Új privát üzeneted érkezett!

Nagyok számgép elvonási tüneteiket enyhítendő egész nap a gépen ülnek. Most is el kellett vernem őket előleKép, így csak általános reagálásokat írok:

HeniKép Esés: neurológus ismerős mondta még I. gyerekemnél, nehogy elkapjam a gyereket, mozgás- és egyensúlyfejlődéshez KELLENEK az esések, fej beverések. Persze az enyhébb fajta.Kép Úgyhogy azontúl próbáltam oroszlánszívű, spártai anyukaként viselkedni.

Autósülés: a max. súlyhatáron belül van magassághatár is, ha a gyerek tarkója eléri az ülés peremét, akkor veszélyessé válik az ülés. Tévében mutogatták valami közlekedésbiztonsági adásban, nemtom miért nincs ráírva ez is az ülésekre.

TimiciKép
Az Ikeában sem találtatok biztonsági zárat az Ikeás szekrénysorhoz? Ott mindenféle trükkös dolog van.

MaciKép szegény RoniKép Julka is így fog kinézni jövő keddenKép

ElliKép azért 100 ezer ingyen pénz sem semmiKép Nálunk én nem hordom a gyűrűtKép, minden gyűrű idegesít. Helyette hordom a gyerekeket, hogy nehogy má azt higgyék...Kép

AriKépvalszeg jövök holnap de. Te viszed Borit?

Család vasárnap megint elhúz, ezúttal a Balatonra (kösz ZsurlóKép), megszavaztuk, hogy én maradjak itthon Julkával. Annyira nem vágyom elmenni, mint amekkora macerával jár. És nagyon félek, hogy a helyváltoztatás bekavar, és tönkreteszi a jó, alvós éjszakáinkat. Helyettem megy anyukám, Julka helyett a keresztlányom. Úgyhogy talira biztosan jövünkKép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Marti persze, hogy emlekszunk rad!

Urszila,
Meg nem tudom, hogy viszem e Borit. Ma roppant nyugos 10 ora ota csak kezben jo neki, most apaja dajkalja kinnt az erkelyen. Nem tudom mi a baja szegenynek idonkent olyan keservesen sir. Talan a pocakja..
Ha esik az eso akkor biztos nem kulonben majd kiderul holnap.

Ari
ari
 
 


Franyó!
De jóóóó! Akkor mégis jösz? Kép

Elli!
100 ezernek most én is tudnék örülni. Kép

Mosás: mielőtt kórházba mentünk elmondtam a páromnak, mit hogy kell beállítani, + a biztonság kedvéért Nikinek is. Párom elfelejtette, Niki tudta, de Jani azért felhívta anyósomat (nekik is Indezitük van), hogy mit hova, hogy kell beállítani. Nem bízott eléggé Nikiben, pedig a kiscsaj is csak nő, még meg tud jegyezni ennyit, nemúgy mint a pasik. Kép

Zsuzsi ma 4770g, hízunk mint a kismalacok. Kép
Már csak 2 hetente kell mennünk, mert minek mérjünk, ha ilyen szépen fejlődünk. Már visszamosolyog időnként a kiscsaj, de azért még gyakorolnunk kell. Kép

Magdi
gallainémagdi
 
 

 
 

Sziasztok!

Hát olyan van izomlázam, hogy alig tudok járni, féltem is elindulni Dorkával a kengurúban, hát majdnem sikerült orra esnem a 68 busz ajtajában, olyan merevek lettek az izmaim, hogy alig birom felemelni a lábam.

Dorka olyan nyügi most pár napja, állandóan sírva ébred, és éjszaka is felsír, szerintetek mi lehet a baj?

Tényleg ezzel a diétával mit kezdjek, én nem akarok a gyerkőccel kiszúrni, nem akarom, hogy ne legyen elég tejcsi, mi lenne ha sok folyadékot innék?

Tekézni járok, pont néztem jó sok vidéki verseny lesz.Lehet majd utazgatni.

Múlthéten ha jól olvastam szó volt a csipőszűrésről, mi előszőr 2 hónaposan ha jól emlékszem a Heim Pálba voltunk, de ott rengetegen voltak, Mi kell ahoz, hogy a budai gyerekkorházba menjünk?
Vagy ott is sokan vannak?
Segítsetek légyszi, mert jövő péntekre terveztem.

Ma mentem volna a nődokihoz 6 órára, és erre 1/2 5 csörög a mobil, a dokibácsit elhívták szűlni, így ma megúsztam, így jövő pénteken délre megyek oda is, na meg Budaörsre a bölcsit megnézni, és a munkahelyemre is. Így jól bevagyok táblázva, azért fontos, hogy ne kelljen sokat várni a csípőszűrésen.

Hát igen nagyon nehéz volt az autós hordozóban vinni a kislányt, kenguruban kicsit könnyebb, csak ne keljen cipekedni.

Orsoly: Maxi phonéhez visszatérve, nálatok milyen matracon használjátok, mert lent voltunk Szegeden és ott szivacson aludt, és nem volt vele gond.
Igaz sajna most már mindig bejelez, a vezetékkel, vagy valami érzékelővel lett valami gond, így jövő pénteken beviszem a szervízbe.

Tényleg segítsetek a 11. kerületben ol a Badacsonyi utca?

Sziasztok
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Zulu, mail ment a holnapi Szigetrol.

Pocoka, nem tudom, mennyi ideig akarjatok a babadat kocsival vinni (es hova), de nekem a vedono azt tanacsolta, hogy az elso 2 honapban ne vigyuk Zsombit tomegbe, bevasarolni, stb. Azt mondta, hogy fokozatosan kell felepiteni a gyerkoc immunrendszeret, vagyis az elso 1-2 hetben csak a szulok legyenek a baba korul, aztan az elso masfel honapban (gyermekagy alatt) csak a kozvetlen rokonok (nagyszulok, tesok), es csak ezutan engedjunk masokat a baba kore. Mivel az immunrendszert a 2 honapos oltas erositi meg drasztikusan es a 3. hos oltas teszi igazan fejlette, azt mondta, csak ezutan vigyuk bevasarolni, ill. tomegbe. HA megis viszitek kocsival, akkor olyan autoshordozot javaslok, amiben van csecsemoszukito (de nem csak fej, hanem az egesz pici testehez valo is - a mienk CAM pl. nem ilyen Kép).

Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!

itt vagyok, gyerek alszik.Kép
visszaolvasni nem tudok, csak átfutom. Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Gombóc,
írtamKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Momo,
videóKépKépKép. Azért az ilyen sztorik megnyugtatólag hatnak rám! ZsebZsarnok tündérke!

Maci_2,
szegény RoniKép. Ez a táppénz dolog hogy van, ha megszakítod, akkor arra az időszakra automatikusan a GYED-et kapod?

Csucsuka,
látom Zsófikát is megbökték maKép. Ezt a szuridolgot olyan nehéz megszokni, én folyton könnyeztem, a dokinéni már biztos azt gondolta, kissé ideggyenge vagyok.
Legutóbb Malackánál jobban izgultam, mint Ő maga.

Képzeljétek, Mac kapott a névnapjára egy roppant idétlen, hosszúlábú mackót, de neki annyira bejön, hogy azóta tökjól alszik, összebújva a cimborájávalKép. Azért remélem a pasik terén jobb ízlése leszKép.

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


TimiciKép
Nálunk a varázsitató nemrég üzemeltük be, és még a puha csőröset használjuk. Persze nem ment elsőre, hanem egyik nap többször is próbltattam vele, míg rá nem jött. Néha még most is megszívom kicsit a gyümilét, hogy érezze az ízét, ezek után már szívja ő is. Kép A kemény véget még később gondoltam használni, ha már nem kap tejet rendes cumisüvegből. Bár mióta elkezdtünk kanállal enni gyümiket, azóta a tejet is kanalazni kell az esetek többségében.

