Új privát üzeneted érkezett!

Szia Réka!
Köszönöm a válaszodat! A szüléstől nem félek, csak egy dolog aggaszt, hogy nem tudni császároznak-e vagy sem.
(Nagyon rossz a szemem.)
Állítólag rendesen elindítják, azután majd meglátjukKép)
Ez komoly, hogy nem fájdalomcsillapítóztál!!!

Gratulálok a kisbabádhoz! Minden szépet és jót kívánok nektek!!
Hicudzsi

hicudzsi
 
 


Szia Hicudzsi!

Hogyan döntik el szülés közben, hogy császározzanak-e? Úgy értem, hogy mitől függ? Azt hittem, hogy ezt előre el szokták dönteni.

Nekem nem is lett volna idő fájdalomcsillapításra (EDA-ra), mert az első fájások, ami kicsit jobban fájt kétpercesek voltak. Ekkor mentünk be a kórházba, ahol beöntés, borotva ... stb, majd orvos keresés, az enyém szabin volt. Aztán átvittek a szülőszobára, ahol ők repesztettek burkot. Igazából innentől fájt jobban, de nem kibírhatatlanul és egy órára rá, már meg is született a kisfiam. Este kilenckor még otthon tévéztem, éjfélkor meg már babáztam. Az EDA-s orvos egy óra lett volna amíg beér.

Neked is hasonlóan könnyű szülést kívánok!

Megyek, mert szólít a fiatalúr! Kép

Réka
muki
 
 


Sziasztok!

Hicudzsi!
Én is a Schöpfiben fogok szülni szeptember közepén, és az én orvosom is Szőnyi doki. Szerintem is nagyon jó fej, bár engem valószínűleg kicsit hisztisnek tart, mert elég aggódós vagyok.Kép A kétágyas fizetős szoba 4000 Ft, az egyágyas 6000 Ft. Én megkérdeztem a dokit, hogy mennyit kér egy szülésért, és nekem 60000 Ft-ot mondott. Én Tündinek 15-20000-t gondoltam, ugyanis állítólag nagyon jó, és igazságtalannak tartanám, hogy ő van velem végig, és sokkal kevesebbet kapna mint a doki, aki csak a vége felé jön be.

Egyébként a fizetős szobák előnye még az is, hogy a 3. emeleten, ahol vannak, a nővérek sokkal normálisabbak, mint a többi emeleten (bár lehet, hogy az anyagi haszon reményében). Pl. volt egy anyuka, aki 3 nap után került fel, mert csak akkor volt üresedés, és lent egyszer sem kötötték át a császáros sebét, tele volt gennyel az egész.Kép
A csecsemősök tényleg nem a legjobbak, bár van pár normális, de a legtöbbjük nem igazán segít, úgy kell szólni nekik.Kép Ez lehet, hogy tényleg a leterheltség miatt van így, de egy első babás anyukát ez nem vigasztal.

Mindenkinek jó babavárást és szülést!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 

 
 

Szia Zsizsa!
De örülök neked! Nagyon ritkán találkozom itt a neten Schöpfissel pláne Szőnyissel.

Szoktál járni az óbudaiba, lehet, hogy már láttalak ott!!!
Én még nemmertem megkérdezni, mert még azon gondolkozunk császár vagy nem császár...
Szoktál bentjárni akórházban, mikor nézted meg ezeket a szobákat? Kitől lehet kérni, hogy megnézhesd??
Mikor érdemes bejelentkezni??
Több kérdésem most nincsKép Ezzel is elég feladatot adtam nekedKép)

Puszi!
Hicudzsi+Édua (24+1)

hicudzsi
 
 


Szia Hicudzsi!

Én nem az óbudaiba járok, hanem a Kálvin térhez. Mikor derül ki, hogy császár-e? Voltál már szemorvosnál? Állítólag nem csak attól függ, hogy mennyire vagy rövidlátó, hanem valami szemfenékvizsgálat kell. De ezt nem igazán tudom, szóval ne vedd készpénznek a szavaimat. A friss kimamiknál vagy a friss babáknál szerintem többet tudnak segíteni ez ügyben.

A kórházat azért ismerem, mert sajna bent kellett feküdnöm egy hónapot a 21. héttől (túl sok keményedés és méhnyakrövidülés miatt). Ott ismertem meg Szőnyit, és akkor kértem fel, hogy legyen a dokim (előtte még nem választottam, mert reméltem, hogy az SZTK-sal kihúzom, mivel nem nagyon volt pénzünk a magánrendelést kifizetni, de így hogy nincs minden rendben, inkább vállaltuk a fizetést). A szobákat biztosan meg lehet nézni, bár nem tudom, hogy kell-e szólni előtte. Szerintem lehet, hogy elég, hogyha bemész, és a nővérszobán szólsz a nővérnek. Esetleg hívd fel őket, kérd a 3. emeleti nővérszobát (mikor bent voltam fejből tudtam a melléket, de már elfelejtettem), és kérdezz rá. Bejelentkezni általában a 8. hónap vége felé érdemes, de én rá fogok ma kérdezni Szőnyitől, mert ki tudja, hogy én mikor szülök (remélem nem jön korábban a baba, de hát semmi sem biztos). Remélem, azért kivárja, amíg Szőnyi hazajön a nyaralásból.

Kérdezz egyébként nyugodtan, ha tudok, válaszolok.Kép

Szió!
Zsizsa (31+5)

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Szia Zsizsó!
Mivel sportoló vagyok, ezért minden évben legalább 2x megcsinálják a szemfenékvizsgálatot nálam.
Majd szeptemberben megyek klegközelebb akkor talán kiderül milyen lehetőségeim vannak.

Szőnyiről:
Az a baj, hogy a Kálvin téren nem tud UH-t csinálni. Mi azért járunk az óbudaiba, mert ott mndig megmutatja a babátKép))

Én már a babatervezés alatt inkább választottam dokit, igaz borsos árai vannak, de muszáj. nagyon megbízom benne egyébként!

Puszi!

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Szintén a Schöpfiben fogok szülni, ősszel, Szőnyi dokinál. Nagyon jókat hallottam róla, remek szakember. Egy ismerősöm szült nála tavaly, és azt mesélte, hogy rengeteget segített neki, végig bíztatta, kimasszírozta a lábából a görcsöt, stb.
A tarifáról nem kérdeztem, nem szeretném, ha mondana valami számomra elég magas összeget. A hálapénz végül is a szülés után jár, és annyi, amennyire meg leszek vele elégedve, és amennyit gondolok, illetve tudok adni, nem? Egyébként olyan 30-40 ezer Ft-ra gondoltam. Lehet, hogy az kevés?

Mindenkinek egészséges, szép babavárást és szülést kívánok!
micka
 
 


Sziasztok!

Hogy összejöttünk, mi "Szőnyisek"!Kép

Hicudzsi,
én nem is tudtam, hogy van UH az óbudaiban, de az az igazság, hogy csak akkor tudnánk oda járni, ha lenne autónk, ami nincs, és irtó messze van járművekkel, majdnem másfél óra lenne odáig az út.Kép Pedig szívesen látnám babucit minden alkalommal, arról nem is beszélve, hogy így a kórházba kell mennem UH-ra.

