Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Sikerült végre iwiw-re belépnem, és ami a legjobb, hogy az üzit is megtaláltam. :P (igaz, az utolsó oldalon, de még fent volt!) :?
Bemásolom, hátha érdekel valakit!

Szikla Színház (13575) Üzenek

Pilisvörösváron nevük elhallgatását kérő szervezők ebben az évben létrehozzák Mikulásfalvát december 6-án a halastó kenping területén ahol szeretettel várnak mindenkit.

A belépő családonként egy tányér sütemény ami egy megterített közös asztalra kerül ahonan az ital étel fogyasztás díjtalan és kötelező, a rendezvény programjai színtén díjtalanok.

A december 6.-ai programok a Varázskőnél kezdődnek 8-tól-15-ig itt vár minden gyereket a Mikulás, 15 órakkor indul a tánccsoport kiséretében a Mikulásjárat a kempingbe ahol színes programok várnak mindenkit estig.

Hótündér előadás,játszóház, állatsimogató, pónilovas lovaglás, kreatív foglalkozások (ádventi koszorú készítés,gipszfigurák festése, szalvétatechnika, gyöngyfűzés...)a december 5, 6, 7-én született 0-14 éves kor kötti gyerekek együtt ünnepelhetik születésnapjukat a Mikulással. Meggyújtjuk az első Ádventi gyertyát.

A rendezvény szervezői mindenkit szeretettel várnak.

(ha bárki bármivel szívesen támogattná a rendezvényt jelezze: a 06-20-913-5713 számon)

november 11., 13:49

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok!

Aisa alszik, apa biciklizni ment, én meg kávé közben irogatok kicsit. :):)

Sajna mi a közös mikulásozásból kimaradunk, mert dolgozni fogok. :( De lehet, hogy megpróbálok egy nap szabit kivenni, hogy el tudjunk menni mi is. :roll:
Nagyon jól hangzik ez a Kempingben szervezésre kerül program. :)

Amúgy nincs semmi különös, nekem még mindig fáj a torkom és köhögök, Aisának meg folyik az orra. Most már nagyon ideje volna kilábalni ebből a betegeskedésből. :twisted:
Holnap megyünk csavarogni a WestEndbe délelőtt, szeretnék egy csizmát venni magamnak, aztán délután meg megyünk barátnőmékhez utólagos szülinapozásra! :) Jó lesz kimozdulni megint egy kicsit. :)

Lassan ki kéne találni, hogy kinek mit vegyünk karácsonyra. Nektek már van lista? Esetleg adhatnátok ötletet.... :) Olcsó és ötletes ajándék kéne mindenkinek! :lol:

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok! Rövid leszek csütörtök hajnal fél háromkor megszületett Bodza lányunk 2800gr és 52 cm-rel.Ma jöttünk haza azért voltam egy kicsit eltünni.Na majd jelentkezem most sürü a program.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 

 
 

FRICIKE!!!
NAGY-NAGY GRATULA BODZÁHOZ!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Kép Kép
Vendég
 


Kép

Képeket és beszámolot várunk,ha ídöd engedi!!!!
Vendég
 


Fricike!

Gratulálok Bodza születéséhez. Legyetek boldogok és egészségesek mindannyian!

Képre én is kíváncsi volnék ám! :):):)

Aisa és Hajni
odex
 
 


Fricike!

Gratulálok én is Bodzához! Várjuk a képeket.

Andi, meg tudnád adni Mihályi magánrendelésének a címét és telefonszámát?

Köszi: Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Évi küldtem emailt!!Remélem segitettem. :lol: :lol: :lol:
Hol van mindenki???Na jó Fricikének van némi felmentése,ő igazoltan hiányzik na de többiek??Én mindennap benézek de sosincs senki.
Holnap megyünk Kírával vissza a klinikákra. :cry: :cry: :cry: Miront is visszük,remélem tulnagyot nem szívunk a sztrájk miatt.Elég lesz itt orákat várakozni. :cry: :cry: :cry: Hívtam tegnap a dokinőt,hogy ő nem sztrájkol e,de csak nevetett,és azt mondta ő gyerekekkel foglalkozik,őket még azért ebben a formában nem kell hogy érintse a politika.Felvetette egyébként,hogy esetleg lehet még Kíra cukorbeteg is,az is okoz hasonlo szemproblémákat,és erős látásromlást.
Majd holnap kiokoskodunk valamit,ha mást nem akkor elmegyünk más írányba.Remélem semmi komoly,ezt megerősití Kíra viselkedése,pőrög ezerrel,pedig elégé leterhelő a suli,kosár uszás is és még mindeemelett ez az itthoni pörgés!! :shock: :shock: :shock: :lol: :lol: :lol: Gondolom,ha komolyabb baja lenne azért nem lenne ilyen aktiv.Legalábbis ezzel vigasztalom magam.
Mironnal voltunk itt a lerakatba egyiknap,van ott egy nagy mikulás,és amikor odaérsz elé akkor táncol,beszél és énekel.Irtora tetszett neki,azota egyfolytába oda akar menni.Ja és már megevett egy kismikulást!! :lol: :lol: :lol: Szóval mi nagyon várjuk!! :lol: :lol: :lol: Csak sajna én 5-6 án is dolgozom este,ugyhogy házhoz jővő mikulás Apán mulik. :cry: :cry: :cry: De ő benne van,azt mondta nem hagyná ki azt az arcot amit Mimitöl látna ha tényleg jönne ide házhoz.Ugyhogy lehet,hogy beleugrunk egybe. :lol: :lol: :lol:
Most kedd-szerda szabad vagyok,csak csütörtök este megyek dolgozni.De van itthon is mit csínálnom,ugyhogy megyek is!!!
Kép
Vendég
 


Jó reggelt!

Mielőtt belevetném magam a nagy munkába, gondoltam bejelentkezem! :lol: :lol: :lol:

Andi!
Remélem, ma is rendben találnak mindent Kíránál. Gondolok rátok! Ő egyébként mit mond, javult a dolog az új szemüvegtől???
Aranyos lehetett Miron, ahogy a Mikulással viselkedett :)
Mi vasárnap voltunk a WestEndben, ott volt egy nagy piros nyuszi (karácsony előtt nyuszi??? :shock: :lol: :lol: :lol: ), lehetett előtte fényképezkedni meg minden, de Aisa nem mert közel menni hozzá. :shock: Gyanítom, valami hasonló reakciója lenne az igazi Mikulásra is. :cry:

Nekem 3 napja szinte egyfolytában fáj a fejem. Itt bent olyan szar monitorom van, egyfolytában vibrál, és kész van tőle a szemem is, meg a fejem is ettől fájhat. Már szóltam, hogy lenne, ha kapnék egy újat, mert nem szeretném tönkre tenni a szememet. Meg a gatyám is rámegy, hogy napi 1-2 Algopyrint kell bevennem. :twisted: :twisted: :twisted: Remélem, mielőbb történik valami.

Amúgy semmi különös nincs. Hétvégén csavarogtunk egy jót, igaz, semmit nem tudtam venni magamnak. :twisted: :twisted: Se cipő, se felső se semmi. Kész voltam. :( Pedig már nagyon kéne.

Andi, majd írd meg mi újság, mit mondott a dokinő.

