Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Réka!
Kép

Szipola!
Doki, védőnő: áááááá!!Kép Sajnos az az igazság, hogy a tananyaguk nagyon kevés része foglalkozik a szoptatással, és egy része annak is elavult, túlhaladott. Szerencsére van, aki veszi a fáradtságot, és továbbképzi magát, de sajnos egyelőre ők vannak kevesebben. A többség sokszor nem is tud arról, hogy amivel az anyukákat traktálja, az mennyire káros/elavult/szopiellenesKép Viszont tök ügyi vagy, hogy kiálltál az igazad mellett, mert ezzel is formálod a szemléletüket, ha látják, hogy ez tényleg működik. Lehet, hogy nem most esik le nekik, hanem majd a többedik olyan babánál, akit igény szerint szoptatnak a praxisukban, de akkor is ott lesz benne a te hozzájárulásod is.
Menta mondta egyszer, hogy ez a 2 óránál gyakoribb etetés tilalma valami régi hiedelem, ami egyszer elterjedt a dokik között, aztán azóta nem lehet kiirtani. És hát persze nem igaz! Az anyatej egyrészt roppant könnyen és gyorsan emészthető (már eleve benne vannak azok az emésztőenzimek, amik a lebontását segítik!), másrészt ki tudja, hogy mennyit evett a baba az előző evésnél, harmadrészt lehet ugye, hogy szomjas. Valamelyik védőnős?dokis? könyvben még az is szerepel, hogy a 2óránkéntinál gyakoribb szopi CSÖKKENTI már a prolaktinszintet, és így a tej elapadásához vezetKép Na ehhez képest egyszer nézték, hogy pl. Új-Guineában, ahol a babákat pucér felsőtesten hordozzák, és akkor szolgálják ki magukat, amikor csak akarják, átlag 24 PERCENKÉNT szopiztak a csemeték!
Teljesen OK a hízás is, a kaki is. Ebben a melegben bizonyára előfordul, hogy csak az előtejre vágyik, ezért lehet az időnkénti zöldebb kaki.
Nagyon klasszul csinálsz mindent, tényleg csak azt tudom mondani, hogy így tovább!!
Ujjszopi: persze, hogy maradhat, sőt!! A 2 kisebb nálunk is szopja az ujját, pedig őket sem lehetett volna ennél "igényebb szerint"Kép szoptatni. Igazából a legtöbb gyerek talál magának valami önnyugtató viselkedésformát, és ez egy teljesen egészséges folyamat. Lehet, hogy 2 hónap múlva híre-hamva sem lesz az ujjszopásnak, lehet, hogy 6-7 éves koráig is megmarad altatónak, nyugtatónak, de mindkettő teljesen normális.

Pele
pelcsi
 
 


Réka,
off:
tegnap küldtem neked levelet, megkaptad?
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Édes Pele!!!

Nagyon örülök, hogy írtál nekem!!
Többször is elolvastam!
Közben fülig ért a szám...

Ez kellett nekem!
Máris nyugodt vagyok, megerősítést nyert, hogy az érzelmeire és ösztöneire hallgató, bősz anyamalac, aki vagyok, nem jár rossz úton!! Kép

Köszönjük!
Szipola és Borsa, aki egész este szopizott, mint egy kis új-guineai baba!! Kép
Szipola
 

 
 

Szipola!
KépKépKépKép Nagyon szívesen! És éljenek az új-guineai babák!Kép

Pele
pelcsi
 
 


Szipola!
Blankalányom közel 15 hónaposan van , hogy negyed-fél óránként cicire vágná magát! Ha valaki szóvá teszi akkor visszakérdezek , hogy ő ebben a melegben milyen időközönként szokott inni? Mert ugyebár a tejci nem csak ételnek számít.És nekik van e stopper az agyukban mikor telik le a 2-3-4 óra.
Két héttel ezelőtt elkapott egy fránya vírusos gyomorbajt. A hülye helyettes doki megkérdezte , hogy mennyi folyadékot fogyaszt a gyerek. Mire én mondtam , hogy van , hogy negyed óranként szopik. Mire ő ,-De tudja anya , hogy abban a tejben már semmi nincs.
Kicsit ingerülten válaszoltam vissza -Legfeljebb csak tej és az önmagában eléggé folyadék!
Ennyi már el is dugultam!
Sok sikert!
Kanga

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
[img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/e49f5b8951.png[/img:ba0f9b55a6][img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/dceb25d9d6.png[/img:ba0f9b55a6]
kanga0216
 
 


15 hónaposan is??? Kép Kép Kép
Nahát!!

Akkor én meg mit aggódom?

Jáááj, tényleg ezzel is szokták az anyukákat stresszelni, hogy a tej egy éves kor után már "semmi tápértékkel" nem bír!! Hülye állatok! (bocsánat) Kép

Még kismama voltam, ajánlottak egy gyerekorvost - végül a körzeti doktornénit választottam, jobb is, mert a családban már megtiltotta (szó szerint) a két óránál gyakoribb szopikat valakinek az a bizonyos "sztár" orvos!

A mi doktornénink eddig úgy néz ki, hogy az igény szerinti szoptatás híve - csak hétfőn helyettesítették, ezért volt ilyen érdekes beszélgetésünk a tanácsadáson...

Sok-sok puszi Blanka babának!
Éljen a cici!
Negyedóránként akár!! Kép Kép

Ne haragudjatok, tudom hogy ez abszolút tolakodó és nyomakodó magatartás, de büszkeségemben nem bírok magammal és megmutatom nektek Kölköt!
Szóval ő Borsa! Kép Kép

Kép

Kép
Szipola
 


A fene, azóta hogy feltettem a képeket nem írt senki - elriasztottam mindenkit a Kölök-mutogatásommal?

