Új privát üzeneted érkezett!

Most már tényleg ILDIKÓ!

Én is abban reménykedek, hogy csak a korom miatt vagyok "veszélyeztetett zóna", s így ha a statisztikát nézzük 1,5% az esélye a genetikai rendellenességnek. Talán sikerül a maradék 98,5-ben benne lennem :roll: :D

Igen, azt gondoltam, hogy az aszkorbinsavnak köze lehet a C vitaminhoz. :roll: Csak hát ez a tudományos megnevezés! Azt értem, hogy belerakjátok a teába (gondolom citromlé helyett), de hogyan kell használni a szörppel??? Nem lesz tőle túl savanyú?

Néztem a képeket: olyan gyönyörű ez a Réka baba! Ha jól látom nem olyan típus mint Te, Ő inkább skandinávos. Apukája ilyen?


MINDENKI!

Olyan jó, hogy mindig írjátok melyik pelus, bébikaja, stb. a jó, hol lehet olcsóbban megvenni! Mire megszületik a babónk már teljesen képben leszek ezekkel! Köszi nektek! Most én ebben még nem igazán tudok nektek segíteni, de majd a későbbiek folyamán nekem is lesznek gyakorlati tapasztalataim és akkor talán én is hasznotokra lehetek :P

Gyöngyi!

Megsütöttem a "bocis" sütit, fini lett. S bár nem nagyon szeretem a kókuszt, arra gondoltam a túró helyett/mellett lehet bele tenni kókuszkrémet is (kókusz+cukor+tojásfehérje). Anyukám biztos imádná! Szerinted milyen lehet úgy?

Na, megyek, mert most már tényleg kell kicsit dolgoznom, eddig még nem nagyon sikerült :oops: :oops: :oops:

Ha valakit kifelejtettem, attól BOCSI!!! (bár úgy érzem nem tettem ilyet, ha mégis, szóljatok nyugodtan! Tudjátok: " nő a has, zsugorodik az agy" :lol: :P :) :D )

További szép napot mindenkinek!

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 


Sziasztok!

Énnn akartam felül lenni!!!! :lol: :lol: :lol: Na most megint várhatok!!! :lol: :lol: De ha ilyen szépen írtok, akkor gyorsan fordul a lap :lol: :lol:

Benettke!!

Még valami eszembe jutott. Az AFP legfőképpen a Down-kort szűri. Ezt viszont ultrahang kép alapján is ki lehet zárni (említett nyakiredő pl.)
Úgyhogy a 4 D korában, talán csak azt nem veszik észre, amit nem is akarnak!! Jó, hogy doki nézi, ez engem is megnyugtatna.
(És gyere nyugodtan, megadom a címem, ízelítőt kaphatsz a csajokból :wink: )

Felfordítják a gyerekek az életünket?? Hát nem tudlak megnyugtatni!! Mert ez így lesz!!! :lol: :lol: De valahogy ez olyan természetes. Már el sem tudom képzelni hogy éltünk nélkülük!!, mi a frászt csináltunk annyi szabadidővel?? :lol: :lol:
És megszokni, talán az apáknak nehezebb, vagyis több idő kell hozzá!!!!
Ismerve magamat, én a terhesség alatt jól felkészítettem apát!!! El fogom hanyagolni, kialvatlan leszek ezért ingetült, mindig vele fogok veszekedni, jön a depis hullám, nem lesz időm takarítani, főzni, kevesebbet szexelünk, nem tudok annyit magammal sem foglalkozni, stb. És meglepő módon talán könnyebben vette a változásokat, mint én
:lol: :lol: :lol:
Na, azóta is nagy a szerelem apa és a lányok között :lol: :lol:

Bár tőlem senki nem kért :roll: :roll: , azért rakok fel képeket. Most ezek a kedvenceim:

Együtt alvás:
Kép

Állandóan mellénkfekszenek (pedig utálom :oops: :oops: ). így átköltöztem a Marietta ágyába. Nem sokáig maradtam egyedül!! :lol:

Kép

És Sára új tudománya:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Gyöngyi!

Még1* bocsi, hogy én kerültem a lap tetejére, tényleg nem direkt volt!!!

Akkor úgy látszik a dokik is tisztában vannak vele, hogy az AFP nem nyújt megbízható eredményt, különben nem szorgalmaznák (akár megfelelő AFP esetén is) a magzatvízvételt. Nem? Egyébként mint laikus én is úgy gondolom, hogy a down kór biztos felismerhető a 4D-s UH-n, pláne egy doki számára! :roll:

Legközelebb, ha gyengélkedik a géped szavadon foglak és megyek! :lol: :lol: :lol:

Kicsit félek általában a változásoktól, de azért a pozitív változások (és itt most pont nem a kialvatlanságra, éjszakai kelésekre, stb. gondolok :wink: ) azért szerintem könnyen
megszokhatóak :lol: :P :D Ha meg tényleg kislány lesz, -nagyon reméljük, hogy az, ez hétfőn úgy is kiderül- tuti nagy lesz nálunk a szerelem apa-lánya között. Amúgy is a környezetünkben lévő gyerekek jobban kedvelik a Zuramat, mint engem, Ő ugyanis jobban ért hozzájuk :oops:

Viszont ezek ellenére úgy hiszem, hogy a férjemnek lesz nehezebb dolga ezzel a megszokással kapcsolatban, de sebaj :oops: ! Most meg talán nekem az, bár mint tudod/tudjátok eddig szerencsére elég problámamentes a terhességem (kopp, kopp, kopp) Vagyis ha tartanám a diétákat, szerintem nem lennék ilyen jól :oops: :oops:

Miért? A képeket külön kérni kell?

A Sszkatát csak emlékeztettem, hogy ígérte...

Nagyon édik a lányaid együtt! Két kis tündér! mikor hárman vagytok az jutott eszembe: sok jó csaj kis helyen is elfér :lol:

Nem szereted, ha mellétek fekszenek? Most úgy gondolom mi sem fogjuk nagyon engedni... persze már a cicánknál is így terveztük... nem jött be :oops: :D

Na, megyek, mert vége a munkaidőmnek és itt hagynak a kolléganőim!

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 

 
 

Sziasztok!

Csak a megígért képeket vagyok képes hozni, mert Ancsi egész nap leköt, most szerencsére aluszkál, de a ház szalad. Muszáj dolgoznom, pedig óóóó, de utálom!
Szóval a képek:

Mostanában a kedvenc játék:
Kép

Megy és áll, mindegy, hogy hol:
Kép Kép

Anyával. Mostanában nem valami bújós :( :
Kép

Kicsit rág mindent. Itt a kezemet. Nézzétek a pilláit!:
Kép

Van, hogy beszorul:
Kép

De aztán rájön, merre van a kiút:
Kép

Apa is megpróbálja etetni, hátha neki jobban megy (de nem :) ):
Kép

Séróbáró (koszmótlanítás után):
Kép

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Juj, most látom, a kajás felirat nem fekszik. Na mindegy, a kép magáért beszél :) Csak az ubit rágcsálta, a melegszenya megmaradt nekem :)

És ha már megint én, akkor:

Gyöngyi,
csúcsszuper szépek a csajok!!! Marietta olyan, mint Csipkerózsika az első képen!

