Új privát üzeneted érkezett!

Húúú!

Tusimi! Nem vagy semmi! :)
Van még 6 napod, és még több is! Ne aggódj, majd kinyílsz időben, amikor a manóka úgy gondolja, hogy jönni akar! :P

Én sem tornáztam és nem is csináltam trükköket. De a málnalevél tea nagyon aranyos! :D

Puszi és minden jót minden kismamának!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Sziasztok!

Nyafi! Hát én sokat erről nem tudok nyilatkozni, mert én nem éreztem. Nekem a CTG mutatta ki, hogy már 5 perces fájásaim vannak, de én csak keményedést éreztem. Nekem már csak órákkal, több, mint fél nappal ezután kezdődtek igazi fájások, amit én már fájdalomnak hívok, de akkor már javában a szülőszobán voltunk, és 4,5 óra alatt meg is volt töpi. Vannak, akiknek erősebben indul.
Mindenesetre, ha elfolyik a magzatvíz, menj, mert nagy a fertőzésveszély.
A nyákdugó távozása még nem jelent semmit, mert attól számítva még akár egy hét is lehet.

Hát, nem voltam nagy segítségedre, azt hiszem.
Mindenesetre, ha rendszert érzel a keményedésekben, azok már fájások lehetnek.

Puszi,

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Sziasztok,

Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül kérdezek Töletek. Ismeri valaki közületek Habermajer doktort? Hysterescópiás beavatkozást fog elvégezni rajtam, mert lombikozun és meddőségibe kérik ezt a vizsgálatot. Segítséget előre is köszönöm.

Kép

csibe
csibe32
 
 

 
 

Dolli! Az tényleg nem sok!
Eszter! azért azt az infót is köszönöm. Most voltam Ctg-n 2 db 40es fájásom volt oszt slussz. Sztem jövő hétig még egyben vagyok, ami nem rossz, mert péntektől már nyilas a tücsök. Még annyi, hogy akkor ha nem vagy Ctg.-n ki sem derül, hogy szülsz?

Kép
nyafi
 
 


Tusimi!
Azért pocakkal a 10 guggolás sem semmi. :D
Én nem nagyon tudtam volna. Igaz, hogy eleve plusz súllyal indítottam. :?

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Sziasztok!

Nyafi! AZért estefelé már kiderült volna, mert addigra már érezhetően fájt, a végén már megszólalni sem tudtam a fájdalomtól, de nem veszítettem el az önuralmam, szóval annyira nem fájt, hogy üvöltsek vagy valami, csak nagyon koncentráltam.
A szülést azért nem lehet nem észrevenni! :-)
De én 5 perces fájásokkal simán hazamentem a kórházból egyedül BKV-val reggel 9 körül, és utána 3-ra mentem vissza a párommal együtt, és akkor még mindig nem fájt, csak keményedett.
A burokrepesztés után kezdődtek igazán a fájások, és í kitolás előtti 1-2 óra volt nagyon fájdalmas, de nagyon érdekes is.
Én soha nem éreztem még ilyen fajta fájdalmat, nem csak erejében, hanem jellegében sem, nehéz is leírni milyen, de nagyon érdekes. És még hozzá sem tudtam szokni, vagy kiismerni igazán, mi is ez, már meg is született Orsi. SZóval nekem nagyon gyors volt: burokrepesztéstől számítva 4,5 óra alatt megvolt Orsibaba.
Teljesen lekötött, hogy Orsira figyeljek a fájások alatt, hiszen neki sokkal rosszabb, egy szűk, sötét helyen, aminek a fala préseli szegényt, úgyhogy figyeltem a légzésre, hogy a fájások alatt is kapjon elég levegőt. Ez annyira lekötött, hogy a fájás másodlagos volt.


Puszi!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Eszty,
ez a keményedés mit jelent pontosan? Mert nekem pár napja igen erősen van, csak nem érzem, hogy a baba feneke dagasztja ki a hasamat, vagy ez már amolyan jóslófájás féle? Úgy megkeményedik a hasam tenérnyi területen, mint a beton. Aztán ahogy jött, úgy visszahúzódik. Néha elég kellemetlen. Holnap megyek ctg-re, kiderül, hányadán állunk.... :)

köszi

Szika
Kép
szika
 
 


Sziasztok!

