Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A bugyika+betét eddig bevált, az ellenállást szelíd módszerrel megtörtük, meg vagyok elégedve. Ráadásul ma olyan volt, "mintha" Árnika egyszer jelzett volna, hogy kaka van. Életében először direkt nekem. A konyhában tettem-vettem, nem vettem észre, hogy már lilul a kis fej, akkor kiadott valami segélykérésszerű hangocskát. Legalábbis szertném azt hinni, hogy ezt volt a szándéka.

Most viszont szeretnék egy kis tanácsot kérni az éjszakai pisiltetéssel kapcsolatban. Mi eddig nem próbáltuk. Egyrészt én is lusta voltam, de ez a legkevesebb. Inkább az volt az oka, hogy nem akartám háborgatni a kicsit. Ha éjszaka felébred, mindig sírdogál egy kicsit, amíg cicit nem kap. Ha még ez elé beiktatnék egy pisiltetést, az már sok lenne szerintem neki a megpróbáltatásból. Ráadásul, ha végigcsinálom az egész tortúrát a hálózsákból való kicibálással kezdve, akkor kimegy az álom a szeméből, és nem alszik vissza cicin sem. Volt már példa hasonlóra.

Eddig jól elvoltunk az éjszakai pelenkázással, most viszont már hetek óta nem tudok mit kezdeni a pelenka alatti viszkető piros foltokkal. Nem sima pelenkakiütés, mert Árnika ekcémás. Napközben javulni szokott a rendszeres pisiltetéssel, de mindhiába, ha éjszaka újratermelődik a baj.

Nálatok hogy van ez az éjszakai dolog? Teljes az együöttműködés, lazán visszaalszik a gyerek stb.?

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Mi pl éjjel alig megyünk ki mert Maja nagyon rossz alvó alig alszik vissza ha felkel. Egy hétig kimentünk de még ha az ágy mellé készített kis bilibe ment is a pisi annyira felébredt hogy még órákig nem aludt vissza játszik és addig veregeti a fejem mig én is fel nem kelek.
Persze nem nyitom ki a szemem nehogy rákapjon...

Igy éjjel én nem viszem ki most pedig még rosszabb mert bujik a kis foga és még nyügösebb.
Napközben megy a dolog de ha véltlen becsurran onnantól nehéz elkapni a következő pisit...

Reggel pedig futás van mert gyorsan egy nagy pisi valamelyik nap is akkorát pisilt a franciaágyra mig én felkeltem ami kb fél perc se volt.... hogy még mindig csucsog....

Igaz ez már nem ide tartozik de van olyan akinek eltud a babája csak ugy magától cici nélkül aludni??? nálunk ez nem megy...

Judit
Vendég
 


akit érdekel van bm belsőm és külsőm használt eladó újszülött, S és M méretekben. a belsők 1-es méretűek 15-20db.
egy barátnőmék használták, és most 10 hónapos csongi így már kinőtte.

aki ki szeretné próbálni, érdemes. használtak de végig bm fertőtlenítővel, bm mosószerrel mosva szép állapotban.

mi is ezt használjuk pelenkás esetekre.

egy jó hír is: hetek óta minden kaki ismét a wc-ben landolt és meg kellett állapítanom hogy a kakiltató póz nagyon sokat számít. a bilibe semmi de feltartva a wc felé eredményes.
ez persze azt eredményezi hogy apa feladata a wc felé tartás, én nem bírom mivel már 11 kilót nyom a kis manó.
de úgy fest átvészeltük a sztrájk időszakot.
hurrááááááá!

Marica & Levi :)
marica75
 
 

 
 

Marica:
Kb. egy hónapig próbálkoztunk mi is a bilire ültetéssel. Eleinte biztatónak tűnt, de utána egyre többet sztrájkolt. Vagy csak szimplán elvonta valami a figyelmét. Úgyhogy mi is visszatértünk a klasszikus pozícióban tartáshoz, és ez most elég jól működik. A motiváció fenntartása érdekében sikeres (vagy nem sikeres) kísérlet után lehet zuhanyfüggönyt, vesszőkosarat, rézkilincset taperolni a fürdőszobában.

Judit:
Pont ettől tartok én is. Ha kimegy az álom a szeméből (amire pisiltetés esetén jó esély van), utána még legalább félóráig gurulgat fel-alá az ágyban (hálózsákban nem tud mást). Ez nem is lenne akkora baj, ha egész éjszaka együtt lennénk, de én csak éjféltájban szoktam mellé feküdni. Ha közben felsír, a visszaaltatással is sok idő megy el, az már sok lenne, hogy fogócskázzunk is előtte.
Ami a cicit illeti, szerintem nagyon kevés olyan csecsemő van, aki mindfenféle "idomítás" nélkül simán elalszik magától. Engem is győzködött a védőnő, hogy a saját komfortérzetem érdekében ezt meg ezt meg kellene tanulni a babának. Szerintem a gyerek mindent meg fog tanulni a maga idejében. Most annak örüljünk, hogy összesimulva együtt alhatunk. Mi nappal is így szoktunk, én is kisimulok tőle. Mondjuk, akkor kellemetlen lehet, ha néha másra szeretnéd bízni a gyereket. De nálunk ilyesmi nemigen fordult még elő.

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Marica! Jó neketek! Nálunk még nem volt olyan h wc-be ment volna a kaki. sajnos maja különben is nehezen kakil.

Györgyi!
Mi együtt alszunk. Csak fél órát Maja ha felkel két óráig játszik aztán meg egy óráig sir és nyüglödik hogy nem bir visszalaudni.
Szoval nálunk tényleg nagyon kockázatos felkelni.
Nappal mi nem alszunk együtt Maja kint szokott aludni a babakocsiba. Meg én különben is nagyon rossz alvo vagyok nekem elég napi öt óra is.

Meg nagyon rosszul esik hogy rajtam kivül senki nem hisz ebben és szerintem ez hátráltatja hogy megtanulja....
Vendég
 


Judit:
Igen, az nekünk is gondot okozott eleinte, hogy fogadtassuk el a környezetünkkel. Amikor a szüleimnél voltunk két hétig, lájtosabbra fogtam az EC-t, de azért nem hagytam el. Anyukám, mikor látta, hogy működik, fűnek-fának eldicsekedett.