Benettke,
amikor a kicsikéd ott szuszog majd melletted, nagyon fogod imádni, hogy veled alszik. Sajnos Ancsi már nagyon ritkán alszik csak velünk, néha-néha ha hajnalban kel szopizni, nem teszem vissza a kiságyba. De eleinte, amikor még éjjel is sokszor kelt, velünk aludt. Amikor leszokott róla, rettentően hiányzott. Én nagyon szeretem a kis meleg testét, babaillatát érezni. De mostanában nem is bújós, csak, ha nagyon fáradt, vagy ha elesett, és zokog. Na, ilyen van mostanában.

Dugulok, megyek vasalni. Blöeee :(

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!

Először is bemásolom,amit tegnap írtam,még szerencsére kimásoltam vágólapra. Nálunk ma is szarakodott a net,éppen akkor mikor ráértem volna.
Majd jövök vissza olvasok,de addig is itt van a tegnapi:

Sziasztok!

Megjött az elveszett bárányka???? :lol: jipijéééé

SZia Gyöngyi!


Bibolya!
Köszi.
Ezek a levegőtől is híznak :wink: :lol: Dávid még nincs 13 kg 3 évesen :shock: nem tudom mennyi lehet az átlag súly a 3 éveseknél.

Ma nem jöttél. Most meg gondolom Vészhelyzetezel :wink:

Kata!
Nem semmi herce hurca Afp miatt. :? még jó,hogy már túl vagy rajta. :?

Katus!
Köszi szépen.
Jó kis ikonjaid vannak :wink:
Hát hallod jól belehúzott a kisasszonykád :lol: a lehuppanást gyorsan megtanulják,édes lehet ahogy lépeget.
Tényleg nektek az első babás karácsony,ez tök szuper.Persze a családot nem lehet hanyagolni,főleg az elején,de egy idő után fárasztó lesz mindenhova szaladgálni és a te családod lesz a legfontosabb (Ancsi ,párocskád és te)a nagyszülők másnapra maradnak. :lol: na jó ez nálunk van így. Először mi is úgy csináltuk,hogy mentünk ide is oda is még szenteste,de miután megszülettek a gyerekek,anyukámékhoz másnap megyünk.

Örülök,hogy jól alakult a lakógyűlés. Ügyes vagy!

És várunk a képekkel...

Andi!
Jól bellendültünk tényleg...tök jó,így mindig van mit olvasni,csak nehéz lépést tartani. :lol:

Örülök,hogy jobban vagytok,sajnálom Lőrit...csak kigyógyul már ő is ebből az izéből.
Réka is ma belázasodott :? ,így jövő hét keddre halasztódott a Prevenar II.

Benettke!
Ezek a könyvvizsgálók már csak ilyenek... :) remélem azért holnap hagynak érvényesülni.

Jóéjt puszi Mindenkinek!

Ildikó
ilgya1
 
 


Sziasztok!!

Benettke!!

Remélem sejted, hogy a lapteteje csak poén!! Mindenki panaszkodik emiatt, csak én nem :lol: :lol:
És gyere!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tudod én gyerekekel foglalkoztam sokáig, de néha úgy érzem a sajátjaimmal nem boldogulok (csak néha). Sokszor van, hogy apának sokkal nagyobb a türelme . Vagy amikor a Marietta vele akar csinálni dolgokat és nem velem. Pl. a gyerekszigeten vannak feladatok, amiket meg kell csinálni az ajándékhoz (nem bonyolultak, és ha nem sikerül seincs baj) velem hiszti és ellenkezés van, az apjával örömmel, kacagva csinálja. Volt pár hete cirkusz itt a városban, kivel akart elmenni?? Na, ja, apával. Szóval ezek az elején rosszul estek, de végülis az apját is szereti, és ez nem baj :oops: :oops:

Együttalvás!! Nem elvi problémáim vannak vele, csak én nagyon éber alvó vagyok és zavarnak. Amikor a Marietta született, akkor az első hetekben egy szobában aludtunk, de ő az ágyában én meg a kanapén. Nem mondom, hogy nem volt később olyan, hogy velünk aludt a farnciaágyon, de én akkor mindig úgy kelek, mint akit összevertek. Nem tudok rendesen aludni. Én meghallom a másik szobából is, ha fordul egyet :cry: :cry:
Az is igaz, hogy kicsi az ágyunk (csak 140-es) , kellene egy nagyobb, de akkor is bújnának hozzám alvás közben én meg olyan pózban aludnék, amit nem szeretek, és akkor szar az éjszaka.

Egyébként valaki kérdezte (bocsi) , hogy miért kel a Marietta éjszaka: pisilni vagy megkérdezni, hogy nem aludhatna-e mégis velünk :lol: :lol: . Tegnap amikor azt mondtam, hogy nem fér el, akkor azt válaszolta, hogy majd odabújik apához ás átöleli. :) :)

Katus!!

Ancsi annyira édes!!! Emlékszem én is erre a palackozós korszakra :lol: :lol: :lol: . És a pillái!!! Hát tényleg!!! (azért nem gondoltam volna, hogy ilyen kicsikre is készítenek műpillákat :lol: :lol: )
Kajcsival meg ne törödj!!! Jól néz ki a csaj!!! És aki ekkora produkcióra képes!!!!!!!!!!!!!!!!!!

JA:!!
A karácsonyi téma. Az első karácsonyt ünnepeltük anyámmal együtt. De utána én vágytam a meghitt családi hangulatra, és abba nem tarozott bele más, csak mi hárman(aztán négyen). Persze hozzá kell tenni, hogy nekem nem voltak nagyszüleim, az én gyerekkoromban is csak négyünket jelentette a család. Akkor még nem volt túl jó kapcsolat anyósékkal sem (most meg fordult a kocka és nyámmal nem vagyunk jóban :roll: :roll: ). De anyámra sem vágytam már. Másnap oké, de a szenteset az a miénk. És az utolsó kettőn már Marietta is annyira nagy volt, hogy élvezte a diszeket, a dekorálást ( 2 éves és 3 hónapos volt amikor már használta ezt a szót), a süti sütést, főzicskét. És akkor nem beszélek a fáról és az sjándékokról. Teljesen más a karácsony, ha gyereked van!! Tényleg elnyomja a szomorúságot!
Én nagyon várom!! Szeretem ezt az ünnepet.

Többiek?? Bocsi de mennem kell piszkál az uram (van nekem olyan??)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Ildi,
igen, elég nehéz követni a hozzászólásokat, de azért jó, hogy mindenki ennyit ír.
Köszi a jókívánágokat! Tegnap már a hasa is ment Lőrincnek, de csak délután, aztán estig már nem volt semmi probléma.
Sőt, ma éjszaka végre ismét aludt mindkét gyerek jól, nem ébredtek fel reggelig. Persze ilyenkor meg én mit csinálok? Negyed 2-ig ébren voltam. :?

Gyöngyi,
na ez a Marietta-válasz mellettetek alvás ügyben (hogy odabújik apához és megöleli) nagyon édes volt! És ilyenkor Sanyi is felébred vagy csak te? Marietta elfgogadja a választ ilyenkor és visszaalszik? Vagy ilyenkor mi van?
Néha nálunk is előfordul, hogy velünk alszanak a gyerekek (pl. most betegség alatt, mikor Lőrinc lázas volt, vagy mikor Rebeka újszülött volt rendszeresen belealudtam az éjszakai szopikba), de úgy alapvetően én sem szeretem, ha ott alszanak köztünk. :oops: Én jó alvó vagyok, de a gyerekeknek minden apró mozdulatára felébredek még így a másik szobában is.

