Új privát üzeneted érkezett!

Ja, de azért nem rakatsz most műkörmöt, ugye? Mert nem ajánlják. Már nem károsak ezek az anyagok, de én 3 évig műkörmöket csináltam, és látom, hogy mennyire tönkre teszi a körmöt. Meg pl a ragasztóban kis mennyiségben cián van. Szóval meggondolandó.

jutiboszi
 
 


Juti!
Semmi gond :cry: :lol:
Én csak éppen most tanulgatom a műkörmözést. Nekem elég sokáig volt rajta, de képzeld ugyanolyan erős maradt, mint volt. Sosem volt gondom a körmeimmel, csak egyszerüen tetszettek. Ja és csak zseléset engedtem feltenni. Arról viszont károsat nem hallottam. Most pár hete leszedtem, a felújítás miatt, de nem bírok magammal. No meg vagy 3 hétig hozzá se kell nyúlnom olyan szép mindig.
Végül is hogyha azt nézzük nekem is csak fazonigazítás lesz, rövidebbre nem engedem, mert már nagyon unom. Amúgy nekem is kevés a hajam, sokat variáltam mindig, hogy jó legyen. :wink:

Kép
bettó
 
 


Juti, igen, olyan, hogy egy pontra előre összeszűkül. Ez a keményedés vagy összehúzódás. Mintha gyomoridege lenne az embernek, csak a méhében. :lol: Amit Bettó írt, az nekem is szokott, akkor szerintem odanyomja a kis hátát, és attól van, de ez ritka.

Betti, én mindig tudok aludni, még ha rugdos is éjszaka. Szonja eléggé kifáraszt, bizony. És én is pakolnék, az tuti, az nagyon jó, főleg babaruhákat. Én is tenném, de még nincs értelme kimosni-vasalni őket.

Adri, igen, ezen a héten Szonja még köhögött, és nem engedte a doki. De orvost fogok váltani, mert nem csinált semmit, 4 hétig volt itthon a gyerek a köhögéssel, és mindig csak legyintett.

Most megyek feküdni, míg a csajszi is vízszintesben. 8)

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 

 
 

Lili! Jó neked, hogy tudsz akkor is aludni, hogy a pincur rugdos. Én annyira élvezem amikor mocorog, hogy azért sem tudok aludni. Meg játszok is vele, hol ide, hol oda teszem a kezem és akkor ő úgy rugdos. Este pl. olyan volt, mintha biciklizne, csak bicikli nélkül :lol:

Kép
bettó
 
 


Lili!

Akkor ja, most már sejtem mikor keményedik. De nekem nem tűnik olyan vészesnek. Meg hamar elmúlik, és ritkán érzem. Szerencsére. Kopp-kopp-le is kopogtam gyorsan.

Én is simán tudok aludni, ha rugdos, bár egyik reggel arra ébredtem, hogy úgy oldalba bökött, hogy az én lábam is ugrott egy nagyot. És felébredtem. De csak vigyorogtam, A párom már nem volt otthon, szerintem biztos nevetett volna ő is.

Bettó!

Okés, rendben, ha úgy érzed, hogy nem teszi tönkre, nyudodtan. Bár a terhesség alatt sokkal szebbek szoktak lenni a saját körmök, meg erősebbek is. Hamar rendbejön. Meg mondjuk az se mindegy, hogy lenöveszti az ember, vagy leszedi. Mert a leszedésnél sérül a köröm a legjobban.

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk, mert anyósoméktól írok. Nálunk még nincs net. Ha minden igaz 30 napon belül jönnek valamikor bekötni, és akkor ismét aktív résztvevője leszek a fórumnak.

Szóval bepakoltunk. Tök jó lett a kis lakásunk.
Lilimanónak is tetszik. Főleg, hogy feltörölheti a lakást a tappancsaival. Hagyom, hogy mászkáljon, mert a járókában nem mindig van el.

Pocaklakó kistesó is jól van. Nagyon sokat mocorog. Ma voltunk dokinál. 850 gramm, és minden okés vele. Hála a jó égnek túl vagyok a terheléses vércukron is. Holnap annak az eredményét is megtudom.

No, szóval minden jót nektek a következő bejelenetkezésemig is!
Pussz!

Kép
Kép
giga1
 
 


Juti!
Én úgy szoktam, hogy egy kicsi réteget hagyok rajta, szépen megpolírozom és lefestem. Így nem is sérül annyira :wink:
Giga! Örülök, hogy minden ok!

Most viszont megyek, a táppénzes papírért, utána pedig TAKARÍTÁS!!!!
Este még jövök, addig is puszi mindenkinek!

Kép
bettó
 
 


Szia GIGAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!

Ma tényleg szinte mindenki jön!!! Örülök neked! Majd ha minden okés lesz, kérünk képeket az új lakásról! Jajj de jó! Várunk vissza! Ugye csajok!

Szia Bettó! Jó takarítást!

jutiboszi
 
 


Juti
Sopronban nem jártam suliba... Miskolcon, Pesten igen... :wink:

Körmök
Műkörmöm sose volt... szerintem sose lesz...
A legnagyobb bohóságom a körömmatrica :oops:

Alvás
Az megy :lol: :lol: :lol: :lol:

Keményedéssel vigyázzatok!
Vendég
 


Ami! Veled beszéltük a gyógyteákat! Nézd, mit találtam:
http://www.babaszoba.hu/topics/articles?aid=619

Ági, várunk vissza!!!!! És fotókat is kérünk!!!!!!!