Micka,
üdv köztünk. Ősszel mikor szülsz? Én szeptember 13-ra vagyok kiírva. Ha visszaolvastál, láthatod, hogy én rákérdeztem a szülésre, és nekem 60 ezret mondott. Nem tudom, hogy ez hogy megy nála, hogyha valaki nem kérdezi meg, akkor mi van. Eredetileg én is 30-40-et szántam a szülésre, de aztán, mikor gondok lettek, és dokit választottam, úgy gondoltam, hogy inkább megkérdezem. A 60 kicsit sok, de hallottam olyan dokiról is, aki 70-100 ezret kér, és rábízza az anyára, hogy ezen belül mennyit tud adni.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Micka!
Szerintem nem kell külön rákérdezned, majd annyit adsz amennyit tudsz!Kép
Én már régóta járok hozzá mint nőgyógyászhoz, és odavagyunk tőleKépKépKép
A férjem is nagyon megbízik benne. Egyébként az édesapja is legendás szülész-nőgyógyász volt, csak már visszavonult.
Nekem az tetszik, hogy bármikor felhívhatom, és szegényt a hülye kérdéseimmel szórakoztathatom. Szerencsére erre még nem került sor, de tetszik a lehetőségKép

Zsizsa!
Nekünk is sajna nagyon messze van az óbudai, 70-es troli, 4-6-os villamos, 6-os busz, vagy 17-esvillamos. Kész tortúra, de nagyon-nagyon megéri!!

Nekem egyébként aztetszik a legjobban, hogy ránk bízta kockáztatunk-e a szülést illetően (természetes vagy császár). (A magas dioptria miattKép)
Ha császározni kéne akkor is csak őt választanám, mert kiváló sebész. Egy barátnőmnek iszonyatosan bonyolult műtétet csinált, (más orvos már kipakolta volna) és most a barátnőm már annyi gyereket szülhet amennyit akar (sőt van egy gyönyörű kislánya azóta aki szintén a Szőnyinél született)

Én egyébként nov. 4-re vagyok kiírva (az utolsó mens. alapján), de a doki szerint októberi baba lesz.

Ja és a szülésznője Tündi is nagyon jó!!

Puszi!
Hicuzsi+Babashu

hicudzsi
 
 


Zsizsa!

A 70-100 ezer Ft - véleményem szerint - arcátlanul sok!
Az ismerősöm tavaly 30 ezret adott Szőnyi dokinak, aki utána is nagyon kedves volt vele, minden nap meglátogatta, amíg a kórházban tartózkodott. Igaz, nem a választott orvosa volt, a fogadott doki nem ért be a kórházba, olyan gyorsan lezajlott a szülés. Szőnyi épp ügyelt, így ő vezette le, nagyon profin. :-)

Mi is az óbudai rendelőbe járunk. Igaz, kiesik, de jó a közlekedés (metró Batthyány térig, onnan HÉV 2 megálló), és nagyon megéri. Olyan fantasztikus látni minden alkalommal ultrahanggal, mennyit növekedett a kis poronty.
A babát október elejére várjuk.

Hicudzsi!

Milyen erős a dioptriád? A szemorvos mit javasolt? Vagy ő is rátok bízta a döntést?

üdv.
Micka
micka
 
 


Halli!

Elképedve olvasom hogy milyen összegekről esik szó. Én úgy tudtam hogy ez nem magánkórház... vagy mégis? Vagy miért kell ennyit fizetni, és miért kell egyáltalán fizetni? Én ezt a fizetős dolgot soha nem értettem. MÁskülönben nem születik meg a baba vagy miért?Kép
Én egy fillér fizetség nélkül szültem. A terhesgondozáson odafigyeltek ránk, a Ctg-re soha nem kellett várnom (sztk-ban), a szülész doki, meg egy tök jó fej ember volt...életemben akkor láttam először. Sokat segített, fájdalmat nem okozott (fájt az anélkül isKép).

puszi és kellemes pocakosságot
sasha

Kép
sasha
 
 


Micka!
A dioptriám -9,5 és -10. Mivel több gyereket szeretnénk mint 3 és császárral átlagban 3 gyereket lehet szülni, ezért szeretnénk, ha EDÁ-val szülhetnék hüvelyi úton.
a szemorvosom a sportolás miattmindig megnéz, és nem látja gyengének az ideghártyámat ezért azt írta szakvéleménynek, hogy EDÁ-val szülhetek.

Mi tartunk csak egy kicsit tőle. Az egyik kockázatos, mert nem tudom ki fogja helyettem kinyomni a gyereket, amásik meg egy nagy hasi műtétKép De majd kiderülKép BizakodunkKép
Mi legközelebb 30-án szerdán megyünk az óbudaiba! Annyira várom már, hogy láthassam a kisbabánkat!Kép Ugye milyen jó?

Sasha!
Engem is lmeglepett a dolog, mivel mi sem engedhetjük meg nagyon anyagilag magunknak, de úgy tűnik mindenhol ez van ha az ember választ orvost és nem bízza rá magát az ügyeletesre.
Mivel nálam a fentiekben leírt kockázatok felmerülnek, a legjobb sebészt és szülészt kerestem meg, és meg is fizetjük amit kér, mert a többi babámat is nála szeretném megszülni.)
Van olyan aki 100-at kér... A barátnőm egy 1,5 éve az ikrei után 180-et fizetett a dokijának.
Kép

Puszi!
Hicudzsi

hicudzsi
 
 


Sasha,
én is úgy gondolom, hogy nem igazán szép dolog pénzt kérni, és eredetileg az ügyeletesnél akartam szülni, de a fent említett problémáim miatt inkább választottam egy dokit, azért pedig (a dolgokat átgondolva) szerintem illik valamennyi pénzt adni (ha nem is 100 ezret), hogy akár az éjszaka közepén kiráncigálhatom az ágyából, vagy hazarendelhetem a belföldi nyaralásából azzal, hogy szülni fogok.

Hicudzsi,
hány gyereket szeretnétek? Mi eredetileg négyet tervezünk, de sajnos ha a következő terhességem is ilyen végig fekvős lesz, akkor maradunk a kettőnél.
Doki a szobafoglalásról azt mondta, hogy augusztus közepén már meg kell ejteni a 35. hét táján. Amúgy a babó teljesen egészséges, már 1750g, és 100%, hogy leányzó, és egyáltalán nem szemérmes.Kép A párom és az apukám is bent volt az ultrahangon, apu egészen elájult, mivel még sosem látott ilyet.