KakükkfűKép
Elaltatás. A sírásos módszer nem hatásossága után, próbálom saját módszerrel javítani a helyzetet. Ami azt jelenti: este szopi, ekkor kicsit szunyál, de ha végzett, akkor ellöki magát, és játszadozik. Ekkor végig ott vagyok mellette, és ha esetleg nyöszörögni kezdene, akkor megnyugatom, beszélek hozzá stb. Szilárd ilyenkor beszélget, játszik a kezével, párnával, a hajammal. Sajna elég időigényes, de próbálom úgy csinálni, hogy neki jó legyen, és érezze,hogy az elavás is egy jó kis progi.Kép Amikor már nagyon dörzsöli a szemét, akkor egyszer csak felémfordul, belémkapaszkodik (megölel) és alszik. Tegnap óta szopi után berakom az ágyába, csak az a baj, hogy nem lehúzható a rács széle, hogy melléüljek. Mert akkor saját ágyából is menne.
Azt nem mondom, hogy tuti hatásos lesz, lehet, hogy nálunk sem segít, de mégsem álombaringatás megy már. És lehet, hogy fokozatosan önállóan is eltud aludni.Kép

VirgaKép
Mi volt a Napfürdőnél?

KangiKép
Julcsi egyre jobban tetszik. Tök édes. Jó kis csaj lesz. És megkockáztatom, hogy egyre jobban hasonlít rád.Kép
ÁÁÁÁÁ. Egyik nap még gond van apával, másik nap pedig már kistesó??? Kép
Finish Kép Kép Kép

BeuKép
Lőrinc a drága!

RékaKép
Grat a 70 centihez, szép hosszú baba. Szilárd is hosszúnak számít, és ő is 70 centi. 5 hóanpos.
A pelenkázóhoz is lehet mérni.
Próbáld meg ezt az avihoz: http://www.real.com
Itt letölthető a lejátszó.

Maci2Kép
Roni továbbra is nagyon édes, bekötött lábbal is.Kép

FranyóKép
Szegény Annácska. Meg ne haragudj, de mosolyognom kellett, ahogy ovlastam a sorozatos esést, persze, hogy az anyós előtt.Kép

ZuluKép
Táska, virág. Kép Hmm. Régen-régen nemférjapa egy tortát hozott nekem szülinapomra Pestről Jászberénybe, buszon, hóvíharban. Jó régen, azóta sem. Viszont egyszer én adtam neki csokrot, amit az aluljáróban árultak (semmi csicsa szalag, csak összefogott rózsák). ODaadtam, majd gyorsan kezembenyomta, hogy hozzam inkább én. Kép
Mosási szokások. Kép

AriKép
ÚGy tűnik, Szilárdnak én kellek az elalváshoz. Van egy baba-mama cd-nk, sokat hallgattuk, de mostanában elsírja magát tőle. Valószínű nem a meghatottságtól, hanem a vékony hegedűhangtól ijjed meg. Kép

ElliKép
Az az egy szám. Kép

MomoKép
Még mindig nagyon édes, szépséges Zsebi.

Sopka,HeniKép
Szerintem sem jó a bébikomp. Én tuti nem veszek. A barátnőm vett a gyerekének, de míg ott voltunk alig tudtunk beszélni, mert vinnyogtatta a kiscsaj végig. Mindenféle hülye gombok voltak rajta. Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Nadine
Zsani édes. Hogy tartja a fejét! Kevin ilyet még nem tud. Legalábbis nem hosszan.

Momo
ZsebzsarnokKép (Bár nem tűnik veszélyesnekKép)

Maci2
Roni nagyon szexi a "harisnyatartókban"Kép

Na jó, igazatok van, és közben kiderült, hogy pontosan 139 ezer a nyeremény, tényleg extra lóvé, be kell adni valami igénylést, hogy megkapjuk...

Mosógép szerelő fél 3kor jött persze (9-14 közt ígérték, Whirpool szerviz), és égtem mint a rongy, mert a korábban szétcincált szopismelltartóm csatja volt a vízleeresztő csőben.Kép Pedig mondtam ennek az ostoba férfiembernek (férj) hogy nézzük meg, de aszonta, azon csak tiszta víz megy ki meg be, ő férfi, csaktudjaKép Szerencsére csak 1 db garanciaszelvénybe került a kalandKép

Ja, apától kaptam két tuti vitorlásjackót "csak úgy", az egyik belül polár, és tök csini sportos mind2. Nagyon örültemKép bár nem olvassa a topikot, úgy látszik, érdemes volt rásírnom a témára virág ügybenKép

Megyek, elteszem magam holnapra.

Pusza
Elli
ellimami
 
 


Hello!

Le vagyok strapálva, itt voltak a klímaszerelők. Viszont van klímánk, hurrá!!!

Maci, Csucsuka! Hogy vannak az oltottak?

Momo! Zsebi édi!

Beu
beu
 
 


MyssniaKép Gratula, hogy találtál megoldást az álomba ringatás helyett!Kép Látod-látod, csak egy kis önbizalom, és máris javul a helyzet. Szerető anyukák ráéreznek, hogy mi a jó a gyereküknek. Édes lehet, amikor megölel és elalszik!Kép Sok idő?? Majd kamaszkorában visszasírod, amikor egy Szia Anyával elvonul!Kép Az én fiam puszit még ad, de már magának olvas.

GombócKép rokonok, tömeg tekintetében védőnéninek igaza van, de nemtom, hogy van-e min. 2 gyereke? Ui. hogy tesók 1-2 hét múlva???? Ezt nehogy betartsd, ha kistesó születik, Zsombi egy életre megutálja rögtön. Zsuzsi náthás volt, amikor Julkával hazajöttünk, dokinénis tanácskozás után sebészmaszkkal úgy is kézbe vehette, mert tönkrevágtam volna a lelkét.

MomoKép kazettaKép Tegnap a két pasi (fiam+férj) lelkesen vettek 2 farmert a fiamnak, elfelejtvén, hogy kb. 3 hete vettek akciósan 2 db-ot őszre. Most van 2 totál egyforma drapp farmere.Kép Persze a nagylányom is kapott egy nacit, pedig a lelkükre kötöttem, hogy azt nehogy, van elég.

MaciKép lesz sajtos recept is, ígérem, holnap. Most olyan lusta vagyok, elég hosszú. Látom, nálatok is szaporodnak a plüssállatokKép Hogy van Roni? Nagyon csini a bekötött lábávalKép

AriKép írok SMS-t holnap reggel, egyezkedünk.

LeszterKép milyen éjszakátok volt a 70 g után? vagy csak én nem láttam?

Urszila
urszila
 
 


UrszulaKép
Min. 1 óra. De ha neki jó, akkor miért ne. Addig amíg az ágyában van, pakolászok a szobában. És valahogy mindig van mit. Kép

jóéjt!
myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Urszila, bocsi felreertheto voltam: tesok alatt a szulok tesoit ertettem...Kép
gombóc
 
 


Sziasztok!

Nem tudok aludni.A kisszobába szerencsére csend, Dorka este megint műsort csinált, szopizás közben szegény úgy leizzadt, hogy gyöngyözött a homloka, majd mindig elfordult a ciciről, újjabban hasrafordulva akar szopizni, persze nem sok sikerrel. Fél óra kinlódás után csinál apja neki tápot, és a felét otthagyva nagy nehezen elaludt.
Ma alig aludt, talán 3* félórát, és mindig sírva ébredt fel, ilyen sose volt, vasárnap este óta divat ez, most vagy a hétfői szurinak köszönhető, vagy az én diétámnak, így nagy diéméba bagyok, mit is csináljak.

Na vigasztalásúl pár kép:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Így most ennyi
Jók legyetek
Manó2+Nyügi Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Zulu,
kösziKép, nem is olyan drága ez a textilkönyv, rosszabbra számítottam, így aztán tuti veszek egyet!Kép

Urszila,
gyerekzár: a szekrényt Apa vette és elég futva, úgyhogy a hozzávalókat még csak most szerezzük be(holnap megy körülnézni az IKEÁbaKép), egyik napról a másikra kezdett el kúszni a gyermek, ezért még nem jutottunk odáig, hogy körbejárjuk rendesen a témát. Gondoltam megkérdezlek Benneteket, Ti úgy is tudni fogjátok.Kép

Gombóc,
köszi a gratut 4kézlábazás ügyben. Ma du. már rá is ült a sarkáraKép, annyira sokat ügyesedett rövid idő alatt, hogy hihetetlen.
Zsombi A4es papíron kívülKép eszik már valamit? Mit próbáltatok már és hogyan? Nem igazán tudom, hogy csináljam, hiába olvastam már utána, valahogy tanácstalan vagyok...

