Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mi már összekészítettük a kórházi cuccot, mert szerintem a férjem jobban izgul, mint én. Még nem iszom a teát, de már vettem, a Tescoban a drogériában, 136-ft.volt egy csomaggal, de nem filteres, mert olyan nincs. Én már nagyon félek...Nem is a szüléstől, inkább attól, hogy benn kell maradni napokig...jujjjj.
Betét téma: Én sem szeretem, úgyhogy nagy bajban voltam, de több barátnőm is mondta, hogy mindenképp olyat érdemes venni, ami puha, hogy ne nagyon "törje" a gátsebet. Én Libresse secure fit-et vettem, egy csomag éjszakait, meg egyel kisebbet, aztán majd kiderül melyik lesz jó, majd riasztom az uramat, hogy hozzon még. Még megboldogult lánykoromból emlékszem, hogy nekem az always már akkor is túl műanyag volt, nem tudom, hogy mennyit változott azóta.
A védőnőm mondta, hogy nem lenne rossz, ha vinnék domestos-os fertőtlenítő törlőkendőt, mert minden van a kórházban, csak higiénia nincs. Szégyen gyalázat.Én tettem be a babusnak zoknit, sapkát, meg egy kis takarót, mert azt is hallottam, hogy van olyan kórterem, ami elég huzatos.
A másik, ne nagyon reklámozzuk,hogy viszünk be pelenkát is, mert akkor még azt a 3-at sem adják, ami járna.
most sietek, de még lesznek kérdéseim a 36 hetes ultrahanggal kapcsolatban....
sziasztok

Kép
roberta80
 
 


sziasztok.
bernini tegnap voltam Kaposváron, elég sokat kellett várrni a vérvételre, aztán a Szemereinek közbe jött egy császáros kismama is. a pm. alulmüködésemre amit szedek azt felemelte a doktornő, mertnem tetszett neki a vérképem. 2 hét mulva megint megyek a 18 hetesre. de elötte oda telefonálok, hogy van e ideje rám. Nekem a tenát javasolták, ha az orvos felírja úgy olcsóbb, és ha jól tudom 20 db van benne, kell hozzá külön bugyit venni, egy csomagban 5 db van ami elégis lesz, ezek eldobhatóak, és van persze mosható is, de nem olcsóbb. én az első kislánynál aways éjszakait használtam, de abbol is elég sok kellett nekem, igaz én majdnem 8 hétig véreztem még utána, és a korházban is éjszaka is cserélni kellett elég sokszor. de mindenkinek más a szervezete. én is kifogom a nyarat. egész nyáron betét, remélem nem lesz tul meleg nyár. a pocaklakonak majd később csinálok vonalzót, kb. 30. hét körül. amugy 17 hetes leszek szombaton.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Berni!
Én is úgy tudom, hogy jobb időpontot kérni, én ma már megint elfejtettem, de van még 1 hetem rá.

Én úgy érzem, hogy mostanság nem fogok szülni. Valahogy nem érzem, hogy közeledne és olyan sokmindent beterveztem.

Berni!
Akkor pénteken 10 óra körül a Kossuth téren, az jó Neked, ha bármi közbejönne (nem hiszem, hogy fog), akkor még értesítelek.

Lolababa, Zslebi, Gerbemoncsi!
Nagyon köszönöm a segítséget, azt hiszem elkérem anyuéktól a kisebb táskámat, és bepkolom a szüléshez szükséges cuccokat, egyébként ilyent, hogy ásványvíz, esetleg szőlőcukor lehet bevinni a szülőszobára?

Driennke

Kép
driennke
 
 

 
 

Apropó Betét!
Én vettem egy Tenát, olyan 4 cseppeset szárnyasat, meg Always éjszakait. Én mindig betéte hordtam, mert nekem annyira erős, hogy a legvastagabb tampont is óránként kellett cserélnem, az első 3 napban, utánna meg egy tisztasági, vagy egy szárny nélküli egészségügyi is elég. Nekem ez az óránkénti nézegetés, cserélés volt kényelmetlen, de mindenkinek más válik be. :)

Driennke

Kép
driennke
 
 


Csajok!

