Új privát üzeneted érkezett!

Monic!

Nekem csak picit szokott feszülni mensi előtt a mellem, de amióta inszemeznek az utrogestan nagyon bekavar. Egyik hónapban nagyon feszült, a következőben nem, a múlt hónapban meg még a melltartót is alig tudtam elviselni magamon, most meg szinte semmi... Nem baj, ezen nem akarok már filózni, hétfőn minden kiderül! :wink:
És Te érzel már valamit?

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Nemoné!
Laptető? Kicsit!
20150601134430
 
 


Nahát, már megint? :D

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 

 
 

Jó reggelt mindenkinek!
Látom másnak sem egyszerű a munkahelye. Nálam amikor megcsinálták a laparoszkópiát egyből azt gondolták, hogy terhes leszek, és fel akartak venni egy utódot. Nekem nem volt kedvem még egy csajjal osztozni az irodán, elég az az egy is aki most van. Kicsit nehéz a felfogása szegénynek, én meg nem szeretem többször ugyanazt elmondani. ÉN úgy tervezem 3 hónapot dolgozom majd ha sikerül a babaprojekt. Azalatt szerintem ki lehet okosítani az utódom. Csak addig bírja ki a főnökök szeszélyeit! :)
Vicuska
nagyon szépen köszönöm amit a priviben irtál. Tavaly pont a másikhoz volt időpontom, de hiába, mert a nővér kiszólt, hogy menjek haza mert a doki 2 órát műt, és utána meg már nem fogad senkit. Akkor begurultam és többet nem mentem. REmélem a másikkal nagyobb szerencsém lesz.
dita75
 
 


Réka: Nagyon sajnálom.. :( De ne add fel, amíg van két sejtecskétek és egy méhecskétek, addig van remény! Drukkolok Neked! :wink:

Vicuska: Végre vége, már nagyon vártam. :) Holnap megyek is a dokihoz a receptért (remélem nem talál cisztát, és mehet a 4. inszem).

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
denika
 
 


Vicuska
Egy hét múlva megyek a dokidhoz. Azt furcsállottam hogy este 1/2 8-kor még rendelnek? De legalább igy el tud jönni a kedvesem is, mivel ő 1/2 7-ig dolgozik. Annyira izgulok. Én minden új dologtól a csodát várom, de úgy gondolom ezzel a többi sorstársam is így van (volt). Szabályszerűen előjönnek a tünetek, rosszul vagyok, nem bírok szagokat, ingadozik a hangulatom.... veletek is történik ilyen? Szerintem a "tesztgyár" a vagyonának felét nekem köszönheti. :)
dita75
 
 


Nemone!

Nekem mellfeszülésem van, de ez minden mensi előtt így szokott lenni, mindig 1 héttel kezdi mielőtt megjön és ez most is így volt.
De a csajok azt mondják, hogy ne adjam fel, mert ez akár mást is jelenthet. :wink:
Tesztet majd később csinálok.
Amúgy semmi extrát nem észlelek magamon.
monic80
 
 


Monic!

Feladni tényleg nem szabad! :wink: Akkor továbbra is Kép

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Hová tűnt mindenki? :cry:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Sziasztok!

Én ma már dolgozni voltam! :?

Akkor most nincs tesztelőnk? :roll: De már! Valaki holnap????

Drukk ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
ezerrel minden meginszemilált megterhesedőnek! :wink:

Kép
bettike
Eger
 
 


Denika!!!!!!!!
akkor hajrá 4.inszem :lol:

Dita!
biztos este 1/2 8?nem reggel? :shock: lehet ügyel,vagy nem pénteken mész?mert akkor magánrendel este :roll:
sok sikert!nagyon édi dokimolyan kicsit szórakozott professzor típus.....és mindenki dícséri..... :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

A következő tesztelőnk Nemone lesz, én még nem csinálok tesztet, szeretnék még reménykedni egy kicsit :wink:

Bettike!

A munkahelyen ne hajtsd túl magad, neked most azzal kell foglalkozni, hogy a babátok megtapadjon! :roll:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Sikerült gyártanom egy vonalzót, már vagy 1 órája szenvedtem vele, de végül sikerült!!!!!! :lol: :lol: :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Jó reggelt!