Péntekre jó szigetelést(Zulu ez Neked is szól), mi sajna anyósprogramozunkKép.

Myssnia,
köszi, majd kipróbálom én is, hogy veszi az akadályt(6hós csőr), aztán max. veszek egy puhábbat is.
Gratu az új altatási módszerhezKép, édes lehet, ahogy Hozzád bújikKép
Nekünk is van Baba-mama cd-nk, anno pocakosan még hallgattuk is, de azóta...azt sem tudom merre vanKép, de ezek szerint Nálatok nem jön most be, akkor nem sajnálom, hogy eltünt.

Momo,
nagyon édi Zsebi a képen a mi rágókánk is pont ilyenKép Nyulatok(ami a talin volt veletek) hova valósi??? teccet!

Maci2,
Roni lábKép, a képen viszont nagyon helyes kis hajas baba, gratula!Kép

Fáradt vagyok és holnap utazunkKép, semmi kedvem. Ráadásul nagypapám(83éves) kórházban van egy hete, először azt mondták bronhitis, de kiderült, hogy májrákja van.KépKépKép Hétvégén engedik ki, ha minden igaz, de pontosabbat nem tudok, mert anyuék értekeznek a dokival. Egyetlen nagyapám és nagyon szeretem, szeretném ha még látná az egyetlen dédunokáját, úgyhogy amint lehet menni szeretnék hozzá, ugyanis a kórházba nem akartam bevinni a törpét.Ezért sem örülök az utazásnak.

Bocsi, hogy ide panaszkodtam, csak itthon nem igen beszélünk róla, párom eddig 1x látta a nagypapámat. Ráadásul nagymamám sincs túl jó bőrben, és félek, ha nagypapámat elveszítjük, utána hal.Kép Legalább is az esetek nagy százalékában így szokott lenni. Több mint 60éves házasok.

Sorry még egyszer, mindenkinek szép pénteket és kellemes hétvégét, pusza
Timici
timici
 
 


Myssnia!

Este nalunk ugyanez a helyzet. Szorol szora.
Viszont az ejszaka problemasabb. Varunk turelmesen.

Lanyok!
Akinek kezebe kerul az augusztusi Anyak Lapja, benne vagyunk Emmaval, szopis kep. 12. oldal.

Puszi
Kakukkfu
Kakukkfu
 


Sziasztok!

Kakukk!
Megyek megnézem az Emmás képet!
Hűűű,nagyon szépek vagytok Kép. Hogy kerültetek be az újságba? Ismerős révén?

Myssnia!
Voltunk a Napfürdőben, elmondtak mindent. Tetszik a dolog, talán sikerülne összekaparni a pénzt hamarosan a foglalóra, aztán ha szerencsénk van a banktól is kapnánk annyit, amennyi még kellene, jelzáloggal, csak egy dolog aggaszt. Méghozzá a teremgarázs: 1,8 milliót kellene fizetni a beállásért, mert nem lehet behajtani a házak közé. És nekünk 2 autónk van, az 3,6 millió plusz! Nem tudom mennyire nézted meg a környéket, de parkolási lehetőség az egyenlő a nullával. Meg elképzelem magunkat egy vidéki út előtt, amikor mondjuk a pár utcányira parkoló autóhoz vonszoljuk a járókát, a babakocsit + a táskákat, gyereket, magunkat... Ja és mi lesz a vendégekkel? Ők hova fognak parkolni? Kifizetik a 1,8 milliót alkalmanként Kép. Azt hiszem felhívom őket és megkérdezem, hogy lesz-e lehetőség az esetleges vendégeknek valahova parkolni. Mert pl. karácsonykor szerintem nem csak hozzánk jönnének kb. 3 autóval, hanem esetleg másokhoz is a most épülő 84 lakásba Kép.
Másrészről tök jó, hogy nem lehet bemenni autóval, mert legalább csend lesz és nem kell aggódni a gyerekek miatt. Bár nekem az a megoldás is tetszik, amikor a házak közrefognak egy füves játszóteret és kerítéssel körbekerítik. Ilyet Újpesten láttam.
Még megnézek egy másik helyet is a környéken, mert láttam egy hirdetést nem túl messze egy ingatlanirodánál.

Most megyek iszok egy kávét, mert visszaaludt a gyerkőc (reggel hat óta ébren vagyunk) és talán sikerül nyugodtan meginnom Kép.

Pusza, Virág és Levi, aki tegnap oltást kapott és már a vizsgálatkor sírva fakadt, mert gyanakodott, hogy valami rossz fog történni

U.i.: újabb reklámgyöngyszem: Ajax univerzális tisztító: 'ez anyósomnak is tetszeni fog' iszonyú fejhangon visítva... Grrrr.
virga
 
 


Hali Csajok!

Zulu hát igen... de ez még a 15hós oltáshoz képest ugye semmi (egybabások: az 2 combis+1karba szuri) . És ha még abba is belegondolok, hogy jövőre egyidőben lesz Danókám 3éves szurijávalKépKép...

Beu, köszi, jólvan a szúrtzsófi, szokásos éhenhalós szidróma (nemértem, nekem mindkét csemeténél ez a szuri mellékhatásaKép), lábborogatást Maci2 módszerével oldottam meg énisKép.

Ellimami, asszem te kérdezted a gyűrűt. Nos mi két évig jártunk jegyben, addig hordta meg a házasságunk első évében - szóval addig, míg nekem nagyon számítottKép - aztán munkavédelmi okokra hivatkozva (irodai munkaKép) letette, így volt mit hordanom terhesen a virsliujjaimraKép
Ja enyimférj bevallottan antiromantikus, de soxor kapok tőle rózsát mindenféle apropó nélkülKép. Ellenben kötelező alkalmakra ( nőnap, valentinnap) nem, deezt nemis bánom. HÉF-kon pedig puccparádés zabbantás van bevezetve (elvileg páros évben ő, páratlanban én állom a cehet, de amióta gyeden vagyok, gavallér a lelkemKép)

Myssnia, tök jól haladtok alvás terén, nagyon ügyivagy!

Urszila, akkor most nem kell sűrűn nadrágot mosnodKép

Momo, ha ismerős volt a címe, akkor mégiscsak meghallott valamit az igényeidbőlKép! enyimférjnek min 3x mondok el mindent, mert általában zsigerből leokéz mindent, közben máshol jár azagya. Aztán, ha véletlenűl figyel előszőr is, fel van háborodva, hogy miket feltételezek rólaKép.

Ma egésznap pakolászok, holnap megyünk a tanyára, de most nem főzök össze mindenfélét, megbeszéltem apával, hogy expresszfood ebédre, este megúgyis mindig grillpartiKép

Pussz
Zsófi
csucsuka
 
 


Szép jó reggelt!

Manó_2!
Dorka nagyon tündéri! Kép

Reklámokról és a tegnapi mosógépes történetekről neklem az egyik Calgonos reklám jutott eszembe, és elképzeltem amint csak úgy beállítanának hozzánk, megállapítanák, hogy rossz a vízlágyítónk és elvinnék a mosógépünket. Nem is néznék nagyokat. Kép

Virág! Kedvet kaptam én is egy kávéhoz, azt hiszem iszom is egyet. Kép

Szigetesek! Nagymami és nagypapi keresztülhúzták a terveimet, bejelentkeztek mára. Ez az előnye / hátránya ha az embernek mindkét oldalról elvált szülei vannak, így a gyermeknek van 4 nagymamija és 4 nagypapija. Az esküvőnkön is nagy volt a kavar, dupla adag szülő köszöntő pezsgőt kellett kérni és utána jöttek a vendégek, hogy magyarázzuk el, hogy akkor kinek ki kicsodája. Kép

Réka
muki
 
 


sziasztok,

nem tűntünk el,csak két napig úgy néz ki hasfájósak voltunk.kihívtam a dokinénit,írt fel mindenféle csodaszereket Petrának,aztán majd meglátjuk mi lesz...ha legközelebb is fájna a pocija ki fogom próbálni őket,remélem akkor hamarabb megnyugszik majd,mint így csodaszerek nélkül.
nagyon lefáradtam én is,most sincs időm visszaolvasni annyit írtatok.képeket láttam.babók gyönyörűek.