Szép napot mindenkinek!
Írjatok!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Fricike!
Gratulálunk Bodzához, jó egészséget és sok tejcit kívánunk!

Andi!
Most nekem is van felmentésem! Igaz, én nem babázok.

Enéh jól megfázott, folyik az orra, de azon kívül semmi baja. Sajna az orrszívást,csöpögtetést nem nagyon hagyja, és ezzel totál kiborít, ráadásul én is jól lebetegedtem. Az folyik az orrom, és iszonyatosan fáj a torkom, nyelmi is alíg bírok (jó fogyókúra).

Pénteken voltam Ernő bácsinál. Megvizsgált, mondta minden rendben van. Most várjuk a rákszűrés eredményét, remélem ott se lesz semmi.
Jah! Odex! Vizsgálat + rákszűrés egy 10es volt, de úgy döntöttem, inkább kifizetem, minthogy Mihályinál töltesem a fiatalságom. Kétszer megpróbáltam, de mind2x eljöttem, mert apának mennim kelett volna dolgozni.

Andi!
Hol van az a lerakat, a táncoló Mikulással?

Nah! Megyek, mert Enéh nem bír apjával! Jah! Fordítva! :lol: :lol: :lol: Apja nem bír Enéhvel! :lol: :P :lol: :P

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Látom, megint alkottam! :? :? :?

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok,

Andi, köszi az infot. Megkaptam az e-mailt.
Drukkolok az orvosnál. Biztos minden rendben lesz Kirával. Mi ma mentünk Kelemen doktornőhöz a szokásos 3 havi ellenőrzésre, én is gondolkodtam, hogy felhívjam, hogy nem sztrjájol-e. Aztán elvetettem az ötletet. Végül annyian voltak a Ligában, hogy 10.40 helyett, mikorra időpontunk volt 11.30-kor jutottunk be. Ráadásul mindenkit elénk vettek, mert "Dani már nagyfiú". Ami igaz is, hogy pár hónapos kisbabákkal is voltak ott, de akkor minek az időpont. Na sebaj, kibírtuk. Legközelebb csak megint 3 hónap múlva kell menni a Ligába.
Még mindig nem írtad meg, hogy hol úszik Kira.

Hajni, remélem minél előbb kapsz egy új monitort.

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Jelentem,helyzett Kíra szemével változatlan!! :cry: :cry: :cry: Most éppen azt találta ki a dokinő,hogy ne hordja a szemüveget,csak iráshoz,olvasáshoz tv-hez. :shock: :shock: :shock: Kíra szerint sokat javult neki,de csak szemüveg nélkül,akkor már a távoli dolgokat nem látja duplán. :? :? :shock: :shock: Hát már én se rudom mit gondoljak.Gondolom látta rajtam a bizonytalanságot,ezért átküldött a neurologiára.Hát csajok csak oda ne kerüljön az ember!!Iszonyú,inkább nem is részletezem a látottakat. :cry: :cry: :cry:
Na szóval az a doki csúcs hülye volt,de mindeesetre megnyugtatott,vizsgált pár dolgot és azt mondta,hogy nagy baj nincs,max pszichésen lehetséges valami,esetleg,de ő szerinte ís a rösszul felirt szemüveg lehet.Azért menjünk vissza 1 hét múlva,bár nem tudom mitöl vár javulást??? :twisted: :twisted: :twisted: Talán attol,hogy nem hordjuk majd most állandoan??Na mindegy azért visszamegyünk,biztos ami biztos alapon.Mert ha tényleg akármikor gond lenneakkor legalább tudok hiva menni.De mikor kijöttünk Kíra meg ís kérdezte,hogy "Anya ez a doki nem flugos kicsit"?? :lol: :lol: :lol: Én röviden válaszoltam,hogy de és bizonyára a munkája tette azzá. :lol: :lol: :lol:
Sztrájk ide vagy oda mi fél óra alatt az Árpád-hidon voltunk reggel,és hazafelé se volt dugó sehol.Délbe már itthon voltunk,de ugy hogy megjártuk a hadak utját is a várakozásokkal.
Miront is megvizsgáltattuk,semmi baja mármint a szemének.Hála ístennek,de persze őt is vinnem kell évente legalább egyszer.
Hát ennyi.
Sancsi!
Lerakat az a garázsba levő 100 ft-ossal szembe levő bolt. :lol: :lol: :lol: :lol:
Hajni!!
Ne hagyd magad mert a szemüvegre az ember gatyája rámegy.Kíráé most is 25000 volt meg szeptemberbe is,és persze januárba ís.Mellette van ugye nekem is meg Gábornak is,hasonló árban volt a mienk is.Ja és ez olcsó,semmi extra. :twisted: :twisted: :twisted: Ha nem kapsz uj monitortakkor van ere specko szemüveg érdemes utána járni,mert ezt csak egyszer kell megvenni.
Évi!!!
Ide menj szerintem mindenképp.Majd irok emailt,este de most mennem kell,mert ugy áll a lakás ahogy reggel 5-kor kikeltünk az ágybol.
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Sancsi!
Nem akarlak elkeseríteni a betegséggel kapcsolatban, de nálunk is pont ugyanez volt a múlt héten. Aisa is tök taknyos volt majdnem egy hétig, meg egy picit köhögött. Aztán én is betaknyosodtam, majd úgy fájt a torkom, hogy majd megőrültem. A hétvégén úgy köhögtem, mint egy masszív dohányos. Mostanra javult már rendesen, de még mindig nem az igazi. Remélem, azért nektek nem fog ilyen sokáig elhúzódni.
Jobbulást!

Évi!
Nekünk is kéne menni a Ligába, a kétéves státusz vizsgálatra, de így hogy dolgozom, nem nagyon tudom megoldani, hogy 2 és 4 között odaérjünk... :roll: :roll: Pedig valamikor nagyon meg kéne ejteni a látogatást, mert le leszünk tolva Cili néni által. :(

Andi!
Sajnálom, hogy nem mondtak jó híreket. :( De legalább romlani nem romlott a helyzet, az is valami. :? El tudom képzelni, milyen rossz lehet ez a bizonytalanság. :cry:
Ma tényleg nem nagyon volt dugó, ahhoz képest meg pláne nem, hogy sztrájkolt mindenki. Én is ugyanúgy értem be, és jöttem haza, mint szoktam. :)

Közben kaptam monitort a cégnél. Reggel egy hirtelen felindulásból rákérdeztem a főnöknél, hogy nem kaphatnék-e minél előbb, mert szétdurran a fejem. Aztán adott pénzt, és mondta, hogy menjek el venni magamnak. :shock: :shock: :lol: :lol: Nem így szokott ez menni a cégnél, hanem a jól bevált rendszergazda szokta hozni ezeket a dolgokat, azért volt fura. Na, kaptam az alkalmon, és mentem beszereztem egyet. Hát ég és föld a kettő. Most már szívesebben ülök le a gép elé. :lol:
Monitorszűrős szemüvegem van, és jó is, csak úgy nem tudom használni, hogy egyszer a monitort kell néznem, egyszer meg az asztalon lévő papírt. Mert a szemüveg asszem 0,25-ös, és nem bír ide-oda fókuszálni, mert ugye ha a papírt nézem, akkor a szemüveg alatt látok ki leginkább. Na, ezt jól megcsavartam, de remélem azért érthető volt a lényeg. :roll: :oops:

Megyek is, mert fáradt vagyok és még Aisát is vinnem kell alukálni.
Jó éjt!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Andi, azért előbb-utóbb csak kiderítik mi van Kira szemével. Remélem, semmi komoly. A neurológiáról nekünk is van ismeretünk, Danit kellett vinni, mert kötött volt az izomzata, és a neurológus mondta el a gyakorlatokat, hogy hogyan kell tornáztatni. Most már szerencsére minden rendben. Nem a sok Down-kóros gyerekre gondoltál, mikor mondtad, hogy szörnyű a neurológia?
Viszont a mi neurológusunk egy tündér. Ha még kell, akkor szívesen megadom a nevét és a tel. számát. Max. Kelemen dokinénitől hozzá kérsz beutalót.

