Új privát üzeneted érkezett!

Nnnaaa...

Megkóstoltuk az őszibarackot, bejött. Okés. 1. alkalommal mindig kiskanállal adom neki a cuccost biztos, ami biztos. Dehát azért folyékony cuccot inni is lehet felkiáltással a következő napon már cumiból ment a kaja. Gyanítottam, hogy esetleg nem fogja tudni olyan könnyen szívni, mert az sűrűbb, mint az almalé, de próbáljuk meg. Úgy is lett. Dolgozott rajta ezerrel, valameddig el is jutottunk, de nem bírta végülis megenni, úgyhogy a maradékot bekanalaztuk.
Az előző napon, és akkor is 1 óra volt a manőver. Következő nap elmentünk és többek között vettem 3-as, 4-es cumit is nem felbillenős, csőrös pohárkát (ez utóbbit amúgy is szerettem volna, de most különösen megalapozottnak láttam a dolgot, mert mi van, ha a 4-es cumi sem lesz elég...). Így tehát a 3. alkalommal a 3-as cumi került sorra, majd amikor láttam, hogy az sem az igazi, jött a négyeske. Ott is mérsékelt volt a siker, így a végét megint kanálkával ette meg. Szintidő: 1 óra. Szombaton jöjjék a pohár - gondoltam. Kipróbáltuk, finoman szólva sem tetszett neki a dolog, pedig jól csinálta - ha akarta. De nem akarta, helyette inkább magyarázott, hadonászott, kiselőadást tartott, nevetgélt, szóval mindent elkövetett, csak hogy enni ne kelljen. Ugyanakkor persze mind a két öklét egyszerre gyömöszölte az arcába, mondván éhes...
Nem vagyok erőszakos típus, de nem is lehet lerázni olyan könnyen, úgyhogy azért csak megettük - másfél óra alatt!!! (Őszintén szólva a végén már se türelmem nem volt, se vevő nem voltam a huncutságaira, pedig tényleg aranyos volt. Ha máskor vágja le ezt a műsort, akkor meg lehet zabálni, de a kaja közben szórakozást mérsékelten szoktam értékelni... :evil: ) És persze nem volt elég neki, hogy azon küzdök ezerrel, hogy egyen már, ha éhes, egyszercsak fogta magát, és úgy megküldte a pelust, hogy a bokámon éreztem az eredményt. Ezen a ponton olyan ideges lettem, hogy azt hittem felrobbanok, pedig azt nálam igazán nehéz elérni... Na, másfél órás tortúra után ő jól lakott, tisztába raktam, és közöltem vele, hogy márpedig a játszani illetve aludni fog most, mert nekem konkrétan el kell mennem fürdeni, úgy leszart. (Persze, nem parancsszóra tette mindezt, hanem ez már a menetrend nálunk. Kaja után fél órácskát játszik a szőnyegen, majd közben bealszik kábé ugyanennyi időre. Ezt használtam én ki.
Ja, és ha valaki azt gondolná, hogy az én idegességem esetleg befolyásolta az ő hangulatát is valamilyen módon, akkor az nagyon téved! Nem csak a szó szoros értelmében szart rám, hanem átvitt értelemben is... :evil: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )
Aztán jött a következő nap, azaz tegnap. Megint elővesszük a poharat. Kezdetben most sem lelkes, de azért már jóval együttműködőbb, és egész jól csinálja. De azért időnként feltett szándéka, hogy márpedig lenyomja ő torkán a pohárnak a csőrét...
Az egyik ilyen alkalom után egyszercsak öklendezik egyet, és színeset ásít az előkéjére. Gyorsan felkapom a vállamra, hogy az azon lévő fél négyzetméternyi pelusra alkosson inkább. Oda természetesen nem került, de a pólóm nyakára igen, kábé 50 forintos nagyságnyi területen. Nem baj, belefér. Még a vállamon volt, izgett-mozgott össze-vissza. Ilyenkor szokta a nyálát is folyatni, hozzá tartozik. Sikerült most is, egész rendesen a két mellem között. Nem baj, ettünk tovább. Ismét hoztuk a szokásos szintidőt: 1 óra alatt sikerült megennünk az őszilevet. (Hihetetlen, de igaz: akár kanállal, akár cumisüveggel, akár pohárral próbálkoztunk 1 óránál kevesebbel sosem úsztuk meg! :shock: :shock: :shock: :shock: :evil: ) Büfiztetés, tisztába tétel után érzem, hogy tök büdös ez a póló rajtam. Nem értettem, mert akkorát azért nem rókázott rám, de persze fogtam és levettem. És még büdösebbet éreztem. El nem tudtam képzelni, hogy most mi van. Aztán egyszercsak lenézek, és látom, hogy kígyót melengetek a keblemen, annak is a boa fajtáját... :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Azt hittem, hanyatt vágom magam. Amit én kívülről összenyálazásnak hittem, az valójában a pólóm alatti vuk volt. A széle jutott csak pólóm nyakára, a nagyja odabent landolt úgy, hogy azt észre sem vettem...
Úgyhogy a tegnapi etetésnek is az lett a végeredménye, hogy Anyuka szépen elment fürdeni, miközben az Édes Gyermek jóllakottan és önfeledten érezte magát. :evil: :lol: :lol: :lol: :lol:
Lesz szíves szólni az, aki ilyet tud produkálni! :D Kíváncsi vagyok, hogy ma milyen meglepetésben lesz részem... :?: (De már látom a fényt az alagút végén: ma és holnap megkóstolja a barack-alma papit, és ha az megy -márpedig miért ne menne-, akkor szerdától már azt fog enni, nem fogunk szórakázni az őszilével. Ezt a két napot meg csak kibekkekem valahogy... :roll: )



