fiú szemével egészen más.Ő még "élni" akart,ismerkedni stb.Én már családra vágytam.Most már mindkettőnknek van.Hát így alakult. A két lányom én is imádom.Ahogy írtad mindkettőt máshogy és mégis ugyan annyira.Most már nincsenek kétségeim arról sem,hogy a harmadikkal sem lesz ez másként.Anyukám tartott tőle,hogy fogja a kicsit is úgy szeretni mint a nagyot.Hát sikerült.Remekül megy neki.(Nekem nincs testvérem,eddig nem volt ilyen tapasztalata.)Odáig jutottunk ,már ő szeretné legyen harmadik unokája.

A SZIGET

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek:
a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed..
Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő
megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már
hely
számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép
hajóval
közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! ? válaszolt a Büszkeség,- itt minden
tökéletes,
és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
-Oh, Szeretet ? mondta a Bánat ? én olyan szomorú vagyok, de
egyedül kell
maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog
volt,
hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan
boldog,
hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az
öreg
elment.
A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a
Tudást:
-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. -Miért segített rajtam az IDŐ?A Tudás
válaszolt:
-Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!?

Ez névtelenül is nagyon szép.
sof

Tényleg gyönyörű és milyen igaz!

Névtelen,
csak ayt syeretném tudni, hogz ey honnan van?

(Bocsi, vmi miatt átváltott a billenttűyet, én meg nem tudom hol kell vissyacsinálni! )

Solya, nálam úgy van, hogy: nézet, karakterkódolás, közép-európai. A böngészőm Mozilla, nem tudom, neked mi, de szerintem ott érdemes valahol keresgélni a nézetben!

Kíváncsi,
nekem meg kelet-európai a gépem (vagy távolkeleti, mittudomén), mindenesetre magától megcsinálta magát. De tényleg ott van nekem is, csak nekem kétféle közép-európai van egy ISO, meg egy Windows. Vajon mi lehet a különbség? Sosem fogom megtudni, mert félek, ha egyszer eltájolom, nem tudom visszakanyarintani a helyes útra.
De köszi
Solya

Engem érdekelne még,ti mit gondoltok a testvéri szeretetről.Nekem nincs,így irígykedve nézem akinek van.Ezért van nekem két gyerekem.Anyukámnak két,apukámnak egy testvére van de igazából senki nincs túl jóban a másikkal.Szerintem ez elkeserítő.Nem tudom elképzelni,ha nekem lenne testvérem,hogy rosszban lennénk.Kinek mi erről a véleménye?

Linato,
mint minden szeretet a testvéri szeretet is törékeny. Szerintem attól, hogy vki rosszban van a tesójával, még szereti. Csak túl büszke, kevély, stb, amely érzések, sokszor felülkerekednek ezen az érzésen. Nekem van tesóm. Imádom a hugimat, a tűzbe tenném érte a kezem, mindenemodaadnám érte, persze csak feltételesen, mert már GONDOSKODNOM KELL a két gyerekemről. De ha szüksége van bármire, én megteszem/megtenném érte, ha ezzel nem veszélyeztetek senkit. (önmagam nem számított eddig, de a gyerkők megváltoztatták a vélemenyem erről) Ha haragszom rá - mert előrdul, bizony - akkor is szeretem. Ha megbánt akkor is. Mert a szeretet elnéző. Nálunk apu nincs túl jóban a tesóival. Inkább amolyan "messze lakunk egymástól" típusú nem találkozásos tesók, éppen ezért én szeretnék törekedni arra, hogy minél közelebbi kapcsolatom maradjon a testvéremmel. (Sőt, azon gondolkodom, hogy ha majd gyermeket vállal, akkor én is bevállallok még egy babát, így még több lesz a közös érintkezési felület!
Ja, és ez a szeretet is emberfüggő. Vannak, akik nem tudnak szeretni és vannak akik, nem tudják kimutatni a szeretetüket.
De ha öröm vagy bánat ér, akkor vmilyen formában megpróbálom megosztani a tesómmal. Azt hiszem mára már több lett, mint egy jó barátnő. Amikor kicsik voltunk, néha tól nagy volt a 4 év korkülönbség. Sokmindenről máshogy vélekedtünk, s ezt akkor még nem tudtuk hová tenni. Ma már tudjuk, hogy más személyiséggel, máshogy gondolkodunk, dolgozunk fel biz. eseményeket és így megértjük egymás reakcióit. De sokszor hittem azt, hogy nem szeret a hugom, mert ciki voltam!
És milyen sokszor fájdalmat okozunk mind a mai napig anyunknak, ha összekapunk vmi hülyeségen! Persze ezek a "hajbakapások" csak múló rosszullétek, de ha összeeresztenek bennünket, nem álljuk meg enélkül. És közben imádjuk egymást!
Na megyek ebédkészíteni.
Solya

Nálunk már kész az ebéd,királylányt megtömtem.Nagyon ízlett neki a karfiol leves.Már az igazak álmát alussza.Testvér helyett anyukám a barátnőm is.Persze nekünk is voltak haragszom rád időszakaink,de csak apu miatt.Ők két éves koromban elváltak és 16 éves koromban ki akartam próbálni milyen vele élni.Anyunak nem tetszett,de beleegyezett.Aztán egyszer-kétszer rövid ideig laktam néha anyunál.Így felnőtt fejjel értettem meg mennyire nehéz lehetett neki amikor eljöttem otthonról.A szeretethez kell,hagyd hogy szeressenek és hagyják,hogy szeress.Nem gondoltam ,hogy apuék nem szeretik a testvéreiket csak rosszul jönnek ki egymással.A páromnak is van nővére,de az ő kapcsolatuk se túl fényes.Ha néha találkoznak/olyankor nálunk lakik mert külföldön él/perceken belül összevesznek valamin.Ahelyett,hogy örülnének egymásnak egy évben egyszer-kétszer.Biztos nehéz elfogadni,hogy mindenki más és más, de az élet csupa kompromisszum.Mindent megtennék a szüleimért, páromért, gyerekekért én is.Tényleg megváltozott bennem valami amikor a lányok megszülettek,sokkal "komolyabb"lettem mert felelősséggel tartozom értük.