Monic!

Klassz a vonalzód!!!!
Azért, ha hétvégén nem jön meg, akkor lőssz nekünk egy tesztet?

Szezsóka!
Neked sem jött még meg, ugye?
20150601134430
 
 


Sziasztok!

Desviki!


Ígérem, ha hétvégén nem jön meg akkor jöhet a teszt! :wink:
Bár mostmár a mensi előtti érzelmi hullámok is rajtam vannak, minden apróságon felhúzom magam, egyszóval zabos vagyok. :evil:

De a remény hal meg utoljára :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Sziasztok!

Nekem úgy néz ki ma végre megjön normálisan. Azért még csináltam egy tesztet, hátha… de persze negatív.. Köszönöm a drukkokat!

A még versenyben lévőknek nagyon-nagyon szorítok!!! A babás táblának tovább kell gyarapodnia! És fog is :wink:

Apával tegnap hosszan tanakodtunk, hogy mi legyen, hogy legyen. Végül megegyeztünk hogy meddőségi centrumba csak lombikozni megyünk, és végigcsináljuk a 6 inszemet még itt a kórházban. A mostani ciklusban belevágunk az 5.-be, a február eleje még nem lesz annyira sűrű munka szempontjából Apának. Ma délután felhívom a dokit és vele is megbeszélem. Szóval márcsak rajta fog múlni, meg a tüszőmön :-D

Ja, és egy statisztika: 6 inszemből 15-20% az esély a teherbeesésre! Még nem tudtam eldönteni, hogy ez jó vagy rossz :?

Puszi

SzezsoKép
KépKép
szezso
 
 


Szezso,

szerintem ez a statisztika jót jelent, mert akkor egy inszemnek sikerülnie kell a hatból. Ezért lehet, hogy a következő ciklusban köszönt be hozzátok a baba. :wink:
Én személy szerint azt hittem, hogy az inszemináció majd csodát tesz mindenkivel, és kezdem belátni, hogy ez nem így van :cry:
Ha pedig nagyon olyan, hogy meg akar jönni akkor meg jöjjön minél előbb, hogy jöhessen a következő inszem.

Ha nekem megjön akkor elbeszélgetek a dokimmal a tüszőrepesztésen, mert most nem kaptam szurit és szerintem nem ártana, bár én nem vagyok orvos :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Jó hétvégét mindenkinek!

Akinek kell egy kis rásegítés azoknak küldöm: Kép


Kép

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Évi, Bettike,

vannak már tüneteitek? Remélem, hogy már mindketten meg vagytok terhesedve! :lol:

Nekem nagyon mensire áll a dolog, de ha jövő hétig nem jön meg akkor tesztet fogok csinálni. :roll:

Nemone, Czinkeb

veletek mi újság? Remélem, hogy jövő héten előálltok a zebrákkal :wink:


Czinkeb,

az államvizsgád jövő héten lesz, vagy a héten volt? Nem tudom biztosan, ezért lehet, hogy most visszaolvasok pár oldalt, hogy képben legyek :oops:
Szezso,

nagyon sajnálom, hogy megjött, a következő inszem sikerülni fog :!:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Sziasztok!

Csak egy röpke bekukkantás, mert melózni kell ma is! :twisted:

Mindenkinek drukkok, meg terhes tünetek szállnak! :wink:

Monic! Tünet?
Amennyit akarsz annyit tudok produkálni! :lol:
(cickófájás, feszülés, idegbetegség, hiszti, feszültség, ma kávé illat undoritisz, két napja rügyezés)
Lassan szinte mindent tudok produkálni, vagy bebeszélni! És még csak 5 nap telt el az inszem óta! :lol: :lol: :lol:

Kép
bettike
Eger
 
 


Sziasztok!


Bettike,

nagyon jól hangzik, ezek nagyon tüneteknek tűnnek :wink:
Szerintem főleg a kávéundor utal rá :lol:
Nagyon-nagyon szorítok, hogy zebrás teszt legyen a vége :!: :!:

Nekem mellfeszülésem van, tvábbá ma megint úgy fáj a fejem, hogy majd szétrobban. Próbálom bírni gyógszer nélkül.
Ebédre is gyors egy spagettit dobok össze aztán próbálok pihenni, hogy hátha elmúlik magától a fejfájás!