Manó2,
Peterának is olyan kádja van ,mint Dorkának csak világoskék.Ő is nagyon szereti,látom Dorka is. Kép

Maci_2,
Roni oltás Kép
kis tündérke ... a bekötött lábaival Kép

puszi mindenkinek
Évi + Petra (5hét+3nap)
Kép
Évi24
 
 


Lányok!

Mi is hullák vagyunk, nem aludtunk semmit egész este. Robika annyira sírt. Pluszba még a jobb mellem is kicsit fáj, szóval kivagyok.
Szopni jól szopik, mert bekapja a cicit rendesen, csak a bimbóm nagyon érzékeny.
Tudtok rá vmit?
nem akarok panasznapot tartani, de a saját székletem sem rendeződött azóta....szóval most minden nagyon összejött Kép Kép.Ti mindenfélét etettek szoptatás ideje alatt?Próbálok nagyon odafigyelni, de valójában nem tudom, hogyan lenne a kicsinek is jó, ha van vmi jó ötletetek akkor írjatok.Előrre is köszönöm.


Remélem legalább Nektek jobb estétek és napotok volt/van.

Szép napot:

Anita
anita77
 
 


Zulu
Úgy tudtam eddig, hogy csak a fiús mamák aggódnak csemetéjük választásán. Kicsit korán kibújik belőled az anyós, nem?Kép

Kakukkfű
Nekem megvan az anyák lapja, nagyon szép kép! Szép emlék lesz nektek később...Kép

Réka
4 pár nagyszülőKép Esküvő bizti vicces volt ennyi örömszülővelKép DE ha ennyien jelentkeznek bébiszitternek is, az jó, nem? Nálunk férjszülők elváltak, elég sz..r házasság volt, emiatt viszont Peti nehezen hajtotta igába a fejét… de a végén sikerült befűznömKép

Én is kávézom éppenKép
Már nem sokáig, ébredezik a szúnyókáló DagimadárKép

pusza
Elli
ellimami
 
 


Sziasztok!

Ellimami!

Látom téma a jeggyűrű. Hát mi nem hordjuk, egyikünk sem.Kép A miénk elég régen megvan, már nem is emlékszem mikor vettük, de kb 4-5 éve, nem tudom, lényeg az hogy akkor hordtuk szorgalmasan. a férjemé ennek következtében agyon kopott, mivel abbans zerelt autót, olajba nyúlt stb. Aztán még híztunk is mindketten, én ugye legalább 10 kg-ot, rám már csak nagyon nehezen jön az enyém. Az esküvőn is alig tudtuk tavaly feltuszkolni az ujjainkra. Szóval, ezért nem hordjuk. De tényleg úgy van ez hogy mióta volt esküvő meg Emma is van azóta kevésbé zavar. Amíg csak jegyesek voltunk nagyon szerettem hogy rajta már látszik hogy "foglalt"Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Na, ma se lesz időm nagyon írkálni... Kép Délelőtt volt osztálytárs, délután anyós jön. Annának meg a foga... szerintem. Két napja nagyon nyűgös, és állandóan a szájában a keze, ma még éjszaka is felébredt és sírt, pedig sose szokott. Úgy sajnálom szegénykét.

Zulu,
nálunk pont ugyanígy volt, az első virágcsokor, amit kaptam a páromtól, táskában szállítódott, mert az olyan ciki... Kép Aztán nagyon sokáig nem kaptam egyáltalán, majd, némi reklamálás után egy tavaszi napon hatalmas csokor orgonával lepett meg, amit valami nénitől vett az aluljáróban, és amikor beraktam vázába, pár perc múlva hangyaboly keletkezett a terítőn Kép.

Megyek, jött az osztálytárs...

Franyó
franyo
 
 


Sziasztok Mamik, Babak!
Nem hianyzunk senkinek? Kép
Kangi, igy utolag es megegyszer kossz a fuvart, megkimeltel a hazabumlizastol, ami minimum egy ora plussz lett volna!
Jo volt talizni veletek, sajnalom, hogy paran nem tudtatok jonni!

Magdi nem mondta, de tegnap osszefutottunk a Loportarban! Kép

Bejottem Anyu munkahelyere maileket nezni, de valami gond van a hotmaillel, nem tudom megnyitni.
Miki is nyugoskodik, Gyuri meg otthon van nagymamamammal, ugyhogy megyunk is. Tudnam jovo heten mit fogok csinalni, amikor egyedul leszek a harommal?!

Most nyomtatok 3 archivot, kb. 60 oldal lesz, hazavinni sem lesz semmi.

Pusszancs
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Halihó!

Felmerült bennem még két kérdés, légyszi válaszoljatok! 1. Fejvédő a kiságyba feltétlenül kell? Nekem azért nem tetszik, mert ő sem lát ki tőle, meg én sem látom őt rendesen távolról, főleg ha fekszem. Meg aztán az is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha majd elkezd forgolódni, de visszafordulni még nem tud, és a kis arca odaszorul, hogy kap akkor levegőt? Ha meg nincs, akkor meg beveri a fejét.Kép 2. Ti edényeket mivel fertőtlenítetek? Nekem a Neomagnol büdösnek tűnik, a gőzös fertőtlenítőket meg drágállom. Vagy megéri azért venni?

Előre is köszi megint a válaszokat!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Zsizsa!

A fejvédő azért jó, merta pici babák még nem szeretik a nagy tereket, minél kissebb ameddig ellát, annál jobban érzi magát, biztonságban. Én olyat is ismertem aki még ilyen szivacs hurkákat is tet be, mert ha aznem volt otta kkor sírta baba. Amikor emg már forgolódik akkor védi a fejét a beütéstől. Nem feltétlenül kell természetesen, de szerintem jó.

Az edénykeet én gőzössel sterilizálom. mondjuk nem értem pontosan mire gondolsz edények altt, cumisüvegre? mert ha szopik a baba akkor nem nagyon van mit sterilizálni, akkor nem éri meg a gőzös, de ha úgy alkul hogy cumisüvegezel akkor nagyonmegéri, rengeteg időt spórol meg. Én az elején a chicco hideg sterilizáló folyadékot hazsnáltam (olyasmi mintza neomagnol), büdös, utáltam belenyúlkálni, mindíg ebnen felejtettem dolgokat és szétmarta a kezem.
Amikor meg már tányérból eszik azt elég elmosogatni egy külön mosogatószivaccsal, nem kell sterilizálni. a játékokat, meg nem kifőzhető dolgokat néha azérta chicco-val sterilizáltam, de már nem szoktam őket sterilizálni.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Haliho Lanyok!

Tegnap jol elfaradtunk, talizni voltunk masik forummal, rengeteg Lackoval egykoru baba, egesz napos nyuzsgesKép

Zsizsa: fejvedo: igy utolag azt mondom, akkor kell ha mar maszkal a kisagyban, mert akkor jol oda tudja verni a buksijat. Amig csak fekszenek, addig szvsz felesleges. Attol ne felj hogy odaszorul az arca, ugyesek azert ezek a gyerekekKép

Milyen edenyt akarsz fertotleniteni? En egyebkent Chicco fertotlenito folyadekot hasznaltam mindenhez, amit nem lehet kifozni. Amit ki lehet, szerintem az a legjobb es legolcsobb modszer (kis citromsav kell a vizbe es akkor nem lesz vizkoves).

Franyo: bizti a foga, ha homeopatazol, akkor Chamomilla Ch15-t adhatsz neki, allitolag csodakra kepesKép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!

Sajnos most nem tudok válaszolgatni, csak pár percre ugrottam be.
Dani reggel megkapta az oltást, bár doki néni azt mondta, csak akkor adjak kúpot, ha elkezd melegedni, vagy ha nagyon nyűgös, én adtam egy fél és 3/4 közti adagot Kép Remélem nem csináltam így rosszat, de annyira féltem, hogy ha elkezd lázas lenni nem tduom majd lenyomni.
egyébként Dani egy hős volt, meg se nyikkant, utána meg mosolygott is. Kép
62 cm, 6 kg, doki azt mondta, nem baj, ha még nem forog, még nem kell neki, így nem aggódom.