Hát ez egy kicsit vicces, hogy mindenki attól tart, lemarad a saját szüléséről... Bár már én se nagyon emlékeztem, mit éreztem az első szülés előtt.

A helyes légzést nekem is nagyon mondták, de csak a mély, lassú légzést ajánlották, az be is jött fájások alatt, biztos a babának is !

A kórházba a popsitörlőn kívül tényleg nem kell vinni mást, még eldobható pelenkázóalátétet is raknak mindig a babák alá.

Eszty, rosszul emlékszel, az 5-ös szoba van a csecsemősökkel szemben, az az ötágyas, én is ott voltam, úgy látszik, még egy közös pont... Az tényleg tiszta, rendes, mert van saját fürdője. Bár én is fizetősbe szerettem volna menni, sztem nem érdemes, mert az ötágyas is baba-mama, de legalább nem sereglenek be a látogatók, nyugodtabban lehet szoptatni, meg pihenni. A többi szobánál, ami nem fizetős, úgy tudom, a folyosón van a fürdő, és az elég lapattant!

A málnalevélteát én nagyon ajánlom, nekem jó szülésem volt, én is ittam, + még vannak szülést segítő homeopátiás szerek, amik ártani biztos nem ártanak, úgyhogy érdemes megpróbálni. Én a szülőszobára vittem. Ha vkit érdekel, elmondom.

Kép
majaeszti
 
 


Tekiroll!

Voltam baba-mama jógán, de látom, hogy nem errefelé költöztetek, ide biztos nem fogsz járni. Egyelőre nincs nagyon véleményem, mert fele idő alatt nyűgösködött Gergő, igaz, h még a hat hetet setöltötte be. Mindenesetre megdícsérték, h más baba végigordítja az első egy-két órát. Azért jó volt kimozdulni, meg volt benne babamasszázs is, ki kellett nyújtóztatni az ízületeiket, fogok még menni, állítólag jobban is alszanak tőle. Hát mindenesetre utána jó nagyot aludt, az biztos.
Pénteken kipróbálom a baba-mama tornát is.

Kép
majaeszti
 
 


Sziasztok !

A málnalevélteáról nem tudok véleményt alkotni, de a helyes légzés tényleg fontos.

Tusimi,
ne haragudj meg érte, de szerintem felesleges tornáznod, inkább aludj sokat hogy a szervezeted pihent legyen. A gyermek akkor jön amikor akar, hiába tornázol :-) ezt én már tudom jól :-)

Aki pedig a horoszkóp szerint akarja a babát ......... Már ketten vagyunk itt a fórumban akinek nem jött össze, mert a gyerkőc mást akart :-D szóval senki ne élje bele magát :-D

Az igazi fájás olyan, hogy éles, nyilalló fájdalom és nem csak olyan szurkálós, keményedős.

Nem tudom már ki kérdezte, de a szurkálás teljesen normális, nyúlnak a méhtartó szalagok, ha erősödik akkor a patikában vény nélkül kapható a Magnesium Citrici 500mg , nekem ezt irták fel és nagyon jó volt.
A keményedés is normális, én is azt hittem hogy ezek már azok, de a végén rájöttem én is, arra amit mondtak hogy ha az igazi fájások jönnek azt mindenki biztosan érzi .

MInden kismamának szoritok nagyon , hogy könnyű szülése legyen és egészségben lássa meg a baba Istennek a napját ! :)

Aki pedig teheti , kérje magát az 5-ös szobába, az az 5 ágyas külön fürdős szoba. Ha sikerül ide kerülni, szerintem felesleges napi 7e forintokat kifizetni a szobáért mert ez nagyon kultúrált.

bocs , hogy ennyit okoskodtam :oops: :D

mindenkinek puszi

Bogár
Kép
bogárka78
 
 


tusimi: nekem csak öt perces fájásaim voltak, de azok már napközben is, éjjel mentem be és hajnalban született meg Rebeka. Szerintem akkor menj be a kórházba, ha már csak táncikálva tudsz járkálni :lol: és már nem tudsz lefeküdni pihenni sem. Nekem bent azt mondta a doki, hogy az egy biztos jele a szülés beindulásának,ha az ember dülöngélve-táncikálva tud csak állni :lol:

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Sziasztok!
Bogár köszi a privit!
És a horoszkóp...Álmodik a nyomor... :D

Kép
nyafi
 
 


Lányok!
Mindenkinek nagyon köszönöm az infókat a szüléssel és a szobával kapcsolatban is! Ha jól értelmezem, akkor az 5-ös szoba az egyetlen olyan nem fizetős szoba, aminek van saját fürdője?