Jó éjt mindenkinek!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sasha,
egyébként azt még nem írtam, hogy másfél éve még teljesen úgy gondoltam, mint te, hogy minek adnak pénzt, hiszen orvos, ez a munkája, bár sajnos tisztában vagyok azzal, hogy alapból az orvosok és a nővérek fizetése katasztrofális. Aztán anyunak volt több műtéte, és az elején szörnyű volt a tipródás, hogy mi legyen, aztán hozzászoktunk.Kép

Én, ahogy írtam, az ügyeletesnél akartam szülni, de már a terhesgondozás során rossz volt, hogy amikor elkezdtek jönni a problémák, nem tudtam rögtön felhívni senkit, vagy kivártam az SZTK-s doki rendelését, vagy mehettem volna az ügyeletre. Szerencsére, amikor kórházba küldtek, pont aznap rendelt a doki, amikor jöttek a bajok. A kórházban aztán szörnyű volt, minden nap más doki.Kép Első nap felírtak gyógyszereket, második nap következő doki jóváhagyta, harmadik napi doki az egyiket letiltotta, hogy szerinte az nem jó, helyette írt fel mást, negyedik napi visszaállította a letiltottat is, ötödik napi doki azt mondta, hogy kellett volna kenetvizsgálat a harmadik napi új gyógyszer bevezetése előtt, de már mindegy, majd később ír fel kúpot. Itt telt be a pohár. Úgy éreztem, hogy kell valaki, aki konzekvensen végigvezet egy kúrán, és végig figyel rám, mert ez így nem megy. Anyósék és a szülők már régen próbáltak nyomást gyakorolni, hogy válasszak orvost, legfeljebb anyagilag támogatnak, ha szükségünk van rá, és akkor úgy döntöttem, hogy választok (anyós első kisbabája az enyémhez hasonló okok miatt korán született, és meghalt). Mivel nem ismertem a dokikat, szimpátia és hallomások alapján ment az egész választás, fizetésről is hallottam ekkor már mindenféle híreket, tehát ehhez is hozzászoktam, és azt mondtam, nem igazán érdekel, hogy mennyibe kerül (bár bizonyos határ fölé nem mentem volna, a 60e már nagyon súrolta a lécet), az a fő, hogy a baba egészségesen, időre szülessen. Így választottuk a dokit (ráadásul spéci gátmetszéstechnikája van, ami a férjemnek nagyon tetszettKép).

Egyébként ha az egészségügyet megreformálják majd a távoli jövőben, akkor remélhetőleg nem kényszerülünk arra, hogy a nekünk alanyi jogon járó ellátásért fizetnünk kelljen. Tudom, hogy most is meg lehet oldani anélkül is, de én jelen helyzetemben ezt, úgy érzem, nem vállalhatom.

Dióhéjban ennyit, most rohanok rendet rakni, mert jön a védőnő.Kép

Szép esős napot! Talán lehűl kicsit az idő.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Szia Zsizsa!
Mi is 4 saját gyereket szeretnénk, de öt gyereket nevelnénk föl (örökbefogadás).
Ugyanis nekem van egy örökbefogadott hugom, és édesanyám is sokat volt gyerekkorában árvaházban. A férjem meg nagyon támogatja ezt a dolgot. Ha egy kicsinek is jobbá tesszük az életét, már jobbá tettük a világot is egy kicsitKép

Az anyagiak miatt már nem aggódunk, ugyanis érdekes dolgok történtek velünk az utóbbi időben, és már csak nevetünk minden bosszúságon..Kép
A szokásos történet: majd jöhet a baba, ha anyagilag rendbejövünk...Beindult a babatervezet, erre minden összedőlt mint egy kártyavár. Persze nem panaszkodhatok, mert nem éhezünk, de azért nem könnyű.

Szóval aki csak az anyagi biztonság hiányára hivatkozva nem vállal gyereket az nagy hibát követ elKép
Ha tudtuk volna, hogy ez lesz, már lenne egy 3 éves kisgyerekünk az tuti.Kép

Miért jár ki hozzátok a védőnő?? Atyám! Hozzám nehogy jöjjönKép)
35 nm, egy kutya+egy macskaKép + most költözködtünk, ezért ruha és dobozhegyek mindenüttKép

Puszi!!!
Hicudzsi

hicudzsi
 
 


Hali Hicudzsi!

A védőnő azért jön ki, mert veszélyeztetett vagyok, és ő nagyon meg akar óvni mindentől, és nem akarja, hogy hosszasan ott üldögéljek a váróban. A dokim kevésbé aggódik miattam, mint ő.Kép De ez nagyon rendes dolog tőle bár elsőre ledöbbentem, amikor mondta, hogy kijön.

Hogy fértek el egy lakásban a kutya-macskával? Vagy a kutya kicsi? Kertes házba költöztök, vagy lakásba? És mekkorába?

Puszi!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Szia Zsizsa!
Háát mi most költöztünk ide...Kép És nem férünk el. A kutya szeptembertől édesanyámékhoz megy lakni, 4 éves koráig élt velük, tehát nem lesz neki nagy dolog.

Szóval itt maradunk a 35 négyzetméteren... Most intézzük, hogy a cserépkályha lebontással egy kicsit táguljon a térKép

Puszi!

hicudzsi
 
 


Hicudzsi,
nem rossz az a 35 négyzetméter, főleg, ha előtte nem külön laktatok. Az meg biztos, hogy nem kell amiatt aggódnod, hogy nem hallod majd, ha sír a baba.Kép Amúgy jó környéken laktok? A szomszédokat ismeritek már? Kedvesek? És akkor most új védőnőhöz fogsz járni?

Puszi!
Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Szia Zsizsa!
Előtte is külön laktunk,de a hugom lakásában.
A VII. kerületbe költöztünk, jobb részre (Damjanich utca mellé, egy utcára a Ligettől. Ez nagyon jó benne!
a szomszédok, kotnyeleskedő öreglányok akik mindig másikat kiáltanak ki őrültnek, és sajna felettünk lakik egy részeges állat akire néha rájön a bolondóra. De majd megregulázzuk.
Az új védőnőt már régebben meglátogattam, hogy ne ugorjunk ismeretlenül egymásnakKép Nagyon aranyos és kedves, a régi is az volt.
Most te teljes szobafogságban élsz??
Puszi!
Hicudzsi

hicudzsi
 
 


Bocs, hogy beleszólok, noha semmi közöm a Schöpf-Méreihez.
Hicudzsi, nagyon tetszett, amit az örökbefogadásról írtál! Nekem is régi, dédelgetett vágyam, de nem tudom, lesz-e belőle valami... Tudod, vagyunk már egy páran, a férjem sem terhelhető a végletekig. De azért nagyon díjazom, hogy így állsz hozzá!!!
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Szia Kíváncsi!
Sajnos Magyarországon még nem olyan egyszerű az örökbefogadás mint más országokban. Ha egy csecsemőt szeretne - arról ne is álmodjon az emberKép
A legtörékenyebb korban 3 éves kora körül viheted ki először a gyereket ideiglenesen vagy patronáló, vagy nevelőszülőként. (Patronáló-hétvégenként, nevelőszülő-hetekre). Sajnos a testvérem 7-8 éves korában került hozzánk. Ezt csak azért sajnálom, mert addig szegénykének rengeteg szörnyűségen kellett végigmennie.
De ha mindezt az ember kompenzálni tudja sok szeretettel, akkor megéri!
Van olyan hölgy is az ismeretségi körömben, aki azután fogadott örökbe gyerekeket miután kirepültek a sajátjai. Sőt egy házaspárnak nem lehetett gyereke, és ezért három kisgyereket örökbe fogadtak, ezután született nekik öt sajátKép

A magyarországi állapotokról csak annyi, hogy anyukám a testvérem 18. születésnapja után bement vele a GYIVI-be elintézni a papírmunkát, és akkor, ott mondták meg félvállról nekik, hogy a testvérem vér szerinti anyja, az egyetlen rokona egy évvel azelőtt pont a lánya születésnapján halt meg... Ennyi...

