Új privát üzeneted érkezett!

Én EDA-val szültem, pedig nagyon nem akartam :( Indított szülésem volt túlhordás miatt, reggel egyujjnyira voltam nyitva, burkot repesztettek, folyamatosan oxitocint kaptam, és délután 3-kor azt mondta a dokim, "már" bő egy ujjnyira vagyok nyitva, vagyis szinte semmit sem tágultam, viszont fájások voltak rendesen, egyre jobban fájt. Többször is kérdezte, kérek-e EDA-t, mindig visszautasítottam, aztán mondta, nem érti, miért nem kérem, mert ha így (nem) haladunk, lehet, hogy császár lesz belőle, akkor meg úgyis szúrnak. Ezek után kértem. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de másfél óráig hatott kb, azalatt teljesen kitágultam, csak tompán fájt, aztán egyre erősebben, és amint kiment a hatása, jöttek is a tolófájások. Szerencsére ott már mindent éreztem :lol: Így utólag nem bántam meg, hogy elfogadtam :)
Vendég
 


Panndi!

Ez tényleg érdekes :wink:
Van valami összefüggés és az EDA-tól tágultál ki?Vagy ezt nem értem :? Az EDA-nak ilyen hatása is van?

Márti!

Még azt akartam kérdezni,hogy kipróbáltad valamelyik szülésednél a homeopátiás szerekt?Eddig én nem(nem is volt ennyire a köztudatban)de most nagyon "képzem"magam és tutira használni fogom.Találtam is egy oldalt a neten ahol az egyik legnevesebb homeoptata szakember állított össze egy ajánlást a vajúdásra,szülésre,szülés utánra...Sztem érdemes elolvasni :wink:

http://www.bioszerviz.hu/homeopatias-protokoll.html

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


[quote="panny"]P írta:pannyanndi!

Ez tényleg érdekes :wink:
Van valami összefüggés és az EDA-tól tágultál ki?Vagy ezt nem értem :? Az EDA-nak ilyen hatása is van?

Márti!

Még azt akartam kérdezni,hogy kipróbáltad valamelyik szülésednél a homeopátiás szerekt?Eddig én nem(nem is volt ennyire a köztudatban)de most nagyon "képzem"magam és tutira használni fogom.Találtam is egy oldalt a neten ahol az egyik legnevesebb homeoptata szakember állított össze egy ajánlást a vajúdásra,szülésre,szülés utánra...Sztem érdemes elolvasni :wink:

http://www.bioszerviz.hu/homeopatias-protokoll.html

Panni


Háát, állítólag ellazított, és ezért jött a gyors tágulás :)
Vendég
 

 
 

Rékusnál nekem is sokat segített az EDA, teljesen felgyorsult a tágulás, DE Bulcsinál pont lelassította a folyamatot. Nagyon fontos az EDA-nal, hogy a megfelelő időpontban adják be szerintem. Két óra "veszett kárba", és mikor megszűnt az EDA hatása, fél órán belül megvolt Bulcsi, nagyon hirtelen eltűnt a méhszáj és jöttek a tolófájások! Örülök, hogy kicsúszott a kanül :)

Úgy tudom egyébként, hogy 24 órában van anesztes a szülőszobán, így bármikor tudnak adni, kivéve persze, ha pont császár van, akkor 10-15 percet várni kell! De azért érdemes megkérdezni a szülésznőt vagy a dokit erről.

Kép
Kép
agica123
 
 


MÁrti!
Lényegretörő a férjed, már ami a DEFORMOT :evil: illeti :) :)

Kép
Kép
agica123
 
 


Sziasztok!

Köszi a reagálásokat,megnyugodtam. Ti nagyon erős csajok lehettek, ha ennyire EDA ellenesek vagytok (mármint ami saját magatokat illeti)! Én EDÁval szültem,császárral és semmi fájdalmat nem éreztem szúráskor sem, heg nem maradt, hátfájás nincsen tehát én csak előnyét látom, úgyhogy ha lehet nem szenvedek. :)

Valami más érzéstelenítés esetleg? Szegeden kéjgázt használnak asszem, bár az csak elbódít.

