Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Jéé, már több, mint 3 hete nem írtam!! :shock: Úgy mennek a napok, hogy észre sem veszem!

Az összes szülinaposnak nagyon sok boldogot kívánunk mi is utólag és asszem előre is! (ahogy a gyerekeimet ismerem, nem engednek túl gyakran a géphez)

Na meg van egy pár projektünk itthon, pénteken lett kész a garázstető, fel kellett már újítani, mert a telet nem biztos, hogy kibírta volna.
Mára vártuk ismét - már vagy 4-edszer nem jöttek - az ablakosokat. A földszintieket akarjuk műanyagra cseréltetni. Remélem hétvégére sikerül... :twisted:

Oviban nálunk egyelőre minden oké. Boga szinte csak fiúkkal áll szóba, vagy egyedül játszik.
Itthon szinte állandó a veszekedés a lányok között, ritka pillanat, mikor egyik se nyávog valamiért. Néha már úgy érzem, hogy agyilag zokni vagyok, türelmem nulla. :cry:
Máskor viszont el lehet olvadni tőlük, mikor szeretgetik egymást, vagy minket. Csilla folyamatosan beszél---, annyit nevetünk neki! Most éppen lenyúlta innen a fülhalgatót és skandálja bele, hogy "szia mama , majd találkozunk!" :lol:

Igyekszem majd gyakrabban jönni, de Csilla kifejezetten nem bírja elviselni, ha a géphez ülök...

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Nikinek boldog születésnapot kívánunk! remélem, hamarosan személyesen is :)

mit kapott a csaj?

panu
panu
 
 


nahát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nem jól emlékeztem: 8-a lesz Niki szülinapja, bocsi :oops:

de most hogy már megnéztem,rájöttem, hogy Marcit nem köszöntöttük:hát akkor most utólag:BOLDOG SZÜLINAPOT!

remélem,mást nem hagytam ki,bocsi,bocsi, :oops:

panu
panu
 
 

 
 

Boldog születésnapot kívánunk a Nikinek!!
(holnapra :wink: )

Bori,Eszter

Kép
Bori
mbori
 
 



BOLODG SZÜLINAPOT NIKINEK!!!!!!!!!!
szuszoka
 
 


köszönjük


mi meg boldok szülinapot kívánunk Fanninak !!!!

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
dorki
 
 


inkább boldoG :oops:
dorki
 
 


Boldog 4. születésnapot kívánunk Nikinek és Fanninak!!!
Friss fotókat kérünk a négyévesekről!

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


BOLDOG NÉVNAPOT A CSAJOKNAK!!!!!

Vasárnap jó nekünk is, megyünk (Dorki, tolj egy mélt pontos címmel, telefonszámmal: bodokrisztina@tvnetwork.hu).

Végre találkozom Veletek :).

Eszterapu is jöhet?

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Dorki ,
ezt a boldog szót még gyakarolnunk kell úgy látszik
én bolodg , te boldok :lol: :lol: :lol:

Köszi a köszöntéseket!!!!!


Kép
szuszoka
 
 


Boldog szülinapot Fanninak!!!

basszus,Zsuzsi ne haragudj,tisztára kiment a fejemből,hogy neki is ma van :oops:

de jó,csajok,akkor szinte mind ott leszünk!!

Kép
Bori
mbori
 
 


Boldog szülinapot Fanninak!

bocs, hogy megkésve, valahogy mostanában nem megy az időzítés
Panu
panu
 
 


Köszönjük szépen!!!
szuszoka
 
 


Sziasztok!
Az én kisfiam 2004. február 23-án született. Nem tudom eldönteni, hogy hová írjak, mert akárhogy is nézem, nincs 2004-es téli topic, és ugye tél amúgy is így nézve kétszer van év elején és végén :lol: No, nem akarom túlbonyolítani. :) A lényeg, hogy írtam a 2004 tavasziba is, meg ide is irok most nektek. Nagyon szimpatikusak vagytok. :) Látom, hogy jó kis közösség vagytok. :) Remélem, hogy valahová mi is tartozunk majd... :roll: ;)

Mi nem járunk oviba, még maradok itthon vele, amig lehet, én így érzem jónak még. :) Én egyáltalán nem jártam oviba, talán kicsit idegen is nekem. :)

Ti hogyan készültök a karácsonyra? :) Csak azért kérdezem, mert én már lélekben készülök, tervezgetek... Úgy izgulok, mint egy kisgyerek :D

T.Susie

Kép
t.susie
 
 


szia susie
nálunk még nincs karácsony, asszem idén amúgyis lassabban haladunk.