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


monic: Nyugodtan bevehetsz egy szem algopyrint ha fáj a fejed. Azt lehet kismamáknak. Hidd el, hogy nem ártasz vele, talán az még jobban árt ha hagyod, hogy fájjon. Én is vettem be múlt héten, nagyon fájt nekem is.

Szilvi

Lilypie Maternity tickers

src="http://lbyf.lilypie.com/5JRlp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers" />
szilvaqueen
 
 
 
 


Szilva,

köszi a tanácsot, be is veszek egyet mert ez a fejfájás nem akar megszűnni. Csak azt nem tudom, hogy ebben a nagy napsütésben hideg vagy meleg front van? :?:

Gratulálok Bogihoz és Botihoz, az a legideálisabb párosítás, ha egy kisfiú és egy kislány érkezik.

Nekem is van ikertestvérem, de az enyém lány, én vagyok a fiatalabb 8 perccel, amit hallgatok is eleget tőle :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


monic: :D

Szilvi

Lilypie Maternity tickers

src="http://lbyf.lilypie.com/5JRlp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers" />
szilvaqueen
 
 
 
 


Sziasztok!

Monic! Fejfájás elillant? Az is egy babás tünet! :wink: Holnap egy teszt? :roll:

Nagyon ritkán írtok! :evil:

Kép
bettike
Eger
 
 


Halihó!

Monic: és pontosan mikor fogod azt a tesztet megcsinálni? :lol:

Czinke: még mindig tanulsz?? Teszt vagy valami ilyesmi?

Nemone: nagy drukk hétfőre!!!!

Évi????????

Bettike: te terhes vagy és kész! :lol:

Többiek???

Rólam: szerdán megyek UH-ra az 5. inszemhez...

Pusz

SzezsoKép
KépKép
szezso
 
 


Sziasztok!

Szezso,

nagyon aranyos vonalzód van :lol:
Majd gondolok rád szerdán, hogy szépek legyenek a tüszőid! Most biztos sikerülni fog! Te szoktál tüszőrepesztő szurit kapni?
Én eddig nem kaptam és ha ez az inszem nem lesz sikeres akkor a dokival megbeszélem a tüszőrepesztést is.

Bettike,

most nem értem, az a terhestünet ha fáj a fejem, vagy az , ha nem?
Vettem be rá fejfájás csillapítót és azóta nem fáj.
Viszont ma nagyon elfáradtam, mert a házat festés után ma pakoltuk vissza, vigyáztam magamra, de zért jól elfáradtam. Este nem kell majd elringatni! :lol:

Tesztet valószínűleg kedden csinálok (ha addig nem jön meg), mert nem vettem még. Volt egy itthon, de annak lejárt a szavideje és kidobtam. Ebből is látszik, hogy nem vagyok valami nagy tesztelős. :oops:
Utoljára akkor teszteltem amikor még nem akartunk gyereket és megijedtem, hogy beköszönt a gólya.

Évi,

mi a helyzet veled? Megterhesedéssel hogy állsz?

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Ja, és Czinkeb,

teszt volt már? Remélem zebrás vagy már! :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Jó reggelt!

Szezso!

Drukk szerdára!

Monic, Czinke!
Drukk nagyon!

Monic!
Én pl. a teszt hetén minden este 8 után bealudtam!

Évi!
Hogy vagy? Érzelm vmit?
20150601134430
 
 


Sziasztok,

éjszaka nagyon görcsölt a hasam, azt hittem, hogy reggelig meg is fog jönni, nem győztem kimenni megnézni, hogy mi a helyzet :shock:

Nem tudom mi lesz ennek a vége, attól tartok, hogy holnap reggel már kellemetlen meglepetés fog érni, de lehet, hogy még ma.
Próbálom szokni a gondolatot, hogy ne essen rosszul ha megjön, ha meg nem jön akkor az nagyon jól fog érinteni. :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic! Tipikusan leírtad azt, amit eddig az általam olvasott kismamik! :lol: :lol: :lol: :wink: (a fejfájás az a tünet - most meg az, hogy olyan mintha megjönne)
Drukk!

