Új privát üzeneted érkezett!

Krisy:Igen,már igen hamar nekilátott ügyködni,most is azt teszi folyamatosan.Az előbb volt az ebéd,hát alig bírtam megetetni,mert hiába fogtam a kezét,ő csak folyamatosan felállt az etetőszékben és mászott fel az asztalra.Úgyhogy félig állva,félig négykézláb etettem. :lol: Nekem is szokott az ujjamba harapni,nem mondom nem egy kellemes dolog,főleg ha a körömágyba harap. :wink:
Ruhaméretek:74-86,melyikből mekkora a jó.Pulcsiból nem kell olyan nagy,de naciból annál inkább,mert Gerinek a lábai hosszúak nagyon.Cipőből pedig 22-23.Nem tudom mi lesz velem,ha nagyobb lesz. :?:

Blogszín:Maradhat bordó,de világosabb,vagy az is tanuljon meg repülni?És betűszín ötleteket is várok! :D

gerimamy
 
 


Krisy: nálunk is ismert az ujjharapás. Olyan éles a kis foga, hogy hihetetlen. Mi lesz, már fönt is lesz,. és rendesen rá tud majd harapni :shock:

Ruhaméret: 74-80, de inkább 80. Na meg persze a h.lye méretezés, mert az overállja pl. 12 hónaposnak volt írva, de már lassan kicsi, alig bírom belegyömöszölni :roll: Csak a következő már 18 hónaposnak volt írva, azt ugye egy 7 hónapos babának csak nem mertem megvenni, de lehet az kellett volna :roll:
Cipő: 20-as, de ő még nem jár és szerintem egy kicsit nagy is rá, de amíg csak dísz, addig nincs vele baj :lol: Na és nálunk az a baj a gatyókkal, hogy amelyik jó hosszra, annak nagyon bő a dereka. Még mindig nem nőtt bele a 6 hónapos gatyeszokba derékban, de már rövidek. Ő is hosszú lábú vékony derekú :lol:

Gerimamy: hogy érted, hogy tanuljon meg repülni? Hogy lecseréljük? Vagy én vagyok értetlen? :oops:
Lehet ezek azok a kérdések ami miatt szőkének gondoltatok :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
nikole
 
 


Most hívott anyukám, hogy beszélt az ÁNTSZ-es nőcivel és részeredmény van, de még küldték tovább, így nem mondhat semmit :shock: Ez nem úgy hangzik, mintha találtak volna valamit :cry: Most hétfőig idegeskedhetek, hogy mi van. Hát igen, ez az, amikor csak rosszabb a protekció, mert különben hétfőn megtudtuk volna az eredményt, így meg csak aggódom :cry: Persze anyukám nyugtatgat, hogy biztos nincs semmi, csak kontrollálják még, meg hogy nem ismerjük a vizsgálat folyamatát, de én akkor is ideges lettem nagyon.

De ha nagy baj lenne, akkor Marcin látszana ugye??? Nyugtassatok meg!!! Én már csak azt szeretném nagyon, hogy karácsonyra meggyógyuljon.

Na de mára már eldugulok, mert egy kicsit túlzásba vittem az írogatást asszem :roll:

Kép
Kép
nikole
 
 

 
 

Nikole:Nyugodtan megvehetted volna az overált,mert Apa vett Gergőnek egyet Mikulásra,arra 18-24 hónap van írva és sajna kicsi. :cry:

Igen,úgy értettem,hogy szeretnék a sima egyszínű helyett valami szép sablont csinálni.Most Gergő elaludt,miután a kezére húzta a tv-állvány forgatós részét....úgyhogy most megint a sablonnal szórakozom,majd meglátjuk mi lesz.

Különben nyugi,biztos nincs baj,mert szerintem csak azért nem mondott semmit a nő,mert egyszerűen nem mondhat!Nyugi!Nem hiszem,hogy baj lenne,azt észrevennéd!

Apu ma kocsonyát főz...olyan büdi van a házban!Én meg ma nem főzök vacsit,hanem hideg kaja lesz.Paradicsom,paprika,kenyér,mindenki eszik amit talál.Ilyen is kell egy héten 1x.Hétvégén úgyis eszünk főttkaját.De azért a jó kis receptek jöhetnek a blogba,mert hétfőn már főznöm kell! :lol:

gerimamy
 
 


Na ide is elért a hóesés szabályszerűen szakad a hó és már minden fehér, még várhatot volna két -három órát, mert még el kell mennem és utálok hóban vezetni. :(

Akkor megnyugodtam, hogy nem csak a Dávidnak kellenek nagy ruhák , mert már mi is 74-80-as rucikat hordunk. :shock:

Nikole: Szerintem sem kell aggódni a lelet miatt ha valami nagy gáz lett volna akkor már biztos mondták volna Anyudnak.

Nálunk ma a fiúk kedvence lesz rizseshús. :lol:

Gerimamy: Az etetés nálunk is így zajlik minden fontosabb a kajánál és tekeredik kifelé az ülésből. :?

A bordó háttér szerintem is lehetne valamivel világosabb. :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
krisy79
 
 
 


Sziasztok!

Itt is szakad a hó,prcek alatt fehér lett minden!Tök jó!Csak maradna is meg!

Világos legyen a blog,de milyen színű?kék,zöld,sárga,piros,lila.... :lol:

gerimamy
 
 


A párom is azt mondta, hogy ne aggódjak, mert ha valami lenne, azt látnánk a gyereken. És tényleg kevesebb trutyi jön már az orrából, ráadásul egész nap vigyorog, és kacarászik. Szóval nem olyan, mint aki beteg...

Hát ez a háttér dolog jó kérdés, mert ugye én, mint fiús anyuka a kékre szavaznék, de ugye a lányos anyukák mondhatják, hogy inkább rózsaszín :lol: Szóval mondjuk lehetne zöld, bár én nem vagyok zöld párti, de egy szép zöld még jól is mutathat :lol: Vagy ilyen krém színű??? A lilát talán elvetném :lol:

Nálunk a hóesésből napsütés lett, majd iszonyat hideg. Mentem Max-el egy kört, de majd szét fagytam.

Ja, és az etetés az nálunk is külön szám. Vagy odatapasztom az etetőszék tálcájával a székhez, amit persze utál, vagy célozgathatok, hogy két ugrás között ne a földön landoljon a kajcsi :lol:

Kép
Kép
nikole
 
 


Sziasztok!
Itt is leszakadt az ég, hó formájában. Mi mg ma kajcsira ,megyünk, a Sógim tartja a 30. szülinapját. Délután sós rudakat sütöttem, jó sok lett. Leírhatom a receptet, mert pofonegyszerű, de Gerimamy nem hiszem, hogy ilyesmire vársz. :lol:

Hófordulósoknak én is még sok-sok boldogot kívánok!!!

Ruhák: a 74-esek közül már szinte egy sem jó, minden 80-as, de van jópár 86-os is.

Cipő: alig birom beletuszkolni a kis lábát. Olyan rossz, hogy ő még nem tudja lenyomni a sarkát, néha még az ujjai is begyűrődnek. :cry:

Nikole!
Remélem nem lesz semmi, de azért valamit mondhatott volna a nő, hogy pl. nem szabadna mondanom, de nem találtunk semmit. Vagy vmi ilyesmit. De ha vmi komoly lenne, biztos lenne jele Marcin. :wink:

Blogot nem néztem még, nem tudok reagálni rá, de később pótolom!

sch.judit
 
 


Csajok!