Hajni, örülök, hogy kaptál egy új monitort. Mi tavaly vettünk egy szupit itthonra. De én is érzem, hogy jobb.
Tegnap hogy jutottál haza, hogy lezárták a 10-es utat. A férjem még 18H-ra sem ért haza, hogy tanítani mehessek. Így Danit át kellett hogy vigyem a szomszédba. Még szerencse, hogy ilyen rendes szomszédaink vannak.

Kitaláltad már a szellemes karácsonyi ajándékokat? Ha igen, szólj nekem is. Nekem semmi ötletem sincs. Mi mindig az utolsó napon szoktunk menni, és megveszünk minden maradékot. Idén jó lenne már ezzel a nem túl kellemes hagyománnyal szakítani.

Kellemes hétvégét!

Éva
krévi
 
 


Kedves mamák-papák és babák

Eladó Baboo babahordozó!

Olyan mint a Baby Bag.
Hasonlít a kendőre csak korlátozottabbak a hordozási lehetőségek, ellenben egyszerűbb a használata és nem kell a rengeteg anyaggal bajlódni, ha éppen nem használjuk, ráakasztva a babakocsi tolókarjára pakolóterületet nyerünk.


Nagyon jó minőségű, vidám színes pamutból.

Két pozicióban, újszülöttkortól hordozható. Eleinte fekve később ha már a baba ülni tud csípőhordozásban.



Honlapomon többet is megtudhat a hordozóról.

http://www.gportal.hu/portal/babooo

Mi nagyon szerettük, kisfiamat kb másfél éves koráig hordoztam.

Ára 8500 Ft


Képek és információk a hordozóról:

http://www.babanet.hu/tarsalgo.....mp;start=0
http://www.gportal.hu/portal/babooo/

A képen látható babák életkora:
első baba 3 második 5 harmadik 20 hónapos.


KépKép
KépKép
KépKép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok. Köszönjük a gratuláciokat.Nálunk minden rendbe igaz tej kevés van igy naponta egyszer potolok tápszerel, Remélem Kira jól van lehet tényleg csak a szemüveg bántotta.Lesz varázskő mikulás gyertek mi délelőtt megyünk mert Fricike jön az óvisokkal.Remélem a többiek mind jól vannak.Képzeljétek dokinak mondtuk kénne rota virus ellen oltás 18000ft darabja és kettö kell ez már nem semmi mondjuk mi kiváltjuk, fricike hat hónaposan elkapta kikötve fekükt a kórházba én meg vele bögtem.Na jók legyetek majd irok.Tényleg nincs valakinek eladó bébiör vettem az auchanba csak semmit nem ér,ma tudtam vissza vinni erre azt mondták csak a gyártó veszi már vissza mert lejárt a három nap de tök jó mert most tudtam kipróbálni na mindegy.Jó éjszakát mindenkinek én még kellek három óránként.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Sziasztok!

Mi van csajok merre vagytok? Nagy a pangás.... :cry: :shock:

Évi!
Kitaláltuk már mindenkinek a karácsonyi ajándékokat, egyedül anyumnak kellene még kiötleni valami jót. :) Párom anyujának és húgának már meg is vettük. A többit netről fogom megrendelni, azért nem kell majd rohangálni szerencsére. :)
Meg amit a páromnak veszek, azért kell még elmennem egyik nap. :)
Teljesen karácsonyi lázban égek már, nem tudom mi van velem idén. Már egy égősort is kitettem az ablakba. :oops: :oops: :shock: :shock:
Hét végén meg sütök mézeskalácsot, és azt is fel fogom aggatni a fára. :)

Fricike!
Örülök, hogy jól vagytok. :) Nincs kép???? :shock: :lol: :lol: Olyan kíváncsi vagyok.
Bébiőrzőnk van, de egyelőre nem akarom eladni, mert ki tudja lesz-e kistesó. :roll:

Andi!
Mizujs, merre vagy? Sokat dolgozol? Hogy bírod a kettőt együtt?

Sancsi!
???
Enéh meggyógyult már?

Jó éjt mindenkinek!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Jó reggelt! :)

Este már elfelejtettem kérdezni, hogy most akkor mentek (megyünk) közösen 6-án a Mikulásos rendezvényekre?
Mert ha igen, akkor jönnék én is. Van egy nap szabim, és gondoltam, hogy akkor kivenném, és kicsit kimozdulnánk Aisával. De egyedül nem akarok menni, ha többen mennénk, akkor nagyon jó volna...

Lassan nekem szólni kéne bent, ha kell a szabim. :)

Írjatok!!!!

Aisa és Hajni
odex
 
 


sziasztok! én megyek mikulásra ha megirjátok mikor talizhatunk a varázskö elött.Tegnap felhivtam a bébiör gyártott és azt mondták tök rendesek voltak küldenek egy másikat.Andi bocs hogy nem mentem oda hétfön de sietni kellet mert a gyerekek egyedül voltak.Ja a kempingbe nem tudok menni mert késön lesz de varázskö ellött jó.mindenkinek jó munkát már aki dolgozik.Majd jelentkezem.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Sziasztok,

Hajni, szeretnénk mi is menni Mikulás rendezvényekre. A Campingben mikor lesz a buli? Attól függ, hogy el tudok-e menni. Egyébként mit tudsz erről a rendezvényről?

Viszont a másik rendezvényre, ami a Műhely Galériában lesz mindenképpen elmegyünk. Az 7-én 18H-kor kezdődik. Vigyázat! Oda vinni kell Mikulás csomagot.

A Varázskő előtt nem tudjátok, hogy mikortól álldogál Mikulás?