Kép Üdv:
Hicudzsi

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Én is a Schöpf-Méreiben fogok szülni, októberben. Kósa doktorhoz járok.
Hicudzsi, mi már találkoztunk a nŐk lapja c@fén! Kép Most olvasom, hogy Neked is gyenge a szemed, az orvosod mégsem ragaszkodik a császárhoz. Ez nekem is nagy dilemma!! Az enyém a szemészorvostól tette függővé (bár inkább támogatja a császárt), aki, bár azt mondta, semmi problémát nem lát, a biztonság kedvéért legyen császár... Nekem -11 D-m van. Ha lehetne, inkább választanám a természetes szülést!!! De merjek kockáztatni? Te mersz? Nem tudom, mitévő legyek. Kép Volt már egy hasi műtétem, szeretnék is még gyereket, szívesen megúsznám az újabb műtétet. Annyi véleményt hallottam már ezzel kapcsolatban... Valaki azt mondja, csak a dioptria számít, valaki azt, hogy pont nem az...
pindur
 
 


Szia Pindur!
Nekünk is ez a nagy dilemma.Kép
Még nem döntöttünk. Még ráér szeptemberig, mert csak októberben szülünk. Talán teljes EDÁ-val lehet hüvelyi úton, de úgy hallottam a mostani császáros technikák már nagyon jók.
Ezért lehet, hogy a következő szemorvosi látogatás után mégis azt kérünkKép

A dioptria: ha gyorsan romlott el a szemed - gyenge az ideghártya - leválhat szülés közben a retina. (apukámat mivel súlyemelő volt 3 retinaleválással operálták már. Ez még nem végzetes, csak rossz, mert műteni kell.)
viszont ha valakinek nem rossz a szeme csak enyhén, de rossz az ideghártyája annak is lehet retinaleválása.

Szerintem beszéljétek meg ezt alaposan az orvosokkal, őszintén mit javasolnak és aszerint döntsetek!
Kellemes babavárást!!Kép
Október végi vagy???
Puszi!

hicudzsi
 
 


Szia Hicudzsi!

12 éves koromban lettem szemüveges, akkor rögtön -6D volt. Kép Szerintem nem vettem észre,hogy romlik, meg az iskolában, családban sem senki. Azóta (15 év alatt) lett -11 D. Ez nem tudom, hogy gyors vagy lassú... Kép Az orvosom asszem császárpárti, de szerintem csak óvatosságból, mert pl. medenceméretet nem nézett (igaz, nagyon kicsi vagyok, csak 152 cm, és így a 27. héten is csak 48,5 kiló...), egyszerűen csak azt mondta, menjek el szemészhez és kész. Illetve egyszer, amikor rákérdezett, hogy hány dioptria, és mondtam, rögtön közölte,hogy császár lesz, pedig még szemész nem is látott. Szemészhez meg a régi-régi Fotex-kontaktlencsés doktornőmhöz mentem, de ő is túl óvatos szerintem. Mivelhogy azt mondta, semmi problémát nem lát, de azért, a biztonság kedvéért... Szerinted megnézessem más szemorvossal? És ha igen, hol, kivel? SZTK? Más szemorvosnál kb. 15 éve nem voltam, nem is ismerek...
Igen, október végi vagyok! Kép Te hova, milyen szobába fogod kérni magad? Én nagyon szeretnék rooming-int, császár ellenére is. Itt olvastam,hogy a földszinten is van ilyen, egy 4 ágyas, de az nem fizetős. Miért nem? Én a 3. emeletre gondoltam, 2 ágyasra, főleg, hogy azon az emeleten van az orvosom is. De az kicsit elbizonytalanít, amit itt már többen írnak, hogy ott nincsenek csecsemősök, és így nehezebb segítséget, tanácsot kérni. Viszont tudom, hogy van ott egy nővérszoba (amikor megyek a dokimhoz, ott megyek el előtte), hát akkor ott vajon kik lehetnek? Kép
Te jársz a schöpfis előadásokra, terhestornára? (Bocs, ha már írtad, de most nincs időm visszaolvasni. Kép ) Én eddig úgy gondoltam, ha biztos császár, akkor minek...
Még valami! Milyen következményei lehetnek a rossz szemmel való szülésnek? Retinaleválás? Azt csak műtéttel lehet korrigálni? (Végleges vakságtól nem kell tartani)?
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de rengeteg bennem a kérdés... Kép

Pindur
pindur
 
 


Szia Pindur!
Sorban válaszolokKép
- a Fotexes doktorok csak optometristák, és nem szemorvosok. Én a Rókus Kórházba járok szemorvoshoz, dr. Balsay az orvosom. Ha gondolod megkérdem vállalna-e téged is. Nem hiszem, hogy a Fotex-es doki meg tudja csinálni a szemfenékvizsgálatot. Az olyan, hogy egy szemcseppel kitágítják a pupilládat, kb. 10 perc, majd bemész a dokihoz, aki egy kontaktlencse- szerű valamit cuppant a szemedre amin keresztül egy kis szerkezeten át látja a szemfenekedet. Ha erős az ideghártya, akkor minden rendben! (Egyébként a vizsgálatra kísérjen el valaki, és napszemüvegben gyere majd el, mert hosszabb idő, mire visszaáll a pupillád, és minden kis fénysugár fáj!!)
Sok orvos ekkora dioptriával nem meri bevállalni a rendes szülést, nehogy komplikáció lépjen fel, mert a szülés közben ilyenekkel nem nagyon tudnak foglalkozniKép
Én a harmadikra szeretném kérni magam, rooming-in szobába, de nem feltétlenül kétágyasba. Túl szociális vagyokKép Megőrülnék az unalomtól egyedül, vagy ha a másik szobatársam csendestárs lenne.Kép)
A harmadikon állítólag pont jók a csecsemősök!
Előadásokra csak ősztől, de tornára már minél hamarabb szertnék járni! (Elég erősen sportoltam a várandósság előtt, így nagyon hiányzik a testmozgás! Hidd el az mindenkinek jót tesz! Mégha császárosok leszünk is!)
Szerintem végleges vakságtól nem kell tartani. a retinaleválás azonban elég komoly dolog, mertutána dioptriákkal romolhat a látásod! De ezt is megkérdezheted egy szakembertől!
Puszi!

hicudzsi
 
 


Hicudzsi, nagyon köszönöm a válaszaidat! Kép
Igazad van, nekem ilyen komoly vizsgálatot nem csináltak, csak jól bevilágított a doktornő a szemembe. (Ő egyébként, úgy tudom, szemorvos is, de az biztos, hogy ilyen alaposan nem vizsgált.) Megkérdeznéd az orvosod, hogy tudna-e vállalni engem? Nagyon jó lenne egy igazi szakemberrel megvizsgáltatni magam. Nagyon örülnék, ha sikerülne, és elmehetnék hozzá.
Lehet, hogy igazad van ebben a torna-dologban. Most kezdtem el én is gondolkozni rajta. Az ember jelentkezik, aztán csak járogat? Vagy megvan, hogy kb. hány alkalom? Sajna én csak egyedül tudnék menni, a párom este sokáig dolgozik. Kép
Te most hányadik hetes vagy?
Köszi a segítséget!