Üdv: Ildi

Kép
Kép
kincsesi
 
 


Panndi,
Itt a topicban a 2-dik oldalon Pandácska írt nekem a homeopátiás cuccokról, mit érdemes kipróbálni. Én beszereztem őket, a szülésznő is támogatott benne.
Gyógyszertárban pedig kaptam egy kiskönyvet, amibe benne van, hogy mit lehet szülés előtt, szülés alatt- és után.

Kép
Kép
susytunder
 
 


sziasztok Lányok!
én is megérkeztem ide hozzátok, a mávos topikból:)! egy hete voltam, uh-on a Szabó dokinál. ő is azt mondja, hogy kicsit nagy a tumultus, de remélem március elejéig felveszik majd a ritmust! köszönet a friss információkért az újdonsült anyuciknak:)!! és sok-sok gratuláció a most születetteknek és a most fogantaknak szintén;)!!!
a kisÁbelem jól van, de sajnos a külső méhszáj teljesen kinyílt! nektek volt ilyen tapasztalatotok? nem igazán tudom, mennyire "kell" most megijednem! mellesleg körülöttem most mindenki felfedezte magában az orvost és felválltva riogatnak... a doki viszont nem érzékeltetett hatalmas problémát, csak kétszer aláhúzta a PIHENÉST. (a lassan hároméves Panni mellett, ez azért nem olyan magától értetődő.) szóval, kedves tapasztalt anyukák, nálatok volt hasonló helyzet?

Rita

KépKép
KépKép
szentpyr
 
 


Rita!

Nekem nem volt ilyen egyikkel sem hogy kinyílt előbb a külső méhszáj,de ahogy olvastam itt a baba-neten azért tényleg nem árt a pihi ha megteheted(bár tényleg nehéz lehet a lánykád mellett :wink: )

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


[quote="ballagyo"]N írta:ballagyoagy valószínűséggel én is császáros leszek, ma voltam a dokinál, a kisfiam stabil farfekvéses, nem valószínű, h befordul :cry: Ráadásul a méhszáj is nyitva 1 ujjnyira :cry: Mi tagadás, egyre jobban félek :oops: :oops:

Ballagyo, nyugi!
Én ugyan nem tudtam előre, hogy császár lesz a vége, de azért ha eszembe jutott a lehetőség, mi tagadás, eléggé be voltam rezelve.
Amikor pedig először mondták ki, hogy ez jön, akkor teljesen kiakadtam, de utólag azt mondom, nem volt annyira rettenetes, legalábbis fizikailag, mint gondoltam. A lelki vonatkozása sokkal jobban megviselt. Ha Te már most biztosan tudod, mi vár rád, akkor talán könnyebb lesz megbírkózni vele.
A fájdalomtól ne félj, mert a műtét ugye nem fáj, aztán pedig tudják ők jól, mikor múlik a spinális hatása, és adnak fájdalomcsillapítót. Az első két nap elég kemény lesz ugyan, de aztán Te fogsz a legjobban csodálkozni, hogy milyen gyorsan javulsz.
És bár banális, de tényleg igaz: baromira nem fog érdekelni semmi, ha végre a kezedben lesz a gyönyörű kisbabád!
danann
 
 


Nekem 32 hetesen volt nyitva a külső méhszájam ujjbegynyire, de a doki azt mondta, hogy ez teljesen normális.
Azóta nem nézte. Gondolom, majd most csütörtökön, ha megyek hozzá.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Szia Bea!
Én úgy okoskodom, hogy azért néhány hónap alatt csak lecseng ez a hatalmas tumultus, mert most ugye 3 kórház kismamája szül itt (bár volt, aki elment az orvosa után, de azért elég sokan maradtak), de hamarosan csak beáll a rend. Gondolom, ezek után a 'megmaradt' dokik kismamái nem ilyen passzentosan töltik majd ki az ágyszámot.
Szerintem van esély, hogy addigra egy kicsit kevesebben lesztek, bár túl sok szabad hely akkor sem lesz.
Ja, és egyszerre nincs 60 baba! A gyermekágyas részen tizenkevés 3ágyas szoba van, 11 vagy 12 talán, *3 az mondjuk 36, amikor én voltam ott, akkor tele volt ugyan, de más osztályra nem kellett tenni senkit.
Persze pontos adatok nem állnak rendelkezésemre, de gondolom, azóta is csak néhány anyukát kellett máshova fektetni.
És mivel rooming-in van, nem a csecsemősök látják el az összes babát, hanem az anyukák :wink:
danann
 
 


Rita!