Azért ne ringasd magad abba az illúzióba, hogy Maja egy-két hónapon belül szobatiszta lesz, bár nincs kizárva, itt a fórumon sok sikertörténetet olvastam. Az EC technikai részét szerintem minden gyerek egy-két nap alatt elsajátítja, ez biztos nálatok is így volt. Hogy mikor lesz rá igénye is, az szerintem gyerekfüggő. Lehet, hogy nálatok hamar bekövetkezik, de mi nem voltunk ilyen szerencsések. Az elején én is azt hittem, hogy Árnika már 6-8 hónaposan nagyjából szobatiszta lesz, olyan ügyes volt kezdettől fogva. De gyakorlatilag még most is ugyanott tartunk, mint az elején. Most annak örülök, hogy a bugyi-ötlet óta sokkal együttműködőbb lett. De jelezni még most sem jelez. Bár sokszor gondolok rá, hogy csak én nem veszem az adást. Mindenesetre a szobatisztaság kérdése kitolódott a bizonytalan jövőbe, de azért remélem, hogy még kétéves kora előtt bekövetkezik. De nemcsak ezért csináljuk. Nálunk ott van még az ekcéma is, ami EC nélkül sokkal csúnyább lenne, mert amikor pelust adok rá, mindig bepirosodik a feneke.

Mi is négy hónaposan kezdtük, és szerintem itt mutatkozik meg az előnye annak, hogy valaki újszülöttkorban kezdi-e. Akkor még biztosan jobban megvan bennük az igény a tiszta popsira. majd a következő gyereknél meglátom, hogy jól gondoltam-e. :wink:

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Györgyi!
Igen nálunk is ugy volt hamar megtanulta sőt már az első alkalommal tudta mi a dolga. Jelezni azt én sem tudom mikor fog:)

Hát hamarabb elkezdtem volna ha hamarabb tudok erről.

Remélem sikerrel járunk.

Hát remélem hogy hamar igénye lesz rá. Probálkozunk és nem adom fel ha más kisbaba megtanulja ő is tudja:)
Vendég
 


én úgy vagyok vele, minden elkapott pisi vagy kaki bónusz és örülünk neki nagyon (gyermekteleneknek kicsit furán hathat ez a fene nagy öröm :))
levivel nagyon hamar kezdtük, újszülött korában, de azért a szobatisztaság még odébb van. de rászokott hogy a kaki nem a pelusba megy szerintem. de a pisit nem jelzi annyira elfoglalt minden egyéb felfedezéssel.
mi akkor is büszkék vagyunk rá hogy ennyit is elértünk, aztán jön a nyár, meg talán beszélni is fog majd nyárra és akkor hátha.

de van aki később kezdi és mégis jobban jelez, ez gyerekfüggő illetve hogy milyen a mama adó-vevője. az enyém nem a legerősebb az a tipus vagyok aki egsyzerre öt dolgot csinál és jár a feje rajta :)
a férjem jobb ebben...
mindenesetre nem csinálnám másképp, talán a másodiknál bátrabb leszek és többször hagyom pelus nélkül hosszabb időre. én inkább tettem rá és gyakran rápróbáltam a bilire vagy wc felé tartásra. éjszaka meg főleg nem mertem totál pelus nélkül hagyni. túl jó alvó vagyok. :)

Marica & Levi :)
marica75
 
 


ja nem kell valakinek a használt bm belső és külső?
szóljatok ha érdekel valakit!

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok!

Akkor ez a korán kezdő elméletem megdőlt. Szerintem is kulcsfontosságú az anyuka adó-vevője. Az EC kapcsán mindig ki szokták emelni, hogy milyen nagyszerűen elmélyíti a kommunikációt a baba és az anyuka között. Hát ez nálunk így nem jött be. :( Szerintem ez nagyban rajtam múlt, mert sehogyse tudtam venni az adást, pedig szegény kis adó lehet, hogy jelzett a maga módján... Úgyhogy megmaradtam az időzítésnél és a tapasztalatok beépítésénél. Illetve a kaka azért már elég biztosra bejön. Már nincsenek olyan alattomos, előzmény nélküli kakilások, mint a csak anyatejes korszakban.

Én is azt tervezem, hogy nyáron egy szál bugyiban járatom majd. Addigra már járni is tud, nem a lepedő meg a huzat lesz az elsőrendű áldozat, meg hátha majd szót is tudunk érteni. A bugyiban pedig nem lehet elkendőzni a következményeket, nem úgy mint egy pelenkával vagy egy betéttel, viszont pikk-pakk lecseréli az ember, ha mégis megtörténik a baleset.

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Hát igen...
Maja elég jol jelez de sajnos én semtudom venni a jeleket sokszor pl. elkezd sirdogálni feszelegni nem tudom mi a baja aztán mikor felveszem és csöpög a ruhájábol minden akkor lelesik jahh pisilni kellett volna... :oops:
Vendég
 


igen sokszor pedig át is fut az agyamon (illetve a férjem agyán is) hogy lehet az a baja?... de mire elgondolkodunk, próbáljuk jó kedvre deríteni addira be is megy.
és akkor jön az hogy óó akkor kellett volna reagálni mikor először rágondolunk :)

na de próbálkozunk. :)

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok!

Úgy tűnik, szó szerint minden csoda három napig tart. Ha kitalálok valami újdonságot EC terén, az kb három napig köti le a gyereket, utána sztrájkolni kezd megint. A hétvégén a szüleimnél voltunk. Talán az új környezet tette, de Árnika úgy együttműködött, mint egy kisangyal. 10 óra alatt mindössze egy becsorgás volt, és nem volt semmi hiszti, szabadulómutatvány erőelemekkel kombinálva. Olyan jól ment, hogy sétához és vendégségbe sem vettünk fel pelust, és nem is történt baleset. :D
De mihelyst visszajöttünk, megint a régi nóta. Ha pisiltetni akarom, kiabál, vergődik, behomorít, és csakazértis visszatartja, hogy öt perc múlva a bugyiba csorogjon... :(
Vajon tényleg a környezetváltozás teszi? Vagy az, hogy itthon én is sokkal feszültebb vagyok? Van valakinek hasonló tapasztalata?
Az a szomorú, hogy Árnikának olyan borzalmas pelenkakiütése van, hogy az szerintem csak akkor múlna el, ha több napig nem adnék rá pelust se éjszakára, se sétához, se eldobhatót, se textilt, hanem folymataosan csak a bugyi lenne rajta. De sajna ilyen ellenáálásba ütközve ez lehetetlen. Hogyan is tudnánk éjszaka pisiltetni, ha még nappal sem hajlandó? Gonosznak érzem magam, aki egy nekünk be nem vált elvhez görcsösen ragaszkodva pokollá teszi a gyereke mindennapjait.
Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Györgyi,

Minden együttérzésem. Kár, hogy ezen a fórumon nincs olyan jó kis ::hugs:: smiley, mint a mothering-en. Most idetettem volna egyet.