Csajok a pontosítás kedvéért !!
Most vasárnap, 18-án, buli nálunk. Délelőtt 10-től, amig a kölkök (vagy szüleik) bírják !!!
Várunk mindenkit :lol: Niki is izgul !


kriszti
címet megkaptad?
dorki
 
 


dorki kaphatnék én is cimet ,utca -házszám, a többit tudom :oops: :oops: :oops:

Brigi,
ti mikor indultok mehetnénk egymás után ????????


Szia susie!!!!!!!!!!!!!
karácsony készülödés már kezd nálunk is beindulni!!!!!!
szuszoka
 
 


Hahó,
Dorki, megkaptam a címet köszi.
Azonban nálunk van most egy kis gáz:
a fürdőben felrobbant a padlóburkoló, azt verik szét most és rakják újra, valamint a teljesség igénye szerint még csőtörés is lett, így holnap este azt is szétkapják.
Ha átnyúlik a gané a 7végére, akkor szólok Dorki telefonon, h nem megyünk.

De tök könnyű eljutni Hozzátok.

K

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Brigi,
ha privátban küldenél itt a babaneten egy telefonszámot,akkor felhívnálak a pontosítás végett(persze ha még mehetünk Veletek :wink: )
mert a másik levelezőm behalt.

Akkor kábé 9 körül ott kéne hogy legyünk nálatok Dunakeszin,nem??

Bori

Kép
Bori
mbori
 
 


Sziasztok!

üdv itt, Susie! Nálunk karácsony még sehol, addig még sok ünnepelni valónk lesz... Boga, apa szülinap, mikulás, stb...
Én most igazából kicsit félve nézek a karácsony elé, mert ez lesz az első, anyukám nélkül :cry:

Dorki! Egyelőre minden oké nálunk is, úgy néz ki, hogy megyünk!
Nagyjából emlékszem, hogy kell menni, de házszám, emelet kéne nekem is. Ha ismét :lol: eltévednénk, úgyis megvan a számod, majd csörgök. :wink:

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


sziasztok,
ma az oviból felhívtak,hogy lázas az Eszter,azonnal menjek érte :(
még jó,h. ma az apja itthon volt,mert én el sem tudtam menni érte

tiszta takony,köhög,eddig jól bírja,mert vidám,de ha nem javul vasárnapig,akkor nem viszem a Dorkihoz fertőnek :(
pedig annyira vártuk a bulit,na mindegy,azért még nem teszek le róla,ha nem lázas és nem tiszta takony,akkor megyünk,
mit szóltok??

Kép
Bori
mbori
 
 


Kedves Édesanyák, Édesapák!

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Négy éves ikergyermekeim egyike súlyos fejlődési rendellenességgel született, az ő fokozott ápolása, gondozása miatt munkámat itthonról végzem. Így elmondhatom, hogy elméleti tudásomat ugyan az egyetemen szereztem, de ikergyerekeim és a betegséggel járó teendők sok mindenre megtanítottak a gyakorlatban.

Gyerekneveléssel, családi gondokkal, párkapcsolati nehézségekkel, személyes jellegű problémákkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), oktatóprogramok, könyvek, zene minden kornak... A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

üdvözlettel, Nisreen
nisreen
 
 


Bori,

Kb 2 napja küldtem neked pü-t, de lehet, hogy nem kaptad meg :? Lehet, hogy én vagyok a béna vele, mert nem is láttam semmit arról, hogy elment az üzenet. Próbálkozom még eggyel, ha nem érkezik meg küldj te egyet és majd arra válaszolok (azt már csináltam).

Zsuzsi, Mehetünk együtt. Majd Boriéktól is függ, hogy mikor indulunk. Ha jönnek akkor a Dunakeszi vasútállomásnál vesszük fel őket majd megírom mikor. Akkor Ti is el tudtok oda jönni.