Nekem kinyílt a 2.és a 3. terhesség alatt is, szerencsére nekem is csak a külső nyílt ki, de a 3.-nál már a 23. héten, na akkor a dokim is megijedt! Magnerot nevű magnéziumot kellett szednem, de nekem már mondani se nagyon merte, hogy pihenjek, tudta, hogy egy 2 és egy 4 éves kiskölyök mellett lehetetlen vállalkozás (neki is van 3 gyereke :lol: )! Azért pihenj csak minél többet! Fontos lenne!

Panny!

Én nem homeo-zok, egész jól megvoltam eddig is nélküle, ráadásul vigyáznom kell, mert elég gyorsan tágulok, jobb, ha nem segítek még rá, nehogy a kocsiban szüljek!

Susytunder!

Na, örülök, hogy nincs több szorongás! Hihetetlen élmény tud lenni a szülés, úgy ahogy van, kerek az egész, és van kiért küzdeni! Én sem szeretem, ha fáj, de ezzel együtt nagyon sajnálom, hogy csak néhány alkalommal élhetem át ezt a csodát!

Ildi!

Küldtem e-mail-t! :lol:
És szerintem nagyon jó, hogy ilyen határozott vagy és ki is állsz amellett, amit szeretnél! Mindenki saját magát ismeri a legjobban és szerintem sincs semmi baj az EDA-val, egy jó alternatíva!
Valahol hallottam, hogy akiket már császároztak, ott külön jótékony a hatása van az EDA-s szülésnek!

Márti
borossné becz márta
 
 


Lányok!
Azt hallottam, hogy 3 hónapnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat kell. Én úgy tudtam 1 évnél nem régebbi.
Aki mostanába szült, mit tudtok?

Kép
Kép
susytunder
 
 


Rita!

Én tegnap előtt tudtam meg, h a külső és a belső méhszáj is kinyílt 1 ujjnyira. Nagyon megijedtem, a doki szerint lényegében semmit sem kell másként csinálnom. Azért én azóta pihenek, amennyit csak tudok. Nem szeretném, ha a kisfiam sokkal hamarabb születne!

Lívia!

Köszi a megnyugtató sorokat! Most már egyáltalán nem félek a császártól. Nem mondom, h nem izgulok egy kicsit, de inkább már arra gondolok, h néhány nap, jobb esetben 3 hét és meglátom a kisfiamat, akire annyit vártunk!
ballagyo
 
 


Sziasztok!

örülök, hogy megtaláltam ezt a fórumot! március 4-re vagyok kiírva a második babámmal és a mávban fogok szülni. sajnos semmit nem tudok a kórházról meg az ottani protokollról. tudnátok egy-két kérdésemre válaszolni? egy csomó infóhoz jutottam most, hogy átolvastam a fórumot, de még vannak homályos pontok. pl. hogy a szülés után a picit megfoghatja-e az apa? elviszik a picit vagy ott maradhat nálad míg elvágják a köldökzsinórt? és hogy a ctg hogy működik? még nem tudom, válasszak-e szülésznőt, Fazekas Zsuzsiról minden fórumon csupa jót írnak. Nem tudná valamelyiktek priviben elküldeni a számát? meddig lehet egyáltalán szülésznőt felkérni? és ha van fogadott, akkor hozzá lehet járni ctg-re? vagy akkor is a nőgyógyászatra kell menni?

nagyon megköszönném, ha tudnátok segíteni.

üdv: Heni
hunny
 
 


Hunny mennyir jó neked márciusban találkozhatsz a bébivel:).
Nekem mindkettő márciusi a fiam 8-án a lányom 23-án jöttek világra :) . Istenem de szépek voltak azok a tavaszi napok....Bocs ezt most irigylem mert sok van hátra :oops:
tappancs28
 
 


Hunny,
Ha van fogadott szülésznőd, akkor mehetsz hozzá ctg-re a szülőszobára. Apa megfoghatja a picit és mehet is vele amíg lemérik, felöltöztetik stb. Addig biztos ott maradhat amíg elvágják a zsinórt, hiszen úgy nem is tudják elvinni :lol: Miután elvégzik rajta a mérést, ruha stb. megkapod és együtt lehettek.