A képeket megnéztem, nagyon édesek a babók!!

ja azt még elmondom, Dani megmutatta a dokinak és a védőnőnek, hogyan kell sugárban kakilni Kép épphogy el tudtak ugrani előle, viszont utána moshattam fel és ki mindent Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Csipőszűréshez: mi ma voltunk, 3,5 hónaposan, drnéni nem siette el a beutalóadást, már én kérdeztem rá. De az ortopédiás drnő nem tiltakozott (csak megjegyezte, hogy olyan duci a combja a leányzónak, hogy alig tudja megvizsgálni)

Magdi:olyan gyorsak voltunk, hogy nem vártunk-kerestünk meg titeket. MOndjuk a kis térre (a két szem hintával meg az asztalkás paddal a M.C. mögött) kimentünk egy szopira, de aztán mentünk is. Kiderült, hogy van új UH-s dokijuk, igy a szept 9 helyett kaptunk előbbre időpontot, aug 12-én megyünk. Igy most már nem áll, amit a XVII topikban irtam az UH időpontkérésről.

15 hónál 3 helyre megy szuri??? Ilyenre nem emlékszem, pedig az ikrek már akkor kaptak hibet is, hogy jön össze a 3??? 1,mmr 2, hib, 3????

Zsizsa: nálunk nem volt fejvédő, nem hiányzott, sose szorult be a fejük vagy hasonlók. Igaz mondjuk ébren nem voltak olyan sokat az ágyban. Most a kicsinek mózesa van, mintás huzattal, azt szereti nézegetni, ennyiből biztos klassza fejvédő. Kilátás szempontjából csinálhatod azt, hogy tefeléd (ágyadfelé) levő oldalra nem teszel, a többire meg igen.
Edényfertőtlenités? csatlakozom a többiekhez, nem nagyon van mit. Eleinte ha fejsz, abból van egy-két cucc, azokat legjobb kifőzni, cumi-cumisüveg nem kell,h a szopik a baba, félévesen kezdve a hozzátápit addigra már úgyse fogsz annnyira fertőtlenitgetni. (Ismered a viccet? Cumi leesik. Első gyerek: kifőzöd. MÁsodik gyerek: anyuka szájába veszi, lenyalja. Harmadik gyerek: Bodri, hozd ide a cumit!)

Zsuzsi:hát persze, hogy hiányol mindenki, de igazolt távol levő vagy, azért nem kérdezgetjük állandóan, hol lehetsz.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Zsizsa!
Mi úgy oldottuk meg a fejvédő kérdést, hogy azon az oldalon, ahonnan láttuk visszahajtottuk a rövidebb oldal felé. Így láttuk, hogy mi újság van vele és Ő is látott minket, hogy még megvagyunk Kép.
Én tök béna vagyok, de mindig össze-vissza csúszkál, legalábbis Levi nagy kedvvel húzogatja.
Én a Chicco sterilizálóval fertőtlenítettem, a Neomagnolt elég húzós árúnak találtam a gyógyszertárban. Ha jól emlékszem 400 ft volt 10 db, ami elég kevés időre elég, a Chicco meg 1200 ft körül volt 1 liter és sokáig elég, mert keveset kell használni belőle.

A másik fejvédőről, amit esés ellen írtatok: szerintem nem túl hasznos, mert így soha nem tanulja meg, hogyan kellene koordinálnia a mozgását annak érdekében, hogy ne essen el. Hiszen ha nem fáj, akkor valószínűleg nem is fog törödni a dologgal és mi van,amikor nem lesz rajta? Azt olvastam, hogy a kicsik feje nem olyan sérülékeny, mint ahogyan az anyukák gondolják Kép. Persze ágyról fejreesés nem ajánlott, de mászáskor, üléskor előforduló esésnél nem lehet nagy baj.
Van egy ismerősünk, akinek a nagyobbik 5 éves fia mellett a nagymama fut (!), hogy nehogy elessen és megüsse magát. Mindig elkapják, nehogy elessen. Így egy apró térdre esésből is 1 órás műsort csinált a kisfiú, mert a nagymama nem vigyázott rá. Brrrr. És mi lesz szegény gyerekkel egy sima iskolai fogócskánál, amikor nem lesz ott a nagyi? Vagy soha nem fog játszani a többiekkel? Szerintem ez már túlzó védelem.

Ennyi időm volt, mennem kell Kép.
Pusza, Virág
virga
 
 


Lányok Kép
gyors bejelentkezés, ma sok a program, kisterhes barátnőci meg minden, úgyhogy ma csak pussz mindannyiótoknak!

Heni Kép
mail ment.

Pussz
Kangi és Julcsi
kangi
 
 


Sziasztok!

Látom téma a gyürük hordása. Az én sztorim a polgári esküvőn volt. Mivel nagyon vékonyak az ujjaim a középsőre vettük a gyürüt. Hát persze, hogy apa elfelejtette melyikre kell felhuznia, kérdezte ő de olyan volt mint sehall-selát dömötör és a gyürüsre huzta. Engem rázott a nevetés, a kezemet meg ökölbe kellett szoritani nehogy leessen a gyürü.
Olvasom, hogy többetek babója mennyit aludt az elmult 2-3 napban. Ezzel mi is igy voltunk, szinte csak enni kelt fel, egy kicsit játszott és utána bealudt, 3,5 órákat egyhuzamba! És még az éjszakát is végigaludta!

Lőrinc és Julcsi nagyon édesek!

Franyó
Ne foglalkozz az anyósoddal, az enyém is állandóan a lányához hasonlit (neki 3 lánya van), eleinte mindig azt hallottam hogy Gabika igy meg ugy. Szerencsére birkatürelmü ember vagyok az egyik fülemen be, a másikon meg ki. Aztán mikor látta hogy a magam feje után megyek szépen alábbhagyott a kritizálásokkal.

Sofka
Tetszik a mosógép sztorid, bár gondolom akkor nem volt valami vicces! Nálunk szerencsére apa nem mos, elképzelni sem tudnám mi történne. Mikor a kórházba kellett vonulnom minden ruháját rendbe tettem, aztán mikor majd két hét után hazaértem hatalmas szennyeshegyek vártak.

Anita
Mellfájásra próbáld ki a Bepanthent, nekem a Garmastan helyett ezt ajánlotta a védőnőm és tényleg segitett, mire mentünk haza a kórházból teljesen begyógyult a mellem.
Székletgondjaim hazaérkezésünk unáni első napokban még nekem is megvoltak, és bevallom én bevettem egy szem hashajtót (Tisasent)mert nagyon szenvedtem. Az segitett, a gyereknek semmi baja nem lett tőle. Utána próbáltam minél többet inni, főként 100%-os gyümölcsleveket és sok-sok gyümölcsöt enni. Azóta megszüntek a problémáim.
Ja, és próbáld ki a müzlit is, lényeg hogy minél több rostosat egyél.

Manó
Köszi a duplós cimet, én kértem. Lesz még gyorsulási a ringen ősszel? Apa igy tudja és nagyon ott tartunk hogy megyünk, teljesen be van pörögve mióta mondtam kiknek szerel a férjed.

Maci_2
Mi is igy néztünk ki az oltás után! Roni már hatalmas!

Manó2
A folyadékpótlás nagyon fontos szoptatás alatt még akkor is ha nem fogyózol! Szerintem ugy próbálj fogyni, hogy naponta egyél min. 5-6-szor és kis adagokat, gyümölcsöt is iktass be. Nekem a terhesség alatt a vércukrom miatt igy kellett ennem 180g-os szénhidrátot tartva. Először fura volt de nagyon meg lehet szokni.
Dorka nagyon szép és ügyes!

Timici
Együttérzek veled, én is most veszitettem el a nagymamámat, ő 86 éves volt. Drukk, hogy jobban legyen a nagypapád!