Hol is szoktatok interneten vásárolni??? Ami megbízható? Háti hordozót szeretnénk majd tavaszra ha megyünk kirándulgatni, de az új ára 20.000 körül van. A vaterán már 4000-től van, de nincs túl sok, szóval ha tudtok még ilyen oldalt, már pedig tudom, hogy tudtok :wink: akkor légyszi írjátok meg!!!
KÖSZI!

Kép
Kép
nikole
 
 


Nikole: Esetleg tesz-vesz.hu, vagy a babaszobán is van apróhirdetés én már onnan is vásároltam. :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
krisy79
 
 
 


Csajok,csak szólni akarok,ha nézitek a blogot,ne ilyedjetek meg,ez nem a végleges változat!A betűszínek és minden változni fog.Alakítom,ahogy van időm!Egyébként tetszik ez a virágos dolog?

gerimamy
 
 


Sziasztok! Csak gyorsan tudtam beleolvasni amit irtatok. Majd részletesen átolvasok mindent s aztan spurizok vasalni. Biztos gondoljátok ,hogy nem vagyok normális :-( , de csak ilyenkor tudom a nehezebb dolgokat kivasalni amikor mar este nyugi van ( gondolok itt a nappali függönyömre ami jaaajjjj amire kész van, én is ,,kész'' vagyok :-) ) A hófordulos babáknak boldog hófordulot! Nikole! Tuti,hogy nem lesz semmi baj, mert tényleg nem mondhatnak semmit, ez nagyon a lelkükre van kötve tudom mert több ismerösöm dolgozik ilyen munkakörben...s egyébként is lenne más tünete amit a Marcin észrevennétek...tehat nyugodj meg mert a babák átveszik a nyugtalansagot, tudom hogy mit érzel mert én is ugyanilyen aggódós vagyok (a terhességem alatt 5 genetikai vizsgálaton voltam, hiába mindegyik negativ lett, engem az 5 győzött meg. Tehat sajnos én ilyen h...e félős vagyok..)
Gerimamy jo ez a paprika, paradicsom, ki mit talál vacsi! Ez tetszik :-) !
Judit én pofonegyszerű recepteket várok, tehat majd ird le ha van kedved, mert ami neked egyszerű az tuti , hogy nekem bonyolult :-) , sajnos....Kellemes éjszakát a babáknak, mamáknak...puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
rubinita74
 
 


Sziasztok

Én is vagyok ám, csak tele van a t.köm, és nincs nagyon időm írni.
Most hogy úgy néz ki Áron és én is jobban vagyunk, kezdi Zita. Már folyik az orra, prüszköl.. Láza hál istennek még nincs. De a porszívó nálunk is előkerült....Komolyan mondom már 2 hete nem voltam hosszabb időre levegőn. Sem emberek között, csak itthon, és anyuméknál. Kezdek begolyózni... Pedig ma akármi lesz is, kiviszem őket a karácsonyi vásárba, mert én látni szeretném. Remélem Zita állapotán nem fog rontani. Ebédre meg anyumékhoz megyünk, disznóvágás van náluk. Hú de utálom.... De most felmentésem van a gyerekek miatt, csak ebédelni és vacsizni kell menni :lol:


Gerimamy-pár tipp kajához, hátha segít


Próbáltad már a rizseshúst lecsósan? Én imádom. A sima rizseshúst nem szeretem, mert nekem száraz benne a rizs. tudni kell, hogy én nem szeretem a rizst, de lecsósan imádom :lol: Ugyanúgy kell csinálni mint a sima rizseshúst, csak a "háromnegyedig"(szóval még nem teljesen puha a hús) megfőtt pörkölthöz , hozzá kell önteni egy üveges lecsót, meg egy kis vizet, és a rizst is beletenni. Ezzel együtt főzöm, míg a rizs megpuhul. Csak vigyázni kel, nehogy odaégjen :lol: .Szerintem nagyon fini.

Másik nagy kedvencen a carbonara spagetti,ahogy Jamie Oliver csinálja, de ezt bizti ismered. ha nem szívesen leírom. A tésztafőzés ideje alatt kész van, hátránya hogy elkészítés után rögtön kell enni, mert úgy fincsi. lehet melegíteni is , de úgy pont azt az ízt veszíti el, ami miatt finom.

Levesek, amiket akkor csinálok ha gyorsan kell:
Tejfölös gombaleves, tésztaleves anyósomtól, tojásos leves, paradicsom leves, hideg meggyleves.

Kedvenc kajáim:

magyaros szűzérme( más húsból is, nem csak szűzérméből), rakott krumpli, töltött paprika, vadas, lasanja, rántott harcsafilé , tejfölös krumplifőzelék fasírozottal, és még sok minden , csak hirtelen ezek jutottak az eszembe. Hú és van egy nagyon finom vendégváróm, salátának sem utolsó kaja mellé, de én sima vajaskenyérrel is nagyon szeretem. Őzgerincformába kell tenni, majonézes, zselatinos, zöldséges ,gépsonkás cucc. Hát másképpen nem tudom leírni. Fényképem meg nincs róla, de karácsonyhpz én is csinálok. A formából kivéve szeletelhető, nagyon jól néz ki. Na, azért ennek majd felteszem a receptjét, hátha valakinek elnyeri a tetszését.

és most elárulom egy titkomat. Én vettem gyorsfőző kuktát ( nem ugyanaz mint a sima kukta) és abba főzők majdnem mindent. Csirkéből becsináltleves 15 perc alatt van kész. Pörkölt 20 perc. Paprikás krumpli 8 perc, karfiolleves csirkehússal 10 perc+ a karfiol belefőzése, vadas 20-40 perc( hústól függ). Szóval nem mindegy hogy mennyi ideig kell itthon állni a gáztűzhely mellett.... Kari ajándéknak nem rossz. Anyukám is ezt kért, látta nálam, és most ezt vettünk neki :lol: Van esetleg valakinek közületek?

hú, regényt írtam... Most viszont mennem kell, a többieknek is fogok reagálni, csak nem most :wink:

berzkat
 
 


Sziasztok!

WOW,Berzkat!Köszi szépen ezeket a tippeket,ki fogom próbálni a lecsós rizseshúst mindenképpen.De én kíváncsi lennék a spagettire is,ha nagyon máshogy kell,mint a simát.A blogba nyugodtan leírhatod... :lol: És köszike!Továbbra is várom a recepteket,mert nagyon jól jönnek.Örökös kajagondban szenvedek,kitalálni mindennap,hogy mit főzzek,de már lövésem sincs!
A vadast én is imádom,de csakis a nagymamám készítésében!Viszont Lasagne-t még nem ettem,de kipróbálnám régóta,úgyhogy annak a receptjére is pályázom! :lol:
Gyorsfőző kukta,hát ez valammi isteni dolog lehet!Jól jönne itthon is,elbírnám,ha csak néhány percet kéne a konyhában lenni! :lol:
Szeretek főzni én is és nyitott vagyok minden új kajára.
De legfőképpen Gergőnek szeretek főzni,az olyan jó érzés,amikor habzsolja a főztömet!
Ma még jövök,de lehet,hogy csak délután,mert ha minden igaz,ma megyünk ásárolni!