Bocsi!
Tényleg!!!
Kép

Cserében nem akar valaki szintén babát mutogatni?
Kép
Szipola
 


Szipola!
Borsa nagyon édes! KépKépKép Hogy "rátromfoljak" Kangára Kép: az én Árminom 21 hónaposan is képes lenne napi 1000-szer szopizni! És mellette "hízlalok" egy 2,5 hónapos Vilkát Kép is! Ármin kb. 10 hónapos koráig kizárólag anyatejen élt, de azóta, hogy eszik mást is, ez a legfőbb (legkedvencebb) tápláléka! Az elmúlt 2,5 hónapban Vilka 3,48 kg-ról 6,35-re, Ármin 10-ről 11,4-re növelte magát. SZóval: hallgass Pelére, Mentára és a többiekre, szopizzon csak Borsa mikor mennyit kér! Kép A dokik és a védőnők egy része pedig nevelhető KépKépKép Árminnál még osztogattak nekem is jóindulatú rossztanácsokat, most már rámhagyják, sőt, gratulálnak - hátha a harmadiknál már érdeklődni is kezdenek a miértekről és hogyanokról Kép (képmutogatás: az ismerjük meg egymást/Ármin topikban képek is vannak a szegény éhezőkről Kép)

Pele! Nagyon jó ötlet volt a vákumtér-csökkentő módszer Kép Vilka azóta ügyesebb! Kép

OFF
Kanga! Rendbejött már Blanka teljesen? Hiányoztatok a szigetről Kép REmélem, még a jövő évi rendezvény előtt is találkozunk valahol! KépKépKép

Márti
márti
 
 


Sziasztok!

Szipola!
Nehogy mááááá ilyeneket gondolj!!!!! Szerintem tök jó, hogy föltetted Borsa képét! Fantasztikusan édes!!! És hát kire legyen az ember büszke, ha nem a gyerkőcére? De egy ilyen babóra lehet is büszkének lenni!Kép
Szívesen látjuk ám majd a további képeket is!!

Márti!
Nagyon örülök, hogy bevált Vilkánál a módszer! Biztos egyre jobban fog majd menni neki!
És olyan jó olvasni mindig az írásaidat!
HízásKép

Puszi: Pele
pelcsi
 
 


Szipola!

Jut eszembe a gyerkőcmutogatásról és az ujjszopiról: a profilomban épp egy érdekes kép vanKép

Pele
pelcsi
 
 


Lányok!
Valaki megvilágítaná számomra, hogy mit takar a következő kifejezés: emésztetlen anyatejmaradványok a székletben. És hogy ez mosz rendben van-e vagy sem. Utal-e arra, hogy meg kell kezdeni a hozzátáplálást, vagy sem. sofka
sofka
 
 


Áhááá!
Tehát profilt lehet csinálni és abba tenni a képeket!! Világos! Kép
Leesett a tantusz... Kép Kép

Pele, csodálatos családod van, egyszerűen gyönyörűek vagytok! Megáll az eszem! És majdnem mindenki ujjszopizik a képen - illetve a tömeg fele! Kép Kép Kép Kép

Márti!
Megnéztem a gyerkőcöket!
Háát, ez az Ármin egy hatalmas szívtipró lesz ám!
Csajok fognak aludni a küszöbötökön!! Kép Gyönyörű szeme van!
Vilka pedig egy kis tündéri manócska - ettől megőrültem, ez a név!! Fantasztikus!
Milyen név ez? Vagy csak becézett változata valaminek?

Megpróbálom nevelni az itteni anyuka-idegesítő team-et, csak hát idő és türelem kérdése...
Akármit is mond majd a védőnéni, Borsa nem kap szilvát négy hónaposan...akkor majd megküzdünk, addig elég a passzív hadviselés!! Kép Kép

(Mindig a szilvával riogatom Borsát, lüke Spock bácsi elavult könyvében olvastuk, hogy adjunk szilvát a babának, ha nincs kakija x napig, már nem emlékszem, mindenesetre azóta ha Kölök "rosszalkodik" Szipola azt mondja neki: "Kapsz egy szilvát!" )

Ja, és a képek alatt olvastam, hogy fehér volt Vilka nyelve - Borsa szájpadlása pedig itt-ott sárgás, de a szájában máshol semmi rendellenes nincs, szóval ez sem szájpenész, ugye??
A szájpenész kis fehér foltocskák, amik mintha tejci darabkák lennének? Vagy nem? Milyen?

Sofka, nálunk a doktornéni szerint a pici gumócskák voltak ezek - illetve még mindig azok, mert a kaki nem változott - remélem nem mondok hülyeséget...
Szóval ilyenek: O O O D D Q Q
(Szipola rajz szakkör)

Puszi!
Szipola
 


Sofka!
Az emésztetlen anyatejmaradványok legjobban túrórögöcskékre hasonlítanak (ugyanis azok). Annyit jelentenek, hogy a picuri jóétvágyú, és neked van bőven tejed. További intézkedést nem igényelnek.
Nálunk kb. akkor jött meg Luca kedve a más-evésre, mire majd 8 hónapos korára eltűntek a pelusból a "túrógombócok". (Mellesleg a mai napig többet szopizik, mint eszik.)

Szipola! Borsa gyönyörű, teljes joggal büszkélkedsz vele!

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Pele! Mi az vákuum-tér növelő módszer? okíts légyszííí!
Kép
Menta
menta
 
 


Ide is beírom: mgeújult az ötlettár, sok hasznos infóval, valamint Iboly cikkével, Ágci táblázatával a hozzátáplálásról.
www.otlettar.try.hu

OFF Menta,
vártam tegnap reggelig, hogy jelentkezz Kép De ugye szeptemberben jössz?
Jamina
jamina
 
 


Off!
Jamina! Ne haragudj, de mostanában állandóan álmos vagyok, meg fáradt. De szeptemberben mindenképpen megyek, mert megígértem Ibolynak, hogy segítek neki.
Puszi!
Menta
menta
 
 


Menta,
csak nem? Kép
Feltétlen gyere, mert szeptemberben tartjuk utólag az anyatejes napot a nyaralók miatt!
JAmina
jamina
 
 


Menta KépKépKépKép

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Menta,
éljenéljenKépKépKépKépKépKépKépKép! Gratulálok!Kép
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Menta,
olvastalak az osztályban. Tehát még egy kicsit óvatosan, de annál nagyobb drukk közepette gratulálok a pici Babácskához Kép
Jamina
jamina
 
 


Sziasztok!

Menta!
Éljen, éljen, éljen!!!! Nagyon-nagyon gratulálok!!! Nekem egyébként mindegyikkel görcsölt a hasam, a dokim szerint csak tágul a méh, aggodalomra semmi ok. Pedig néha úgy fájt, hogy komolyan azt hittem, megjön.
Pihenj sokat és vigyázz Magatokra!
Vákuumtér-csökkentés: nem ez a hivatalos neve, csak így magyaráztam MártinakKép Valójában a Dancer-fogásról van szóKép

Sofka!
Ha egyáltalán bármire is utal az emésztetlen anyatej, az az, hogy még éretlen a baba bélrendszere, tehát a hozzátáplálás semmiképp sem javallott!

