Új privát üzeneted érkezett!

Balwin, Anna imádja a fotózást, csak most nem, hogy megharapta Liza az óvodában az arcát... :roll:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Kedves vagy Balwin, én meg szégyenlős, ezzel nincs mit tenni... :oops:

Nálunk Máté is nagyon gyors volt: 10 hónaposan már ment, 1,5 évesen elég jól beszélt. Mondjuk ő most is ilyen kis zseni... Csak a "földi" dolgokkal ne kellene foglalkoznia: simán elmenne pl. felemás zokniba, azt sem tudja, milyen hét van az iskolában, mit ebédelt, milyen pulóvert vitt magával reggel :roll:

Viszont olyan esze van! Tavaly pl. az országos levelezős környezet versenyen 3. lett. S érdekes, Mosonyi már az UH-k idején is azt mondta, figyeljem meg, nagyon okos lesz, mert hátrafelé hosszúkás a feje. És Jázminnak is ilyen. A Gekkós fejlesztő pedagógus is mondta, hogy nagyon sokat jelent, hogy ennyivel nagyobb testvérei vannak, akik húzzák maguk után. Néha szó szerint :lol: :roll:

Tegnapi attrakciója a kisasszonynak:

Kép

Pedig plafonig ér a tolóajtó, de simán elhúzza!

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Sziasztok!

Még új vagyok itt. Most vagyok 23 hetes, és Szolnokon fogok szülni.

Minden élménybeszámoló érdekel.
A kórházhoz sajna volt szerencsém az elején, 7. és 8. hét között benn kellett feküdnöm..
donkoaniko
 
 

 
 

Na ez ha sikerül, csoda lesz...

donkoaniko
 
 


Hali lányok!

Vesztem érzem, mert már megint itt vagyok Apa irodájában a net előtt.

Anikó: Üdv, végre egy kis utánpótlás! :D :wink: Írjál még magatokról!!!
Ha élménybeszámoló kell, van itt két aktív fórum, meg egy régebbi is, én azt olvasgattam annak idején. Olyan időkben jártam, mint Elin szüléstörténete....vagy Judité....

Szamóca: Micsoda vadító szexi rucik! Tényleg ügyes varrónőd van!

Olyan szééépen esik a hó!!!! :lol: :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Ismeri valamelyikőtök a Temető úti rendelő gyermekorvosát? Oda fogunk tartozni. Nagy Edit? Talán így hívják...

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Szia Anikó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gratula a babóhóz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Megismersz ügyi????



Esik a hó Kép

Kép

Kép
katlina
 
 


Hali, vagyunk még!!!

Annyit de annyit írtatok, hogy esténként, mikor leültem volna írni, egyszerűen nem votl lelkierőm, annyi témát felvetettek, meg annyi képet lehetett nézegetni!

Anikó! Üdv a csapatban!! Írj magatokról!!! Minél többet!!
Éljen! Új kismami!!! :)

2. fogunk is áttört! Végre, jó nyűgis héten vagyunk túl!!!

No, egy-két kép Picsikéről!!!

visszafogott mosolyka
főzünk
ölelést kérek!

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Katlina, ti ismeritek egymást Anikóval?????? :roll:

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Dorka!!!Nagyon huncut ez a gyerek!
De nagyon szép!!!


Anikó ki az orvosod,mért kellett benn feküdnöd,írjál sokat itt mindenki kíváncsi természetű!!!! :D

Kép

Kép
katlina
 
 


Hellóóóóóóóóóó Katlina!

Hol kezdjem...
Az orvosom Tóth Zoli. Volt az elején egy kis barnázás a sárgatest-hiány miatt, és befektetett, biztos ami biztos. De utólag azt mondom, annyit kibírtam a babóca kedvéért!
Azóta hál ' Istennek minden oké, kopp, kopp, kopp, bár én folyamatosan parázok, olyan szörnyű dolgokat láttam bent, bár a doki szerint is már ideje lenne elfelejteni, és nem hülyeségekre gondolni...
Picipók fejlődik, folyamatosan mozgolódik most már, úgyhogy kezdem pozitívan látni a dolgokat, de azért még vannak rossz pillanataim...
donkoaniko
 
 


Hogyan tudok vonalzót feltenni?
Kb. fél órája kínlódok vele...
donkoaniko
 
 


Tóthnál szültem mert beteg volt a dokim,jó fej!
És ne aggódj hbár itt a lányok tudnának mesélni én nagyon aggódós voltam!