Tekiroll!
Tényleg teljesítmény a 10 gugolás?? :D :D :D De örülök! Köszönöm!
Tényleg szerencsém van ezek szerint a pocakommal. Épp most ment el tőlem a 3 gyerekes barátnőm, ő is mondta, hogy egyáltalán nem vagyok nehézkes, és nem úgy festek, mint aki napokon belül szül.

Boeszter!
Hogyan kell figyelni a légzésre vajúdás alatt? Erre nem is gondoltam, hogy a picinek tudok segíteni vele. De tetszik a dolog, főleg hogy ha kicsit el tudom terelni vele a figyelmemet a fájdalomról.

Szika!
Én is azt hittem, hogy a baba popsija dagasztja a hasamat, mígnem pont az orvosi vizsgálat alatt törént, akkor mondta a doki, hogy ez keményedés, afféle jóslófájás féle (fájdalom nélkül persze). Úgyhogy mostmár felismerem. Rájöttem, hogy a méh (legalábbis az enyém), nem szabályos gömb, hanem kicsit "gnóm", ha keményedik, bizonyos területeken kidagad, máshol pl. a köldökömnél meg inkább bemegy. Ez tart kb. 10-20 mp-ig, aztán elmúlik. A férjem azt mondta, úgy nézek ki ilyenkor, mint aki lenyelt egy csomó teniszlabdát... 8)

Bogárka!
Köszönöm szépen a privit! :)
Nem azért tornázom, hogy előbb meglegyen a baba, tiszteletben tartom én az ő akaratát, hanem azért hogy nyíljon a méhszájam, és majd a vajúdás kezdetén ne nulláról induljak... vagy rosszul gondolkodom? Meg hát egy kis mozgás senkinek sem árt! :D

Kép
Kép
tusimi
 
 


Brinza!
Ez a táncikálva-dülöngélve járás, már most is megy... :wink: Hol van más a nőies-riszálós-kecses járásom...
De megjegyezem az infót, szerintem segíteni fog, hogy felismerjem, ha itt az idő.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Sziasztok,

Minden szules elott allo kismamanak en is gyors es komplikaciomentes szulest kivanok.
Ahogy latom, napokon belul gyarapszik a topik gyerekletszama. :)

A légzéshez tennék hozzá néhány gondolatot, amire nekem is 3 gyereket szült barátnőm hívta fel a figyelmemet.
A fájások alatt a légzéssel a gyerkőc oxigénellátottságát tudod szinten tartani illetve növelni. Ez iszonyatosan fontos. A kitolás alatt pedig, amikor nyomsz, a haspréssel és egyéb erőlködéssel rendesen emészted az oxigént, így nagyon fontos, hogy a fájásszünetben minél több oxigénhez juttasd a babát. Erre javasolják a rövid lihegő légzést. Bevallom, nem emlékszem, én abban a szakaszban hogyan lélégeztem, de az tuti, hogy nekem is a vajúdást csakis a légzésre való tudatos odafigyelés tette elviselhetővé.
Természetesen, a fájások és a légzés nagyon szabályos, kitartott hosszú légvételei olyan szinten szűkítették be a tudatomat, hogy a környezetemet szinte nem is érzékeltem. Az egész egy jól kontrollált önhipnózisnak tűnik így utólag, ami hihetetlen mértékben segítette az egész folyamatot. :)

Úgyhogy lányok, egyet jegyezzetek meg: LÉGZÉS :)

Andrea

Kép
andalka
 
 


légzés légzés... én mánnn csak szuszogok... :D

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nem akarom a szülés előtt állókat összezavarni, de nakam a kismamatornát tartó csaj azt mondta, felejtsem el a rövid, lihegő légzést, mert az csak OXIGÉNHIÁNYT OKOZ. A lassú, mély légzés a fontos, úgy, h belégzésnél, áttolod a levegőt a hasadba/ez nekem kimaradt, sak mélyeket lélegeztem/ kitolásnál pedig, amikor nyomni kell, akkor ezt megtoldod egy nyomással. A szülésznőm is csak a mély légzést mondta.

