Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Boldog új évet kívánunk Mindenkinek!

Majd holnap írok többet, de most nem vagyok képes rá! :oops:

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Na, ma már kicsit jobban vagyok, a tegnapi nap nagyon fáradt voltam. Barátaink voltak nálunk szilveszterezni két gyerekkel. Miután lefeküdtek a gyerekek, iszogattunk, kártyáztunk meg beszélgettünk, és csak hajnal fél 4 körül feküdtünk le, csajok persze kicsivel 7 után már fent voltak. Szóval nem sokat aludtam, kivoltam rendesen. :? 8) :lol:
Lökött kutyánkat pedig direkt bezártuk a pincébe, hogy ne szökjön el, ha fél a petárdázástól. Erre felugrott valamire amibe beleakadt, és kb. 25 cm hosszan felszakította a hátsó combjánál a bőrt, hogy az csak úgy lógott rajta. Azt mondta a doki, hogy még szerencse, hogy nem kapott el egy artériát, mert akkor ott helyben elvérzett volna. :cry: :twisted: Potom 25 ezer forintért összevarrták neki 1-én Solymáron. :twisted: :twisted: :twisted: Jól indult az év anyagilag is.
Én itthon vagyok még a héten, a temetés miatt egyrészt, meg ma voltam Aisával dokinál is, mert még mindig beteg, és egyre csúnyábban köhögött. Nem akartam, hogy komolyabb legyen.
Voltunk mi is szánkózni, meg motorozni a hóban, Aisának nagyon tetszik. Szerintem élvezni fogja, ha megyünk majd síelni! :) Ha lesz a méretében léc, akkor megpróbáljuk, hogy tetszik neki a csúszkálás. :)

Andi!

Milyen mesélnivalód van??? Már idén van.... :wink: :lol: :lol:


Évi!
Színházba én is nagyon mennék már, olyan rég voltunk, és annak olyan különleges hangulata van! :)


Többiek?

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Andi, hallottam a rádióban, hogy a nagyarányú pénztáros elbocsátások miatt szilveszter éjszaka másfél órát kellett a kasszánál sorbanállni az Auchanban. Nem semmi.
Hogy vagy? Keresgélsz?

Hajni, nagyon sajnálom a kutyusotokat. Milyen fajta? Én tudom, hogy nem olcsó a kutyatartás. Nekünk egy Golden Retriever kutyusunk van. A sterilizációs műtéte után elhízott, most le kell fogyasztani. Egy hónapra a light kajája 15,000 Ft-ba kerül. De a ti műtétetek sem volt semmi! Solymárra hordjátok a kutyát állatorvoshoz? Szentivánon nincs orvos?

Évi
krévi
 
 

 
 

Sziasztok!!
Végre van egy kis ídőm!!Miron napok ota nem alszik napközbe,és mondanom se kell ez nem azt jelenti,hogy este korán alszik,tegnap is fél tizig pörgött.
Mit ís akartam mesélni??? :lol: :lol: :lol:
Hát tul.képpen semmit csak azt,hogy szombaton tudtam meg,hogy nem kellek,ugye szilveszterkor már nem mentem,állitolag szegény csajt le is cseszték,hogy miért mondta el nekem,mert most ezért ugrott egy pénztárosuk a nagy forgalomba. :lol: :lol: :lol:
Akkor azt beszéltük meg,hogy 2-án leszámolok,de aztán arra gondoltunk Apával,hogy miért nyíssunk igy egy új évet,ugyhogy szilveszterkor reggel bementem és elköszöntem.Már minden papirom meg volt irva.Mármint csak 3 db a többit állitolag majd kipostázzák.Remélem még 14-e elött megkapok mindent ugyanis akkor kell mennem Budaőrsre a munkanélküli központba.
Azért azt még elmondom,hogy amilyen szarul zártuk az évet ugyanolyan szarul inditottunk is,ugyanis ugy volt,hogy most megyek passziv táppénzre,szerdán (tegnap)volt az utso lehetöségem,hogy valamelyik dokival felvettesem magam.Én persze megnéztem,hogy mikor rendel a doki,láttam délután,ugyhogy Gábort még sürgettem is haza a melobol,hogy eltudjak menni.
Kimegyek,sehol senki!! :shock: :shock: :shock: Bementem a gyógyszertárba,kérdezem a csajt,hogy a SElmeczy dr úr nem rendel??Azt mondja de rendelt reggel 8-12-ig.Mondom neki,hogy megváltozott a rendelési ideje,mire közölte,hogy nem és hogy nem hétfő van hanem szerda.Hát ezt a szívást!! :twisted: :twisted: :twisted: De állitolag én voltam akkor már a 3-dik aki hétfői rendelésre ment.
Mihályit felhívtam,ő nem tud passziv táppénzre venni,csak ha mondjuk terhes vagyok vagy igazoltan hosszadalmas bajom van. :x :x :x
Ugyhogy ezt a 45 nap táppénzt buktam.
Viszont jó hír,hogy munkanélkülire egyböl mehetek,és ráadásul a gyesem elötti bért veszik alapul,ami ugye nekem elég jó volt. :lol: :lol: :lol: Szóval most csak ezt a 14 napot buktam,mert ugye erre a két hétre csak a gyesem van,utána még több lesz a munkanélkülim mint az Auchanos fizum.
Jobban mondva ez se 14 nap,mert még az Auchan fizet 8 nap szabit ami tavaly benn maradt!
Ez van.Most már kicsit megnyugodtam,most azon vagyok Miron mielöbb szobatiszta legyen,aztán keresek valamit,mert ez az otthonlét megint nem lesz jó nekem.Vasalni is csak jővő héten megyek,ugyhogy most időm mint a tenger.
A munkanélküliböl állitolag lehet,hogy tovább is képeznek,válalhatok valami sulit,amit ők fizetnek.Hát majd ez is kiderül 14-én.

Hajni!!
Kutya! :cry: :cry: :cry: :cry: Nekünk egy kb 110 éves tacsink van Tominak hívják és pont múlthéten határoztuk el,hogy jobb neki ha elaltatjuk,már szegény nem lát nem hall,nics foga és az utobbi időben már bepisil mindehova.
Ezek után semmiféle állatot (Gáboron kivül) nem vagyok hjlandó tartani,mert ilyenkor mindig megvisel a dolog ha elkell tölük vállni.Már nem egy kutyánk fekszik itt a kertbe,sőt valamelyiknek még sírja ís van.Nagyon kitudok borulni,és a Tomi már tényleg 15 éve itt él köztünk.
Nagymamát már eltemetétek?Tényleg ez most kinek is volt a nagyija??Tied vagy Gergőé?
Mi is voltunk slötyín korizni.Miron nem igazán volt elragadtatva,ugyanis neki még nem volt korija,a Kíra legkissebbje is 28-29-es ami rá még iszonyú nagy volt!Majd jövöre.Ja és perszea szánkót otthon felejtettünk,mindegyikünk azt hitte a másikrol,hogy bedobta a csomitartóba! :x :x :x Megaztán álmos ís volt,ugyhogy másfél óra csuszkálás után hazajöttünk!Majd hétvégén megyünk megint!!
Nem jöttök??? :lol: :lol: :lol: :lol:
Most megyek,mert mindjárt jőn az én kosáredzett lányom a sulibol.Ma sajna elkezdödött a suli,és ráadásul mindjárt kosáredzés is volt,ugyhogy gondolom kivan a bundája!!
És még,hogy kilesz ha még neki kell ülnünk,most tanulni is.
2 hét múlva félévi,és még javitania kell környíböl és nyelvtanból különben nem biztos,hogy kitünő lesz!
Márpedig csak akkor jőhet velünk Alsópáhokra!! :wink: :wink: :wink: Apa bekeményített.