Édesek a csajok a képeken! Végülis ők egymáshoz is átköltöznek? :D


Katus,
aranyosak a képek! És Ancsi milyen ügyes, hihetetlenül kis fejlett!
Sikerült tegnap a munka végére érned?

Benettke,
ha meg kisfiú lesz, akkor közted és a baba között lesz nagy-nagy-nagy szerelem! :D Én régen mindig 3 kislányt szerettem volna, de ma már minden nőnek kívánom, hogy legyen kisfia is!!! :wink: :wink: :wink: :D :D :D
És most, hogy fiam is van, lányom is van, két kis angyal, már nem akarok harmadikat. :)

Andi
idna
 
 


Sziasztok!!!

Hát igen Andi!! Én is kívántam magamnak legalább egy fiút, de....(és inkább akartam két fiút, mint két lányt :lol: ) És a sors fintora a kéz lány, de nem adnám őket semmiért, csak hát lehetne egy fiú is mellettük :cry: :cry:

Az a kép, ahol a csajok öszebújnak természetesen a mi ágyunkbn készült :lol: :lol:

Természetesen nem a Sanyi kel a lányokhoz (csak ha oldalba lököm :lol: ) Sára már végigalusza az éjszakákat, vagy ha fel is kel, akkor felveszem, megölelem, néha iszik vagy orrot fúj és rakom visza az ágyába, gond nélkül alszik (Marietta soha nem csinált ilyet :cry: )
És érdekes, hogy éjjel felsír és hív, de ha már elmúlt hat óra, akkor jön és közli, hogy kér cicit (pedig még akkor is sötét van :roll: )Szopizik és az mondja: anya minimax :lol: :lol:
Mariettát mindig visza kelett altatni a ezünkbe, hogy le lehessen tenni. Ez a Sára születése óta változott meg, azóta egész jól alszik. És igazából csak pár hónapja kel megint rendszeresen éjjelente (amikor a Sára még 5X kelt éjjel sírva, akkor mindig végigaludta az éjszakát) Én kelek hozzá, és én elég határozottan eluasítom, hogy mellénk feküdjön, csak akkor engedem, ha apa nem laszik itthon, mert akkor elférünk (és az tényleg nagyon jó, arra ébredni, hogy rám moslyog, vagy megsimogat :lol: ) Ha felkel pisiltetem, néha iszik és visszafekszik az ágyába, betakarom és gond nélkül visszalaszik. Persze néha trükközik: megjelenik fél perc múlva, hogy rosszat álmodott :roll: :roll:
vagy megkérdezi mikor megy már az apa dolgozni :lol: a múltkor meg fölém állt és megkérdezte miért nem veszünk nagyobb ágyat :lol:

Örülök, hogy nem volt semmi több a Lőrincnél, remélem ma sem lesz és végre meggyógyultok!!

Milyen lehangoló (finom voltam?) idő van. Tescoztunk :oops: :oops: Ilyenkor nem nagyon tudok más programot :oops: :oops:
És áldom a Sanyit, hogy nem ő használja a kocsit, így azért könnyebb elvinni a Mariettát oviba :lol: :lol:

Na még délután benézek, mert biztos jöttök, ha alszanak a gyerekek, igaz??!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:42-kor.
bibolya
 
 


Hát, ma tényleg olyan lehangoló idő van, hogy egyedül Marietta éjszakai útjai és mondatai tudtak csak jobb kedvre deríteni! Kép

Te Göngyi, nem szoktál megijedni, mikor Marietta egyszer csak megjelenik az ágyatok mellett? :D A szívbajt hozná rám!

Ma mindenki Tesco-zott, csak én nem????? :evil: :evil:



Ibolya,
az 1 órás fodrász látogatással legfeljebb csak a kora délutáni írás alól tudsz felmentést kérni! :P És mivel délelőtt már főztél és varrtál is, ezért úgy számolom, hogy lassan már újra ráérsz írni. :)

Andi
idna
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:45-kor.
bibolya
 
 


Sziasztok!

Én nem voltam fodrásznál, de hajat mostam :lol: :lol: , mert kibirhatatlan volt már a fejem :oops: :oops:

Andi! Nem kapok Mariettától frászt, mert már fenn vagyok arra, hogy kiszáll az ágyából, csak megvárom mit is hallok: csak forgolódik vagy elindul. Meg mire magamhoz térek és reagálni tudok, addigra bent van :lol: :lol:
Akkor már jobban vagytok???

Ibolya!!
Hát a Tescóba mi sem vásárolni járunk ennyiszer (sajna) csak az én gyerekeim nagyon szeretnek menni. És hova menjünk ilyen időben?? De ma épp elkezdődött egy akció és a műzliszelet miatt mentünk, rákattantak :lol: :lol: Általában csak zsömlét veszünk, ami itt 9 vagy 11 forint a péknél pedig 19. Vagy tejet vagy apróságokat ami épp hiányzik. És mivel amúgy is kocsiba ülök a Marietta miatt nem jelent akkor a kitérőt hazafelé. És ilyenkor természetes elidőzünk a játékosztályon :lol: :lol: :lol: , imádják nézegetni a játékokat. Sára megölelgeti a Malackát vagy a Fülest :lol: :lol:
Ja, és ma elvittem oda tisztíttatni egy kabátomat.
Én mondjuk mehetek pénztárcával is, mert fizu után pár nappal már úgysincs benne sok pénz :cry: :cry:

És Sára új "tudomány" saját főből pattant ki :lol: :lol: :lol: , Marietta nem tud ilyesmit :oops: :oops: Még bukfencben is ügyesebb a Sára :cry: . Marietta nem egy tornász fajta.
Na de hisztizni egyformán tudnak, most is :roll: :roll: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Ilyen időt!!! Szívem szerint ki se dugtam volna az orrom az ágyamból, de hát ugye…

Benettke,
Igen, érdemes szakemberhez menni 4D-re, mert ugyanannyiba kerül, de legalább leletet is kapsz. Mi kétszer is voltunk, először karácsony előtt, másodjára meg már nagyterhes voltam, 37 hetes, csak kicsit kiakasztott a dokim. Mert nem tudott beküldeni a kórházba uh-ra (ez bonyolult lesz, de elmesélem: szóval a dokim nem állományban dolgozik az Imrében, hanem csak „besegít”, cserében vezethet le „saját” szüléseket is. Viszont ilyentén nem fogadták el a kh-ban az általa adott beutalót. Pont akkor voltam félidőben, amikor elkezdődött ez a mizéria a kórházak átszervezésével, vizitdíjjal, szülésért fizetéssel, stb… szupi volt.), és a saját gépe eléggé ramaty volt, ezért mindenféle hülyeségeket mondott: pl a gyerek minden mérete legalább 2, de inkább 3 héttel nagyobb volt nála, mint a számított idő. Én meg még dolgoztam, tökre beparáztam, hogy nem pihizhetek otthon még egy hetet sem, mehetek szülni az íróasztal mellől… Na, ezért mentem el még a legvégén is 4d-re, ahol jól megnyugtattak. Igaz, a szonográfus mindig csak a fülét találta meg Ancsinak, hiába kértem, hogy keressük meg a lábikáját. Nem is értem. Pedig születése után nem volt még elálló a füle… 

Karácsonyi előke: láttam én is, de nem vettem, mert etetésre nálunk nem működne, mert nem műanyag a háta, és Ancsi, hogy is mondjam, nem túl tisztán étkezik  De ma elcsábultam, és ugyan nem karis, de téli mintás, és megvettem.

