Kata, ügyi vagy, hogy egyedül fürdettél, csak szervezés kérdése és kiderül nem is kellennek ehhez a pasik
. Ez persze nem igaz mert én szeretem a közös esti ceremóinákat, de ha másképp alakul, mi nők mindent megoldunk egyedül is
.
A taxiból ezt vettük: Biemme Turbo Travel, mert ennek volt oldalsó pereme. Még nem tudja hajtani, főleg mert ott a lábtartója, de majd egy pár hét múlva levesszük és újra megpróbáljuk vele. Addig én vagyok a lába
. Amikor reggel rendet próbálok tenni az általában azzal jár hogy egyik helyiségből a másikba jövök- megyek pakolok és Hangival ez a legnehezebb, mert így sosem ér utol, vagy mire utolér már mennék is tovább. Ezt eddig csak úgy tudtam megoldani, hogy vittem a kezemben magammal, de 9 és fél kilóval ez már nagyon nehéz. Na, ebből az egészből azt akartam kihámozni, hogy erre szerintem jó lesz a taxi, mert csak tolom mindenhová magammal, így nem marad le és nem is cipelem. Este legalábbis így csináltuk és élvezte. Túl sokat nem akarom használni egy nap hogy ne szálljon el az újdonság varázsa. Na, mostmár nem áradozok többet a taxiról.
Marci, nagyon ügyi hogy megfordult.
És NEM VÉLETLENÜL sikerül neki. Anya, tessék jobban elismerni az ügyeskedést és nem a véletlenre fogni.
Timcsi, sajnálom, hogy a mászás nem hozta meg neked azt a megváltást amit ígértem. Az a legrosszabb, ha az embernek valamivel szemben nagy elvárásai vannak és mégsem úgy sül el. Akkor még plusszban ott a csalódás is. Mászás közben nem azért sír, mert megy utánad és nem ér elég gyorsan utol, vagy akkor is sír ha másfelé megy? De ha azt mondod, nyűgösebb mint eddig az tényleg lehet a fogától
. Nem látszik neki valahol? Kitartás, minden rossz korszak véget ér.
Sajna a jók is véget érnek
. Én az ébredés nélkül végigaludt ájszakákat sírom vissza
. Azért nem olyan vészes a helyzet, szerencsére percek alatt visszaalszik, de akkor is jobb volt előtte.
Meg az jó volt mikor CSENDBEN mászott utánam, ha kijöttem, most nem ez van, ehhez kell alkalmazkodni. (sokszor nem könnyű)
Doo???!!!
Era, nem győzől meg arról, hogy könnyű a két pici gyerkőccel, ha mindig elszólítanak minkor nekünk írsz