Bocsi, a szűkszavúságért :oops:

Brigi
b_brigi
 
 


Bori,

Most kiírta, hogy elment az üzenet. Akkor a múltkor voltam béna :oops: Várom a választ :D
b_brigi
 
 


Brigi,köszi,megkaptam,csak alig voltam gépnél,kicsit zűrös napjaink vannak.

Eszter még mindig lázas :( ,nagyon úgy néz ki,hogy mi holnap nem tudunk menni,
annyira sajnálom,mindketten tök vártuk :(

Dorki,
te se haragudj!!Nikinek jó bulit kívánunk!!

Kép
Bori
mbori
 
 


Bori
jobbulást a csajnak !!! Sajnálom, hogy így alakult. gyógyuljatok meg !!!
dorki
 
 


Bori,
Kiccsajnak gyógyulást!

Dorki,
küldtem mélt, de visszadobta.
Sajnos mi sem tudunk menni holnap, ma ugyanis egy újabb csőtörés volt nálunk, így nem tudom magam utolérni a házimunkában :(.
Hétfő óta nem mostam a fürdőszoba kövezése miatt, erre ma pont a fürdőben lett csőtörés - folyt a víz a falon :(.
A csütörtöki csőtörés a gázkazásnunk mögött volt.
A fürdőszobánkat a felrobbanás miatt újra kellett kövezni.

Kellemes szórakozást kívánunk a holnapi bulihoz!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


egy kép a fürdőszoba járólapjáról, miután végigmentünk a felpúposodott köveken:

Kép

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Dorki,

a holnapi napot nagyon úgy néz ki,hogy nekünk is le kell mondani ugyan is Fanni ma reggelre egy kicsit betaknyosodot nagyon sajnálom.
Pedig Fanni is nagyon készült. :( :( :(
szuszoka
 
 


húúú Kriszti ez nem semmi......
akkor most van melótok tényleg. sajnálom nagyon.
a csőtörést is meg a nemjövetelt is. :cry:


Zsuzsi
kis takony, nem takony. Csabi is most taknyosodott be, bár elég lájtosan. ilyenkor ez van. :?
Ha nem durvul be, gyertek nyugodtan.
dorki
 
 


basszus,ez nagyon nem jól alakult,szegény Nika :(

mi lenne,ha mondjuk a beteg társaság meg a Krisztiék akkor mennének,ha már nem göthös senki és jó mindenkinek :?:

ez csak egy ötlet,csak mert kicsit lekiismeretfurdalásom van a Niki miatt,meghát az ajcsit is odaadnánk...

és így legalább lenne két murija a csajnak :P

Eszti bealudt már 8 körül,a taknyosság engem nem zavar annyira(oviban is mindenki az) csak nagyon köhög meg lázas.
matricagyerek lett ,tapad rám ezerrel,úgyhogy most olvasás van meg társasozás non stop(kicsit már unom :lol: )


Susie!!
bocs,hogy csak most köszöntelek,tisztára be vagyok kattanva mostanság.
Szóval üdv itt!!Írj magatokról,merre laktok?
Ja,és küldj képet a fiúcskáról :)
Karácsonyi készülődés nálam mindig az utolsó pillanatban indul :oops: szégyen-gyalázat,mindenben ilyen vok.
persze elhatározom már októberben az üvegfestést meg az sk ajándékokat :D
gondolhatod,hogy nem lesz belőle túl sok..

Kriszti,
úúúúúú,akkor most neked is van elég a jóból.Fizet a biztosító?

Dorki,
Nikinek nem pörög a vonalzója,láttad?

Kép
Bori
mbori
 
 


takony nálunk is csak olyan lájtos formába van láz nincs közérzete tuti rosszalkodni és hisztizni simán tud !!!!!!!!!!!!!!!
szuszoka
 
 


persze, hogy nem pörög, hát holnap is 4 éves lesz megint !!!!! :wink: (majd megcsinálom)

Bori
tőlem jöhettek jövőhéten is mégegyszer, Niki bírja a bulit !!! :lol:

Zsuzsi
akkor majd reggel találd ki,hogy mi legyen.
dorki
 
 


Akkor a lapátra felkerült az, hogy Eszterem az éjjel belázasodott (39,5)...
Fasza a hetünk.