Vonalzó!
Van babafalvás vagy nőivonal!
Ha már a vonalzó kész akkor a PHPBB kódót kell bemásolni az aláírsokhoz,ami a Profilba van bene aláírás címmel oda bemásolod és kész is!

Kép

Kép
katlina
 
 


Köszike!

Én eddig elégedett vagyok az orvosommal, az elején kicsit traseltam, h. fiatal, de amúgy nagyon alaposnak tartom.
Jövő héten megyek vércukor vizsgálatra, mire számítsak?

donkoaniko
 
 


ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, el se hiszem, h. sikerült!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
( Vonalzónak örülök. )

donkoaniko
 
 


Én annyira éhes voltam hogy még annak a cukros löttynek is örültem csak legyen valami a gyomromban :D :D :D :D :D

Kép

Kép
katlina
 
 


Hm...hát fiatal is. Talán 2 éves lehet a szakvizsgája...És Hetényi nevelés. De én már írtam róla véleményt korábban.

Cukorvizsgálat? Nagy kocka glükóc egy pohárnyi csapvízben feloldva. A terhelést csak akkor csinálják, ha az alap cukrod jó. (SZTK) Egy biztos, vigyél citromot vagy citromlevet! Úgy semmi az egész. :wink: Én rettegtem tőle, aztán nagyobb volt a füstje, mint a lángja. :wink:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Sziasztok!

Anikó, üdv a csapatban!

Jaimee, miért Ti hol laktok, hogy a Temető úthoz tartoztok?
Merthogy ugye mi is :lol:
Két dokinéni van, a miénk Nemes Katalin, a másik a Nagy Edit. Én szeretem a mi dokinéninket is, de Nagy Editről is sok jót hallottam. Többek között homeopátiával is foglalkozik.
Ha javasolhatok valamit, amikor először kimegy a picihez, szóljatok neki, hogy örülnétek, ha havonta otthon adná be az oltásokat... Túlteng a kisebbség sajnos a rendelőben...

Dorka, éljen a második fogacska!

Én ma szabin voltam, fél 9-től 2-re értem haza. Bevásárlás. Télapóra, névnapra, karácsonyra.
Jelentem Thai Masszázs ajándékutalvány meg van. Csongi által áhítozott Spongya Bob-os Monopoly (Pláza 10.000, Tescóban 5.200) meg van. Télapóra könyv, Ben 10-es figura kipipálva. És találtam egy focis polcot, marha jó és csak 1990-ért vettem :lol: Városba, Corába ne menjetek, őrültek háza van!

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Évi: Hú, köszi, hogy írtál. Igen, a védőnő célzott rá, hogy meg lehet a doktornővel beszélni, hogy járjon ki házhoz....Azt nem mondta, hogy a kisebbség miatt. Én még fizetnék is, csak hogy ne kelljen bejárni a rendelőbe, legalább télen, amíg pici a baba. A kisebbségről nem tudtam....., de most hogy mondod, nem meglepő....A Hunyadi utcában lakunk.

Tényleg fel van bojdulva a város, mintha mindenki dec. 24-re lenne kiírva szülni, mint én, és már nem lenne sok ideje karácsonyra bevásárolni. :shock: :shock: :lol: Mondjuk, péntek van, akkor mindenkinél nagyon aktuális a bevásárlósdi....

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee, hát szerintem egyrészt ezért ajánlgatta a védőnő! Nálunk Csongihoz sokáig kijárt, akkor is, ha beteg volt. Nekem könnyebbség volt, hogy nem kellett oda bevinnem, és itthon jobban meg is tudtunk beszélni mindent. Igaz, pénzbe kerül, de én sokkal nyugodtabb voltam így!

Akkor elég közel laktok hozzánk.... :lol: Mi a Bajcsy háta mögött lakunk.

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Évi: :D No, akkor könnyű dolgod lesz, ha jössz babanézőbe. :wink:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Lányok, ti nem álmodtatok hülyeségeket az utolsó hetekben?