Kakukkfü
Nagyon szépek vagytok az Anyák Lapjában!

Zsani, Momo
Nagyon szépek a babócák!

Mókuska

Kép
Kép
mókuska
 
 


Ildi!
Erkélyünk pont arra a két hintára néz (3.emelet). Csak el kellett volna kiáltanod magad és már találkozattunk volna. Kép
Mi csak szept.23-ra kaptunk UH időpontot, hogy csináltad, hogy ilyen hamar kaptál?

Zsuzsi!
Bocsi, de kápos a fejem Kép, pedig írni akartam, hogy mindenkit üdvözölsz.

Lányok!
Hét végén nem leszek, mert megyek az unokahugom (Gömb Lilije Kép)névadó bulijára, ami Mosonmagyaróváron lesz. Majd talán vasárnap este jelentkezem, ha átrágtam magam az irományaitokon.
Meg persze, lehet, hogy még ma is jövök, mert csak holnap reggel indulunk.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Kakukkfű,Kép
én is megnéztelek Benneteket, gyönyörűek vagytok a képen, nagyon hangulatos, igazán szép emlék lesz. Gratula!!!Kép
más:
A blúzod is nagyon tetszik, megkérdezhetem hol vetted? csudaszépKép

Timici
timici
 
 


Mókuska!
Aranyos a férjed. Hát igen , lesz még verseny, most 16-17-én Kiskunlacházán, oda nem hiszem hogy lejutok, utána a Porshe kupa lesz a Forma 1 előfutamaként, azon indulnak, de oda nem tud kivinniKép (tavaly az egész szezont végig csinálták, alig volt itthon, és jövőre is indulni akarnak), aztán ha nem tévedeka kkor szeptember 14 -ei hétvégén lesz megint ring. Oda már mindenképpen ki akarok jutni, bár azt tudni kell, ha én megyek, tuti eső lesz.
De olyan hülye az idei szezon, össze vissza változtatgatják az időpontokat. Aug 31-re beütemeztük Emma keresztelőjét, remélem akkor nem lesz verseny, mert gutaütést kapokKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Virga
Álarcos pelenkázás!jót nevettem rajta.Nálunk szerencsére még nem kell Artúr figyelmét elterelni,de azért már egy ideje hosszabb a pelenkázás,van egy kis közelharc,mert Artúr egy kis sajtkukac és nem nagyon engedi,hogy becsatoljam a pelust,mindig arrébb mászik.Alvás helyetti álldogálás ügyben még nincs tapasztalatom,mert első baba,de remélem hogy megoldódik.Hátha elfárad az ácsorgásban J
Tomikristály tényleg durva,de van egy másik is,ami érdekes, a mosogatószeres,amiben egy olasz családban azt mondja a nagyapa,hogy a mosogatás mostantól a férfiak dolga lesz, erre apa megkérdezi,hogy akkor a nők mostantól mit fognak csinálni?J
A 3.6 millió plussz a garázsokért tényleg durva.Remélem megoldódik,hátha a másik helyen hirdetett bejön!

Réka
Amikor megláttam magam a talis képeken eléggé elszörnyedtem.Pedig direkt fekete gatyát vettem!egyrészt,mert az kicsinyít másrészt mert bő és jelenleg csak ez jön rám! J
Artúr 62cm és 2.5 hónapos,57cmel született. Azóta újramértétek Danit?hány cm lett?Kenguru tök jó,sokkal egyszerűbb lesz,mint a babakocsi. Bár az biztos,hogy most te cipeled majd a babát a nyakadon vagy a hátadon?tényleg hány kiló Dani?

Pocóka

Én is ezt hallottam. A mi autósülés hordozónk sem teljesen vízszintes ezért egy törülközőt tettünk a baba dereka alá,hogy vízszintessé tegyük az autósülést.

Franyó

Örülök,hogy túl vagytok a láz dolgon.Szerintem is nagyon durva,hogy ennyire mást mondanak az orvosok. Főleg a lázcsillapítás ügyben,mert ez ugye nem játék!Kellene hogy legyen valami könyvük ami egységes és az alapján adjanak tanácsokat!
Az esések szerintem is elkerülhetetlenek!az anyóssal meg ne foglalkozz,szerintem az ő gyerekei is elestek annak idején,de erről most biztos bölcsen hallgat! J
Azért szurkolok,hogy az esések ne legyenek túl komolyak. Egyébként az én barátom is folyton leesett mindenhonnan,fejét is varrták,így már előre félek,mi lesz,ha Artúr járni fog!

Ildi

Szerintem a front is lehet oka a nemalvásnak,mert az utóbbi napokban Artúr is kevesebbet alszik,mint máskor. Szurkolok,hogy visszaálljon a régi rend.

Kangi

Halálfejes póló J Örülök,hogy jóban vagytok. Remélem azóta sikerült az ügyet tisztázni. Bár korábban írtad,hogy ezt már 1000szer átbeszéltétek. Hátha az 1001. beszélgetés jár majd sikerrel! J
Julcsi és Lőrinc nagyon jól festenek együtt!
A júliusi Kismamában van 1pár eladó Römer autósülés. Ha még mindig aktuális írd meg légyszi és akkor leírom a részleteket. Most sajnos nem tudom,mert mindjárt megyünk nyaktornára.

Andi

Örülök,hogy jól sikerült a vacsi. Kengurunk nincs, de azt hallottam,hogy 3-4 hónapos kortól ajánlott.
Oltással kapcs lázcsillapításról Franyó írta korábban,hogy minden doki mást mond. Szerintem nem gond,hogy adtál,mert azt írták a többiek (nekem ebben nincs tapasztalatom szerencsére,Artúr még csak 10 hetes) hogy jobb beadni akkor is ha nincs láz,mert ha a láz felszökik,akkor nehéz utána leküzdeni.

Gombóc

Örülök a jó vizsgálati eredménynek!Dokinéni nem semmi!A Jánosban is itatták a babákat cukros vízzel,sőt azt is folyton ajánlgatták,hogy amíg a babák velünk vannak reggel 6-este 10ig nyugodtan adjunk neki cukros vizet ha nem elég a tejünk! Köszi a könyves infót J majd kipróbálom!
Örülök,hogy a papírnyelésből nem lett baj.Kiskoromban én is mindent bevettem a számba. Kedvenceim a kavicsok voltak amiket sétálás közben dugtam a számba,mikor anyukám nem figyelt oda, de szerencsére nem nyeltem le. Az orromba viszont egyszer sikerült feldugnom a barka termését, és el kellett menjünk a fül orr gégészetre hogy kiszedjék! J

Orsoly

Gratula az 5. foghoz és a 7. hónaphoz. Tali J. Lacko biztos talált új barátokat J

Csucsuka

Ne haragudj,mikor megint megnéztem a mailt már ott volt. Kösz szépen. Az attachmentet megnyitni viszont nem tudtam ezt írta ki a gép
Ez a melléklet egy MAPI 1.0 beágyazott üzenet amit ez a mail rendszer nem támogat. van valami ötleted,hogy ez mi lehet? Biztos én vagyok béna hogy nem tudom megnyitni. Zsófi jobban van már? az oltást kiheverte? Most frissítettem és olvasom,hogy igen. Éhenhalós szindróma J

Beu

Szép nagy fiad van!gratulálok!biztos nem fog belázasodni ha adod neki a kúpot. Az orvos védőnő elég durva!nekik nem tűnt fel,hogy teljesen mást mondanak?Végül hány óránként adtad be a kúpot?Julcsis Lőrinces képek nagyon édesek!
a nyakizommal kapcsolatban köszönöm szépen amit írtál,ki fogom próbálni.soraidat olvasva megnyugodtam. J Ma is sokat tornáztunk és holnap megyünk a kórházba gyógytornára,úgyhogy bízom benne,hogy megerősödik a nyaka.


Mókuska

Igaza van anyukádnak és a párodnak,hogy most a baba a legfontosabb!végül is kimentél elbúcsúzni,ne törődj azzal amit a többiek gondolnak. Át tudom érezni amit írtál,mert amikor az én nagyim meghalt szegény akkor én külföldön éltem és nem tudtam hazajönni a temetésre,de a temetés ideje alatt elmentem egy templomba, így lélekben vele lehettem. Aztán amikor hazajöttem akkor kimentem a temetőbe és elbúcsúztam tőle.
Köszi az ötletet, már ki is próbáltam és fogom is folytatni,bízom benne,hogy meglesz az eredménye.