Szerintem még mindig a pisiltetés a legjobb mód, hogy védd a bőrét. Mi ellen tiltakozik pontosan? Boldi pl. az öltöztetést utálja. Pisil, és azonnal menni akar a dolgára. (T.i. szétszedni a lakást, hehe.) Pisiléshez éjjel mindig, nappal pedig sokszor cicit kell neki adnom, hogy nyugton legyen.

(OFF: Elidel krém ekcémára? Nem szteroidos.)

Mennem kell, felkelt.

Szóltak a hordozókendős topikban, hogy a kismama jövő havi számában a véleményes rovatban szó lesz a baba-biliztetésről (is?). Mit szóltok? Jó, nem?

Lívia, két fáradhatatlan kissrác álmos anyukája.
http://www.babakozelben.hu
livia76
 
 


Lívia,
sajnos konkrétan a pisiltetés ellen ágál... :( Régebben azt hittem, hogy talán az állandó textilpelus le-fel zavarja, de most már ezt itthon nappal (amikor egyáltalán pisiltetni szoktunk) nem alkalmazzuk, helyette van a bugyi pici betéttel a biztonság kedvéért, amit csak le-fel kell húzni egy kézzel, nem kell hozzá kifektetni a gyereket. Általában most már annyira nem zavarja maga a leegyszerűsödött öltözködési ceremónia, legfeljebb az, hogy közben le kell fognom a kezét, hogy ne vakargassa teljes erőből két kézzel a kivörösödött punciját (bocs)... Elidelnek utánanézek, köszi. :)

Konkrétan azt utálja, amikor pozícióban tartom a mosdó fölé (a WC-től fél, a bilin meg általában csak elszórakozik, aztán fel akar kelni, anélkül, hogy bármit produkált volna). Nem hiszem, hogy fáj neki a pozíció, mert nem mindig hisztizik, van, amikor tök jól együttműködik. Ma apa egy játékot szerelt a mosdó fölé, ez lekötötte, nem raplizott, de sajnos a pisilés sem jutott így eszébe...

De azért csináljuk tovább, mert muszáj levegőztetni a bőrét. Csak elég frusztráló, hogy az a technika, amiről mindenhol azt olvasom, hogy megerősíti a kötődést meg a baba-mama kommunikációt stb. az nálunk pont az ellenkezőjébe csap át, és olyan, mint egy klasszikus erőltetett biliztetés. Szinte már látom magam előtt, hogy 20-30 év múlva kiderül, hogy azért van ilyen-olyan lelki problámája, mert az anyja erőszakkal pisiltette. :evil:

A legtöbb, amit egyelőre tehetek, hogy megpróbálom mindig elcsípni a tökéletes ritmust, mert akkor van hogy együttműködik, vagy legalábbis nem tiltakozik teljes erejéből. Pénteken mi is megyünk a hordozós klubba, és ott is megpróbálom a pisiltetést, már csak kísérletképpen is, mert az a tapasztalatom, hogy szokatlan környezetben a várttal ellentétben jobban együttműködik. :?

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Azért nem ilyen vészes a helyzet mégsem. Ma például csak akkor volt vad tiltakozás, amikor nagyon elrontottam az időzítést. Meg azt is utálja például, ha séta után először pisiltetni akarom, és csak utána jönne a szopi. Bánja a fene, hát csorogjon az az egy pisi a pelusba! :)
Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Kitartás!

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok,

én itt teljesen új vagyok, de a véleményetek érdekelne.

Mi 11 hónaposan kezdtük a bilizés, nagyon szép eredménnyel. Nem ellenkezett, játéknak vette, jelezte, rákéredzkedett (kérte), ha használni akarta, stb. Most 17 hónapos (fiú), és ott tartunk, hogy két hete elkezdett éjszakánként is bilire kéredzkedik, de még csak 2-3x maradt száraz reggelre. Ezzel én elégedett vagyok, bár látom, Ti sokkal előrébb jártok.
Ami a "technikát" illeti. Mostmár, miután a nadrágpelus 2-3-4 napon keresztül száraz maradt az ősszel, ezért egy ideje napközben, itthon, csak kisgatyát adok rá, pelust csak akkor, ha elmegyünk itthonról. Így hol van baleset, hol nincs, lényeg, hogy ha gatya van rajta, nem kéredzkedik bilire, tehát vagy elcsípem a pisit, vagy nem. A pelussal általában kéredzkedik. Éjszaka kéredzkedik is, és be is pisil. Egyébként tökéletes evő, alvó. Leteszem és egyből elalszik, falnak fordulva. :) Majd egy pár óra múlva "bilire", ráteszem, és alszik tovább. Tehát, szerintem nem zakkantja meg a kis lelkét, mikor úgy teszem rá a bilire, hogy ellenkezik.

A kérdésem az, hogy mi a véleményetek, hogyan tudnám előmozdítani a fejlődését mégjobban????? Szerintetek mikor lesz ebből "szobatisztaság"? Mit kellene másképp csinálnom???? Mi zavarhatja meg, hogy hol kéredzkedik, hol nem???

Üdv,
Ka-ta
ka-ta
 
 


Előreis köszi a válaszokat. :) (Ez lemaradt.)
ka-ta
 
 


Ka-ta:

talán nem nekem kéne reagálni, mert mi nem vagyunk olyan sikeresek, legalábbis ami az együttműködést illeti. Szerintem, hogy itt tartotok 17 hónaposan, az szuper, különösen, hogy viszonylag későn kezdtétek! :D Igazán büszke lehetsz magatokra.

Sok okosságot a biztatáson kívül tényleg nem tudok írni. Milyen pelenkát használtok? Ha textilt, az nyilvánvalóan gyorsítja a folyamatot. Bár érdekes, hogy a várttal ellentétben nálatok nem akkor jelez a gyerek, ha nincs rajta pelus, hanem akkor, amikor van. Ezt nem tudom összerakni :shock:

Hogy mitől változik a hangulata? Én is örülnék, ha valaki megírná, Árnika olykor miért tiltakozik teljes erőbedobással, máskor meg miért pisil ügyesen, cirkusz nélkül.