Nikole és Nansy:Bocsi,hogy tegnap olyan gyorsan leléptem MSN-ről,de egyedül voltam Gergővel és felébredt sírva,gyorsan mennem kellett hozzá.Szóval ne hari! :oops:

Gergőnek megint megy a hasa,a kaki pedig pillanatok alatt vörösre marja a popsiját.Éjjel is sűrűn aktívkodik,úgy fel tud ébredni,mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon és képes hajnalig játszani!Jön a foga,nincs mese,lassan nekünk is 4 lesz! :D

Nikole:Téged mindenképpen idevárunk ma,majd jövök én is!
Akíra:Életjel?

gerimamy
 
 


Sziasztok!

Na ideértem, csak itt aludt a párom lánya és a dolgózó ilyenkor az övé, így nem jutottam eddig géphez :evil:

Ezek a kaják nagyon jók, én régen annyira szerettem főzni, és mióta Marci megvan, valahogy akkora kínt látok belőle :cry: Valószínű azért, mert mire nekilátok, addigra felébred, és tuti pont akkor nincs el egyedül, mikor éppen főznék. És én azt nem szeretem elkapkodni. Na és a sütés, hát azt is imádom/imádtam... Nem is tudom mikor sütöttem utoljára :cry: Pedig vissza kellene szoknom, mert annyira hiányoznak a fini sütikék :lol:

Most meg le kellene mennem a kutyával, de ugye szakad a hó, Marci meg még nem teljesen egészséges, de szerintem sokkal jobban van. Már jön vissza a hangja is és az orrát sem kell kell annyit szívni. Szóval lehet felöltöztetem és megmutatom neki a hóesést. Ha tudnám, hogy nem fog ordítani, simán vinném, csak féltem a torkát, nem hiányozna, hogy megfázzon az is :cry:

Gerimamy nekem tetszik ez a levélkés dolog, igaz olyan őszi hangulatú, de tavasszal majd kizöldülnek a levelek :lol:
Sajnálom, hogy Gergő megint nincs jól, mi lehet ez? Csak nem a Rota tért vissza?

Berzkat nem irigyellek, nekem pont elég, hogy Marci beteg, nemhogy ha mind a két gyerkőc. Jobbulást nektek.

Rubinita nekem is halomban áll már a vasalnivaló, úgy nincs kedvem hozzá...

Elvileg este kosármeccs van, de annyira körülményes megoldani, hogy Marcira vigyázzon valaki, és hogy kijussak, hogy már lassan a kedvem is elmegy tőle. Pedig jól esne egy kis kikapcs, mert hogy Marci beteg én is be vagyok zárva a 4 fal közé, már több mint egy hete, és lassan megőrülök :cry:

Na megyek, mert most tökre magam alatt vagyok, és nem akarom rontani a hangulatot. Remélem holnapra már jobb kedvem lesz. Azért később még jövök, legfeljebb csak olvasgatok, ha nem javul a kedvem :cry:

Kép
Kép
nikole
 
 


Na a kedvem nem lett jobb, sőt :twisted:

Átalakítottam a babakocsit teljesen sportkocsivá, hátha akkor a fiatalúr nem üvölt, és élvezi a kilátást. Szerintetek??? :evil: :evil: :evil:

Hát persze, hogy nem jött be. Na mindegy, én már feladom, üvölt és kész. Amint meggyógyul, megyünk ugyanúgy mert én nem bírom ezt a bezártságot. Szerintetek megfázik a toka, ha kint üvölt??? Szinte biztos szerintem :cry:

Ja, és Gerimamy az előbb elfelejtettem, hogy semmi gont a tegnapiért, én is jártam már így, tudod :lol:

És szerintem Nansy nem haragszik meg, ha megírom, hogy jól vannak, csak nagyon el van havazva.

Kép
Kép
nikole
 
 


berzkat: hol lehet gyorskuktát venni és kb mennnyiért?

Ha tudtok jó és könnyen, hamar elkészíthető kajákat, sütiket, légyszi ne tartsátok magatokban.... :lol: :lol:

Kép
gyanixi
 
 


Sziasztok!

Jelentem kész a blog!Tööb legalábbis ma már nem jön ki belőlem! :lol:
Remélem így már mindenkinek tetszik.

Nikole:Remélem jól telt az estéd és megnyugodtál,holnap kereslek msn-en.

Hát,nem tudom,de szerintem is sanszos,hogy megfázik a torka,ha nagyon üvölt a nagyon hidegben...Szegénykém,hogy nem tudja megszokni a kocsit.
Nálunk ma este még a pancsi is elmaradt,mert annyira álmos volt,hogy megetetni is alig bartam,csak úgy,hogy folyamatosan húztam-toltam alatta az etetőszéket.Kemény volt!

Na most megyek,mára már kineteztem magam,úgy érzem elég volt.
Jó éjt mindenkinek!

gerimamy
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok ám én is, csak nem tudtam jönni mostanában, mert párom szerdán ágynak esett (bár ezt azt hiszem már írtam) és aztán csütörtökön se volt még túl jól, majd pénteken már jobban lett de akkor meg én dobtam ki a taccsot! :?

Ugyhogy péntek óta nem maradt meg bennem semmi! Remélem legalább fogytam 1-2 kilót :twisted:
De most már kicsit jobban vagyok! Bár még elég gyenge vagyok! Épp a kis héjába sült krumplimat eszegetem, hátha ez benn marad... :roll:

Ami az egészbe a legrosszabb, hogy péntek reggel elvitték az én kis drágámat, és azóta csak 2x 5 percre láttam! :cry:
De így jobb neki! Nem akarom, hogy ő is elkapja ezt a trutyit! Mert a mostani nátha még istenes, de ha elkapná ezt, hogy alul felül jön belőle...hát ettől szerintem bizti sokkal jobban szenvedne! :cry:
Ugyhogy muszáj volt az ő érdekébe eltávolítani itthonról! De ma este már hazajön az én kis drágaságom! Alig várom! :)

Na de ennyit rólunk! :wink:

Nikole, szerintem ne add fel! Ha jöttök hozzánk majd meglátjuk mit szól Marci Kyra babakocsijához! Mert már mondtam, hogy amikor az ő nagy babakocsiját átalakítottam, hogy teljesen felültettem és átfordítottam és sporttá tettem az nem jött be neki, de ez a sport babakocsi ez igen! Ezt imádja! Ugyhogy ez még egy utolsó esély ! Ne add fel! :wink:
A torka szerintem megfázik ha üvölt ebbe a hidegbe... :?

Örülök, hogy Nansy jól van akkor! Remélem hamar tud jönni :)

Na most mennem kell...majd még jövök és visszaolvasok ha lesz időm! Csak hát tudjátok 2 napos ágyba fekvés után szalad a lakás... :?

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!
Cyak gyors bekukk, mert itt is szalad a lakás, pedig én még beteg sem voltam! :evil:

Tegnap szülinapon voltunk, jó kis vendéglős program volt. "Anyósom" 50. szülinapját ünnepeltük. (azért az idézőjel, mert az igazi anyósom meghalt 3 éve, Ő Após élettársa :arrow: de már írtam erről asszem) Balu-kapitány nagyon élvezte, mindenki őt cincálta, nem is aludt csak 20 percet.

Este meg elmentünk szánkózni. Tök jó volt, bár azt hiszem Apának és nekem jobban tetszett, mint a főszereplőnek. Ő csak halványan mosolygott és nézett nagy szemekkel.

Nikole!
Szerintem is megfázik, ha sír a hidegben. A tesóm ezért dugott mindig cumit a kislánya szájába. Ez nálunk esélytelen lesz, mert ugye a cumitól öklendezik, nem is lehet a szája közelébe tenni.