Andi, eltűntél? Mi 'zújs?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Bocsi,de elvagyok havazodva!!Hiába én nem olyan helyen dolgozom mint Hajni ahol lehet munka közben netezni!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Egyébként semmi extra,most lehuztam 6 napot egyhuzamba és kissé elfáradtam,ja és persze kettöt vasaltam is!! :cry: :cry: :cry:
Kírával is nagyon sokat kellett tanulni,tegnap éppen csaláfát kellett csínálni,de nem akárhoggy!! :twisted: :twisted: :twisted: A3-as nál nagyobb kartonra ragsztani egy fát,erre jönnek a levelek és a levelek tartalmazzák a neveket!! :shock: :shock: :shock: Szóval volt leckém rendesen,mert ezt ugye a gyerek tuti nem tudja egyedül kivitelezni.
Remélem kapok rá egy 5-őst vagy minimum egy piros csillagot!!
Apának már küldött a tanárnéni,igaz ő matekbol kapta!! :lol: :lol: :lol:

Mikulás: Hát én 6-án délelött megyek a Mironnal az oviba mikulásozni és onnan megyünk a Varázskőhöz.Az a baj,hogy pontos ídőt még nem tudok,de gondolom 11-ig bezárolag vége lesz az ovis bulinak,mert utána ebéd,alvás stb...mármint a többi gyereknek.Na mi utána tudunk odamenni.De az is lehet,hogy már fél 11 nem tudom,de ha okosabb leszek egyböl jelentkezem.
Azt nem tudom hánytol lesz ott a mikulás és társai,de ebben az ügyben talán Fricike tud pontosabbat nyilatkozni!!
Várjuk,várjuk!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
A campinghez én már tuti nem megyek,mert természetesen Kíráért kell mennem a suliba fél 3-ra mert kosarazik,utána pedig dolgozni megyek. :evil: :evil: :evil:

Fricke!!
Láttam,hogy rohanásba voltatok,azért máskor nézzetek szét a kasszáknál,hogy ott vagyok e,mert legalább mig blokkollak titeket addig tudunk két szót váltani!! :lol: :lol: :lol: Föleg ha sokat vásároltok!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Na jó most mennem kell,mert Apánk vacsorázni szeretne!!

Szóval akkor eddig nekem a fél 11-11 körüli idő jó a varázskőnél!!!
Még jelentkezem!!
Kép
Vendég
 


Sziasztok! :)

Köszi a válaszokat mindenkinek.
Lehet, hogy mégsem tudunk menni délelőtt, mert lehet, hogy máskor kell kivennem a szabimat. :(
Még pontosat nem tudok, de az a gyanúm, hogy mégis kimarad a mikulásozás. Max. este átmegyünk a Campingbe munka után. Bár akkor otthon is jön a Mikulás. Szóval nem tudom. :(

Ha valami konkrét kiderül, szólok.

Megyek dolgozni, mielőtt Andi megint megszól a netezésért! :lol: :lol: :D :D

Aisa és Hajni
odex
 
 


Andi, a fél 11-11 nekünk is jó lenne.
Évi
krévi
 
 


Sziasztok.A mikulás reggel 9-töl 3-ig van a varázskő elött.Nekünk is megfelel a 11 körül mert a fiamék akkor jönnek az óvival és mindig én veszem fel öket.Láttom mindenki mikulási lázba van én sajna csak fáradt vagyok Bodza két éjjelt végig sírt,csak a karomba volt hajlando aludni.Na mindegy ez vele jár.Képzeljétek a lurdy házban vonat kiállitás van de gyerekeknek vezethetik is állitolag,majd bövebben holnap mert apa visz minket megnézzük,hát megmondom én is kiváncsi vagyok milyen mert csak most hétvégén és jövöhéten péntek szombat vasárnap van.Na jók legyetek majd jelentkezem.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Sziasztok!!
Van egy kis ídőm,ugyanis ma azt terveztem,hogy elmegyünk Mironnal csavarogni egy kicsit,igy a nagyját tegnap megcsináltam a mai napi dolgaimnak,erre tessék!!! :evil: :evil: :evil: :evil: Szakad az eső és szélvihar van!! :cry: :cry: :cry: Ennyít a csavargásról. :cry: :cry: :cry:
Most két napig,még az Auchan környékére se megyek,bár öszintén bevallom semmit nem vettem még mikulásra se. :oops: :oops: :oops: Amióta ott dolgozom,még be se mentem egyszer se.
Munka után pedig megtehetném,mert ugye már éjfélig van nyítva,én meg legkésöbb 10-kor végzek,de valamiért munkaídő után,valami arra késztet,hogy felvegyem a nyúlcipőmet és meneküljek hazáig. :lol: :lol: :lol: :lol:
Szerencsére nem kell nagy bevásárlást csapnom,ugyanis remélem idén Apa ís kap a cégétöl mikuláscsomagot,meg én is az Auchanbol. :P :P :P Aztán persze a csokiőzőn a családtol!!! :shock: :shock: :shock: :shock: Vszinű csokikat nem is veszek,hanem majd zoknikat,sapit,sálat,na meg persze a csajoknak valami kence fincét.Elkezdtek desodort használni,de még nem igen érzik fujásnál hol a határ,Gábor sokszor morog is velük,hogy olyanok mint egy két lábon járó drogéria.Még jó,hogy van a rexonának a tini deoja,mert azt még meglehet fizetni.Ja a többesszám a keresztlányomat takarja,ha esetleg valaki nem tudná. :lol: :lol: :lol:

Fricike!!
Este mondtam Apának,hogy irigyellek a nagylányod miatt,hogy símán ott tudod hagyni neki Bodzát. :lol: :lol: :lol: Igy könnyű!!Én két héttel szűlés után nem shoppingoltam az Auchanba,sőt már kétszer is összeutottunk!! :shock: :shock: :lol: :lol: :lol:
Mégegyszer köszi a csokit,ha nem vagy tuti szétkapom a dobozt a nőcinek.Dehát ez van vessen magára,miért nem hozott egy db-ot külön. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Megnézted a blokkot???Minden rendben volt??Csak azért kérdem mert képzeljétek,multkor jött bérmalányom,és annyíra tracsiztunk,hogy 3 csomag wc papir helyett 6-ot ütöttem. :oops: :oops: :oops: Tiszta cíki volt,jött utána vissza,mert ráadásul nagy 18-db-os volt valami 1500 körül volt csomagja.
Szóval azóta most jobban figyelek,ha közbe tracsiznom ís kell.Márpedig kell,ugyanis őzönlenek az ismerösök,még olyan is jőn akivel kb 14 éve nem taliztam!!A volt pasim! :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :wink: :wink: :wink: Hát jó volt őt látni az biztos,de jól döntöttem,hogy Gábor melett maradtam!! :lol: :lol: :lol:
Fricike!!Csináld meg Bodza vonalzoját,mert olyan mintha még nem született volna meg.
Hajni!!
Ne má'!!!!Gyere már csütörtökön.Jelentsél hasi-fosit,azt tuti nem akarják,hogy ugy menj be közéjük!! :lol: :lol: :lol:

Évi!
Még mindig nem tudok pontosat,mikor mi lesz csütörtökön,de tuti,hogy fél 11 és 11 felé,megyünk oda a varázsköhöz.Lehetöleg,majd te gyere oda hozzánk,ugyanis én nem ismerlek téged,te pedig legalább már képröl ismersz!! :lol: :lol: :lol:
Mironon tuti drapp kordbársony naci lesz barna kabát.Az én kabátom fehér,vszinű abba megyek!!Tartsak egy piros rózsát a kezembe??? :lol: :lol: :lol: :lol: :wink: :wink: :wink: :wink:
Sancsi!!
Utolag boldog szülinapot kívánunk a párodnak,már ha őt értetted szerelmednek az iwiw üzifalán!! :lol: :lol: :wink: :wink: :wink: Akkor buliztatok rendesen??
A bányatelepen épülnek uj házak itt a 4 emeletes társasházaknál,ha jól látom tetőtéri lesz.
Ti nem jöttök mikulásozni???Gyertek!!!
KI mit vesz karácsonyra????
Na jó lépek,visszabujok Miron mellé egy kicsit!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Szép napot!!
Vendég
 


Sziasztok!