Na, sok dolog előjött már, amire kíváncsi vagyok, de sosincs annyi időm, hogy nyugodtan reagáljak. Most nekifogok, hátha!
Az egyik az idő, amelyről - kivételesen kedves - névtelenünk is írt. Az idő, amelyre szükség van ahhoz, hogy lássuk, tényleg mennyit is ért, ér az a bizonyos szeretet. A másik a gyerekek szeretete, erről is szeretnék hosszabban írni - majd, most, látom, megint nincsenek meg hozzá a feltételek. A harmadik a testvéri szeretet. Aztán még lehetne említeni a rokoni szeretet is, az megint valami egészen más, azt hiszem.
Linato, a sztoridról Máté Péter jut eszembe: "hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved, s lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret". Amúgy olvasva a hozzászólásaidat, azt alítom (gyanítom), neked még mindig fontosabb az a fiú, mint kéne.
Nna, most még a Kelemen is sír, nem megy ez ma sem
Azért szeretnék majd ezekről írni, figyelmeztessetek, ha nem tenném!
Kíváncsi

Már nem fontosabb.Most,hogy ennyi szó volt róla felhívtam és gratuláltam nekik az esküvőhöz és a gyerekhez.Erre ma átmegyek a barátnőmhöz és üzleti ügyből megkért,hogy hívjuk fel újra.Nem mellékes,hogy anyagilag nekem is jó a biznisz.Tehát megint oda jutottam nincsenek véletlenek.Ha nem írtam volna róla biztos nem hívtam volna fel.Jó kis szó ismétlés,de nem jutott eszembe más.Esténként nem nagyon tudok írni mert jön apa és böngészik hajnalig a neten.

Linato, volt nekem is egy ilyen gyerekkori (?) ifjúkori (?) szerelmem. Igaz, csak három évig tartott, de még évekig a fogságában voltam. Nehéz volt kiheverni, különösen azért, mert ő is elkövetett mindent azért, hogy ne szeressem. Sokáig reszkettem még, ha összefutottunk. Aztán sok évvel ezután, már két gyerek anyjaként találkoztunk valahol, intettünk egymásnak, és én arra gondoltam: de jó, hogy nem ő a férjem! De ez azért más, mert én nem érzek már régen szeretet iránta. Csak szép meg nem szép emlékek sora. A múltam egy része. Akkor vált egészen bizonyossá, hogy nem tart már a kezében, amikor néhányszor álmodtam vele, és ugyanezzel a "de jó, hogy nem ő" érzéssel ébredtem, sőt, inkább riadtam fel. Ez is olyan szeretet volt tehát, amire az idő nyomott bélyeget. Bár, ha nem szakad meg a kapcsolat, nyilván még ma is szeretném, mert nagyon mély volt az érzelem. Dehát nem véletlen, hogy megszakadt! Éppen azért, mert olyan dolgok történtek közöttünk, amiknek nem lett volna szabad!
Solya, úgy gondolom, teljesen ok, ha a két gyereket másként szereted, és éppen az a furcsa, ha elvárják, hogy ugyanazt tedd mindkettővel. Hiszen két külön személyiség, nyilván külön utakon kell őket megközelíteni is. Attól az érzelem hőfoka még lehet ugyanolyan, egy tó és egy folyó is lehet egyforma mély.
A gyerekek szeretete érdekes dolog. Hiszen egy gyereknek nem kell semmit tennie azért, hogy az anyja szeresse, elég, hogy megfogant, megszületett, ráncos kis arcával ránk nézett, elfogadta a mellünket, és aztán már minden automatikusan megy. Ha nem így van, akkor valami nagy baj van, ami legjobban pont magát az anyát sújtja: lelkifurdalással, önváddal. Vagy ami még rosszabb, azzal, hogy az őt korábban ért sérelmek, rossz hatások miatt nem is tud foglalkozni az érzelmi tévútjával, annyira el van foglalva a saját sebeivel. Minden más szeretetet előbb ki kell érdemelni, csak a gyermeknek nem kell semmi tennie azért, hogy szeressük. Még a szüleinket is csak akkor tudjuk tiszta szívből szeretni, ha ők előbb megharcoltak ezért, nem is beszélve a távolabbi kapcsolatokról. Talán a szerelem, vagy annak is inkább a fellobbanása hasonlít kicsit a gyerek iránt érzett szeretethez annyiban, hogy gyakran a másiknak szinte semmit nem kell tennie, elég, hogy megtetszik az arca, a mosolya, a jó fellépése. Szerelem az első látásra . De ezt is később azért meg kell tartani, az megint már meló . A gyerek ezzel szemben bármit tehet, legfeljebb haragot vált ki, a szeretet megvonásához egyeseknél semmi, de másoknál is valami nagyon nagy gaztett kell.
Testvérszeretet. Hát ez is nehéz kérdés. Én természetesen abban reménykedem, hogy a gyerekeim felnőttként is fogják szeretni egymást, de azért tele vagyok aggódással is. Annyi rossz történetet hall az ember, ti is írtatok ilyenekről. Igazából a szüleimnek sem egyértelműen jó a kapcsolatuk a testvéreikkel. Azt ugyan nem állítom, hogy ne szeretnék egymást, de sok a konfliktus. Még azzal is, akivel mindezidáig szinte felhőtlen volt a testvéri viszony.
Most nekem sem könnyű. Öcsémmel, aki húsz éves, valahogy egyre kevésbé találjuk meg a hangot. Ez fáj nekem, de nem tudom kezelni.
Solya, kedves, hogy a húgoddal egyszerre tervezel babát!
Gondolom, azért a testvéri kapcsolat szerencsésebben alakul, ha kisebb a korkülönbség. Illetve, hogy a testvérek mind még gyerekfejjel "szoknak össze". Amit írtál, hogy már a gyerekeidért vagy felelős, az nagyon igaz! Talán nálunk is az a fő konfliktusforrás, hogy én már így érzem, öcsémnek meg még lövése sincs arról, hogy nekem már nem ő a "gyerek", akinek mindent szabad. Azzal, hogy nekem gyerekeim születtek, ő "hirtelen felnőtt", és én ezt el is várom tőle. Ő viszont ragaszkodik ahhoz, hogy eszében sincs Mármost lehet, hogy neki van igaza , de nekem sok kárt okoz ezzel.
Na aztán a rokonok. Nem is tudom, mit mondjak. Tulajdonképpen semmi rosszat se tudnék mondani rájuk, igaz, sztorizni lehetne hosszan, mert ezren vannak legalább. De sokukkal kapcsolatban igazából semmit sem érzek. Vagy lehet, hogy esetükben a szeretet csak akkor nyilvánul(na) meg, ha baj van?
Na, emésszetek, jó éjt, szép álmokat mindkettőtöknek!
Kíváncsi

Heló!