Láttátok volna reggel,mint egy miss pi@a.Uj karácsonyra kapott szerko (igaz,hogy befagy a segge de ő szoknyába ment),Witch-es parfüm,ugy egy liter,aztán sunyín láttam bedobta a telefonját is.Ugy csörögtem a Gáborra utána,hogy mielött kiszáll a kocsibol szóljon neki,hogy lebukott mert láttam,hogy eltette a telefonját,és hogy kapcsolja ki,csak tanitás után kapcsolhatja be.
Hát ez van csajok,ez vár rátok is.
:lol: :lol: :lol:

Évi!!
Szobatisztaságot,már hónapok ota probálgatju,ugyanis ő már nyáron pelus nlkül volt napközbe,csak aztán elvitte a bárányhimlő azota ha leszedjük róla a pelust,egyböl sír,hogy neki megint bibises lesz a segge.
De nem adom fel,viszont eröltetni se akarom!!
Vendég
 


Sziasztok!

Évi!
Dexter egy óriás schnauzer, és német vizsla keverék. Aprócska, 50 kg-os kutya.
Szentivánon nincs állatorvos. Régen Vörösvárra jártunk, de most kis kavarás után Solymáron kötöttünk ki. Nagyon korrekt egyébként a doki meg mindenki, de jól megkérték a varrás árát, az biztos. Bár lehet, hogy mindenhol kb. ennyi lett volna egy január 1-ei varrás. :roll: :?

Andi!
Sajnálom, hogy lecsúsztál a passzív táppénzről, azzal kicsit húzhattad volna az időt legalább. De az is jó, ha sikerülne valami tanfolyamot megcsinálnod ingyen a munkanélküli alatt. :lol:
Kutya már egész jól van, szépen gyógyul a sebe is. Majd holnap kell visszavinni kontrollra megint, remélem utoljára. :?
A mama az én nagymamám volt, anyukám anyukája. Ő volt az utolsó nagyszülő nekem is, és már Gergőnek sem él egyik sem (apai nagymamája 2007 októberében, nagypapája meg novemberben halt meg). Szóval kijutott nekünk mostanság a halálesetekből. Remélem, most sokáig csönd lesz ilyen téren.
Hétvégén, ha akartunk, sem tudtunk volna a Slötyire menni, mert disznót vágtunk Tökön. Felesben vettünk egyet a barátainkkal, és most végeztük ki szegényt. :( Csak vasárnap dél körül jöttünk haza, utána meg jöttek barátnőmék újévet köszönteni.
Én meg mától már dolgozom. :twisted: Bár kicsit jó volt már eljönni otthonról, elég volt a bezártságból. :? Aisa is eléggé kiborított most hétvégén, nagyon nehezen tudtam kezelni a hisztijét, alig vártam már, hogy hazajöjjünk, mert itthon azért csak másképp viselkedik. :) Javult is a helyzet amióta itthon vagyunk. :)
Szobatisztaság: biztos hamar fog menni Mironnál is. Aisa most már tök ügyes, napközben, ha otthon vagyunk, akkor egyáltalán nem kell a pelus,csak alváshoz. Bár már néhányszor aludt pelus nélkül is, és nem pisilt be! :) Még olyankor rá kell adnom, ha elmegyünk valahová, mert akkor hajlamos belefeledkezni a játékba stb., és akkor nem szól, csak későn.

Na, megyek "dolgozni". :)


Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
:cry: :cry: :cry: :cry: Ilyen kedvem van!!Jött a villany elszámolószámlánk! :cry: :cry: :cry: 60325 ft!! :shock: :shock: :shock: Nagyon durva.És ez mind ugy hogy a havi részszámlánk 28000!!Egyszerüen nem tudom elképzelni mi az istenért ennyí.Nem égnek a lámpák,másnaponként mosok egy adagot,max egy tv megy napközbe de az se állandoan,nincs fagyasztonk stb...Szóval kiakadtam kicsit.Ma beszéltem az Elművel,hogy küldjenek ki valakit aki megnézi,nem lopják e tölünk az áramot.Itt van mellettünk az a régi oviépület ahova most ide költözött a művészeti tanszék,és állandoan ég a villany stb...Össze-vissza mennek itt a kábelek,meg ugye közös udvarunk is van,és az első házon keresztül jönnek a vezetékek,hát nem tudom,de valami nem stimmel az tuti.
Nem elég,hogy munkanélküli vagyok még ez is.
Tényleg ha tudtok valami munkát szóljatok.Délelöttökre bármi jó vagy hétvégékre.
Ma hívtam a Solymári bababoltot,mert ott hirdettek kismamáknak állást,hát ők ugy gondolták,hogy heti 3-szor kéne menni de akkor reggel 9-töl este 6-ig,és mindezért tudnának napi 3500 ft-ot fizetni.
A pénz is kevés,megaztán délutánra hova tegyem Miront??Anyu 1-kor elmegy dolgozni. :cry: :cry: :cry:
Már napok ota nem vagyok a toppon itt pörög az agyam mi lesz velünk.Már várom a 14-ét egyszer azért mert akkor van Mimi szülinapja,másodszor pedig akkor kell jelentkeznem munkanélkülire Budaörsön,kiváncsí vagyok mennyí az az annyí.
Beszéltem a gyerekorvosunkkal szobatisztaság ügybe azt tanácsolta,hogy teljesen felejtsük el a témát,mert ha csak beszélünk is róla Miron azt is érti,megaztán mi is csak idegesek vagyunk emiatt ezt is érzi.Legyünk türelemmel,mindennek eljön a maga ídeje.

Hajni!!
Mikor utaztok??Apa mondta,hogy Gergő már kezdett dolgozni!Én meg mondtam neki,hogy mentek síelni,ugyhogy lehet,hogy Gergő még szabin marad!Mesélte mit talált a fiokjába első nap??
:lol: :lol: :lol: Azért megy benn az őkőrködés rendesen! :lol: :lol: :lol:
Mi lehet,hogy mégse utazunk a kiadások miatt.Apa azt mondta kérjünk inkább üdülési csekk helyett kajajegyet,hogy legalább enni tudjunk itt a nagy rezsik mellett.Mondtam várjuk meg mit mondanak a munkanélkülibe,aztán majd döntünk.
Szivem szerint inkább mennék,mert legalább akkor ennyí szorakozásunk lenne egy évbe,ha már sehova nem jutunk itt a kiadások miatt.Igy se jutunk 0-rol egyre,meg ugy se jutnánk.
Mi lesz még itt???És mi van azokkal akinek a férje nem is keres ennyit???Mert Gábor azért ha nem órabérre osztjuk azért szépen keres.Hát nem tudom.
Na jó gondolom nektek is van gondotok bőven.
Sancsi!!
Mi ujság a bölcsibe???Már kezdtetek,nem???
Fricike!!!
Te is nagyon eltüntél,remélem senki nem influenzás!!!
Évi!!
Mi ujság a némettel???Én tegnap egész délután németeztem Kírával,és rájöttem,hogy én már kevés vagyok.Kezdtek ragozni,és ő magyarázott nekem,remélem bevállik tanárnak!! :lol: :lol: :lol: És mégcsak fizetnem se kell érte!! :lol: :lol: :lol:
Na jó,lépek!!
Vigyázzatok a csúszos utakon!!!
Vendég
 


Sziasztok,

Andi, ez a villanyszámla tényleg elképesztő! Ez nem lehet jó! Nincs egy család sem, aki ennyit fogyasztana. Mi 10,000 ft-ot vagy egy kicsivel többet szoktunk fizetni havonta.

Ma volt az első németórám az új tanárommal. Most nem nyilatkozom előre. De ő úgy néz ki, pontosan jár. És nagyon precíz. Szerdánként tanítom angolra. Így senki nem fizet. Még jobb is, mert sok pénzt spórolunk havonta.

Hajni, nálam már múlt héten beindult a tanítás. Ez lesz az első teljes hét, amikor minden órámat meg kell tartanom. Furcsa lesz. De múlt héten a tanítványaim is nagyon elesettek voltak még.
Ezen a munkahelyen kell használnod a németet? Nehogy elfelejtsd!

Évi
krévi
 
 


[color=red]Sziasztok!