Bocs, csak ennyit tudtam "segíteni". :oops:

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Györgyi, köszi a bíztatást. És ez is sok segítség volt. Akkor gondolod, hogy textil pelusra kellene áttérnünk??? Halvány fogalmam sincs, hogy azt hogy kellene csinálni. Ti azt használtok? Gondoltam már rá, de az nem ugyanolyan, mint a pelus nélküli kisgatya? Nem ugyanazt érzi???

A hangulatváltozásról annyit, hogy mikor nagyon ágál ellene, akkor várok pár percet, békén hagyom, hogy befejezze, amit csinál, és utána van, hogy szó nélkül ráül, vagy, hogy nem. Vagy, ha nagyon benne van a játékban, akkor odaosonok, lerántoma a pelust/gatyát róla, és határozottan ráteszem. Na, ekkor nincs hiszti. Egyébként nekünk a zenélő bili jött be nagyon. Ha pisilt/kaiklt bele, zenélt. Imádta. Mostanra megszokta, úgyhogy már nem kell feltétlenül a zene. De miért a pelusnál jelez? Miért nem a gatyánál? Hogy a csudába érjem el Nála, hogy akkor is jelezzen? :(

Ka-ta
ka-ta
 
 


Ka-ta:

hát ez az, a textilpelus ugyanarra lenne jó, mint a pelus nélküli kisgatya. Csak elég fura, hogy nálatok akkor szokott jelezni a gyerek, amikor van rajta pelus, és nem akkor, ha nincs. :shock:

Mi egyébként elég sokféle textilpelust kipróbáltunk, de most már nem használjuk egyiket sem, mert nem bírja a gyerek bőre, ha nedvességgel érintkezik. :( (Az eldobhatót se nagyon, mert abban meg nem szellőzik, de egy árnylattal még mindig jobb.) Amúgy meg valószínűleg tiszta ráfizetés lenne akkor vennetek egy jó minőségű textilpelenka-készletet, amikor már csak egy ugrásra vagytok a szobatisztaságtól. Én inkább a kisgatyát nyomatnám így látatlanban. :)

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Gondolod, hogy csak egy ugrásra vagyunk? Hát, nem is tudom... Büszke vagyok Rá, meg mindent, de mikor lesz ebből szobatisztaság?? Mikor jön már el az a pillanat, hogy nem kell pelus? Vagy türelmetlen vagyok? Lehet. Mikor elkezdtem, azt hittem 2-3 hónap és elhagyhatjuk a pelust.
És igen, én is azt nem értem leginkább, hogy miért a pelusnál jelez(get), miért nem a kisgatyánál? Hiszen a gatyában kellene hogy zavarja a pisi..... Szerinted, fel tudnám valahogy gyorsítani??? Bár, gondolom, már írtad volna. :( De akkor nyomatom a kisgatyát....

Ka-ta
ka-ta
 
 


Ka-ta:

a ma reggel történtek tükrében elég vicces, hogy éppen én osztom az észt. Árnika pisiltetés alatt/helyett előadott egy szabadulómutatványt, majd egy perccel később, öltöztetés alatt az ölembe pisilt. :x Néha úgy érzem, a fél karomat odaadnám, ha valaki megnómondaná, ilyenkor mi játszódik le a kis fejében. :?: Ez az a pont, amikor lazítani kellene a gyeplőn, hogy bele ne fásuljunk.

Én is átestem azon az elején, hogy a kezdeti sikerek után 2-3 hónapon belül elérhető szobatisztaság lebegett lelki szemeim előtt. :lol: Most már nem szabok határidőket, és akkor is halleluját zengenék, ha az első jelzést hallanám/látnám a gyerektől. A zenélő bili különben jól hangzik, hol vettétek? Mennyi ideig tudtad vele kábítani a gyereket? :wink:

Az összes leírás legkésőbb két éves korra helyezi a szobatisztaságot a pisiltetett gyereknél. Addigra biztos ti is eléritek, de lehet, hogy sokkal előbb. Lehet, hogy ez még távoli jövőnek tűnik, de 20 év múlva már csak anekdotákra fogtok emlékezni az egészből. És gondolj bele abba is, hogy nagyon sok mai gyerek még három éves korára sem szobatiszta. Egy évet biztos, hogy nyertek!

Gondolkodtam a kisgatya kontra pelenka dolgon. Talán mégsem kellene még annyira forszírozni a kisgatyát, ha a pelenkával egyelőre több a sikerélmény, és úgyis száraz marad. Különösen ha hajlamos vagy rá, hogy felhúzd magad az ismétlődő baleseteken (még ha magadban elfojtva is a bosszankodást), mert attól feszült leszel, és lehet, hogy pont ez zavarja őt. Én legalábbis ilyen feszengő típus vagyok, és ez biztos, hogy kihat nálunk az EC sikerére. De ha ennél lazábban tudod venni, akkor hajrá kisgatya! :wink:

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Ó, osszad csak, osszad. :) Sose lehet tudni, hogy melyik lényegtelennek tűnő fél mondatával tud segíteni az ember a másiknak. Úgyhogy én arra is vevő vagyok, ha csak leírod, hogy épp mi jutott eszedbe, vagy, hogy Te ma épp mit próbáltál ki. Úgyhogy, írjál, ha van időd.

És most én próbállak nyugtatni Téged: nálunk egy éves kora körül hihetetlenül fogékony volt rá a pici fiam. Egy nagy svungal indultunk neki, sok sikerélmény, haladás, stb. és utána jutottunk most el ide a kisgatya/pelushoz. Úgyhogy szerintem, Te is erre számíthatsz. Egy éves kora körül, kinyílik majd a szeme a világra, és minden érdekelni fogja. Főleg, hogy jön a jó idő, és már nem lesz hideg a kezed, ha hozzáérsz, vagy mert nem kell már body rá, stb. (Ja, én vagy nem adok rá body-t, vagy csak egy patentot kapcsolok be, hogy minél könnyebb legyen gyorsan vetkőztetni.)