Rokonok. Nálunk is sokan, hatodunokatestvérig tudni kell(ene) ki kicsoda és kinek a kije. Persze már távol élünk egymástól, amíg mindenki ugyanabban -a faluban élt, könnyű volt. És azt gondolom, itt jön be a szeretet kérdése. Miért szeressek valakit akit nem ismerek, csak azért mert rokon? Kedvelem, persze, de ennyi. Nincs a szívem fellobogózva, ha egyszer-egyszer találkozunk. De pl. attól sem fogok valakit jobban szeretni, hogy közelebbi rokonom. A másod- vagy tudomisén hányad unokatesóm közelebb áll hozzám, mint az igaziak. Őt szeretem. A többieket kedvelem. Nincs közös pont az életünkben. Az más kérdés, ha vmi nyűgje lenne, akkor meghallgatnám és megpróbálnék segíteni. De nem szeretetből, hanem mert ilyen vagyok. Vagy akkor lehet, hogy az alapbeállítottságom, hogy mindenkit szeretek, csak van akit kicsit jobban? Nem hinném. A közömbösségnél azonban mégis többet érzek irántuk, hiszen mégis csak "vérem", ismerem őket, láttam felnőni. (Bár néha úgy érzem elsétálnék egyik-másik mellett az utcán, ha nem figyelnék nagyon. Mondjuk erre amúgy is hajlamos vagyok. Hány sértődésnek volt már ez az oka!)

És a barátság? Az is nagyon mély szeretet tud lenni. Nekem volt két nagyon jó barátnőm. A szeretet vitte szét a barátságunkat. Én szerettem őket is és a fiút is. Vagy legalábbis akkor azt hittem. A szakításunk után volt egy nehéz időszakom. A barátságunk szakítópróbája. Nem bírta. Szétmentünk. Azóta is nehezen barátkozom.
De van két barátnőm, akik azt hiszem igazán barátok. Az én definícióm szerint ez azt jelenti, hogy lehet, hogy évekig nem látjuk egymást, de ugyanott tudjuk folytatni. És felhívhatom köntörfalazás nélkül, ha éppen valami bánatom van. Az egyik most valahol egy óceán partján csücsül, sosem tudtak ott lenni életem nagy eseményeinél, mint ahogy valahogy nekem sem alakult úgy, mégsem sértődünk meg a másikra, nem rójuk fel neki, jót nevetünk magunkon és a másik esetleges bénázásán. És nem vagyunk féltékenyek a másikra, nem akarjuk a magunk képére változtatni, sorolhatnám a szeretettel kapcsolatos konfliktusokat. És mégis imádom őket! És az a jó, hogy ezt ők is így gondolják.

Gyermekkoromban, az emlékkönyvembe valamelyik barátném ezt írta be:
"A szeretet aranyfonál,
ami néha elszakad.
Meg lehet azt ugyan kötni,
de a csomó megmarad."

Öcséd. Igen, a nagy korkülönbség hátránya lehet egy testvé kapscolatbak, de ugyanakkor előnye is. pár év és a gyerekeid a tesóddal járnak majd focizni, kirándulni, moziba, stb. Ha jól alakítod a kapcsolatukat! Addig meg hajrá!

linato,
én is úgy éreztema soraidból, hogy még nem engedted el igazán azt a fiút, azért kérdeztem, hogy akkor miért szakítottatok.
Solya

Velem is előfordult már,hogy a barátnőm sokáig nem hívott,nem keresett.Később kiderült szégyelte,hogy egy csúnya,de gazdag pasival járt.Amikor szakítottak megkeresett.Megbeszéltük nekem az a fontos,hogy ő szeresse és őt szeressék.Ha neki jó nekem nincs kifogásom ellene.Azóta is tart a barátságunk.Már családja van.Gyerekkori barátnőmmel is előfordult,hogy sokáig nem beszéltünk,de vele mindig tudtuk folytatni onnan ahol abbahagytuk.

Solya,
Elengedni elengedtem,de elfelejteni nem is akarom.Sokat tanultam abból a kapcsolatból.
Bocsi,hogy csak most válaszolok,de anyukám egész nap velünk volt és csak most jutott időm írni.

Kiváncsi,
Ha baj van szerintem segítünk függetlenül attól,hogy éppen jóban vagyunk vagy sem.Szerencsére családon kívül is van olyan barátunk,barátnőnk akit ha éjjel ébresztenénk fel akkor is segítene.(soha ne legyen rá szükség)Azért jó érzés.

