Új privát üzeneted érkezett!

Helló, csak bekukk a nagyitól
Holnap 8-kor m1 Főtér - Szentes, az én városom, akit érdekel hol élek! :wink:

omr
 
 


Sziasztok!

Gyorsan jövök fürdi előtt.

Brigó: jó ez a hajmosó izé.

Hajmosás miatt írok, hátha kiakad mindenki, de leírom, én nem használok sampont. Csak sima vízzel mosom a haját. Egy védőnő mondta a tv-ben, hogy már 17 éves a fia, és nem használt semmi féle hajmosót, a mai napig. Na ez megtetszett, bár azt nem tudom, hogy ha játszótér, meg homok lesz akkor mit csinálok. :oops: Ez bevált eddig.

Noémi:
feújítás: laminált padló lesz a nagyszobába, és eladtuk a szekrénysort is, gardrob szekrényt szeretnék, a plafonig. Ja a szomorú smiley, pedig mert nem érek rá netezni, felfordulás van ezerrel. Hát eltart pár hétig míg kész lesz a szekrény, és hozzák.
sziszi22
 
 


sziszi: nerm szól meg senki jó pár éve volt egy műsör a tv-ben az emberi szerveket működését meg minden ami ezzel kapcsolatos volt na ott mikor a hajjal foglalkoztak azt mondták hogy nem is lenne szükség a samponra mert a haj öntisztuló és volt eg bige akit nem engedtek hajat mosni két hónaig és először mondta hogy viszket neki stb csak vízzel moshatta semmi mással és két hónap után szebb volt a haja mint mikor mosta szóval biztosan van benne valami :):):)

nika70
Salgótarján
 
 

 
 

Sziasztok!

Hoztam pár képet!

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Látjátok,már most tanítjuk Martinkát a szelektív szemétgyűjtésre! :lol: :lol: Nem lehet elég korán kezdeni!!

Brigó!Édes Zsombi ezen a képen(is)!

Sziszi!Mi sem régóta használunk sampont!Jó felújítást!Gondolj arra,hogy milyen szép lesz utána minden! :wink:
Vendég
 


Alexaa: Martinka nagyon édes :)

nika70
Salgótarján
 
 


Köszi Nika!!

Jó éjt! :D
Vendég
 


Jó reggelt!


Mági: hú ez a tartozás, mennyi idő alatt csináltak ennnyi tartozást, remélem 1x elmentek és rendezitek a dolgot, aztán mehet a költözés.

Alexa: Nagyon édes Martinka, kis huncut a mosolya :D , szelektív szemétgyűjtés :lol: :lol: :lol: . Látszik a szép új taposó, jól néz ki!!!

Rena: jót nevettem, max 20 hangya :lol: .

Nika: én is ezen az elven gondoltam a hajmosást, aztán meglátjuk meddig bírom.

Cipő: Zetpol cipővel, mi a végeredmény? én a siestaról sem hallottam rosszat, mi a vád ellene?

Brigó: "Mindenki hávájozik otthon, csak én takarítok mindig???"
Na igen minek takarítasz mindig, úgyis kezheted elöről :lol:

Egy cica:
Kép
Szép napot mindenkinek!
sziszi22
 
 


Alexa: milyen kis piszén pisze Martinka. :) Amúgy nálunk Tünci még nem tapos, de imádja, mikor mi tapossuk a flakonokat. Mindig jön és nevet, meg játszik a lapos flakonokkal.

Rena: belenéztem a műsorba és amit láttam, az nagyon tetszett. :wink:

Sziszi: a Siestában van harántemelés, amit mostanában nem javasolnak az ortopédusok. Az enyém is azt mondta, hogy olyan cipőt vegyek, amiben nincs ilyen.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziszi:
Gőzöm nincs mikortól számláztak, most kaparintottuk meg a levelet, amit az elmű írt, és a kivitelező nevére szól! Ráadásul benne van, hogy többszöri felszólítás ellenére sem fizettek... :?
Gyanítom, ha holnap bemegyünk, szóba sem állnak velünk, mert a tartozás nem a mi nevünkre szól! A kivitelező viszont tuti nem fogja szedni a lábát, hogy mielőbb rendezze a számlát (már, ha fizet), így addig nem tudunk költözni, mert az elmű nem fog velünk szerződést kötni.. :twisted:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Alexaa,
Martinka nagyon édes tényleg, olyan nagyfiúcska!!!!