A bébinek bevitt pelust tényleg tegyétek el szem elől, és ha kérdezik, hogy kell-e a babának, soha ne utasítsátok vissza (még ha akkor nem is kell). ha meg megmaradnak, akkor majd otthon elhasználjátok. Én amíg kórházban voltunk nem is láttam a Máténał kakis pelust, biztos mindig éjjel végezte el a nagydolgát. Én leadtam éjjelre a pihi miatt, de most nem tenném. Tudtok mellette is pihenni, jobb, ha veletek van, és igény szerint szopizik. (ezt már lehet, hogy írtam -bocs).
Úgy rülök, hogy rátok találtam. Tényleg nagy izgalommal várom, hogy kinek mikor és hogyan születik meg a babója! :D :D :D
Ásványvizet öblögetésre lehet használni , de titokban egy-egy korty lemehet. Nekem mondjuk a nyári melegben sem hiányzott, hogy igyak, sőt meg sem fordult a fejemben. Kérdezzetek rá!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Roberta! készülj fel, hogy a tea áll-lag borzasztó izű, bár kinek mi izlik, én speciel akármilyen teát csak izesitve iszok
Driennke, jó a péntek, de addig még csüt-ön lepontositjuk, ok? Szőlőcukrot lehet enni közben, mert az felszivódik és energiát ad, inni lehet-e, azt nem tudom- csak nem hagynak szomjan, ha mondjuk 10-12 órát vajúdik valaki. Bár mi ügyesek leszünk és hipphopp meglesz a bébi :wink: Amcsi filmekben jégkását szokott kapni a kismama, ha szomjas, nem?
Nekem 2 táska is tele lesz! 2 papucs, köntös, törülköző (pedig egyszerre nem viszek 4-et, mjad hoznak be) pelenka, piperecuccok, hálóing...

Kép
bernini
 
 


Bocs, az előbb elmaradt. akartam kedvcsinálónak egy születési képet a Mátéról. Remélem, majd ti is megmutatjátok.


Kép
Kép

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Milyen cuki kisbaba volt a Máté, és mintha nem is 1-2 napos lenne. Én is teszek majd fel ilyet.
A wc, fürdő a folyosón van, vagy szobákhoz? Hányan használunk egyet?
Lehet naiv a kérdés, sőt biztos :oops: de nincs véletlenül a kórházban vezeték nélküli internet? Akkor látogatás nélkül lehetne tartani a kapcsolatot a családdal skype-on, láthatnák a bébit... Valószínű úgyis látogatási tilalom lesz mire mi szülünk az influenza miatt

Kép
bernini
 
 


Nem irja hogy nagy a hasam :( , lehet hogy csak holnaptól ...

Kép
bernini
 
 


A tea , tehát mindenhol car izű? Mondjuk én a nagylány születése után inkább rostos leveket ittam, és szénsavmentes ásványvízet, meg hoztak be finom kakaót. A szöllőcukor tényleg jó, ha egykettőt bekaphat az ember, nekem csak a szám szélét lehetett bevízezni, az is jól esett. Az atádi korházban csak 2 zuhanyzó és egy kád volt, wc-ni pl volt hogy lementünk egész a portáig, mert úgy nézzet ki a wc, mint az okádás. Inkább nem íom le a részleteket. Tenából nekem nem szárnyasat ajánlottak, de nem is olyan jó a szárny mert az első párnapban, főleg mikor szopik a baba olyan erősen jöhet hogy alig birja ki, bár ez is változó.
Még azt kérdezném, hogy van e szoptatás után gátkezelés, amit a nővérke végez el, vagy külön kérni kell, milyen ott a rendszer? Kell a babának is külön ruha a korházban, vagy csak egy amikor hazavisszük.? A pelenka itt Atádon is hasonló volt, bár nem volt rá szükség, de fő a biztonság.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Berni!
Wc és fürdő a folyósón van, közös, minden szobából oda járnak a kismamák (6 kórterem van -úgy emlékszem). Én egyágyasban voltam a nyavajám miatt, de a többi 4-5 személyes elehet. A mosdóhelységben van 3 wc, 2 egymás mellett, egy a zuhanyzók mögött (oda kevesebben járnak), zuhanyzófülke 3-4 van.
Internetlehetőségről nem tudok, de szerintem ne nagyon éld bele magad. :(
A Máté egyébként az egyik képen pár órás, a másikon egy napos. De nem kellett keresztülszenvednie magát a szülőcsatornán, nem viselte meg annyira a születése. Azért volt már a legelejétől gyönyörű baba.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Zslebi!
A kórházban a baba csak a kórházi ruhában lehet, de sapit, takarót a biztonság kedvéért érdemes vinni. Csak arra figyeljetek, ha "leadjátok" a babát, akkor a sapit vegyétek le róla, mert bizony lába kelhet.
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok!