Linato

Solya, ezt nekem is beírták! (Tényleg, az emlékkönyv is mehet a nosztalgiásoknak!)
Ezt a két jó barátnőt, akik már nem azok, nem értem. A te fiúd miatt ment tönkre a barátság? Mind a kettővel? Hogy???
Barátnőim nekem is vannak olyanok, akikkel csak elvétve találkozunk, mégis ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. De: ezekben a kapcsolatokban nincs érdekellentét! Úgy értem, hogy pl. rokonokkal ez gyakran előfordulhat. Régi családi sérelmek, homályos elvárások, anyagi természetű ügyek, ezek mind konfliktusforrások, amelyek felett esetleg csak a jó kapcsolat kedvéért hunyunk szemet, de valójában ott vannak közöttünk.
Igen, ez ami izgat engem valójában: a szeretetben, annak fennmaradásában mennyi szerepe van az érdeknek? A szülőnek érdeke, hogy szeresse a gyerekét, ösztönös érdeke, hisz ha nem így lenne, nem is tudná a dedet felnevelni. Annyi borsot törnek az orrunk alá, annyi gondot okoznak, annyi lemondásra kényszerülünk miattuk, már a megszületésük is gyakran irtózatos fájdalmat okoz: hát hogy is bírnánk mindezen túltenni magunkat, ha nem szeretnénk őket??? Ez tehát be van kódolva a génjeinkbe, már az állatokéba is, hiszen csak így maradhat fenn a szaporulat. Tehát végső soron ez is érdek.
A gyereknek is érdeke, hogy szeresse a szüleit, hiszen ha nem tenné, nem bírná elviselni a rá osztott alárendelt szerepet, nem utolsó sorban nem tudná ellátni magát. Erre tanultunk gimiben egy jót. A gyerek úgy gondolkodik: szeretlek, mert szükségem van rád. A felnőtt szeretet viszont "szükségem van rád, mert szeretlek" típusú.
A szerelem eleinte talán nélkülözi az érdeket, habár...ott is szerepet játszik a "jó vele lenni, és én szeretem jól érezni magam", ami ugye megint csak valami érdekszerűség. Amikor viszont két ember összeköti a sorsát, már keményen kitapintható az érdek: a gyerekeinket jól csak együtt tudjuk felnevelni, az életünket olyasvalakihez kötjük, aki reményeink szerint élethosszig "beválik" majd, szeretni, becsülni, tisztelni fog minket, a családi kasszára vigyáz, a hitvesi ágyat örömmel tölti meg, stb. stb.
Most nehogy azt higgyétek, hogy én egy ilyen érdeknő vagyok, távol áll tőlem. Csak ahogy az ember kezd "érni", valahogy egyre jobban lát a pályán.
A "bajban ismerszik meg a barát" tényleg jó mondás, azt hiszem, nagyra kell értékelni azt, aki a bajban tényleg melléd áll.
Kíváncsi

Kíváncsi az utolsó bekezdésed a válaszod a kérdésedre. Egyszerűen elhagytak, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk. Csalódás után, benne a kvászban. Azt mondják próbálkoztak. Nem sikerült, nem tudták nézni Bab bercit, hát hagyták szomorkodni. Azóta próbáltam már felvenni a kapcsolatot, nem tehetek róla, nem megy. Eltört a varázsgömb.
Majd még gondolkodom azokról, amit írtál, mert most így hirtelen az jutott eszembe, amit egyik ismerősöm mondott anno: "Azért van gyerekem, hogy ha majd megöregszem, elláson." Nem fűznék hozzá semmit, jó?
De az érdekek felvetése azért igen érdekes az ösztön szintjén, nemdebár? Hogy lehet vki ösztönösen érdekérvényesítő? Na erről jutott eszembe az előző mondat, és az, hogy hiába az érdek, ha igaz szeretet nincs mögötte, akkor az a gyerek menekülni fog öregségemre, nem pedig segíteni.
Solya

Bementem a versek c. topicba, korábbanészre sem vettem, pedig imádom ket és ez jött velem szembe:

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Solya, ezek nem amolyan átgondolt, megrágott érdekek, hogy sebaj, ha csúnya és öreg, de sok pénze van, milyen jól jön az még nekem! Inkább pl. az evolúcióra gondolok itt, hogy a legjobb, legéletképesebb viselkedés kiválasztódása, fennmaradása ez egész populáció érdeke. Egyénekre lebontva, nap mint nap átélve persze hogy a vers igaz. Mármint a gyerekkel kapcsolatban. A többinél már... Na erről még érdekelne a véleményetek!
Kív

"Ha nincsen társad, vagy szeretetlen társsal kell hogy élj, olyan, mintha örökké homályban volnál. De ha van kit szeress, s tégedet is szeretnek, magad virág vagy, s örökké süt reád a nap."

Kóka Rozália Egy asszony két vétkecskéje c. előadásának meghívójáról, íráskép kicsit módosítva. (Emlékezetből nem megy a társval és társai.) Hm?

Köszi Kíváncsi, látod idetaláltam!

"Ha nincsen társad, vagy szeretetlen társsal kell hogy élj, olyan, mintha örökké homályban volnál. De ha van kit szeress, s tégedet is szeretnek, magad virág vagy, s örökké süt reád a nap."

Kóka Rozália Egy asszony két vétkecskéje c. előadásának meghívójáról, íráskép kicsit módosítva. (Emlékezetből nem megy a társval és társai.) Hm?

Köszi Kíváncsi, látod idetaláltam!

Elég lett volna egyszer is, bocs

Akkor ott is kezdhetnénk, hogy a hormonok kialakulásában mennyi szerepe van az érdeknek. Egyébként aláírom, amit mondasz, de inkább más szót keresnék, mert számomra az érdek az tudatos, nem ösztönös. Ha az evolúció szempontjából fontos lenne, akkor a virágok is szeretnék a méheket. (Bár ki tudja?) Vannak fajok, ahol az apa elhagyja az anyát a nemi aktus után, van, ahol még segít a fészekalj felnevelésében és van, ahol egész életre tartó hűséget fogadnak egymásnak a párok. Az emberi "szeretet" csodákra képes, egyedenként változik, ki melyik csoportba tartozik.
És akkor még meg sem kérdeztem, hogy hol a határ a szeretet és a ragaszkodás között. Miért van az, hogy a szeretet annyiszor átcsap gyűlöletbe. Sokszor látszólag jól működő kapcsolatokban is? (Itt bármilyen emberi kapcsolatra gondolok.) Hogy lehet, hogy a szereet elég ahhoz, hogy "legyőzzük" a halált és tovább éljenek bennünk a szeretteink? És miért van az, hogy X szereti Y-t, de Z már nem. Hogy lehet, hogy ugyanazon tulajdonságok esetleg ellentétes érzéseket váltanak ki?