Sziszi,
amit Nika ír azt én is hallottam, hogy egy idő után öntisztul a haj. Meg kölönben is, mindenki úgy csinálja, ahogy ő jonak látja!!! :wink: :wink:

brigó,
ez a kép óriási :lol: :lol: :lol: :lol:
És igeeen csak miattad nem jön senkiii :P :P :lol: :lol:
Dalminak szerintem nem tünik fel semmi a kistesó készülődéséből, nekem már kezd :wink: EGyébként még jó birom, aktív vagyok meg minden, bár estére azért érzem rendesen a lábam meg a hátam... :shock:

Hangya téma,
köszi a hozzászólásokat, bár azért reménykedtem, hogy ajánlotok valami csodaszert amit a geyrek nem tud megenni és soha többet nem látom a rohadt dögöket... :twisted: Aaaaaannyiar utálom őőőket!!!!!!!!!!!!! Pedig állatbarát vagyok :wink: EGyébként apa azt álmodta, hogy Dalmit éjjel összecsipkedték... :roll: :evil: Bár lekopogom nála még nem jártak. EGyszer viszont talált valahol valami morzsát amin hangyák voltak és bekapta...Hát én tiszta rosszul voltam.. :x :evil: :twisted: :twisted: :evil: :x Na most jól kidühöngetm magam... :wink:

Rena,
na mizu, macskajajjj meg egyebek ?? :wink: :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Voltunk méretkezni, semmit nem nőtt és fogyott 60 grammot. :roll:
Este sírva ébredt, nem is nyugodott meg, átvittem közénk, ott nagy nehezen elaludt.
Nos, a dokinéni pirosnak látta a garatát, úgyhogy ennek be is tudom. 3 napig Nurofent kell ennie.
A melleit meg nagynak látta ugyebár, hát mi is mindig kis csöcsösnek hívjuk, de fene gondolta, hogy ez gond. 15 hósan újra megvizslatja és ha ilyen még, akkor endokrinológushoz kell továbbvinni. :roll: :( Valaki tud erről valamit? Mennyire aggódjak??? Valami hormonzavar ez? Ne puszilgassam ennyit? :?

Cipőt megkérdeztem!! Idézem: "Ha jól emlékszem, maguknál laminált padló van (jó a memója, 1 éve volt itt először,azóta sem) tehát nagyon kemény,egyenes talaj, ami egyrészt nagyon balesetveszélyes, másrészt egészségesebb ilyen talajon egy magasszárú kérges szandi, mondjuk mint a régi Siesta. (az milyen :?: ) No ennyi.

Még egy kérdésem volt futólag hozzá, 1 órás csúszásban voltunk, úgyhogy futószalagra ment már az egész :? , ezért kár volt fél 2-kor felébreszteni a csajt, szóval, hogy este megtagadott, reggel is csak ha mondom, hogy szopi akkor van szopi, de az is csak éppenhogy. Válasz: ha a garatpír elmúlt, utána reggel 5 ml cukros forralt lehűtött tej, erőteljes vizslatás egész nap: bőr, kaka, köhögés, van-e valami. Ha nincs, másnap 10, majd 15 és így tovább. Szóval jön a tehéntejcsi.

Ja, még a kutacsát mondta, hogy van még egy ujjbegynyi, Vigantol marad még. Ez kinél hogy áll???
Na meg ez a fránya sárga talp és tenyér. Nemtom mit aggódik, nekem bejön ez a kreol bőr. Szóval még ritkább répku. Kiiktatom most vagy 2 hétig a répát, kivi vagyok mi történik.

Na akartam én még valamit? Ja, persze, Martinka megint elbűvölt, olyan jó csávó, nagyon kisfiús,de egyben huncut is nagyon,abszolút nem babás már! Szelektív gyűjtés: :D helyes!!! Petra is belenevelődik, mert 3 naponta a kukákig meg vissza sétálunk csak, tök célirányosan, végignézve ahogy anya tömködi a sárga kukába a flakonokat! :D

Brigó! Jó az a hajmosó izé! Tök praktikus. Ti hogy vagytok már?

Noémi! És Veronika? Jól van már?

omr
 
 


Rena: miért ne puszilgathatnád Petrát? Vagy ez összefügg a nagy cickókkal? :o És ezt a sárga tenyért sem értem. Miért baj az, ha sárga? És hogy jön ehhez a répa? Ha a répától sárga, az miért baj? Bocsi, biztos nagyon értetlen vagyok, csak olyan meglepőeket írtál, még sose hallottam ilyeneket. Még azt se hallottam, hogy cukros tejet kéne itatni a gyerekkel. Ez a fogyás miatt? Vagy miért?

Kép
Kép
tinu
 
 


Rena: sárga talp, tenyér azért van, mert sok répát eszik és a karotin miatt? Nem is tudtam!
Mondjuk a cukros tej engem kicsit megütött, sorry! Kiara simán is nyakalja a natur joghurtot is, tejet is, minek azt megcukrozni?
Passz, hogy mi lehet ez, de most már érdekel, utánnanézek én is a neten, hogy ha nagy a cicije, az miért gáz.

Kép
kernico
 
 


Eddig azt találtam, hogy megnagyobbodott mellek lehetnek gyerekeknél, ha anyatejet esznek, és sok női hormon megy át a babába (mondjuk Petra már eszik rendesen mást is) és ha nem az, akkor lehet hormonprobléma is!

Kép
kernico
 
 


Köszi NIki az utánanézést. Olyan villám volt tényleg ez a vizsgálat most, hogy már szinte a küszöbről kérdeztem.
Tudtok valami online gyerekdokit linkelni nekem? Megkérdezném ezt és a cukros tejcsit is. Én is sokat agyalok ezen,hogy vajon,miért?

omr
 
 


Rena!

Bitos hogy normális a dokinőtök? :shock: Már bocs, de én ezeken tök fenn akadtam. Szerintem ha még nem szokott le az anyatejről, akkor a cukros tej segítségével tuti lefog, de ez nem biztos hogy jó a gyereknek is. :? (bár ismered a véleményem....)
A növésen ne aggódj, majd nő a kövi hónapban. :wink:
Ez a cici dolog engem is érdekel, mennyire nagy? Nem is gondoltam, hogy ezt is figyelni kell. :roll:
Volt a sprektrumon (asszem) egy kísérlet, hogy valaki egy hónapig csak répát evett (más csak spenótot...) és nem sárgult be. Szóval állítólag ez nem függ össze.

AMúgy kösz mi már jól vagyunk, nem lett az orrfolyáson semmi baja Veronikának és már az is elmúlt.

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Rena!Ezt a tej dolgot majd én is megkérdezem a védőnőtől,kivi vagyok mit mond!A cukron lepődtem meg nagyon,anélkül próbáld meg sztem,ha egyáltalán meg akarod próbálni már!Lehet kapni Milupa junior gyerekitalt,ami még a tehéntej helyett van 1 év feletti gyerekeknek.Akartam venni Martinkának a gyógyszertárban,de nem kaptam.Vettem helyette Humana 3-mas elválasztási tápszert,lehet pohárból itatni vele.
Martinka kutacsa is elég nagy volt,6 hós korától 1 éves koráig 2 csepp Vigantolt kellett adni,valamint havonta 1 hétig Calcimuscot.Mostmár elég a Vigantol,talán nyáron abbahagyhatjuk.Emiatt sztem ne aggódj!