Újként jelentkeznék itt, a babót még csak a két pozitív teszt igazolja. Jelen pillanatban dokit keresek. Mivel első lesz, nem igazán tudom mi hogy megy ilyenkor.
Olvastam itt pár jó dokiról, hogy megy a választás? Felhívom és megmondja elvállal vagy sem?
Bocsi a buta kérdésekért :)
starlark
 
 


Hát, a mosdó helyzetnek nem örülök, de ez van... A net csak egy kósza ötlet, nem is pont a kórházban gondoltam, hanem esetleg valahol a környéken, aminek esetleg elér a hatósugara oda. Hétfőn ha nem felejtem el, elviszem a laptopot és lecsekkolom :)
Van kétágyas szoba is, én olyanba szeretnék lenni, ha lehet majd választani.
Sapit én is rakok be, meg kisplédet.
Starlark, gratulálok!Nekem még mindig megvan a két tesztem, néha nézegetem, és alig hiszem el, milyen hamar eltelt, és már itt vagyok a szülés küszöbén :P
Igen, ugy megy, hogy felhivod akit választasz, kérsz időpontot rendelésre, és megbeszéled vele, elvállal-e. Ilyen korán szerintem még bárki bevállal. Ő megállapitja hivatalosan is a terhesség tényét, esetleg elküld uh-ra, bár az első 12 hetesen van általában, ha jól emlékszem. Aztán elküld majd, hogy bejelentkezz a terhesgondozóba is.
Ha kérdésed van, ird nyugodtan!
Berni

Kép
bernini
 
 


A dokinak, szülésznőnek a pénzt mikor szokás adni? Szülés után apuka lerendezi, vagy csak mikor megyünk haza?

Kép
bernini
 
 


Berni: Köszi:)
Biztos lesznek még kérdéseim, az is biztos hogy egyre töb :)
starlark
 
 


a pénzes téma engem is érdekel :) egyébként én voltam benn a kórházban, mikor megmutatták a szülőszobát és a "kórtermeket", a wc, zuhanyzó sem annyira gáz, sokkal rosszabbra számítottam, bár jobb lenne, ha több wc lenne, dehát ez van. Arra kell gondolni, hogy csak pár nap, és otthon minden jó lesz :) legalábbis remélem.Egyébként nekem is megvannak a tesztek, a minap bőgtem el magam, mikor megnéztem :) Elég bőgős lettem, Tamás (férjem) ki is szokot nevetni :D

Kép
roberta80
 
 


Sziasztok!

Én csak azt tudom, hogy a dokinak a pénzt a gátvarratszedéskor szokták adni, mert akkor küld majd haza, a szülésznőt nem tudom, mert nekem nincs, de azt mondta a doki, hogy az nem baj.


starlark!
Üdv körünkben, és eseménytelen boldog várandósságot kívánok Neked.
Nekem azt mondták, hogy úgy érdemes menni először dokihoz, hogy kb. az elmaradt menzi után két héttel legyen, mert akkor már látják UH-on a szívműködést. Én kb. a 7. héten voltam, az nagyon jónak bizonyult, mert már dobogott a kicsi Niki szivecskéje.