Andi!
Villanyszámla: :shock: :shock: :shock: :?: :?: :?:
Ez tuti valami elszámolás lehet, ennyit egy kisebb vállalkozás sem fizet szerintem. Jól tetted, hogy kihívtad az Elmüt, nézzenek körül mi újság. Mi havi 14 ezret fizetünk átalányt, két háztartásra (két mosó és mosogatógép, két hűtő, egy fagyasztó, tv-k, számítógép stb.) és általában az elszámoló számla max. egy havi díj szokott még lenni. Remélem kiderül, hogy mi a hiba, addig ne fizessetek semmit!!
Miért nem írsz egy önéletrajzot és küldöd el a környéken olyan cégekhez, akikhez szívesen mennél dolgozni? Most én is ezen agyalok, mert nem fogok hosszú távon itt maradni valószínűleg.
Csak jan. 25-én megyünk síelni, azon a hétvégén leszünk kint. Úgyhogy addig még dolgozhatunk egy kicsit sajna. :(
Üdülési csekk: szerintem nagyon jó dolog, mert mi sem tudnánk amúgy elmenni sehová. Így legalább az esély megvan, hogy egy évben legalább egyszer elmenjen az ember kikapcsolódni valahová. Nekünk a tavalyiból van még egy kevés, azt is el kéne költeni márciusig, mert akkor meg kell hosszabbítani, és az állítólag elég sokba kerül. Kár, hogy külföldön nem lehet felhasználni, mert úgy mi jobban fel tudnánk használni.

Sancsi!
Tényleg mi újság veletek???

Évi!

Remélem, ezzel a némettanárral nagyobb szerencséd lesz majd. :)

Fricike!
Mi újság a picivel? Minden oké, hogy bírod??[/color]

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Látogassatok el a köv. oldalra!
Gyermek mondókákat fogtok találni
:lol:

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Vagy

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Kép

Üdv.
maci1981
 
 


Hajni, miért nem akarsz ennél a cégnél maradni? Nem vált be?

Évi
krévi
 
 


Évi!
Sok oka van, hogy keresek majd más munkát.
1. Azért mégiscsak napi több mint egy órát utazással töltök, amit nem fizetnek ki (havi egy tank benzin simán elmegy).
2. Két rendelési időszak között alig van munkám, amit nehezen viselek. Lassan telnek a napok, unatkozom stb.
3. Nem vagyok bejelentve, így ha én vagy Aisa beteg, akkor nem kapok pénzt. Nem elég, hogy gyógyszert kell venni, még kiesik az a pénz is amit elbukok azzal, hogy otthon vagyok. Persze be tudnának jelenteni, de csak viszonylag alacsony bérrel, ami nem jó, ha köv. babát szeretnénk majd, meg úgy sem lenne sok a táppénzem, amit akkor kapok, ha betegek vagyunk.
4. Jó volna olyan munkát végezni, ahol többet vagyok társaságban, nem egyedül ülök egész nap egy irodában. És ahol van némi kihívás is.

stb.stb.....

Persze most nem azonnal akarok már váltani, de nyitott szemmel járok, küldözgetek önéletrajzot stb., aztán ha adódik valami olyasmi, ami tényleg kecsegtető, akkor lépek csak. És nem akarom elhamarkodni a dolgot, azért annyira nem rossz itt. :wink:

Aisa és Hajni
odex
 
 


Ja, és a legfontosabb:

NAGYON HIDEG VAN AZ IRODÁBAN!!! (régi vasablakok vannak, és csak úgy dől be rajtuk a hideg :twisted: :twisted: :twisted: )
:wink: :wink: :wink:

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Látogassátok meg a köv. oldalt.
Mondókákat fogtok találni :-D

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Vagy

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Köszi

Sziasztok

Üdv.
maci1981
 
 


Hajni, így akkor már értem a dolgot. Viszont az 1 óra utazás nem túl sok. Pesten belül is elutaznál ennyit, még akkor is ha közel laksz. Az emberek manapság 1-2 órát simán elutazgatnak naponta.
A hideg viszont borzalmas. Főleg, hogy ülnöd kell egész nap.

Én pénteken valószínűleg megyek egy online nyelvoktató tanfolyamra. Onnantól kezdve már otthonról is vezethetek csoportokat. Vagy legalább is remélem.

Évi
krévi
 
 


Sziasztok.Gyors leszek Andi a plusba keresnek pénztárost 4 6 és 8 órást.Bodza már alszik éjjel tegnap is este 9-től reggel fél hétig tök jó.Vettünk telket tök jó igaz hoy táton de van ez már valami.Hát gyürjük a napokat egyedül egy kicsit zürös de megoldom,mondjuk a Fricinek már van ovi igy könnyebb.Na megjött az összes gyerek menni kell jók legyetek most már készek vagyunk a lakásba már van több idöm.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Szép reggelt!!!
Hát itt vagyok én is!Tegnap voltam de már lerakatam az agyamat.Reggel 3/4 8-ra mentem és délután fél egykor kerültem be.
Már azt mondtam magamba,ha mégegy kismamát meglátok ma akkor nyomban ott helyben falhoz vágok valamit!!

Tudom,hogy akkoriba én is elönyt élveztem,na de ilyet szívni.
Na szóval:
Hol is kezdjem??
Szóval rákos nem vagyok ,de nem lett jó az eredményem vszinű mert akkor éppen bennem volt az a virus,és mivel most is megvagyok kicsit fázva ezért nem csínálta meg ujra,majd egy hónap múlva ha lemegy ez az inluenza járvány akkor ujra csínálja.
A hormonjaim se jók,valami tök alacsony ez okozza a szabálytalan mensíket és a görcsöket is ráfoghatjuk,(iszonyú neve van,nem tudom leirní) ezt kéne beállitani valami hormontablettával,amiböl én köszöntem szépen nem kértem,mert se nem szeretnék szakállas lenni,se nem kövér.
Van egy ísmerösöm aki igy járt,hát valami borzalom.Aztán ugye ott a fog.gátló tabletta amit ugye a mélyvénás trombitám miatt nem szedhetek pedig ez helyrerakná.
Tehát mivel ilyen gnom vagyok ezért kitalált nekem olyan fogamzásgátló modszert ,ami egy gyűrű és ezt kell egy hónapba egyszer nekem felraknom,és ez fokozatosan engedi ki a hormonokat ami majd felviszi annak a valaminek a szintjét.Ennek elég alacsony a hormontartalma,nem ugy mint a tablettáké,ezért reméli,hogy ez nem okoz problémát a vénáimnak.
Volt még szó az injekciokrok is ami 3 havonta kéne egy,de azt mondja annak az a hátránya,hogy attol valakinek teljesen elmúlik a mensíje,és akkor ugye lehet idegeskedni,hogy most akkor terhes vagyok e vagy sem.
Rosszul vagyok ennek a gyürűnek a gondolatátol is,ugyhogy most csak eggyet irt fel,proba képpen.
Ha hagyunk mindent igy és nem csínálunk semmit akkor ugye a szabálytalan mensik egyre szabálytalannabbak lesznek ami megkeresritheti az életem,aztán meg jönnek még rá problémák,és kb 40 évesen klimaxolni kezdek.
Ez van csajok!!Most várom,hogy megjöjjön aztán jőhet a gyürű,és utána vissza hozzá.
Erröl ennyit röviden!Majd beszámolok a gyürüröl.
:lol: :lol: :lol:

Fricike!!
Köszi az állásinfot.Most még nem lépek sehova a héten,mert hétfön megyek Budaörsre ott meglátom mit mondanak az összegröl,mert ha nem olyan kevés akkor inkább maradok ennél a megoldásnál,ugyanis most kaptam egy takaritási lehetöséget,és amig Miron nem ovis addig jó lenne ha nem kéne Anyut mindennap bevonnom.Igy akkor csak kedd,péntek és szombat délelött kéne dolgoznom.Megaztán most elég erőteljesen bennem van ez a tanulási vágy,és ha tényleg síkerül intéznem valami sulit Budaörsön akkor most szivesen visszaülnék az iskolapadba.
Szóval még várok,hétföig állásügybe.