Szerintem szeretni annyi, mint élni hagyni. (Ezt biztos vki okos mondhatta és most eszembe jutott) Ha meg tudod tenni, hogy nem szólsz bele az életébe, anem akarod helyette eldönteni és tenni a dolgokat akkor szereted. És a lábszag is hozzátartozik. Nekem 5 év kitartó munkája fekszik abban, hogy a párom rájött, le kell fogynia. És ez a 8 kg most még jobban összeköt bennünket, mert erősíti az összetartozás érzését. És az egészben az a jó, hogy nem azért akartam, hogy fogyjon, mert úgy csinosabb lenne, hanem, mert egészségesebb. És most ezért fogy.
Az idő egy érdekes szempont. Azt mondják, mindent megold. Szerintem ez nincs így. Az sem biztos, hogy az idő dönti el, hogy milyen mély volt egy szeretet. Korfüggő, hogy szeretsz, és emberfüggő. Mármint a másik féltől is függ, hogy szereted, mennyire hagyja magát szeretni. Mai eszemmel pl. már skmindent másképp csinálnék, mert már tudom, hogy a szeretetem esetenként fájdalmat okozott. De ez nem az eltelt idő miatt, hanem a megélt dolgok miatt van így. Lehet, hogy kellett eg yfogalom, amire egyszerűen rá lehet húzni a magyarázatot?!

Mennem kell, mert Mátém rángatja akaromat

Úgy gondolom a lényeg az,hogy senkit ne akarjunk megváltoztatni,mindenkit fogadjunk el olyannak,amilyen.Nekem sem megy mindig.Lehet,hogy ideig-óráig megváltoznak emberek,de előbb-utóbb úgyis előjön az eredeti énjük.Engem ,ha valaki bánt megpróbálom szeretni.Nagyon nehéz,de megfigyeltem,hogy egyre kevesebb lett a gond,probléma közöttünk./após/

Amikor szeretünk valakit sokszor kihasználják.Meg kéne becsülni a másik érzéseit.Sajnos,ezzel sokan nem így vannak.Persze nem szerethetünk mindenkit aki minket szeret,de ez senkit nem jogosít arra,hogy visszaéljen a szeretettel.A barátnőm férje "annyira szereti őt",hogy legszívesebben kalitkába zárná.Eleinte így is volt,de mára fordult a kocka.Megelégelte a bezártságot,hogy nem mehetett sehova.Igaz együtt élnek még,de állandóan veszekednek,mert a férj nem képes elviselni,hogy már nem uralkodhat a feleségén.Talán a szeretet sem a régi már.

Gyereket pedig azért szültem,mert számomra ez az élet értelme.
Egyenlőre ennyi.

Linato

Solya,
van egy híres könyv, amikor még ráértem, olvasgattam belőle, a címe: Az önző gén. Kérdezem én, hogy lehet egy gén önző??? A könyv elmagyarázza. Ez csak értelmezés kérdése.
Az önzés (ez ugye, az érdek előtérbe helyezését jelenti, ebben egyetertünk?) nem feltétlenül tudatos dolog. Hisz a gyereknél sem az, sőt, a felnőttnél sem. Sokféle érdek létezik, a rövidtávú, önös érdektől kezdve az egyetemes érdekig, és ezek szinte sosem a végsőkig átgondolt érdekek, csak inkább olyan megélt dolgok. Most szeretnék ide egy jó hasonlatot, de már nem fog az agyam. Gondolkodom rajta kicsit, jó?
Különben választhatunk más szót, ha pontosabbnak tartod.
Ami engem illet, a legtöbb emberrel úgy vagyok, hogy nem szólok bele az életébe. Ez nálam az alap. Ettől még nem szeretem őket a szó személyes értelmében. Akiket szeretek, azokat viszont éppen hogy szeretném az általam jónak tartott utak felé terelni. (Mint ahogy te is rábeszélted a férjedet a fogyásra.) Ebben tehát nem értünk egyet.
De én hagyom ám magam meggyőzni! Csak jól kell érvelni, mert makacs vagyok, vigyázat!

Kíváncsi

A jó útra terelés legjobb módja,(legalábbis a férfiaknál)hogy úgy kell előadni,mintha ők találták volna ki.Apunál ez mindig bejött.A páromnál is néha.Formálgatni mindenkit lehet,így csiszolódunk egymáshoz az évek során.

Egyszer megpróbáltam beleszólni egy lány életébe,mert bántott ahogy a fiúja cikizte a háta mögött.Soha többé nem tenném.Ők kibékültek engem azóta is kerülnek.Jó régen történt már,de nem szeretném mégegyszer átélni.Pocsék volt.

linato

sziasztok!
Hétvégén írtam, elveszett. Most újra nekifekszem.

Kíváncsi, várom a hasonlatot!
Ami pedig a beleszólást illeti. Igen, van olyan, hogy szeretnéd megmutatni az általad helyesnek vélt utat. A kérdés, hogy hogyan teszed. Ha utat mutatsz, de a döntés az övé, akkor nem szóltál bele tevőlegesen az életébe. Ha azonban belekergeted a szövegelésekkel egy általa nem magáévá tett cselekedetbe, akkor azzal beleszóltál az életébe. Szerintem a különbség az, hogy kinél van a döntés joga.
És Linato, azon gondolkodtam, hogy az általad említett terelgetésnél kit is sikerült megváltoztatni? A két férfi változott valamit azáltal, hogy úgy állítottál be szituációt, hogy ők találták ki? Nem magatokat formálgatjátok így?


Nagyon szeretnék egy jó szót találni az érdek helyett, de nem megy. Azt hiszem, a negatív felhangja miatt ódzkodom tőle. (Erre a párom világított rá. ) Vagyis nekem a szeretet nem párosulhat olyan fogalommal, ami számomra rosszat (is) jelenthet. Mert szentség. Ezlehet, hogy hülyeség, de nekem fontos érzés és kiemelten kezelem az életemben.
Az igaz, hogy az önzés nem tudatos, sőt...
Meghajolok! Tudod mire jöttem rá? Hogy a párválasztást tényleg az érdekek mozgatják. Mi a fontos a fajfenntartás szempontjából? Hogy a születendő utódok tökéletesek legyenek. (Vagy legalábbis életképesek. Ezért mindenki teste megteszi a tőle telhető legtökéletesebb illúzió megteremtését, természetesen az összes érzékszerve hatva, így megteremtve a legeredményesebb összhatást. DE, azt még mindig nem állítom, hogy az érzés is érdefüggő lenne. Az induláshoz kell, de a folytatáshoz miért?