Akíra!
Fúúúú, akkor nem irigyellek! De neked megvan a 'böjtölés' karácsony előtt, jövő héten ehetsz amennyit akarsz! :lol: :lol: :lol:
Azt elhiszem, hogy várod hogy hazajöjjön Kyrus, szerintem mindenki megőrülne ha ilyen sokáig nem láthatná a gyerkőcét!

Na, most megyek, mert tényleg takarítani kellene. Majd később még benézek!

sch.judit
 
 


Sziasztok!

Végre Akíra!Örülök,hogy végre itt vagy,de annak nem,hogy ilyen betegek vagytok.Nagyon rossz lehet Kyra nélkül,nem is tudom,hogy bírod!

Megvolt ma a vásárlás.Zebrát nem kaptunk itt sem (Auchan),úgyhogy majd januárban megint utána nézünk.A mamiék vettek neki olyan tologatós-húzós autót,mi meg egy kószó-mászó babadobot.
Kapott szánkót és délután már ki is vittük.Nagyon élvezte,tapsolt ezerrel.Képzeljétek,én úgy meglepődtem,mert az Auchan-ban odajött a Gergőhöz egy kislány és megsímogatta.Kivettem Gergőt a bevásárlókocsiból és leállítottam a földre.A kiscsaj meg elkezdte ölelgetni,símogatni...Azt mondja a kislány a Gergőnek: ,,Mondd már meg nekem,hogy téged hogy hívnak"! :lol: Egyással szenben álltak és teljesen egyforma magasak voltak.Hát ezen döbbentem le,mert megkérdeztem a kislány apukáját és mondta,hogy 2 éves és 3 hónapos. :shock:

Hoztam nektek képeket,de a blogba is teszek,mert már olyan régi ott az a Mikulásos utolsó kép.Mindenkitől szeretnék új képeket látni,kíváncsi vagyok a babókra! :D

Ja és Nikole:Akkor örülök,hogy nem hari. :lol:

Kép Mamival Kép Apával Kép Kép De érdekes ez a vízleeresztő,látom benne magamat! Kép Apa cipősdobozával nagyon jót lehet játszani!

gerimamy
 
 


Megirígyeltem tőletek a takarítást, ezért nem voltam ma...

Gerimamy jól megdolgozhattál a bloggal, minden elismerésem a tiéd. Olyan jó ez a szánkós dolog, remélem mi is megyünk majd még télen. Na és az a pakolós! Édes nagyon!
A nővérem kislánya több, mint egy évvel idősebb Marcinál, de majdnem egyformák. A ruhájuk már egyforma, és ha Marci tudna állni, akkor nem sok lenne köztük a különbség. Kb. 5 cm.
Ja, és az este végül tök jól alakult, mondjuk most megint nem túl jó híreket kaptam az elkövetkező pár nappal kapcsolatban, de nem hagyom hogy elkedvetlenítsen :wink:

Judit, nincsenek szánkózós képek??? Biztos nagyon édi volt Balázs is!

Kép
Kép
nikole
 
 


Hahó!

Nikole:Nagyon örülök,hogy jól sikerült a dolog! :D Ne is hagyd,hogy elvegyék a kedved.Babázz nagyon sokat.
Ja és megint elkerültük egymást! :roll:
És tetszik is a blog?Majd még szeretnék kisebb változtatásokat,de az még a jövő titka,hogy mikor...

Felteszem a képeket az ajándékokról.Olyan vagyok mint egy gyerek,nem bírtam megállni,hogy ne bontsam ki.Ezt a fajta játékot ajánlom mindenkinek,nagyon jó stabil és értelmes dolog!


Kép Kép Ilyen,mikor még nem tud járni (járássegítő) Kép Ilyen,mikor már tud járni (toló-húzó kocsi) Kép Lehet benne hurcolászni a kedvenc tárgyakat

Na jó,mára befejeztem,mert még a végén engem is fotómániásnak hisztek!A dobról már nem is teszek fel....

gerimamy
 
 


Sziasztok

Végre nekem is több időm lesz... Áron már ment oviba, úgyhogy lesz időm több mindenre, pl. takarítás. Én nem kaptam kedvet tőletek, csak hát kell. :lol:

Én már úgy várom a jövőhét hétfőt , mint egy gyerek. Bár sajna nem sokáig fogom élvezni a karácsonyfát, mert karácsony másnapján elutazunk 1 hétre. Pedig annyira szeretem, de ilyenkor tudunk csak elmenni síelni úgy, hogy anyósék is jönnek, meg még egy barát család. Így ha velük megyünk, még én is tudok síelni, mert van aki bevállalja Zitát és Áront. Bár Áron remélem már síelgetni fog :wink:

Gerimamy
De jó nektek hogy ekkora hó van. Nálunk alig van, szánkózni sem lehet. Szegény Áron alig szánkózott még életében. De Ausztriában majd bepótoljuk a jövő héten. :lol:
És tetszik ez a járássegítő.
Ja, és a blog szerintem tök jó lett. Ügyi vagy!

Akíra
Remélem már jobban vagytok, és Kyra is hazamehetett végre.

Nikol
Veletek mi van? Van már eredmény?

berzkat
 
 


Berzkat örülök, hogy Áron meggyógyult és remélem most már senki sem kapja el ezta fránya kórt!
Marci már jobban van, alig kell szívni az orrát, és akkor is inkább ilyen fehér vizes cucc jön, nem az a sűrű sárgás. Már bocsi :oops: A hangja még rekedt ugyan, de legalább már van. Eredmény majd dél körül lesz, de már nem aggódom, elvégre meggyógyul lassan. Ha az is negatív akkor csak felhívom a dokit, nem viszem a többi beteg közé, még a végén ott szed össze megint valamit.

Tök jó, hogy mentek síelni, mi is akartunk, de végül elvetettük, mert most nem állunk úgy, de nyáron dupla nyaralást szervezek. Remélem összejön :roll:

Gerimamy jó nagyon ez a járássegítő, néztem én is, csak mi a keresztlányunknak vettünk hasonlót, és azt mondta sógornőm, hogy odaadják majd. Így maradt a kisautó, bár az a fajta járássegítő kisautóvá is alakítható, de ennek akkor sem tudtam elenállni :wink: Persze én még nem bonthattam ki, de a mienk leglább látszik dobozban is... Néha szoktam zenéltetni magamnak, elvégre meg kell nézni néha, hogy működik-e...
Tegnap sajna gyorsan leléptem, mert a párom későn jött, ismét :evil: , és így rám maradt minden esti Marcis teendő. De azzal nyugtatott, hogy ez a hét már nem olyan lesz. Hát kíváncsi vagyok rá... Már csak attól félek, hogy az ünnepek alatt többet lesz ugyan itthon, de mi van, ha pont akkor dől ki a fáradtságtól. Nade hátha nem.

Kép
Kép
nikole
 
 


Sziasztok!

Berzkat:De jó nektek,hogy mentek,ott majd kikapcsolódtok rendesen.
Örülök,hogy tetszik a blog!Nekem meg a ,,titkod" tetszik! :D

Nikole:Ne is aggódj,bizti nem lesz semmi gond,főleg így hogy már gyógyul.
A miénk nem látszik a dobozban,ki kellett bontsam,nem bírtam megállni.Rosszabb vagyok,mint egy gyerek.Össze-vissza zörgettem én is,meg tologattam...Alig várom,hogy Karácsony legyen!