Na, most már biztos, hogy nem megyünk a Mikuláshoz. Majd csak jövő hét végén veszem ki a szabimat, akkor tudok egy kicsit készülni a karácsonyra (takarítás, sütés stb.). Bár nagy felhajtást nem csinálok úgysem, de az ablakokat legalább rendbe kéne tennem. :roll:

Andi!
Hú, de korán a gépnél voltál. :):) Én még nagyon tudtam volna aludni. Hajnalban felébredtem Aisa miatt, aztán meg nem tudtam visszaaludni, mert úgy fáztam. :twisted: Persze mire elaludtam volna, kelni kellett! :twisted: :twisted:
Jó tudni, hogy éjfélig van nyitva az Auchan. Ha Aisa esetleg nem lenne hajlandó aludni valamelyik este, akkor leruccanunk oda. Ott lefárad mindig annyira, hogy utána úgy alszik, mint a tej. :lol: :lol: :lol:
Csütörtökig nekem is kéne még menni vásárolni, mert tök üres a hűtő és egy könyvet szeretnék venni a Libriben Aisának Mikulásra. Édességet én sem veszek neki, inkább gyümit meg aszalt dolgokat fog kapni.:)

Jajj, de nincs kedvem most dolgozni.

Voltunk a hétvégén az Ikeában, a saját ajándékunkat szerettük volna megvenni, persze az nem volt, ami kellett volna. :twisted: :twisted: Amúgy is tök ki volt fosztva az egész áruház, úgylátszik már nagyban megy a karácsonyi vásárlás ott is.
A héten megrendelem netről az ajándékok nagy részét, és akkor már meg is van nagyjából minden. :)

Na, most lépek, kéne valamit kezdeni már magammal.
Legyen szép napotok ebben a sz@r időben is. :)

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Hajni, kár, hogy nem tudsz jönni. Honnan rendeled az ajándékokat? Én is szeretnék rendelni a netről. Akkor nem kell a lábamat lejárni értük.

Andi, remélem, felismerlek. Akkor csütörtök 11-kor talizunk?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok,

Most látom csak, nem pénteken lesz a Mikulás buli? A csüt. nekem nem jó, mert német órám lesz. Biztos nem pénteken lesz?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!

Évi elkell,hogy keseritsetek,nem pénteken lesz a mikulásbuli,hanem csütörtökön,ugyanis hívatalosan is 6-án van ugye mikulás(miklos)!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Ezek szerint akkor te se jösz??? :cry: :cry: :cry: :cry:
Remélem Fricike azért veled legalább összefutunk,ha máshol nem akkor az oviba vezető bekötő uton. :lol: :lol: :lol:
Most lépek,mert Miron tiszta gyagya.Már vagy fél órája azt üvőlti a ülembe,hogy utállak,gyülöllek!! :lol: :lol: :lol: :shock: :shock: :shock: Általába akkor ilyen ha itt hagyom őt és dolgozni megyek,akkor még a "Sz@r is büdös neki" :lol: :lol: :lol: Estére azért már megint szeretni szokott!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Még jővők ha tudok pontos ídőt!!
Szép napokat!!
Vendég
 


Sziasztok!

Ide keveredtem végre! Hihetetlen, hogy mostanában mennyire nincs időm semmire, nem tudom, mi lesz ha visszamegyek melózni.

Andi!
Asszem láttunk a múlt héten az Auchanba, csak nem álltunk be a sorodba, mert sokan voltak. Majd máskor!
Láttuk már, hogy építenek lakásokat, de Sanya azt mondta, túl közel van. Szerintem egy telefont azért megérne, majd leírom a számot, és felhívom őket!
Igen, Sanya lenne a szerelmem, neki volt szülinapja! Köszönjük tőled is a köszöntést! A legjobb, hogy sikerült jól meglepnem! Nagyon örült az ajándékának, pedig azt hittem kivág vele.

Hajni!
Ha jól emlékszem, Te írtad, hogy akarsz sütni mézeskalácsot a karácsonyfára. Jól hangzik, lehet én is kipróbálnám, szóval ha van jó recepted, megoszthatnád velem/velünk.

Mikulás!
Mi is jövünk! Már beizzítottam Sanyát, csak még az időt nem tudom! Ahogy őt ismerem, szerintem mi is olyan 11 körül érünk majd oda!
Apropó! Hétvégére nem tudtok valami mikulásprogramot? Az is érdekelne, mert úgy néz ki, hogy Sanya nem fog dolgozni. Igaz, este megy céges buliba, de az belefér!

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok!!
Sancsi!
Tudok hétvégére programot,mégpedig vasárnapra a gimibe lesz valami fergeteges mikulás cucc!! :lol: :lol: :lol: Azt viszont nem tudom hogy délután 3 vagy 4-kor kezdödik,de ha Kíra hazaér megnézem neked,neki van beirva az üzifüzetébe.Nagyon jól hangzanak aleirtak,van belépő is,ha jól emlékszem akkor 500 gyerek és 1000 felnött.Lesznek mindenféle müsorok,foglalkozások a gyerekeknek és azt hiszem ajándék és tombola ís lesz.
Mi sajna nem tudunk menni mert szülinapozni megyünk,de lehet,hogy Kíra elmegy valamelyik oszt.társával. :lol: :lol: :lol:
És csak az én soromba voltak sokan??? :lol: :lol: :lol: :lol:
Gondolom valami jeges első kasszába ültem,ott mindig hosszabb a sor,mert ugye ott a mireliteknél végez az ember bevásárlással,és ugye akkor már ott is a kassza,sokannem figyelik,hogy a kasszasor közepén már nincs ís senki aki fizet.Utálok is ott ülni a jegesekbe,bár ott sokkal gyorsabban megy az idő.
Most mennem kell,mert nálunk most 8-14-ig nem lesz áram,és mindjárt elszáll amit irtam.Mátol megyek egyhuzamba 5 napot dolgozni. :cry: :cry: :cry: Sőt vasárnap éjfélig leszek!!! :shock: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Szép napot!!
Vendég
 


Sziasztok,

Nálunk már ma megkezdődik a Mikulás hadművelet, annak ellenére, hogy nem Miklós napja van :lol: . A munkahelyemen, a nyelviskolában ma du. jön meg a Miki.
Nektek is lesz munkahelyi Mikulás?
Lehet, hogy a Műhely Galériába is megyünk, szombaton pedig jön a saját Miki. Szóval el vagyunk látva velük.