Pindur
pindur
 
 


Halihó!Kép

Csak gyorsan írok, mert ez a meleg nagyon betesz.

Hicudzsi,
nagyon jó helyre költöztetek, a Ligetet külön irigylem tőletek, bár a részeges állat nem hiányozna. Énnekem rengeteget kell feküdni, bár ahogy halad előre az idő, egyre kevesebbet teszem (három héttel ezelőttig napi 20-22 órát feküdtem), egyrészt mert már nem félek annyira, hogy korán jön, másrészt mert már nem bírom.

Pindur és Hicudzsi,
az elsőn lévő nem fizetős négyágyas rooming-ines szobával az a gond, hogy elvileg nem szabadna a szobában látogatót fogadni (ami teljesen érthető szerintem, mivel folyamatosan ott a négy baba, és a látogatók biztos, hogy zavarnak legalább egy embert az adott pillanatban), viszont ezt nem tartják be, és kész átjáróház az egész szoba, nincs nyugalom egyáltalán. A folyosón is állandóan járkálnak, mindenkihez jön a rengeteg látogató, meg a szülőszoba ottléte miatt is nagy a tömeg.

A harmadikon lévőkbe jöhetnek látogatók elvileg bármikor este nyolcig. Itt az a nehézség, hogy a 2-3 ágyasnál szintén nem árt a szomszédokkal megbeszélni a dolgokat, és ez nem mindig könnyű. Nekem volt olyan szomszédom (én kétágyasban voltam), aki szólt, hogy ő nem szeretné, ha látogatók jönnének be a szobába, mert a baba immunrendszere még nem fejlett (szerintem kicsit túllihegte a dolgot), és ezért szólnom kellett, hogy ne nagyon jöjjenek hozzám, mivel nekem kellett kimenni a folyosóra, pedig nem is nagyon szabadott felkelnem (férjemmel is kint ücsörögtünk, az ő férje meg éjjel 1-2-ig is bent voltKép). Az egyágyasban meg az a nehéz, hogy amikor pisilni mész, akkor rázárod a babára az ajtót? Én most pont ezért dilemmában vagyok, hogy egy vagy kétágyasba menjek. Szerintem a háromágyasnál már túl sokat kell alkalmazkodni.

Nővérszoba tényleg van a 3-on, de ott nem csecsemősök, hanem általános nővérek vannak, akik neked segítenek, gyógyszert adnak, gátat kezelnek, pisiltetnek ha kell, stb. A csecsemősök az elsőn vannak, és tényleg nem igazán jönnek fel, csak amikor hozzák a babákat, meg esetleg amikor szólsz nekik, hogy segítsenek. Azt nem tudom, hogy az elsőn többet segítenek-e maguktól, de az biztos, hogy ott vannak szinte helyben.
Az általános nővérek a 3-on tényleg jobban odafigyelnek az emberekre, mint az elsőn, és normálisan bánnak velük, ami az első emeletesekre nem mindig igaz sajnos. (Bár a harmadikon is volt egy érdekes viselkedésű nővér.)

Remélem segítettem valamit, sajnos kórházi tapasztalatból kijutott az egy hónap során.

A szemetekre vigyázzatok, Pindur, mindenképp kérj tanácsot szemésztől is, ahogy Hicudzsi javasolta, nehogy gond legyen.

Szép napot nektek, remélem jobban bírjátok a meleget, mint én!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok Lányok!
Nem nem bírom jobban a melegetKép)) Ma már másodszorra zuhanyoztam, de az idegesít legjobban, hogy csomó takarítanivalóm lenne, és nem tudom megcsinálni. A férjemmel már lassan áttérünk az éjszakai létre..)

Pindur!
Este is kérheted a vizsgálatot, mert engem is akkor fogad amikor ügyeletes.
Írok neked mailt a részletekről!

Zsizsa!
Meggyőztél, kétágyasba megyekKép))
puszi!!

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Én ma egész nap ki sem mozdultam a hűs lakásból, csak az erkélyről éreztem, hogy mi van odakint! Kép
Zsizsa, köszi a sok infót, sokat segítettél! Asszem maradok a 3. emeleti szobáknál. Megnyugtató lesz, hogy "ismerős" környezetben vagyok, és pár lépésre ott az orvosom. Kép (Évek óta folyton oda járok.)
Nem lehetett egyszerű az a szobatársad, akiről írtál! Kép
Hicudzsi, az estét nem a vizsgálatra értettem, hanem a terhestornára. Kép A szemész nem gond, oda szerintem Anyuval mennék úgyis.
pindur
 
 


Hicudzsi, én is küldtem mailt. Kép
pindur
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy beleszólok, de a szobáákal kapcsolatban szeretnék hozzászólni. Én az elsőn voltam fizetős háromágyas szobában. Nálunk is ott lehettek a babák, és senki nem szólt a látogatók miatt. Azt tiszetletben tartottuk, hogy csak a szűk család (férjek, anyukák) jöjjön be, de ők bejöhettek. Szoptatás alatt viszont senki nem lehetett a szobában, de ez is érthető.
Ami fontos, hogy amíg zuhanyozol, valaki tudjon a babóra nézni. És még egy. Az a jó, ha WC után, egyből tudsz tusolni, akkor gyógyul a gátseb gyorsan. Az a jó szoba, ahol a WC-zuhi egyben van, nem kell föl-le öltözni. Ez csak saját tapasztalat, de nekem bejött.

Köszi, hogy meghallgattatok!

Réka
muki
 
 


Szia Réka!
Köszönjük a hasznos tanácsokat! Nekem egy barátnőm a harmadikon volt és nagyon szép, igényes volt a szoba (már egy kórházhoz mértenKép.
Mikor érdemes bemenni és megnézni a szobákat, hogy a kispapával együtt dönthessünk?
a szoptatásos dolog érthető. Én csak azért szeretnék kétágyast, mert ha mázlis vagyok, és jó fej a szobatársam a párom sokáig bent lehet (mióta együtt vagyunk, nem aludtunk külön egy éjszakát sem és nem bírjuk kis sokáig egymás nélkülKép Szegénykém, már előre látom mennyire szenved majd idehazaKép

Puszi lányok!
A mai nap biztos jobb lesz a tegnapinál!

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Ismét szeretnék hozzászólni, és egy-két pozitív tapasztalatot is megosztani veletek a kórházzal kapcsolatban. Én áprilisban szültem, Dr. Szűcs Gábornál és Marikánál.