Hajni!
Én iszonyuan tudnék ott fázni,még itthon is ha itt ülök egyhelybe,majd megfagyok,pedig nincs hideg nálunk,és zokni is van rajtam meg köntös. :lol: :lol: :lol:
Azért vigyázz nehogy ennek késöbb idd a levét!
Én képtelen lennék utazni egy órát,megértelek,nincs az a pénz amiért én a városba utaznék nap mint nap.
Bár lehet,hogy vissza tudnék rázodni de inkább nem probálom meg ha nem muszáj.
Ma megyünk Kírával a Herkulesbe,és a gimibe megnézni ezt az akrobatikus rock and roll-t,mindkét helyen egyszerre inditanak uj csoportot,csak az egyiken 3-tol a másikon 4-töl.Megnézzük azt majd döntünk,most tekjesen be van hallva ezért.
Sancsi!!
Mi van már???Élsz még??Jelentkezz!!
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Évi!
Tudom, hogy az egy óra utazás nem számít soknak. Viszont ha van lehetőségem a közelben elhelyezkedni, és megspórolni ezt az elfecsérelt időt, akkor miért ne tegyem meg? Inkább dolgozok akkor valahol a környéken 8 órában, akár több pénzért, minthogy az autóban töltsem ezt az időt és elpöfögtessek egy halom benzint.

Fricike!
Táton fogtok építkezni majd? Ügyes lányod van, hogy ilyen szépen átalussza az éjszakát.
Az enyém mostanában megint többször ébred! :twisted: :twisted: :twisted:

Andi!
Örülök, hogy azért komoly problémát nem talált a doki! Ezt a hormondolgot pedig biztosan be lehet szépen állítani, csak ki kell tapasztalni, hogy melyik a legjobb megoldás rá. Erről a gyűrűről hallottam már, szerintem nem lehet olyan gáz. Csak kicsit drágább mint a gyógyszer asszem.
Ma is jó hideg van itt. Délutánra a jobb oldalam teljesen át van fagyva mindig, mert arról az oldalról jön a hideg.
Asszem egyik nap elmegyek a textileshez, ott biztos lehet kapni ilyen vastag szivacsot. Veszek majd belőle egy nagy csíkot, kérek róla számlát, és kifizetettem majd a céggel. Nem fogok arra várni, hogy valamelyik fiú megcsinálja nekem, már szóltam jó párszor, de mindig el lett felejtve. :twisted: :twisted: Én is attól félek, hogy ez később fog inkább gondot okozni nekem.

Tegnap vittük vissza kutyát, szerencsére minden rendben van vele, jövő héten kell még varratszedésre menni, és akkor elvileg túl leszünk rajta! :)

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Hajni, ha van álláslehetőség itt, akkor tényleg mindenképpen érdemes helyben maradni. Csak itt olyan kevés van. A munkáltatók ezt ki is használják rendesen. Nagyon alacsonyak ebben a régióban a fizetések.
Örülök, hogy rendben van a kutyusotok.

Andi, ennyi kismama volt Mihályinál? Mikor én mentem egyszer hozzá 6 óra után,már ott ücsörögtek a kismamák a recepció előtt. Nem csoda, hogy a 3/4 8-as érkezéssel ilyen későn kerültél sorra.

Örülök, hogy nincs komolyabb baj. Nem gondolkodtál azon, hogy még egy babát szülj? 3 gyerekkel már lehetnél főállású anyuka. Mellette pedig lehet 4 órában dolgozni.

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!

Kihalt a topic?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Évi!
Én is pont ezért jöttem,mert délelött már benéztem és láttam,hogy 9-e óta semmi hsz,pont akartam én is kérdezni,hogy hol vagytok!
Gyorsan a kérdésedre válaszolok,szóval mi nem tervezünk 3-dik babát,nem fér bele.Se a koromba (nem akarok a saját gyerekem nagymamája lenni),se a lakásba ugyanis 2 gyerekszoba van.Mi igy terveztük és ez igy ís marad.
Nekem elég sok felmentésem van a hétre.
Hétfön volt Miron szülinapja,ugyhogy a délutáni tanulás után szülinapoztunk.Ja és persze délelött voltam Budaörsön a munkanélkülibe,hát az valami katasztrofa,kinn az utcán állt a sor. :shock: :shock: :shock: fél 9-töl-11-ig ott ültem,és ráadásul semmit nem intéztem,ugyanis az első megjelenés csak a regisztráció,kaptam egy halom papirt amit kitöltve vissza kell vínnem,bizikkel és utolsó munkahelyes papirokkal eggyütt,január 29-ére kaptam időpontott,akkor állitolag soron kivül bemehetek.Remélem. :? :? :? Ugyhogy sajna még összeget sem tudok. :twisted: :twisted: :twisted:

Hajni!!
Te jártál hétvégén is házhoz takaritani?Nekem az lenne a jó,föleg a szombat,mert akkor Gábor itthon van.
Gergő mondta Gábornak,hogy miután szétdobáltad a szorólapot sokan hívtak.Lehet,hogy én is probálkozom ilyennel,de tul.képpen nekem itt lenne jó Vörösváron.Bár Magdolnavögybe se kéne átszállnom,itt az utca végén felszállok és ott le.Tanács??
Aisa,hogy birja Anyuddal???Vagy forditva kérdezzem???
:lol: :lol: :lol:
A fiuknak hétfön megint kijut a jóbol!! :twisted: :twisted: :twisted: Bár Gábor nem igazán birja az ilyen "csapatépitő tréningeket" föleg,az ilyen akadályversenyeseket,de mondtam neki legalább kikapcsolodik kicsit,gondolom majd jókat röhögnek,mert ugye nem mindenki ilyen űde,fitt és fiatal,mint a mi férjeink. 8) 8) 8)
Fricike!!
Haho!!
Mi van veletek??Képeket mikor láthatunk Bodzáról??Igaz én már láttam élöbe,de azért szivesen megnézném bebugylálás nélkül is.
Te itt vagy Vörin,ha hallasz valami takaritást vagy vasalást háznál szólj.
Mindenképp olyan kell most ami nem jelent be,mertakkor ugrik a munkanélkilim.Aztán ha végre az én 3 éves nagyfíam hajlandó levenni a pelenkáját,akkor irány az ovi,és akkor majd keresek munkát.Addig ez van.
Sancsi!!
Te aztán tényleg jól eltüntél??Gondolom már dolgozol,és Enéh az oviba!!
Na jó lépek,mert Kírának mindennapra jutott egy dolgozat a héten,a félévi zárás miatt,ugyhogy tanulunk ezerrel.
Mindenkinek szép napokat!!
Vendég
 


sziasztok.na végre most csak kisbetüvel tudok irnimert bodza a kezembe ugrál bocsi.a lányom igérte a héten tesz fel képeket csak holnap vizsgázik igy egy kicsit ideges.andi ha hallok valamit azonnal szólok.na velünk minden rendben ma kaptuk meg az elsö oltást tök jól viselte.tegnap irtam de nem tudom miért nem ment el majd megnézem na ennyit birt a lányom jó éjszakát.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Andi, minden állami intézményben ilyen tömegnyomor van. Én nem tudom, miért nem tudják kultúráltam megcsinálni, hogy nem kelljen órákat sorbanállni.
Sancsi szerintem már dolgozik, Hajni nem lehet, hogy síel?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!

Jelentem vagyok én is, csak most akadt egy kis munka, ezért nem jöttem.