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!!
Na a pontos info az,hogy holnap reggel mi fél 10-re megyünk az oviba,ugyhogy fél 11 és 11 között leszünk kb a varázskönél.Már ha síkerül elszabadulnunk!! :lol: :lol: :lol: De ha mondom neki,hogy másik mikuláshoz is megyünk akkor tuti síkerülni fog.
Fricike!!
Veled lebeszélve,akkor ott talizunk!!Ja és nagyon édes Bodza,már amennyít láttam belöle.Azért látom a hátvédett mindenhova viszed magaddal!!(lányod) :lol: :lol: :lol: :lol:
Én meg anyít időztem utána a könyvesboltba,hogy Kíra legalább 10 percet ott ácsingozott a sulinál!!Kaptam is rendesen a fejemre,ott állt már mérgesen csipöre tett kézzel!! :twisted: :twisted: :twisted: :lol: :lol: :lol: De megérte mert Apának megvan a kar.ajándék,természetesen a MOTOGP 2007-es évkönyvet vettem meg neki,majdnem leseggelem 7000 ft.volt. :shock: :shock: :shock: A tavalyit 5500-böl megusztam.
Kíra iróasztalt kap végre (telefonját megkapta tegnapelött,ugyanis a szülinapjára kapott pénzt abból megvettük neki)Sogornőméktöl kap interaktiv kutyát.A többin még gondolkodnom kell,mert még őcsém is és anyu is a nyakamba varta hogy vegyek nki valamit és kifizetik.
Mironnak thomas a vonat lesz minden mennyíségben!! :lol: :lol: :lol: Na meg kinéztünk neki egy tv-re csatlakoztatható játékot,ami autóversenyzös.
Hát nagyvonalakba ennyi!!
Ja ,hogy én mit kapok??? :lol: :lol: :lol: :lol: Hát azt amit tavaly,semmit!!! :lol: :lol: :lol: :cry: :cry: :cry: Mi már rég nem ajándékozzuk egymást,max Apával sutyíba de erröl nem tudok nyílatkozni.
Dédiknek kell még vennem nekik minden évben naptárat csínáltattam,de most nem volt kedvem hozzá,majd kapnak illatszereket,kávét nasit stb...
Az Anyumnaknem tudom,na meg persze Aposomnak se!!
Most mennem kell,akkor holnap talizunk!!Hajni sajnálom,hogy nem jöttök!!!! :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


Sziasztok!

Nemsokára indulok haza, csak gondoltam írok inkább innen, mert otthon Aisa már úgysem hagy békén. :)

Évi!
Végül nem rendeltem netről semmit, mert elég húzós volt a szállítási költség, meg amit szerettem volna, még raktáron sem volt. :( Aisának a Duplót megvettem az Auchanban, még egy zöld alapot kell venni hozzá, meg egy-két apróságot.
Nővéremnek amit kinéztem dvd-k sem voltak raktáron, azt is kénytelen vagyok máshonnan beszerezni. :twisted: :twisted:
Jó sok Mikulás jön akkor hozzátok idén! :lol: :lol:
Majd mesélj, hogy tetszett Daninak! :)

Andi!
Hogyhogy nem a Talma új könyvét vetted meg Gábornak? Gondolom karácsonyig meg fog jelenni még. :)
Én nem írhatok ide semmi titkosat, mert Gergő is olvas néha minket!!! (ugye Apaaaaaaaa? :lol: :lol: :lol: ) Pedig tök jó lesz az ő ajándéka is, addig is lyukadjon ki az oldala a kíváncsiságtól! :lol: :wink:

Sancsi!
Még nem jutottam oda, hogy megcsináljam a mézeskalácsot. Hétvégén szándékozom nekiállni, már megvettem minden hozzávalót. Mondjuk nálunk az íz nem nagyon számít, mert én csak a fára akarom akasztani, aztán ha Aisa lecsór belőle egyet-kettőt az sem baj. :) Én és a párom nem nagyon vagyunk oda érte.
De ha kell, akkor leírom a receptet amit találtam, de nem vállalom a felelősséget. :wink: :? :lol:

Hozzánk holnap este jön a Mikulás, jön át nővérem, de semmi különös program nem lesz.

Most megyek, indulok, még be kell szaladnom az Auchanba! :)

Szép napot!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Andi!
Köszi a tippet! Igazság szerint mi Pestre gondoltunk, de majd megemlítem Sanyának, hátha ez is érdekli.
Pont hogy a másik végén voltál a kasszának (ha egyáltalán Te voltál). Amúgy mi mindig a jeges résznél megyünk be mert ha Enéh meglátja az autót, vagy a rakétát, akkor hiszti van. Így meg beülhet akkor, ha végeztünk, és nem hisztizik.
Mi mindig megnézzük, hogy hol vannak kevesen, és oda állunk! :lol:

Én nem írom le a karácsonyi ajándék ötleteinket, mert nem tudom, hogy Sanya, és tesóm olvassák-e, úgy meg nem lenne meglepi, de ha valakit érdekel, akkor megírom privibe.
Sanyának a mikuláscsomagot majd éjjel becsempészem a cipőjébe!
Jah!
Enéh egy ilyen takarító szettet kap! Van benne porszívó, seprű, lapát meg ilyenek. Megfogadtam, hogy nem fogok neki ilyen játékokat venni, de annyira imád takarítani, hogy azt kap. Meg vannak még itt ajándékok, amiket időközben már megvettem, de úgyis lesz a szülinapja, arra is kell valami.

Hajni!
Én is a fára szeretném tenni a mézeskalácsot, úgyhogy jöhet a recept!
Meg majd karácsony után elárulhatod, hogy mit kap Gábor, max. elraktározom jövő évi tippnek! :lol:
Jah! Akartam már írni, hogy Enéh imádja a vonalzódat! Mindig ugat (kutyát jelenti), ha meglátja! :lol:

:lol: Most néztem, hogy csupa egyesből áll Enéh korjelzője! :lol: :lol: :lol:

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sancsi!!
Gábor az enyém!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Gergő Hajnié!!! :lol: :lol: :lol:
Akkor én ott leszek a varázskőnél,fél 11 és 11 körül!!!
Most irány az ovi!!
Ja még gyorsan beirom,hogy tegnap voltak Apával a gyerekek az Auchan mikulásnál,és Miron elszoritotta Apa lábába az eret,ugy szoritotta!!!
:lol: :lol: :lol: Még fényképezni se lehetett.Kiváncsí vagyok mit rendez az oviba!!Eddig nem félt töle,és nagyon várta,nem tudom mitöl tojt be,de vannak sejtéseim,hogy a drága nővére mondhatott neki valamit!! :? :? :? :? :lol: :lol: :lol:
Szép napot!!!
Vendég
 


Jó reggelt és boldog Mikulást mindenkinek! :)

Sancsi!
Engem érdekel priviben az ajándékötlet, hátha jobb, mint az enyém. :)
A receptet otthonról délután begépelem neked, szerintem egyébként nem nagy művészet megcsinálni. :)
Ugató Enéh édes lehet nagyon. :)
Aisa Andi integető malacaira van rákattanva! :)

Andi!
Mikor volt az Auchanban a mikulás? Én voltam ott délután 4 körül, de akkor még sehol sem volt. :lol:
Jó Mikulásozást nektek mára, én meg itt dekkok a gép előtt! :twisted: :twisted: :twisted:

Szép napot! :)

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!!
Hát hol volt mindenki??Én ott voltam több mint fél órát Mironnal,de senkivel közületek nem taliztam.Aztán már elkellett jönnöm,mert Miron álmos és fáradt volt,a gyaloglástol.Egyébként sztem tavaly sokkal szebben megvolt csínálva,ha jól emlékszem még műhó is volt!!De az ajándékkal megint kitettek magukért.Én már tavaly ís csodálkoztam,hogy ilyen nagy ajándékot kapnak,mert azért ennyí gyereknek elég huzos pénz lehet ez.Bár lehet,hogy kap támogatást nem tudom!
Az ovi jól sűlt el,igaz,hogy a télapo nem nagyon érdekelte,még az ajándék se inkább játszott mint ha mi sem történne nem zavartatta magát.Sőt mikor mondtam,hogy Anya megy haza,még akkor se akart jönni,maradt volna még. :lol: :lol: :lol:
Hajni!!
Az Auchanba már napok óta ott van a mikulás reggeltöl estig.Osztogatott szaloncukrot is és fényképezkedni is lehetett teljesen ingyen,majd emailbe küldik a képeket.Sztem még ma ís ott lesz. :) :)
Délután 4 körül voltál ott???Én 5-töl már a kasszában űltem.Ma meg 6 -ra megyek,de addig még ezer dolgom van ugyhogy lépek is.
Sajnálom,hogy senkivel nem taliztunk,de majd legközelebb.
Szép napot!!