Berni!
Igen még holnap egyeztetünk, de azt hiszem nekem OK. Egyébként elküldjem a tel.számomat priviben (vár lehet, hogy már ide írtam)?

Driennke

Kép
driennke
 
 


Huhh Zslebi most néztem át jobban a kommenteket és sikerült a parát elmélyítened bennem...
Nekem is alul működik a pajzsmirigyem, már vagy 4 éve szedek rá gyógyszert. /rendesen jártam kontrollra minden rendben volt/
Asszem nagyon gyorsan húzok dokihoz meg vérvételre.

Mondjuk azt is írták hogy alulműködéssel nehéz a teherbeesés, ahhoz képest elsőre összejött...
starlark
 
 


Küldtem a számom Driennke, akkor 10kor találkozzunk a városháza főbejáratnál mondjuk, ha valami közbejön, szólj, meg te is elküldheted a tied, bár nekem tuti jó, kivéve ha addig megszülök, de azt nem tervezem :roll:
Én hülye várom a nagy pocakos kiírást, de nekem nem is babafalvás vonalzóm van.

Kép
bernini
 
 


köszi a válaszokat.

starlark te kihez jársz az endokrinológiára? és milyen bogyót szedsz? és milyen mennyiségben. Én az Ádám Ildikóhoz járok. Most havonta kell mennem, hétfőn emelt is azadagomon, bár normális volt, de a terheség alatt azért más. Most már 17 . hétben vagyok.
Az én dokim a Szemerei, de hétfőn a Bence vizsgált meg mert a doktornő is aggodott, kicsitt görcsölgettem, és 3x2 nospát javasolt a Bence, amugy ö is jó doki. Kb más fél hét mulva megyek hétfőn a 18 heti uh-ra. Remélem akkor is minden ok lesz.
starlark ha pm. alulmüködésed van az komoly dolog, és elég rizikos. És te is spontán lettél terhes? Mert tőlem ezt kérdezték elöször. Most 75mg euthyroxot szedek reggel.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Én lefényképeztem a tesztemet mert nem akartam elhinni, bent van a mobiloban. Aztán persze én is paráztam, hogy pm. alulm. és stb... Még mindig kicsit félek, bár eddig még nem mutattak ki az uh-án fejlődési rendelleneséget.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Eutyrox 50-et és 75-öt szedek felváltva. És igen spontán lettem terhes rögtön elsőre. A Rucz dokihoz járok az Apponyiba, igaz a diagnóuzs óta nem láttam. Negyedévente nézték a vérképem eddig egyszer emeltek az adagon, mert sokáig csak az 50-et kellett szednem.
Csak hétfőn tudok menni vérvételre, nagyon remélem nem lesz baj, mindig becsületesen szedtem a gyógyszert.
Most szombaton fordulunk az 5. hétbe.
starlark
 
 


Berni, Roberta! Én a dokinak a hazaengedéskor akartam odaadni a pénzt, de mire odaért a férjem, a doki lelépett. Úgyhogy varratszedéskor adtam oda. Nem volt valami jó élmény, nagyon cikinek éreztem :oops: , mert a folyósón került rá sor. Ezért gondolom azt, hogy a legjobb megoldás a 6 hetes kontrollon elintézni az anyagiakat. Egyébként szerintem a doki nem fog szólni, hogy mikor akarod kifizetni a jussát.
A szülésznőt akkor hívtam be a szobába, amikor épp dolgozott, de én egyágyas sazobában voltam. Egyébként van fogadott szülésznőtök? Nekem volt, és nagyon elégedett voltam vele. (azon a véleményen voltam, hogy úgyis adnék a szülésznőnek pénzt (így sem adtam többet), és így legalább csak velem foglalkozik és a dokin kívül mást is ismerek a szülőszobán- persze a férjemen kívül)