Susy,
300 napnál nem régebbi, a Máv oldalán is ez szerepel, a szülésznő is így mondta.
Vendég
 


Pandácska! ez a 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat komoly???!!! :shock: Ez elég macerás, mivel én speciell vidéken házasodtam össze a férjemmel, vagyis le kellene utaznom egy újabbért akkor... És ha a nevem is "né-s" az sem számít?
Micsoda hülyeség, egy újabb bürokrata baromság :evil: :twisted:

Bea
bigike
 
 


Bigike,
Bizony komoly, bár én 3 hónapot tudtam. Így én beleférek a 300 napba.

Valaki közületek hordott, vagy szeretne hasszorítós bugyit szülés után? Nekem ajánlották, de nem tudom kell e az nekem.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Bigike,
http://www.mavszuleszet.hu/belep.html itt megtalálod az infót róla. Mi is vidéken házasodtunk párom ment el érte. Amúgy postán is elküldik.
Vendég
 


Susy,
Én sima hasleszorítót kaptam a nővéremtől, nem bugyis. Hordani fogom, sokan dícsérték.
Vendég
 


sziasztok,

csak betévedtem ide, én is áekben szültem volna, ha nem nem 4 héttel hamarabb szülök, így Mikulás hozta a babát még a Szabolcsba, amivel nem voltam megelégedve, mármint az épülettel.

Viszont mivel az ottani gárda megy át, mindent tudok, mit hogyan szoktak, bár bevallom a csecsemős részt csak elmondásból, meg ahogy láttam,mit csinálnak, mert mi koraszülött osztályon voltunk és mi 6 nap után mehettünk haza a császárból pont emiatt.

Amúgy röviden.

érdemes szülésznőt választani, jó, ha valaki odafigyel (nekem Molnár Orsolya volt, ő Rókusból jött, meg voltam velem elégedve).De mindenki angyon rendes , én majd 4 hetet töltöttem bent a csaszi előtt, szóval mindegyik szülésznőt, nővért ismerem, egytől egyik rendesek, tényleg, legalábbis a terhespatológiás nővérek, a szülésznők meg mind.
A koraszülöttes nővérek és dokik profik, a nővérek állandóan puszilgatták a babákat, imádják a piciket.
A csecsemősöknél is tapasztaltam ezt.Odfigyelnek, mit akart a kismami.
Viszont mi tápit kaptunk rögtön, csak ha már volt tej, akkor adhat az anya tejet, korababákat nem lehetett látogatni, csak anya mehetett be.
Csecsemősnél meg ablakon keresztül lehetett, anyának kihozták ha nem akart roomingint.
Mellesleg a csaszisoknak is kihozták mindnek.
Engem reggel műtöttek, addig nem mozoghattam, míg hatott a spinál, utána felkeltem, mozogtam, reggel fürcsi és katéterkiszedés. Én elég gyorsan mozogtam, csodálkoztak is rejtm, muszáj volt, mert a koraszülöttre le kellett mennem és csak így oldhattam meg, hogy lássam a babát, tehát aki erőt érez magán, felkel, fáj, de ha muszáj, muszáj.
volt olyan akivelegy napon csasziztak és 2 napig nem kelt fel, csak segítséggel, annál később mehetett haza.
gyerek záróját odaadták, tiédért menni kell, nem adják automatice.

most hirtelen ennyi, tudom, hogy nem az új máv, de a szemlélet már ugyanaz, hisz a személyzet ugyanaz, ha a hely nem is.
Vendég
 


Lafead

Ha a kérdésem nem túl indiszkrét, megkérdezhetem miért kellett császár? Nekem a vérnyomásommal van baj, lehet én is azzal végzem. Ma megyek a dokihoz, nem tudom mit fog mondani.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susy, háát elég macerás.
vérnyomi magas
terhességi diab
elöregedett méhlepény miatt 33. héttől nem fejlődött a baba, így kivették 36. héten 2480 g, 49 cm, de szép egézségesen :lol:
kevés magzatvíz
Vendég
 


köszönöm a nyitott külső méhszájra írt tapasztalataitokat!

susytunder!
én hordtam hasleszorítós vagy inkább hastartós bugyit! szerintem nagyon-nagyon jó volt, a komfort érzetemen sokat segített!

a legjobb barátnőm kb. most 10 hetes várandós, a 2éves kislányával hetente járt baba úszásra! én nem tudok ebben tanácsot adni neki, de esetleg közületek járt valaki várandósan is úszodába, estleg szaunázni?