Tegnap hajnal tájban azt álmodtam, hogy egy fehér kerítéselemen Amerikába repültem - kapaszkodtam a kerítésbe - tél volt, és az idősebb George Bush-nak kellett elvinnem az arany óráját, amit a koreai háborúban használt. Ahogy felemelkedett a kerítés, kapaszkodtam, mint az őrült, de ahogy pár száz méter magasra emelkedtem, nem tudtam már fogni a zsebórát és leejtettem... de nem bántam egyáltalán, örültem, hogy élek. Aztán valahol Koppenhágában, egy kikötőben landoltam....és közben tök természetes volt, hogy a kerítés repül. :shock: :shock:

Most őszintén, hogy lehet ekkora ökörséget álmodni???!? Hogy mindez mit jelenthet, nem tudom....

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Szamóca, a zelső kép naon tuti, Jázmin olyan bájosan néz a gébbe :lol: Az ajtóelhúzás meg: :shock: Jóóóerőben van :P
Tyűh, akkor zsenicsalád vagytok :D

Anikó, üdv itt :) Hány éves vagy, tudjátok mán a nemét, ilyesmik is érdekelnek :)
Még jó, hogy írtam tegnap arról, hogy Jaimee-vel bezárul a kör :roll: (Virág nem szokik írni :( ) Dejó, izgulhatunk még 17 hétig! :lol:

Dorka, gratu a második fogcsücsökhöz! :) Ééédesek a Szabibabás képek :D

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Jaimee :lol: :lol: :lol: No comment...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Sziasztok!
Jelentem megvagyunk, csak vacakul!
Levente középfül gyuszis :cry: :cry: , Dávid kicsit taknyos :cry: :cry: (elkapta Leventétől... pedig nagyon vigyáztunk Rá, hogy ne legyen baja).
Nekem meg kezd a torkom belobbanni.... pedig most gyógyultam meg. :shock: :x :evil: :cry:

Anikó!Üdv itt! :)

Majd jövök, ha jobban leszünk!
Pusz!
szilbee
 
 


Szilbee: Marha jó az avatarod!!! Jobbulást a srácoknak! :cry: Hogy bíztassalak, tesómék 2 éven át küszködtek ezzel, a kiscsaj mindent hazahozott az oviból, az öccse aztán kivétel nélkül mindig elkapta, ha nem a nővérétől, akkor valamelyik szülőtől. Vidám volt az élet feléjük.... :evil:

Balwin: Ez is egy válasz.... :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee!
JA! Szép kilátások! :cry:

Egyébként MA két hetes Dávid! :shock: Hihetetlen, hogy repül az idő!!!! :shock:
szilbee
 
 


Kész nagyfiú már! :D

Kíváncsi leszek ma a híradóra mert egy csomó játékot bevontak,jó lenne megnézni mik is azok! :shock:

Kép

Kép
katlina
 
 


nah, jöttem melegedni! Naon leűlt a levegő odakint, mi meg 2 órán át sétáltunk! Apropó, ha valaki az eslő fél órában látott egy babakocsis anyukát, amiben torkaszakadtából üvölt a baba, anyuka meg mindent bevet, de nem hallgat el a gyerek... no, azok mi voltunk!!! :? :?

Mostanában annyira nehezen alszik el Szabi, a babakocsiban is! Aztán persze jó sokaáig húzza a lóbőrt, de az elalvás kínszenvedés neki is, nekünk is... :?

Katlina! Köszi az infót, akkor mindenképp nézzük a híradót!

Szilbee! Nagyon benne vagytok itt a betegségekben, alig másztok ki az egyikből, jön amásik... :cry: :cry:
estére hívlak titeket!

Ja, Balwinjudit! Jó sokat dumált a mosógépes hapsi, nem? Amikor nálunk volt szintén hasonlóan komoly javítást igénylő gépünknél, már ott tartottunk, hogy Jakabnak is ő szereli a gépét, stb. Télleg, te nála szültél, igaz? Na, van már több közös pont az életetekben! :D

Jaimee! Az álommanók sz@rakodnak???? :wink:

ANIKÓ! A cukorvizsgálat nálam sem okoztott semmi, de semmi mellékhatást, csak fontos, amit Jaimee is írt: CITROM!!! Jól facsard teli a bögrét, és semmi gátz nem lesz! Aztán remélem a 2 óra alatt sem leszel rosszul... De a lötyi nem gáz citrommal!