Gergő az éjjel megint vicces kedvében volt.Felkelt 3-kor és azt hitte,már nem kell aludni.Végül köztünk aludt el a nagyágyban,onnan vittük vissza a kiságyba.

Most nézem,tegnap tényleg sok képet tettem fel! :oops:
Na mindegy,remélem nem bánjátok,legközelebb már csak a karácsonyi fotókat teszem fel,azt is a blogba.

Jaj és akartam kérdezni,hogy az IWIW-es ,,klubba" nem tesztek fel képeket?

gerimamy
 
 


Sziasztok

Na mára már jobban vagyok lement a dagi a fogamról :D szóval innentől én is vagyok ámmmmmmmm!

Dorina ma nagyon jó kislány volt este 8-tól rggel 8:30-ig aludt hát ilyen még nem volt, remélem nem csak egyszeri alkalom volt. Bár már próbáltam szoktatni arra hogy ne 6-6:30 körül keljen mert én ezt nem birom :oops: ezek szerint kezd sikerülni? :lol:

Gerimamy
A blog nagyon szép lett, ügyi vagy nagyon!!!!!
Na és ez a tológatós játék is nagyon szupi mennyi volt???
A képek is nagyon édik Geriről bár nálam a cipősdobozos a nyerő :D
Dorina is imádja a dobozokat annyira édik ahogy elvannak vele ....

Akira
Remélem már jobban vagy! Biztos nagyon rossz volt Kyra nélkül.De jól tetted hogy elvitted mert 1 beteg anyánál már csak a beteg gyerek a rosszabb :?

Kébzeljétek mi is rendeltünk naptárt karira a mamáknak nah meg persze megunknak remélem holnap már itt is lesz....

Na lépek gyorsan főzni, majd jövök
addig is SZÉP NAPOT NEKTEK!!!!
Vendég
 


Sziasztok! Remélem jobban van már mindenki... a beteg babáknak, mamáknak gyógyulást! Jó a blog ügyes vagy nagyon Gerimamy! Bacsbern de jo nektek...mikor fogok én addig aludni, ügyes Dorcibaba...Lányok tetszik ez az ajándékkibontos dolog...én is ilyen vagyok... Nikole! Remélem jó hirt kapsz az eredményekről, s megnyugodhatsz...Berzkat! Sielés!
Szupi...nekünk most az idén kimarad...még Ruben picike, de a nyarat már tervezem :-) / Szerintem nem Nikole szőke, hanem néha én /... Itt nem esett a napokban egy hópehely sem, csak nézem a havas képeket...nagyon jók...Akíra! Remélem jól vagytok mar...Judit! De jo ti is szánkóztatok...küldjetek ide is kis havat...Nansy? Merre-merre? Csajok! Ti hogyan kezelitek ezt az adománykérő dolgokat? Mert folyamatosan jönnek...Mappa a kezükbe, fénykép, igazolvany stb...Ne gondoljatok fösvénynek, persze ,hogy adok...De félek, hogy sokszor hiaba...nem tudom mit tegyek... Ti hogyan kezelitek ezt?

Rubinita

Kép

Kép
rubinita74
 
 


NEGATÍV!!!!!!!!!

Hívtam is a dokinénit, hogy akkor én inkább nem vinném a betegek közé, és mondta is, hogy ne is vigyem. Már csak pár napig kell adni este a Fenistil cseppeket, a Sinupret már nem kell, és az orrát szívni kell ugyan, de nem sokáig már remélem! Szóval ennek most nagyon örülök, ráadásul hívott párom, hogy lehet 4-5 körül itthon lesz. Hát ez mostanában nagyon jó hírnek számít!!!

Megyek is majd, vagy megyünk. még nem tudom, a városba, mert magamba kell szívni egy kis karácsonyi hangulatot :lol:

Ráadásul apukám most hívott, hogy anyukámnak vegyek valami parfümöt a nevében karácsonyra. Mindig ez van, de legalább most nem két nappal előtte szólt, hanem 1 héttel. Nincs valami ötletetek egy 50 feletti nőnek??? Milyen parfüm illik hozzá?
Persze az, hogy az unokáját nem látta három hónap alatt csak egyszer az persze nem számít, de ha kell, én ugorjak rögtön :twisted: Nyáron járt nálunk utoljára, pedig kb. 15 percre lakunk gyalog, kocsival már inkább nem is mondom, hogy mennyi :cry:

Na jól kidühöngtem magam...

Bacsbern örülök, hogy jobban van a fogad!!! Épp itt az ideje, elvégre egy hét múlva karácsony! Annyira hihetetlen! Fel is kellene díszíteni a lakást, mert nemsokára szedhetem le, és még fel sem tettem...

Rubinita én nem szoktam adni senkinek. Vessetek meg ezért, de egyszerűen úgy vagyok vele, hogy ha egy valakinek adok, akkor már mindenkinek kellene, mert különben igazságtalan leszek. És annyi azért nekünk sincs, hogy mindenkinek adjak. A másik amit te is írtál, hogy nem tudhatjuk, hogy tényleg oda kerül-e, ahová szánjuk...
Sajnálom én is a rászorulókat, tegnap pl. a szolnoki kutyamenhely állatait sírattam meg, mert a párom ott forgatott Kutyák karácsonya címmel. Hát ahogy elmesélte, hogy mit látott, én sírva fakadtam. De én egy eszement kutyabolond vagyok... Szóval meg is beszéltük, hogy jövőre, ha Marci nagyobb lesz mi is elmegyünk és viszünk kajcsit a kutyusoknak, és ha lesz kertesházunk, akkor onnan fogadunk örökbe egy házörzőt, mert Max ugye elég vicces házörző lenne :lol:

Kép
Kép
nikole
 
 


Gerimamy csak hogy a cipősdoboz milyen jó játék :lol:

Kép Kép Vajon miért mondta anya, hogy ezt nem szabad?

Kép
Kép
nikole
 
 


Nikole... jó hir... nagyon aranyos Marci a képeken...Parfüm...Én ezeket szoktam ajándékozni az én mamámnak...Lágyan elegáns, finom, tartós ,egyedi / nem tucat / illatok: Chacharel Noa Perle, Blgary Rose Essentielle, Chanel Coco Madamoiselle, Valentino...Remélem tudtam segiteni...

Rubinita

Kép

Kép
rubinita74
 
 


Sziasztok!

Rubinita:Jó hallani felőletek!Örülök,hogy jól vagytok!Köszi a blogos dícséretet,örülök,hogy neked is tetszik!Ha tudsz,küldj ám még képeket és feltesszük!

Nikole:Marci olyan ari,imádom a mosolyát! :D Na,látod,hogy negatív az eredmény!Most már mehettek lassan ti is szánkózni.

Bacsbern:Végre te is itt vagy,remélem mostmár minden nap jössz!
A játék 14 ezer volt.Ugye teszel fel képet a naptárról,ha kész lesz?
Na és persze köszi a blogos dícséretet neked is.Azért piszkáltam ilyen sokat,hogy mindenkinek jó legyen!Ezért nagyon jó érzés,hogy látom,megérte.

Ma töltött paprikát főztünk és abból adtam ebédre Gergőnek is.Nagyon ízlett neki.Mártogattam a szaftból is külön kenyérkére.

Mi mindjárt megyünk szánkózni,de később még jövök,már Apa is itthon van,lesz időm.

gerimamy
 
 


Csak 1 percem van...