Ildi,
Persze, a kicsike családom a legfontosabb, de amíg nagyszüleim vannak, nem bírnám ki úgy a karácsonyt, hogy tudom, hogy ők egyedül vannak otthon…
Tökjó az új aláírásod ! Szépek a gyerekek.
Jól emlékszem, hogy Te szoktál menni cinire? vagy nem? Szerinted mikortól érdemes vinni a babát? 9 hós kortól írja a honlap, de szerintem lehet, hogy Ancsi már élvezné. Vagy nem? Én élvezném, főleg most, hogy ilyen borzasztó idő van és nincs kedvem sétálni.

Gyöngyi,
Nálunk is apa az, akinek később fogy el a türelme. Persze, szerintem könnyebb neki, elvégre nincs a törpedékkel napi 24 órát. Eleinte, az első pár hétbe, amikor még előfordult, hogy éjjel csak sírt és sírt és nem aludt, akkor sokszor Atti rázogatta órákon át, amíg én aludtam a másik szobában, félholtan a kimerültségtől. És soha egy rossz szava nem volt! Marha nagy szerencsém van vele. Meg a gyerekemmel is, mert alapvetően nincs vele gond (halkan jegyzem meg, hogy ma már az ebéd is viszonylag jól alakult).

Andi,
Én sose fogok a munka végére érni. Iszonyatos pepecselős vagyok, ha valamibe belevágok, akkor azon nem bírok túllenti 10 perc alatt, hiába van ezer más! Ez nem jó tulajdonság, így babával meg végképp nem, majd leszokom róla. 
Mi is hármat szeretnénk (egyelőre), aztán majd meglátjuk úgy járunk e mint Ti 
Mesélj, Rebeka mit csinál egész nap?

Ibolya,
De jó neked! Fodrász! Hát, rám is rámférne. Egy hónap múlva megyünk anyósomékkal wellness hétvégére, szerintem ott megyek majd el. Akkor lesz rá időm… Miket varrtál?
Engem is hívogat az utódom, pedig én erőltettem, hogy időben betanuljon. Hát, nem sikerült neki…
Ancsi és a melegszenya  Dehogynem! Mi gyors ütemben táplálunk hozzá    Ma egy darab körtét rágcsált negyed órán át. Tetszett neki. Aztán, amikor megtörölgettem, az má nem annyira.
Egyébként azon filózom, hogy mennyire éri meg ajándékokat venni a törpinek, amikor csak az kell neki, amit nálunk lát. Van már saját távirányítója, popsitörlős doboza, meg miegymás, ezeket szereti. Meg a palackot. A játék meg csak addig zgi, amíg megmutogatom neki, mondjuk 2 percig.

Nna, megyek társadalmi életet élni a párommal!

Jja, és mi is voltunk a tescoban. Este. Szeretem, hogy vannak babás bevásárló kocsik. 

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:46-kor.
bibolya
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:46-kor.
bibolya
 
 


Akkor én nagyon szerencsés vagyok a lányaimmal :lol: :lol: :lol: Bár volt idejük hozzászokni, mert születésük óta mindig mindenhova visszük magunkkal.
Minden alkalommal megyünk a játékokhoz, nézegetik őket, nem is igazán nyúlnak igazán semmihez, csak amihez megengedem. És mindig gond nélkül eljövünk onnan, azzal, hogy jövünk máskor is!! Pedig nem is szoktunk nekik venni semmit, csak úgy. Mármint játékot.

És nagyon élvezik a kicsi kosarat, meg a tolós autót!! :lol: :lol: :lol:
Én imádok velük vásárolni, sose volt velük gond. Majd kamaszkorban?? :roll: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Ildi, boldog szülinapot!

Ibi,
Rebeka azért nem születésétől kezdve aludta végig az éjszakákat, de kb. 2 hónapos korától igen. Viszont most, hogy betegek voltak és köhögtek, állandóan felébredtek a saját köhögésükre. Az elmúlt 2 éjszaka már nyugalom volt - szerencsére! Erre gondoltam.
Nem mindent kell elhinni Gyöngyinek, az én gyerekeim is csak ugyanolyan gyerekek, mint bárkié :lol: :wink: Persze, nekem angyalok, de a sajátja mindenkinek az. :D

Katus,
én is pont ezen az ajándékozáson gondolkodtam. Lőrinc az első karácsonyakor már (pár nap híján) 1 éves volt, neki könnyebb volt ajándékot venni, akkor már tudott örülni!
De Rebeka még csak 6 hónapos lesz. És bár ő minden rágókát és csörgőt rendeltetésszerűen használ :lol: :lol: :lol: (azaz a szájába veszi, - Lőrinc SEMMIT nem vett a szájába soha), azért a századik csörgőt és rágókát mégse szeretném már megvenni neki, felesleges. Képességfejlesztő játékok még koraik neki, meg maradt Lőrincről és örököltünk is. Szóval, tényleg nehéz.

Gyöngyi,
Lőrinccel mi is mindig megyünk a játékosztályra is. Már jártunk úgy vele, hogy mondtuk, válasszon egy matchbox-ot, veszünk neki, de ő csak megnézte és visszapakolta, soha semmit nem vetet meg.
Milyen jó, hogy az ovi miatt kénytelen vagy kimozdulni. Nekem semmi kedvem ilyen időben elindulni sem! Pedig mennem kéne a postára is, visszaküldeni a gyed igénylésemet, e hónap végén lejár a gyás-om. :(

Andi
idna
 
 


ILDI

NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!!

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


NAGYON DRÁGÁK VAGYTOK,KÖSZÖNÖM!!!

Most behavazás van,de majd jövök :lol:

Ildikó
ilgya1
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:47-kor.
bibolya
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Nagyon Boldog Születésnapot Kívánunk

Milyen volt ma az ovi nélkülünk? Üres mi?
Tami valami ovisvírussal lett gazdagabb így ébredéskor produkált egy 38,8-as lázat. Már tegnap este vacogott, ő aki ha lázas is pörög mint a gép és 8 órakor közölte, hogy fáradt és elaludt az ölemben.
Volt kint a doktornő és azt mondta, hogy vírus de a torkára kapott septofort fertőtlenítőt. Szegényeket meg tele fogja böködni a dokinő az elkövetkezendő hónapokban (influenza ellen, pneo akármilyen kókuszos lötty :wink: :lol: , kullancs elleni, plusz dónak a kötelező így fél év alatt ketten 10 szurit kapnak. Mondja a dokinő, hogy döntsük el kell e a gyerekeknek influenza elleni apa azt mondja persze, hogy kell. Erre a dokinő, hogy mi is beoltatthatjuk magunkat apa erre, dehogy is. Mondom milyen szuper a gyerekeidet beoltatod magadnak meg nem mered beadatni mire közölte apa, hogy fél az oltástól :lol: :lol: . Jó példával járj elől mi?!