Hamarosan szülő csajok!
Nem tudom, ki hogy van a babanapló kérdéssel. Én annó vettem egyet,és a kórházi csomagban is volt. Nagy lelkesedéssel töltögettem. Az első oldalon van a doki és a szülésznő neve. Én akkor úgy döntöttem, nekünk nem elég a nevük, kép is kell róluk!
Szívesen állt "modellt" a doki és a Livi is (persze babával együtt), pedig amikor előálltam a fotós kéréssel a Máté már 2 ill. 2 és fél hónapos volt. Mindketten nagyon szimpatikusak voltak, hogy az én ilyenfajta rigolyámat készségesen teljesítették.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Helló!

Berni!
Tökéletes lesz, akkor ott találkozunk, már bizti nem jön közbe semmi, max, ha kések, akkor hívlak. Egyébként írtam privit, de a helyszíni felejtsd el, nekem ott is jó lesz a főbejáratnál. Sajna ma már többet nem tudok jönni, mert korán le kell feküdnöm, mert holnap reggel fél hatkor kelek.

Ma voltam védőnőnél, minden rendben, olyan jó mindig meghallgatni a kis szivét :)

Driennke

Kép
driennke
 
 


starlark, tehát nem kaposvárra jársz. akkor hol szeretnéd a terhesgondozást? Mert úgy jó ha azért ha kell a két doki össze is tud beszélni, mert nem árt. nekem most emelte Kaposváron a főorvosnő 75mg-ra az eu-t. eddig 50-et szedtem. de ezt is inkább ovatoságból, mert még határon belül voltam, de szeretné ha a baba megmaradna. amugy ő nagyon aranyos, és az aszisztensnő is az. engem a régi dokim itt nagyatádon egyből küldött az endokrinológushoz, és ö egyből fogadott. én is különben hétfőn járok. az eleje nagyon veszéjes, van itt még egy topic de jobb ha nem olvasod el. ezért a címét se adommeg. de szoritok neked, hogy minden rendbe legyen. amugy a te értékeid milyenek?

én is nyitott szemmel olvasom hogy mikor is fizessünk, ez érdekes.
ha valaki , bárki megtudná mondani, mennyi a Szemerei tarifája azt megköszöném. A terhesgondozás alatt, amenyiben az a korházban történik szoktak e pénzt kérni, ill. az én dokim szokott e. Erről mit tudtok?Mert nem szeretnék beégni.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Jó ötlet ez a fotó a dokival és szülésznővel, nekem van mindkettő, lehet ellopom az ötletet :P . Ilyen naplót még nem vettem, ha nem kapok ajándékba (tesómék is kaptak vagy hármat :) vagy a kórházi csomagban, majd veszek.
Zslebi! A Szemerei tarifájáról nem tudok, vagy kérdezz rá, vagy esetleg magánrendelésen nézd meg az árlistát a váróban (elvileg kell lenni). Az én dokimnál ki van irva a szülés is, meg a férjem rá is kérdezett.
Szerintem ha a kórházban mész hozzá terhesgondozásra, akkor nem kell fizetni, hisz az akkor a kórház által fizetett munkaidejében történik, amin a megjelenés ingyenes minden kismamának, ha saját betege, ha nem.

Kép
bernini
 
 


Mi kaptunk babanaplót ajándékba karácsonyra, de még nem írtam bele semmit.Nekem is van szülésznőm, neki kb. mennyit illik adni?Lehet, hogy ezt már kérdeztem is, de nem emlékszem :oops: már csak 18 nap.Nagyon félek...Hétfőn elkedzem inni a teát, remélem, hogy segíteni fog.

Kép
roberta80
 
 


Szülésznőnek 10-15-20-at szoktak adni, elégedettségtől függően az én információim alapján. Ne félj Roberta, minden ok lesz, és jó lesz majd túllenni rajta biztos.