Hétvégén ki mit csinál vagy csinált? Úgy el vagytok veszve! :?

Kép
bettike
Eger
 
 


Az én hétvégém takarításból és pakolásból állt, de úgy néz ki, hogy nagyjából visszaállt a rend.
A ma délelőtt a pihenésé, utána családi ebédre megyünk.

Bettike,

és a kávéundor megvan még? Mert az is tünet ám! :wink:
Én nem szeretem a kávét, ezért így nem tudom kipróbálni magam. :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Bettike!
Nálunk össznépi pihi és gyógyulás volt, sajnos még a kórság kerülget. Ma pedig már főztem.

Úgy döntöttem jó lesz még néhány pihi nap itthon nekem.
20150601134430
 
 


Sziasztok!

a tesztelőknek megadrukkok!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Szezso!
hajrá 5.inszem!!!!!!!! :P

én holnap megyek UH-ra,7.naposra.kérek baloldali tüszőérlelőket :lol: :wink:
Vendég
 


Halihó!

Monic: drukkhegyek keddre! :D Tüszőrepesztő :arrow: igen, én mindig kaptam és kapni is fogok. Így a tuti, főleg 1 tüszővel.

Desviki: jó pihenést és kórság-űzést! :D

Vicuska: akkor gondolok Rád és a bal oldaladra holnap :lol: :lol:

Bettike: jó a Te vonalzód? :roll: biztos csak 11 nap múlva tesztelsz?

Nemone: Nálad holnap lesz a nagy nap, ha jól emlékszem?? Majd jelentkezz a jó hírekkel!!! :-D

Többiek???

Én mindjárt gatyába rázom a vonalzómat, mert még csak 2. napnál tart :evil:

Csók

SzezsoKép
KépKép
szezso
 
 


Szezso! Látom megnevelted a vonalzódat! :lol:
Az enyém a doki ajánlását számolja! :wink:

Vicuska! Hajrá bal oldal! :lol: :lol: :lol:

Desviki! Jól teszed, a legjobb otthon!

Monic! Én sem kávézom, mert megy a hasam tőle! De apjuknak készítek! Ma reggel nem volt undoritisz! :?

Nemone! ¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤ :wink:

Kép
bettike
Eger
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Nemone,

mi újság? Remélem, hogy jó hírekkel jössz! :wink:

Nekem még nem jött meg, a hasam már 3 napja fáj, remélem, hogy nem a mensit jelenti :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Jó reggelt!

Monic!

Éri az a teszt! :wink:

Némónét már én is várom! [/b]
20150601134430
 
 


Sziasztok,

sajnos rossz híreim vannak, mert az előbb megjött a mensim :cry:
Nem borított ki igazán, mert számítottam rá.
Piszkosul fáj a hasam, az ájulás környékez.

Csütörtökre kérek időpontot a dokihoz és ott majd megbeszéljük a továbbiakat.

Nemone,

remélem, hogy te jó hírrel jössz majd! :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Újraindítottam a vonalzót is, mostmár a peteérésért és az inszemért kell szorítani! :wink:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic! Annyira sajnálom!!! :-(
De nagyon drukkolok a következőhöz!!! A tüszőrepit mindenképp beszéld meg az orvossal! :wink:

SzezsoKép
KépKép
szezso
 
 


Monic!
Te Drága! Sajnálom!

Kép
20150601134430
 
 


Monic!
:( :( :(
hajrá következő sikeres ciklus 8)

Nemone?????????????????? :P
Vendég
 


monic: Nagyon sajnálom :( , de a következőhöz hatalmas drukk!!! +++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Szilvi

Lilypie Maternity tickers

src="http://lbyf.lilypie.com/5JRlp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers" />
szilvaqueen
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszönöm Csajok, aranyosak vagytok!
Apát is felhívtam és mondtam neki a hírt, ő nagyon elkeseredett. :cry:
Én azért készülgettem lelkileg a dologra, így engem nem borított ki, de ő csodát várt az inszemtől és rosszul esett neki, hogy megjött.
Azt mondta, hogy ő már azt hitte, hogy terhes vagyok.