KépKép
KépKép
szentpyr
 
 


Ballagyo!
Örülök, ha segíthettem! :)
Tényleg ne félj, profi kezekben leszel.
És ez lebegjen a szemed előtt: akármilyen macerás is legyen esetleg a terhesség, vagy a szülés, a neheze csak utána jön! :D
danann
 
 


Szentpyr!
A magam részéről én nem-várandósan is hideglelés kapok az uszodától, de van egy kolléganőm, aki az egész terhessége alatt járt, és nagyon élvezte. Ha csak nincs valami probléma (mint pl. a nyitott méhszáj) és a doki nem ellenzi, akkor nem tudok róla, hogy gondot okozhatna.
A szauna viszont nem igazán javallott, az árthat a babának.
danann
 
 


köszi danann! ami azt illeti én is így vagyok az úszoda kérdéssel és azt is tudom, hogy ő is csak a kislánya miatt "erőlteti"!

KépKép
KépKép
szentpyr
 
 


Lafead!

Te hogy tudod? Tóth Juli szülésznő ott van még? Teljesen ellentétes infókat kapok róla!
És nagyon köszi az infókat, mindenképp hasznos, hogy leírtad!

Márti
borossné becz márta
 
 


Juli van ott, nem tudom,Tóth-e. Hogy néz ki??Talán úgy nekem egyszerűbb lenne....

Úszás: ha nincs gond, lehet
Szauna:tilos
Vendég
 


Na megnéztem a honalpon, ahol a szülésznők voltak a régi Mávban, na őt én sohasem láttam abban a 4 hétben....
Vendég
 


Lafead!

Köszi!
Majd megkérdem a dokimat is, de akkor valószínű nincs ott! Sajnálom!
Nagyon szép neve van a kisfiadnak! :lol:

Márti
borossné becz márta
 
 


Márti, a Juli sajnos nem írta alá a szerződését így már nincs ott. :cry: Pár hónapja beszéltem vele, onnan tudom.
Én is vele szültem és imádom a nőt. És borzasztóan sajnálom, hogy már nem dolgozik a Máv-ban.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


[quote="szentpyr"]k írta:szentpyröszi danann! ami azt illeti én is így vagyok az úszoda kérdéssel és azt is tudom, hogy ő is csak a kislánya miatt "erőlteti"!

Igazából a babaúszást én is fontolgatom, mert szerintem nem baj, ha a gyerek magabiztos a vízben, ellentétben az anyjával. (az uszodát nem azért nem bírom, mert nem tudok jól úszni :) ) Érte még erre is hajlandó lennék! Mondjuk ahol eleve csak babaúszás van, ott kevésbé aggasztana, hogy kivel osztom meg a vizet...
danann
 
 


Barbi!

Köszi!
Nagyon sajnálom! Annyi jó szülésznőt veszített ez a szakma!

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak néhány szó a babausziról. Mi járunk és nagyon jót tesz a gyereknek, sokat fejlődik tőle és még egyszer sem lettünk "betegek". Nekem is vannak mindenféle gomba, meg fertőzés paráim, de ilyet sem szedtünk össze, remélem nem is fogunk.
:oops:
Mi lassan tervezzük a második babát és remélem ez alatt is tudjuk folytatni (vannak egyébként más pocakos anyukák is).
Szaunázni viszont nem lehet picivel a hasadban!!! Úszni minden további nélkül, ha nincs más gond.
Remélem tudtam segíteni.
Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Akit érint!
Január elsejétől 3 hónapnál nem lehet régebbi a házassági anyakönyvi kivonat. Eddig másképp volt, de most változott, sokan még nem tudják.