Andi!
Én csak hét közben jártam takarítani. Hétvégén ugye a családok otthon vannak és nem nagyon örülnek neki, ha egy idegen ott sertepertél körülöttük. Szerintem ilyet azért nehéz lesz találni, tőlem mindenki kérte, hogy hét közben menjek.
Nálam kb. két héttel a szórólap szétdobálása után kezdtek jelentkezni az emberkék. Szerintem ez jól működik, ha épp szüksége van takarítóra az embernek, és van bizodalma, akkor hívni fog.
Én annyit tudok esetleg segíteni neked, hogy az egyik volt helyemet felhívom, hogy keres-e még valakit. Ő egy nagyon aranyos csaj volt, egy lánya van aki most elsős, meg egy 1 hónapos babája. Ő mindig otthon volt hétközben is, amikor én mentem. Mindig kávéztunk, dumcsiztunk a munka előtt stb. Nagyon kedves volt, szerettem oda járni. Ha gondold, tőle meg tudom kérdezni, hogy kell-e neki még segítség.
Ha tudsz busszal menni, az jó. Bár a 10-esről azért viszonylag sokat kell sétálni befelé, de 10 perc alatt bármelyik részébe el lehet érni Magdolnavölgynek.

Aisa egyébként nagyon jól elvan anyuval megint. Az újévben a kezdés kicsit nehéz volt, de most már megszokta megint a régi kerékvágást. :) És délutánonként is sokkal kiegyensúlyozottabb, és kevésbé hisztis, mint az ünnepek alatt volt. :)
Szóval jó így nagyon, már egyáltalán nem bánom, hogy nem szokott be a bölcsibe. Így anyunak is sokkal jobb, telik az idő, nincs ideje gondolkodni otthon egyedül. :?

Képzeljétek, Dexinek kedden kiszedték a varratokat, és tegnap felszakadt a sebe kb. 8 cm hosszan. :twisted: :twisted: :twisted: Nem csinált semmi rosszat, egyszerűen csak szétnyílt, gondolom nem volt még rendesen összeforrva. Ma mehetünk vissza a dokihoz, gondolom megint altatás és varrás lesz a vége egy halom pénzért. Bár nagyon örülnék, ha még "garanciában" csinálná meg. Valami biztos nem volt kerek, ha nem tudott ennyi idő alatt összeforrni a seb. :(

Na most jó sokat írtam. :)
Jövő héten pénteken indulunk egyébként síelni. Már alig várom....

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Még nem dolgozom, és még a bölcsit se kezdtük el. Bölcsi majd hétfőn, én meg majd febr.12.-én kezdek.
Azért nem jöttem, mert Sanyának ki kellett venni a tavalyi szabiját (de még így is maradt), és lementünk Veszprémbe. Gondoltuk, még így utoljára kiélvezzük, hogy "szabadon" oda (és akkor) mehetünk, ahova akarunk.
Mikor hazajöttünk, akkor meg vissza kellett rázódni, az itthoni kerékvágásba, meg azért akad(t) dolgom bőven.
És persze kisasszony úgy döntött, hogy a napközbeni alvást hanyagolja. :? Tegnap ugyan sikerült 2 és fél órát aludni, de már napok óta nem alszik szinte semmit, így a házimunka is lassabban készül el. :? Ugyan eljátszogat magába, de van, mikor nekem is ott kell ülnöm mellette, nem számít, hogy leég a hús, vagy kifut a leves, vagy bármi más.

Nah! Most be is fejezem, mert megint mennem kell!

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Hajni, szegény kutyus! Remélem, minél előbb meggyógyul.

Andi, sikerült azóta valamit intézned? Mihályival mi a helyzet? Voltál nála?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Alszik a család,gyorsan jővők.Én is most kelltem fel,ebbe az időbe olyan nyomott vagyok. :roll: :roll: :roll:
Na kezdem azzal,hogy ugy fest találtam munkát.Kb ugy vagyok mint anno Hajni,hogy félek megbánom. :cry: :cry: :cry: De ez még nem biztos,csak az őnéletrajzom küldtem még el,és még azt se tudom mikor kapok választ.
Szóval:Az ELMÜ-höz kéne menni,ide a Kunigunda utcába az ügyfélszolgálatra.Az elönye a pénz,meg a különféle juttatások,meg hogy nincs olyan messze.
Hátránya,hogy napi 8 órát kell dolgoznom,és több müszakos.Reggel 6-14-ig,8-15-ig,10-18-ig,ja és persze este 22-reggel 6-ig.Az utobbit állitolag kilehet hagyni. :shock: :shock: :shock: Hát ez majd akkor derül ki ha ott vagyok.Ja és még egy hátrány,ami eleinte nekem nem is hátrány,hogy hétvége is,szombat-vasárnap.Ez most nekem jó lenne mert akkor két napot nem kéne megoldanom hétköznap,hogy mit csínáljak a gyerekekkel. :wink: :wink: :wink:
Na és akkor ugye itt a bibi. :cry: :cry: Miron még egyáltalán nem szobatiszta.Anyura nem akarom mindennapra itt hagyni,oviba nem mehetünk. :twisted: :twisted: :twisted:
Szóval fogalmam síncs mit fogok csínálni.Mindenki akivel beszéltem erröl,azt mondták hülle vagyok ha ezt kihagyom most emiatt.Egyenlöre ugy néz ki,hogy várnak jó pár őnéletrajzot,aztán lesz egy teszt írás,állitolag azt mire kiértékelik hetek is eltelnek,aztán megyek 6 hétig suliba,az mindennap 8-16-ig lenne.Erre azt találtuk ki,hogy Gábor elcseréli egyik kollegájával és megy reggel 6 hétig,akkor ő hazaér mire Anyu elmegy dolgozni.
De,hogy aztán mi lesz nem tudom. :shock: :shock: :shock: Azt remélem,hogy ez majdnem két hónap (sulival eggyütt)addigra csak lesz valami Mimivel.Ha nem akkor még mindig tudok nemet mondani,de ha esetleg most nem ugrom bele,lehet,hogy Miron két hét múlva leteszi a pelust és mehet oviba,én meg itt állok,hogy egy ilyen kecsegtető ajánlatott elszurtam.
Protekciom is van,nem is egy,bár ez nem jelent semmit,mert sokan viszenek ilyenkor ismerőst.Állitolag egy évbe kétszer is csínálnak ilyen felvételt,nekem az jobb is lenne ha csak második körbe férnék be,mondjuk szeptembertöl. :roll: :roll: :roll: Addig ugye jőn a munkanélküli +vasalok stb...
Szóval itt parázok,hogy nem döntöttem e elhamarkodottan.De már késő!

Túl vagyunk a szülinapozáson is.Pénteken bnőméknél voltunk,tudjátok aki itt lakik az utcába és egy napon szültünk,egy korházban és egy dokinál.Pont 8 óra van a két gyerek között,az ő javukra.Tegnap meg volt a család.Sok-sok thomasos ajándékot kaptunk,meg ruhákat autokat stb...
Dobok fel pár képet.Ja és még rakok be karácsonyit ís,mert azt se raktam,csak most töltöttem be a képeket.