Majd jövök, teregetek.

K

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok,
volt/van buli??azért küldjetek fotót a bengáknak!!

Kriszti,
jobbulást nektek is,most tuti van valami,mert az óvodában is alig van gyerek.Csütörtökön jártunk Szegeden(dédikéhez mentünk még lejjebb,szegény rosszul van nagyon,93 éves :cry: )
lehet,mi szórtuk el az alföldön a Pest megyei bacit :roll:

Eszter is hol lázas,hol nem.Csak holnap tudom vinni dokihoz,persze az apja már pánikolt,hogy vigyük fel az ügyeletre,de egyeltalán nincs rosszul.
Mostmár én is köhögök,ketten fulladozunk.Apánk és a mama le is léptek itthonról kettesben és elmentek vendégségbe :shock: :lol:

Kép
Bori
mbori
 
 


Bori,
és miért nem ugrottatok be??????

Köszönjük a jókívánságot.
Egyik pillanatról a másikra lázasodott be, szal elképzelhető, hogy itt felejtettek valamit :? .

Dorki,
buli milyen volt?

K

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Dorki,
még egyszer köszi mindent!Nagyon jó volt a buli!
Olyan aranyossan eljátszottak már egymással a csajok Marci inkább magába játszott látszott rajta néha kicsit furi neki a csajok viselkedése. :lol: :lol: :lol:

Panu,
Fanni egész úton haza felé sőt itthon is azt mondogatta milyen aranyos a Liza :)


Bori,
sajnálom,hogy nem tudtatok eljönni.

Kriszti,
nem semmi milyen hetetek volt
leányzó jobban van?
szuszoka
 
 


Sziasztok,

A fiúk a kádban áznak. Gyorsan kihasználom a helyzetet, különben csak hajnali 5-kor jutok ide Tőlük :wink:

Dorki,

Köszönjük a vendéglátást és bocsi azért a kissebb bombáért, amit a gyerekszobában robbantottak a gyerekek. :oops:

Bori, Nektek jobbulást. Remélem semmi komoly.

Kriszti, Nektek nem is tudom mit kívánjak. Jól összejött minden :( Szombaton mi is gödröt ástunk az udvarban. Nekünk a kerti fagycsap ment tönkre, ki kellett cserélnünk. Már a múltkori számla is gyanúsan magas volt, de abban még volt 1-2 nyári medencézés és betudtam annak. Most viszont a vízóra leolvasó szólt, hogy jó lenne utána nézni a csapoknak, mert egy kisebb vagyont fogunk a számlára költeni. Így hirtelenjében kb 40-50 ezerre saccoljuk. Karácsony előtt most pont jól jött :twisted:

Andi, Panu, Zsuzsi,

Akkorát nőttek a csajok. Épp a Lacinak is meséltem, hogy mindegyikük olyan igazi kiscsajszi lett. És a Csillus is olyan nagylányos lett, és nagyon ügyin beszél meg azért már ő is szól, ha van valami a pelusban. Nagyon ügyik vagytok ti is.

Na, az egyik haramia kijött, úgyhogy mennem kell. Próbálok majd egyszer kicsit hosszabban is írni :oops:

Brigi
b_brigi
 
 


Sziasztok!

Dorki! Köszönjük szépen a vendéglátást, mi is nagyon jól éreztük magunkat. Persze Boga is inkább magában játszott, mint szokott...
Hazafelé kicsit eltévedtem, mert persze telefonálnom kellett :?: vezetés közben, és elfelejtettem lefordulni. :oops: A Török Flórison mentünk kifelé legalább 1 km-t, aztán visszafordultam... :oops: De nembaj, mert legalább mindkét csaj elaludt, itthon is még vagy fél órát aludtak a kocsiban - addig legalább én is egy kicsit tudtam olvasni a kocsiban mellettük. :wink:

Másik 3 csaj nagyon nagy!!! Boga olyan kis törpinek tűnt mellettük! :lol: Marci meg BArni meg egész összenőttek, tök arik - a kis veszekedésekkel együtt :lol:

Képeket majd kérünk ám! :D

Bori, Kriszti gyógyulást kívánunk neketek! Meg mielőbbi gyors házrendbehozást! :)

Andi
KépKép
Kép
szabó_andrea
Halásztelek
 
 


Sziasztok,

Bocsi, de megint rövid leszek :oops:

Csak 2 kérdés:

1. Idén is tartunk Miki bulit?

2. Nincs kedvetek egyik hétvégén színházba menni a gyerekekkel? Nem bábszínházra gondoltam, hanem valami rendes színházi előadásra. Mi még nem is voltunk de nagyon régóta készülök.