Köszi Rubinita az ötleteket, de mivel az igazi ajándék egy gáztűzhely, így csak egy egyszerű 3-4000 Ft-os parfümre gondolt apukám, szóval megoldottam a dolgot már ma.

Kép
Kép
nikole
 
 


Halihó!!!

Nikole!
De jó!!! De jó!!!
Akkor most már nem kell idegeskedni! Mehettek szánkózni Ti is, feltéve ha lesz még hó!
Képeket mi nem csináltunk, mondjuk már 6 után mentünk és 9 után indultunk haza. Persze nem ennyit szánkóztunk, elmentünk a barátainkhoz pizzázni. (nesze neked fogyókúra :oops: )
Cipősdoboz: jó!!! Én is rájöttem, hogy a legegyszerűbb tárgyakkal tud a legjobban eljátszani. Balázs mostanában főzni szokott: kipakolja a szekrény alját és a lábasokkal, műanyagokkal, kanalakkal olyan édin elvan. :D

Berzkat!
Ez a gyorskukta engem is érdekelne, nem tudom milyen. Nekem csak sima van, de azt sem túl sűrűn használom. És az árát is írd meg légyszi.
Jaj, a sielést ne is említsd! Nagyon szeretnék menni én is, de idén (is) kimarad. Talán jövőre. De mi is valamelyik nagyszülőkkel szeretnénk menni, hogy Balázst kicsit le lehessen passzolni. Szóval irigy-irigy-irigy!!!

Gerimamy!
Nagyon jó a blog! Hihhhetetlenül ügyes vagy! Nekem még az is gondot okoz, hogy írjak bele, de már jobban megy mint régen! :lol:
Jó kis játékot vettetek Gergőnek. Mi egy vonatot vettünk (bocs, már lehet írtam), aminek a végébe bele tud kapaszkodni és nem borul fel (remélem).
(Már csak a táblába szeretnénk bekerülni, de ezt lehet Akírának kell már írnom?)

Rubinita!
Nálunk szerncsére nincsenek adománygyűjtők. De a 3. után szerintem én is megunnám őket. Meg ez az, hogy nem tudja az ember, hogy tényleg oda kerül-e ahová te szánod a pénzt.

Bacsbern!
Örülök, hogy jól van már a fogad. És mit főztél végül? Mert nem írtál azóta! :lol:

Csajok!
Ti miket fogtok (ha fogtok) sütni karira? Nekem nincs sok ötletem. Egy ostyalapot tuti megtöltök, mert a nagymamáméknak is szoktam sütni és abból jó sok lesz. Meg gyümölcskenyeret terveztem. Főznöm nem nagyon kell majd, mert szeneteste halászlé lesz, az meg ugye férfidolog. Első nap Anyukámékhoz megyünk, 2. nap meg szerintem Apósékhoz. Úgyhogy rám a sütés marad.

Akíra??? Krisy??? Nansy???

sch.judit
 
 


Hello!

Judit:Én,most,hogy így kész a blog,valószínű újra nekifogok a táblának.Akíra most beteg,meg minden,nem akarom rásózni.
De akkor megtervezek gyorsba egy újat,ahogy lesz időm és akkor készítem.Csak egy kérésem had legyen mindenkihez!Lehetne,hogy csak havonta frissítenénk?Úgyis mindenki csak akkor méri a babót álltalában...És kérdezném,hogy akkor lehet a blogba tennem?Mert oda sokkal jobb feltenni,nagyobbat enged....
Na,jó én mostmár megyek,mert késő van,Apa is megy reggel dolgozni,meg lehet hajnalban megint kelünk és ha nem fekszem le időben,akkor igencsak rosszul fog esni felkelni.
Holnap majd reagálok,de most páááááááá mindenkinek! :D

gerimamy
 
 


Sziasztok!

Vagyunk mi is csak eléggé el vagyok havazva, mert betegek is vagyunk meg nekünk vállalkozásunk van és most megy a leltár aztán a párom már nem nagyon bírja egydül ezért morcos, ideges és már én is kezdek kikészülni. A karácsonyi dolgokkal meg még sehol sem vagyok még azt sem tudom mit fogok főzni, sütni és hogy mikor?
De elég ennyi panaszkodás.

Dávid szegénykém meg van fázva és ráadásul elindult a fogacskája is a jobb felső egyes már látszik de még nem szakította át neki az ínyét és ma még én is megyek fogorvoshoz. :(

Gerimamy nagyon jó lett a blog és nagyon jó ajándékot vettetek Gergőnek. Én gulliverben semmit nem kaptam amit akartam. :( Csak apróságokat vettünk neki (pl. szobahinta, rágóka) de ezeket szerintem majd névnapjára kapja meg. :lol:

Nikole: Örülök, hogy Marcinak negatív lett az orrváladéka úgy mondtuk, hogy nem lesz semmi gond. :lol: :lol:

Akíra nektek is jobbulást kívánok remélem már Kyra otthon van és jól megdögönyözheted. :lol:

Sch.Judit köszi a hiányolást jolesett. :lol:

Képzeljétek, milyen pechünk volt megtaláltuk álmaink házát, de mondta a tulajdonos, hogy már két hete veszekszik rajta két pasi és tegnap estig kell dönteniük, hogy megveszik-e vagy sem de szerinte nem fognak megegyezni és akkor a mienk. Erre tegnap este hivott az ügyvéd csajszi, hogy sajnos megegyeztek. :( :(
Úgyhogy párom most ezen is ki van akadva, hogy ilyen jó vételről lecsusztunk. :(

Most mennem kell mert felébredt, ma már nem leszek mert ma a nagyi fog vigyázni Dávidra (persze ennek az az ára, hogy holnap vihetem vásárolni az anyosomat :evil: ) én meg megyek dolgozni. :(
De amint tudok jövök...........

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
krisy79
 
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem voltam, de ugye mint mondtam beteg voltam, meg most tegnap kihúzták a második bölcsesség fogamat, és hát elég sz.rul vagyok...
Az előzőre mondta a doki, hogy az a nehezebb, és rosszabb, tehát azzal kezdi, az tényleg nehezen adta magát, de gyorsan és szépen gyógyult, már nem is értem (az volt 6.án) a tegnapi meg nem nézett ki olyan nehéznek, de a végére ez lett a 100%rosszabb....4 gyökere volt, mind a 4 90fokba aláhajlott a másik fogam alá, és amitől a legnehezebb lett az meg az, hogy a fogam végére az ínyemen belül nőtt még egy! Tehát akkora volt a fogam mint a hüvelykujjam! :shock: És 4 öltéssel varrta össze a nő! :shock:
Ugyhogy most 10 napig nem emelhetek, nem hajolhatok, nem ehetek csak pépeset! Hajrá hajrá 9 kilós kicsi lányom, hajrá hajrá karácsony !
Ugyhogy most 1 napig itthon volt a gyerek, most megint megy a nagyszülőkhöz erre a hétre amíg párom dolgozik, hisz én nem tudom ellátni....pénteken kapom vissza! Na persze most megyek hozzá minden nap, és vele leszek, csak ellátni nem tudom, de legalább látom...
Szóval ilyen szinten ez jobb mint a multkori, csak borzasztó hogy másra vagyok utalva.... :cry:

Megyek visszaolvasok kicsit!

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Gyors leszek ismét, mert mennem kell nekem is lassan, mama jön vigyázni Marcira.