És az apák szeretetéről is azt olvastam, hogy ugye nem feltétlen szeretet. Természet anya tökéleteset alkotott: gondoljatok bele, az első gyermek ált. az apjára hasonlít (a lányok meg pláne). Vajon miért? Nehogy az első komolyabb buktatónál vegye a kalapját. A saját másod könnyebb szeretni? De ez csak az apáknál lehet igaz, különben az anyák dobnák addigi életüket!

Na abbafejezem, mert csak csapongok, gondokodni nemigen megy, és össze-vissza már eleget beszéltem!

ui.: nem rábeszéltem a fogyásra. Sikerült anyósommal közösen elérni egy kivizsgálást, ahol már doktornénik világítottak rá a témára. Ők győzték meg, én csak elindítottam a helyes úton.

ugyanezért nem adok soha tanácsot. Mindig elmondom a véleményem, ha kérdeznek, de hozzáteszem, hogy én most úgy gondolom, ezt tenném, ha abbana helyzetben lennék.

Szia Solya!
Bár csak kis időt kértem, kissé sűrű volt a hétvége, úgyhogy még nincs meg a jó hasonlat. Remélem, meglesz, további haladékot kérek!
A hasonlatosságról: érdekes a megállapításod, ez saját megfigyelés vagy nagyobb számú tapasztalaton alapul? Mondjuk nálunk bejött, habár a második sokkal egyértelműbben az apja, mint az első, akit ugyancsak nem tagadhatna le. Viszont én inkább Anyura hasonlítok, a férjem nővére eléggé vegyes, Anyu sem kimondottan nagyapám, Apu nővére meg inkább nagyanyám. Hát, nem tudom, ezek persze csak a családi tapasztalatok.
Az induláshoz kell, de a folytatáshoz miért? - kérded. Én meg ezt pont úgy látom, hogy az indulásnál kisebb szerepet játszik az érdek - vagy nevezzük ezt akár hosszú távra tervezésnek, átgondolt jövőnek, megfontoltságnak, mit tudom én. A megismerkedésnél fontosabb a pillanatnyi vonzalom, a folytatásnál elegendő a mély érzés, de a végső döntésnél bizony szerepet játszik a "rábízhatom-e magam egy életre?" gondolat, ami, ha nem is tartozik-követel, bevétel-kiadás, hozam-veszteség szinten, és minden bizonnyal nem tételesen átgondolva, de valahol ott a kisagyban bekódolva befolyásolja a döntésünket.
(Persze, ha majd egyszer találkozunk személyesen, és elmondom, hogy nálunk hogy is volt, jót fogsz nevetni! )
Kíváncsi

Kíváncsi,
már innen-onnan szedegettem össze véletlenül elejtett emlékeket!
A folytatás nálam hosszabb táv. Vagyis a megszerzéshez hozzá tartozik a férjhezmenés is. Azt keresem, ami után a van. Az a cirka 30-40 év. Akkor hol az érdek a szeretetben? Az ok, hogy érdekem, hogy szeressem, mert holtomiglan, holtáiglan, de ennyi? Ez olyan lehangoló!

Inkább megfigyelés, mint reprezentatív minta alapján állítottam fel eme nagyszerű teóriát! Az ismerőseink, barátaink körében szinte mindenhol megállja a helyét, hogy az első kislány tiszta apja. Ha fiú az első, az esetek többségében akkor is, de sokszor hasonlít anyájára(ugye a férfiak könnyebben elviselik ezt, ha fütyije vana gyereknek ) és mindez a leginkáb a születés utáni időszakra vonatkoztatható, inkább a csecsemőkorra, kisgyermekkora, amíg nem alakul ki az a bizonyos apai szeretet is.
Bár ezzel a teóriával nemértek teljesen egyet, miszerint apai szertet csak feltételes lehet. Ismerek legalább egy apát, aki feltétlenül imádja mindkét kölykét az első pillanattól kezdve.
Solya

Romhányi: Ki az anya és ki a szülő
Hogy is magyarázzam csak ezt? Mint mikor azt mondja az ember állam meg azt mondja haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót fizetek.
Hát így vagyunk valahogy az anyával és a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
Aki a 3. szobából csukott ajtókon át is meghallja, hogy 6 hetes kislánya sír az az anya. Aki szeretne azonnal berohanni hozzá és egy kis langyos tejecskével elcsitítíni, azt az ártatlankámat az is az anya. Aki be is rohan hozzá kibontja, megnézi, vízteleníti de soronkívűl egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki,hanem szigorúan ragaszkodik az orvosilag előírt étrendhez az már a szülő.
Aki büszke arra,hogy az ő gyermeke már olyan nagy kisfiú,hogy idén már az első osztályba íratkozik az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján, sírva kiséri el a gyermekét abba a tiszteletre méltó épületbe, és mikor először engedi be a többi gyerek közé, úgy érzi,hogy fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlán barlangjába az már megint az anya.
Aki kamasz fiát tánciskolába viszi az a szülő.Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök, milyen ügyesen teszi már a szépet, ennek vagy annak a kislánynak az még megint a szülő. De aki ugyannekkor, nagyokat nyel mert úgy érzi, hogy most kezdik elszakítani lelkétől lelkedzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét, azt a kacér kis szőke démon növendéket megpofozni az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz. Amely anyós állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka, és akkor valami egészen váratlan ,meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő és eltűnik az anya, vagy mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, sem a szülőre Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mindkettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötven-egynéhány esztendős korában egyenesen nagymamának.