Elli

Kösz a tanácsot,én a bölcsőpárnát tettem a fejéhez,hogy ne tudjon balra fordulni,de kicselezte,mert egyszerűen arrébb mászott. Most azt csinálom,hogy megvárom míg elalszik és amikor már elég mélyen alszik,akkor átfordítom a fejét. Ez úgy tűnik működik. Nyakonpisilés J ez már párszor előfordult!meg le is kakilt már engem is még az ágyneműre is jutott belőle!
Én is dühös lennék,ha hajszál híján milliókat nyerhetnék és mégse!de azért gondolom a nyert pénznek is meglesz a helye!tudod már mit vesztek rajta?Szoktatok vitorlázni?és hol?Mosógépszerelő J!még szerencse,hogy garanciális volt:

Nadine

Artúr 8 hetesen 5700g volt,3900-al született,most 10 hetesen 6200g.Nagyon szépek a képek!a fejtartásért külön iregykedek,mert mi most épp azért járunk gyógytornára,mert Artúrnak nem elég erős a nyakizma azért nem tudja tartani a fejét olyan szépen,mint Zsani!
Nem hiszem,hogy a túl sok alvás gond lenne,már többen írták,hogy ez a front minden gyereket megviselt és felborultak az eddigi alvási szokások!éjjel átalvásáért irigyellek,Artút már 10 hetes de még mindig 2szer etetem éjjel.

Kaska

Köszi a javaslatot a nyakizomtornára. Szegény Artúr feje tényleg egy kicsit féloldalas. Ez a rajtam hasalás nagyon jó ötlet,erre nem is gondoltam,kipróbáljuk.
Gratula az alváshoz!de jó nektek!nálunk még mindig elég macerás az elalvás és éjjel min 2szer van etetés. Ráadásul sajnos rászoktattam a nagyágyban alvásra,mert az első napokban féltem,hogy nem lélegzik (nem volt légzésfigyelőnk),ezért ott töltöttem az éjszakát a kiságya mellett, aztán mikor ezt már nem bírtam, akkor átraktam a nagyágyba mert szegény állandóan sírt a kiságyban, ráadásul akkor még garzonban laktunk,a barátom meg semmit se aludt és úgy járt dolgozni, na persze én se aludtam. Azóta elköltöztünk,de ez a rossz szokás megmaradt. Majd valahogy vissza kéne szoktatni a kiságyba, csak attól félek,hogy mikor éjjel felébredek és félkómában etetek,akkor a kiságyba ki ill betevéskor elesek vagy valami más baleset ér mert nem vagyok telsjesen ébren.
A programotokat olvasva nem hinném,hogy szociálisan inaktív lennél!korábban írtad,hogy mindig jönnek hozzád látogatók.nekünk 10 hét alatt volt összesen kb 3 látogató és nem mentünk esküvőre se koncertre,úgyhogy irigyellek hogy ti ennyit ki tudtok mozdulni.Jó volt a koncert?Már ha az eső nem tántorított el benneteket. L

Ari

Szennyes szortírozás J. Artúrnak is volt váladék a szeménél,a védőnő azt mondtamhogy kamillateás steril vattával töröljem le,ill a dokinő írt szemcseppeket arra az esetre, ha a szeme összeragadna,de szerencsére nem lett ilyen súlyos a helyzet,úgyhogy a cseppeket nem használtuk. Szurkolok,hogy elmúljon!

Timici

Szurkolok,hogy találj megfelelő gyerekzárat!esetleg az Ikea nem gyárt ilyet?
Négykézláb ringatózás J

Zulu

Táskavirág J Pelikánfej J Mosógép L
Szerintem ne foglalkozz a megjegyzésekkel ovi ügyben. Minden családban van ugyanis 1 vagy több jóakaró aki mindig mindent jobban tud a gyerekeneveléssel kapcsolatban J És amikor emlékezteted,hogy pl annak idején ők is ugyanazt a hibát elkövették akkor erre az a válasz,hogy ők csak jót akarnak és azt akarják,hogy te tanulj az esetből ne kövesd el ugyanazt a hibát J

Anita

Mellfájásra nekem a kenőcsön kívül az segített,hogy vettünk Avent bimbóvédőt, ez egy olyen szilikon védő amit a bimbóra teszel szoptatáskor így nem tudja kiharapni. Én kb 2 hétig használtam,aztán begyógyult a seb és most már nem kell.

Momo

Zsebzsarnok nagyon édi! Videofilm J

Heni

A bébikompról én is elég sok rosszat hallottam. A Nők Lapja cafén van egy olyan topik,hogy ezt ne vedd a gyerekednek és ott olvastam a bébikompról,ott vannak érvek és ellenérvek is. Esésmegakadályozásra sajna nincs tippem,mert első baba.

Maci_2

Oltás L szegény Roni!a 2 hós oltásnál Artúr is sírt, de aztán hamar abbahagyta.Roni kialudta már magát?

Urszila

Nyaral a család J De te otthon L nem baj, jövőre már biztos te is elméssz velük meg aztán csak eljön az első repülős út is!tényleg a gyerek hány éves korától ülhet repülőre?

Manó 2

A dieta.lap.hu-n van mindenféle kalóriatáblázat. Szerintem a sok folyadék,az egészséges étrend (sok zöldség gyümölcs,barna kenyér,sovány tejtermékek)és az edzés biztos csökkenti majd a kilókat úgy,hogy közben nem csökken a tejmennyiség. Szurkolok!Mi a Budai gyerekkórházban a héten voltunk csípőszűrésen. A körzeti gyerekdokitól kellett a beutaló,TAJ kártya és babakönyv. Be kell jelentkezni előre ,telefonon, reggel 9-11 közt lehet ezügyben telefonálni. Nekem a múltkor azt mondták,hogy júl 29 után szabadság miatt csak szeptben lesz megint rendelés. De azért próbáld meg,hátha mégis rendelnek aug-ban is!Mi 1 órával a rendelés kezdete előtt mentünk (érkezési sorrendben fogadják a betegeket)és mi voltunk az elsők.

Myssnia

Gratula az új altatási módszerhez!csak így tovább!

Évi

Sajnálom a hasfájást,ez nálunk is gond.szurkolok,hogy használjanak a csodaszerek. Valaki írta korábbna,hogy a hasmasszírozás segített,hátha nektek is bejön.

Réka,Elli

Nálunk a családban majd mindenki elvált. Aki nem,az viszont sz.r házasságban él.

Zsuzsi74

Persze,hogyhiányoztál!hogy sikerült a balatoni férj vigyáz a nagyokra nyaralás? Nem volt semmi gubanc? Mikor utaztok vissza Németo-ba?

Zsizsa

Fejvédő nekünk van,mert félek,hogy beveri a fejét vagy kidugja a lábat vagy a kezét.Én olyan hosszút vettem ami az egész ágyat körbeéri és ha azt szeretném,hogy kilásson akkor a fejénél oldalt egy kicsit leengedem. Sterilizáláshoz mi is a Chicco hidegfertőtlenítőt használjuk.