Ja és ezt csak kizárolag Aisának küldőm!!!
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Hahó! :)

Andi!
Sajnálom, hogy végül nem találkoztál senkivel. :(
Köszi a hercegnőket, majd délután megmutatom Aisának, kíváncsi vagyok mit fog szólni hozzá! :lol: Mondjuk őt sokszor az állatfigurák jobban lekötik, mint az ilyen rózsaszín csodák! :lol:
Hát tegnap akkor a Mikulás épp szünetet tartott, mert én nem láttam. :( Mondjuk csak a gyerekruhák körül sündörögtem, nem jártam be az egész áruházat. :lol:
Hát neked nem lesz gondod Miron beszoktatásával az oviba, az biztos. :):) Mikortól megy majd? Januártól?
Milyen ajándékot kaptatok a mai Mikulástól? Hogy ennyire dícséred... :)

Hú, ma nem vagyok valami haladós, már ami a munkát illeti. Valahogy nincs kedvem hozzá. :(

Na, majd estefelé jövök még!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Nagyon mérges vagyok, a némettanár lemondta az órát természetesen az utolsó pillanatban.10-kor kezdődött volna az óra, és ő 1/2 10-kor telefonált, hogy nem tud jönni. Én meg miatta nem mentem a Varázskőhöz. Azt hiszem, ez volt az utolsó húzása, lecserélem. Állandóan lemondja az órát, teljesen felkészületlen. Azt sem tudja fiú vagy lány, nemhogy azt, hogy hol tartunk. Akkor elfogyasztottam egy némettanárt. Pedig én nagyon türelmes voltam vele, de ami sok az sok. Tényleg nagyon mérges vagyok. Így nem lehet programot szervezni. :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
A szembeszomszédunk is némettanár. Majd őt megkérem.

Vagy esetleg nem tudtok itt Pvváron egy jó némettanárt, aki délelőtt ráér?

Évi
krévi
 
 


Sziasztok!

Andi!
Mi korábban voltunk (fél 10 fele), mert úgy volt, hogy Sanya ma megy Tatára, de lebeszéltem róla, csak holnap megy majd!
Voltunk ma az Auchanba is, de ott egy kósza Mikulást se láttunk! Biztos jobb dolga volt! :roll: :roll: :roll:

Jah! Enéh nem nagyon barátkozott a Mikulással. :? Itthon bátrabb volt, a tévén-sz.gépen keresztül nem félt tőle.

Bővebben este, most mennem kell!

Jah! És
Boldog Mikit Mindenkinek!


Kép

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok!!

Sancsi!!
Hogy hogy nem láttál te se mikulást??? :shock: :shock: :shock: Nem belül van a sorok között hanem kinn a butiksoron.Még ilyen szépen dekorált kis mikulásfalva ís be van rendezve!!Ott ül a mikulás is,ha éppen nem sétáltaja az elgémberedett lábait.

Évi!!
Sajnálom hogy emiatt nem jötettek!! :cry: :cry: :cry: Én nem tudok olyan némettanárt aki délelött tanit,sőt csak olyat tudok aki gyerekeket tanit.De majd rákérdezek,

Hajni!!
Tudod az a jobb ha az elején sírdogál egy gyerek,mert akkor az hosszbb ideig tart ha mondjuk két-három hét után kezd el sírdogálni,hogy nem akar oviba menni.De majd meglátjuk,Kírával se volt gond anno,de sztem neki a bölcsi volt rá hatással.
Azért nem lesz gondtalan azovizás,ugyanis most elkezdett csúnyán beszélni,és itt ís előadta magát az oviba,hát majd elsüllyedtem. :oops: :oops: :oops:
Volt ott "utállak,gyülöllek,csicsa(picsa) :oops: :oops: :oops: Remélem azért leszokik erröl.
Te komolyan azt gondolod,hogy a TALMA könyvet nem vettük még meg??? :lol: :lol: :lol: Egyenesen a nyomdábol,még melegen kaptuk.A klubbon keresztül mi olcsobban és elöbb kaptuk meg mint bárki más.Na jó azért Talmának és Stefinek gondolom elöbb volt meg. :lol: :lol: :lol:
Egyébként iszonyú jó ,lett bár nem nagyon van időm olvasni,de ha van akkor alig lehet letenni.Pedig én nem rajongok az ilyen őnéletrajz könyvekért,de ez tényleg super .Sőt mi is benne vagyunk,mármint nem név szerint hanem a klubbot emlegeti sokat,meg amiket csínáltattunk neki ajándékokat arrol van bennt fénykép. :lol: :lol: :lol:
Hallom a fiuk kétszer is fognak idén eggyütt bulizni??Állitolag lesz valai külön kis összeröfi is a raktárosoknak és férjedéknek.Nameg a szokásos cégbuli.Apa mondta,hogy kocsíval megy most idén ugyse iszik mert mindig mindenki hamar lelép,nincs nagy bulizás.
Ja és persze én pont dolgozom,ugyhogy gyerekek asogornőméknél alszanak,hogy eltudjon menni.Ha tényleg korán hazajőn,akkor vszinű elmegyünk valahova kettesbe,ránk fér már.De ezt majd meglátjuk.
Megyek,mert Miron felébredt és éhes.
Majd rakok be képeket az ovirol,de még be kell töltenem.A varázskőnél nem fényképeztem,mert majd megfagytam.
Vendég
 


Sziasztok!Bocsi Andi de mi csak 11 óra 5 perckor értünk oda mert tudod nálunk még etettés volt.Remélem mindenkinek jól sikerült a miki.Tegnap irtam és most vettem észre nem irta ki sajna most probálkozom mert a párom vett egy laptopot igy van idöm irni.Nem kell mindig várni a lányomra mig a géphez enged.Képzeljétek kaptam mikire a páromtól egx parfümöt meg sprayt fabio verso de marha jó illata van.Azért furcsa mert a párom mindig elfelejti mikor mi van de most már elöre megvette.Tök jól eset.Volt olyan karácsonyunk a fa elött jutott eszébe nekem nem vett semmit,na hozzáteszem szégyelte magát rendesen utána bepotolta de ezt azért megjegyeztem.Na nem fárasztalak titeket minden jót majd jelentkezem.

Kép[/url]
Kép[/url]
fricike
 
 


Hali!