Kép
majaeszti
 
 


szerintem meg az van a légzéssel, hogy ere nem kell külön ráparázni, meg tanulgatni, ugyanis bármiilyen hihetetlen,de ez is úgy fog menni a szülésnél mint a karikacsapás, úgyanis ott mindent ösztönösen csinál az ember...és nem kell külön csak arra koncentrálni, hogy-hogy veszed a levegőt,mert akkor ezen fogsz görcsölni...csak szépen lazán...mindent a gyeröknek is az a jó :lol:

bkriszti
Kép
brinza
 
 


egyébként meg a végén sem arra fogsz koncentrálni, hogy "levegő", hanem hogy szépen úgy nyomjál,ahogy azt a dokid mondja :D és nem fogod bénán venni a levegőt, mert nem vagy hülye.

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Sziasztok!

Majaeszti! Tényleg az 5-ös volt. A számmemóriám nem valami jó! De az az!

Lányok!
Andalka! Szebben én se írhattam volna le a légzés fontosságát! Tényleg ez a lényeg: figyelni a babára, és ehhez képest minden más háttérbe szorul. És mivel van mire figyelni, nem adjuk át magunkat annyira a "szenvedés"-nek. :)
Nekem sokat segített. Én is kismamatornán tanultam meg a légzést, illetve ott mondták el, miről is van szó. Úgy mutatták, hogy háromig számolva mélyen belégzés, és utána 4-ig számolva mély kifújás (ha jól emlékszem). Így sok oxigén jut be, és szépen kiürül az elhasznált levegő. Mindenesetre, ha fáj valami, akkor visszatartjuk reflexből a levegőt, amíg a görcs nem oldódik, ez viszont a babának iszonyú lenne. Ezért is fontos ez nagyon.
De fentebb nagyon profin le van írva a lényeg!
És abban is van igazság, hogy ott már ez nem olyan nagy koncentráció, tényleg a zsigerekből jön, ha valaki hallott már erről. De ha nem, akkor lélegzetvisszafojtva várja, hogy oldódjon a fájás.

A hiperventiláció, vagyos sok pici légzés csak felületesen cseréli az oxigént a tüdőben, tehát sok friss levegő nem jut be, ezért is nem ajánlják.

A kitolás pedig már annyira gyorsan megy, hogy ott már nem kell annyira erre koncentrálni, inkább a nyomásra.

Egyébként pedig, ami a fájásokat illeti, nem lehet összetéveszteni őket, amikor már közeleg a dolog. Ennyire nem fáj semmi a világon! De ez az egyetlen fájdalom, aminek értelme van a világon. És ha a babó kint van, akkor mintha elvágnák, már nem fáj semmi!
Csak mérhetetlen boldogság van! :D
Nekem kcisit szar volt a varrás, de kibírható.

Hát, ennyi lenne.

Vigyázzatok magatokra!!!
És remélem, én is hamarosan csatlakozhatok a kismamák sorához!

Puszi! És szép szülést nektek! És mindenkinek jó egészséget!!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Mostmár van valami sejtésem a helyes légzésről. Köszi mindenkinek. Valaki azt mondta, hogy állítólag az is fontos, hogy a mellkasból lenyomjuk a hasba a levegőt, persze ezt nem nagyon tudom hogy kell. Van itthon egy kis jógakönyvem meg is nézem majd, abban tuti vannak ilyenek.

Lányok én már egy hete - főleg esténként - sokat keményedek (fájdalom nélkül), és hasmenés félém is van. Viszont a pici lány nagyon-nagyon aktív továbbra is, tegnap már mindkét talpát nekinyomta az oldalamnak, dudorodott, mint 2 ping-pong labda, írtó édes volt! Lehet, hogy azt gyakorolta, hogy rúgja ki magát majd odabentről... :wink: Mindezzel együtt remekül elvagyok. Nekem aztán nem fáj semmim, fürge vagyok mint a nyúl! Na jó, a totyogósabb nyúlfajtából, indulok is az Árkádba karácsonyi ajándékokat venni, decemberben úgysem lesz rá lehetőségem.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Sziasztok!