Ja, engem meg tóth vizsgált, amikor bekerültem, ő volt az ügyeletes. Semmi gond nem volt vele, rendes volt.
Virágnak is ő a dokija, csak Virág már régen írt.. HOOOL VAAAAAGY VIIIIIIRÁÁÁÁÁÁG??????
Picipók kislány vagy kisfiú lesz???

Szamóca!!! Tündér Jázmin!!! És milyen jó, hogy tettél magadról is képet, bájos anyuka vagy!!! :)
És a ruháid is naon szépek!!! Nem akarsz még képeket dobni??

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Sziasztok!

Szamóca!
Nagyon csinik a rucik, nagyon szexisek, ki az ötletadó? Te vagy az ügyes varrónő?
Hú, milyen erős lányod van! Jázmin igazi kis vasgyúró!
A fiad meg biztos valami ügyi kis tudós lesz! Akkor matek a kedvenc, és minden reál, gondolom.

Anikó!
Üdv köztünk, azért mindig befut egy kis új husi! Írj többet magatokról! Jó a vonalzód!

ja, míg el nem felejtem ha minden igaz most vasárnap lesz a Borostyán Műv házban ruhabörze. ez tuti? tud róla valaki valamit? Én szeretnék menni, mikor kezdődik, iylesmi érdekel.

Szilbee!
na, akkor Dévid is tipikus második. Minden jó dologban benne van. ne izgulj, Letivel is ezt játszottuk! Jobbulást Nektek.

Jaimee!
És mit vacsoráztál mindez előtt? :wink: Vagy ez csak úgy magától jött? Nagyon jó kis sztori volt!
Jó, hogy nálatok kimegy a dokinő. én is akartam, anno, de nálunk az ÁNTSZ nem engedi, hogy kivigyék házhoz az oltóanyagot!
Még jó hogy az új módi szerint a saját környezetben nem stresszeli agyon magát a gyerek. Nagyon felvilágosultak.

Dorka!
nagyon szép ez a kispasi. Össze kellene ereszteni Letivel....
Mi Grétivel a zuhogó hóesésben jöttünk az oviból, és közölte velem, hogy utálja a havat, mert folyton beesik az orrába!
:shock:

Évi!
Hát nagyon ügyi vagy vásárlás ügyben!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Fanna!
Angolon egy korcsportból vagyunk mind 3 évesek, +/- egy két hónap.

A bútor 8 darabból fog állni, vettünk kanapét is a Ságváryn. Háát, én teljesen elképedtem az árakon, Ami tetszet volna 140E!!! Hát én ennyit nem adok érte, így maradt egy fotelágy, ami két kicsinek ok, legföljebb veszünk még egyet, mert nem nagy 115 x 200-as ágyneműtartós, terakotta, csíkos színben, még két hétig a boltban marad, amíg nem rakja össze Misi a szobát, hogy már csak az hiányozzon. Nagyon jók vannak ott, tényleg óriási választék, mind formában, matracminőségben, anyagokban, de az árak, nagyon elszaladtak mellettem.

Ditke!
igen, a nappalink is onnan van Borys, meg a háló, meg a konyha is, amihez szintén ma rendeltünk egy kis pótlást, anno nem fért bele keretbe, az meg sentyma. Úgyhogy mi kiköltekeztünk, de legalább azt mondom, hogy belülről készek vagyunk. Egy kis hazugsággal, mert van egy üvegterasz, amit hozzá akarunk építeni a belső térhez.

Szilbee!
Az avatarod nagyon jó!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


dorka!
Robi ugyanezt csinálja babakocsiban elalvás előtt!!!De csak mióta egyedül alszik el a kiságyban és újjabb hepje fürcsi után apának még játszani kell vele mert nem hajlandó enni!

Nos nem volt benne a híradóba vagyis én nem láttam,pedig az előzetesben nyomatták hogy több mint 100játékot bevontak :twisted:

Anikóval álltalános iskolába játunk egy osztályba és mult nyáron meg kresszre!

jaimee!
Engem multkor a kínaiak akrtak megölni és pesrsze kínában voltam :oops: :D ,szóval szerintem ilyenekhez nem kell pocak :D :D ,de azt tudom hogy az utlsó ídőkben én szinte alig bírtam aludni valamit,ha aludtam akkor meg folyamatosan szültem :D :D :D

Kép

Kép
katlina
 
 


Szamóca!
El is felejtettem,nagyon szupi ez a varrónő,és drágáé dolgozik :?: :shock:

Kép

Kép
katlina
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ditke2007 2010.05.27 13:47-kor.