Nekem ez a vers jutott eszembe a szülői szeretről.

hil

Nagy levegővétellel, de nagyjából végig olvastam a hozzászólásaitokat. Nagyon tetszik a téma.
Én is sokat gondolkodtam már ezen,hogy miért van az hogy az egyik embert szeretjük, és egy szinte ugyanolyan embert ki nem állhatunk vagy csak elfogadni vagyunk képesek.
Azért,hogy egyre kevesebb barátunk van természetesen az idő hiánya a felületességünk tehet. Ezért is mennek tönkre házasságok. Nincs idő a másikra odafigyelni.
A szülői szeretetről annyit az anyai szeretet feltétel nélüli, míg az apait ki kell érdemelni. Az én gyermekkorom arról szólt,hogy az apukámnak bizonyítsam, hogy vagyok olyan mint egy fiú.
A testvéri szeret számomra is érdekes volt. 7 év korkülönbség és a más nembeliség elég távol tartott egymástól. Én olyan kisanyukának éreztem magam. Testvér féltékenység megléte -ezért állandóan vertem az öcsém. Mostanában ritkán találkozunk, messze lakunk egymástól.Azt,hogy szeretem e azt nem tudom- nem hiányzik,de ha jön szívesen látom.
A barátságról a baráti szeretről annyit,hogy nekem is van egy óvodáskori barátnőm. Mostanában azon gondolkodom, hogy nem csak én akartam,hogy ez a barátság megmaradjon és ha én nem tartom életben ezt a kapcsolatot akkor már rég nem lenne. Ő vidéken él a családjával. Mindig én telefonálok én látogatom meg őket. Az igaz, hogyha nem hívom hosszabb ideig akkor esemesezik, hogy mi van velem. De pl.rosszul esett,hogy még egy sms-t sem küldött a névnapomra. Én a szülinapjára még ajándékot is vittem neki.
Egy másik régi barátnőmnek meg csak addig és csak akkor vagyok fontos ha neki van rám szüksége.
Mindig azzal biztatom magam,hogy ha szeretem őket akkor elfogadom így ilyennek.
A párunkat miért szeretjük ? Nem tudom.
A miénk barátságból alakult ki.
Nálunk nem volt első látásra szerelem,de azt vettük észre, hogy nagyon sokszor egy hullámhosszon voltunk és vagyunk. Egyre és egyszerre gondolunk dolgokra. Sokat beszélgettünk, és egyre jobb volt együtt lenni. Sikerült 7 év alatt valamennyire össze is csiszolódnunk. Természetesen a gyerekek még összébb kovácsolták a kapcsolatunkat.

Olvasta valaki Eric From A szeret művészete c. könyvét?
hil

Hello!
Hil üdv a klubban!
Én csak bele-bele olvasgattam, elolvasni sosem volt annyi időm, hogy egyszuszra, amúgy meg nem szeretek csak könnyű dolgokat olvasgatni.

Amit a barátságok fenntartásáról írtál érdekes. Nem biztos, hogy "kihal" egy barátság azért, mert nem keressük a másikat. És te próbáltad már azt a barátnődet problémával felkeresni, akiről azt gondolod, csak addig tart a barátsága, míg kell neki vmi?

Mi sem első látásra! Már 15 éve ismerjük egymást, de csak most kezdtük a 8. évet. Igaz az első hét évben elég felületes volt a kapcsolatunk. Mondhatnám tudtunk a másikról, de ha a gimiben azt mondják, hogy ő lesz a gyerekeim apja, és viszont, akkor jót nevettünk volna!

Ilyen "barátnőim" nekem is vannak. Most jut eszembe. És azt hiszem, ha felhívnám őket, örülnének nekem. Én is az ő hívásuknak.

"Mindig azzal biztatom magam,hogy ha szeretem őket akkor elfogadom így ilyennek."

Kíváncsi, mi viszi tovább a szeretetet? Ebben nem érzem az érdeket sehol. Kinek érdeke az, hogy egy olyan kapcsolatot fenntartson, amiben győzködnie kell magát a másikról? Nem bántani akarok ezzel Hil, de szereintem ez a gondolat már sokszor, sokunkban felmerült.
Mitől szeretünk valakit, aki az orrát sem dugja felénk és mitől sokallunk be, ha valaki pont ugyanígy keresi a mi barátságunkat, esetleg?

Nekem van egy barátnőm, azt hiszem már az. Régen el sem tudtam volna képzelni, hogy barátkozzunk, pedig ő szerette volna. Érdekből nem akartam, pedig lett volna rá jó okom . Aztán a sors úgy hozta, hogy pár éve újra találkoztunk, már mindkettőnknek gyermeke van, és megdöbbentem, mert most jöttem rá, hogy sosem ismertem jól és nem vettem észre azt, ami mögötte van. És van egy másik barátnőm, padtársam , akit pedig már a gimi óta barátnőmnek tekintek, de sosem volt igazi barátnőség. Néha írtunk egymásnak képeslapot, vagy sms-t szülinapra. És most meglátogatnak bennünket a párjával. És ez nekem nagyon jó. Akkor is, ha esetleg érdekből! És remélem ez a barátság is igazi barátsággá alakul.

Na mára ennyi elég is lesz belőlem, ha nem sok!

Sziasztok ezeket tegnap küldte anyukám.Nekem tetszett.<!--attachment: credo-37129.unk*attachment_icon.gif*application/octet-stream*0.5**credo%2eini --><center><pre>

credo.ini (0.5 k)</pre></center><!--/attachment-->

Na ez nem sikerült,megpróbálom másképp.

"Te és Én összetartozunk.
Ami fontos nekem,szeretném,ha neked is fontos lenne."
Mindegyikünk önálló lény
Egyedi szükségletekkel.
Neked jogod van megkapni mindazt,
Amire szükséged van,
És nekem jogom van megkapni mindazt,
Amire szükségem van.
Mindkettőnknek joga van továbbá ahhoz,
Hogy szabadok legyünk saját hitünkben
És értékrendszerünkben.
Én tiszteletben tartom a te jogaidat,
És szeretném,ha
Te is tiszteletben tartanád az enyémeket.
Ha a tetteid nincsenek összhangban
Az én szükségleteimmel,
Szólni fogok neked,hogy meghallgathass
És-ha tudsz-változtass.
Ha az én tetteim nincsenek összhangban
A te szükségleteiddel,
Szeretném,ha szólnál,
Akkor én meghallgatlak,
És változtatok,ha tudok.
Ha egyikünk sem képes a változtatásra,
És sértjük egymás érdekeit,
Üljünk le,beszéljük meg és
Oldjuk meg együtt a konfliktust.
Nem akarok úgy veszíteni,hogy
Téged győzni hagylak,
És nem akarok úgy győzni,hogy
Te veszítesz.
Azt szeretném,ha olyan megoldásokat
Találnánk,amelyek mindkettőnk
Számára elfogadhatóak
Hogy mindketten győzzünk.
Ha ezentúl így élünk,
Magunkat és egymást is jobban fogjuk szeretni,
És kapcsolatunk is erősödni fog.

(Credo)

A másikat majd később.