Erről a szerencsétlenkedésről ez a vicc jut az eszembe:

"Bal lábbal keltem fel. Felvettem az ingem és leszakadt egy gomb.
Megemeltem a táskámat és leszakadt a füle. Már félek kimenni
vizelni..."


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


h.nelli!

Ha már ilyen tempóban fejlődtök nincs kedvetek benevezni a pekingi olimpiára? Szerintem tarolnátok!

:lol: :lol: :lol: :lol:

Nagyon ügyesek vagytok!

:D

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Sziasztok!

Nahát szerelmes picúrok, ilyen nyilvánosan ezt a levelezést!!! :D

Emma irtó ari a képeken, nade Milu, azért a mi szívünjket is megdobogtatja!! Vigyázz Emma még ráhajtunk mi is! :D :D :D

I, csodálom a kitartásod! Én hagytam a francba a leveket, rögtön a péppel kezdtünk! A vicc: :D Anyuci meg örüljön, hogy el tud menni fürdeni, és nem bűzölög... volt olyan, hogy bevágtam a csajt a kompba (nem elítélni, csak fürdés idejére, nem agyonhasználjuk ám), begurítottam magammal, és amíg én zuhiztam, ő kedélyesen nézelődött!

Tekiroll, álomalátétről megy a privi! :wink: :D

Ildi

KépKépKép
dikó1
 
 

 
 

Tegnap szoptatás közben megint megszállt az ihlet:

Kép

Kép

Kép

Kép



Ez pedig ma reggel készült. Tudni kell hozzá, hogy amikor Apa letette, akkor szokás szerint középre rakta, hason. Majd kábé 1 óra múlva, már tök keresztben találtuk meg a kiságyában. Tartottunk is tőle, hogy éjjel föl fog ébredni, mert a keze vagy a lába beleakad a rácsba. Ehhez képest, nem hogy nem akadt bele, hanem bekúszott az állatkái mellé az éjjel, az ágy sarkába, továbbra is hason. Ez volt reggel, amikor felébredtem. Ehhez képest, amikor megkajláltam és fél óra múlva már visszanéztem ezt láttam:

Kép

:D

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Asszem így jobban látszik a lényeg:

Kép

Most már tényleg dugultam... Bocsika. :oops: :oops:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Dincuska :)
Hát nem szeretnék szemtelen lenni, de Milán baba sokkal de sokkal szebb :oops:

Azért hál istennek sokszor nem próbálgatja a felállást Brigi baba, mert még szerintem is korai lenne a kis lábának. Meg másszon először, amit csinál is, csak még nem normál módon :lol:

Szilvi :)
Jó a kép :lol:
Gratula a 6 foghoz!

Minden baba gyönyörű itt :lol:

Kelés- ébredés: hát én nem nyilatkozom, meg a végkimerülés határán vagyok :(

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Ezt szemérmetlen flörtölést itten kérem!!!! Koszorúslánynak lehet még jelentkezni? :lol:

Iccaka: Nem panaszkodom, egyszer vagy kétszer ébred szivornyázni, viszont eddig simán visszatettem és húzta lóbőrt tovább, most pedig pár napja miután visszateszem nekiáll játszani. A tök sötét szobában. Na ez anyának nem jön be, ugyanis addig játszik, amíg elér a kiságy végébe oda beékeli magát, majd mikor rájön, hogy innen aztán sehá tovább, elkezd zengedezni. Egy ideig ilyenkor újra cicre tettem, de a büdös kezd elkanászkodni, úgyhogy ma éjjel szigorú viszzahúzás-hátsimi-betakarás-otthagyás akcóba léptem. Tán 2X kellett eljátszanom, egy kicsit elégedetlenkedett, de mintha megértette volna, hogy 5 óra felé nem vagyok játékra kalibrálva... Na majd éjjel meglátjuk. :roll:

Ildi: álomalátét? ammi? kérném én is!

Éppen olvasztok nyári fagyasztott barackot. Háááát nem valami bizalomgerjesztő látvány.... Na mindegy bepróbálkozom. Nálunk ugyanis a kaki igen ritka vendég, olyan heti 1X-2X van csak....