Gyöngyi!
Képzeld varrni fogok!!! Kihívjam magamhoz is a dokit?? :wink: :lol:

Büdös kölyke nem hagy írni majd jövök

Szandra

szandrakiss
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:48-kor.
bibolya
 
 


:(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2008.11.18 08:51-kor.
bibolya
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:49-kor.
bibolya
 
 


Sziasztok!!

Most nagyon óvatosan gépelek, mert kifestettem a körmöm :lol: :lol: :lol: szerintem legútoljára úgy egy éve :oops: :oops: , alig bírtam kinyitni az üveget :roll: :roll:

Családiház szépségei :roll: :roll: :roll: Összegereblyéztem a leveleket a ház előtti kertben meg az utca fronton. Az a legkevesebb hogy izadtam mint a ló, de most úgy fáj a hátam!!!. Egyezkedtünk a Sanyival, hogy mit szeretne csinálni (utál kertészkedni) mosogat vagy gereblyézik. Szerintetek mit választott???? Ebben a hidegben?? Az orrát nem dugja ki ha nem muszáj :roll: :roll: :roll: (ismerős Ibolya?)

Ja és Ibolya az én párom szeret vásárolni!!! Sőt, ha a gyerekeknek megyünk ajándékot venni , akkor kikéri magának, hogy egyedül menjek!!! Mondjuk ez jó is, mert nagyon ügyesen vásárol, mindig a legjobb ötletek tőle származnak. Az tetszik a gyerekeknek a legjobban, amit ő talál ki :lol: :lol: :lol: . Mondom én, hogy jobban ismeri a gyerekeket, mint az anyjuk :oops: :oops: :oops:
Gergő nagyon édi, imádom, ha egy gyereknek a szeme sem áll jól :lol: :lol: :lol:


Szandra!!

Volt nálad orvos???? :lol: :lol: :lol: Vagy mégsem varrtál??? :lol: :lol: :lol:
Tami hogy van???

Ennyi oltást!!! Tényleg szegény gyerekek!! Az biztos, hogy én köteleznélek benneteket is az oltásra!!! :lol: :lol: :lol:
De várj, mert nem értek pár dolgot: milyen kötelező van Edónak??
Kullancs ilyenkor??
Az influenza oltásról meg más a véleményem :oops: :oops: , én nem adattam be.
Pneumococcus kell szerintem is, azt megkapták nálunk is a csajok.

Ízlett Taminak a Seprofort?? Mariettának nagyon :lol: :lol:

Tényleg már furcsa volt nélkületek :cry: :cry: , Sára hiába kereste a kocsitokat :lol: :lol:
Ja, és anyukád!!!! Tök fiatalos!! Nem hittem volna, csak a tesódnak (ha nem tudnám, hogy fiu tesód van :lol: ), csak abból gondoltam, hogy mondtad, hogy jön!

Andi!

Hát valóban én sem mozdulnék ki, ha nem kellene oviba vinni a Mariettát :lol: :lol: . Utálom a hideget!! Visszasírom a 40 fokot!! :cry: :cry: :cry:
Ti jobban vagytok már????

Ildi!!

Nagyon el vagy havazva??? Ígérted, hogy jössz!!! Na, jó kapsz felmentést, ha vendégeid vannak és ünnepelnek :lol: :lol: :lol:


Katus!!

Merre vagy!! Hanyagolsz minket!! Vagy megint kirándultok??? Jelentkezz ha tudsz!!

Anett

Nem győzöm ismételni: hiányzol!!! Hol vagytok!!!! Jól vagytok????
Gyere kicsit és írj!!! :( :(

Pocaklakók hogy vannak!!!!
Bírjátok ezt a hülye időt?? AFP eredmények még nem aktuálisak??? De ez mondjuk nem is olyan fontos, inkább az ultrahangok!!!
Benettke döntöttetek már??

Na mi is megyünk ünnepelni!! :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Azért még kaptok egy új képet:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi!
Varrtam, annyira jó lett, hogy apa félistennek tart :lol: ! Múltkor a Nóra mutatott egy kegyetlen jó anyagot amit az oviba varrt és annyira megtetszett, hogy varrtam belőle ágyneműt (ez is a Nóra ötlete volt) és úgy feldobta a gyerekszobát hogy ihaj.

Oltás kötelező az 15 és 18 hónaposan lesz, kullancs elleni majd áprilisban és májusban a Taminak meg az egy éves ismétlő kullancselleni. Ja meg bárányhimlő ellen (ez is az Edónak), influenzát azért adatom be mert tartalmazza a H5N1 ellenit is és ez azért elég fontos szerintünk. Különben minket is megbök a dokinő úgy döntöttünk.

Annyira édesek a csajok ezen a képen is!!! Azért tényleg hiányoztok!!

Tami folyamatosan lázas, a 38-at mindig üti hol közelebb hol nem. A legtöbb eddig a 38,8 volt. Néha pörög, néha ha leteszem ott marad. Ma egyedül vagyok velük este úgyhogy mellettem alszik ( na nem mintha tegnap 3 óra alvás után már nem lett volna az ágyunkban :lol: ). Apa kelt fel hozzá mindig mert neki szólt, persze reggel mikor negyed 8 kor felébredtek a csajok akkor apa nem bírt mert kivolt az éjszakai 7-8 keléstől :roll: így apa csak 9kor csatlakozott hozzánk. Nem semmi, ehez inkább nem is fűzök semmit. :roll: :lol:

Fáradt vagyok, nekem is kikészült a derekam, egész nap pakoltam, 5 adagot mostam, teregettem, sétáltunk. Majdnem bealudtam de nem hagytak. Most meg vacsi úgyhogy megyek.

Mindenkinek puszi

Szandra

szandrakiss
 
 



Sziasztok!

Bocsánat, felelőtlenül ígérgettem,sajnos most se tudok jönni,de nem szeretném elfelejteni:


Gergőnek sok boldog névnapot kívánok!!!



Kép


És beletrafáltál Gyöngyi engem ünnepelünk már 4 napja :lol: :lol: :lol: ma a hugomék jönnek,holnap anyósék,tegnap anyukámék voltak. :lol: :lol: :lol: végül is az utolsó évem amikor 2essel kezdődök :x :(


Puszi Mindenkinek!!!

Ildikó
ilgya1
 
 


Sziasztok!!

Szandra!!

Muti majd meg az ágyneműt!! lécci, lécciiii :lol: :lol: :lol:
Ügyi vagy!!
Akkotr már értem a féléves intervallumot!! És az oltásokat is, így :oops: :oops: Jól előre számoltál!!

Tamit sajnálom, de ha nincs más tünet, akkor tényleg valami fránya vírus!! Jobbulást neki!!

Ja, és mi a a Sanyi hugait ünnepeltük, egy napon születtek az Ildivel :lol: :lol: , csak más évben.


Ildi!!

Akkor felmentést kapsz!! :lol: :lol: :lol:
Gondolom akkor jó sok készülődéssel jár az üneplésed!! Jó fáradt lehetsz!! Azért élvezd ha ünnepelnek :lol: :lol:

És hidd el semmit nem jelent hogy 2-sel vagy 3-sal kezdődik!! :lol: :lol: :lol:

Gergő!! BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


[color=violet]Ildi! Isten éltessen!!!!! (jövőre szervezünk neked egy nagy bulit :wink: )[/color]
kállai
 
 


no e szinezés nem sikerült!