A 26. héten váltottam dokit, addig a Medicover klinikára jártam, de az ottani orvossal nem mindig voltam megelégedve, és egyik ismerősöm ajánlotta Kósát. Kósa végig nagyon rendes volt velem, bármilyen panaszommal fordulhattam hozzá, mindig türelmesen végighallgatott, ami nem könnyű feladat. Kép Mikor közöltem vele, hogy nála szeretnék szülni, egy nevet mondott csak: Marika. Kép Felkerestük tehát Marikát a párommal, aki nagyon készségesen felajánlotta, hogy körbevezet minket a kórházban. Megmutatta a szülőszobákat, a CTG-t, végigjártuk az emeleteket, megnéztük a fizetős és nem fizetős szobákat is. Elhihetitek, óriási a különbség. Ezenkívül Marika hetente megkeresett minket, érdeklődött felőlem, és a kisbaba állapota felől is, valamint minden héten a CTG-k alkalmával 1-2 órás "felkészítést" adott, amikor minden apró kis részletet elmondott a szüléssel kapcsolatban.

A problémák akkor kezdődtek, mikor kiderült, mégsem a Kósánál fogok szülni, mert drága doktoromat szólította a kötelesség külföldre, és átkerültem Gáborhoz. Marika ezt nagyon zokon vette, hiszen a Kósától minden szülés után jelentős összeget gombol le, és Gáborral még sosem dolgozott együtt. Innentől már egy kissé más lett a viszonyunk Marikával, de már nem akartam szülésznőt váltani. Péntek hajnalban indult meg a szülés (11 nap ráhúzással), és hétfőn jött volna haza Kósa, szóval Marika megpróbálta nekem bemagyarázni, hogy ez nem a szülés, csak jóslófájások.

Szerencsére azonban aznap mindenképpen be kellett volna mennünk, mert 10 napos ráhúzás után automatikusan indítanak, így is késtünk már. Először a Kriszta nevű szülésznő vizsgált meg, aki nagyon szimpatikus volt (szóval ha valakinek van róla tapasztalata, kérem ossza meg velem), aki mondta, hogy 2 ujjnyira vagyok kitágulva. Őt marika követte, aki azt bizonygatta, hogy ez csak szűk egyujjnyi tágulás, és itt még nem lesz baba. Gondolhatjátok, kapkodtam össze-vissza a fejem. :D

A 11-es viziten megnézett a főorvos is, aki szerencsére megnyugtatott, ma, legkésőbb holnap hajnalban szülni fogunk... és neki lett igaza. 22 óra vajúdás után szombaton hajnal 1-kor megszületett a lányunk. Kép A szülés közben Marika összeszedte magát, nagyon sokat segített, végig velem volt, és bíztatott. Igaz, hogy már előre rettegtem azoktól a pillanatoktól, amikor megvizsgált, mert az kibírhatatlan volt, és sokkal jobban fájt, mint bármelyik fájásom, vagy akár maga a szülés. Néha már én is ordítva könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Viszont, ha nem teszi meg, akkor még tovább húzódott volna a vajúdás, és én már amúgy is elég rossz állapotban voltam, nagyon kimerítettek a folyamatos fájások. Ő csinálta a beöntést, borotvát, ami abszolút nem zavart, aztán este 9 óra felé segített lezuhanyozni, hozott labdát - ami nekem iszonyat kényelmetlen volt, rögtön le is szálltam róla - és végül az ő segítségével találtam meg azt a pozitúrát, amiben kevésbé szenvedtem: guggolva hintáztam a lábamon, ő pedig a párommal felváltva erőteljesen masszírozta a gerincemet. Azóta is hálás vagyok nekik ezért, mert rengeteget segített, és ők hősiesen állták a sarat, holott már begörcsölt a kezük is. :D

10-kor magától elfolyt a magzatvíz, utána jött a 3 órás pokol, amikor már nem nagyon voltam magamnál, de tudtam, hogy nagyon közel az idő, és várakozással teli öröm töltött el. Hamarosan megkezdődtek a tolófájások, ami számomra hatalmas megkönnyebbülést hozott. Megérkezett a dokim, felkerültem a szülőágyra, és követtem az utasításokat. Fogalmam sincs, hanyadik nyomásra, de egyszer csak kicsusszant belőlem Evelin. Kép Marika gyorsan, és szakszerűen letekerte a nyakáról a köldökzsinórt, kitisztogatta a légutait, majd a hasamra rakta, és percekig gyönyörködhettünk benne. Ezután a párom vághatta el a köldökzsinórt, és még a méhlepényt is megnézte, bár ez nem igazán nyerte el a tetszését. :D A gátvarrásnál azért kiküldték, kb. fél óráig tartott, és nem éreztem semmit. Doki és Marika nagon profik voltak. Kép Miután elláttak, még egy órát tölthettem a családommal, azonnal jött egy csecsemős, és rengeteg tanáccsal halmozott el, Evit rögtön mellre raktam az ő segítségével, és már akkor szopizott! Kép

Marika tolt fel a harmadik emeletre, hihetetlenül segítőkész volt.

A szobáról annyit, hogy 4000 Ft-ba került, és mivel volt hely, a párom is beköltözhetett hozzánk. Nagyon kényelmes volt, TV, saját fürdőszoba, WC. Valamelyikőtök mondta, és ezzel nagyon egyetértek, hogy a gátnak nagyon jót tesz a sűrű zuhanyozás. Kép A sebet szombaton még nem éreztem az injekciók miatt, másnap egy kicsit fájt, de utána már csak kellemetlen volt, és a negyedik napon úgy ültem rajta, mint szülés előtt. Kép

A csecsemősöket én csak dícsérni tudom, velem nagyon rendesek voltak, és nagyon vigyáztak a lányomra. Elárasztottak tanácsokkal, segítettek, ha kértem, rögtön rohantak. A harmadikon volt egy nővérke, sajnos nem tudom a nevét, de ő 3-4 óránként megnézett, a gátkezeléseket is ő végezte, és mikor hazamentünk, akartunk neki adni egy kis pénzt, de határozottan elutasította, és csak annyit kért, hadd kaphasson a babáról egy fényképet. Különben a dokim is mindennap többször rámnézett, bíztatott, és ő is kért képet. Kép Drága ember! ;) :D

A tarifáról annyit, hogy Gábornak 30.000-et adtunk, azért mert az utolsó pillanatban kerültünk hozzá, Marika pedig 20.000 Ft-t és egy csokor virágot kapott. A legrendesebb csecsemősök 2-3000 Ft-t kaptak.

Ja, és még annyit, hogy hétfőn megérkezett a Kósa, akinek a rendelője mellett feküdtem, és arra sem volt képes, hogy egy fél percre befusson és megnézze a kicsit, pedig szinte ő kisérte végig a terhességemet. A páromat pedig alig ismerte meg a folyosón.

Na, adtam nektek egy kis olvasnivalót. Bocsi a kisregényért, de olyan jó volt újra átélni, és leírni a tapasztalataimat.

Puszi
Vendég
 


Kedves Hicudzsi! Kép

Mi a 26. héten néztük meg a szobákat. Ha tutira akarsz menni, mindenképpen le kell foglalni egy kétágyast, amit az igazgatóságon tehetsz meg - ez különben ingyenes. Ha szerencsés vagy, akkor kevesen lesznek, és a párod is bent aludhat veled. nekem 1 napig volt szobatársnőm, ő nem szólt érte, hogy a párom egész nap ott lebzselt. Kép

na, most már tényleg lelövöm magam. Pussz! Kép
Vendég
 


Kedves Hicudzsi!