A zenélő bilit mi Pesten az Elefániban vettük ugyan, de pl. az Auchan-ban is lehet kapni, vagy baba boltokban. Szinte bárhol. A miénken egy kacsa matrica van, és a többin is azt láttam. Viszont van zenélőben és zene nélküli is. Nézd meg az alját.
A kábítás? :) Sokáig. Nekünk három van belőle :) emeletre, kocsiba, földszintre, és ebből csak egyről szedtük le, az alvósról. Hogy éjszaka ne zenéljen.Tehát, kb. még most "kábítja". :)

Én is feszengős típus vagyok, de ezerszázalékig állítom, hogy tutira nem érzi meg a gyerek az anyuka idegességét, ezt nekem elhiheted. (A családtagok közti feszültséget viszont, szerintem, igen.) Mikor megszületett aznap elveszítettem Anyukámat, így gondolhatod, hogy még most is milyen lelkiállapotban vagyok, és az én picim fiam valahogy egyáltalán nem érzi, hogy mi van velem. Nyugodt, kiegyensúlyozott, evős, alvós, barátkozós, dumás, bilizős baba. Épp ma hajnalban (miután "bilire" hívott a csöppség) beszélgettünk erről a férjemmel, hogy hogy-hogy nem érezi meg??? Valahogy úgy látom, de ez valszeg hülyeség, hogy Ő ugyannyira "könnyű" baba, mint amennyire én feszült, sírós, stb. anyuka vagyok azóta. Na, mindegy, ez más téma.

Szóval, egy éves kora körül, amikor már elkezd 2-3 szótagos szavakat is mondani, amikor feláll, netán elindul, figyeld meg, akkor játéknak fogja felfogni a bilizés. Én egyszerűen kezdtem: egy nap kitettem a bilit elé, mitha egy játék lenne. Új volt neki, és elkezdett vele játszani, majd megmutattam Neki, ráültettem, pisilt bele, az zenélt, stb., aminek nagyon örült, és folyton ismételni akart. De akkor könnyű volt, mert akkor volt ez a 41°-os kánikula.
Hát, ennyi. Nekünk így indult el a bilizés. :)
ka-ta
 
 


szerencsefia, ó, dehogynem csinált ilyeneket!
és én is törtem rengeteget a fejem, hogy mit csinálok rosszul. igazából most sem tudom, miért voltak (sőt néha vannak is még) ezek, de nálunk az vált be leginkább, hogy amikor ennyire befeszül az egésztől, akkor várok kicsit, megnyugtatom és máshogy próbálkozom. Bilire ültetve, bili fölé tartva, tálka, mosdó, wc, kád, valami csak bejön. Ha nem, akkor meg nem. Felöltöztetem és legalább negyed órát várok. Amikor tudtam, hogy be fog pisilni, tettem egy textilpelust a badijába. Most már ilyen nem nagyon van, inkább tényleg nem kell neki. De már meg is szoktam előtte kérdezni, hogy vihetem-e. Ha azt mondja, nem, akkor nem viszem.
Szirkának az is fontos, hogy teljes legyen a nyugalom, ne szóljon a zene, ne legyen beszélgetés, mászkálás stb.
És idegen helyen ő sem csinálta/csinálja ezt, ott mindig szépen pisilt, ha kivittem, biztosan tudta, hogy csak akkor lehet.

Szóval nyugalom és rákészülés előtte, nyugalom közben és ha nem sikerül, semmi gáz, a legnagyobb baj, ami történhet, hogy vmi pisis lesz. Sokkal kisebb rossz, mint harcolni, haragudni egymásra vagy magunkra.

Nekem még egy segítségem volt: a párom itthon dolgozik és amikor már nagyon elkeseredtem volna, akkor inkább megkértem őt, hogy próbálkozzon, addig én gyűjtöttem az erőt :) Vagy ő öltöztette át, amikor már úgy éreztem, hogy egész nap öltöztetek meg pisit törölök.
tarkabab
 
 


egyszer már belikeltem, nemtom, megnézted-e, sztem nagyon jó kis oldal elkeseredés ellen is:

http://www.tribalbaby.org/ECindex.html
tarkabab
 
 


ez az oldal nekem is nagyon tetszett, van egy rész a szilárd ételre való szoktatásról, az is nagyon érdekes!

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy biztattok, már épp kezdtem besokallni! Tegnap este már közel voltam ahhoz, hogy feladjham, vagy legalábbis szüneteltessem a pisiltetést néhány napig/hétig. Ma reggel azért - mit lehet tudni - újra próbálkoztam. A délelőtt egész jó volt ahhoz, hogy visszatérjen a remény. Kellett ugyan fantázia hozzá (dobolás a bilin, nyuszika reptetése a biliben stb.), de ha kissé vonakodva is, hajlandó volt néhányszor bilibe csorgatni. A pisit is érdeklődve szemlélte, csak nehezményezte, hogy abban már nem lehet tapickolni. Délután viszont hiába kaptam el szinte hajszálpontosan a ritmust, a Laokoón szoborcsoportot megszégyenítő tekergést vágott le minden alkalommal, hogy öt perc múlva a bugyiba csorgasson. De a délelőtt erőt adott. :)

Ka-ta:
A nyiladozó értelem jól hangzik, de ti eleve akkor kezdtétek. nekünk vigyázni kell arra, hogy el ne menjen a kedve az egésztől addigra, mikor már kezdi érteni az összefüggéseket. A zenélő bilit megnéztem. A kacsással az a baj, hogy azonnal ki kell mosni ahhoz, hogy abbahagyja a zenét, nálunk meg erre nincs mindig alkalom (mert akkor be kell vágnom a járókába addig, és nem szeretném, hogy ez rögzüljön nála a pisiltetéshez), a non-stop zene pedig unalmassá válik, meg hamar le is merül az elem. A neten találtam másikat is 6000-ért, ami épp csak hogy vacsorát nem főz. Ha használtan tudok szerezni ilyet, akkor talán invesztálok bele, amúgy ez az ár kissé durva a bizonytalan eredmény ellenében.

Melléktéma, de a feszengésről annyit, hogy szerintem átmegy az is, ha anyuka feszengős, meg az is, ha a szülők közt feszült a viszony. Nálunk mind a kettő fennáll. De nem biztos, hogy ez abban nyilvánul meg, hogy a baba is feszült. Nálunk Árnika látszólag nyugodt, kiegyensúlyozott, idegenekkel is barátságos. Belőle testi tünetként, ekcéma formájában tör utat a felszínre a feszültség... Mondjuk ez az én elméletem, lehet, hogy hülyeség.