[color=red]Gergőnek is nagyon boldog névnapot kívánunk!!![/color]
kállai
 
 


drága Gyöngyi!

Élek, igaz alig...

Szonja beteg, suliba voltam és még mindig építkezek, + volt olyan fotózásom, amivel nagyon nehezen birkóztam meg.

de nem akarok megint panszkodni...

egy kis helyzetjelentés... :P

sajna ennyire vagyok képes és holnap el akarok tűnni három napra anyáékhoz, szükség van most rám otthon.

sziasztok!!

de azért olvasok szorgalmasan :P
kállai
 
 



Gergőnek mi is boldog névnapot kívánunk!



Gyöngyi,
nem mondod, hogy Sanyi a mosogatást választotta?!?! :D:D:D

Köszi, most már jól vagyunk, meggyógyult mindenki! Végre!


Ildi,
élvezd ki 20-as éveid végét! :lol: :wink: Majd nem soká elmesélem, milyen 30-nak lenni!


Betegeskedőknek jobbuást!
Szandra, nem irigyellek, én ezt az éjszakázást bírtam legnehezebben a gyerekek betegsége alatt! :evil: Így utólag már nem olyan vészes, de akkor azt hittem, sose lesz vége!

Andi
idna
 
 


Sziasztok!

Tök ciki, annyira szégyenlem de kinek írjátok, hogy isten éltessen Gergő? :oops: :oops: :oops: :oops:

Most itt vagyok anyunál, a Tami tiszta zizi egész nap, biztos front van de már kapot ebéd után egy fincsi nyaklevest :oops: :wink: . Az volt a desszert.

Anett!
Jó, hogy írtál! Mikor találkozunk?

Gyöngyi!
Ágyneműről képet nem tudok csinálni mert eladtuk a fényképezőnket és még nem vettünk másikat de majd megmutatom.

Andi!
Jó hogy meggyógyultatok! Most nézem csak MÁR 5 hónapos a Rebeka?!!!????!!! Te atya gatya! Hogy öregszik!!! :)


Megyek odaadom a második fogást is a Taminak!

Szandra

szandrakiss
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:50-kor.
bibolya
 
 


Szandra,
ha nem csak a Rebeka vonalzóját nézed, hanem az Ibolyáét is, akkor mindjárt rájössz, hogy az ő kisfia a Gergő! :D :D :D

Akkor Tami és Lőrinc kezet foghatnak, mert Lőrinc is tiszta zizi! De ő nem csak ma, hanem úgy mostanában. Szerintem most éli dackorszakát. :roll: De még meddig? :roll:
Meggyógyult Tami?

Andi
idna
 
 


Na, ezt egyszerre írtuk....

Andi
idna
 
 


Sziasztok!!!

Na nem kell aggódni Andi , mert bár tegnap a mosogatást választotta a Sanyi (egyébként gyakran szokott nekem ezzel segíteni, amikor nekem vasalni kell :roll: :roll: ), de ma együtt szedtük össze a kertben a maradék (2 havi :oops: :oops: ) faleveleket. Amilyen jó nyáron az a fűzfa, ilyenkor annyira utálom!! :cry: :cry:

Körmöm a gépelést túlélte Ibolya, csak a házimunkát nem :lol: :lol: :lol: . Lehet tényleg műkörmöket kellene csináltatnom :lol: :lol: . Csak úgy festettem ki, rámjött,mert elég szépen megnőtt most a körmöm de előre tudtam, hogy csak egy napig lesz rajtam :oops: :oops:

Hát az idő tényleg gáz, de akkor is kell menni. Mi délelőtt a csöpögő esőben voltunk kint és szedtük össze a faleveleket. A gyerekeket egyáltalán nem zavarta :lol: :lol:
De nagyon muszáj nálunk is, mert nem bírok velük egyébként (se).
Marietta elöször sarazott (edédfőzés), majd össze aszfaltkrétázott mindent. Képzelhetitek hogy nézett ki!!!! :roll: :roll: És amkikor szörnyülködtem, akkor úgy gondolta lemossa a kezét a kerti csapnál :roll: :roll: , na ekkor kaptam igazán agybajt!!!! Marietta meg nyaklevest (kézfogás Tamival és Lőrinccel??)
Jaj, néha elvesztem a türelmem.

Nem tudom megállni, hogy el ne meséljem, milyen hülye voltam. Én agyatlan meglátogatam egy másik topikot, amelyik a hozzátáplálásról szólt (voltak benne ismerősök), már azon kiakadtam, hogy minden kisgyerek tápszeres volt (az arány borzasztott el). De amikor az egyik anyuka leírta, hogy már két hónapos kora óta vizzel hígított tejet kap a lánya, na akkor nagyon ledöbbentem, amit természetesen meg is írtam (én hülye). Persze megkaptam, hogy még nem bizonyított, hogy káros a tehéntej csecsemőkorban és hogy lenne összefüggés a tehéntej és az allergia között, és egyébként is azt csinálnak amit akarnak, hiszen az ő gyerekük. Ami igaz is, csak az emberi butaság még ennyi idősen is ki tud akasztani. De a saját butaságom is, mi a francért olvasok ilyeneket :roll: :roll: . Rá kell jönnöm, hogy nem szabad kalandoznom, itt kell maradnom veletek!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Na, amig ezt leírtam a gyerekeim ölre mentek, úgyhogy kellően helyre pakoltam őket, aminek közös nagy sírás lett a vége. Nem baj, legalább alaposan kiürül az orruk
:lol: :lol: :lol:

Holnap jön már a Tami????
Mi megyünk, még ha beteg lenne is a Marietta mert ebben a két napban nagyon lefárasztottak. :cry: :cry: :roll: :roll:
Lehet othagyom a Sárát meg a bölcsiben, és csinálok egy pihenő napot. Elmegyek szabadságra!!! Ja, azon vagyok, csak valahogy nem érzem, ugyanolyan fáradt vagyok mit korábban :lol: :lol: :lol:

Igényeltétek már a gázártámogatást??

Na szép estét!! (bár még úgyis megnézem írtok-e :lol: )

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2010.08.11 13:51-kor.
bibolya
 
 


Sziasztok!

Ibolya!
Boldog névnapot Gergőnek!!
Millió bocsánat, te még nem nagyon ismersz de be kell valljam az agymosás nálam elég sűrű :roll: , tényleg bocsánat!! Úgy gondolkoztam, hogy ki a Gergő de ha agyonvágtak volna sem jutott volna az eszembe :oops: .

Gyöngyi!
Te meg miért írogatsz máshova is, megérdemled!! Csak ide!!! Figyelj, aki ennyit "mosogat" mint te az ne lakkozzon mert lekopik hamar a festés! :lol: :lol:
Köszi a diagnózist, a dokinő is megerősített mert egyszerre megkérdeztem őt is.

Andi!
Oké, nem csak a Rebekáét nézem de ha egyszer ő a legszebb, na meg a Lőrinc és a Sára, Marietta, Kristóf, Viktor, Annamari, Enikő, Gergő, Dávid, Réka, Tami és Edó és persze azok a tündérek is akiknek az anyukája nem csinál vonalzót.
Remélem nem hagytam ki senkit mert megint éghet az arcom :oops: .