"Nem érdekel,miből élsz,
Azt akarom tudni,mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel,hány éves vagy.
Azt akarom tudni,megkockáztatod e,hogy őrültnek tűnj szerelmeidért,álmaidért és azért a kalandért,hogy életben vagy.
Nem érdekel,hogy milyen bolygók köröznek a holdad körül.
Azt akarom tudni,hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját,hogy megnyitottak e már az élet csalódásai,hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől,hogy érhet e még fájdalom.
Azt akarom tudni,hogy elfogadod-e a fájdalmamat és fájdalmadat anélkül,hogy elrejtenéd vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e örülni nekem és Önmagadnak,hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegülve anélkül,hogy figyelmeztetnél bennünket:legyünk óvatosak,reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátjaira.
Nem érdekel,hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni,hogy mersz-e másnak csalódást okozni,hogy hű maradhass önmagadhoz.Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül,hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni,hogy hűséges vagy-e,s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni,hogy látod-e a szépséget akkor is,ha nem minden nap pompázik és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani:IGEN!
Nem érdekel hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni,fel tudsz-e állni kétségbeesés és fájdalom éjszakája után,megviselten,sajgó sebekkel,hogy gyermekeidnek megadd mindazt,amire szükségük van,
Nem érdekel,ki vagy és hogy kerültél ide
Azt akarom tudni,hogy állsz-e velem a Tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg?
Nem érdekel,hol,mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni,mi ad Neked erőt belülről,amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot,melyet üres óráidra magad mellé választottál.

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse
1994,május

Hm. Akkor én most emésztenék. Az utóbbi nagyon megérintett.

SZiasztok! régóta olvaslak Titeket, de nehéz leülni írni is Nektek.
linato!Ez szép! Köszi!

Az anyai szeretet ösztönös, volt már róla szó. Érdekes az, (vagyis hát természetes) hogy ezt az ösztönt nem a várandósság és a szülés váltja ki, hanem a gyerek maga. Én örökbefogadtam a fiaimat (ezt már sokan tudjátok), és az első pillanattól kezdve ösztönösen tudtam mit kell tegyek vele. (meg persze a kilónyi szakirodalom is segített, ha segített).
Nagyon szeretem Őket, nem hiszem hogy ennél erősebben lehet szeretni. A védtelen picike váltja ezt ki, azt hiszem. Azután rámmosolyog, megálmodom a betegségét és előbb az ágya mellett vaygok mint ő lázasan felébred, megsimogat, közli hogy csak engem szeret (meg Apát, Mamát, Csabit, Flórát stb). Valahol olvastam, egy örökbefogadó apukától, hogy így esélyegyenlősége lett a feleségével, nincs helyzeti előnyben 9 hónapig az anya. És még van aki azt kérdezi, hoyg lehet e "más" gyerekét szeretni?
MOst kicsit elérzékenyültem, de ott motoszkál a fejemben a szeretet másik aspektusa is-----a fojtogató szeretet. Amikor a szeretet álarca mögött valójában a saját magánytól való rettegés áll, ezért akarja az ilyen ember a totális szeretettel magához láncolni a másikat. Nehéz dolog okosan szeretni.

A barátságról. Szerintema barátságoknak is van élettartama. Volt 15 évig tartó barátságom, ami teljesen megszakadt, van 15 éve tartó ami még él és virul. Volt olyan barátság ami max. 30 találkozást ért meg, de az a 30 találkozás fontos volt, és nem szakítás lett a vég, hanem csendesen elmúlt. Volt olyan "barátnőm" akivel együtt végeztünk egy posztgrad képzést, a két év alatt EGYSZER beszélgettünk, de az olyan súlyú volt, amit ritkán él meg az ember, olyan mély egymásra hangolódást tapasztaltunk, hogy máig melegség erre emlékezni. Többször nem beszélgettünk.
Van barátságom, ami túlélte, hogy ő gyermekes és enm, van amelyik nem élte túl, hogy ő gyermektelen és nem.
Mindegyikben volt-van a szeretetnek valamilyen szikrája , lángja, parazsa.
(bejött a férjem és közölte hogy kicsit dagályos vagyok)-Na jó vissza édes irónia, rejtőzködjünk újra!
Sziasztok: Zsuzsa

Már kezdenek nagyon klasszul összejönni a dolgok!
Tegnap éjjel olyan jó ihletem volt, csak már nem találták az ujjaim a betűket, fel kellett adnom.
Mostmár bevallom, az egész topikot azért indítottam, mert jó ideje kétségek között vergődöm: szeretem én az öcsémet??? Olyan könnyű lenne rávágni, hogyne szeretném, és kész! De amellett, hogy persze, nyilván szeretem, az agyamra megy! És akkor kérdem én, valóban szeretem? Lehet szeretni valakit, aki téged nem becsül meg, nem figyel rád, a holmidat, a vagyontárgyaidat tönkreteszi, a gyerekeiddel durva? Csak azért, mert rokon? És KÉTSÉGBE VAGYOK ESVE, mert én igenis szeretni AKAROM! Nem akarom elveszíteni, mert az egyetlen testvérem, de nem tudom, mit tegyek, hogy értessem meg vele, hogy ez így nem megy! És amikor elkezdtem magamban boncolgatni, hogy miért is haragudtam meg rá, akkor előjött egy csomó ilyen dolog, hogy végülis az érdekköreimet sérti. Aztán tovább gondolkozva szépen kikerekdett ez a dolog az érdek és a szeretet kapcsolatáról.
Azt mondjátok, lehangoló? Hát az, bizony az! Engem is lehangol. Sőt, kétségbe ejt.
De ha megpróbáljuk tiszta fejjel, higgadtan mérlegelni a dolgokat, lehet, hogy többet használunk magunknak, és talán könnyebben találunk megoldást. Talán. Még nem tudom.

Te figyelj, Kíváncsi!
Ültél már le beszélni a fejével? Úgy tesó a tesóval, hogy heló, álljon már meg a menet, nem veszed észre magad Öcsisajt? Én tuti ezt tenném, mert a kommunikáció hiánya sokszor szül kellemetlenségeket. lehet, hogy ő nem is tudja, hogy fájdalmat okoz neked?!