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


én pillanatnyilag szünetelek én besokalltam egyszerűen nem megy és csak mosok és mosok....
néha én is ugy érzem hogy erőltetem és nem is szeretné ezt a kicsim...
na de mindegy kis szünet és ujult erővel....
Vendég
 


Szia Györgyi,

Igen, lehet, hogy pont jó korszakban vágtunk bele, de Te se add fel!! És egyikőtök se!!!! (Csokinyuff) Mert máris annyi erőt öltetek bele, hogy kár lenne veszni hagyni. Pedig a kicsik hamar elfelejtenék. Tartsatok ki, már nincs sok hátra a (9)-10-11 hónapig, akkor pedig hirtelen sokkal könnyebb lesz. A tavasz is jön, könnyebb lesz az egész. Ha nekünk megérkezik a második baba, máris Ti lebegtek előttem példaként, és én is a kezdetektől el fogom kezdeni, amit Ti már most csináltok.

A bilivel kapcsolatban, akkkor pedig ne zenélőt vegyél, csak valami szépet, ami érdekelné. Én mindig azt mondom, hogy gyere itassuk meg a kacsát. :) Egyébként mi úgy használtuk, hogy pisi után eltereltem a figyelmét egy játékkal, bárhova tettem is le, majd elrohantam a fürdőbe, kiöntöttem, egy csepp vízzel kilögybőltem, és már mellette egy Domestos-os kendővel áttöröltem, és persze szárazra is. Ennyi. Semmi extra. Legalábbis én kényes vagyok a tisztaságra, de nekem bevált a Domestos kendő. Ma már van, hogy csak a szenzort törlöm szárazra. :) De ha a 6e-es mellett döntesz, gondolom az többet tud(?), lehet, hogy Nektek az fog bejönni.

Egyébként beszámolót akartam tartani. :) Képzeld, ahogy legelőször említetted, elkezdtem kitartóbb lenni a gatyával. Eredmény: még mindig nem - mindig - szól, de legalább ritkul az ellenkezés. :) És a bugyipelusnál pedig mindig szól! :) Egyre jobban bejön ez a gatya dolog.

Úgyhogy Csajok, ne adjátok fel, mert én is megfogadtam a Te tanácsodat, hogy erősítsek rá a gatyadologra, és látod, bejött. :)

Ka-ta
ka-ta
 
 


én nem vagyok híve az ilyen zenélő izélő ilyen-olyan biliknek. azt gondolom az itassuk meg a kacsát sokkal szerencsésebb. mi még időnként egy egy játékot a kezébe adunk bár az is elvonja a figyelmet.
mi mindig kérdezzük hogy lesz pisi (vagy 20szor :)
lesz kaki? és erre mindig rázza a fejét hogy nem... ppersze aztán lesz. :)

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Csokinyuff:

most már én is azt mondom, ne add fel! :) Lehet persze egy időre lazítani a tempón, én is megteszem olykor. Ha visszatérsz is egy időre a pelenkázáshoz, akkor is pisiltetheted, amikor ki van bontva a baba, hogy "edzésben" maradjon. De végleg ne add fel. Az örökös mosásról annyit, hogy ti is úgy látom, nemsokára elkezditek a hozzátáplálást, onnantól kezdve néhány hét múlva a kakival már nem lesz annyi gond. Nem fog szanaszét folyni, de könnyebb is lesz elcsípni a pillanatot, mert már nem ürül olyan hipp-hopp, rá lehet készülni. Ha meg mégis baleset történne, sokkal könnyebb eltávolítani a kakit, és a ruhát is könnyebb kimosni. A babapisire meg kár is szót vesztegetni. Színtelen szagtalan, ha megszáradt, már nem is tudod, hol volt. Na nem mondom, hogy sose mosom ki a pisit, de nem fogok egy nap ötször lepedőt cserélni, ha úgy alakul. A gyerek ruhája az más, annak azért száraznak kell lenni. Viszont már csak néhány hetet (na jó, hónapot) kell kihúzni a jó időig is, és akkor már nem kell mindig állig beburkolni a gyereket. A tavalyi kánikulában csak pelenka volt a gyereken, az is azért, mert csak utána szereztem tudomást az EC-ről. :oops:

A zenélő bilin még hezitálok, addig trükközünk a sajátunkkal.


Nyuszika Pitány a Mobili 01 fedélzetén bevetésre készen

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Kép

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Márminthogy ő a Nyuszika Pitány a Mobili 01-en, csak elbénáztam :oops:

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


életképek ma :D Kép Kép Kép Kép
éjjen maja ma jelzett és sikerült a wc-be ment a kaki is!!!!! Kép
Vendég
 


nagyon tündéri ez a maja! és hát ügyes is :)

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Sziasztok,

a Kismama februári számának végén (110. oldal) van egy olvasói kérdés a biliztetésről, Ingrid Bauer oldala kapcsán (www.natural-wisdom.com). A szerkesztő válaszul megkérte az olvasókat, hogy írják meg a tapasztalataikat a szobatisztaság eléréséről. Gondoltam talán itt egy jó alkalom, hogy a magyar biliztető csapat is megmutassa magát, külön-külön és/vagy egyben. Én mindenképpen tervezem, hogy írok nekik. Ha nektek is van időtök, akkor írjatok ti is!

Pár hete indítottam egy weboldalt, www.babaabilin.hu , egyelőre kezdetleges formában, mert közben Magyarországra költöztünk és nem volt időm. (Ki tudja, hogy hol találom az adatlapomat a Babaneten, hogy átírjam? Egyszer megvolt, de azóta sem.) Dolgozgatok a színfalak mögött a bővítésen, és most ez is jó alkalom, hogy belehúzzak.
Az oldalnak infogyűjtő célja van. Lesz majd könyvösszefoglaló, képek, filmek, stb. Mivel a mi személyes gyümölcsöző tapasztalataink immáron 9 hónapja a nulla körül mozognak (ami nem vette el a módszerbe vetett meggyőződésemet), keresek vállalkozó szellemű közreműködőket, akik szívesen megosztják a saját élményeiket másokkal. Vikit már privátban megkértem, és ő is segít tartalommal, amit ezúton is köszönök :)

A linkek közé fölvettem azokat, akikről tudok: Lívi, tarkabab és Viki. Vagytok-e még többen, akik blogot vagy valamilyen más oldalt vezettek a biliztetésről? Ha igen, akkor titeket is szeretnélek belinkelni!
Szeretnék fényképeket, elszórva a szövegek mellett, meg akár egy fényképalbumot is, ehhez is keresek önként jelentkezőket. Nem kell, hogy pont bilin üljön a baba, jöhetnek képek biliztetős ruhákról (pl. emlékszem itt a vágott fenekű nacira, amit valaki turizott), meg bármi egyébről, ami témába vágó.
Szívesen csinálnék egy olyan részt is, ahol pillanatképeket vagy visszatekintő történeteket lehetne olvasni, ehhez viszont kellenek, akiknek kedvük van megosztani a saját élményeiket. Akár egy rövid kis szösszenet arról, hogy aznap éppen hogy ment a dolog, vagy egy beszámoló, hogy általában hogy álltok, vagy egy teljes visszatekintés.
Akit bármelyik rész érdekel, az írjon nekem itt a babaneten vagy emailben info kukac babaabilin.hu címre. Köszönöm!