Szipola!
Köszi!Kép
Sárgás szájpadlás teljesen OK és normális. A szájpenész fehéres foltok a szájnyálkahártyán, az ínyen, esetleg vastag fehér lepedék a nyelven. + valszeg akkor a cicid is fájna.
A szilva, mint mumusKép
És sok sikert az anyukariogatók neveléséhez!!Kép

Pele
pelcsi
 
 


Lányok segítsetek!

3 hete szoptatok és a mellemen tegnap óta a bimbó alatti részen piros folt alakult ki olyasmi, mint a szúnyogcsípés utáni piros folt, csak nincs nyoma csípésnek. kellemtlenül égő, feszítő érzés.Igaz ezzel a bimbómmal amúgy is gondok vannak, fájdalmas a szoptatás belőle, nagyon ég és a hegye érzékeny és vörös.
Kérlek segtsetek ha tudtok, hogy mi lehet ez és hogyan lehet kezelni itthon házilag.
Előre is nagyon köszönöm válaszaitokat:

Kriszti
Névtelen
 


Kriszti!

Hát, ez mellgyulladásnak tűnik, sajnos. Lázad nincs? Nem érzed rosszul magad? Nem lett sebes a cicid?
Valószínű, hogy az a cici nincsen jól a babád szájában. Másmilyen ez a bimbó, mint a másik alakra?
Meg kéne próbálni mindig ebből a ciciből kezdeni a szoptatást. A baba álla essen lehetőleg a piros rész felé. Ezt pl. úgy lehet kivitelezni, ha a babádat hanyatt fekteted az ágyon, Te meg négykézláb tartásban fölülröl a szájába lógatod a cicit. A Szoptatási pozíciók topikban találsz róla képet.
Szopik között pár percre jegelni kéne a területet, szopi előtt meg olyan jó forró vízzel, amit csak elbír a cicid, lezuhanyozni, hogy meginduljon a tej áramlása.
Viszont ha 24 órán belül nem javul a helyzet, föl kell keresned a dokidat!!
Ami az alappproblémát, a rossz pozícionálást illeti: sokszor előfordul, hogy az egyik cici jobban kézre/szájraKép áll, mint a másis. Lehet kísérletezni különböző pozíciókkal pl. hónaljtartás. A fönt említett topikban szintén találhatsz ötleteket. Ügyelj rá, hogy a babád jó nagyra nyissa a száját, mintha ásítana, az ajkai kifelé pöndörödjenek. Hónaljtartásban ez talán jobban látszik. Az orra és az álla érjen a cicihez. Teljes testével forduljon feléd szopi közben, a füle, válla, csípője egy vonalban kell legyen.
Abból, hogy a bimbód hegye ég és vörös, az a valószínű, hogy nem volt elég mélyen a baba szájában, ezért nem ürítette ki hatékonyan a tejcsatornákat + a mellbimbó a kemény szájpadhoz súrolódik szopi közben. Szóval próbáld rávenni arra, hogy nagyobbra nyissa a száját (ez kissé türelemjáték az elején), és mélyebben kerüljön a cici a szájába. És szoptass minél gyakrabban, hogy ürüljön, ürüljön a tejcsi, nehogy még nagyobb gond legyen belőle. Egyébként milyen gyakran szopizik a babád?
Sok sikert és jobbulást! Írj, hogy hogyan alakulnak a dolgok!!!

Pele
pelcsi
 
 


Köszönöm a gratulákat!
Jamina! Ha egy ilyen helyes kisfiam lenne, annak nagyon örülnék! Kép
Pele! Hát mégiscsak együtt pocakosodunk! Kép

Kriszti! Pele már mindent leírt, így én már csak annyit írnék, hogy kitartás! Kép
Puszi!
Menta
menta
 
 


Pele!

Elég jól szopik a babám , igaz a jobb mellem alakra másabb és kissé nehezen "jön" ki a bimbóm.Lázam eddig még nem volt és az ingerlékenységen kívül nem érzem magam rosszul. Eléggé kellemetlen égő érzést érzek. Sok jó ötletet írtál. A bal melemből könnyebben eszik azzal nincs semmi gond. igaz a szopi vége után az is elgé piros szokott lennei, de elmúlik.
Írtad, hogy a kis száját nyissa nagyobbra (mivel lehet ez a gond tényleg, hogy nem jól kap rá), de ezt hogyan tudnám megoldani?
Tegnap este csak 20 gr tudtam kifejni belőle és megkínáltam neki és bimbóvédő segítségével elég ügyesen eszegetett.Igaz így a 15-20 perces szopi elhúzódott majdnem 45 percre.
Lehet, hogy most emiatta gyulladás miatt kevesebb tej termelődik a jobb mellben? Mivel előtte volt, hogy 90 gr is evett belőle.
Azt sem tudom, csak gondolom, hogy a szopizással több tejcsi jön ki a melből, mint fejéssel? Legalábbis én ezt tapasztaltam.
Amúgy ha a mellem (bimbó alatti vörösebb részen) be lehet kenni vmivel?
Lehet, hogy hülye kérdés, de ha bekenem az ügye nem szívódik fel a tejben?
Garmastan kenőccsel kenegetem a bimbót, igaz kissé az is sebesnek tűni.Most este már annyira éget alul, hogy megpróbáltam kamillás borogatást és körömvirág krémmel bekeni, és a pirosodás mintha halványodott volna.meg van itthon Neogramon nem tudom az jó lenne e?
Amúgy ha minden kötél szakad a nőgyógyászt hívjam fel?
Jaj, úgy tartöot ettől az egésztől, nagyon szeretném még babócám sokáig szopiztatni.
Köszönöm előre is segítségeteket:

Kriszti
Névtelen
 


Bocsi, a kenőcs Neogranormon lett volna...
Kriszti
Névtelen
 


Sziasztok LányokKép

Lenne egy problémám.

Két nappal ezelőtt egyik pillanatról a másikra a jobb mellem elkezdett fájni.

Itt vannak a tüneteki:

Szinte állandóan fáj, hol jobban hol kevésbé. Ha megnyomom akkor jobban fáj.
Amikor beindul a tejleadó reflex miközben babám a másikból szopizott, akkor is fáj.

Nem csomós, tejci mennyisége is ugyanannyi amennyi szokott lenni, de szopizásnál vagy fejésnél eléggé fáj. A fájdalom nem múlik el akkor sem, ha teljesen lefejem a mellet (totál csont szárazra lefejtem már többször is), sőt ilyenkor inkább rosszabb lesz, fájdalmasabb.

Van egy olyan érzésem, hogy azért van, mert kismanóm rétenyerelt teljes súlyával két nappal ezelőtt ami akkor nem is fájt. A kérdésem az lenne, hogy ez akkor nevezhető e mellgyuszinak? Vagy ha a szövetek sérültek belül akkor mi a teendőm?

Volt már valakinek ilyenje?

Várom mihamarabbi válaszotokat,
LLL liga 3 tagját próbáltam telefonon elérni, de eddig nem sikerült.
Üdv,
MJ - Móni
mj__móni
 
 


Kriszti!
Neogranormont semmiképpen, a többi mehet, de ha csak hagyod rászáradni a baba nyálát és a te tejedet, az is elég lehet.
Jó lenne, ha a bimbóvédőt elfelejtenéd, mert az is nagyon ludas lehet a dolgokban. Nagyon megzavarja a kicsi szopási technikáját, mert abszolut máshogy kell belőle szopizni, mint a mellből, máshogy kell megragadni. Ettől is lehet, hogy sebes lett a melled, meg lehet, hogy ezért is tartott tovább a szopi. Azt nagyon jól figyelted meg, hogy álatlában kevesebbet tudunk fejni, mint egy szopizó baba. Azért az ő technikájuk hatékonyabb. Kép
A nagy szájnyitáshoz türelem kell. Mutasd neki és mondhatod is neki, hogy nyisd ki szépen kicsikém nagyra a kis szádat. Egy picit rásegíthetsz úgy, hogy kicsit, nagyon-nagyon finoman, nem erőszakosan lehúzod pl. a mutató vagy hüvelykujjaddal az alsó állkapcsát. Amikor jó nagyra nyitja a szájacskáját, akkor gyorsan rárakod a mellre. Nem te hajolsz előre, hanem őt húzod rá. Ha szabad a másik kezed, akkor azzal is segíthetsz, hogy C alakban megfogod a melled (hüvelykujj felül a bimbóudvar mögött, a többi alul) és kicsit összenyomod a melled és így jobban a szájába tudod helyezni, amikor a melledre húzod.
Figyelj arra, hogy a füle, válla csípője egy vonalban legyen, ne kelljen a kis fejét kitekernie, hogy sokáig kényelmesen szopizhasson. A hasa érjen a tiédhez, akkor eléggé egymás felé fordultok. Ne csüngjön a melleden, ha kell rakj alá párnát, vagy összehajtogatott törölközőt.
Ja! A kamillával csak csínján, mert száríthatja a bőröd és az most nem tesz jót a sebes területnek.
Szerintem ha nagyon nem megy a dolog, akkor Dr Sarlai Katalint hívd fel a Szt. Istvánból. Ő szoptatási szakember és receptet is tud neked írni, ha kellene. Bár ha lázad még nincs, akkor még nem mellgyulladás.
A száma:06-1-4555700/1644

Mj Móni!
Akkor nevezhető mellgyuszinak, ha már magas lázad is van és influenza szerű tünetek.
Tényleg lehet attól, hogy a szövetek mégiscsak szenvedtek egy kis sérülést. Ilyenkor az a lényeg, hogy dolgoztatva kíméld. Azaz kezd ott mindig a szopit, hogy a tejtermelő sejtek ha esetleg sérültek mégiscsak regenerálódjanak, de szerintem ne fejd mostanában "csontszárazra". (Ez gyakorlatilag nem is lehetséges, mivel a tej folyamatosan termelődik, így mindig van benne valamennyi.) Ne tudom, hogy hogyan fejsz, mennyire kíméletes technikával? Szóval a lehető legkíméletesebben kellene és csak keveset. Egy kicsit kevesebbet, mint amit megszoktál. Helyette jobb lenne inkább töbször mellrerakni a babód.
Tegyél rá még jó meleg borogatást, vagy megmelegített textilpelust. (Ez nem szabályos, mert baj is lehet belőle, de én mikróban szoktam megmelegíteni.)
És mégegy. Ne emelj nehezet mostanában, ne tornázz a kezedre, ne emeled meg a babakocsit sem, hanem kérj meg mást, ha csak lehet.
Remélem hamarosan elmúlik ez a fájdalom!
Puszi!
Menta
menta
 
 


MJ Móni!

A mellgyulladás nálam is kb így szokott kinézni. Nekem aktív tejkinyeréssel (mindig ott kezdeni a szopit, utána fejés) pár nap alatt rendeződik. Eddig a további praktikákra, amiket Pele írt egy kicsit a Te hozzászólásod felett, nem volt szükség, de ha gondolod, akkor azokat is megpróbálhatod. Nekem két nap fájdalom és kezelés után jött a tömbös/csomós szakasz, viszont utána hamar elmúlt.

Kriszti!
A neogranormon nem jobb, mint a Garmastan. Azt biztos lehet szoptató anyáknak használni a Neogranormon leírásában nincs figyelmeztetés, de ugyanaz a hatásuk. Az utóbbi akkor hat, ha már van hámsérülés. Ahogy olvasom neked a piros részen nincs. Szerintem felesleges bekenni, a gyulladáscsökkentő jöhet rá jól, azaz a kamilla.
Kitartás! Lázad van? Ha két napig lázas vagy akkor antibiotikumra is szükség van. Igen a nőgyógyászt. De ne hallgass rá, ha esetleg azt is mondja, hogy el kell apasztani a tejet. Válasszon olyan antibiotikumot, amit szopi mellett is lehet szedni!

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Ne szoptass bimbóvédővel! Az igazából nem a sebes mellbimbóra való (bár arra szokták - tévesen - ajánlani). Elrontja a szopási technikát, kevesebb inger éri a mellet, és így kevesebb tejet fog termelni, hozzászokik a manód, aztán nagyon nehéz leszoktatni róla, szóval egy csomó problémához vezethet.
Szájnyitás: biztos észrevetted, hogy ha szopihelyzetben fogod a babád, és a cicit az arcához érinted, akkor arra fordítja a kis fejét, és nagyra nyitja a száját. Ez egyfajta reflex. Na itt kell kihasználni a legnagyobb szájtátást, és gyorsan betolni a cicit a szájába. Ez eleinte kissé verseny a babávalKép, hogy ki a gyorsabb, de majd belejöttök mindketten! Ha nem jól van a szájában a cici, akkor az ujjaddal meg tudod szakítani a vákuumot, és újra lehet próbálni. Már az újszülöttek is képesek utánozni az emberi arckifejezéseket, úgyhogy azzal is ösztönözheted, hogy te magad nyitod nagyra a szádat, amikor szeretnéd, hogy kitátsa.
Cumit, cumisüveget nem használtok, ugye? Mert amiatt sokszor előfordul, hogy megszokják a kisebb szájnyitást, illetve hogy az ínyükkel tartják a cicit is, ahogy a cumit kell, és emiatt lesz gyulladt, piros, sebes.
Fejés nem jelent semmit, sokan nem tudnak fejni, holott nyilvánvalóan sok tejük van, csak épp a fejésre nem indul be a tejleadó reflex. A baba szopizása sokkal hatékonyabb. Bimbóvédővel valszeg azért evett tovább, mert egyrészt furcsa volt neki, másrészt azzal kevesebb tejhez jut, de ezt írtam már, hogy nem ajánlom. A sebes cicire a mellrehelyezés korrigálása a gyógyír.
Tényleg, merrefelé laksz? Nem tudod megmutatni valakinek személyesen a szopizást?
Garmastannal nyugodtan bekenheted, az jó gyulladáscsökkentő, és nem is kell lemosni szopi előtt. A piros részre tegyél pár percre jeget a szopik között, szopi előtt meg forrót. És szoptass, szoptass, szoptass!! És pihenj!!!!
Biztos, hogy sokáig fog szopni a manód, ne aggódj! Jobbulást, és írj a fejleményekről!
Amúgy igen, a nődokidat kell fölhívnod, ha nem javul, mert lehet, hogy antibiotikumra lesz szükséged. Természetesen amellett is szoptathatsz (illetve olyan AB-t kell írnia, ami mellett lehet).

MJ-Móni!
Ha a babád rátenyerelt a cicdre erősen, akkor lehet, hogy elnyomott egy tejcsatornát, és abból most nem vagy nehezebben ürül a tej. Ez az éles fájdalom egy kezdődő mellgyuszinak tűnik.
Szoptatásnál kezdd ebből a mellből, és a baba állát tedd a fájó rész felé. Szopi előtt próbálj olyan forró borogatást tenni a fájó részhez, amit még elbírsz, ez segíti a tej kiürülését. Próbálj ki másfajta pózokat, pl. jó lehet a négykézlábas is. (Ld. szoptatás pozíciók topik). Pihenj sokat, arra főleg vigyázz, hogy a jobb karodat ne erőltesd meg.
Jobbulást!

Menta!
Én mondtam!KépKép

Pele
pelcsi
 


Menta Kép PGKép PelcsiKép
Örülök, hogy ilyen gyorsan válaszoltatokKép

9 hónapja szoptatok és még hírét se hamvát sem láttam mellgyuszinakKép és hát nagyon úgy néz ki, hogy akkor ez azKép Köszönöm, azt fogom tenni amit javasoltatok.

Pusszantás mindenkinek, jó hétvégét.
Moni

Ui: Az én babóm (Christopher - lsd. profil) az első 5 hónapban annyit de annyit szopizott, hogy már féltem bevallani az orvosnak és a védőnőnek, hogy ilyen rendszertelenül eszik és milyen sokat. Volt, hogy 1,5 órán át szopizott, bealudt, szopizott. Az eü dolgozók úgy kérdeztek rá, hogy ugye 3 óránként eszik? Én meg azt válaszoltam, hogy persze! és 20 percet szopizik minden alkalommal. Nagyon büszkék voltak magukraKépA fürdés volt az egyetlen ami minden nap ugyanakkor történt.

8 hónapos korára kialakította saját szokásait, mostmár megvan az ideja az alvásnak és az evésnek is. Persze azért vannak 30-40 perces eltérések, (főleg frontoknál) de minden ok.
mj__móni
 
 


Sziasztok!

Mj-Móni!
Sajnos ilyen ez a fránya mellgyusziKép
Nagyon szép a babód, megnéztem a profilt! Hát igen, ezek szerint Christopher úgy viselkedett, mint a legtöbb baba az első időbenKép Sajnálatos, hogy a dokik, védőnők sokszor nem tudják, hogy milyen is egy baba normális napirendje (azaz, hogy normálisan nincs napirendjeKép) Nagyon ügyik voltatok, vagytok!

Kriszti!
Én azért azt mondom, hogy ha nincs is lázad, de továbbra is nagyon fáj az a piros rész, és nem mutatkozik javulás, keresd föl a dokidat. Nekem most volt egy anyukám, akinél láz nélkül alakult ki tályog, sajnos senki sem vette komolyan a mellgyusziját, merthogy nem volt lázaKép

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Szeretnék tőletek kérdezni valamit. Ne nevessetek ki ha butaság, de tudom, hogy itt tuti választ kapok.Kép

Szóval sokan ismernek is itt, de azért nagyvonalakban: Dórikám 15. hónapos. Már jó ideje csak napi kétszer fogadja el a cicit, reggel és este, nagy ritkán a déli alváskor. Az utóbbi napokban már ez is ritkább. Volt olyan nap, hogy egyszer sem kellett neki. Bekapja, szív 1-2-őt és kész. Inkább csak játszik vele. Tejcsi van benne, mégsem kell neki.
Próbáltam kajcsi előtt kínálni, de nem kell neki, inkább mutogat a konyha felé és kéri a HAM-ot.
Próbáltam reggel álmosan, nem kell neki.
Próbáltam játék közben, bekapja de 1-2 szívás és kész.
Próbáltam alvás előtt ha nagyon álmos, nem kell neki.
Szerintem úgy döntött, hogy neki elég volt a ciciből.Kép
A kérdésem: mivel valamennyi tejcsim még ugye van, kell-e valamit csinálnom, hogy elapadjon? Vagy magától el fog apadni? Nem szeretnék mellgyuszit ha már a 15 hónap alatt sikerült elkerülni.Kép
Aztán a másik kérdés: a Continuint mikor kell abbahagynom? Végülis még néha bakapja, szív belőle, tehát most még ugye nem? Viszont ha várok pár napot míg kiderül, hogy végleg lemondott a kisasszony a ciciről, akkor nyújt-e elég védelmet arra a pár nem szopis napra is?

Előre is köszi nektek ha válaszoltok!

K.

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Kata!

Ha a babó csak ilyen keveset szopizik, akkor a tejcsi magától is remekül elapad.Legalábbis nekem Zsombi után nem volt vele gond. Ha olyan sok tejcsi lenne benne, hogy feszülne tőle a cicid, akkor kell belőle lefejni. A rendszeres fejést pedig fokozatosan csökkenteni.

A Continuinról azt mondják a gyártók, hogy van akinek bejön szopi nélkül is. A nőgyógyászok pedig azt, hogy csak teljes anyatejes táplálás mellett jelent biztonságot. Akkor most mi az igazság? Én sem tudom. Az utolsó levéllel még szerintem szedd be, de a biztonság kedvéért valamilyen mechanikai védekezést is lehet alkalmazni. Az a kérdés, hogy mikor szedhetsz másfajta fogamzásgátlót? A continuinról bármikor át lehet térni másikra. Van ciklusod? Ha igen, akkor ahhoz azért jó igazodni. Szopi alatt főleg azért nem lehet kombinált gyogyit szedni, mert csökkenti/megszünteti a tejtermelést. Ez azonban kifejezetten jól jönne most, nem ? Kép

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Snoopy!
Köszi, hogy ilyen gyorsan reagáltál.
Még tegnap olvastam és válaszoltam is, de mire elküldtem volna megint nem volt chello.Kép

Én is úgy gondoltam, hogy elvileg magától el fog apadni, de szerettem volna megerősítést tőlem tapasztaltabbaktól. Hiába 3. lányom Dóri, szoptatás terén első babásnak számítok.Kép

A Continuinból még van kb. 10 szem, úgyhogy azt már beszedem, mert szerencsére rendes ciklusom van, s nem akarom azt felborítani.

Sajnos ma reggel sem volt hajlandó szopizni.Kép

Köszi neked a gyors választ!

K.

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Sziasztok!

Segítséget szeretnék tőletek kérni, Vilim 15 hónapos egyre kevesebbet szopik, a reggeli szopi az kész vicc, fél perc után vagy apát keresi, vagy a hűtőszekrénynél terem a joghurtjáért, este lefekvés előtt még szopik, de gyönyörűen és egyedül alszik el, hajnalban ha felébred (bár egyre ritkábban, kivéve az elmúlt két napot) akkor szopik rendesen, viszont napközben csak ahogy ő mondja "didivel"hajlandó elaludni. Ami önmagában nem lenne baj, viszont hogy ilyen keveset szopizik gondolom már nem is nagyon van mit, de mivel csak elalváshoz kéri a szopit nem szopik rendesen hanem szinte nyalogatja csak a mellbimbómat, amitől megőrülök ráadásul már fáj is. Ma mikor ezt csinálta elvettem tőle a "didit", akkor meg olyat üvöltött, modtam szopizzon rendesen, de csak cumizgatott rajta, a végén már szinte én bőgtem. Most jött el az a pont amikor terhes nekem a szopi, ha rendesen szopizna nem zavarna, de így igen. Talán ez már a leválasztás jele, ezért már nem is szeretném erőltetni. Onnan is gondolom, hogy a leválasztás, mert van, hogy odabújik hozzám és mondja, hogy "didi nem nem", most már ha szomjas akkor is inkább vizet kér. De akkor most nekem mi a teenedőm? Hogyan segítsem őt, hogy ne legyek drasztikus se, és nekem is, neki is a lehető legjobb legyen?

Előre is köszi a válaszokat:

Norci
norci
 
 


Szoptatos oldal:
http://www.breastfeeding.com/

-Afonya
Névtelen
 


Sziasztok!

Az előbb elszállt, amit írtamKép Megpróbálom újra...

Kata!
Szerintem fantasztikus dolog, hogy harmadjára sikerült szoptatnod a babádat, ráadásul ilyen sokáig, és maga választja el magát, amikor úgy érzi, hogy nincs már szüksége a szopizásra. Biztos, hogy kicsit szomorú dolog, hogy végetér ez az időszak, de az a speciális kapcsolat, amit most alapoztatok meg, el fog kísérni!Kép

Norci!
Lehetséges, hogy tényleg eljött nálatok is az elválasztódás ideje, viszont úgy tűnik, hogy Vilinek még nagyon szüksége van a szoros testkontaktusra, ősszebújásra, amit a szopi ad.
Ha fáj a szopi, akkor megpróbálhatod elvenni tőle, és mondani, hogy ez nem jó, aztán újra próbálni. Kipróbálhattok más testhelyzeteket, mondhatod/mutathatod neki, hogy nyissa nagyobbra a száját, közelebb húzhatod magadhoz, hogy beljebb kerüljön a szájába a cici. (Néha Hannám is olyan bénán kapja be a cicit, persze ő már nagyobb, úgyhogy könnyebb vele megbeszélni, hogy másképp szopizzon.)
Ha semmi nem segít, akkor viszont megpróbálhatod sok-sok testkontaktussal, összebújással, ringatással, dúdolással kárpótolni őt a szopiért, így a lehető legsimábbá teheted az átmenetet.

Pele
pelcsi
 
 


Na, ilyen napokon nem bírok Kölökkel - egész nap szopizik, szerintem baromi szomjas, csak az első tej kell neki, tíz percenként pár szívás, azután pár perc nyugi és megint...

Szegény Kép

Utáljuk a kánikulát, legyen már vége!
Szipola
 


Pele!

Köszi. Magamtól is ezekre jutottam és kipróbáltam, hogy ringatom,mikor ezt csinálta, de üvöltött hogy didi, hát végül didit nyammogva elszenderült aztán félálomba szopizott egy kicsit normálisan is, azóta alszik.
Ha éber akkor meg van hogy kéri a a cicit egy pl. tegnap anyósomnak megmutatta Vili, hgoy hogy szereti anyát, hozzám bújt, no akkor eszébe is jutott kérni a "didit", majd beszélgettünk anyósommal, hogy már csak bújik, ki is köpte a cicit és mondta, hogy "búj". Csak azért írtam le, hogy most, hogy írod, nekem is azt tűnik ki, mint amit te írsz, szóval valahol kell is még a cici meg nem is. Ezt az átmenetet, azért nehéz kivitelezni

Sziasztok.

Norci
norci
 
 


Lányok!
Elmúlt a mellgyuszim. Szerencsére "csak" fájdalmas volt, nem volt láz, pirosodás meg ilyesmik.

Köszi a jótanácsot mégegyszer.

Van egy másik kérdésem.

Hónapról-hónapra fokozódó menzis tüneteim vannak. Mára ott tartok, hogy már nem csak 1-2 napig görcsölget a hasim, hanem már legalább 4-5 napja tart. Szoptatok és fejek (mert dolgozom) rendszeresen napi kb 8-9 decit.

Szóval akkor most mi a helyzet? Meg fog jönni?

Pusszancs,
Moni
mj__móni
 
 


mj-Móni!
Nekem minden egyes menstruációm előtt fájt a hasam, főleg szoptatáskor. Amikor legelőször jött meg szülés után (7 hó múlva), akkor már 3 hete fájt majdnem minden szoptatásnál úgy, mintha meg akarna jönni.
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Segítségeteket szertném kérni. 15-én múltunk egy hónaposak és pár napja a jobb mellem kissé sebes lett. Gondolom , hogy attól lehetett, hogy nem harap rá a cicire rendesen. Nagyon érdekes, mert a bal mellemből könnyebben tudok szoptatni, valahogy kisebb a bimbóudvar és jobban kézre is áll. A jobb mellemmből, pedig nehzebben. Mióta begyulladt, vagy lehet, hogy nem is gyulladás, de két helyen sebes, azóta nehezen bírok szoptatni belőle. fejni meg egyáltalán nem. A bal mellemből ha fejek látni, hogy több suugárból folyik a tejcsi, még a jobbból éppen, hogy csepeg. Mint visszaolvastam egy két levelet(de sajna sokra nem volt időm, csak pl: kati esete), szoptatok azért belőle , még ha néha a falat tudnám kaparni is közbe...
Igaz az első 5 perc a nehézkesebb, de az nagyon fájdalmas. A babócám , amúgy nagyon falánk és ha felébred annyira sír a ciciért, hogy ha a pici pocijába lenne is késő lenne... Így sokszor alig merem a síró szájába betenni a bimbót, mert egyből ráharap. Meg a kis keze is annyi jár, hogy művészet egyedül szoptatni abból a mellből, mert a cicit is nyomkodja és néha néha fáj .nem szeretném ha éreznél, hogy ez nekem kellemetlen és szeretnék vmi jó megoldást a ti segítségetekkel kitalálni arra, hogy neki is örömteli legyen ebből a ciciből enni. Szerintetek elmúlik ez a seb, ha ügyesebben be tudom tenni a kis szájába? Mi tévő legyek?
Szeretném ha egy két jó ötlettel segítenétek nekem, hogyan könnyíthetném meg a szoptatást?
Lehetséges, hogy a jobb mellem kevesebb tejet termel? Attól, hogy azt nem tudom "szárazra" fejni, attól még nem fog elapadni a tejem? mennyi ideig érdemes rajtahagyni az egyik mellen a picit, mert sokszor kissé feláztatja a bimbót már 30 perc után is...
Eddig mindig csak az egyik ciciből evett, de most már ha a jobbból eszik, akkor megkínálom neki a balt is a végén és követekező etetéskor csak a balból eszik, és azt akkor fejem ki.
Szeretném ha lenne elég tejcsink, remélem tudtok segíteni Nekem.
Még szeretnék kérdezni, ha lehet:
Mennyi az átlag súlygyarapodás a kicsiknél, tudom egyszer Ági elkülde , de sajna elszállt a levele.
Ha esetleg egy héten belül nem hízik 150 fgr-ot az baj? ugyanis nem tudom, hogy a mérleg rossz e vagy tényleg nem volt 150 gr most a héten. amúyg a kórházi súly óta ( 4 hét telt el ) és 800 gr hízott. Az megfelelő egy újszülöttnél?
Tejcsivel kapcsolatban: elég szeles szegénykém, és már alig eszek csak egy két féle ételt, nehogy puffassza, de szerintem lassan már nem csak attól szellent, hogy a tejből kerülne a szervezetébe.A szelesedésre van jó ötletetek?
Ne haragudjatok a sok kérdésért és köszönöm a segítségeteket előre is.
anita77
 
 


Ja é az aláírás elmaradt. Anita voltam és kis Robika ( 1 hónap4nap)
anita77
 
 


Sziasztok!

Pele!
Köszi a választ!Kép
Sajnos tényleg szomorú tudomásul venni, hogy elválasztja magát.Kép Hiányzik!!!!! Hiányzik az a meghitt hangulat ami a szopikor létrejött.Kép
Nehezen, de beletörődöm, hiszen nagy boldogság számomra, hogy ilyen sokáig sikerült szopiznunk.Kép
Igaz én még nem adtam felKép, kínálom amikor olyan a helyzet de sajnos nem kell neki.

Akkor még egy kérdés, talán ebben is tapasztaltabb vagyKép: mióta nincs cici, azóta lépten nyomon ölel, bújik, ha leülök mászik rám, puszilgat, harapgál (finoman), keresi-nézi a cicit, bekapja de nem szívja inkább csak játszik vele. Igaz ő mindig is nagyon bújós volt, de nem ennyire. Talán a testkontaktus hiányzik neki mióta nincs szopi?

K.

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Anita77,

en is igy jartam, ahogy te, de nem sebesedett ki a cicim. Az egyik cicim joval kisebb volt, kevesebb tej is volt benne es az is nehezen jott ki. En is azt csinaltam helytelenul, hogy amikor a rossz cicivel kezdtem mindig atraktam a jora utana, de sajnos amikor a joval kezdtem, akkor nem raktam at a rosszra. Emiatt a rossz cici fele annyit volt hasznalva, ahelyett hogy dupla annyit hasznaltam volna. Ez oda vezetett nalunk, hogy 1 cicibol szoptattam. Ugy ertsd, hogy csak a bal cicimbol mindig. Atvette a szerepet a bal cici teljesen, igaz 1 ido utan nagyobb lett, de utana helyrerazodott.
Most megint szoptatok, de mar nem estem bele ebbe a hibaba. Mindig 2 mellbol szoptatok. Es eddig a 6 honap alatt nem volt gondom.
En azt ajanlom, mindig 2 mellbol szoptass, es nem fox ugy jarni, mint en.

gabomamo
gabomamo
 
 


Anita! Az lenne a megoldás, ha sikerülne valahogy jól mellre raknod Robit, mert akkor nem fájna és akkor hatékonyan tudna belőle szopizni is, és akkor elég tejcsi is termelődne.
Van egy ilyen topic, hogy Szoptatási pozíciók. Ott nézd meg a hónaljtartást és a többit is, mert ezek sokszor segítenek. Mindig máshonnan éri a cicit a nyomás.
A másikat pedig itt találod, a helyes mellretevés. Pontról pontra próbálkozz vele:
http://www.lll.hu/leche/107h.shtml
De talán a legjobb lenne, ha valaki látná, hogy hogyan szoptatsz a jobb melledből és segítene. A Szt. István kórházban Dr Sarlai Katalint keresheted fel, ő ingyen megnéz, ha időpontot kérsz tőle, vagy pedig Rózsa Ibolya szoptatási szaktanácsadót kérd meg, igaz ő pénzért, de házhoz is megy. Mindkettőjük telefonszáma benne van a Kismamában.
Addig is hagyd rászáradni a nyálát Robinak és a tejcsit is és szellőztesd sokat a melled.
Remélem sikerül ezt a problémádat orvosolni! KépKép
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Nahát, hogy én mindig akkor kukkantok be ide, amikor kiderül, hogy valaki babát vár!
Menta, gratulálok!!!
Ha már itt vagyok, megkérdezem: küldtem neked mailt, megkaptad, vagy elveszett?

Kata
Kalinta
 


Sziasztok!

Szipola!
SzegényekKép! A legkisebb nálunk is baromira rosszul tűri a meleget, utálja, ha izzadtKép De mára azért lett egy kis enyhülés!

Norci!
Nem egyszerű, az biztos! De előbb-utóbb csak túllesztek rajta. Sok kitartást és türelmet kívánok hozzá!

Mj-Móni!
Örülök, hogy jobban vagy! Szerintem jobb, ha beteszel magadnak egy betétet a táskádba, mert bármikor megjöhet. Én is pont úgy voltam, mint Menta, hónapokkal előtte már fájogatott, aztán azelőtt, hogy tényleg megjött volna, jó sokáig tartott ez a pocifájás.
Ja, és most utóljára ez 5,5 hónappal volt a szülés után, pedig 2 babát szoptattam igény szerint. Szóval nem 100% garancia az, hogy ha sokat szoptatsz/fejsz.

Anita!
Nagyon gyakori, hogy a 2 cici nem áll egyformán kézre/szájraKép, ilyenkor tényleg az segít, ha a szopizási pózokat váltogatod, ahogy Menta is írta. Nem gond, ha a 2 cici nem egyformán termel, ez szinte mindenkinél így van, ha a kevesebbet termelőből gyakrabban próbálsz szoptatni, illetve ha helyesen lesz rátéve a babád, akkor több termelésre veheted rá. Én még azt megkérdezném, hogy használsz-e cumit, cumisüveget, mert azok is elronthatják úgy a szopitechnikát, hogy a baba kisebesíti a cicit (akár csak a nehezebben bekaphatót is). Törekedj arra, hogy jó mélyen kerüljön a cici a babád szájába. Tényleg a legjobb lenne személyesen megmutatni valakinek.
Minimális súlygyarapodás az első 3 hónapban: heti 10-15 deka, vagy havi 45 deka, tehát Robi ezt bőven túlteljesítette, nincs ok az aggodalomra (legalacsonyabb súlytól kell számolni). Azt még tudni kell, hogy ezek a számok átlagok, nem feltétlenül egyenletes a súlygyarapodás, lehet, hogy egyik héten nem hízza meg ezt a minimumot, a következő héten meg túlteljesít. Kizárólagos szopi esetén (tehát semmi mást nem kap a baba, se teát, se vizet) a pisis pelusok száma a leginformatívabb az elégséges bevitelt illetően (napi 6x3 evőkanálnyi pisi egy Robi korabeli babánál + min. napi egy kaki az első 6 hétben).
Szelesség: iszol tejserkentő teát? Némely babánál az is okoz szelet. Tejet, tejterméket mennyit fogyasztasz? Milyen színű a kakija? Egy vagy két mellből szoptatsz-e alkalmanként, és mennyi időt tölt egy mellen? Mert ha főként a laktózban dús előtejhez jut, és kevésbé a zsírosabb hátsótejhez, akkor az felfújhatja, de ez zöldesebb kaki formájában is jelentkezik. Sírós baba? Ugyanis sírás közben is elég sok levegőt szoktak nyelni.
Egyes babák a stresszre is pocakfájással reagálnak. Ilyenkor segíthet a babamasszázs, vagy ha pucéron összebújtok, a mellkasodra fekteted, hordozókendőbe téve ringatod magadra kötve. Ami még be szokott válni, az az ún. kólikás tartás: a babát pocakkal lefelé az alkarodra fekteted úgy, hogy a fejecskéje van a könyökhajlatodnál, a tenyereddel meg a lába között fogod, és az alkarodon fekszik (asszem van róla kép a szoptatási pozíciókban).
Azért arra vigyázz, hogy nehogy hiányosan táplálkozz! Miket eszel?

Kata!
Elhiszem, hogy szomorú dolog, hogy vége van egy ilyen szoros kapcsolatnak. Nekem is sokszor rossz érzés, hogy a 15 hónaposom eltolja magától a cicit, pedig én még tudom is, hogy a pocaklakó van a háttérben. De akkor is vacakKép
Viszont ha nem is pont úgy, de azért még sok-sok évig biztos, hogy nagyon közel lesztek egymáshoz, nagyon szoros lesz a testkontaktus iránti igénye. Amit írtál, hogy bújósabb lett, az lehet egyrészt az elválasztódásra adott reakció is, másrészt meg másfél éves kor körül (kinél picit előbb, kinél picit később, az én kisfiamnál is most mutatkoznak a jelei) van egy olyan fejlődési fázis, amikor életkori sajátosság, hogy az addig bátor, a környezetét aktívan fölfedezni vágyó kisgyerek egyszerre folyton az anyukájához bújik, állandóan vele akar lenni, nem lehet egy lépést sem eltávolodni tőle, szinte mint nagyon apró korában. De ez teljesen természetes, meg kell próbálni minél jobban eleget tenni ennek az igényének, és akkor lesz majd képes az igazi önállósodásra. Szóval élvezd ki ezt az időszakot, és ha lassan vége is a szopinak, gondolj arra, hogy milyen klassz, hogy sikerült megélned ezt Dórival!

Pele
pelcsi
 
 


Szia Kalinta!

OFF:
Remélem, jól vagytok, és Szonjababa továbbra is gömbölyödikKép

Pele
pelcsi
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?