Szobát foglalni a főorvos titkárságán lehet, Sztefkánál (én is csak ennyit tudok a nevéből), a telefonszáma: 476-4400/122. A szülés várható időpontját kell mondani, és ha máskor szülsz, akkor is szólni kell, hoyg van előjegyzés. Ha nagyon teltház lenne, akkor is az első megüresedő ágy a tiéd lesz a fizetősben. Tényleg megéri a fizetős szoba.

Kedves Zsófi!
Nekem is hasonló a történetem. Az én orvosom sajnos szilveszterkor meghalt, így kerültem át Kósához, aki végig rendes volt. Szülésznőt nekem is egyből Marikát ajánlotta, akitől első ránézésre kicsit megrémültem, de aztán nagyon aranyos volt. Nekem ő mutatta meg a szobákat, az egyik CTG alkalmával, amit szintén ő csinált. Szülőszobát én nem akartam megnézni, féltem, hogy meggondolom magam. Kép
Aztán május 1-én reggel, mentem CTG-re. Furcsa volt, hogy az addigi negyed óra helyett, kb. másfél óráig tartott, ráadásul közben bejött Szűcs doki, aki ránézett a papírra és mondta, hogy látja szülünk. Mondtam, hogy én még nem szülök. Mondta, oké nem akar rábeszélni. Marika furcsa volt, nem mondott semmit, csak, hogy menjek vissza másnap is és pihenjek sokat, mert Kósa nyaralni ment a 4 napos ünnepre. Akkor nem gondoltam, de később rájöttem, hogy nálunk is megijedt, hogy Kósa nélkül szülünk.
Aztán és hazamentem, virágot ültettem, kirándultam a kutyával. Este kezdtem csak szarul érezni magam, gyomorrontásra gondoltam, hurka volt ebédre. A férjem mondta este 9-kor, hogy szerinte szabályosan panaszkodom, lemérte és igaza lett, 5 percenként szóltam. Én mondtam, hoyg ez nem lehet az, mert annyira nem fáj és jól vagyok. Végül este 10-re csak bementünk. Az ügyeletes doktornő (azt hiszem Fodor Mónika) megvizsgált és mondta, hogy bizony szülünk és úgy néz ki vele, mert Kósa doki nincs. Mondtam részemről oké. Marika is megérkezett közben. Előkészítés után 1/2 11-kor vittek a szülőszobára, és burkot repesztettek. Ekkor már egy kicsit jobban fájt, de nem volt vészes. Marika is és a dokinéni is nagyon profik voltak, szerintem jól együtt dolgoztak. Marika nekem is jött ezzel a guggolgatással, nekem bevált fél óra guggolás és küldtek vissz az ágyra, hogy gyorsabban tágulok, mint hitték. Igazuk is lett, mert utána, mikor nyomni kellett, egy nyomásra (ahogy a kismam tornán tanultam) kint volt a baba, hajnali 0 óra 14 perckor. Kisfiam a 38. hétre született, 4100 grammal, 60 centivel.
Nekem is egyből odaadták, férjem vágta el a köldökzsinórt. Nekem a szülés kellemes élmény volt, nem emlékszem fájdalomra, már aznap délelött kint ücsörögtem a fémpadon a liftnél.
Nekem a tortúra utána következett csak, mint azt már korábban írtam.

Bocsi én is a hosszú történetért, de úgy látszik Kósa egész évben nyaral. Kép

Szia Mindenkinek,

Réka
muki
 
 


Sziasztok!

Zsófi, Réka, köszi a sok segítséget. Kép
Én ma voltam bent uh-n meg vizsgálaton, Kósánál. Zsófi, kicsit elszomorított, amit írtál, hogy szülés után be sem nézett Hozzád. Kép
A babával minden rendben, a becsült súlya 1200 g! Kép (Én sokkal kevesebbre gondoltam így a 27. héten.)
Megkérdezgettem a Kósát egy-két dologról. Császár (bár nem adtam fel, hogy természetes úton szülhetek, de félek, hogy az lesz): nálam biztos spinállal lesz. Nem kérdeztem, miért, de azzal. Hicudzsi, Neked nem EDÁ-t mondtak? Ez orvosfüggő? Azt mondta, utána természetesen lehet a 3. emeleti szobákba menni, és a 3. emeleti őrzőben leszek. 24 óráig, mert hogy itt olyan sokáig fektetik az embert. Kép (Hallottam, hogy orvosa, kórháza válogatja, hogy meddig.) De a műtét után az első szoptatásra (2-3 óra múlva) már hozzák a babát!! Kép Ennek borzasztóan örültem. Kósa mondta, remélem, tényleg így lesz! Kép
Lányok! Én valószínűleg három ágyasba megyek. Eredetileg két ágyasba akartam, de utánaszámoltam, hogy ez császár után (8-10 nap, gondolom) mennyi pénzt fog jelenteni... Kép Nem biztos, hogy ki tudjuk fizetni. Kép Szóval! Ha már konkrétan tudom, hogy 3. emeleti 3 ágyas, akkor is érdemes megnézni a szobát, vagy teljesen mindegy, mert úgyis csak ezt kell közölni a bejelentkezésnél? A dokim egyébként azt mondta, a 36. hét környékén kéne lefoglalnom.
Azt egyelőre nem kérdeztem meg, hogy császárosoknál a műtét hogy zajlik, úgy értem, az apa bent lehet-e (gondolom, nem, de az én párom mondjuk nem is bírná Kép ), illetve hogy utána megnézheti-e, amikor ellátják, mosdatják, öltöztetik a babát? És azt nem tudjátok véletlenül, hogy az őrzőben velem lehet-e a párom vagy anyukám legalább rövid ideig? Vagy az első 24 órát magányosan kell eltöltenem? Kép
Na jó, inkább befejezem, már megint túl sok a kérdés! Kép

Pindur
pindur
 
 


Réka!

Most olvastam csak a történetedet! Kép
Egy nyomásra?? Kép Ez fantasztikus! Kép
Vicces, mert Kósa most is nyaralni megy Kép, szeptemberben megy legközelebb. (Remélem, addig nem lesz semmi bajom.) Igaz, azt hiszem, a magánrendelőjében lesz.
pindur
 
 


Bocs! Nem szeptemberben "megy", hanem szeptemberben lesz legközelebb! Kép
pindur
 
 


Kedves Pindúr! Kép

Először úgy volt, hogy én is császárral szülök, még a 39. héten is medencevégű volt a baba, szóval Kósa nagyon arra készült. Azt mondta, császárnál 1-2 nappal kell többet bent feküdni, szóval kb. 5-6 napot.