Egyébként most mi is megint pucérkodunk itthon, mivel ebben a házban végre lehet olyan meleget tartani, hogy ne kelljen félnem, hogy Lotte megfázik. Mivel nem szereti, ha pisztergálom, nálunk a csak bugyi nem volt megoldás, mert akkor azt is folyton cserélgetni kell. Most a földre megy a pisi, azt lelkesen törölgeti. A bilire ha rá is ül egy pillanatra, mindjárt ugrik le. Veszünk egy lépcsős wc-ülőkét, mert a hétvégén látott a rokonságból egy kislányt wc-be pisilni, és azóta érdekli a fölülés. Csinálni ugyan nem csinál semmit, de ha magától föl tud mászni, akkor hátha megjön a kedve. A kaka tekintetében ugyanott tartunk, ahol 9 hónapja. Mondja, hogy kaka, aztán elszalad és a sarokban kakál. Ha kérdezem, hogy "kakálsz", akkor mondja, hogy "nem". :)

Sziasztok,
Zsanett
- Lotte lányunk most 1,5 éves
zsanettrp
 
 


Sziasztok!
Én is "az ügyért" dolgozom :)
Az egyetemen egy nagyobb dolgozatot írok a kötődő nevelésről és az EC-ről. Meg kell majd kérdeznem EC-ző szülőket is, hogy legyen "adat". Arra kérnélek benneteket, hogy aki megteheti, hogy segítsen, legyen szíves küldjön egy mailt a tarkabab kukac freemail pont hu-ra, hogy amikor kell, el tudjam érni. (Sajnos a fórum nem pörög annyira, hogy erre számíthatnék...)
Előre is köszönöm a segítséget!
tarkabab
 
 


éjjjen talán mégis menni fog már három napja minden kaki a wc-be landolt... :lol:
akkor a mai adag :D Kép anya vett nekem fogkefét... Kép Kép igy ülök... Kép megy kéz nélkül is...
Vendég
 


nagyon ügyesek vagytok!! látod mindent szabad csak feladni nem!
annyira kis okosak ezek a picurok, csak nem hisszük el sokszor.

éjszakák hogy mennek?
mert most kicsit dilemázok, hajnaltájt amikor felsír és nyugtalan, akkor a férjem kiviszi pisilni. pisil is szépen de sírdogál. úgy sajnálom, hogy kirángatjuk éjjel az ágyból még ha fel is sírt. aztán megnyugszik és visszaalszik.

szerintetek nem rossz ez? egyrészt jó mert pisil szépen, szárazon vagyunk így egész éjjel, de nekem sem biztos hogy jó lenne ha éjjel valaki felkapna feloltaná a fürdőszobában a villanyt, beszélne is hozzám és leöltöztet hogy pisiljek.... nem jobb ha inkább bemegy a pelusba????

van valami ilyen irányú tapasztalata valakinek???

Marica & Levi :)
marica75
 
 


én pl nem viszem ki különben is nagyon rossz alvo és hajlamos arra ha csak felkapcsolom a villanyt egy órát játszadozik igy én nem viszem ki majd idővel...
Vendég
 


Csokinyuff:
Maja hihetetlen ügyes. :) A pisilés terén is, de csak ámulok és bámulok, hogy ül öt és fél hónaposan. Árnika 2 hónappal később ült fel.

Marica: Mi még nem is próbáltuk az éjszakai pisiltetést, pont ezért. Éjszaka, ha felriad, sírni szokott, nem szívesen macerálmúnám, mer a pisiltetést mindig inzultusnak veszi, ha fáradt vagy rosszkedvű. Pedig szeretném én is, de egyelőre várok vele.

Néhány napja Árnikán semmi biztonsági berendezés nincs (mert a combocskáját minden pelenka meg betét kikezdte), a siker vegyes. Az elején nagyon ügyes volt, de ma délután már pelenkát kellett ráadnom, mert az összes bugyi meg nadrág pisis lett. Otthon vagyunk a nagyszülőknél, és nagyon együttműködőek. :) Most így nekem is könnyebb, mert én is egy körülugrált gyerek vagyok itthon, akinek csak Árnikával kell foglalkoznia. :) Ha hazamegyünk, nem tudom, mi lesz... :?

Zsanett: csodállak a kitartásodért és a töretlen lelkesedésedért. Én néha kiakadok, amikor zsinórban sokáig nagyon nem jön össze a pisiltetés. Ilyenkor nagyon el vagyok keseredve, ráadásul úgy érzem, a farok csóválja a kutyát: az eszközből cél lesz... Ezért egyelőre nem írok a honlapra, mert nem zótudnám még szívvel-lélekkel népszerűsíteni, de rosszat sem akarok írni az EC-ről. Ha idővel ügyesebbek leszünk, és úgy érzem, mindkettőnknek megérte, szívesen leírom én is a mi történetünket.

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Marica,

mi is pisiltetünk éjjel. Az én kisfiam 18 hónapos, és kb egy hónapja kezdett el éjszaka is bilire kéredzkedni.

Nálunk egyáltalán nem zavarja, sőt. Gond nélkül visszaalszik, és másnap sem tűnik fáradtnak.

Mi úgy csináljuk, hogy ha félálomba azt mondja "bilire", vagy a nevünkön hív, akkor a fürdőszobában kapcsolunk villanyt, hogy onnan a saját szobájába szűrődjön egy kis minimális fényt, és a szobájában ültetjük az oda készített bilire. (Az éjszakai egy nem zenélő bili - korábban írtam, hogy Ő zenélővel kapott rá a bilizésre, és nappal azt használunk, de már mindegy neki.) Hozzá sem szólunk, hogy ne ébredjen fel jobban. Igaz, hogy Ő sem hozzánk. Ja, és éjszakára (is) bugyipelust használunk, hogy könnyebb legyen lehúzni róla. Így a pelenkázás sem ébreszti fel. (Bugyipelus, body, pizsama alsó-felső, zokni.)