Kép
bernini
 
 


Megvan a kád, a kelengye utolsó hiányzó darabja :)
Vettünk 2 cumit is, hogy legyen vészhelyzetre, az egyik sötétben világit, hogy megtaláljuk ha éjjel kiköpi :lol:

Kép
bernini
 
 


Zslebi: De, Kaposvárra járok csak nem a kórházba. A doki az valóban dombóvári illetőségű.
Hétfőn csináltatok nála egy teljes vérképet. Elég nehéz tőlem vért venni és az aszisztens ott nagyon ügyes. Előre félek a kórházi vérvételektől :(

Ha az összebeszélés ennyire fontos azért lehet bejelentkezem a kórházi edrokrinológiára. Sajnos a legutolsó eredményem nem tudom mert azt otthagytam Pécsen az üzemorvosnál, de ő akkor ránézve azt mondta jól van beállítva a gyógyszer.

Kép

Kép
starlark
 
 


Roberta!
A szülésznőnek én 15 e-t adtam, de nekink nincs tarifájuk (én úgy tudom). Egyébként ne féj, csak készüljél lelkileg, mert akkor nem lehet semmi baj! :D Én nagyon szorítok, hogy könnyen megszülessen a babád (és a többieké is)!

A babanapló-kérdést egyébként azért tettem fel, mert nekem egyik éjjel jutott az eszembe (amíg a Máté szopizott), hogy jó lenne leírni a mostani érdekes eseményeket is. Mert a babanapló nem tér ki mindenre. Így utólag jó lett volna leírni pl. az első szülinapi eseményeket (persze fénykép az van, de az érzéseket leírni más). Csak egy ötlet volt, hogy ti ne utólag gondolkozzatok ezekről.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Halihó!
Sehol senki? :(
Lehet, hogy szülni vagytok? Vagy csak a hétvégén jobb az apákkal foglalkozni?

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok!
Én még nem szülök :D
Ma voltam kórház túrán. A véképem jó, toxopl negativ. Ultrahangon minden normál, és most láttuk a kis pofiját is, irtó édes, eddig mindig takarta. Maradt fiú :P
bpd: 9.4cm hc: 32cm, ac: 34 cm, fl: 6.5cm, kb 3050 g, az már jó :wink: . A placenta érettsége is még G I.
A méhszájam még 2100, nem változott.
Csináltunk nst-t is, az is ok, szerencsére mozgott is eleget és olyankor felgyorsult a szivdobogása, ahogy kell.
Szóval most örülök mindennek. Az idő is csodaszép, maradhatna igy tavaszig :wink:
Szép napot mindenkinek, Berni

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!
Még én sem szülök, bár már a kis Bubu Babánk eléggé lenn van.
Mi is voltunk nst-n, most legalább mozgott is, nem úgy, mint a múlt héten. Akkor vissza kellett mennem 2 óra múlva, mert a kisasszony nem akart mozogni. Most viszont feltankoltam csokival, előtte és közben is ettem egy kicsit. Meg is lett az eredménye, olyan gyorsan kellett nyomkodnom a gombot, hogy az csak na.
Azt is mondta a doki, hogy jól érzi Dorka magát odabenn, lehet, hogy ki sem jön 4-én. Berni, még az is lehet, hogy együtt szülünk.
Jó neked, hogy már ilyen nagy a babód. A miénk a 30 hetesen nagyobb volt, mint az átlag, most viszont, nem akar nőni, csak 2550 g :cry: Remélem, még összeszedi magát egy kicsit, és nem lesz semmi baj.Az én értékeim:
bpd:9.5 cm
Hc:31.6 cm
Ac: 29.3 cm
Fl: 7 cm
mindehhez a 2550 g :cry:
A placenta érettsége viszont nekem már G III.
Remélem, hogy jut neki kaja, nem azért nem nő, mert baj van a méhlepénnyel. A doki nem mondott semmit, remélem, hogy nincs is baj. Mindig van valami ami miatt aggódom...jajjj :(

Kép
roberta80
 
 


Roberta, ne aggódj, teljesen olyanok az értékeid mint nekem, csak Barnabás hasasabb 4,5 cm-vel. De hát ő fiú, a lányoknál tök normális hogy kisebb súlyúak

Kép
bernini
 
 


Apropó, uh is van minden héten mostmár, mint Nst vagy nem csinálnak már többet? Ezt nem kérdeztem, csak azt mondta a doki, hogy 1 hét múlva jöjjek.