Kép

Kép
ditke2007
 
 


Na, lányok, az ember elmegy egy kis Gekkózásra meg Corázni, s mire visszaér, teleírjátok az oldalt! :lol:

Próbálok mindenkinek válaszolni, szép sorban:

A varrónőm szerintem nem varr drágán, a bordó ruháért 8.000 Ft-ot kért, amiben benne van a fölső, a szoknya, a stóla, egy táska, a nyak- és a kézdísz.

A második együttest (nadrág, fölső, kabátka, táska) egy kosztümmel (nadrág, hosszú szoknya, rövid szoknya, bélelt zakó) együtt varrattam, s az egészért kért 20.000 Ft-ot, de a bélést is ő vette.

Az ötletek az enyémek, általában menyasszonyi katalógusokat nézegetek és abból kreálom a saját ruháimat. Tavasszal van egy nagyon elit bál, már arra is kinéztem, hogy milyen rucim lesz, csak még anyag nincs hozzá.

Máté matek tagozatos osztályba jár, s most még mindent szeret, a legnagyobb örömömre olvasni pl. nagyon! Már együtt rendelünk könyveket a netről, meg járunk az antikváriumba Szolnokra, Bedő Petihez. Nála már inkább az a gond, hogy kezd kamaszodni: visszabeszél, megsértődik, hisztizik... :roll:

Anna kicsit kakukktojás: ő álomvilágban él, énekel, táncol, öltözködik, igazi kis művésznő. Vele azért járunk minden héten fejlesztésre, mert egy-két dologban picit átlag alatti, de a fejlesztő pedagógus szerint ezt a lemaradását az iskolakezdésre még be tudja hozni. Már ezalatt a 4 hónap alatt is sokat fejlődött. Őt a műtét utáni éjszaka levitték a koraszülött osztályra, inkubátorban volt 2 napig, a születése után is csak két-három másodperccel sírt fel,aztán többször nem vett levegőt, belilult. A gyerekorvos szerint korán született (13 nappal a kiírás előtt, 2800 gr-mal), Mosonyi szerint persze ez hülyeség volt. :roll:

Üdv köztünk Anikó, jó, hogy Jaimme és Virág mellett egy kismamáért is izgulhatunk. A fejlesztő pedagógusunk is jászladányi, Katona Emese, nem tudom, ismeritek-e.

Dorka, Nektek gratula a fogacskához, Jázminnak is kijött kettő, azóta meg csak a nyála folyik... :roll:

Háát, elég jó husiban van a csöppség, de imád is enni! Pont úgy, mint az anyukája :oops: :roll:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szilbee, jobbulást a fiúknak is, meg Neked is! Gyógyuljatok gyorsan!

Jaimee, én pl. még soha nem vittem Jázmint az orvosi rendelőbe, mindig a doktor bácsi jön hozzánk. Az oltásokat is itthon adta be, s amikor jön, mindig beszélget is a gyerkőcökkel. Így ők természetesnek veszik az orvososdit, s nem félnek semmiféle vizsgálattól.

Bútor árakról: mi kertes házban lakunk, amit tavaly nyáron bővítettünk (+1 szoba, terasz, kerítés a szomszéd felé, új lépcső, étkező bővítése, új bejárati ajtó), meg hőszigeteltünk, de mert a férjem irtózik a hitelektől, így elfogyott a pénzünk, s belülről már nem csináltunk semmit a konyhával, csak vettünk egy mosogatógépet, mielőtt Jázmin megszületett.

Na, gondoltam, jövőre jöhet a nappali és a konyha rendbetétele, nekiindultam konyhabútorokat nézegetni. Wenge színben szerettem volna, meg olyan moder tejüveges-fémeset, de amikor az egyik helyen (igaz, Pesten) a 3m konyhámra 1,2 milliót, a Kikában pedig 1,5 milliót mondtak gépek nélkül, majdnem infarktust kaptam! :shock: Szerintetek ez normális dolog?! Vagy csak én nem vettem ilyen régen bútort?! :oops: Most ott tartok, hogy mégsem akarok új konyhát... :roll:

Viszont vettünk egy eszméletlen jó franciaágyat, 180*200 cm-eset, amin végre kényelmesen elférünk. :lol: Mondjuk, ez is kisebb vagyon volt, de erről azt gondoltuk, életünk végéig kitart :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szamóca! Nagyon olcsó és ügyes a varrónőd!!!! Egy ismerősöm 60.000-ért varratott egy 4 részes kosztümöt! :shock: :shock:
Ebben még nincs benne az anyag....