I: hányós sztrori :lol: :lol: :lol: Mit akakr az a Dior, meg Bulgari a parfümjeivel!!!! Kismamák! Bukiszaggal nyomulunk!!! Ez a tuti!!! :lol: :lol: :lol:
v.erika
 
 


Jaaa: a képek naggggyon jók minden fiókáról!!!!!
v.erika
 
 


erika amiota eszik maja ezt azt kostolgat mindenn nap kétszer kakant....
azelőtt szinte egy héten egyszer
Vendég
 


Micsoda nagy szerelem folyik itt nyilvánosan :lol: .
"Pufilufi" veri Marcipánt is, pedig ő sem kicsi (a maga 9,2 kg-jával) - és mi már elmúltunk 8 hónaposak :lol:

Éjszaka: ma pl. egyszer kelt csak Marcipán, de szerintem azért, mert az előző napokon kifáradt :lol: . Gondoltam, ha kibújik egy foga, azért lesz pár nap nyugtunk. De mintha most még jobban szenvedne :roll:

Na, ha már ennyi képet tesztek fel, küldök én is egy tegnapi vásárlósat :lol: Kép
Kép
gyerekek nagyon élvezték :lol:

Kép
Kép
timóca
 
 


cscsi!
Én át látok ám a szitán! Ki tudja miket teszel te még szegény gyermek nevében!? Ki van zárva, hogy ő írta ezt a levelet. Szerintem te voltál az! Tudod, honnan tudom? Onnan, hogy nincs bedugva a klaviatúra a számítógépbe!

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Ha már most ennyire nászlani szeretnétek, akkor tudok egy tök rugalmas papot. Evangélikus. Érdekel titeket? :lol: :lol: :lol: :lol:



tekiroll!
Cékla: vizuális típus vagyok... :lol: :lol: :lol: :lol:


(Nemsokára itt a 15:00 órás őszibarack lében való fürdés ideje. Halált megvető bátorsággal nemhogy védőfelszerelést nem veszek, még azt is kipróbálom, hogy hogyan tud felnőtt módra inni a pohárból. Amikor egy icipicivel próbálkoztunk, akkor úgy tűnt megy neki. Kíváncsi leszek... :)

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


I, hogy sikerült??? :D

Erika, privi megy, hú de kíváncsiak lettetek! :D

Timi, nagyon édesek!!!! Marcipán pont elfér még a kis kocsiban, nagyon jó lehetett neki!

KépKépKép
dikó1
 
 


Dincus,de durva e za sok halálos sztori :( De főleg a másfél éves.Ez iszonyat, ki is rázotta hideg annyira rossz belegondolni is :(

Minden babáról nagyon cukee a kép :lol: :lol:

Pufilufi Kép de találóóó!Szegényt azért én is kinevettem magamban, ez azért naggyon durvaa!Szeptember végén született, mekkora lesz????később :roll: :roll: És ő kajál már, vagy csak cicizik?Ez érdekel még, Dincus? :wink:

Nem akarok itt lelepleződni, hogy a "fiatalok" magán levelezését olvasom, de ha megjegyezhetek Emmának valamit:Milu sokkalsokkalsokkal szebb kispasi!Én őt választanám :) Lehet Hannus is rástartol, annyira édes ahogy ott gépezik a földön :lol: :lol:

Én se nagyon gyümileveztem, talán 1 napot :oops: :lol: aztán másnap már adtam is a pépet!De simán ment!!

Ildi, én is úgy szoktam, hogya krumpli főzővízzel higítok :wink: Mivel én már leecseteltem, hogy a fagyós AT-nek mennyire rossz íze volt, kiöntöttem :oops: :(

Képzeljétek nekünk is annyira jönni akar már a foga, hogy iszonyatosan nyügi éjjel is.Ja, a kelések száma változó.Van, hogy csak 2x, de olyan is, hogy 5x-6x :shock: Kicsit már kivagyok!!!Tegnap is 1/2 3-tól 4-ig szopizott és ki is szívott mindent, mert a végén már csak az üres cicin cuppogott!Na, akkor beraktam az ágyába, már nem bírtam a kínlódást!Sírt kicsit, de 3perc múlva aludt, reggelig!Lehet bevezetem az új szokást?
Kicsit durva módszer, de én már naggyon kezdem nem bírni a nemalvást éjjel, nappal meg ugye a 100%-ot teljesíteni, már csak Eszti miatt is!Meglátom majd :!:


Köszi az érdeklődést, ma voltunk reggel mindkét gyerekkel a dokinőnél!Hanna már jól van, csak kijöttek rjta kiütések a láztól :( megijedtem, de az elmúlik!Eszti meg hurutosan köhög, és nagyon taknyol :( De legalább nincs láza!(kopp,kopp)egyenlőre!
Hát ez van!

mennem kell, fölkelt a kisebbik hercegnő!