Köszi Gerimamy a Marcis dícséretet, hát engemis levesz a lábamról mindig! Most épp a szemöldöke van bedagadva, mert lefejelte a széket, de annyira jól áll neki :lol:
Szerintem elég a havi táblafrissítés, mert azért olyan sokminden most már nem történik a gyerkőcökkel hetente.

Judit én épp tegnap jutottam oda, hogy elővegyem a sütis könyvet. Kár volt... Annyi mindent megkívántam belőle :lol: Én egy Mascarpone rolád nevű sütit néztem ki, nagyon jónak tűnik :wink:
Persze a párom közölta, hogy azon az oldalon mind a 4 süti tetszik neki, úgyhogy megcsinálhatom mindet. Na azért azt mégsem :lol: Főznöm nekem sem kell, mert azt a nagyszülők megteszik helyettem :D

Krisy ápolgasd szegény Dávidot, hátha karácsonyra meggyógyul. Én is úgy vigyázok, Marci nehogy visszaessen. Álmaitok házát pedig sajnálom nagyon, milyen szép karácsonyi ajándék lett volna, ha sikerül megvennetek.

Akíra jobbulást, a többit már tudod :wink:

Kép
Kép
nikole
 
 


Na most megint itt vagyok....írtam egy csomó mindent és elszállt....olyan szinten vagyok ilyenkor mérges, hogy azt el se tudom mondani!

Lényeg...

Jók a képek, a szánkózós meg a fürdős is, de nekem is a dobozosak a kedvenceim, Kyra is nagy dobozoló, csak nekem nem képem van róla, hanem videóm, azt meg ugye nem tudom ide feltenni :D

Berzkat irigylem a teleléseteket! Már persze nem a telet meg a síelést mert én azt utálom, hanem azt hogy kikapcsolódtok egy kicsit! :)
És örülök, hogy Áron megint jól van, és ment oviba, így egy kicsit többet látunk mi is :D

Nikole remélem most már ebbe az évbe többet leszetek akkor együtt, és a negatív eredmény miatt ugyis most már mehettek a szokásos nagy sétáitokra, és így talán már hármasba is :)
Max mint házörző :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Tényleg vicces, de cuki :P

Judit, hát egyszerű tárgyak és a játék! Hát Kyra nagy ívbe hajítja el a játékát ha megszerezheti mondjuk a cumisüveg kupakot, vagy a popsikrémet, vagy a fakanalat, merőkanalat, vagy a kiskanalat...na az az egyik gyengéje :D Szóval hiába veszek én neki több ezer forintos játékot, neki ugyis az kell ami nem játék :P

Krisy, kitartás a fogorvoshoz, és sajnálom a házat! De én csak azt tudom mondani, hogy hidd el, ha az a tietek kellett volna hogy legyen akkor most az lenne! De valamiért nem így lett! Valószínűleg ennél egy sokkal jobb lesz nektek :) És nem lesz miért siratni ezt a házat! :wink:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sokan kérdeztétek ezt a gyorsfőző kuktát. Itt megnézhetitek hogy hogy néz ki, meg hogy mennyibe kerül:

http://www.extratelgsm.axelero.net/ivy. ... BB2D9.html

Nekem ilyen van:
Fagor Rapid-Express

berzkat
 
 


http://www.ebolt.hu/category2768.html
itt is megnézhetitek, talán itt olcsóbb, de azért aki venni szeretne, az nézzen körbe a neten, mert én nem néztem az árakat, csak megkerestem az enyémet :lol:

berzkat
 
 


Képzeljétek Marci tényleg nemsokára feláll. Anyós volt itthon, és addig gyakoroltatta, hogy hogyan kell a kiságy rácsát megfogni, míg fel is húzza magát. Persze a teljes felálláshoz egy kicsit még segíteni kell, de ha már áll, akkor szépen tartja magát. Még két délelőtt mamázni fog, mert annyi a dolgom, így lehet péntekre már jár is a gyerek :lol:

És olyan ügyi, tegnap és ma is voltunk sétálni végre másfél hét után, és tegnap kb. 5 percet aludt a kocsiban és a többi 40 percet nézelődött, mondjuk a végén már nagyon fogytán volt a türelme, de még időben hazaértünk, és ma is nézelődött, majd félig ülve elaludt, kb 20 percet, majd sírva ébredt ugyan, de gyorsan megnyugodott. Nem is kellett kivenni. Mondjuk az én torkom lehet megfázott, mert végig "énekelgettem" neki hazafelé, de a lényeg, hogy így kibírta! Csoda büszke vagyok rá. Mondjuk már volt pár ilyen sétánk, és csak vissza kellett térnünk a "hasonsétához" :cry:

Hát Akíra, tényleg jó lenne ha az ünnepek alatt tudnánk együtt is sétálni nágyesben, mert ugye Max sem maradhat ki a jóból :lol: Csak a páromnagyon rosszul viseli, hogy ordít a gyerek a babakocsiban, össze is ugrunk mindig rajta. De mikor ott van, legalább ciplei helyettem :roll:

És igen, nálunk is a lábos, fakanál, műanyag doboz, dvd tokok, locsolókanna, fém kiskanál - gondolom a hideg jó az ínyének, és persze Max játékai a befutók. Felesleges a sok drága játék, nekünk is van, hogy napokig nem nyúlunk hozzá viszont a lakást szétpakolja :lol:

Berzkat nagyon jó ez a kukta, megnéztem. Lehet nekem is kellene egy ilyen, bár én most egy mikorhullámú sütőre gyúrok. Az enyém annyira gagyi :roll: De utána lehet jön a kukta, mert ténlyeg nem mindegy mennyi idő alatt készül el a kajcsi. És ebben mindent lehet főzni? És még annyi kérdés, hogy mekkorát érdemes venni.

Kép
Kép
nikole
 
 


Nikol
Marci nagyon ügyes. Lehet holnap a mamával már eléd sétál :wink:
És lehet hogy Marci tavasszal/nyáron már nem fog sírni a kocsiban. Most télen, Zita sem bír 1/2-1 óránál többet a kocsiban. Utálja ezt a nagy bundát amit ráadok :lol: . Nem tudnak benne rendesen mozogni. Lehet most már inkább Marcinak is ez a baja, nem is a babakocsizás.

Akíra
Te egy "fakír "vagy. Most karácsony előtt teljesen lenullázod magad a fogaid miatt. Még jó hogy ennyire mobilis nagyszülők vannak, akik tudnak és hajlandóak is segíteni. Ez így egyedül elég gáz lenne.
Vagy lehet te is azért csinálod ezt mert fogyókúrázol mint én? Hát elég sajátos módját választod :lol: :lol: Én is, mert nem bírom ki hogy ne egyek :lol: :lol: Felpróbáltam a síruhámat, amit Áron 1 éves korában vettem, hát....elég passzos a gatya. Lehet síelésnél leugrik rólam :lol: :lol: .