Mindenkinek (megpróbáltam személyre szólóan megköszönni,bocs,ha valakit kifelejtettem)köszi mégegyszer a nyaktornás infókat. Kedd óta itthon tornázunk és ma megint voltunk a kórházban,ahol a gyógytornász félórát tornáztatta. Jól tűrte,csak a végén sírta el magát. Jövőhéten megint megyünk aztán utána hetente 2x.még most nem volt javulás,de bízom benn,hogy idővel lesz.
Azt szeretném kérdezni,hogy szerintetek van-e olyan étel amit szoptatás alatt nem tanácsos fogyasztani mert hasfájást okoz a babának?ha jól emlékszem a paradicsomról írtátok hogy nem szabad?vagy félreértettem és a babának nem szabad paradicsomlevet adni hozzátápláláskor?én még csak szoptatok (még csak 10hetes a baba)és mostanában gyakran fáj a hasa Artúrnak,lehet,hogy a paradicsomtól?
A másik meg hogy a múlt hét óta erősen hullik a haja és az egyik oldalon majdnem kopasz a másikon meg hosszú a haja J szerintek ez normális?
Lehet,hogy mi is veszünk digikamerát,mert eddig nem sok fotónk van. Aki tud segíteni az leírná,hogy milyet érdemes venni és hol? Kb 50ezret szántunk rá és olyat szeretnénk ami legalább 2 megapixeles. Köszi!
A szigeteseknek jó szórakozást és mindenkinek jó hétvégét!
Sziasztok,
Ildi
azur
 
 


bocsi,de nem sikerült mosolygó fejeket beszúrni, J betűk lettek smiley helyett. A nem mosolygó fej helyett meg nem tudom mi lett. Szóval olvasáskor lécci értsétek oda a mosolgyó ill nem mosolygó fejeket!
Ildi
azur
 
 


Franyó,
nálunk is volt néhány ilyen éjszaka(kb. 4-5napon át), de abbamaradt, foga azóta sincs a törpének.Kép

Mókuska,
köszönöm a drukkot nagypapámnak és utólag is részvétem nagymamád miatt.Kép

Én is 180gr CH diétán voltam a terhesség alatt, de hol van az márKép, te azóta is tartod??? mert akkor minden elismerésem.Kép Nekem a hosszú hetek alatt sem sikerült hozzászoknom a 6*keveset elvhez, amint megszületett Bence én újra rendesen ettem, ez meg is látszik rajtam.Kép

Magdi,
ez nagyon jóKép, mi ma megyünk Mosonmagyaróvárra(hosszú7végézni), mert párom és szülei oda valósiak!KépKépKép

Timici
timici
 
 


Timici!
Tudod merre van ott Krisztina major? Esetleg valami közeli utcanév? Hátha térkép alapján legalább nagyjából megtalálnám. Állítólag valami noname földúton kell odamenni.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Hát megint csak pici időm van, így a két program közt nem bírtam megállni, hogy benézzek hozzátok.
Köszi az eleséses vigasztalásokat-hozzászólásokat! A félreértések elkerülése végett: az anyósom nem szólt semmit, ő tök rendes, kedves nő, nagyon szeretem, csak én éreztem hülyén magam, valami idétlen kisebbségi komplexusom van, hogy "biztos mások jobban csinálják, csak én vagyok ilyen béna". Szóval csak gondoltam, hogy gondolja. Kép De igaziból biztos nem, mert jó fej. Kép Jobb, mint az anyám, és ez sajnos komoly. Na de NO panasz! Kép

Egy kérdés: hol van pontosan az az Árkád mögötti játszótér??? Elmagyarázná valaki szájbarágósan? Ha leszállok a metróról, és kijövök ott elöl, akkor merre menjek, át a zebrán, vagy aluljárózni kell?
Ja és: inkább sétálás lesz, vagy inkább pokrócon ücsörgés? Csak mert még vacillálok a kengurus és a babakocsis megoldások között. Kép

Virga,
ez a reklámos sztori nagyon tetszett, még nem láttam a Tomi Kristály reklámot, de jókat rötyögtem a leírásodon! Kép

Manó2,
az nem lehet, hogy Dorkánál is fog-problémák kezdődnek? Jók a képek, Dorka is milyen kis ügyesen négykézlábazik már! Kép

Orsoly,
milyen szer ez a Chamomilla? Folyadék? Hogy kell beadni? Csak mert félek, hülyének néznek a patikában, egy dobozzal, vagy egy üveggel kérjek? KépKépKép Fogacskához gratula nektek! Kép

Nadine, jók a képek, Zsanka nagyon ügyesen emeli a fejét! Kép

Beu, Kangi, babákok gyönyörűek!!! Kép

Momo,
könnyesre röhögtem magam az irományodon, bocsi KépKépKép!!! Szegény Timi recsegő feje Kép!!! Nemsoká Zsebi hatására tovább őszülhetsz, vagy már festetsz? Kép Olyan édes ez a kiscsaj, hogy ihajj. Kép

Pusz mindenkinek
Franyó
franyo
 
 


Márti,
De jó hogy előkerültél!Kép
Nem baj, ha nem tudsz visszaolvasni. Nem vagy egyedül. De legalább néha adj hírt magatokról, hogy tudjuk minden rendben.Kép

Franyó,
Kipróbáltam ma a barilevest. Fincsi, apának is nagyon ízlett. Jövő kedden ilyet csinálok a vendégeknek is.Kép
Nyűgi AnnácskaKép

Csucsuka,
Igazad lehet, majd megpróbálom újra (ha egy kicsit több időm lesz).

Tegnap elfelejtettem: Ronit lemázsálták, 6200 g.
Köszönöm a nevében is a bókokat.
Tegnap oltás után és este lefekvés előtt kapott kúpot, de egyébként nem volt lázas. Talán egy kicsit nyűgösebb.

Zulu,
Táppénz és szabi váltogatva. Gyedet majd később igénylek.

Beu,
Gratula a klímához.

Manó2,
KépekKép Dorka édes.

Timici,
NagypapaKép Ez nagyon nem jó... Jobbulást neki és drukk!!!
Jó utat és hétvégét!
A szülés után már én sem diétáztam. Sőt! Kétpofára tömtem amit addig nem lehetett. Szülés után nem maradt rajtam semmi fölösleg, de azóta szorgalmasan gyűjtögetek.Kép

Évi,
Jobbulást Perta pocijának!

Zsuzsi,
Dehogynem hiányoztok! De tudjuk, hogy nem vagy netközelben. Olyan jó képeket szoktál feltenni.Kép

OFF:
Franyó és aki még jártas ilyenekben...
Az OBIban lehet kapni többek között lehúzható üvegfestéket. Egy szín kb. 1000 Ft. Ez jó árnak számít, vagy a hobbiboltokban olcsóbb?

Azúr,
Te aztán lelkiismeretesen végigolvastál mindent!Kép
Ma reggel szegény Roni (meg persze mi is) lakásfelújítás zajára ébredt (kb. 1 órával hamarabb, mint ahogy szokott). Olyan kis nyűgi volt, nem akart enni sem.Kép Aztán sikerült elaltatni. Utána vidáman ébredt.Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Timici!
Most beszéltem a hugommal, azt mondta nézzetek be oda hozzánk. A telcsiszámom: 06-20-389-2551 csörögjél és megbeszéljük.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Timici,
köszi, akkor várok még türelmesen Kép.

F.
franyo
 
 


Maci 2,
szerintem drága, bár nem tudom, mekkora tégelyről van szó. A Margit körúti hobbiboltban kb. fél éve (akkor jutottam oda utoljára Kép), a nagy flakon volt 840 asszem. A kicsi csak 380, és szerintem az is elég sokmindenre.

Pussz
F.
franyo
 
 


JÉ, ez volt a 600. hozzászólásom Kép.

F.
franyo
 
 


Franyó!
Kijösz a metróból, jobbra van egy zebra, átmész rajta, így az Árkád oldalában állsz. Onnan jobbra elindulsz a 10 emeletes házak felé, de még az első ház előtt balra fordulsz és ott az Árkád és a 10 emeletesek között van a játszótér.
Chamomilla: apró bogyók kis műanyaghengerben.

Hogy mennyit irogatok mostanában, látszik, hogy már jobban alszik Zsuzsi. Kép

Magdi
gallainémagdi
 
 


Manó, Orsoly, Ildi, Virág és Ildi (Azur)!Kép

Köszi a gyors válaszokat!Kép

Én sem nagyon értettem, hogy mire kell a fertőtlenítő, de mivel minden babakelengye listában benne van, gondoltam, biztos van valami értelme, esetleg váratlan helyzetekre, amikor betegség miatt nem szoptathatom, és pohárból kell itatni vagy ilyesmi.

Ildi,
jó a vicc.Kép

Szép napot!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Mókuska, Azur!

Köszönöm szépen a segítséget Kép Kép Kép.
Bízom benne, hogy hamarosan jobb lesz....

Anita
anita77
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?