Tusimi!
A hasból légzést inkább a kitolásnál tudod használni, mert ott nem tüdőből, kidülledő szemekkel kell nyomni, mert az a babát nem segíti, hanem hasból. Egyébként úgy kell csinálni, hogy figyeled a hasadat, és amikor belélegzel, úgy irányítod a levegőt, hogy ne a mellkasod, hanem a hasad emelkedjen. Ennyi az egész. És ha bent van, akkor már onnan fog kinyomódni kilégzéskor, illetve nyomáskor.
Egyébként tök érdekes volt, mikor magyarázta nekünk a gyógytornász: a férfiak hasból lélegeznek, a nők pedig mellkasból. Fura, mi?

Puszi mindenkinek! És szép terhességet, szülést mindenkinek!!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


sziasztok!
Tusimi! Ha még olvasod!!! A Rossmannban tök helyes fürdős csomagok vannak 800-1200ftig. Én azt vettem mindenkinek.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi!
Hogyne olvasnám, mást csinálok, csak a neten lógok. A férjem lebeszélt az Árkádos kirándulásról, azt mondta, majd inkább a hétvégén együtt. Az a naív elképzelése, hogy én előbb el fogok fáradni a vásárlásban, mint ő... ez még 9 hónapos terhesen sem fordulhat elő... :wink:
Na de azért elsétálok a Bonyákig a DM-be, bevásárlok mindeféle nehéz cuccot és jól hazacipelem.
Amúgy köszi a tippet, van egy-két barátnőm, akiknek pont ilyen értékben szeretnék vásárolni, biztos a DM-ben is vannak hasonló csomagok.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Olyan aranyosak vagytok: emlékszem én is mennyire türelmetlen volta már az utolsó hetekben, és megpróbáltam mindent, hogy siettessem a dolgokat :lol: de két nappal túlhordtam a manót..úgy is akkor jön ki,amikor ő akar, azért nagyon drukkolok nektek: holnap pl kettős fronthatás lesz :lol:

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Sziasztok!

Kedves szülés előtt állók!

Ha van naponta pár percetek, próbáljatok kicsit lenyugodni, relaxálni, és a babára gondolni. És kérjétek meg , hogy mikor és hogyan jöjjön, meg meséljétek el neki, h hamarosan megszületik, és mindez hogyan fog történni /nem kell persze hangosan/ lehet, hogy kicsit hülyén hangzik, de ártani biztos nem árt.

Velünk minden úgy volt, ahogy kértem. Hátha másnak is sikerül!

A légzésről még esgyszer annyit, h elég a sima mély légzés, amikor fáj. Azt nem lehet elfelejteni, és begyakorolni sem kell.

Azt nekem is mondták, h fontos a baba oxigénellátottsága miatt,meg könnyebb volt a fájdalmat elviselni úgy, hogy erre figyeltem, legalább is eleinte, mert aztán még a gáz is segített.

Kép
majaeszti
 
 


És nagyon drukkolok, h mindenkinek könnyű, gyors szülése legyen!!!

Kép
majaeszti
 
 


Sziasztok!

Tusimi! Már nagyon finisben vagy!! Kitartás! Mostmár bármikor indulhat a nagy utazás! :D

Gyors, és nagyon szép szülést neked!
És mindenkinek, aki esetleg még ezekben a napokban nekilát! 8)

Puszi mindnekinek!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Sziasztok !

Tusimi ! HAJRÁÁÁÁ ! :-D szoritok, már mindjárt..... :-)

Nyafi, neked sem sok van hátra ! :-) ugye milyen izgi ez a várakozás ? :-) én nagyon élveztem !