Alvás van, így megint mennem kell. Remélem hamar el is alszanak mert nagyon vágyom már egy kis csöndre :) .

Holnap ovi!!!

Jó éjt
Szandra

szandrakiss
 
 


Sziasztok!

Jaj, lányok ezer bocs, hogy nem jövök mostanában valami sűrűn, de addig, amíg Annamari nem tanul meg teljes biztonsággal leülni, vagy legalább nem lesz ez a felállás az örök sláger, nincs egy szabad percem sem, ha fent van. Ráadásul, ha meglátja a laptopot, annyira rácuppan, hogy alig bírom megmenteni előle. Szóval, ha fent van és egyedül vagyok vele, nem lehet gépezni.

Ha alszik véletlenül napközben, akkor meg csinálnom kell a házimunkát, mert anyósom nem volt már két hete, és kicsit felhalmozódott a tennivaló.
Ha meg Attila hazaér, muszáj vele beszélgetnem, mert félek, hogy megúnja előbb utóbb, hogy szó nélkül bámulom a képernyőt.

Nade, lassan befejezem a takarítást és talán Ancsi is rájön, hogy nem kell mindig állni, vagy legalábbis nem vágódik el percenként a kövön, és akkor reszkessetek!!!

Szóval, bocs, hogy nem írok mindenkinek sok szépet és jót, de sokat gondolok ám ide :)

Képzeljétek, ma piros betűs nap van! Sírás nélkül megúsztuk a saját készítésű ebédet, sőt, mi több, mintha ízlett volna neki: cékla csirkehusival :) Sikerült hasonló állagot elérnem, mint az üveges bébipapi.

Hoztam volna képeket is, de nem találjuk a kártyaolvasót (mert rendet raktam... :oops: )

Viszont itt egy kis szösszenet, Ancsi médiasztár lett :)

http://kessersztori.blogspot.com/ - egy "kesserbébi" Annamari

Jó éjt!

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 



Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!

Hulla vagyok! :o de itt vagyok és olvasok....
Vége a bulinak,de holnap van még mit elpakolnom,meg amúgy is kaptam egy vagesz porszívót anyósoméktól,amit ki kell próbálni,így mára inkább ezt választottam a romeltakarítás helyett....
fényképeket max. a gyönyörű virágaimról tudok feltenni,mivel ált. én fényképezek,most viszont nem volt időm :cry: ja és tortát nem kaptam,mert torta undorunk volt,így a 29 szál gyertya elfújjása is elmaradt. :?

De a legédesebb szülinapi ajándékom mégiscsak az,hogy Réka egyedül megy!

Gyöngyi!Tök jó,hogy kigyógyult a géped végre,már hiányoztál. :lol:
és mindig kérünk képeket tőled is,hogy hogy nem vetted észre :wink: :lol: mostmár figyelmesebben tessék olvasni!!!
Mert igenis sok képet kérünk!!!
Az együttalvós a kedvencem. Ilyenkor elérzékenyülök :cry: :cry: :cry:
Hogy hasonlít rád Marietta azon ahol hárman vagytok.... :lol: de hogy Sára kire hasonlít???azt nem tom :wink:

JA és észrevettem ám,hogy milyen szép kis képet kaptam tőled :lol: fejlődünk,fejlődünk???nemrég még szmájlikat se tudtál beilleszteni erre má meg miket csinálsz?????? :lol: :lol: :lol: /köszike. :lol: /
megértem a függőségedet :wink: :lol:

Ezt a gázártámogatást minden évben külön kell igényelni? Nem vagyok képben...mi még nem kaptunk idén papírt :lol: :lol: :lol:

Szandrának igaza van,gyere csak ide,főleg ne az ilyen topikokban nézelődj,mint a fent említett :? kár rájuk időt pazarolni :(

Kata!
Biztos nem fogja Ancsi unni az asztalt :lol: ,legalább lesz ami lekösse,és nem fog szaladgálni addig se a lakásban. :lol:
Jó képeket hoztál megint! :lol: A pillás lett a kedvencem nekem is :wink: de a többin is nagyon aranyos:)

Szerintem nyugodtan csatlakozhatsz Cinire,vagyis azt mondom,hogy gyertek el és nézzétek meg,/az első alkalom ingyenes,ha jól tudom.! és meglátod,hogy mennyire élvezné a kicsilány. Fejlődésben Ancsi simán üti egy 9 hós szintjét :lol:

Ja és mellesleg itt majdnem mindenki jár Cinire :lol: vagy tornára,egy időben az volt a találkáink színhelye :lol: régi szép idők.....akkor egy időpont volt,és nem voltunk ennyien. Én Dávidot 16 hós kora óta vittem 36 hós koráig :lol: Móni jó fej nagyon.

Elolvastam a cikket és megnézegettem a képeket,tök jó:9 Gratulálunk a kis média sztárnak!!! :lol: Mennyi szép helyen jártok,irigykedem :) így kicsit többet is megtudtam erről a ládázásról :lol: jó kis móka :lol:

Benettke!
Örülök,hogy ilyen jó sokat írtál :lol: kiváncsi leszek hétfőn a 4d-s uh-ra majd tegyél fel képeket a kismanóról. :lol: biztos nem lesz semmi gond! Szorítok,hogy teljesüljön az álmod! :wink:

Nem ígértél te nekünk még régen valami fényképeket? Vagy rosszul emlékszem?
És kitartás,mindjárt itt a január :wink: :lol:

Aszkorbinsav :lol:
nem savanyú szörppel sem, :lol: egy kávéskanálall kell egy napra elosztani-így nem sok :lol:

Mi a Brendonba voltunk 4D-n. És kaptunk szakvéleményt/igaz nem genetikait/. /adatokat a babáról,sőt a nemét is ott tudtuk meg. :lol: /
Köszönjük a dícséreteket,irulunk-pirulunk lányos zavarunkban :oops: és beletrafáltál apuka skandináv típus :lol:

Jó kis szlogened van :lol: méghogy zsugorodik az agy :x :lol: :lol: :lol:

Andi!
Örülök,hogy jobban vagytok.
Szívemből szóltál :lol: a fiús válaszoddal.

Együttalvás :lol:
Nálunk Dávid köztünk alszik,és imádom.(Amióta az eszemet tudom,én azt az elvet valottam,hogy nem :x a gyereknek külön helye legyen minden áron, a hálószoba és az ágy kizárólag az enyém és a leendő férjemé-na persze ez már csak így működik :lol: Mostmár tudom) Csak lelkiismeret furdalásom van Rékababa miatt,mert ő sosem aludt köztünk,nem igényelte soha. Amióta megszületett a saját ágyában fekszik és kel,és magától elalszik,nem kell altatgatni. Ha reggel korán ébred és én még magunk mellé veszem,hogy visszaaludjon,attól csak jobban felélénkül és felébreszti a bandát,így ha azt akarom,hogy visszaaludjon csinálok neki egy kis adag kajcsit és visszarakom az ágyába. Szerencsére azért fél 7-7ig bírni szokta este 7-től :lol:

Dávid meg a saját szobájában alszik el,most Vackor a nagy kedvencünkde amint először felébred,átcsattog hozzánk,van mikor fel se ébredünk,csak odafekszik a lábunkhoz. Állítólag fél a szörnyektől meg a szellemektől :oops: nem tudom honnan szedte...tudom,hogy életkori sajátosság egyfelől,de én később vártam :x
Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?