Hátha legközelebb tényleg az leszek :wink:

Mostmár jó lenne, ha valaki jó hírrel is szolgálna :!: :!: :!: :!:

Nemone? Czinkeb? Évi? Bettike? Jó hírek vannak?

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic!
A férfiak már csak ilyenek! Azt hiszik egy orvosi kéz mindent megold.

Czinke ma vagy holnap álomvizsgálzik! Nagy drukk Neki!
20150601134430
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a drukkokat, de sajnos szombaton megjött. :cry: Ma azért bementem a dokihoz, hogy megbeszéljük a továbbiakat, de ő azt mondta, hogy próbálkozzunk tovább az inszemmel, mert így is sikerülnie kell. Ezt a hónapot kihagyom, mert úgy érzem kell egy kis pihenő ez után a 4 hónap után a szervezetemnek. Addig férjemnek csinálnak új tenyésztést, mert már régi (augusztusi), és ha negatív, akkor a következő ciklus 2. napján mehetek, és kapom a receptet, de most másik gyógyszert kapok, és azt mondta a doki, hogy több tüszőt fogunk érlelni, a nagyobb esély érdekében.

Monic!

Sajnálom, hogy Neked sem sikerült! :cry:

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Jaj, nem ilyen hírekre számítottam :cry: Monic, Nemone, nagyon-nagyon sajnálom :cry: :cry: :cry:

Szezso!

Hajrá nektek is! Az ötödik lesz a nyerő!

Viki!

Abszolút semmit nem érzek :( Még az Utró se csinált semmi tünetet, max annyit, hogy a bevétel után kb. egy órával elálmosodok, de gyorsan túl is megy rajtam.

Vicuska!

Drukk a mai uh-hoz, és itt szállnak feléd a baloldali tüszőérlelő drukkok és energiák:++++++++++++++++++++++

Szilva!

Nálatok akkor már tuti, hogy egy kislány és egy kisfiú bérelte ki a pocit?

Velem sincs semmi jó :( Pénteken tudtam meg, hogy az eddigi mérsékelt pajzsmirigy alulműködésem átcsapott durva túlműködésbe, köszönhetően annak, hogy az endokrinológus kicsit elnézte a gyógyszeradagomat :evil: Az előző eredményem teljesen jó volt, a normál tartományon belül (3,4 volt az érték, és 4,94 a norm. felső határa) Erre megduplázta a gyógyszer adagomat, mert szerinte ez még túl magas a teherbe eséshez. Én balga meg hittem neki, végtére is ő az orvos, bár furcsálltam a dolgot. Mindhárom eddigi inszemet úgy csináltam végig, hogy nem volt rendben a pajzsmirigyem :evil: (A Kaális dokim persze ellenőrizte az eredményeimet, mielőtt belevágtunk, és ő is normálisnak tartotta a 3,4-es értéket) Ezek után biztos, hogy ez az inszem sem sikerült :( Most kihagyunk majd egy hónapot, és február végén megyünk újra, ha addig visszaáll a TSH- m :( És feliratkozunk a lombikos várólistára is, ha lehet, ezt majd megbeszélem a dokival :( Elképesztő, hogy elvileg semmi bajunk, az első inszemünk is sikerült, és most ott tartok, hogy lombikra kell mennem :(

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi!

A táblázatban légyszi rakj át a várakozókhoz. Köszönöm!
Tényleg Te is nemsokára tesztelsz. Érzel már valamit? Mennek a drukkjaim! :lol:

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 


Évi!

Sajnálom, hogy így elkezelték a pajzsmirigyedet! Akkor lehet, hogy emiatt nem sikerültek az inszemek. Tényleg pihenned kellene egy hónapot, hogy az új adagot megszokd, és visszaálljon a hormonszinted, és lehet, hogy a következő már sikerülni is fog! :wink:

Kép
nemone
Budapest VIII. kerület
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: