Új privát üzeneted érkezett!

Marti, koszi!
Az elsonel emiatt nem szedtem, hat lehet, h most sem fogok... :?
_kishangya
 
 


Memme, kishangya, huhh, phehh.

Vegyétek úgy lécci, hogy most megtöröltem idegeskedéstől verítékező homlokom. :)

Még kicsit a homeokról:
én régóta ezeken élek, ha vmi bajom van, mivel elég sok mindenre vagyok allergiás.

AMikor vajúdtam, és nehezen tágult a méhszáj, Raffai dr. ugyanazt ajánlotta, amit Ági. Mindketten tudták előzetesen, hogy nekem, személy szerint mi való.
Vannak olyan szerek, amik általánosan jók, pl. az Arnica montana, mely a vérzés csillapítását és a sebgyógyulást segíti, de a szülésnél szerintem jobb az okosabbakra hallgatni, és azt szedni, amit ők ajánlanak. Amúgy meg, ha nincs semmi panasz, szerintem fölösleges. Tudja jól a szervezet, hogy mi a dolga. Főleg, amikor hagyjuk, hogy tudja.
márti_23
 
 


Kedves Anyukák!

Végzős hallgató vagyok az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolán. Szakdolgozatomat a „Testtartás kialakulásának folyamata és az azt befolyásoló tényezőkből” írom. Segítségét szeretném kérni az alábbi felmérés otthoni elvégzésével, melyet óvódás korú gyermekével/gyermekeivel kell megcsináltatnia. A felmérés kiértékelésével fényt szeretnék deríteni arra, hogy a hasizom és a hátizom erejének, valamint a lúdtalpnak, van-e szerepe a hanyag testtartásban. Mert amennyiben igen, akkor ezek már óvodás korban elkezdett megfelelő erősítésével megelőzhető a tartáshiba kialakulása, amely idősebb korban további panaszokat okozna.
A kitöltött felméréseket légyszi küldjétek el a kisindigo@freemail.hu címre.


1. Gyermek kora, neme:
2. Magassága, súlya:
3. Súlya:
4. Van-e lúdtalpa? /Legkönnyebben úgy lehet megállapítani, ha hátulról megnézi, hogy a gyermek Achilles-ina egyenes-e. Ha megtörik akkor lúdtalpas./
5. Hanyag tartása van-e? /Hanyag tartás jellemzője: a vállak előreesnek, a háti domborulat kifejezettebb, a lapockák pedig elállnak, s a gyermek „Húzd ki magad!” felszólításra korrigálni tudja tartását./
6. Hasizom erejének vizsgálata: Kérje meg a gyermekét, hogy feküdjön hanyatt. Lábát térdben hajlítsa be és Ön rögzítse a lábát. A gyermek fogja meg a fülét. Ebből a helyzetből üljön fel úgy, hogy a könyökével megérinti a térdét, majd vissza, miközben a fülét nem engedi el, 20 mp-ig annyiszor amennyiszer csak tud. Hányszor tudott felülni?
7. Hátizom erejének vizsgálata: Feküdjön hasra a gyermek. Fülét ismét fogja meg, s Ön rögzítse a lábát. Majd 20 mp alatt annyiszor amennyiszer csak tudja emelje meg a törzsét úgy, hogy a könyökét összeérinti maga előtt. Hányszor tudta összeérinteni a könyökét?

Segítségüket előre is köszönöm!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 

 
 

SOS!!
Mi van, ha pozitiv a streptococcus??? :cry: Agieknal hogy van/volt ez, nem emlekszem mit mondtak errol a tanfolyamon (elso gyereknel nem volt).
Korhazba kell mennem, de meg infuziot is kapok szules kozben?
Neeeem akarom! :cry:
_kishangya
 
 


kishangya, :(

kórházfüggő, hogy mi a protokoll. Kérdezd meg ott, ahol csinálták a tesztet, mi a bevett szokásuk. Lehet, hogy csak szájon át kezelnek téged szülés előtt. Lehet, hogy szülés alatt is adnak antibiot, de ez nem jelent folytonos infúziót, csak egy branült a karodban, abba benyomják a gyógyszert és mehetsz dolgodra. Való igaz kellemetlen, főleg, ha harmadszorra találnak csak vénát . (más kérdés, hogy használ-e, érdemes-e...) :?
Hogy a baát hogy kezelik, az változó, hogya babával mit csinálnak: "lelkiismeretes" helyen automatikusan antibiozzák őt is, esetleg le is tenyésztik mindenféle keneteit.

A legrugalmasabb álláspont szerint egyszerűen jobban kell figyelni a babára, hogy kialakul-e a fertőzés. (Főleg, hogy a kutatások szerint nem egyértelmű, hogy az antibios kezelés megakadályozza a baci átvitelét és a babában a betegség kialakulását.) Ágiék ezt követik, ha jól emlékszem, de szerintem nincs khi doki, aki ne kezelne valahogy, ha StrepB pozitív vagy.

Szóval nagyon khfüggő, kérdezz utána. (bár biztos van erre is valami központi direktíva, mint mindenre ebben az országban :? )

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Jad, koszi! :)
Abban a kh-ban antibiot adnak az anyanak, legalabb 2 oraval a baba szuletese elott kell megkapni, igy van ra esely, h nem kap a baba. De nem garancia. Mondjuk igy is kap a mamajan keresztul. Belemegy a tejbe is, csupa jo :(
Nem is tudom ilyenkor lehet-e szoptatni. Majd azt is megkerdezem.
_kishangya
 
 


Jaj,
a GBS pozitivitás miatti antibiotikum kezelés a babának szól. Tulképpen ő kapja. átmegy a placentán és a fertőzött hüvelyen átjutva védi az antibiotikum. Ha az anya legalább kétszer megkapja a szülés előtt, akkor nem kell folytatni sem a babánál, sem az anyánál szülés után.
Akkor tenyésztik le, ha az anya nem kap antibiotikumot és arra kiváncsiak ekkor, hogy a baba orrába, szájába, fülébe került-e kórokozó.
Valóban a kutatások nem erősítették meg ennek a 100 százalékos hatékonyságát, mert GBS negatív anyának, saját szememmel láttam, lett agyhártyagyulladásos streptococcus fertőzéses az újszülöttje.
Azt gndolom, hogy az újszülött veszteségek egyik nagy része a streptococcus fertőzések miatt következik be, vagy legalábbis sok következményes fertőzés van. Ezt megelőzendő van az antibiotikum...
Sziasztok és boldog karácsonyt: Rita
nováky_rita
 
 


Szt Imrés rutin 2006-ban az volt, hogy min 2x kellett 4 óra eltéréssel antibiotikumot kapni úgy, hogy a nmásodik AB után is legyen a szülésig 4 óra hatóidő - vagyis min 8 óra kórházi vajúdás brrr...
De ha azt veszem, hogy így egy extra vajúdón töltött éjszaka árán Gergőt csak a PKU meg a sárgaság miatt szúrták, egész jól jártunk...

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Borcsa, valóban így van, nálunk is, és mindenütt, ahol a gbs-t szűrik. Csak nem akartam minden részletre kitérni...
Szeretettel
nováky_rita
 
 


Rita, Borcsa, de orulok nektek! Olyan halott ez a topik mostanaban :(

Agyaltam, talalkoztam tobb orvossal, gyermekorvossal es ugy dontottem, h idoben bemegyek a korhazba, nem maradunk otthon. Ahogy ismerem magam itthon ezen gorcsolnek most, h tudom mi a helyzet... ennek meg semmi ertelme, foleg, ha egy iciri-piciri fertozesveszely is van.. :?

A korhazban azt mondtak, h a 2xantibio 4 ora kulonbseggel a penicillinre vonatkozik. Allitolag mas antibio is van, ami hatasos es azt csak 1 x kell megkapni szules elott 2 oraval. Masodik szulesnel inkabb ezt szoktak alkalmazni, mert nem mindig fer bele 8 ora.
Rita ez stimmel?
Allitolag a penicillin a "legjobb", de a masik is "mukodik".
_kishangya
 
 


Nem tudom, lehet, hogy, ahol másképp csinálják. Általában penicillint adunk, mert ez a fajta streptococcus erre érzékeny, ha az anya penicillinérzékeny, akkor Dalacin c-t adunk, mert arra is érzékeny a baktériumtörzs, mindkettőt vénásan és mindkettőt a négyórás követéssel. Tehát az adás módja ugyanaszerint a protokoll szerint megy, bárhányadik szülésről is van szó. Ha nem sikerül beadni az anyának a kétszeri mennyiséget, akkor szokták az újszülöttet "leoltani" és megnézni, hogy találtak-e kórokozót a fülében, orrában vagy a gyomorváladékában. Ha igen,m akkor a baba kap antibiotikumot tovább. Egyébként sem az anya, sem a baba szülés után nem kell hogy folytassa az antibiotikus kezelést.
Remélem minden kérdésedre válaszoltam.
Szeretettel
nováky_rita
 
 


Rita, igen, mindenre valaszoltal, koszonom szepen :)
_kishangya
 
 


Sziasztok!

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK A TOPIC ÍRÓINAK ÉS OLVASÓINAK!
ÉS TERMÉSZETESEN AZT, HOGY A POCAKOSOK SZÜLJENEK ÚGY, AHOGY SZERETNÉNEK!
Adjatok hírt magatokról majd.

üdv. M.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Én is Mindőtöknek nagyon boldog karácsonyt kívánok!!!!


Valami nálunk hamarosan lesz, mert leszállt a pocakom, és gyakoriak a jóslófájások is.....
nem lepődnék meg, ha még idén megszületne a kis csillag...


Ha tudok, írok, ha elindul....

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Zsu,
sokat gondoltam rátok mostanában, örülök, hogy bejelentkeztél! :) Lehet, hogy karácsonyi baba lesz? :D
Várom a híreket!
Drukkok mennek!
F.
fringilla
 
 


Jaj, én feledékeny! :oops:

Memme,
nektek is mennek a drukkok! :D

F.
fringilla
 
 


Még semmi, úgy látszik, mindig akkor izgi az éjszaka, amikor másnap elered a hó... na sebaj, végülis van még bő két hét... ráér az a baba. Köszönöm a drukkot!!!!

Memme! Gondolok Rátok!!!!

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Zsu, most válaszoltam a prividre.
hali!

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Az otthonszülős levlista miatt van ez szerintem, ott akkora az élet, nem marad már a topikra idő

Kata :) hihetetlen jó volt ma Petivel a hátadon téged a tévében sok lufival körülötted látni :)

Meme, Zsu :) boldog szülést :)
indianyo
 
 


Meséljen egy kicsit, aki ott volt, légyszi! Timó még mindig elég beteg, nem is erőltettem, hoyg menjünk.
h_szilvi
 
 


Hát, nagyon hideg volt és szerintem elég kevesen voltunk. De a lufik szépen szálltak :) Az államtitkár úr megromlott egészségi állapotára való hivatkozással nem jött ki átvenni a nyílt levelet, hanem bevitték neki a sajtósoktól kísérve.(így a mi egészségi állapotunk romlott..) Előtte Rist Lilla mondott pár szót arról, hogy minek vagyunk itt, aztán Szebik Imre és végül Lobmayer Péter olvasott fel részleteket a nyílt levélből. Szerintem a hangosítás nagyon rossz volt, egy olyan hangosbemondó félébe beszéltek (nem tudom a hivatalos nevét) de nem sokat ért :( Nagyjából ennyi, 3/4 12-kor már úton voltam hazafelé

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Off: Timónak jobbulást!!!

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Azert nem volt olyan rossz az a hangositas:) En 1 utcaval odebb mar hallottam valamit.
Egyebkent mi mar csak az elszallo lufikat lattuk:(

Biobaba
biobaba
 
 


Ugy latom Zsuekat es Memmeek is megeloztuk :wink: ! 27-en megszuletett a kislanyunk, Piroska.
Lanyok, nagy szep szulest kivanok, adjatok hirt magatokrol!
saara
 
 


Hm, szoval nagyon szep szulest... :)
saara
 
 


Húúú, Saara, gratulálok Piroskához! :) Mesélj majd, ha lesz egy kis időd!
F.
fringilla
 
 


Sááára!
Nagy-nagy gratula a kis Piroskához! Csodálatos. Hosszú, boldog életet kívánok neki és nektek pedig rengeteg örömöt benne és egymásban!
Tényleg mesélj majd, akár a listára, ha ide nem akarod. :oops:
h_szilvi
 
 


Sára :) Piroskádat Isten hozta, milyen szép ajándék :)
indianyo
 
 


Sára, Isten hozta Piroskát! Sok örömöt egymásban.

Itt kérdezem meg, mert jobb ötletem nincs, (és eddig csak a szokásos trivialitásokat olvastam a témában): mit hallottatok a rotavírus elleni vakcináról?

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


:) :) Sára! Gratulálunk! Sok tejcit kívánunk! :) :)
Jó bejönni ilyen hírekre.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Sára!

Nagy-nagy gratula! Tényleg jól beelőztél!!! :D
Lassan mi jövünk, ugye Memme? Hogy vagy?

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Sziasztok!

Én sem jövök túl sűrűn mostanában, de örülök, hogy benéztem :)

Sára!
Ezúton is nagyon gratulálok és sok örömet kívánok Piroskában!

Memme, Zsu!
Drukkolok Nektek!

Minden kedves fórumolvasónak és -írónak nagyon szép és boldog új esztendőt kívánok!!!

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Jad!

OFF:
Rotavírus elleni vakcináról tudom, hogy létezik, többet sajnos nem. Most már kezdek én is gondolkozni rajta, mert idén másdoszor kaptuk be, és a kisebbet nagyon megviselte, még mindig nagyon gyenge, lassan egy hete kezdődött.

Orsi
osoa75
 
 


Mindenkinek szép boldog Újesztendőt!

A pocakosokért (kisebb és nagyobb egyaránt) külön izgulok.

(OFF Orsi, kösz a hszt. Én is gondolkodok rajta, csak egyrészt borsos az ára, másrészt kritikusabb véleményt nemigen találni róla, mindenhol csak a gyártó által kiadott sajtóanyagot idézik.)

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Köszönjük a kérdést,
jól vagyunk, legalábbis a kislányom teljesen jól van idebent, de én sem panaszkodom. Távozgató méhnyakdugó, hajnalonta szép jóslók, de ennyi. Tképpen én már nem bánnám lassan, ha szétcuccolnánk, kényelmi okokból esedékes lenne, meg annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen Ő.
Hát majd jelenkezünk.
És ti hogy vagytok?

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Sziasztok!

Píroskához gartulálok, sok sok boldog évet kívánok neki!!

off: rotavírus elleni oltással kapcsolatban én kicsit szkeptikus vagyok. Mi "vendégeskedtünk" a Szent Lászlóban Petivel öt napot, mert semmi-de semm nem maradt meg Petiben és ezalatt az idő alatt nem tudtuk meg, hogy rotavírust kapott-e el, vagy valami mást. Aztán később kiderült, hogy nem rota volt. Én azóta is azon gondolkodom, hogy miért reklámozzák a rota elleni oltást, amikor van száz másik, ami ugyanolyan tüneteket produkál?
Ha valaki tudja a "tutit" akkor arra én is kíváncsi vagyok.......
sz_kata
 
 


Szilvi,

A lufis akció nekem személy szerint csalódást okozott. Na, nem maga a demonstráció, hanem a visszhangja. Arra számítottam, ogy amit üzenünk a demonstrációval, az csattanni fog. Arra felkapják a fejüket az emberek. Az újságírók pedig új cikkeket írnak. A kismamák pedig erről beszélnek a játszótéren.
De nem. Egy szó sem hangzott el arról a hírekben, ami az akció egyik fő mondanivalója lett volna, nevezetesen, hogy az SZNSZK állásfoglalásában olyan tudományos kutatásokra hivatkozik, melyek távolról sem a Szülészeti Kolégium állásfoglalását támasztja alá, hanem annak pont az ellenkezőjét. Csak ezeket a kutatásokat már nem olvassa el senki, hanem vakon hisz a kollégiumnak. Akik pofátlanul hazudnak és manipulálják a közvéleményt.
És ez engem nagyon bosszant.
Anyám szerint, addig kéne kiabálnunk, amíg valaki végre meghallja.....
sz_kata
 
 


Kicsit szkeptikus vagyok, hogy bármi, akár anyukád javaslata is változtatna a helyzeten.

Mondhatunk akármit, a kutyát nem érdekel a mondanivaló, az jön le a jónépnek, hogy az otthonszülős szektások megint nyomulnak. :(

Pedig itt az "Orvosok a ..." (OSZABISz) írt nyílt levelet, nem az otthonszülők. És a mondanivalója mindenkit érint, hisz ha a nőgyógyászok szakmai szervezete OSZt érintő kérdésekben "lazán" interpretálja (ferdíti) a kutatási eredményeket, ezt bármi más ügyben is megteheti/megtehette. Ami nemcsak egy maroknyi zajos kisebbséget érint, hanem mindenkit, aki igénybe veszi az eü szolgáltatásait.
:(

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Jad,

hát pont ezért kellene "kiabálni". hogy azok is felkapják a fejüket, akiket egyáltalán nem érint az Osz. Mert talán egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, hogy változzon a szemléletmód és vele együtt az igények.
Nemrég olvastam a porontyon egy szüléstörténetet, asszem az volt a címe, hogy hálapénz nélkül szülni. Minden sora borzalom volt a számomra. Az anyuka pedig igazi csapatmunkaként értékelte a szülést. (ami egyébként csak a szerencsén múlott szerintem, hogy nem úgy végződőtt, hogy "mindketten meghaltunk volna, ha a drága doktor úr nincs ott.....")
Amíg ez a jó, ez az elfogadott, ez a normális, sőt szükségszerű, mert ez a RUTIN, addig mi mindig is "lilafejű szektások" leszünk!

Fonos, hogy az emberek megtudják, a Szülészeti Kollégium nem csak az otthonszülés ügyében hazudik, hanem számos olyan dolgot tesz és állít, ami már
1. idejét múlt
2. tudományosan is megkérdőjelezhető
3. etikátlan
4. nem a modern szemléletet és legújabb kutatási eredményeket veszi figyelembe
sz_kata
 
 


Sziasztok,
egy kicsivel többet vártam én is, de ez nem rajtunk múlott. Érdekes volt figyelni, hogy a sajtó hogyan beszél egészen másról mint amit üzenni szerettünk volna. Pálffy például kifejezetten undok volt és teljesen mást mondott mint kellett volna. Szerintem később ezt még fel kell vetni újra, ha a SZNSZK már tud reagálni a levélben leírtakra.
Miért áll érdekében a sajtónak, hogy az SZNSZK-t "védje"?
I
ilkamama
 
 


Sziasztok!

A múlt hét keddi bejelentkezésem után két órával elpukkant a magzatburok nálunk és másnap hajnalban kibújt Eszter lányom.
Egyszer elhangzott itt, hogy az első szülés olyan amilyen, a második, olyan, amilyennek szeretnéd. Hát esetünkben is igaz volt. Röviden csak annyi: most nem jött el a "Nem fogom kibírni" - pillanat, és ismét beigazolódott, hogy fejben dől el minden. teljesen simán, testi-lelki repedés és vágás nélkül jött világra Eszter, 4570 grammosan, 60 centisen, a Kútvölgyi kórház szülőszobájában a párom, a bábánk és az orvosunk társaságában. Hogy kerek legyen a történet, Rita fogadott megérkezésünkkor. :)

Köszönjük mindenkinek a drukkot, és küldjük a mienket a most következőknek!