Az EDA-val meg jó előre szóljatok. Én úgy mentem szülni, hogy Marika biztatott, bármikor kérhetek EDA-t szülés közben, amikor pedig már ott tartottam, és kértem, közölte, hogy pár héttel előtte kellett volna szólni, mert nincs bent az EDÁs orvos. Kép

Kósa szerint császárnál bent lehet az apuka, és utána sem kell 24 órára elkülönülni. Különben inkább körülményfüggő. ha tervezett császár, akkor inkább spinálisban történik, de hirtelen műtétnél altatásban.
Vendég
 


Réka, gratula a babócához és irigyellek ám a könnyű szülésért! Kép
Vendég
 


Zsófi, ez nagyon jó, amiket írtál! Kép Kép Teljesen felvillanyozódtam! Kép
Nekem programozott császár lesz. (A szemem miatt.) Az nagyon jó lenne, ha csk 4-5 napról lenne szó! Kép
És ez komoly, hogy bent lehet a párom??? Kép Kép Kép Nem tudom, ő mit szólna (egyszer mondta, hogy be szeretne jönni, de tudom, hogy egy vérvételtől rosszul van... Kép ), mindenesetre nekem fantasztikus biztonságot adna. Amikor két éve műtöttek, és az altatás előtti teljes magamra hagyatottság, egyedüllét volt a legszörnyűbb. Kép Nekünk lombik babánk van, és a beültetésnél is ott lehetett mellettem, az is nagyon sokat számított. És így legalább ő is ott volt a nagy pillanatnál! Kép
Az meg szintén szuper, hogy az őrzőben is ott lehet esetleg! Kép
Ilyenekben nem is reménykedtem...!!! Kép

Pindur
pindur
 
 


Pindur, azért tudom, mert a párom is be szeretett volna jönni a császárnál. Kép Egy függönnyel választják el tőled a hasadat, hogy ne lásd, és a párod is a te oldaladon lehet, szóval ő sem lát semmit a műtétből. KépDe ezt jó előre meg kell beszélni, mert akkor majd kap steril ruhát, meg maszkot. Kép Kép Kép Nagyon örülök, és gratulálok, hogy sikerült a lombik progiram, és gyönyörű szép babátok lesz. Kép

Hányadik hétben vagy?
Vendég
 


Zsófi, akkor majd jó előre szólok, csak még kikérdezem a páromat. Kép A lombikkal óriási szerencsénk volt, mert elsőre sikerült, és mivel tudták, mi bajom (ezt is Kósa fedezte föl, és ő műtött, ő kezelt, ő csinálta a lombikot - ezért szeretnék hűséges maradni hozzá Kép ), így nem is kellett évekig kivizsgálásokra járnunk, hanem bele a közepébe! Kép Persze nagyon szeretnénk még testvéreket, majd meglátjuk, hogy sikerül.
Én a 27. héten vagyok, csütörtökön töltöm be. A Te kislányod meg, amint olvasom, már három hómapos! Kép
pindur
 
 


Zsófi, akkor majd jó előre szólok, csak még kikérdezem a páromat. Kép A lombikkal óriási szerencsénk volt, mert elsőre sikerült, és mivel tudták, mi bajom (ezt is Kósa fedezte föl, és ő műtött, ő kezelt, ő csinálta a lombikot - ezért szeretnék hűséges maradni hozzá Kép ), így nem is kellett évekig kivizsgálásokra járnunk, hanem bele a közepébe! Kép Persze nagyon szeretnénk még testvéreket, majd meglátjuk, hogy sikerül.
Én a 27. héten vagyok, csütörtökön töltöm be. A Te kislányod meg, amint olvasom, már három hónapos! Kép
pindur
 
 


Bocs, kétszer küldtem el...
pindur
 
 


Pindur!
Az én párom is nagyon félt, hogy rosszul lesz. Bár nekünk természetes szülés volt, azért ott is volt vér, meg minden bőven, ráadásul ide-oda küldték egyik oldalamról a másikra, mikor hol kellett segíteni. És a szülőágyat csak a lábamnál tudta megkerülni, tehát látott mindent.

A férjem egyébként extra rosszul levős, fogorvosnál is eg ygyors ájulással kezd, majd miután felpofozták, látnak csak a fogaihoz.
A szülés során azonban mondta, hogy eszébe se jutott rosszul lenni, pedig én közben mondtam neki, ha rosszul van nyugodtan menjen ki. Így utólag is azt mondja nagy hiba lett volna kihagyni. A köldökzsinórt is ő vágta el, pedig előtte amikor szóba került a dolog, csak nevetve rázta a fejét, hogy azt ő már nem bírná. De bírta. Nekem nagyon jó volt, hogy bent volt, aokat jelentettek a bátorító szavai. Remélem a te párod is erőt gyűjt és bent lesz veled.
Kisfiad vagy kislányod lesz? Tudjátok már? Én nem akartam előre tudni, de az egyik ultrahangon, amikor különösen tiszta volt a kép, megláttam. Valószínüleg ha lány, akkor nem veszem észre. KépBár én az első perctől fogva éreztem, hogy fiú.
Megnézem, hogy mi mekkorák voltunk 27. héten, majd megírom.

Zsófi!
Boldog 3 hónaposságot! Szombaton lesz, ugye?
Dani jövő hét szombaton lesz, majdnem egy idősek a gyerkőceink. KépHa gondolod cserélhetünk tapasztalatot. Kép

Réka
muki
 
 


Pindur!
Megnéztem Dani 27 hetesen + 2 naposan volt 1440 gramm. Ő nagyon nagy baba, a 38. héten, amikor született, akkor volt 4100 gramm.
1200 grammal, a te babód sem kicsi. Gratulálok hozzá!!!!!

Ja, és még egy dolog eszembe jutott. A férjem rosszulléte már másnapra visszatért, amikor mentünk a koraszülött osztályra Danihoz, és ott rengeteg beteg és nagyon pici baba volt. Szegény párom emiatt, meg a nagy pára miatt majdnem elájult. Tehát ezt a hihetetlen erőt a szülés csodája adta neki.

Réka
muki
 
 


Szia Réka!

Azt hiszem, a párom nem fog elzárkózni, tegnap megkérdeztem, és azt mondta, ha tényleg lehet, bent akar lenni. Kép Azt hiszem, nekem is borzasztó sokat segítene, még ha császár is lesz.
Nekünk is kisfiunk lesz, és ő is Dani! Kép
Nagyon szép nagy babád volt! Azóta is ilyen ütemben fejlődik? Kép Mekkora már?
Én nagyon apró termetű vagyok, voltam mindig (14 kilóval, 104 centisen mentem iskolába Kép ), úgyhogy egy 3 kilós babának is örülnék. De talán több lesz egy picivel. Kép

Pindur
pindur
 
 


Sziasztok Lányok!
Nálunk a férjem mindenképp bent akart lenni. Ő aztán nem irtózik semmitől. Nem is érti, hogy néhányan mennyire. Ha nálunk császor lesz akkor is bent lehet, a streil ruha ára amit meg kell venni, 1.500 Ft.
Ha csak néz a szemedbe és fogja a kezed közben az egy örök élményKép

Nekünk kislányunk lesz, Édua (ha mégis fiú úgy Koppány). De az utóbbi UH-n olyan szépen terpesztett, hogy nem lehett összetéveszteni.)
Jövő hét szerdán megyünk újra. Most éppen nagyon szenvedek, mert nagyon keveset mozog, és jól bekeményedik néha a hasam. Ez aggaszt nagyonKépKép

Ja és mi a 25. hétben vagyunk. Lehet, hogy Édua is nagy baba lesz, mert a 24. hétben volt 870 g.
Kép
Puszi lányok!!!

hicudzsi
 
 


A 26. hétben vagyunkKép

hicudzsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?