Kép
bernini
 
 


csak nst van.Ultrahangot szerintem már nem csinálnak,úgy tudom, hogy a 36 hetes az utolsó, aztán nemsokára látjuk a babut élőben is :)

Kép
roberta80
 
 


Nem leszek szerda estig, addigis jók legyetek :wink:
Berni

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!

Írtam már a topicba. Most ha nem bánjátok "hivatalosan" is csatlakoznék!

Kép
Kép
gabcii
 
 


Roberta!
Szerintem se aggódj, a lányok tényleg kisebbek szoktak lenni (általában). Aztán az is lehet, hogy nem is akkora, amekkorának mondják. Nekem végig azt mondták, hogy elég kicsi a baba (az uh szerint), aztán az utolsó nst-n az Ági néni megmondta a frankót :shock: : ez a pocak ettől eddig baba (mármint hogy csak baba). És igaza is lett. Máté 3500 gr volt, amikor megszületett és 55 cm. A te babádnak pedig nem árt meg, ha előbb kibújik, hisz már teljesen érett.
Berni! Hát igen, csak nst van hetente, uh nincs (na meg vizsgálat). De talán pótolja a látnivalókat a szívhang hallgatása, meg a sok mocorgás. Vagy jobb lenne, ha nem mocorogna már annyit? :wink: Állítólag születés előtt erőt gyűjtenek, és kevesebbet mozognak. Bár én nem vettem észre, igaz, nálam úgy indította meg a szülést a doki.
Gabcii! Köszöntelek "hivatalosan" ebben a topikban. (bár én sem olyan régóta vagyok itt)

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok Csajok!!!

Jesszus de megszaporodtunk, ez szuper. Régen voltam, visszaolvasni sem lesz elég időm, de majd igyekszem. Mi szuperül vagyunk, Lackó beceneve Herkules lett, hatalmas, gyönyörű, egészséges, erős kiskrapek lett. Mostanra sikerült túljutni az újlakásbaköltözés, internetbekötés, napirend kialakítás nehéz, mozgalmas időszakán. Remélem mindenki jól van és ezerrel készül babázni. Millió csók! Eszter és Lackó Kép Kép

Kép
jahra
 
 


Szia Gabi!!!! Mikor sétálunk egy közöset végre?

Kép
jahra
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a fogadtatást!

Eszter: De jó, hogy megvagytok! :D
Gyönyörű Lackó és milyen nagy, aztaaa :shock:
Felőlem ha jó idő marad és nem sejhajon csúszva kell közlekedni, mehet a séta bár mikor. Priviben esetleg írd meg merre laktok, aztán egyeztetünk.
Láttam, hogy az UH és NST volt a téma. A 36. héten van az utolsó UH, aztán hetente NST + vizsgálat. A 40. hét után, pedig akár naponta is kérheti a doki az NST-t.
Nekünk nem volt sok időnk NST-re járni, mert Ádi a 37. héten úgy döntött, hogy meg szeretne ismerni minket. Augusztus 23.-án 3050g és 53cm-el megérkezett. Minden tekintetben gyors volt a kiskrapek, mert a szülés is 6 óra alatt le zajlott.
Mostmár nagylegény! 7 kiló fölött van és (utolsó mérés 1,5 hete volt) 72cm. Nagyon jó kisbaba. Örökké mosolygós, jól evő, éjszakát átalvó(!!!) kis tündérbogár.
Jahra, ti hogy álltok az éjszakai alvással?
Dobok 2 képet magunkról bemutatkozásképpen
Csibészke:
Kép