Hát ennyi. Brigi
b_brigi
 
 


buli nekünk is jó volt. romokat eltakarítottuk, visszatért minden a régi kerékvágásba. :lol:


Beszéltünk Panuval a Mikiről, annyiban maradtunk, hogy lesz, csak még fix időpont nincs. De gondolom ugyanúgy hétvégén, 6-a után.
Tehát dec 8. vagy 9.

Az, hogy ki veszi fel a piros ruhát még rejtély :lol: Esetleg egy önként vállalkozó ??????

képeket majd küldök priviben, sok normális nincs, a csoportképet meg nem rakom fel ide.


brigi
nekünk jöhet a színház, de mire gondoltál?
dorki
 
 


hello

mi is köszönjük a vendéglátást :) nagyon klassz volt minden, a csajok tényleg játszottak együtt, sőt Niki a fiúkkal is, ha jól emlékszem :wink:
útban hazafelé még kihisztizte magát a csajom, Fanni nagy csodálkozására (nagyon helyes volt, ahogy nagyra nyílt szemekkel nézte a hisztit, meg az én reagálásomat 8) ), aztán duzzogtunk mindketten egy keveset, de sötétedésre már minden rendben volt

Mikulás: igen, most is vállaljuk, hogy náluk legyen a MIKI, de tényleg kellene egy férfiember, aki vállalja a szerepet, mert Lizapapa tuti nem (mikiöltözéket szerzek, közel a kölcsönző a melóhelyhez)

időpontja: valszeg az említett 8-9, várom a válaszokat, hogy kinek mi a jobb, kezdésileg hasonlóan járnék el, mint most Dorki, azaz kezdjünk 10kor, így a délutáni alvások még beleférhetnek úton hazafelé, aki ezt szeretné.

A dolgozó és munkahelyi mikulásoktól szenvedő szülők fgyelmét felhívom, hogy a gyereknek a negyedik télapó is télapó, bár valószínűleg a csokinak nem lesz akkora keletje, mint 3 nappal korábban, és a buli a lényeg úgyis.

A mostani bulit sajnálatos körülmények miatt elhalasztóknak üzenem, hogy nagyon várjuk őket!

Panu
panu
 
 


:cry: :cry: :cry:

úgy látszik,a sors akarja,hogy én csak virtuálisan ismerjelek titeket

a 8.-9.-e nekünk tutira nem lesz jó :(
8.-án munkahelyi évzáró ebédünk lesz,és ugye mostmár vasárnap is dolgozunk

persze eddig minden évben 20.-a körül volt az ebéd,idén ekkorra már sehol nem volt hely :roll:

Eszter már jól van,köszönjük szépen.Sajnos torokgyulladása és hörghurutja is volt,kapott antibiotikumot is.
jah,amivel ma eljátszottam szőke anyukát :roll:
felráztam az antibiotikumos üveget,ráadásul benn a nagyszobában,csak azt felejtettem el,hogy a kupakot már levettem róla :shock:

mindenünk meg fog gyógyulni :wink:

Bori

Kép
Bori
mbori
 
 


Panu,

Nekünk a 8-9 hétvége jó. Talán a szombat inkább, de tulképp a vasárnap is jó, csak most kezdtünk vasárnap délutánonként korizni és az már túl sok lenne egy napra a fiúknak. Apát megkérdezem Miki ügyben, de szerintem idén ő is passzolni fog :oops: :wink:

Dorki,

Konkrét színházat nem néztem még ki, de ha Ti is bennevagytok alvásidőben megpróbálok ideülni és keresek valamit. Vagy ha van valami javaslat, bevált előadás valakinek az is jó. Én szívesen elmegyek egyik délelőtt a jegyekért. Dec. 1. jó lenne nektek vagy utána a 8-9 utáni hétvége? Meg a többiektől is kérdezem hátha valaki még csatlakozna.