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Memme :) gratulálok! szép nagy meglepetés :lol:
indianyo
 
 


Memme,
én is gratulálok! :) Hű, Eszter nem semmi méretekkel rendelkezik! :D Örülök, hogy olyan lett a szülés, amilyennek szeretted volna! :)
Sok boldogságot kívánok együtt! :)
F.
fringilla
 
 


Memme,
Isten hozta Esztert! Gyönyörű nagylány :)
úgy elérzékenyültem, most nagyon eszembe jutott az én "nagy"lányom :)
jad
 
 


Memme,
isten hozta Esztert ezen a világon!
A gyönyörű szülésed pedig egy áldás.
Rita: :D
h_szilvi
 
 


Memme, nagyon örülök, hogy így alakult a "kicsi" lány születése. :):):)
katicabogár
 
 


Memme,
ez igazán szép történet. Nem semmi egy ilyen "nagylánytól", hogy érintetlenül hagyta az anyukáját! Nagyon ügyesek vagytok!
Minden szépet és jót nektek!
Ildikó
ilkamama
 
 


Sziasztok Lányok!

Jó hír!!! Azért akad, aki most, hogy kirobbant a "botrány" felfigyelt az otthonszülésre és egyetért a "lilafejű szektásokkal" :) Mikor a fiamat vártam, azt hittem, a dokimban végsőkig megbízhatok, elvégre bő 10 éve a nőgyógyom volt. Tévedtem:( Erre viszont csak szép fokozatosan jöttem rá, szerencsére a szülést nem árnyékolta be. Elég akaratos csaj vagyok, de akkor vhogy csak sodródtam. Én is azt hittem, mint oly' sokan, hogy a dokitól vagyok biztonságban. Egyre jobban szimpi az otthonszülés, bár előznényeimmel nem biztos, hogy bevállalná bárki. Kegyetlenül véreztem és sokáig. Még a rengeteg vérzéscsillapító hatására is:( A férjem meg lehet, hogy bele sem menne, egyfelől a vérzés miatt, másrészt, mert meconiumos volt a víz és ballonos lélegeztetésre is szükség volt. Ő erre kérdezte, hogy ha ilyen van, akkor otthon mit tudnak tenni? Erre nem tudtam a választ... Persze az az érzésem, ha nincs a sietség és egyéb kh-i tényezők, akkor talán meg sem történik. Még bőven van mit tanulnom a témában. Azt hiszem talán az a szomorú, hogy eü szakközépbe jártam és imádtam a szülészetet, ennek ellenére a lényegről, az ösztönös szülésről igen keveset tudok:( De nem adom fel és egyre többet olvasok a témában. Tudni akarom, hogy mire képes a testem és a lelkem egyedül! Azt tervezem, hogy a tavaszi dúlaképzésen résztveszek. Ezek a dologok, a természetesség mindig közel állt hozzam, de most érzem, hogy igazán szabadjára indult. Ezt asszem Nektek köszönhetem!!!
Köszi :lol:
Mivel tervezzük a kistesót ezért nagy segítség lenne, ha vki tudna ajánlani egy normális dokit, hogy ha esetleg nem is otthon, de okoskodás helyett támogatással szülhessek majd.
Köszönöm

memme: Ha erre jársz érdekelne az orosd neve.

Renáta

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Sziasztok!

Látogassátok meg a köv. oldalt.
Mondókákat fogtok találni :-D

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Vagy

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Köszi

Sziasztok

Üdv.
maci1981
 
 


Memme,

Nagyon sok boldogságot nektek! Lesz majd bővebb beszámoló?

Renáta,

:D
A tanfolyamon szó van arról, hogy milyen esetben kell kórházba menni a szülés megindulásakor. a mekkóniumos magzatvíznél pl nem mindegy, hogy milyen a színe. A magzatvíz színét úgy látod jól, ha vattán nézed meg. ha sötét pisiszínű, vagy bármilyen sárgás árnyalata van, akkor nem friss a magzatvíz, ilyenkor lehet ogy Ágiék eleve kórházba küldenek és nem szülhetsz otthon. barnás és zöldes színű magzatvíz azt jelzi, hogy friss mecconium van a magzatvízben, ilyenkor még egyéni elbírálás szerint, szülhetsz otthon, de ha elhúzódik a vajúdás, ismét irány a kórház.
Ballonos lélegeztetést szeintem Ágiék is tudnak végezni
Ha van kérdésed, ez az a hely, ahol felteheted :wink:
sz_kata
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?