A bordó rucidhoz hasonló volt a menyecskeruhám!! :D

A ház és lakás rndbetétele: őrült százezrek... Mi pár év múlva szeretnénk költözni, így erre a lakásra már most többet nem vagyok hajlandó költeni!! (aztán úgyis fogok, mert muszáj! :oops: )

Katlina! A két kis tücsök akkor nagyon egy hullámhosszon van! :wink:
Te melyik híradót nézted? Mert az RTL-esben benne volt... Mondjuk nagyon gagyi játékok voltak, amiket betiltottak, sztem olyanokat senki nem venne.

BBj! Látom nálad sincs gond az ízléssel, ha ilyen drága bútorok teteszenek meg! Egy kolléganőm mesélte, hogy a 7 éves kislányuk is Pesten kinézett egy fehét barbie-s ágyat. potom 740.000 FT-ért!!!! Nem, nem írtam el a nullákat a végén... Persze nem vették meg... Ilyenekre van itt MO-n kereslet??? Biztos...

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Sziasztok!
Balwin! Most decemberben leszek 24, a babával kb. 2 évig próbálkoztunk.

Egyelőre szégyenlőske, én kislánynak érzem, aztán majd kiderül. Ebben a hónapban szeretnénk elmenni 4D-re.

Ditke! Jászladányon lakunk.

Dorka! Köszi a jótanácsot, őszintén szólva inkább az éhségtől félek... Reggel a gyomrom olyan, mint egy nagy üres gödör :lol:
Katlina! Megnéztem az albumotokat, hát nagyon cukker Robikátok van, a lábujjbekapós kép mindent visz!!! :)
Szamóca! Ismerem Emesét, aranyos csaj.
Általános kérdés: Ti mennyit híztatok a babavárás alatt?

donkoaniko
 
 


Anikó!
Mamámék (Sebők Laci bácsi) is Ladányon laknak meg az egyik volt osztálytársam is (Szőke Évi). :D

Judit!
Curam (antibigyót) kap Levente... és persze a szokásos módon melegítjük a fülét és fájdalomcsillapító kúpot kap.

És egy nagy ötelet a taknyos pici csecsemőknek vagy anyatejes nagyobb babóknak!!!

:idea: Fel kell színi pipettába egy kis lefejt anyatejet és bele kell cseppenteni egy-egy cseppet napjában 1-2 alkalommal mindkét orrlyukba, ugyanis az anyatej gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz!!!! :idea:
szilbee
 
 


Hát úgy látom vannak itt közös ismerősők Emesét én is ismerem de csak látásból,Évikét közelebről,Lacibácsit nem!

Dorka!
Az estiben láttam,hát igen ilyenek nincsennek a portán!

Anikó!
11kiló plusszom volt,de ebben a végén sok volt a víz is!
Robit is nagyon későn monták meg 25hetesen voltunk 4d-én és ott mondták hogy talán fiú,de előtte lányt jósoltak szóval vagy az eggyik vagy a másik!Hát igen lábújjas kép nálam is nyerő!

Ja Dorka!
Átküldenéd azokat a képeket amin a fiúk ketten vannak mert összeomlott a gépünk és eltünt minden fényképünk! :(

Kép

Kép
katlina
 
 


Sziasztok!
Szilbee!
Ezt én is ismertem, nekem anno a gyulladt szemre mondta a védőnő. egy két cseppet bele, de sajnos nekünk nem volt ennyi elég, nem nyílt ki Grétinek a könnycsatornája, így a kórházban csinálták meg.