Bori,

Akkor ezek szerint ti most már kicsattantok az egészségtől :lol:

Megyek mert vár a takarítás, na meg a Barnus is :wink:

Brigi
b_brigi
 
 


Sziasztok,

panu,
sajnos a 8-9 nekünk sem jó, mert Eszternek 8-án lesz a bőrszdéjpaaaarija.
Ez immárom hagyomány minden évben, h aznap tartjuk, amikor van, nem utána és nem előtte.
Sajnálom, h kimaradunk. Mindesetre köszönjük a meghívást.

Mi is gyógyulunk, Eszter is kapott antibio-t, ugyanezen tünetek voltak, mint a Druszának.

Bori,
gyogyóüveg :lol: . Jó :).

Brigi,
Barni korizik?
Esztert is érdekli és arra gondoltuk, mi is elvisszük és megtanítja az apja korizni.
Mennyi idős kortól mehet a kölök?

Azért a buliról rakhatnátok fel képet!

K

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Sziasztok!


Brigi,
Színház minket is érdekelne de nekünk az 1-je tuti nem jó máskor bármikor


Miki buli,
Apánál bepróbálkoztam,hogy neked micsoda ideális alkatod van először csak nézet rám utána kérdezte te most mire gondolsz,
Mondtam neki tuti jó télapó lennél!!!!!!!!!!!!!!!
Sajna heves tiltakozásba kezdet !!!!!!!!Ő bizti nem lesz télapó felejtsem el
:twisted: :twisted:
szuszoka
 
 


hát Zsuzsi, te megpróbáltad :lol: :lol:

Brigi
dec. 1 nekünk se jó

Bori
ti tudtok jönni ? meg ugye persze te is kérdezd meg apátokat :) :wink:
dorki
 
 


Akkor tartsunk népszavazást :wink: mikor legyen a MIKI?

8-9-i hétvége vagy 15-16-i ? nekem egyelőre mindegy

Panu
panu
 
 


Miki buli,

Nekünk nincs egyelőre semmi egyik hétvégére sem. Én a már említett okok miatt a szombatokra szavaznék, de tudunk vasárnap is menni.

Azon is gondolkodtam, hogy nem kellene-e inkább valami idegen télapót bevonni - persze fogalmam sincs kit és hogy, mert szerintem a mi gyerekeink már tuti felismerik a saját apjukat akármilyen álruhát is öltenek. Emlékeztek, hogy tavaly a Marci is rájött a titokra, még sokáig emlegette is :oops:

Színház,

Nézegettem, de decemberre semmi jó előadást nem találtam. Én régebben a Bors nénit néztem ki a Kolibriben, de azt csak 2-án adják az meg nekünk nem jó :cry: Egyébként most amúgy is sűrű lesz mindenkinek a december, tulajdonképp mehetünk januárban is. Akkor jó előre lefoglalhatjuk a jegyeket.

Brigi
b_brigi
 
 


ja menjünk januárban. Ilyenkor a téli szünet miatt tényleg nem lehet már jegyet szerezni .

Akkor legyen a szombat. Nekünk is jó. Szerintem szervezzük dec. 8-ra és akkor még lehet csúsztatni, ha valami galiba közbejön.


Többiek ? December 8., szombat ????

Mikulás kerestetik :!:

(és ha nem lenne Mikulás, hanem becsempésznénk a csizmákba a csomagot, amíg nem figyelnek ? Aztán egyszer csak észrevennénk, hogy hahó !!! itt járt a Mikulás !!! :wink: úgyis a buli a lényeg)

vagy ez nagyon gagyi ???? Csak egy ötlet, szavazzatok le, ha nem jó.

Csomagot csináljak ?
dorki
 
 


Szinház,
oké


Miki buli,
nekünk is jó a 8.-ka

Dorki,
megcsinálom a csomagokat nagyon szivesen ha gondolod!!

Szerintem nem rossz ötlet a csizmába csempészés


BORI KRISZTI SZERETNÉNK SZEMÉLYESEN MEGISMERNI TITEKET ÉS LEÁNYZOITOKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szuszoka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?