Hajni!Sajnálom a kutyát.Gergő már készül a holnapra.Gábor mondta jó volna ha egy csapatba lennének.De amilyen szerencsés tuti kijut neki az idösebb korosztály női tagjai közül néhány. :lol: :lol: :lol: Most egyenlöre azt se tudom merjek e takaritást vállalni,lehet,hogy 3-4 hét múlva kezdenem kell.És ugye akkor a vsalást is abba kell hagynom.Hogy fognak nekem őrülni. :lol: :lol: :lol:
sancsi!!
Jó,hogy jelentkeztél!!Tényleg azt hittük már dolgozol.Akkor drukkolunk holnaptól a bölcsihez.Kitartás!!!
Fricike!!
Várjuk a képeket!!Miböl vizsgázik a lányod???
Szép napokat!!!
Kép Ez még egy karácsonyi!! Kép A két szülinapos!Miron kissé morcosan,hogy ne a fényképezövel foglalkozzak hanem vágjam a tortáját!!:) Kép Kőzős játék a bulin.Ez a golyós játék nagyon tetszik nekik. Kép Majdnem leégett a haja!!:):)
Eldugultam!!!
Vendég
 


Kép Ez lemaradt!Természetesen ez már otthon van nálunk!Meg az utolsó is!!
Mindkét tortájára egyforma "Talmácsis,kék" :lol: :lol: :lol: motort kért. :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok! :)

Gyorsan írok néhány sort, kaptam egy halom feladatot mára, unatkozni nem fogok! :)

Sancsi!
Majd írj, hogy milyen volt a bölcsi, hogy tetszett Enéhnek. Kíváncsi vagyok nagyon. :)

Andi!
Szerintem jól tetted, hogy elküldted az önéletrajzodat. Ha tényleg egy jó állásról van szó, akkor a mai világban nem szabad már elszalasztani a lehetőségeket.
Majd jöhetünk együtt dolgozni, én is a Kunigunda utcában dolgozom majdnem. :)
Majd írj, ha lesznek fejlemények! :)
Szülinapi és karácsonyi képek nagyon jók. Vajon miért kért Miron Talmácsis tortát??? :lol: :lol: :lol: Pedig a családban senki nem rajong érte... :wink: :wink:

Nekem is van mesélnivalóm ám! :)
Most lesz majd a szülinapom, és képzeljétek a család szervezett nekem szombatra egy meglepetés bulit. :lol: :lol: :lol:
Ott volt az összes barátom, a család stb. Le volt foglalva Szentivánon a kávézóban a felső szint, hidegtál, süti-hegyek stb. Gondolhatjátok mennyire meglepődtem, amikor megláttam őket. :) Egyáltalán nem gyanakodtam, nagyon jól megszervezték az egészet. Hajnal 3-ig voltunk ott, aztán otthon folytattuk még az ünneplést, 5-kor feküdtem le, Aisa persze fél 8-kor már ébren volt. :? :roll: Elég nehéz volt így a tegnapi nap, de túléltem, mára már úgy ahogy kipihentem magam.
Ilyen szép ajándékot még sosem kaptam, teljesen a hatása alatt vagyok még most is. :)

Na, most megyek, csinálom a munkámat.
Szép napot mindenkinek!!!!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Hajni, de szuper ajándékot kaptál! Én is boldog szülinapot kívánok.

Andi, persze Miminek is boldog szülinapot. Szerintem se mulassz el egy ilyen jó kis ajánlatot. Hogy áll Mimi a szobatisztasággal? Sikerült már valamit fejlődni?

Sancsi, remélem, mielőbb beszokik Enéh a bölcsibe, és te nyugodtam eljárhatsz dolgozni.

Mi múlt héten színházban voltunk. A Rudolfot néztük meg az Operettben. Nagyon jó volt.
Egyébként nálunk minden változatlan.

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk az első napon, gondoltam lejelentkezek, és elújságolom, hogy jól sikerült. :lol:
Tegnap este kisasszony 11 előtt nem akart elaludni. :? Mondtam is Sanyának, hogy tuti, tök nyűgös lesz, mert ma korán kelünk. 7-kor „ébresztettem”, ami nem is volt igazán ébresztés, mert kinyitottam a szobája ajtaját, és szinte abba a pillanatba már jött is ki. Felöltöztünk, összepakoltunk, és irány a vonat. A vonatozás-buszozás tetszett neki, csak a babakocsiba ücsörgés nem. Majd ha belerázódunk, akkor már nem viszem, úgy talán könnyebb (és lassabb) lesz. :?
Beértünk a bölcsibe, beszéltünk pár szót a vezetővel, de Enéh már akkor be akart menni a gyerekekhez. Szerintem, már nagyon várta, mert itthon is mondtuk neki, hogy megyünk majd a gyerekek közé.
Átöltöztünk, és irány a csoportszoba. Nagyon jól elvolt. Hamar feltalálta magát, és meg tudtam nyugodtan beszélgetni a dadussal, és az se zavarta, hogy kimentem az innivalójáért. Persze Sanya tűkön ült a melóhelyén, így hívott. Akkor kimentem, de az ablakból figyeltem. Láttam hogy feltűnt neki, hogy nem vagyok ott, de addigra már mentem is vissza.
Gondolom jól kifáradhatott, mert hazafele, itt az utcánkba úgy bealudt, hogy arra se ébredt fel, mikor levettem róla a ruháit, és betettem a kiságyba.
A jelünket még nem tudom. Mondák a kockát, és a lepkét. Én a kockát választottam, erre közölték, hogy van a váza, és finom utaltak rá, hogy jó lenne, ha áttérnénk arra, mert azt nem kell hímezgetni, meg az mindenhova fel van már címkézve. Mondtam, hogy nekem tök mindegy, döntsék el ők, hogy mi legyen Enéh jele.
Enéht kérdeztem, hogy menjünk-e holnap is, azt mondta igen! :P Gondolom tetszett neki.
Röviden ennyi. Remélem kisasszony hamar beszokik, nem lesz vele probléma.

Hajni!
Boldog szülinapot!
Nagyon jó lehetett a meglepetés buli, és majd lassacskán csak kipihened magad.

Andi!
Nagyon jók a képek!
Szerintem se nagyon érdemes ilyen ajánlatot elszalasztani, főleg ha , valahogy megoldható Mimi felügyelete, és mint ahogy Te is írod, ki tudja, lehet, holnap azt mondja, hogy nem kell a pelus.

Évi!
Irigyellek a színház miatt! Én utoljára pocakosan voltam (igaz, akkor még nem tudtuk :P ), és úgy mennék megint, de remélem eljön annak is az ideje.

Jah! Vannak karácsonyi, és szülinapi képek Enéh honlapján.

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok!
De nagy a csönd.Én szoktám ám olvasgatni,de aztán irní általába vagy kedvem vagy ídőm nincs.
Képzeljétek Miron a wc-re jár pisilni. El se hiszem,hogy ilyen hirtelen tudtunk váltani.Nem is kéri már a pelust,csak estére.kopp-kopp-kopp gyorsan lekopogom.
Terveim szerint ha igy haladunk akkor február 4-én már megyünk is az oviba.Jővő héten mennem kell Budaörsre a munkanélkülibe,akkor nem tudnák vele menni és megszakitani meg nem akarom a szoktatást.
Mit fogok itthon csínálni egyedül délelöttönként? 1 hét után már az ott alvással is probálkozom,hátha sikerül,de már az is elörelépés hogy délelöttre vihetem.Az a baj,hogy a kisbarátját akivel eggyütt szülinapozunk,őt mindig ebéd után hazafogják vinni,ugyanis főállású Anyuka a bnőm és csak félnapra adhatja be a gyereket. Ez bizos eleinte gondot fog okozni Mironnak,de csak belejőn.
Amugy semmi extra velünk,kezdek megint depizni ettöl az otthon űléstöl,jót fog tenni,hogy mehetünk az oviba.
Kíra bizije kitünő lett,de van mit csíszolnia az olvasáson,és a környezeten.A szülőin megemlitette az oszt.fönök a figyelmetlenség cimszó alatt Kíra hím kecskekakasát. Ezt lehet,hogy nem is meséltem nektek??Nincs időm visszanézni,gyorsan leírom.Szóval volt egy olvasmányuk a kecskéröl,aztán jöttek a kérdések.Hogy hívják a hím kecskét???3 válasz közül kellett választani:kos,bak,kakas!!!Ő a kakast húzta alá!!! Természetesen nem név szerint,emlitette az incidenst csak mesélt egy-két dolgot amiken jót derültünk.
Most kezdödik a szorzótábla,két hónapjuk van rá,mert aztán már osztunk. Kissé gyors a tempó!!! :shock: :shock: :shock:
Mennem kell,itt van Anyu!!Majd még késöbb jővők!!!
Vendég
 


Andi, örülök, hogy Miron szobatiszta lett. Én nyáron elkezdem Danit szoktatni, de csak úgy lájtosan. Minket nem hajt a tatár.
Végül elfogadtad az állást az Elmünél?
Mihályinál mi a helyzet? Kell hozzá menned?