Azt a gyerekdokit nem próbálod meg utolérni,aki a Kismamában is írni szokot??Dr.Veres Gábor
Vendég
 


Noémi, abban biztos van valami, hogy a reggeli pár korty az ló..sz már neki, valami meg kell. De mondjuk tényleg azt én sem értem, hogy miért cukros. Amíg ki nem nyomozom,nem kap semmilyet! Mondjuk amúgy is,minek a tej mindenáron? Ez is jó kérdés. Mert itt van ugye Őzi, aki nem fog adni tejet és mégis felnő Levi. Kérdés,kérdés hátán. Azt hittem 1 éves kor után már nem lesz annyi homály a fejemben,oszt mégis.
Majd lefotózom este a cickókat és holnap megmuti.

omr
 
 


Rena: babanetnek is van dokija, szerintem nem rossz tanácsokat szokott adni, legalább is amiket olvastam tőle! Meg tényleg, amit Alexa írt, a Kismamás az is jó!

Kutacs: nekünk egy ideje be van már nőve, de azért adom neki nyárig a D-vityót, aztán majd megint az őszi-téli hónapokban.

Kép
kernico
 
 


Rena: már megint én! :oops: Addig a fehérje miatt lehet neki rizstejet is adni, asszem abba is van sok fehérje, de nem állati eredetű. Szójatejet inkább ne, mert az is allergizálhat, azt majd később.
De szerintem is felejtsd el a cukros tejet. Ez baromság!

Kép
kernico
 
 


Tudjátok mi jutott eszembe? Az anyatej édes. a tápszer édes. Gondolom, hogy a tehéntej is legyen édes,ezért kell bele cukor. Na de mi van, ha nem édes? A narancs se édes, mégis megeszi!

omr
 
 


Visszahipnotizáltam magam a rendelésre:
Doktornő: Leírom a tej bevezetését.
Asszisztens: Kinyomtatom, benne van az adatbázisba.
Doktornő: Á, leírom az gyorsabb.
Itt a papír: 1. nap 50 g tej, 1 csapott kkanál cukor, 2: ua, 3: 100 g 1 púpos, 4: 150 g 1 púpos+1 csapott, 5-től: 200 g 2 púpos.

írtam egy online dokinak, remélem válaszol

omr
 
 


Rena!Az nem lehet,hogy egyszerűen elmérték Petrát?Lehet,hogy vagy most,vagy a múltkor nem jól mérték.Nálunk 1x volt már ilyen.Aztán én szóltam,hogy az nem lehet,hogy fogyott!!Kiderült,hogy rosszul volt beállítva a mérleg! :shock:
Vendég
 


Rena,
nem egy őskövület a doki véletlenül? Mert valami ezer éves marhaság ez a cukros tej szerintem. egyébként a milupának az egy éves kor feletti cucca tényleg jó, mi most azt nyomjuk estére, reggel meg higított tejet is kap már néha. Szereti mindkettőt. EGyébként meg tényleg tej nélkül is simán lehet lenni.
ÉN is úgy tudtam a sok karotintól lesz az embernek sárgás színe, de ezzel nincs semmi baj...sőt tök sexy :wink: :wink:
Dalminak is volt nagy a cicije és tényleg az anyai hormonoktól anno, de ugye ez nálatok kilőve.
Vendég
 


Livi!!!

Hogy higítod a tejet Dalminak?Milyen arányban?Mennyit iszik egy nap belőle?
Vendég
 


Livi!
Hááát, 25 éves gyerekorvos. :roll:
Ja, én is most vettem Jó éjszakát Milupát a múlt héten valami Imunofortissal vagy mivel. Olyan nektek is?
Amíg el nem fogy, nem is erőltetem a tej témát.
Anyai hormontól meg nálunk is lehet végül is,mert most hagyta abba a szopit, illetve még picit ugye kortyolgat. De én úgy tudtam, hogy bennem inkább férfi hormon van sok, mert tök ragya vagyok mindig. :? :?: Bár 1 hete meg annyi női hormonom volt szerintem hogy húúúúha. Na ennek semmi értelme, sztem nem függ össze.

Alexa!
Ja, lehet, hogy elmérték. Meg olyan béna az a mérleg, tök pici sztem már egy ekkora gyereknek. Elég ha megkapaszkodik a szélében és már szarul is mér. Na majd ráállunk a szobamérlegre!

omr
 
 


25 éve! Nem 25 éves. Nem mindegy.

omr
 
 


Rena: nálunk is ujjbegynyi de nem mondta a dokinéni hogy gond lenne bár vigantol még marad nálunk is áprilisig kb de nem emiatt hanem mert amúgy is a téli időszakban úgy tudom három éves korukig adni kell vagy nem jól tudom :)

nika70
Salgótarján
 
 


Rena:
Annának sem nőtt be a kutacsa, így maradt a napi egy csepp D -vitamin. 1 éves kor felett elvileg már csak heti 5 csepp kell, ha a kutacs nem nagy.

Sárgaság:
Sütőtök, répa, sárgabarack. Ezektől be lehet sárgulni, ha folyamatosan sokáig azt eszi. Én arra szoktam ügyelni, hogy egy héten ezekből max. 2-szer egyen. De ha néha többször kap, attól még nem sárgul be a gyerek, csak ne azt egye egész héten.. Nekem is mondta a védőnő, hogy de sárga a gyerek, sok tököt eszik? Aztán mondtam neki, hogy erre mindgi ügyelek. Szerintem a neon mellett nem látott jól..

Cici:
Lehet hormonoktól... Mennyi a mellkörfogata? Lemérték?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Livi!
Boldog névnapot kívánunk neked! (megyek is csinálni mindjárt a táblicskut névnappal,jut eszembe. :D )

Mági!
Nekem mindig azt mondta a doki, hogy sütőtök, répa, kubu korlátozás. Kubut még nem ivott életében sem, tököt vagy 3 hója nem evett, a heti 2 répa sárgítaná be? :roll:
Mellét mérték, 45 cm.
Mizujs a villanyszámlával? Megkérdezzem apát a jogi dolgokról?

omr
 
 


OFF
http://www.xpango.com/fe/htm/login/register.asp

Nem akarok senkit zaklatni ezzel, aki akarja kipróbálja, aki nem attól bocsi - én is nagy ívben kerülöm az ilyet. Lehet választani valami ajit erről az oldalról (mobiltelókat) és kapsz egy ref számot és tovább reklámozod és akkor majd megkapod amit kértél ingyen.Ref. ID: 91197266 Bocsi mégegyszer, akinek wiwen ment és kirázta a hideg ettől, attól is bocsi.. :oops:

omr
 
 


Na akkor egy szülinapos kép és a cickó.

Kép

Kép

omr
 
 


Livi: boldog névnapot!
Amúgy én kérdeztem a tej higításáról a védőnőt és azt mondta, hogy nem kell higítani a bevezetéskor. Szóval én nem higítottam. Kapott már Tünci palacsintát, meg tejbegrízt is.

Rena: de az miért baj, ha a baba bőre sárgás a répától? Rosszat nem okoz, nem?

Kép
Kép
tinu
 
 


sziasztok.

nem tudom megnyitni a táblát :( :( :(

tej:

én van hogy langyos cukros tejet adok Patriknak hogy nem mindig kakaót igyon.párom mondta hogy ő régen kapott ilyet és nagyon szerette.cicatejnek hívjuk.én nem higítottam neki a tejet.egyszer próbáltam úgy csinálni a tejbedarát de nem ette meg.a mai tejek amúgy is higítva vannak.ha megnézitek a dobozt rajt van hogy 51% tej :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: szóval ha még ezt higítom..............

cici tényleg nagy :shock: :shock: :shock: :shock: én annó hallotam azt hogy normális ha egy újszülöttnek folyik valami a melléből,akár fiúnak is.(csecsemős mondta egy anyukának a kórházban)szóval nem hinném hogy baja van.ha nem fáj neki meg pláne.de azért kivi vagyok mi derül majd ki.