Babauszi:
A védőnővel beszéltem róla, és nekem azt mondta, hogy ha az anyuka uszikál a babával, akkor a nőgyógyásztól kell igazolást kérni, hogy nincs semmi baj. Másrészt, nagyon sokat erősít a babán, hamarább is kezdhet járni.
Én egész 8 hónapos koromig jártam uszodába, nagyon jól éreztem magam végig, de a 9-dik hónapban már nem lehet.
A szauna pedig tényleg TILOS!

Hol lehet ilyen hasszorítóhoz, vagy hasszorítós bugyihoz jutni?

Kép
Kép
susytunder
 
 


Hasszorítót gyógyitárakban lehet kapni!nekem bejött,. pláne csaszi után...
Vendég
 


Sziasztok!

Pandácska, köszönöm a választ. Igen, a "míg elvágják a köldökzsinórt" - miután elvágják akart lenni:-)

Heni
hunny
 
 


susytunder! a pontos címet sajnos már nem tudom, de budán az alkotással párhuzamos utcában vettem, azt hiszem Matrina a neve ez kimondottan egy kismama fehérnemű bolt. szerintem a Brendonban is van, de megkérdezheted minden olyan (nagyobb) baba-mama üzletben, ahol egyébként is tartanak kismama fehérneműket.

Rita

KépKép
KépKép
szentpyr
 
 


Szia Ildi!

Megkérdezhetem, hogy ti hova jártok usziba a babával? Bár gondolom, ami nektek jó, az nekünk újpestről elég messze van...
danann
 
 


Sziasztok!

Babaúszással kapcsolatban... Mi a kislányommal 3 hónapos korától 1 éves koráig jártunk úszni, nagyon élvezte,még a merülések is tetszettek neki! Utána nagyon jókat aludt. :) Sajnos kimaradt egy kis idő, felköltöztünk Pestre, itt 1,5 hónap alatt találtunk jó uszit (Hófehér Fóka, babamamauszas.hu),és addigra kicsit elszokott a víztől. Aztán teherbe estem és nem mertem bemenni, apával meg nem bírta,úgyhogy mi feladtuk sajna. :( Szerintem lehet menni pocakosan usziba,a fertőzések sajnos anélkül is jönnek.:( Ami a lényeg, hogy ne szakítsátok meg,mert könnyen felejtenek még!

Remélem, segítettem!

Üdv: Ildi

Kép
Kép
kincsesi
 
 


Szia Lívia!

Igen mi Monorra járunk, az egy kicsit messze van.

Nekem újpesti lány ismerőseim a Pólusba hordják babáikat, mivel én ott még nem voltam, sajna személyes tapasztalataim nincsenek, de egyébként nagyon dicsérik.

Én 20 évig laktam Újpesten! :D

Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


én is újpesti vagyok............
Vendég
 


Köszi a tippet Ildi, majd utánanézek ennek a Pólusnak!
20 évig, az már szép, szerintem én még nem laktam 20 évig egyhuzamban sehol, remélem itt sem fogok. Na nem mintha bajom lenne Újpesttel, de ha megszületik a második baba, mondjuk 2-2,5 év múlva, akkor már el szeretnénk menni kertes házba :)
danann
 
 


lafead!
Ti merre laktok újpesten? mi az erzsébet utcában, majdnem a tél utcánál.
Szerintem mi még sok hasznos tapasztalatot cserélhetünk, a környékről is, meg a fiaink is majdnem egyidősek... :D
danann
 
 


Sziasztok!

Még egy dolog jutott eszembe az uszodával kapcsolatban...
Ha kijösztök a vízből, nagyon alaposan meg kell törölni magatokat és a melleket nagyon kell óvni, mert ha a hidegvizes fürdőruha rajtunk marad, akkor megfázhatnak a cickók, és abból még gond is lehet.
Mi is fogjuk a babát úszni vinni, szerintem Monorra, nekünk Maglódhoz közel van, de szerintem apa fog vele úszni, mert én nagyon nem bírom a hideg vizet csak rövid ideig, főleg, ha nem tempózok benne. :)

Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susytündér!

Monoron egyáltalán nem hideg a víz, a nagy se, de a babaúsztató meg pláne nem az. Nagyon aranyos csaj tartja az úszást egyébként, kedden vagy szombaton van. :D

Jó hétvégét mindenkinek, Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Danann, Virág utca eleje, Erzsébet utcával merőlegesen! :shock:
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?