Mennem kell, Zita felébredt. Visszaaludt

A kuktáról annyit, hogy én elég sok mindent főzök benne. Nincs olyan nap hogy ne használnám.gulyásleves, pörkölt, csülkös kaják, becsináltleves, vadas, amikor gyorsan kell akkor húsleves is. persze azért a főzeléket nem ebben csinálom :lol: . De ami husos leves, vagy kaja, és nem sütni kell, azt mindent. Bocs ha sokat írok róla, nem reklámozni akarom, nincs belőle részesedésem :lol: Csak látom elég sokatoknak felkeltette az érdeklődését. Én sem akartam eleinte használni, de aztán kipróbáltam. Azóta nem lehet róla lepattintani.... :lol:
Méret? Hát attól függ hény főre főztök. Én általában 6-8 főre főzök, ehhez van egy 10 l-es kuktám, és van egy 6l-esem. A 6 l-esben főzöm aleveseket, a 10-eset csak csülök főzés, csülkös bableves, meg ilyenekhez használom. Szerintem ha 4 főre főzöl, akkor kb 6-8 litereset vagyél. Kevesebbet lehet benne főzni.

berzkat
 
 


Sziasztok!

Nikole:Itt is garatulálok!Bizti feláll mostmár magától is,napok kérdése.

Berzkat:Irigykedem a kuktádra,lehet én is beszerzek egyet.

Ez a fakír dolog tetszik!Akíra a Fakíra! :D (bocsi,csak vicc)

gerimamy
 
 


Sziasztok! Persze ,hogy elvagyok maradva az ajándékokkal...ismét.../már nagyrésze megvan...de még nem teljes a lista... na de megoldom/... RUBEN MA 4 HONAPOS ... Kellemes napot mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
rubinita74
 
 


Sziasztok!

Rubennek nagyon boldog hófordulót kívánok! Már ő is milyen nagy fiú :) Lassan jön a forgolódás meg a felülés :)

Fakír...hát igen, nem a legjobb ez a karácsony elötti időszak, de nem jószántamból csinálom! Elhihetitek! Annyira szeretnénk már nekilátni a kistesónak, és ezért mindent meg kell tennem, és nem vagyok hajlandó 9 hónapig fájó foggal szenvedni! Ugyhogy most kellett! Nem volt választásom! Egyébként meg nem tudtam, hogy ez most 10 napig így lesz! A másik fog amit húztak az is elég nagy volt, de azt nem kellett varrni és semmi ilyen komplikáció nem volt, avval 24 óra volt a várakozási (nem emelős, nem evős) időszak, ezért vállaltam be még gyorsan ezt a fogat is! Mert a 2. napon (igaz a másik oldalon) de már simán ettem! Most viszont, hogy ez ilyen brutál volt ezért 10 nap! Hogy nehogy felszakadjon, és műteni kelljen! Szóval ha ezt egy jövőbelátó mondja nekem, hogy ez lesz, hidd el én se ugrok neki karácsony elött! Hisz imádok enni :oops: :oops: :oops:
Dehogy akartam én gyerek nélkül böjtölni! :? :evil:

De azért ez a fakír dolog jó volt! :lol: :wink:

Ja, és a hab a tortán? Ma kéne mennem a normál fogdokihoz, hogy a gyökérkezelt fogamat betömje normál töméssel, mert ugye most csak az ideiglenes van benne! Hát nem tudom hogy lesz ez! :roll:
Rendesen ki se tudom nyitni a szám! Nemhogy ott tátogjak! :shock:
Na majd meglássuk.... :roll:

Ez a kukta jól néz ki...csak én annyira nem tudok mit kezdeni a kuktákkal, még a simát se tudom használni! Frusztrál, hogy sípol meg fel akar robbanni....félek tőle... :oops: :oops: :lol:
Szóval azt hiszem én álmodok egy ilyenről, és messziről irigyellek majd titeket hogy gyorsan főztök :lol:

Marcinak meg hajrá-hajrá nagyon ügyes! Tavasszal majd együtt sétálgathatnak kéz a kézbe a kis menyasszonyával :wink:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Jöttem elújságolni,hogy MEGVETTÜK A ZEBRÁT!
Végre volt egy üzletben,a Székesfehérvári Brendonban.
Most örülök,mint majom a farkának!Természetesen ezt sem bírtam ki kibontás nélkül és ráadás még a gyerek is kipróbálta.De legalább látom,hogy tetszik neki.Karácsonyig elrakjuk,addig nem kapja meg.

Kép Kép

gerimamy
 
 


Akíra! Köszönöm szépen Ruben nevében is...aranyos vagy... Nyugalmas, jó éjszakát a babáknak....

Rubinita

Kép

Kép
rubinita74
 
 


Sziasztok!

GRATULA UTÓLAG IS RUBENNEK!!! Nagyon nagyfiú már!!!

Én is hoztam egy jó hírt!!!

MARCINAK TEGNAP REGGELRE KIBÚJT A 3. FOGACSKÁJA!!!!!!!!

Még ugyan nem nagyon látszik, de az ujjammal már érzem, hogy reszel :lol: Ja, és jobb felső középső!

Gerimamy végre megvan a zebra :lol: Ennek nagyon örülök!!! És főleg annak, hogy Gergőnek is tetszik! Én is úgy odaadnám már a kisautót Marcinak, de már csak 4-et kell aludni :lol:

Akíra voltál tegnap végül fogorvosnál??? Hogy bírod Kyra nélkül?

Én tegnap alig láttam Marcit, mert reggel elvittük anyósékhoz, mert párom nem dolgozott (végre) és elintéztük az utolsó simításokat a karácsonnyal kapcsolatban. 4-kor végeztünk, akkor mentünk érte, mert közben Max is volt kozmetikusnál, nagyon csini lett :lol: Utána pedig 2 másik babás csajszival volt találkozóm, persze Marci nélkül. Apával voltak itthon kettesben, és mire hazaértem, 8 előtt, Marci már aludt :cry:
Persze annak örülök, hogy apa ilyen ügyes volt, és gond nélkül megoldottak mindent, de annyira hiányzott, és mivel Marci hason alszik, még a pofiját sem láttam, persze megsimogattam a buksiját. Most is jön nemsokára anyós, mert még van egy kis dolgom, de utána ki sem adom a kezemből a gyerkőcöt :D

És végre karácsonyi hangulatom van, tegnap feldíszítettük egy kicsit a lakást, vettünk karácsonyi CD-t, most is az szól, szóval most nagyon jó a kedvem, most már nem hagyom, hogy bármi is elrontsa :D

Kép
Kép
nikole
 
 


Sziasztok!

Hát tegnap senki nem volt a toppon írásszinten úgy látom :P

Kyra ma 9 hónapos! Hihetetlen hogy már annyit volt kinn mint benn :lol:

Alig várom már a holnap délutánt, hogy elhozhassuk Kyrát anyáméktól, mert most meg ott lett mindenki beteg! Tök jó, hogy ott kell lennie, ahol betegek vannak! Innen elvitték mert betegek lettünk, végül persze ő is elkapta, és valószínűleg ő adta tovább! Nemsokára megyek is ápolgatni a kis drágámat! Remélem én már nem esek vissza! :roll: Csak lenne már holnap, hogy itt legyen és ne ott! :?

Marcinak itt is gratula a fogacskához :)

Gerimamy, örülök, hogy megvan a zebra! :)

Kyra nélkül nagyon rossz,de hát holnap este már itt lesz! Fogorvoshoz nem mentem, mert annyira nem tudom kinyitni a szám, hogy tömjön! Ugyhogy most reménykedek, hogy bírja az ideiglenes tömés jövő év 14.éig, mert akkorra kaptam új időpontot! Ha nem akkor így jártam...de erre inkább nem is gondolok :)

Na most már abbahagyom, hagyok nektek is helyet, nehogy azt mondhassátok, hogy azért nem írtok, mert én nem hagyok helyet nektek :P

KépKép
KépKép
akíra
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?