Szamóca!
Nagyon jók ezek az árak. Én is anno a báli ruhákat esküvőkatalógusból néztem ki, de még ezek is nagyon jó oldalak:
http://varras.lap.hu/ itt lentebb nagyon jó szabásminta oldalakat találsz, amihez le lehet tölteni a mintát, ír anyagmennyiséget méret szerint, szóval nagyon szupi.
Miylen az a wenge szín? Rákereshetnék a neten, de lusti vagyok.

ja, és az árkádok alatt egy nagyon jó, kifejezetten ilyen báli anyagos van. ott voltál már?

Ditke!
A lakás nem olyan nagy, takarítani elég. 100 m2, + van egy nagy 25m2-es terasz, és amit be szeretnénk még építeni ami most a babakocsi, és egyéb lomtároló az 15m2 körül van. Egy tipikus 10 x 10-es kockaház. 4 éve vettük, akkor mindent cseréltünk víz-, áramvezetékek, nyílászáró, külső/ belső, aljzatcsere, falakat raktunk arrébb, külső szigetelés, kertrendezés, alsóépület, szóval mindent. A tető, és a színezése a háznak maradt el, és az a fantasztikus kerítés, azt a beépítéssel együtt szeretnénk, de az nem valószínű, hogy meglesz önerőből. Először csak egy szobát laktunk, aztán folyamatosan. Most jutottunk el odáig, hogy lecseréljük még az én ifjúsági bútoromat, ami a gyerekeké volt eddig. Hát, szépen lassan. De van egy olyan sejtésem, hogy mire a végére érünk, vagy még addig sem, kezdhetjük elölről.

Dorka!
Na az sem semmi ár, a Ballának sztem jó az ár-érték aránya, kinek-kinek pénztárcája szerint, de itt is lehet kapni 200.E-ért
íróasztalt.

Na, megyek tovább takarítani.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Szió!

Donkoaniko: Én 21 kilót..... :mrgreen: ...bennem is volt víz bőven.....meg az utsó 3 hónapot feküdtem....

fanna3
 
 


Sziasztok!

Ma nekünk is jobb éjszakánk volt, Kata csak egyszer! kelt fel. El sem hiszem. Ilyet már nagyon régóta nem csinált.

Fanna: Nagyon ügyesek vagytok. Egyik barátnőméknél is ez volt, éjjel rengetegszer szoptatott, aztán átköltöztek a nappaliba és azóta végigalussza az éjszakát a kisfiú.

Szamóca: Nagyon édes Jázmin, a ruhák pedig szépségesek. Akkor mindhárom gyerek más egyinéség Nálatok. Aranyosak lehetnek.

Konyhabútor: Sajnos tényleg nagyon drága. Mi tavaly költöztünk kertes házba és a konyhát, fürdószobát teljesen szétbombáztuk. A konyhabútort asztalossal csináltattuk, de nagyon drága volt. Bár nagyon szép is lett.

Anikó: Szia! A terheléses cukorra szerintem is vigyél citromot. Én Dorkával nem vittem és sikerült is kitennem a taccsot kb. 1 óra múlva. Bár az sem segített, hogy a nyári melegben bemnetem a büdös piacra.
Ja, én 10-et híztam Dorkával, 11-et Katával.

Dorka: Annyira szépséges ez a Szabi baba. Rád hasonlít, ugye?

Jaimee: Nem kommentálnám az álmodat én sem. De, hogy tudtad ezt megjegyezni?

Szilbee: Jobbulást Nektek!

Judit: Én hallottam a babaruhabörzéről, de nem tudom, mikor kezdüdik. Szerintem 10-kor legkésőbb, de inkább 9-kor. Itt lesz Csábi Bettina, stb..

Ditke: Zsófi babának utólag is boldog hófordulót!

Én egyre fáradtabb vagyok. Nem bírunk meggyógyulni, mert nem tudunk pihenni. És Dorkával is egyre törelmetlenebb, ingerültebb vagyok. Ma is a plázában ordított egyet nemtetszése jeléül, én meg rögötn rávágtam a fenekére. Utána olyan rosszul éreztem magam, de akkor már a tűréshatárárom végén voltam. Ilyenkor mindig elhatározom, hogy sokkal türelmesebb leszek. Olyan lelkifurdalásom van. Máskor is fenekére, kezére szoktam csapni, de most szerintem nem kellett volna rögötn. Na mindegy, már úgysem tudok rajta változtatni.

Szép délutánt!

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Sziasztok!

Dorka!

Szabika édi a képeken :D :D :D

Szamóca!

Nahát!! Teljesen másnak képzeltelek! Fúú! Nagyon dögösek a rucik. Igazán jól állnak rajtad.
Jázmin meg a nevéhez méltóan kis barna hercegnő. :D

Katlina!

Gratula a fogacskához. Bár Dorka már említette de az összes játék amit bevontak az a kínaiban kapható gagyiságok voltak.

Szilbee!

Mielőbbi gyógyulást Nektek!!!!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Ja! Fanna!

Már akartam kérdezni: esteleg olvastad már Dr. William Sears: Éjszakai Gondoskodás című könyvét? Nekem is ajánlották, most ismerkedek a témával. Egész jó dolgok vannak benne.

Ezekkle a témákkal foglalkozik: Hogyan altassuk el a kisbabát, és mit tegyünk, hogy ne ébrdjen fel ? Jó megoldás-e, ha hagyjuk sírni? Mit tegyünk akis totyogóval, ha felébrde éjszakánként? stb

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kati!
Nem nem hallottam még...van a neten is róla?...Mindjárt utána nézek....ha van valami kiemelendő, írd meg légyszi.. :wink: ...mostanában annyi de annyi könyvet kinéztem....hg csak győzném rendelni meg elolvasni...ja meg fizetni... :lol: ....ja

Timi!
Én meg itt várom...várom...mondtad hg írsz.... :roll:

fanna3
 
 


Anna, írtam, írtam... :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Kati, most már aztán mondd el gyorsan, milyennek képzeltél! :lol:

Anikó, én Mátéval az első 8 hónapban 8 kilót híztam, aztán az utolsó 3 hétben újabb 8-at, mert pici volt a baba és fehérjedús étrendre fogott Mosonyi... Az ugye összesen 16 kg. :shock: Annával 12 jött fel, Jázminnal, köszönhetően a 160 gr-os szénhidrát diétának csak 8. De összesen megmaradt a hárommal kb. 15-20 kg. :oops: :roll:

Judit, a wenge az olyan feketés-barna. Nem teszel fel képeket a szobákról, konyháról, fürdőről? Mostanában úgyis mindig lakberendezős újságokat bújunk Annával. És milyen az a csoda kerítés? Köszi az ötleteket, az Árkádok az ott a Baross és a nagy OTP kereszteződése körül van?

Nálunk a két fürdőszoba és a hálószobánk csodaszép, azok teljesen rendben vannak. A nappalival sincs gond, csak oda parkettát szeretnénk a padlószőnyeg helyett. A két gyerekszoba viszont olyan átmeneti állapotban van még. Meg a konyha és az étkező is. Azt gondoltuk, jövő tavasszal ezeket rendbetesszük+a kaput és a kertet, de amikor utánaszámoltunk, oda jutottunk, hogy lehet, hogy keresünk egy olyan házat, amiben legalább egy szobával több van és vagy nagyon lelakott vagy nagyon felújított. Aztán, ki tudja, még az is lehet, maradunk itt. Nehéz döntés. Kicsit félek, hogy az összes tartalékunkat felemésztené, s a mai világban egy állás sem örök élet, pedig mi a férjemmel mindketten az első munkahelyünkön dolgozunk.

Szilbee, sok-sok gyógypuszit küldünk Nektek!

Niki, ezzel más is van így. Én pl. ordítozom néha. Pedig tudom, hogy nem kellene, de a három mellett néha elszakad a cérna... S bizony kértem már tőlük bocsánatot, amikor nem is annyira ők voltak az okai az üvöltözésnek. :oops: Nem tudsz segítséget kérni valakitől? Egy pár óra nyugalom, esetleg alvás jót tenne. Bár tudom, ezt néha könnyebb mondani, mint megvalósítani.

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szasztok!


KAtlina, küldöm a képeket!

Niki! Hát, Szabi tisztára úgy néz ki mindenki szerint, mint az apja félévesen! Dobok róla egy kiskori képet!

apa kicsinek

Szilbee! Javulgattok?

Anikó! Én 10,5 kg-ot szedtem fel.

Hát, ma tök jó napunk volt, Szabi nem is volt nyűgi, és 2 órát aludt a babakocsiban úgy, hogy semmmmmi ordítás nem volt előtte!!!
:)

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Ballabútort mi is szeresssssük....

Kép
Kép
dorkáék
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?