Most csak Sancsinak gyorsan a receptet, majd holnap írok is bentről! :)

Mézeskalács-csillag

Hozzávalók: (kb. 50 db)
100 g vaj
100 g cukor
200 g méz
1 kanál kakaó
csipetnyi őrölt szegfűszeg, szerecsendió és szegfűbors (én mézeskalács fűszerkeverékkel fogom helyettesíteni)
1 tojás
500 g liszt
1/2 cs sütőpor
200 g porcukor
2-3 kanál citromlé
ezüst színű cukorgyöngy (én még nem találtam ilyet sehol)

Elkészítés:
Egy edényben kis lángon főni tesszük a vajat, cukrot, mézet és kakaót. Amikor felforrt, levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. Azután hozzáadjuk a fűszereket, tojást, lisztet és sütőport, meggyúrjuk a tésztát. 2 órára betesszük a hűtőszekrénybe. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát, és forma segítségével különböző méretű csillagokat vágunk ki belőle. A csillagokat sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, kötőtűvel mindegyik csillagot kilyukasztjuk az egyik csúcsánál. Kb. 10-15 percig sütjük. Azután kivesszük, és 2 órát hagyjuk hűlni. A porcukrot elkavarjuk a citromlével. A vastag és folyékony glazúrral kihúzzuk a csillagok körvonalát, és kidíszítjük a közepüket, improvizált nyomózacskót vagy egy pálcikát használva a művelethez. Ezüst cukorgyönggyel kiemeljük a csillagok csúcsait. A lyukon átfűzött zsinór vagy keskeny szalag segítségével a csillagokat felakasztjuk a fenyőfára.

A recept "Lisa karácsonyi édességek" című újságból származik. :)
Remélem, sikerülni fog.! :)

Holnap jövök még!
Jó éjt!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Hajni!
Köszi a receptet!
Jól hangzik! Majd kipróbálom!
Nekem van ezüst színű cukorgyöngyöm (még anya hozta Angliából), de nem ajánlom, főleg hogy pici gyerek is ehet a mézeskalácsból. Olyan kemény, hogy beletörik a fogunk. :? Rátettem krémes sütire dekorációnak, hátha azon megpuhul, de nem. Ugyanolyan kemény maradt! Azt nem tudom, hogyha itthon lehet kapni, az puhább-e, de nem biztos hogy megéri kisérletezni vele.

Andi!
A mikulásfalvát láttuk, még jól meg is jegyeztük, hogy 2 figura a nagy semmit fűrészeli, :lol: de mikulás az sehol se volt. Biztos visszament Lappföldre! :?
Jah! Bocsi a névcseréért. Általában mindenkit elkeresztelek. Veszprémben a szomszéd lányt, rendszerint leHelgázom, pedig Petra! :? Mindegy, már hallgat arra is! :wink:

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Jó reggelt mindenkinek! :)

Évi!
Sajnálom, hogy nem vált be a némettanár. Pedig még emlékszem, hogy az elején hogy dícsérted. Remélem, hamar találsz egy jobbat. :)

Andi!
Igaz, nekem is azt mondták a bölcsiben, hogy sokszor azok a gyerekek szoktak a problémásabbak lenni, akik az elején jól viselik a beszoktatást, és csak később jön ki rajtuk a sírhatnék, és általában tovább is tart. De nálatok úgyis rendben lesz minden. :)
Talma-könyv: bocsi a gyanúsítgatásért :lol: :lol: :lol: Gondolom dedikálva is van a ti példányotok. :wink: Elvileg a főnököm is benne van egy-két képen, mert a cég (Tom Tailor) a pályafutása elején (10 éve kb.) szponzorálta őt. És volt itt Talma apja, hogy elkérjen néhány fotót, amik akkoriban készültek. Nem biztos, hogy bekerült a könyvbe...
Karácsonyi buli: Gergő a jövő hetire nem fog menni, vagy csak estére, mert már tök rég megbeszéltük, hogy elmegyünk egy Kolompos előadásra. És pont aznap lesznek Zsámbékon, barátnőmékkel együtt megyünk. És azt mondta, hogy inkább jön velünk, aztán ha időben vége lesz, akkor még benéz a bulira is.
Viszont a másik vacsira biztos el fog menni. :)

Fricike!
Micsoda párod van neked, hogy Mikire ilyen szép ajándékkal lep meg! :lol: :lol: :lol:
Mi magunk között soha nem tartottuk a Mikulást, most is csak Aisa kapott ajándékokat. :)
Inkább a karácsonyra koncentrálunk ajándék-ügyileg. :)

Sancsi!
Igazad van a cukorgyönggyel kapcsolatban, mondjuk nem is szándékoztam lejárni a lábamat, hogy beszerezzek egy zacskóra valót. Szerintem bőven elég, ha azzal a cukormázzal lesz díszítve a csillag. :)

Szép napokat mindenkinek! :)
Aztán írjatok ám szorgalmasan! :wink:

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Hajni, igen, eleinte még szorgalmasan járt a némettanár. Utána pedig kezdte le-lemondogatni az órákat. A végén pedig minden hetes témává vált, hogy ezért vagy azért nem tud jönni. Szóval túlfeszítette a húrt. De a végén, képzeljétek el, még sírt is a telefonban, mikor mondtam neki, hogy vége a dalnak. Előbb kellett volna gondolkodni. A szakmai dolgokat nem is mondtam neki, hogy soha nem készült fel az órára.
Én is tanár vagyok, jól tudom, micsoda fáradságos munka felkészülni. Ő ezt úgy látszik nem érezte.
Még az első órákon tanultuk az országok neveit. Nem tudta, hogy ejtik ki az USÁ-t németül. Mondtam jó, én sem vagyok az Országh féle nagyszótár, járjon utána. Azóta sem tette meg.

Andi, most Karácsony környékén biztos jó sokat lehetnek. Mi péntek délelőtt voltunk. Akkor annyian voltak, mint év közben szombaton szoktak lenni.

Kellemes hétvégén!


Évi
krévi
 
 


Sziasztok,

Hajni, igen, eleinte még szorgalmasan járt a némettanár. Utána pedig kezdte le-lemondogatni az órákat. A végén pedig minden hetes témává vált, hogy ezért vagy azért nem tud jönni. Szóval túlfeszítette a húrt. De a végén, képzeljétek el, még sírt is a telefonban, mikor mondtam neki, hogy vége a dalnak. Előbb kellett volna gondolkodni. A szakmai dolgokat nem is mondtam neki, hogy soha nem készült fel az órára.
Én is tanár vagyok, jól tudom, micsoda fáradságos munka felkészülni. Ő ezt úgy látszik nem érezte.
Még az első órákon tanultuk az országok neveit. Nem tudta, hogy ejtik ki az USÁ-t németül. Mondtam jó, én sem vagyok az Országh féle nagyszótár, járjon utána. Azóta sem tette meg.

Andi, most Karácsony környékén biztos jó sokat lehetnek. Mi péntek délelőtt voltunk. Akkor annyian voltak, mint év közben szombaton szoktak lenni.

Kellemes hétvégén!


Évi
krévi
 
 


Bocsi, kétszer küldtem el. Azt hittem, az első elküldés nem sikerült. :oops:
krévi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?