Patrik átt alussza az északát :lol: :lol: :lol: :lol: olyan jó aludni.bár a földön alszom vele de legalább nem kell fel kelni.

most is alszik még pedig a barátok közt utánn aludt el.

egy kérdés:

az mennyire normális hogy gyógyi mellet össz 2,5 napig napig tartott a bajom?????ebből 1,5 volt a "normális" mértékű,utánna már csak volt valamennyi.

Kép
Kép
ettike
 
 


HEló Lányok!

Köszi a névnapi köszöntéseket!!

Tej higítás: mivel Dalmi reggel benyom 2-3 decit, ezért higítva kezdtem, most úgy van, hogy kb 3/4-e tej.

Rena,
a milupás ital nem az amit te mondasz, ez kimondottan csak 2 év felett van és egy kis pöttyös bögre van az elején.

Kicsit szar kedvem van csajok...vagyis nagyon... A sztori ott kezdődik, hogy már sok nőgyogyit elfogyasztottam, mire megtaláltam a mostanit, akiről tééényleg csak ódákat tudok zengeni. Szoval pont olyan amilyen nekem kell. Erre ma reggel felhív és bejelenti, hogy kapott a napokban egy külföldi álláslehetőséget és elmegy... :cry: :cry: :cry: :cry: MEgértem őt egyébként, de aaaaaaaannnyiraaaaaaaaa sajnálom!!!!!! :cry: :cry: Ajánlott maga helyett valaki, de most megint új embert kiismerni, felmérni, hogy tényleg jó stb..szntem nem is kell magyaráznom.Ez van amikor egy ország nem becsüli meg a jó orvosokat.
Vendég
 


Livi: nagyon boldog névnapot!
Sajnálom a dokit, én is cseréltem még terhesen, gáz volt így! Na igen, kicsit jobban meg kéne becsülni őket, különben csak a sz@rok maradnak a végén!

Beszti: nem ám átsiklani a kérdésünkön! :wink: (Zetpol)

Kép
kernico
 
 


Rena,
félreírtam, 1 év felett van az ital és az van ráírva, hoyg junior.

Kernico,
Köszi, Köszi :D Az a szar, hogy Dalminális váltottam dokit és most megint kell ....kicsit a tököm ki... :oops: :roll:

ZETPOL,
engem is nagyon érdekel, mert én is akartam rendelni :shock:
Vendég
 


bacilivi:

hát nem lehet könnyű ilyenkor dokit találni :cry: :cry: :cry: :cry: én is ilyesmitől félek,hogy mikor jön kistesó addigra a mostani dokim nyugdíjba megy.pedig ő is rendes és mikor bent voltam minden doki fel akart ujra vágni de ő nem ment bele pedig győzködték.és neki lett igaza.szóval nem lehet könyű.

Kép
Kép
ettike
 
 


Rena:
A mi cicnk 46-os :) De Annának már szüetésekor nagyobb volt, mint a fejkörfogata, mindig meglepődnek, amikor mérik :)
Tegnap felállt a kiságyában, és kint van 3 rágófogunk :)
Rakok is fel képeket, ezen cici, fog, álldogálás látszik :)

Elmű:
Kiderült, rajtunk nem hajtanak be semmit, a lakóközösség tartozik az elmű elé. Szerződést akkor is köthetünk velük, ha nincs rendezve a tartozás :) Szuper!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1202814281.6695.jpg[/img] Kedvenc pancsis képem

[/img] Kép örjöngős:) és ott a fog!

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1202814340.5629.jpg[/img] áll 1

[/img] Kép kómásállós :)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1202814380.0279.jpg[/img] kívülről is megy ám!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Na kész a padlónk, van megint gépem. :D

Livi: sajnálom én is a dokit :cry: , remélem nem kell sokat keresgélned, hanem megtalálod rögrön a megfelelő dokit. Ne szorkodj névnapod is van. Boldog névnapot!
Kép

Mági: szuper, ez jó hír, szerződés kötés, és költözés ugye? :D :D Anna egyre ügyesebb, gratula felálláshoz és fogacskákhoz is. Csanádnak tegnap jött ki a 8-dik. Annának is mekkora haja van :D , de jó az elfántos lepedőtök. :wink:

ettike: 2,5 nap sztem is elég kevés, de lehet köv. hónapban majd bepótólja. :wink:

Tej: én tápszert adok min. másfél éves koráig, de evett már ő is palacsintát meg sütit amit tejjel készítettem, viszont a főzelékbe joghurtot teszek.
sziszi22
 
 


Mágnes: milyen jó nagy haja van Annának! Már én is várom, hogy ilyen legyen Szonjáé is! Szoktál bele csatot tenni, vagy copfozni?

Én most még nem kezdem el Szonjának a tejet adni amíg ki nem derítem, hogy mi áll az ekcémája mögött. Ugynis ha nem kenem egyszerre kiújul, sőt új helyeken is előjön. Úgyhogy tuti fennáll folyamtosan az oka. Most vettem hipoallergén mosószert, és elhagyom az öblítőt, helyette ecetet ajánlottak, az puhítja a ruhákat. Aztán ha ez nem használ, akkor gondolnom kell ételekre is. Mivel sajtot túrót, joghurtot már kap, lehet tejallergia is. Ez lesz a köetkező lépés, hogy ezeket elhagyom. de remélem, erre nem lesz szükség. Jövő kedden megyünk dokinénihez, lehet, hogy elküld bennünket allergiavizsgálatra is... Volt valaki ilyenen? Ezt hogy csinálják kisgyereknél? Ugye nem bökködik össze?

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Ezt a cipő dolgot nem értem, amit a doki mondott, mert milyen padló lehet az, ami nem kemény? Tehát akkor mindig kell ittbent szandál a gyerekre? Vagy szőnyegen nem? Más meg azt mondja, hogy eltunyulnak az izmok a lábán, ha mindig tartja valami... Én ha úgy igazán elindul, fél napot szandiban fogom "futtatni" felet mezítláb. Arany középút... :lol:

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Nem emlékszem ki írta, hogy minek tejet adni a gyereknek? (a nevekkelhadilábon vagyok még mindig). Kell az állati fehérje miatt, azt nem tudja előállítani a szervezet. Meg nem utolsó szempont szerintem a folyadékbevitel miatt se. Vízből, teából szerintem egy gyerek se iszik meg akkora mennyiséget, az esti reggeli tej megnyomja a mennyiséget. Persze én sem akarom egy éves kortól adni, (ha nem lenne ekcémás, akkor is várnék még picit, de legalábbis még a tápszert is meghagynám, mondjuk estére, reggel meg tej.)

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Rena párom regizett erre az oldalra és be is regizet alá de nem kapott érte pontot pedig csak úgy kapod meg ingyen ha amit kiválasztasz van hozzá egy ponttábla azt eléred. nekünk 27 pont kéne de már hárman beregizet alá és még egy árva pontos sme kapott :)

Livi: sajnálom a doki dolgot de tényleg ez van ha nem becsülik magyarországon a dokikat és most sokkal könnyebb külföldre menni mint régebben:)

Mi már eszünk tejes dolgokat de csak kimondott tejet csak mikor elmúlt egy éves akkor adtam:) tegnap tojásos nokedlit ettünk nagyon bírta nem is lett tőle semmi bajunk kicsit féltem ugyan a tojásfehérje miatt de hála istennek semmi gond:)

nika70
Salgótarján
 
 


Mi is megvagyunk! Vasárnap megvolt a második szülinapi buli is. Nagyon jól sikerült!
Ma meg voltunk ringatón Bazsit nem igazán kötötte, de a többi gyereket sem ahogy láttam én nagyon élveztem a sok mondokát és dalocskát.

Sziszi: iwiw-en nem tudtalak beazonositani megnéztem a táblázatot amit Reni csinált és azon sem voltatok rajta. Csanád ismerős volt, de nem voltam bizti benne, hogy kik is vagytok! :D Mindjárt visszaigazollak!

rena: nem is meséltél hogyan sikerült a vasárnap az uraddal! :D :D Romantikáztatok? Én is benne lennék egy ilyen napban! Hétvégén megyünk barátnőmékhez délután jakuzzizni. Már tökre várom!

zetpol cipő: holnap érkezik meg ha minden igaz majd mesélek milyen!

Livi: sajnálom a doki dolgot! nekem annak idején azért kellett váltam mert az én a dokim akit imádtam nem vállalt szüléseket csak műtéteket meg ilyesmit! Nekem nagyon bejött az új dokim is azóta is hozzá járok!

Mági: csodaszép a lányod! Bazsinak is tetszett! ( Rena ezt Petrának ne mond el)

Ma a baba mama klubban a férjem egy volt barátnőjének a lányával szüte össze a levet még nyelves csókot is váltottak!

Na megyek mert a gyerekem nem tűri, hogy nem vele foglalkozom!

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Na gyorsan, amíg fürcsizik apa és lánya.
Felhívott Ájvi, hogy Baba-mama torna folytatódik 500/alkalom, péntek 3 óra. Hát az már nekünk nem jó, nincs kocsim csak 3-ig. :( De ha már vonalban volt, megkérdeztem a cukros tejet és az xl-es cickókat. Válaszok:
A tejben kevés a szénhidrát, ezért nem árt pótolni :shock: :shock: :shock: :?: :!: Mondom: De egy csomó mindenben van, amit viszont kap mellé. Erre ő: Azért is kell bele, mert a tej hígitja a kakát, a cukor meg megfogja és így nem lesz híg cucc. Ühüm. Értitek. Na akkor ennyi erővel csinálok neki inkább banánturmixot, mert ugyebár a banán is fogja. Na jó, biztos kap majd cukrosan is tejet, meg kakaót is, karamellás tejet én is imádom, de azért minden nap ezt adni???

Reggel visszaolvasok, meg majd holnap felhívom a Veres dokit a Kismamásat.

omr
 
 


Ja, a cickót nem írtam. Valóban hormontól lehet, de még igazából most hagyta el a szopit, tehát még lappadhat, ha nincs szőrnövekedés is, akkor ne aggódjak. Az nincs.
Jócakát! Nagy fogyi döntő!!!

omr
 
 


Rena!
Megnéztem a képet Petráról, olyan kiemelkedőnek néz ki a cicije (nem rosszindulatból mondom), viszont megnéztem Veronika mellkörfogatát egy évesen 49 cm volt! (jóval nagyobb, mint Petráé) De nekünk nem áll el ennyire a cici-szóval valószínűleg a kettőnek nincs is köze egymáshoz, mi? :roll: NA azért ha nem felejtem el kövi hónapig, akkor én is rákérdezek a dokinknál.

Livi!
NAgyon boldog névnapot kívánunk!
Kép
Hú ez a dokiváltás nagyon bosszantó lehet, de remélem normálisat találsz és nem kell idegeskedned miatta.

Hopocsi!
Én írtam, hogy még nem adok tehéntejet a gyereknek és még legalább egy évig szerintem nem is fogok (max ételbe keverve). Szerintem már írtam, hogy uncsitesóm (3 éves lesz) hígabb tápit kap tej helyett-persze eszik azért tejes dolgokat, de sokáig ő sem kapott. Én úgy gondolom kevésbé teszek rosszat azzal, hogy nem adom a tejet még akár egy évig, mintha adnám és esetleg később (nem most, hanem akár 15 év múlva :!: ) különböző betegsége lenne emiatt.Nem ragozom, mert egy-két oldallal ezelőtt sokat beszéltünk róla, de aki allergia miatt nem ihat tejet annak nem hiszem hogy komoly baja lenne vagy hiánya...

Mági!
Szerintem jobb, ha felkötöd már most a gatyódat, mert a fiúk dögleni fognak Anna után egy pár év múlva. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Csuda szép és a haja... :o

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?