Ja, gyorsba dobok 2 nyálcsorgató képet!Tegnap du. sütöttem egy kis fánkot, elvégre Farsang van :lol: :lol:
(de még este 6 előtt ettem)

Kép

Kép
manóci
 
 


Manó, azért ez nem ér, most tiszta nyál lett a billentyűzet... Ki fizeti meg a javítást? :D 8) :D

KépKépKép
dikó1
 
 


Ésssssssss igennnnnnnn!!!!!!! :D :D :D 50 perc alatt sikerült megkajáltatnom, és ebből kábé 10 perc volt a őszti-alma papival való ismerkedés. Egyre szebben csőrikézik, de azért még párszor ki kell próbálnia, hogy le tudja-e dugni a torkán. :D Ja! És ráadásul kétszer be is bóbiskolt... És nem öntött le senkit, nem ásított színeset. Sirály!

:D :D :D :D

Már akartam kérdezni korábban, hogy nálatok hogy van a büfiztetés. Mert ha én felveszem, és mondom neki, hogy büfizzen, akkor vagy büfizik, vagy nem, de én garantáltan megteszem. :shock:
Korábban csak kaja után büfiztem háromszor ugyanúgy, ahogy gyerekkoromban anyám elmesélése szerint. De amióta megszületett Manóvári Manó ezek elmaradtak, és helyettük azok vannak, amikor én akarom őt büfiztetni. Mi ez, ha nem pszichoszomatikus dolog? :shock: :) :) :)

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


manóci!

Én úgy hallottam, hogy a fánk kifejezetten jót tesz a beteg gyerekeknek. Még ha az anyukájuk esz meg, akár este 6 után is.
Úgyhogy, csak hajrá! ETTŐL pikk-pakk jól lesznek, fogadjunk! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


hmmmmm......fánk :shock: :shock: :shock:
nem tud valaki régebbi babadivat ujságot imádok kötni és hiányzik még egy pár uj példány :roll:
Vendég
 


milu a kis édes kár hogy már fogalat :cry:
http://www.freevlog.hu/play?v=u47a754cfe96b0
Kép Kép Kép
Vendég
 


Hűűűűű, de nagy a csend! 8) Készülnek az ebédek???? :lol:

Kérdés: Nálatok hány alvás van napközben???? Mert Tamara még mimndíg 3Xalszik, és nekem ez olyan soknak tűnik a nemalvós fiam után! 11 körül, 2 körül, és 6 körül szunyál olyan fél órát-1 órát.
v.erika
 
 


Erika :)
Nálunk is 3 alvás van még. Egy-egy regel és délután a babakocsiban, ezek ált. 1/2 órák, és egy nagyobb, ami változó: 1,5-2-2,5 óra.
És ha nagyon fáradt, akkor alszik még kora este is egy 1/2 órát, de akkor később megy aludni.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

Nyuff! Hogy csináltad ezt a színes-ffehér kombinációt? Nagggyon szép lett! (Persze ehhez elengedhetetlen volt ugye a csogaszép gyerek"anyag" is ;) )

Kép
Kép
petra78
 
 


3 alvás :o . Irigy-irigy :wink: Marcipán 1× alszik, van, hogy 1,5 órát, van, hogy 3-at. Illetve ha megyünk valahová, ellőfordul, hogy a kocsiban elszundít, de magától nem. (Livike viszont már rég nem alszik napközben :evil: - pedig olyan jó lenne, főleg, ha egyszerre aludnának :twisted:

Egyébként végre én is megjártam a dokimat - féléves kontroll. Minden OK. De fogamzásgátló ügyben nem tudtunk dűlőre jutni... (mivel nem tudom, hogy szeretnénk-e még kistesót) Bogyót nem akar a cukrom miatt felírni (ha nem muszáj), spirált meg azért nem, mert ha még akarunk babát... (bár attól eleve idegenkedek)

Kép
Kép
timóca
 
 


Nyufff: engem is érdekel, hogy csináltad az utolsó képet  :lol:

Kép
Kép
timóca
 
 


Timóca van olyan is hogy féléves kontroll??? Nem is tudtam! Vagy csak sima rákszűrés??? Nem mondta a dokim ezt a kontroll dolgot, meg különben sem szándékozom a háza tájára sem menni, új dokit kell lőnöm....
v.erika
 
 


Timi :)
Azért cserélnék olyannal, akinek éjjel alszik a babója, de nappal kevesebbet :lol:

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Milán és Emmácska! :)
Meg az összes többi babó is! :)

l: Ez a barackos sztori nem semmi. Én állítólag türelmes emberke vagyok, de lehet, hogy itt feladtam volna a próbálkozást. :)

Ildi! Köszi a privit! Tetszik… asszem elgondolkodom pár dolgon! :) A víztisztításon már agyaltam korábban is. Csak nem tudtam, hova forduljak.

Timóca! De jó dolga volt Marcipánnak a bevásárlókocsiban! :)
Van olyan, hogy féléves kontroll? Asszem le vagyok maradva! :oops: :o

Manóci! Fánk! Nyami ! Anyukáméknál holnapután lesz farsang és én nem leszek ott, hogy egyek farsangi fánkot. :( Mondjuk legalább nem hízok! :)

Erika! Én inkább összidőben mérem a napközbeni alvást, mert van, hogy kétszer alszik hosszabbat (de és du kb másfél órát), de van, hogy 4 rövidebb alvás van, vagy kettő rövid egy hosszú (erről az énekórák jutnak eszembe... Szóval akkor a gyermekem következőképp alszik: Tá-Tá vagy Ti-Ti-Tá vagy Ti-Ti-Ti-Ti) Uhh! Asszem, hogy fáradt vagyok! :)
Szóval így összesen 3 órát alszik kb.

Éjszakák és nappalok: Tudom, hogy telhetetlen vagyok, hiszen jó babám van, éjjel max egyszer ébred, és napközben is viszonylag jól alszik, én mégis ki vagyok merülve. Még akkor is, ha kivételesen nem csak forgolódok az ágyamban. Sőt, ha esetleg napközben ágyba kerülök, akkoris 8-ra mosottrongy vagyok. Szó szerint állva tudok elaludni. Most elkezdtem vasat szedni... Van valami más tipp, hogy hogyan éljem túl a napokat?

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Tekiroll :)
Szülj még gyorsan két csemetét, és mindjárt nem érzed a mostani állapotodat mosottrongynak :lol:

Viccet félretéve: igen, a vérszegénység okozhat fáradékonyságot. Csináltass egy vérképet. Egyél multivitamint. Kedélyállapotod jó? Nincs kisebb depid? Más tippem nincs nagyon.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Csorogtak a nyálak??Ez volt a cél :lol: :lol: :lol: Finom is volt!!

Judit,majáról nagyon klasszka képek :) a ff nekem is non tetszik!De megnéztem a videót is amit föltettél!Ne sértődj meg, de én úgy sajnáltam, szegényt!Olyan nevetséges abba a hintába, lóg ott meg himbálódzik mint egy bőregér :lol: :lol: :lol: De nem vitatom, hogy lehet jó neki!Bár ezt Szilvih-től kell megkérdezni, ő a szakember :wink:

Alvás: Én napközben abszlút nem panaszkodhatok nagyon jól alszik Hanna, úgy ahogy a nagy könyvbenmeg van írva!De. sétálni szoktunk, és a babakocsiban alszik,másfél-2 órát!Aztán itthon kis játék, du. meg egykor ebédelünk, utána kiságyba rakom, és 3 órát alszik! :) Viszont egyetértek Nellivel, én is inkább cserélnék azzal akinek éjszaka alszik :oops: mi most is 3x keltünk, szopi :( Én is már kivagyok :?

És ami kimaradt tegnap, Szilvih,csodák palotája tök jó lehetett! :) Klassz a kép is!Jó 5letet adtál vele, mert mi is terveztük már, hogy elmegyünk, de meg is feledkeztem róla, de most........ :wink: :lol: Úgyis esőt mondanak 7végére :(
manóci
 
 


Nelli! :lol:
Hát ez az, hogy mit fogok akkor kezdeni két gyerkőccel, ha már most kész vagyok? :o :(
Ez csak azért bosszantó, mert mindigis bivalyerős csaj voltam, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire ki lehet merülni. Pedig nem semmi életet éltem (két suli, 8 órás munka és heti 2-3 buli párhuzamosan meg sem kottyant).
Depi múlóban, csak ha újabb pofonokat kapok, akkor esek vissza.
Viszont lehet, hogy tényleg vas, mert pár napja szedem, és mintha egy hajszálnyit javult volna a helyzet. Lehet pár nap után érezni a vas jótékony hatását? :o

Kép
Kép
tekiroll
 
 


manoci élvezi ha sirna vagy valami akkor nem tenném bele szerintem jo neki de nem vitatkozok kinek a pap kinek a papné....

mindenkinek! a képet photoshoppal csináltam elvégre grafikus vagyok :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

:)

A mai napi őszit is kivégeztük. Nagyanyjára bíztam a dolgot, de olyan mérsékelt sikert aratott vele, hogy végül nekem kellett megkajáztatni. Amint meglátta a poharat ellenkezni kezdett, de megette -az eddigi legjobb eredményyel kábé fél óra alatt :) -, bár a végén most is biztatni kellett. Mondtam neki, hogy ha most ez megvan, akkor jó pár hétre eltesszük a poharat, mert papizni fogunk. Úgy tűnik hatott, mert bele húzott, és amikor kész lett, az volt a "jutalma", hogy a barack maszatos képét lenyalogattam. Lehet, hogy most azt mondjátok, hogy "pfúúúújjjj!!!", de neki tetszett. (Ami meg a bacikat illeti: előfordult már, hogy nem voltam eléggé résen, és miután a saját száján kipróbálta, hogy belemegy-e az ökle, az én szám, vagy orrom következett. Aztán villámgyorsan megint az ő szája... Szóval, ez sem gond már. :) )

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Sziasztok!

Csokinyuff! Nagyon klassz ez a kép! :D Kis csókosszájú! :D

Milán a mienk, el a kezekkel! :lol:

Rákszűrés: én sem voltam még, és már nagyon menni kéne... de pont akkor...van bajom... :(

Alvás: hát ma eddi 20 percet és fél órát aludt, ez a maximum, még talán egy 20-30-at alszik. Úgyhogy én is irigy a napközben jobban alvókra! :D

Manóci! Az a fánk irtó guszta, ennek örömére tegnap is meg ma is azt reggeliztem! :lol: Írsz egy receptet, még sose sütöttem!

Timóca: nagyon édesek a bevásárlásban segítkező manóid! :D

Mennem kell, nyöszörgés van. Tegnap voltunk egy kiscsajnál, 4 és fél hónapos. Nem igazán barátkozott, félt tőlünk. Csak az én lányom nyújtogatja mindenkinek a kezét? Olyan szép nagy hajacskája van! Meg szép kék szeme, ariii!

Kép Emma és Málna

dincuska
 
 
 
 
 
 


dincus!!!!
hááát kár pedig milánka nagyon jo party :wink:
édesek a lánykák

mi pedig ujra fogazunk alig bujt ki az egyik már jön is a másik.... :shock:
szegénykém még a kedvenc kajáját is alig nyüri le...
közben ugyanis a kezét rágja meg a kanalat mert fáj neki...

rákszürés nekem 2007jan 6.án csinálták lassan nekem is mennem kell :shock: :x
Vendég
 


Judit, :wink: ja,ja!De remélem tényleg nem bántottalak meg, Majácska egy tündér, nekem ez a csaka hintáról volt a véleményem :lol:
De rákszűrést hogy csinálhattak neked januárban?Akkor terhes voltál,nem??
/én úgy tudom, hogy terhesség alatt fals eredmény van, és épp azért van a 1/2 év is mert a 6 hetes kontrollon ami szülés után van az is fals eredményt mutathat!
Nekem is most kellett mennem januárban, hogy eltelt a 1/2 év!

Viszont azokon nagyon csodálkozom akiknek az orvosa ezt nem mondja, és nem is tudnak róla, hogy menni kell :roll: :roll:
Pont ebben a világban amikor a csapból is ezt szajkózzák, hogy ha rendszeresen eljárnánaka nők szűrésekre akkor nem lenne ilyen elszomorító adat a betegségben :!:
Ugyhogy csajok menjen aki nem volt, fontos nem szabad elhanyagolni!

Dincus, nyomás :wink: Csabinkhoz akartál menni?Tudod már magánja van.Amúgy az én dokim olyan kis lelkiismeretes, hogy még a melleim is meg akarta vizsgálni, csak mondtam hogy szopi van még!Így tárgytalanná vált a vizsgálat felső része :lol:
Fánk recept tök egyszerű, és hamar megvan!A receptes topikunkba leírom, jó?nem akarom itt "foglalni a helyet"!
Emmánk a szebb :oops: itt is :wink: De a hajibaba is ari!

I, :lol: :wink: csókolódzás, nem fúj!Szerintem, mi is puszilkodtunk már össze, szájból-szájba!!
Én meg soxor úgy érzem, hogy szerelmes vayok a gyerekeimbe, pedig lányok!De akkor is :) Valakinek ez is furcsa.

Miért nincs ma Született Feleségek?????Vége egy évadnak, vagy a Fogyik miatt?Tudja vki?
manóci
 
 


Szylvi,most láttam csak e z aBounty - torta isteni lehet :) Le is írtam a receptet!Lehet megcsinálom valentin napra :wink:
/én is hullalát szoktam használni, sokkal jobb mint a sima tejszín :) :wink: /
manóci
 
 


Sziasztok!!

Tényleg, menni kéne rákszűrésre!!! Pedig olyan jó, hogy egy jó ideje nem maceráltak "odalent" :oops:
Ti a magándokihoz szoktatok menni? Az enyém Bp másik végében rendel, és ssajnálok is érte 10 körüli összeget, úgyhogy sóher módon én sztk-ban szoktam csináltatni :oops: Az 5 perc ide, és nem kell várni. :lol:

Manóci, Született feleségek :x

Fontos!!
Ha valakinek van olyan férjecskéje, aki 100 alatt keres, és két gyerek van, akkor igényelhettek üdülési csekket, sajnos a Gyedeseket az idén kizárták... :x :x

A szájból-szájba dolog azért nem túl egészséges, lévén a mi szánkban sokkal több aktív baci van, ami őnekik még elég brutális lehet, a fognyűvő manócskákról már nem is beszélve... :roll:
A halálom pl. az, amikor leesik a cumi, aztán anyuka becupp, majd betol a gyerek szájába. NYugtassatok meg, hogy ilyet nem csináltok... 8) :lol:

Napi alvást a múltkor leírtam, nálunk is minimális... De legalább nem koránkelő a lelkem (egyik sem, ) szerintem én akkor pótolok. :roll: Meg fel sem ébredek igazán éjszaka, tegnap éjjel is majdnem Dorkát álltam neki szoptatni... :lol: :lol: :lol: :shock:

Timóca, Dorka sem alszik nálnuk 2 éves kora óta... Az oviban hülyének néznek miatta, érdekes, a nem ovis ismerőseim körében meg olyan sok ilyennel találkozom...

MEgy vki torkoskodni csütörtökön?

Kép
Kép
szilvih
 
 


Jó is, hogy szó esett a rákszűrésről. Be kell jelentkeznem! Ráadásul én félévente járok korábbi problémák miatt..... Na szal nem véletlenül kell dokit cserélnem.....

Született feleségek :cry:

Néztem ezt a fogyisót, de jó, hogy nem ennyit kell lefogyiznom!!! :lol: :lol: Én most -3 kg nál tartok. (És még hátra van 9 :lol: :lol: )
v.erika
 
 


szilvih!

Felőlem nyugodt lehetsz, én nem használom a gyerek cumiját. Igaz megtehetném, mert ő egyáltalán nem cumizik. :D

Nekem a kutya sem említette, hogy fél év múlva el kéne kocognom dokihoz. :shock: Amúgy is akartam menni, most már ezt is tudom.

Dorka szoptatás: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


Fogyásról meg semmit vagy egy szót se, jóóóóóóóóóóóóó!? Kábé 15 kilótól kéne megszabadulnom, csak azt nem tudom, hogyan. Ahhoz, hogy mozogjak ennem kéne, de gyakorlatilag nem eszem. Reggel 8 előtt egy péksüti egy pohár tejjel, és utána általában már csak délután 5-6 körül van kaja (általában hideg, de ha nem, akkor is valami főzi féleség, lecsó vagy hasonlók) Közte semmi, csak iszom. (Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt példa mondjuk este tízes kajára, de ez csak elvétve fordult elő) Félre értés ne essék, nem koplalok, csak egészen egyszerűen nincs étvágyam, illetve nem vagyok éhes. A súlyom az visszament a terhességem előttire, az okés, csakhogy itt figyel be a már akkor is meglévő 10-15 kg... :( :( :( :( :( És annak ellenére, hogy alig eszem és szoptatok itt jól meg is állt.

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


MAnoci dehogy bántottál meg nem vagyok sértödös.
igen terhes voltam de megcsinálták aszzem három hetes voltam.
Lehet ez nem volt éppen szabályos de mostmár mindegy.
fogyás twshoppos vackot használok nekem bejött igaz nincs sok feleslegem csak a bőröm lazult meg de ezen is segitet nekem:)
jahh és nem utolso sorban a csikok is halványulnak

szilvih én pl még soha nem kaptam be a cumiját....még szülés előtt láttam a babavilágba hogy azt nem szabad
a szájra puszi dolog szerintem nem undi igaz nálunk ez csak véletlen fordul elő igaz sokszor én is ugy érzem szerelmes vagyok a kislányomba :wink:
Vendég
 


Cumi lenyalás: pedig a közmondás is azt mondja: első gyerek cumiját lefertőtlenítjük, a másodikét lenyaljuk, a harmadikét a kutya nyalogatja :lol:

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


:D :D :D :D :D :D :D

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Sziasztok!

Lányok, tényleg versengtek a fiamért? :wink: :lol: 8) Jaj, ez annyira nagyon jól esik! Tényleg jó parti ám, és nem utolsó sorban megbízható, udvarias, nőket tisztelő férfiú. Most épp a kiságyban énekelgeti magának az altatót amíg anyja inkább a gép előtt ül :)

Pár napja figyeltem meg, hogy amikor fürcsi előtt levetköztetem és kicsit leteszem a szőnyegre pucérkodni nem kúszik úgy ahogy szokott. A meztelen hasát nem húzza a földön, hanem négykézlábra emelkedik, de az egyik lábát talppal teszi le. Ettől olyan kis féloldalas lesz, és amikor elindul így, olyan kis bicebócás (én Maugli-mozgásnak hívom) annyira édes, hogy elmondhatatlan!
Közben elhalkult az ének, benéztem és alszik a drága :D
Alvás-ügyben szerencsés vagyok, napközben 3x alszik kb. 1 órát, este meg 9-től 7-8 -ig. Szuszókáját apájától örökölte :) Hiába, választani tudni kell.

Lányok, kicsit reklámoznám magam :oops: Megpróbálok egy kis aprót keresni a gyed mellé, és megcéloztam rajzfilm-piacot. Csinálok majd egy oldalt, ahol jobban utána lehet nézni, de rajzfilmeket, gyerekfilmeket, minimaxos dvd-ket, a legújabbakat is be lehet nálam szerezni. (Thomas, Noddy, L'ecsó...)
Tulajdonképp bármilyen filmet tudok hozni, kicsivel a piaci ár alatt. Ha szeretnétek valamit, keressetek meg. Köszi :) :lol:

Csilla
Vendég
 


Csilla :)
Múltkor a kórházban láttam egy kisfiúnál az Best of Elmo-t. Ha esetleg ezt meg tudod szerezni 18-ig, megköszönöm.
Brigi is a lábaira állva mászott eddig. Tegnap kezdett el normálisan mászni, bár néha még visszatér a bakkecske mozgáshoz :lol:


Viszont megint egy oolyan időszaknál tartunk, mikor 1,5-2 óránként akar enni. Persze ennyi idő alatt nem lesz sok tejem, így örökké szoptatok. Mást meg nem fogad el, örjöng, ha látja :(

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


milu.... hmm a drága!!!!
én kis majám éppen alszik de napközben csak kint hajlando elaludni.
ma megyünk ellenőrzésre azt hiszem ki fog akadni a mérleg azt hiszem meg a centi is...
Ha megjöttünk elujságolom mekkora az én "kis" babám...
Vendég
 


na megjöttünk Majám 7és fél kilo :shock: :shock: :shock:
na meg nagyon mérges is lettem a doktornő mindig kitalál hülyeségeket mult honapban nem volt mája most kancsal és csipőficamos.... egyszoval elegem van
persze az ultrahang nem mutatott semmit utálok oda járni mindig valamivel paráztat....
arrol nem is beszélve hogy folyton összekeveri a lányomat más gyerekekkel és utálom az olyan kérdéseket:
mennyi potlást kap?
már megint szájpenészes??stb...
nem kapottsoha potlást és nem is volt szájpenészes csak egyszer... Kép Kép Kép
Vendég
 


Judit,válts gyerekdokit, az egy f....z! :twisted: Én is útálom az olyan orvosokat akik összekevernek.Szerencse a mienk mindíg képben van, annyira jóérzés, így azt gondolom fontosak neki a kis betegei :)


Csilla,filmek :) persze, persze!Minket Eperke kalandjai minden mennyiségben, és a régi /mi időnk beli/ mesefilmek jöhetnek.Küldj majd esetleg listát, hogy mik vannak, és úgy egyszerűbb válogatni :wink:
Milukának gratula mászáshoz :)
Mi is már kezdünk mászni, épp néztem simán eljut pillanatok alatt, ha valamit kiszemelt :wink: De még félig kúszik :lol:

I,én is 10-15-től szeretnék megszabadulni :? Még ugyan nem méreckedtem, de talán van már valami hatás aaz egy havi nem vacsizásnak is :wink:
Szerintem te is hiába nem vagy éhes próbálj meg legyűrni du. valamit, és 6 után már semmit!Csak vizet, max.Be kell jönnie, nálam mükszik :wink:

Szilvih,jól hangzik ez az üdülési csekkes dolog, de mi az, hogy lecsúsztak a Gyed-esek?hát mi is azon vagyunk,Ez akkor mit jelent?
Cumi lenyalással egyetértek!Szerintem sem túl jó dolog :evil: Én el sem tudnám követni, mivel az én kiscsajaim csakis újjcumiznak!hannusnak pl. még játszani sem kell a mű cumi!Múltkor a szájába nyomtam hátha rágódik rajta, de tökre fintorgott, és köpte is ki :wink:
manóci
 
 


manóci nálunk csak egy gyerekorvos van :evil: :cry:
Vendég
 


Ez az manóci, csak így nőesen! :oops: :D :D :D :D :D :D

Amíg terhes nem lettem, addig normális volt a viszonyom a kajákkal. Amikor viszont már vártam Kisnyulat, olyannyira nem voltam kívánós végig, ahogy azt kell! Majdnem, hogy kényszerből kajáztam, de nagyon figyeltem, hogy mit eszem. Közvetlenül haza jövetel után még az sem érdekelt, hogy mi nem érdekel, annyira kifacsarva éreztem magam. Egyfolytában aludhatnékom volt, és csak a szoptatással szakítottam meg szinte. Hiába nem kellett főznöm, abszolút hidegen hagyott, hogy ennem kell. (Dacára annak, hogy persze tudtam, hogy kell a tejhez is.) Azóta annyit javult a helyzet, hogy most már valamelyest érdekel a kaja, de enni továbbra sem igen eszem. Ez most vajon hormonális (és a szoptatás befejezésével véget is ér???), vagy én vagyok a hülye...? :shock:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Szilvih, és Nelli DÓRIJÁNAK Nagyon Boldog Névnapot!!!!!!
Kép
manóci
 
 


Sziasztok!

I: irígykedem a kajához tanusított méla közönyöd miatt!!! :lol: Átadhatnál belőle! :lol: :lol: :lol: Nekem napi program, hogy mikor mit, mennyit, mit nem, miért nem..... :oops: IIIIIImádok enni! :(

Elfelejtettem írni, hogy valamelyik nap elvittem Babust szemészhez, ugyan nézze már meg kancsal-é a gyerek. Megvizslatta, de azt mondta anatómiailag ép a szeme, nem lát kórosat. A széles orrnyereg miatt is lehet álkancsalság időnként, de majd 3 hónap múlva vigyem ismét. Pupillát tágítanak és megnézi újra töviről hegyire. Jó lenne kihagyni ezúttal a szemüveget.....

Nelli: nálunk is nehézkesen megy a hozzátápi, pedig olyan finiket csinálok a kis büdösnek, de konkrétan meg akar fulladni tőle :shock: Kitartás!

Csilla: film lista, árakkal jöhetne! Érdekel engem is!

Jó éjszakát mindenkinek!
v.erika
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?