Hajni, sok munkád van?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!
Hát ma síkerült kétszer bepipilni.Akkor szólt amikor már bement. :? :? :? :lol: :lol: :lol: De voltunk a boltba vásárolni,és hazafelé kétszer is pipiltünk sővényt.Szóval már érzi mikor kell neki,csak a játékba belemerlve késön szól.Remélem egyre jobb lesz.
Évi!
Mihályínál minden ok volt,a rákszürésem is negativ lett.Most ugyebár felírta azt a fogamzásgátló gyürüt,azt kéne használnom,és egy hónap múlva visszamennem,hogy bevállt e.
Hát az az igazság,hogy utána olvasgattam itt a neten,és ugy gondoltam nekem ez nem tetszik.Nagyon sok mellékhatása van,meg nem is mindenki birja,mert állitolag azt néha érezni,hogy ott van.Ugyhogy kihagytuk.Ezen kivül meg nem kell visszamennem már hozzá,csak emiatt akart látni.Most majd rákszürés egy év múlva. :lol: :lol: :lol: Idén még egy mamográfiát akarok beiktatni,de majd csak tavasszal,ha már Mimi is beszokott az oviba rendesen,mert akkor időm is lesz rá.
Na jó most megyek,mert vár egy halom mosogatnivaló. :cry: :cry: :cry:
Többiek???
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyorsan adok némi életjelet magunkról. :)
Minden oké, munkám van dögivel, ma túlóráztam is egy jó órát! :twisted: Pont amikor készülni kellett volna, mert ugye holnap reggel indulunk síelni. :lol: :lol: :lol:
Túl sok hó nincs kint sajnos, de azért remélem jó lesz így is. :) Majd vasárnap jövünk haza, hétfőn már megyek dolgozni. :(
De tök örülök neki, hogy most van munka, mert tök jól eltelnek a napok. Szinte arra sincs időm, hogy hazatelefonáljak anyunak, hogy minden rendben van-e. :oops:

Andi!
Ügyes Miron, hogy ilyen hamar elkezdte használni a wc-t. :) Fog ez menni, nemsokára mehettek tényleg oviba. :)
Aisánál is többször előfordult, hogy a játék hevében elfelejtett szólni, de szerencsére ez most már elég ritka. :lol:

Sancsi!
Örülök, hogy tetszik Enéh-nek a bölcsi. A többi napon is bejött neki? Meddig jutottatok el a beszoktatással? Ott tudtad már hagyni kicsit egyedül is?

Hú most megyek, nagyon fáradt vagyok. Most végeztem csak a bepakolással, szendvicskészítéssel, fürdéssel, hajmosással. Fáradt vagyok, reggel meg korán kelünk....

Jó hétvégét mindenkinek!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok.Hát gyors leszek ma jöttűnk haza a kórházból Fricikének ne nevesetek a lábába érgyulladása van mint a mamaáknak. Most rohanom kell majd irok!

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Halihó már megint én.NA szóval azt történt 2 hete lett a sípcsontján egy lila pukli persze mire gondoltunk beütötte, jó mondjuk mind a kettöt hát ezt gondoltuk.Hétvégére már 5, meg 6 darabot találtunk ez már furi volt,hétfön Cilinéni másnapra irt beutalót a Heim Pálba reggel megyünk de csak börgyógyászatra azt mondta megnézik mert ö nem tudja mi ez majd krémet adnak ennyi.Hát volt sírás bemegyünk és azt mondja a doki itt kell maradni nem mehetünk sehová,kiderült valami fertözés de minden lelet tökéletes röngen,vérvétel ,vizelet,de most már legalább elmúlóba van ez a lényeg.Hát ez történt és képzeljétek Bodza olyan jó volt Apának este elaludt és csak reggel kelt fel,persze én nem tudtam aludni hát az a kórházi ágy borzasztó volt pedig kemény pénzt fizettem érte mert be akarták rakni egy csomó börbeteg közé,pedig neki nem is a börével volt gond.Na most aztán olvashattok megyek pihizek egy kicsit.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


fricike, gyógyulást fricikének.

hajni, jó sielést. Remélem lesz hó elég.

andi, örülök, hogy minden rendben lett nőgyógyászatilag. Most már csak a megfelelő fogamzásgátló módszert kell kitalálni. Állítólag nagyon széles a paletta most már. M. doki nem tud tanácsot adni?
krévi
 
 


Remélem nem bánjátok, hogy egy picit bepofátlankodok, de szeretnék ajánlani Nektek is termékeket, illetve akit érdekel a termékek forgalmazása annak üzleti lehetőséget! Kiváló minőségű magyar tisztítószereket, élelmiszereket és táplálékkiegészítőket kínálok a H&I képviseletében ... www.bogen.5mp.eu ... nekem nagyon tetszenek a termékek, biológiailag lebomlanak...
Szép hétvégét: bogen@tvn.hu

Kép
bogen
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Sziasztok na végre megszületett a remekmü.Mondjuk a lányomnak tíz percbe telet de két hónapja könyörgök neki.Ime bemutatom Bodza lányomat a többi képet majd késöbb.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


fricike, nagyon édi Bodza. Remélem, jól vagytok.
krévi
 
 


Sziasztok!!
Én is itt!!! :lol: :lol: :lol:

Fricike!!!
Tényleg nagyon éde Bodza!!! :lol: :lol: :lol: De én akkor se kaptam kedvet a harmadikra.Pedig Kíra születése után mármint miután már oviba ment akkor megláttam egy ilyen aranyos babát,mindig arra gondoltam hogy nekem is kell még egy ilyen kicsike!Ez most nincs!!Biztos azért mert én két gyerekre lettem kialakitva.Ugy érzem nem birnám ujra végigcsínálni.Tulajdonképpen inkább az otthonlét ami zavar. :cry: :cry: :cry: Nekem sok ez a 3 év.

Apropo ha már itt tartok elmondom,hogy hívtak az Elmüből,szerdán megyek állásinterjura.Délelött fél 10-re.Tessék ám szurkolni. :roll: Bár utána még lesz az a bizonyos tesztírás ís,még ott ís kieshetek,de remélem azért nem vagyok annyíra gyagya,hogy ne birkozzam meg vele.

Tök jó,mert ugy látszik megoldodnak a problémáink,most kezdjük kicsit látni az alagut végét,de azért lekopogom.Két héttel ezelött még elég szarul nézett ki a helyzett,azóta Mimi szobatiszta lett,hétfőn 4-én kezdjük az ovit,a munkanélkülimhez is megvan minden papirom(ezen görcsöltem már 2 hete,hogy kiküldjék a gyes igazolásom) most még egyenlöre maradok segélyen,mert meglátom mikor kell kezdenem az Elműbe (ha persze felvesznek) addig legalább jőn ez a havi 50 ezer munkanélküli.Végül is több mint a 24000 gyes amivel eddig ültem otthon.
Szóval remélem most végre pontott tehetünk a sok rosszra.
Hajni!
Látom már jó sok melod van,hogy nem irsz olyan sűrűn,bár most gondolom még síeltek ezerrel.Kérünk majd élménybeszámolot és képeket.
Sancsi!
Mi ujság a bölcsibe???Azért néha írjál már,kíváncsí vagyok Enéh hogy viseli.
Na jó lépek,mert még elkell pakolnom a kivasalt ruhákat!!
Szép napot mindenkinek!!
Vendég
 


Sziasztok! :)