Épp a napokban beszélgettünk páran, hogy a bugyipelus kb. 75-100ft/db, de mi pl. csak egyet használunk el egy nap + az éjszakai. De még így is olcsóbb, mint 5-7db/nap kb. 35ft-os simapelus. (Már amikor használunk, mert szintén kb egy hónapja itthon csak kisgatyát adok rá.)

Úgyhogy szerintem Ti is legyetek kitartóak, mert ha másnap nem látod fáradtnak, és kis forgolódás után visszaalszik, akkor kár lenne abbahagyni.
ka-ta
 
 


Ka-ta:

ti rögtön az elején pisiltettetek éjszaka? Nem tudom, mennyire zavar be a gyereknél az, hogy éjszaka a bepisilés a "szabályos", nappal meg a bilizés. Illetve, hogy várható-e minőségi ugrás, ha netán kipróbálnánk az éjszakai pisiltetést, amitől én egyelőre még mindig tartok.

Mostanában kezdem azt érzékelni, hogy talán már jelez is, csak még nem egyértelműek a jelzései. Ráadásul nem is mindig előtte, van, hogy utólag, amikor már szétázott a nadrág. De ez is valami! Ebből a szempontból azt hiszem, könnyebbség, hogy már nem használunk pelust vagy betétet otthonra, mert ő is érzi a különbséget. De a kis fejében azért még nem állt össze logikailag a kép. Pl. mindig ováció van, ha sikerül valamit a bilibe produkálni, és mindig meg is vizslatjuk az eredményt. Ezért mostanában, ha leszáll a biliről, mindig megnézi a tartalmát, akkor is, ha nem produkált semmit, sőt akkor is, ha méltatlankodva lefordult a biliről, mert sztrájkolhatnája van.

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Györgyi:

Nem, dehogyis. Mi Hozzátok képest későn kezdtünk (bilizni). Csak 11 hósan, és kb. 16,5-17 hónaposan kezdett el éjszaka is bilire kéredzkedni. Amit Ő csinál is szépen, de mi vagyunk nagyon fáradtak, ahhoz hogy első szavára felkelljünk. Ha pedig nem ugrunk, természetesen becsorog, és így, szerintem is van alapja ennek a "szabályos" nem "szabályos" fenntartásodnak, mert szerintem is megzavarhatja, hogy egyszer mehet a pelusba, egyszer nem mehet.
Én a helyedben csak akkor vágnék bele, ha biztosan fel tudnék kellni, ki tudnék mászni éjjel az ágyból mindenegyes szavára, minden éjjel. Akkor érdemes kipróbálni.

Ka-ta
ka-ta
 
 


Ka-ta:

egyelőre akkor nem forszírozom az éjszakai pisiltetést. Megvárom, míg legalább nappal kellően motivált lesz a pisiltetés terén, és kezdi egyértelműen jelezni, sőt kérni. (Ma még el se tudom képzelni, hogy ez valaha bekövetkezik. :? :) ). Most tartunk ott, hogy kezd jelezgetni, de még korántsem egyértelmű, és még nem is érti egészen a dolog lényegét. Pl. odahozza a bilit, de nem akar ráülni, és rögtön utána bepisil. Ha becsorog a pisi, fogja a nadrágját (mármint ha nincs rajta pelenka), mintha mutatná nekem... Volt már olyan is, hogy előtte hívta fel a figyelmemet hangoskodással, ráült a bilire, és pisilt is. Csak az a baj, hogy egyelőre ez nem spéci pisijelzés, bármi más lehet ("figyelj már, anya, na!"), és ha félreértem, csak kellemetlenséget okozok magunknak. :(
Na de fog ez menni, lassan, de biztosan, melyik egészséges gyerek nem lesz szobatiszta előbb-utóbb? :)

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 


Szerinte se forszírozd még. Csak elfáradnál, és nappal sem lennél toppon.
De egyébként, amiker írtál, az mind tök jó. :) Szerintem tök ügyes. Ezek mind azt mutatják, hogy tudja mire való a bili, csak még azt nem érti, hogyan "működik" a dolog. Hogy mi a sorrend. Picit nagyobb lesz, és már nem csak odaviszi, hanem rögtön rá is fog ülni. Lényeg, hogy korábban bemutattad neki a bilit, mintsem hogy ellenkezni tudna. Mire ellenkezni tudna, már nem fog tőle idegenkedni. Szerintem jó úton jártok. Kitartás, és az éjszakát még hagyd.
ka-ta
 
 


Nekem annyiban szerencsém van hogy a férjem sokat segít. mivel levi 11 kg én wc felé tartani nehezen tudom, főleg ha nem egyből jön :) így a reggeli pisi kaki apuka feladata. meg napközben is sokszor. de azon dilemázok, hogy mióta megint wc felé tartás van, és ott sokkal gyorsabban megy a dolog, hogy menni fog-e akkor is ha nincs ebben a pózban.... mert hát így könnyebb mint ülve.
lehet kérdeztem már de valahogy csak foglalkoztat....

tarkabab
ti jóval előrébb jártok, van ebben valami tapasztalat?

Marica & Levi :)
marica75
 
 


Marica:

nálunk ez a "klasszikus" póz már nem is jön be, Árnika elutasítja. Néha szoktam csak kakiláskor forszírozni, de akkor is úgy, hogy a bili fölé guggolok nyitott lábbal, Árnikát a combomra ültetetem, úgy hogy a résen kipottyanjon a produktum. Így nem olyan nehéz, bár Árnika még csak 9 kg. De vécénél ugyanez már nem menne.

Amúgy ma egyrészt szörnyű napunk volt EC szempontjából :x , szinte zsinórban cseréltem a bugyit meg a nadrágot, estére már majdnem le is fogyott, pedig alaposan feltankoltunk belőle. A fejemet vertem volna a falba, ha Árnika nem jelzett volna kétszer is, hogy pisi, és meg is várta, míg a bilire ültetetm. Ez mindent feledtetett. :D 8)

Györgyi

Györgyi

Kép
szerencsefia
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?