Kép

Kép
Kép
gabcii
 
 


sziasztok. nagyon aranyos a kisfiu jahra.
Én pl. nem láttam kint a dokimnak az árlistáját sehol sem. de még van időm utána érdeklődni.
starlark , közben rájöttem, hogy hova jársz, én pl. mindig találkozok a doktornővel, nem is lehetne máshogy ö azt mondta. Kell, hogy lásson is, úgy jobban megtudja itélni az álapotomat, és most, hogy babát várok még inkább figyel rám, pedig nem tömöm a zsebét. Az én vénáim se valami jók, de egy van, bár az se igen látszik, de aki érti a szakmáját az beletalál. Az én doktornőm kért étgyomri vércukor vizsgálatot is, az jó lett. Bár atádon cukros vízet kellett inni, az valami borzalom volt.
Ma hahozta a férjem a babakocsit is, piercardin, még egyszer átnézztem, szerintem az árát megérte. Ma vettem 2 kapucnis frottir fürdőlepedőt is, jó nagyokat.
A lakásfelújítás talán kijön 100-ból, ha ügyesek leszünk, aztán jöhett a sporolás.

Már megint meg vagyok fázva, és fáj a torkom is, én is nagyon várom már a jó időt.

Kép
Kép
zslebi
 
 


gabcsi a te kisfiad is tündéri.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Hali!
Tényleg nagyon édesek a pici fiúk! Vagy hát nem is olyan kicsik! :D
Gabi! Mit ne mondjak, nagyon irigyellek a jóalvó kisfiad miatt! Az én kicsi fiam már 19 hónapos, de még mindig felkel éjszakánként 2-3-szor, de volt, hogy 7-szer is felébredt. Persze rögtön felül, és lőttek az alvásnak, és csak szopival alszik vissza. Igaz, nekünk is volt átalvós időszakunk (kb. 1 hét), meg sokáig csak 1-szer kelt fel hajnalban, de most a sok ébredés van napirenden. Pedig nappal sem alszik sokat. De majd csak elmúlik ez az idő! :wink:

Zslebi! nekünk is pierre cardin-os babakocsink van, én szeretem, bár nyárra vettünk wegy esernyőre csukhatósat is. Egyedül az volt a bajom vele, hogy nem lehet teljesen vízszintesre dönteni, így az első 2-3 hónapban kölcsönkocsiban aludt a Tóbikám. Aztán később már mindegy volt. Imádott kint aludni alevegőn még a legnagyobb hidegben is! :D

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok!
Nagyon aranyosak a babók, remélem, nekünk is ilyenj szerencsénk lesz az alvással.
Elkezdtem inni a málnalevél teát, nem olyan borzalmas, ha az ember húzóra megissza :D Már csak pár nap...jujjjjjj

Kép
roberta80
 
 


Gabi, küldtem e-mailta freemail-re.

Kép
jahra
 
 


Sziasztok!

Eszter!

Válaszoltam.
GerboMoncsi: nem is tudom hogy lehet huzamosabb ideig bírni, ha a gyerek kel éjszaka.
Nekünk valóban nagy szerencsénk volt, mert Ádi kb 2 hós korától nem kel. Elötte is csak nyöszi volt éjszaka, amire én pattantam, hogy peluscsere, kaja. Aztán túl fáradt voltam egy éjjel és vissza aludtam... az én pici fiam is. tehát, valszeg én keltegettem, de ha már kaja van, hát nem utasította vissza :D
Roberta: a vége nagyon izgi.Aktív vagy még, vagy már mozdulni is nehéz?
Nálunk az éjszaka ismét alvással telt. Viszont tegnap Ádi napközben 2 x 20 percet bírt aludni és egész nap nyügi volt.
A szeles idő nagyon megviseli.
Azt még akartam, írni, hogy a kórházba sok-sok nedves intimtörlőt vigyetek és rengeteg wc papírt. Nem erősségük a higénia és még nagyon finoman fogalmaztam.
Még vmi: van 2 bontatlan csomag Libero newborn pelusom. Valakinek esetleg???

Kép
Kép
gabcii
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?