Majaeszti
hol voltál baba-mama jógán a Padma-ban az Örsön ?
Én oda kismamajógára jártam és az jó volt... tényleg milyen volt a baba-mama torna? hol van az ? várom a beszámolót :-)

A jógánál azt mondták ilyenkor a légzésre, hogy aranyfonál-légzés. terpeszbe nyújtott lábakkal leülsz, és mintha mellúsznál úgy kell csinálni a kezeddel. A mellkas elől összezárt tenyerekkel indítva , kinyújtod előre mindkét karod (ahogy azt mellúszásnál is tennéd) akkor kell előrehajolni, - csak ameddig kényelmes és nem megerőltető - és a kinyújtás megkezdésével egyidőben egy hosszú fonalat képzelsz magad elé amit minél messzebre próbálsz fújni. Nekem ez nagyon bevállt és tetszett is . Ha gyakorolja az ember természetessé válik és nagyon jól megnyugtat, ellazit.
Részemről akkor a légzést kiveséztem :-D

még csak két , na jó mindjár három hónapos a lurkó, de azt hiszem szivesen előlről kezdeném veletek.... :-) :oops: ennyi tiszta szeretet egy felnőtt emberben sincs ,amit egy gyermek adni tud....csodálatos lények!

szép estét mindenkinek ! A nagyon-nagyon kismamák pedig vigyázzanak magukra ! ( és ne plázázzanak sokat :wink: :-) ) inkább rendeljetek az internetről ... :-D

puszi

Bogár
Kép
bogárka78
 
 


Sziasztok csajok!
Köszi mindenkinek a szurkolást! :lol: :lol:
Én még mindig 2:1. Egész nap karácsonyi ajándékok után mászkáltunk a férjemmel (alig bírta a tempómat :wink: ), 3-4 felé értünk haza, akkor nekiálltunk muszakát sütni, szóval kb. 1 órája ültem le előszőr.
Hátha ma éjszaka lesz valami ... annyira szeretném, mostmár nagyon rámtört a babázhatnék.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Hajrá Tusimi! Én csak azért szeretném, hogy kijöjjön, mert már nagyon fáj a lábam.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Hú, Tusimi!!! Annyira szeretnék a helyedben lenni! :P
Nagyon drukkolounk! Értesíts majd minket!!!

Nyafi! Már te is nagyon finisben vagy! Élvezd ki ezeket a napokat! Tartalékolj, pihenj, amennyit csak bírsz, és próbáld bevésni az élményeket, érzéseket! Én a szülés utáni 2 évben rengeteget gondoltam a szülés előtti napokra, mert akkor sok szempontból minden könnyebb volt, és olyan idillikus, megismételhetetlen. Utána meg minden a babóról szólt, én egy kicsit így "meghaltam", legalábbis aki előtte voltam. Tudom, ez most nagyon furcsa hallani, de majd megérted. Szóval próbálj minden érzést elraktározni. Olyan szép időszak ez. És ez első babó a legnagyobb élmény! Másodszorra már rutinosabb az ember, gondolom. Elsővel minden annyira nagyon új!

Puszi nektek! És drukkolunk!

Mindenkinek puszi, és minden jót!

eszty, Orsi és DanóManó

Kép

Kép
boeszter
 
 


Köszi Eszty!

Kép
nyafi
 
 


Kedves mamák-papák és babák

Eladó Baboo babahordozó!

Olyan mint a Baby Bag.
Hasonlít a kendőre csak korlátozottabbak a hordozási lehetőségek, ellenben egyszerűbb a használata és nem kell a rengeteg anyaggal bajlódni, ha éppen nem használjuk, ráakasztva a babakocsi tolókarjára pakolóterületet nyerünk.


Nagyon jó minőségű, vidám színes pamutból.

Két pozicióban, újszülöttkortól hordozható. Eleinte fekve később ha már a baba ülni tud csípőhordozásban.



Honlapomon többet is megtudhat a hordozóról.

http://www.gportal.hu/portal/babooo

Mi nagyon szerettük, kisfiamat kb másfél éves koráig hordoztam.

Ára 8500 Ft


Képek és információk a hordozóról:

http://www.babanet.hu/tarsalgo.....mp;start=0
http://www.gportal.hu/portal/babooo/

A képen látható babák életkora:
első baba 3 második 5 harmadik 20 hónapos.


KépKép
KépKép
KépKép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Nem tudok aludni! :evil: Megettem egy kiló szőlőt!!!

Kép
nyafi
 
 


"Táguló világegyetemben élünk, minden Chuck Norris elől menekül."

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Bogár!

A torna, jóga Pomázon van, úgyhogy másnak gondolom nem nagyon jó rajtam kívül. Amúgy tök jó kislétszámú, 3-5-en vagyunk.
A jógáról nem sokat tudok még, mert arra nem tudtunk koncentrálni, de a tornát nagyon élvezet Gergő!!! Jó nagyot aludt mindkettő után!

Tusimi!!

Hajrá, hajrá!!! Nagyon drukkolunk!

Nyafi!

Neked még kitartás!! Ha van vmi, amit még szeretnél tudni, jelentkezz!

Kép
majaeszti
 
 


Majaeszti !

A sors furcsa játéka ! :-D én 19 évig Pomázon laktam, őslakos voltam addig a pillanatig amig a "gonosz" uram el nem rabolt Pestre :-D :-D .
Az Anna ( Anna Fittnes) csinálja a baba-mama jógát is ?
Merre felé laksz Pomázon, vagyis akkor úgy kérdezem , Pomázon laktok? Mi az Ibolya utcában laktunk, kicsivel a MŰV ház fölött.. (Igy a neveden gondolkozva, volt egy általános iskolai osztálytársam, akit Majoros Esztinek hivnak :-) akár ő is lehetne majaeszti :-D .

Hát, sajnos az együtt torna igy megoldhatatlannak látszik... :-( már csak a nagymamámhoz szoktam kijárni, meg a keresztanyukámhoz. A szüleim is elköltöztek Velencére....

Hogy viselitek ezt a hülye időt ? Én már azt sem tudom, sütni fog a nap vagy jég esik.... mert eddig eme rövid nap után mindkettő megtörtént. :roll: nem merek elindulni a gyerekkel a boltba mert nem tudom a következő percben nem ver-e el minket a jég.. :-)
bárcsak már a hó esne !

Bogár
Kép
bogárka78
 
 


Sziasztok!

Bogárka! Mi reggel ronggyá áztunk, amikor mentünk csípőszűrésre. Most meg azt hiszem, ha fölébred a törpe, akkor irány sétálni, olyan szépen süt a nap. :)
Én is szívesen kezdeném újra, nyáron rástartolunk a témára. :)

Nyafi! Mi történt, hogy nem ment az alvás? :shock: Kiló szőlő! Nyami! :lol: Nem merek sokat enni, mert előző védőnéni aszonta, hogy amíg szoptatok, addig hanyagoljam. Meg sokminden mást is. Néha elcsábulok pár szemre azért. :) Szombaton viszont valamitől pöttyöske lett a drágám. Tippem van, mert csokifondüztünk péntek este... :oops: Lehet, hogy az allergizálta?
Polcold sokat a lábad! Bár ez nekem csak addig használt, amíg ültem. Utána ugyanolyan nehéznek éreztem a lábaimat. Kitartás! :)

Tusimi! Várom nagyon a fejleményeket! :) Jövő héten megyek Halászhoz én is. De sztk-s rendelésre. Már olyan rég láttam! :wink:
Muszakát mi is az utsó hónapban csináltunk. Mondjuk nem ennyire a finisben. :) De az volt az utolsó kreálmányunk. Most gyorskajákon élünk, férjem szerencsére szeret a konyhában ügyködni! :)

SZép napot!

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Dolli!pöttyös lesz ha nem bírja?
nem tudom miért nem alszok? tényleg! A lábam meg mozgásnál fáj múlt csüt óta. Azt mondták ül az idegen a kis drága.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi! Jajj! :? Az kellemetlenebb lehet, mint gondoltam. Azt hittem, "sima víz". Nem tudom, olyasmi pöttyök, mint ami az elején jött tejkiütésként. Akkor visszafogtam a tejfogyasztást, és rendbejöttünk.

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Sziasztok lányok!
Most értem haza a dokitól, és hát leírhatatlanul csalódott vagyok. :cry: A világon semmi jele, hogy én valaha az életben szülni fogok, ugyanolyanok az értékeim, mint hetekkel ezelőtt. Nyákdugó bent, én könnyű és mozgékony, semmi fájás, csak keményedések. Még az ctg sem ment simán, mert az én amúgy örök mozgó pici lányom, mélyen aludt végig, ezért el kellett mennem kólázni-csokizni, és később visszamenni ctg-re, hogy mégis lássuk rendben van -e minden odabent. Képzeljétek még magzatvíz mintát sem tudot venni az orvosom, mert a méhszájam is zárt teljesen. Pedig ma van a kiírt időpont!!! Hála Istennek amúgy az UH és a ctg szerint minden rendben van odabent.

Bocsi, hogy így rátok zúdítottam a roszkedvem, de olyan jó lett volna valami biztatót hallani, mondjuk, hogy már kinyíltam kicsit vagy ilyesmi. Biztos az idő is teszi a morcosságomat, de nem vittem magammal sapkát, így teljesen kifújta a szél a fülemet, ez kellet most a megfázásomnak.
Na megyek eszem egy kis tojáslevest, attól biztos jobb kedvre derülök. :roll:

Kép
Kép
tusimi
 
 


Nyafi!
Látom kicsit zűrös éjszakád volt...! Chuck Norris...?
Én a muszakától szenvedtem így az előző éjszaka. :wink: Tudtál végül aludni valamennyit?

Kép
Kép
tusimi
 
 


Tusimi!
Én is totál zárt voltam a pont 40. héten. Aztán két nap múlva beindultunk!Az a lényeg, hogy a pocaklakód jól érzi magát odabent. Ha eljön az ideje, "kopogtatni" fog, ne izgulj! :D

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Tekiroll!
Tényleg? Ezek szerint van remény..., de te császáros voltál, vagy nem jól emlékszem? Egy kicsit mostmár jobb kedvem van, attól is amit írtál, meg a forró tojásleves és a meleg lakás is segített. :)

Kép
Kép
tusimi
 
 


Tusimi! Valóban az voltam, de ez nem változtat a tényen, hogy ő jelentkezett, és kezdtem tágulni. Halász is csupa vigyor volt aznap reggel, mikor megállapította, hogy beindultunk! Esküszöm, mintha neki születne babája! Nagyon aranyos volt! :) Csak aztán az a fránya köldökzsinór! :?

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Tekiroll!
Miért mi is volt a gond? Arra már nem emlékszem, hogy miért voltál császáros.
Halász, amúgy tényleg nagyon rendes-alapos, bírom őt. Barátságos, nem annyira távolságtartó és felsőbbséges, mint sok orvos (biztos a fiatal kora is teszi) Örülök, hogy ő a dokim, remélem szülés után is ez lesz róla a véleményem.

Kép
Kép
tusimi
 
 


tusimi

ne légy elkenődve: nekem még aznap is azt mondták, hogy nem fogok még szülni :lol: mellesleg a nyákdugót én nem is láttam meg soha
puszi

bkriszti
Kép
brinza
 
 


Tusimi! Köldökzsinór 3x rátekeredve, emiatt oxigénhiány, zöld magzatvíz.

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Tusimi,

Hogy biztatot mondjak, en 40 het 4 napra szultem Annamat, egy hetfoi napon, amikor is reggel 7re berendelt a dokim, hogy mar bentfekudjek a vegen, mert 2-3 napon belul inditotta volna a szulest, ha nem indul meg magatol.
Nyakdugo mar annakelotte 3 hettel tavozott, mehszaj 1 ujjnyira volt tag mar 3 hete.
Tehat a szules napjan ugyanolyan allapotban voltam, mint elotte 3 hettel is... s reggel meg semmi jele nem volt semminek sem, aztan Kicsilany 13.30kor elkezdte a tortenetet... egyszercsak, a WCn pisilve elfolyt a magzatviz. ;)

Tehat ne aggodj, tenyleg barmelyik pillanatban meggondolhatja magat a kis pocaklako! Kitartast es turelmet kivanok.


Nyafi,
Ez az idegulos dolog nagyon kellemetlen... nekem felidoben volt ugyanez, dehat akkor sokkalta kisebb volt a teher, mint neked most. Csak kitartast kivanok neked is, s egy jotanacs, probalj beszelgetni Tucsokkel, hogy menjen arrebb, ne uljon Anya idegen. :)


Szoptatos anyukak,
Felenk a vedono mar nem igazan tekintget, igy kezd kopni a tudasom, mit ehetek es mit nem... K-betus dolgok tudom, tiltolistan, de mondtak nektek valami egyebet, mire figyeljetek oda?

Andrea

Kép
andalka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?