Oké várom,hogy mesélj,milyen lesz,ha 3-assal kezdődik :wink: :lol:



Ibolya!

Nem semmi a suli,hogy nem szólnak vízügyben...
Nem csodálom,hogy nem vágysz vissza dolgozni :? ez egy olyan jó korszak,amiben most a Geri van,én is imádtam a Dávidnál :lol: olyan kis okosak hihetetlen.
Szerintem valahol mindenki egy kicsit utálja a helyettesét,nem? :oops: én is tisztára kivoltam tőle,hogy milyen béna :oops:(az enyém) közen nem gondoltam bele,hogy én is milyen béna lehettem mikor odakerültem. :oops: csak hát a mormonok dolgoztak én meg olyan bunkó voltam,hogy komolyan szégyellem magam :oops:
Te a postán dolgoztál,nem? :oops:


Ja és én is csatlakoznék a Tesco-s csapathoz :wink: :lol:

Köszi kérdésed,Réku már jól volt másnap,de pénteken telefonáltak az oviból,hogy Dávid lázas, a változatosság kedvéért. De szerencsére már ő is jobban van így megyünk holnap oviba.Vagyis már másnap neki se volt semmi baja :? nem tudom mi lehetett velük.

Jó kis sorozat ismét a kisfiadról,azért milyen kis aranyos,hogy várja a nővérét haza. :lol:

Séta:)
Mi is csak a Tesco-ig mozdulunk ki meg a Müllerig :lol: meg az oviig.Réka még elég jól bírja a bezártságot,igaz az utóbbi pár napban kézről kézre adták a rokonok :lol:
Igen, mindig én készülök ilyenkor,de örömmel teszem,szeretem,ha együtt van a család,ha máskor nem legalább ilyenkor jöjjünk össze. :lol: sok segítséget kapok apjuktól,és természetesen a technika is nagyban megkönnyíti a dolgomat,na meg a Tesco is mellesleg :wink:

A szerdai sztrájkról tudtok valamit?Lesz ovi vagy nem? :oops: vagy majd holnap megtudom,igaz? :lol:


Szandra!
Micsoda jó kis vonalzóid vannak!
Én megint nem találok semmi normálisat ami működik és tetszene is...
Örülök,hogy jobban vagytok és jöttök holnap oviba,természetesen hiányzott a Tamikám!!!!! :lol:

Én nem csodálkozok,hogy varrni fogsz :wink: :lol: de mit azt elárulod? :lol: már látom...na én is kivi vagyok rá,hogy milyen :lol: na ezt se fogom látni :? (Még jó,hogy sorba haladok az olvasással és egy másik ablakban nyitom meg :lol: )

Nyakleves deszert :lol:


Anett!

Köszi szépen,hogy még így is eszedbe jutottam :lol: jobbulást Szonjusnak! Neked meg végre egy kis pihit!!!

Még annyi mindent akartam :? ,így járok,ha lemaradok...nesze neked szülinapozás....

Mostár muszály lefeküdnöm,mert nem látok ki a fejemből és megfájdult a hátam :oops:

Egy jó éjt puszit küldök még,hátha olvassa még valaki ebben a késői órában. :lol:

Ildikó
ilgya1
 
 


FIÚ :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :oops: :( :( :( :( :( :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 


Benettke,
annyira lányt akartál, hogy sejtettem, kisfiú lesz. De ne így gondolj rá :( hanem így :D
És hidd el, a saját gyereked neme teljesen mindegy, lényeg, hogy egészséges és boldog legyen!
Van még időd megszokni! :wink: Egyébként van valami oka, hogy ennyire nem kisfiút akartok?

Andi
idna
 
 


Szia Benettke!

A többiek most tuti megköveznek,hisz hónapok óta nem írtam egy sort sem(de hát rólunk mindig,mindenki,tud mindent :roll: ),de erre az érzésre még tisztán emlékszem,így megosztom veled.
Tamara(nem tudok 3 vonalzót feltenni,ezért nem látszik.....de miért nem??? :shock: ) születése előtt és után is így gondoltam,nekem 3 lányom lesz(csak az lehet!!!).
Aztán újra terhes lettem és bár nem tudtuk a nemét,éreztem,hogy valami nem oké.Annyira más volt a terhességem(tudom,ez nem jelent semmit),hogy bemagyaráztam magamnak,azért van,mert fiam lesz.
A 27.héten kikönyörögtem az orvosomnál egy soron kívüli UH-t,mert akkor már tudni akartam inkább a biztos rosszat is.
Annyira biztosra mondták,hogy a papíromra is ráírták:XY.
Teljes letargiában jöttünk haza mindketten,el sem tudtuk képzelni,most mi lesz.Még napokig tartott ez az állapot.Aztán nevet kellett keresni,meg ruhákat venni(ez volt az áttörés :twisted: ).Közeledett az idő és már eszünkbe sem jutott,hogy más is lehet,hisz Kristóf volt a pocakomban.
Aztán megszületett 4500g-mal,hatalmas,tökéletes baba volt,a szülés 2 óra,pedig indították,mert 10 nappal túlhordtam.....szóval szerelem lett első látásra.
Annyira,hogy 1 év múlva már akartam belőle még egyet :lol:
Nála már nem is akartam tudni,mindegy volt,mi lesz.de a véletlen úgy hozta,hogy megláttam az UH-on.
Fiú lett,de teljesen más.Pont olyan,mint Tamara.És akkor jöttem rá,hogy nem a nemén múlik!


Bocsi lányok,de amúgy tényleg mindent tudtok rólunk,hisz naponta találkozunk.....De mindig benézek és elolvasom,amit írtok.

Puszi mindenkinek!

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Na ezt adjátok össze!Egyszer írok és én vagyok felül :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Na, ezt tényleg nem érdemled meg Nóra, mármint, hogy Te légy felül!!!! :lol: :lol: Ez annak dukál, aki rendszeresen ír!!! :lol: :lol: Akkor most már tessék kiérdemelni!!! :twisted: :twisted:

Benettke!!

Én nagyon írigyellek!!! Én fiút vártam végig a Mariettánál, nem voltunk 4D ultrahangon, és a simán soha nem mutatta meg magát :lol: Titkon reménykedtem, hogy tényleg fiu lesz, de ép ésszel próbáltam magam meggyőzni, hogy lehet lány is!! :roll: Lett!!! És egy percig sem volt csalódás!!
Igaz amit a csajok írnak: tényleg nem számít a neme.
Aztán reménykedtem: hátha másodikra :wink: , Hát ekkor sem lett :lol: :lol: De egészségesek, vidámak, imádnivalóak!!!
És mint már annyiszor leírtam: én szeretném ha lenne egy fiam is!!
Vicces: amikor az usziban szárítom a hajukat az ovisoknak, egyszer a Kristófnak is azt mondtam, hogy "nézz ide anyádra!" És csak késve jöttem rá, hogy nem az enyém a gyerek :lol: :lol: :lol:
Biztos Ti is meg fogtok barátkozni a gondolattal!!! Térjünk rá vissza amikor fél éves lesz!! Akarnál-e lányt :lol: :lol: :lol:


Jaj! Nagyon szar éjszakánk volt!!! A Sára hajnal kettőig köhögött, utána belázasodott. Reggelre kutya baja sem volt :roll: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?