Na, megérkeztünk a síelésből! :cry: :cry: Tudtam volna maradni még néhány napot. :roll:
Mesélek kicsit:
Pénteken reggel indultunk és kb. 12 körül értünk ki. Elfoglaltuk a szállást, aztán feltérképeztük a környéket. Béreltünk nekem lécet, meg Aisának kerestünk bakancsot és lécet ezerrel. Kitaláltuk, hogy majd éjszakai síelésre fogunk mi kimenni, mert pocsékolás lett volna megvenni az egész napos jegyet arra a néhány órára. Kicsit játszottunk a hóban Aisával, csináltunk angyalkát, hógolyóztunk stb. :):) Közben Gergőnek sikerült szereznie Aisának kis bakancsot léccel együtt, nehéz móka volt, hiszen ilyen pici lábra még nem nagyon gyártanak sícuccot. :? Vacsi után mi felöltöztünk és kimentünk a kivilágított pályákra, és síeltünk majdnem este 9 óráig. Aisa nehezen viselte ezt, nagyon fáradt volt, és végig sírt anyunak, amíg le nem tudta tenni aludni. :( Gondoltam hogy ez lesz, megijedt szegény szerintem, hogy otthagytuk őt egy idegen helyen este az anyuval.
Másnap reggel útnakindultunk, ráadtuk Aisára a lécet, és képzeljétek!! annyira ügyes volt Aisa, hogy szinte elsőre ráérzett a dologra. :lol: :lol: Nem akadtak össze a lécek a lábán, nem félt a sebességtől meg az eséstől sem. Nagyon élvezte, sokan rácsodálkoztak, hogy ilyen kicsi gyerek, és ennyire ügyes. :) :lol: :lol: Én nem is mentem síelni, inkább maradtam vele, mert olyan jó volt látni, hogy ennyire tetszik neki és élvezi. :)
Vasárnap reggelre kb. 30 cm friss hó is leesett, igaz elég erős szél is fújt, ezért a pályákra mi már nem mentünk fel, hanem Aisa csúszkált ott a szállásnál egy kisebb lejtőn. Ez is nagyon tetszett neki, tiszta lelkes volt. :)
Mielőtt indultunk volna, telefonált barátnőm párja, hogy gond van, mert fent a pályán elesett, és kificamodott a válla. A fiúk elmentek érte, és irány a közeli kórház. Ott persze csak egy doki beszélt valami nyelvet, elkezdtek akadékoskodni a biztosítás miatt. Kb. 3 órát vártunk, mire helyretették szegény vállát. És ki kellett még így fizetni valamennyit, mert nem fogadták el azt a papírt ami nálunk volt. Nagyon gáz volt, szegény srácnak tök nagy fájdalmai voltak, és szartak rá egy hülye papír miatt. Végül megoldódott a dolog, de eldöntöttük, hogy emiatt Szlovákiába nem nagyon fogunk már menni.
Mivel egész nap szakadt a hó, a hegyekben tökre lelassult a közlekedés, így nagyon lassan tudtunk csak átjönni ott, és csak este fél 9 körül értünk haza. Ma meg már jöttem dolgozni, mert volt mit bepótolnom még. :cry:
Képeket majd teszek fel, ha lesznek. :)

Aisa és Hajni
odex
 
 


Jó reggelt!

És akkor reagálok is:)

Fricike!
Nagyon édes Bodza! :) Az egyik képen tök hasonlít az én lányomra. Kb. 3 hónaposan készült róla hasonló kép! :)
Nem semmi, hogy mit találtak a nagyfiúnál. Sajnálom, hogy kórházban kellett maradni vele, de szerencsére már túl vagytok rajta. :)

Andi!
De jó, hogy behívtak interjúra! Ügyes legyél ám! :wink: :lol:
Látod, alakulnak a dolgok nálatok is, most már nem olyan kilátástalan minden. :) Majd írj holnap, hogy mi volt. :)

Sancsi!
Várjuk ám a beszámolót a beszoktatásról! :)


Évi!
Veletek mi újság??

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

hajni, örülök, hogy Aisának így tetszett a dolog. Legközelebb Ausztriába menjetek. Minden sokkal kultúráltabb. A hozzáálláson sok múlik.

Andi, megy a drukk az interjú miatt.

Nálunk nincs semmi újság. Dolgozgatunk. Nekem jön a rémálom gyes febr. végétől. Még szerencse, hogy dolgozom.
krévi
 
 


Köszönjük a bókokat.Andi mindent bele biztos sikerülni fog.Hála már elmúltak a dudorok remélem hétfön már mehet óviba majd csütörtökön megyünk be akkor mondják meg.Különben nekünk sem volt tervbe a harmadik véletlen jött de nem bántuk meg én legalábbis nagyon élvezem.Na mindenkinek szép napot majd késöbb még benézek.És örülök hogy minden rendbe volt a síelésnél mert ez az idö pocsék volt.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Ja bocsi ha valaki tud segitsen már párszor próbáltuk ezt a vacak vonalzót átirni de nem akarja nem lehet rákattintani ha újat akarunk nem fogadja el.Elöre is köszi.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Jó reggelt! :)

Évi!
Mi egyébként Ausztriába szoktunk járni síelni mindig, csak most ugye kaptuk az utat, meg hát anyagilag sem volt mindegy. Ausztriában sosem csalódunk, mindig rendben szokott lenni minden. :) Már ott is jártunk kórházban, és nem szívóztak ennyit, rögtön elláták a beteget még akkor is, ha nem jött meg a papír a biztosítótól.
Jövőre összehozunk valahogy egy hosszabb ausztriai síelést, az biztos. :)
Gyes: hát az összeg valóban nagyon gáz, nem is tudom mi lenne, ha nem kaptam volna ezt a lehetőséget itt a cégnél és még most kéne keresgélnem munkát. :shock: :?

Andi!
Drukkolok neked nagyon ma!!! Írj majd!!!!

Fricike!
Szerintem első lépésben itt a profilodból töröld ki azt a sort, ahová a vonalzó "címe" van bemásolva, és akkor fogsz tudni újat csinálni.

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
Itt vagyok!!Hát ez az utazás,nem is tudom.... :roll: :roll: :roll: Ott kezdödik a probléma,hogy a Bojtár utcánál nem mindegyik busz áll meg,igyhát oránként jőn egy Szántói aztán ennyi... :twisted: :twisted: :twisted: De szerencsére megnéztük a neten,ugyhogy már a 1/4 9-essel mentem mert ugye utána 1/4 10 már késő mivel fél tizre kellett mennem.Mondanom se kell,semmi dugó nélkül már 3/4 9-kor bennt voltam.De sebaj,mert aki 9-re jött az meg telefonált,hogy a dugoba űl. :P :P :P :lol: :lol: :lol: Igyhát időpont cserével engem elöre vettek.
Na szóval nagyon tetszik minden,nagyon superul néz ki az iroda ahol űlnőm kell majd stb...A pénz is nagyon kecsegtető,hát még a különféle jutatások.Van üdülöjük,ahova mehetünk nyaralni,van a Dagálynál egy nagy sportcentrumuk,ahol mindent ingyen használhatunk uszoda,szauna,tekepálya,bérletfizetés stb....Számlakedvezmény is van probaidő után, :lol: :lol: :lol: cafetéria(üdülési,étkezési,beiskolázási jegy) 13.havi prémium,plussz egy nyáron de az teljesitmény után osztható le,szóval minden tuti.
A beosztás is több müszakos reggel 6,7,8,10-töl vagy délután 14-töl.Éjszakás müszak nincs.A főmüszak a 8-16-ig mert ugye akkor telefonál a legtöbb ügyfél,ami ugye nekem annyíra nem tul jó mert reggel 7-kor indulok,és este 5-re jővők haza.De majd kialakul,lehet játszani a beosztással,mert egy hónapra elöre megkapjuk.Ami még gáz,az a 6 hét suli a Böszörményi uton az mindennap 8-tol 16-ig.Na ezt kell valahogy átvészelni.Majd szépen bevetünk mindenkit,meg Apának is van még tavalyi szabija ís majd kiveszi akkor.Február 15 körül megyek a tesztet irni,ha ott minden ok,akkor kb március 1-el kezdhetek.
Hát ennyi!!
Most mennem kell,majd késöbb még jövök,de most vendégem érkezett.
Vendég
 


szevasztok.megint csak kicsivel tudok irni bodza ugrál.na a vonalzó nem sikerült valami más tip.andi neked meg hajrá sikerülni fog.hát ez most rövidre sikerült jók legyetek

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?