Juti, igen, az ilyen ritka keményedés szerintem se vészes. De ami nekem kedden volt, az aggasztó volt, viszont ma se volt egy szál se, kop-kop-kop, remélem nem is lesz!

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


sziasztok! Nemrég regisztráltam, de már sokmindent elolvastam az eddigiekből. ha néha akad időm, szívesen csatlakoznék. üdv mindenkinek
ábella
 
 


Szia Ábella!

Persze, de jó, bővül a kis csapatunk!!! Üdvözöllek körünkben. Írj magadról! Nagyon rendes csajok vannak itt, biztosan jól fogod érezni magad köztünk!!!

Akkor várunk!

Juti

jutiboszi
 
 


Tud vki segíteni abban, hogy hogy kell a vonalzót feltölteni?
ábella
 
 


Sziasztok!

Voltam ma a nődokinál!Azt mondta 2,1 cm-er a méhnyakam(a 3 cm helyett).De ne izguljak,nem lesz semmi baj.Rengete g anyuka hordta ki,sőt túl ilyen méhnyakkal a terhességet! :D :D :D

Kép

Kép
lecso
 
 


Szia Ábella!Üdv közöttünk!!!! :D


A vonalzódat a segédletek/profilban tudod felrakni

Kép

Kép
lecso
 
 


az aláíráshoz kell beilleszteni a PHPBB kódot!

Kép

Kép
lecso
 
 


ha nem sikerül csak szólj!Segítek szívesen!

Kép

Kép

Kép
lecso
 
 



Sziasztok!
ábella
Üdv közöttünk! Hi-hi én a szokásos szöveggel jövök. Van egy kis táblázatunk, ahol szép sok jó dolog fel van tüntetve. Hogyha gondolod írd meg az adatokat és már teszlek is bele.


Úhhhh csajszik nem semmi ez a takarítás ilyen nagy pocakkal. Ráadásul fél munkát kell végezzek, amit nagyon UTÁLOK! :twisted: Létrázni nem lehet, és mivel a lakásunk régi tipusú, nagy a belmagasság is. Szóval a felső ablakot (mert a wc-ben és a fürdőben külön van) nem tudtam megtakarítani :twisted: Hajolgatás ugyebár megint nem megy annyira, így a padlón maradt festéknyom is. Szóval azért nem lett tökéletes. Ja és mennyit haladtam 4-től? Wc, előszoba és a fürdő lenti ablaka :twisted: Nagyon lassan :twisted: Viszont jobban belegondolva, maradt a fürdő, konyha és a mi szobánk az így már nem is olyan sok. (hi-hi fő az optimizmus :lol: )

Kép
bettó
 
 


Juti! Nagyon szupi lett a hajad!!!! Nem fogod elfeküdni? Én mindig elalszom a hajam :roll:

Kép
bettó
 
 


És persze kedves férjecskédé is :wink:

Kép
bettó
 
 


Hová lett a boldogságos vonalzód? :?:

Kép
bettó
 
 


Bettó!

De mindig elfekszem a hajam, de másnap egy kis rászárítással oldódik a probléma. Harmadnapra meg megmosom újra. Általában 2 naponta mosom, mert nagyon zsírosodik. De ha nem kell menni sehova, akkor 3-4 napig is hagyom. De akkor tényleg nem megyek sehova, mert szörnyen nézek ki.

A Boldogságos vonalzómat kitúrta JUTI feliratom. :( Nem bírta el mind a hármat az aláírás. Hüpp-hüpp. Nemsokára úgyis kitalálok valami mást, és akkor Juti sem lesz.

Naaaaagyon ügyes vagy a takarítást illetően. Csak szép lájtosan. Holnap én is nekiállok! Ha minden igaz. De lehet, hogy megvárom a szekrényt, addig rápihenek csak. Előpihenés. Aztán jupíííííí, szekrény......hurrrrráááááá!!!!

Na, mindenkinek szép álmokat, már biztos alszotok, én is megyek, csak még írtam nektek!!!

Pusza!

Lecsó, lecsó, lecsó!

Majdnem elfelejtettem megkérdezni: az mit jelent, hogy 2,3 cm a méhnyakad? Túl rövid? Kerestem a neten méhnyak képet. Ez nem rövid tud lenni, hanem kicsi! akkor neked kicsi? és az baj? Világosítsd fel tudatlan elmém légyszives!!!
Kép

jutiboszi
 
 


Kép


Sziasztok!


Juti!Na nehogy azt hidd ,hogy én teljesen világos vagyok! :oops: :D
Az én képzeletemben úgy néz ki,hogy van a belső méhszáj,utána a külső méhszáj ,majd a méhnyak.A méhnyak 3 cm eredetileg,de a szülés előtt,a fájásoktól megrövidül.Egyre -egyre rövidebb lesz.(a fájásoktól illetve keményedésektől is megrövidülhet+a méhszáj is kinyílhat)Most nekem 2.1 cm.Ezt írják a nőgyógyászok úgy a kiskönyvbe C3000 vagy amilyen éppen. Szóval!
Utánna megnyílnak a méhszájak és jöhet a teljes kitágulás után a baba nyomása.
De én is kutakodom a neten+itthon a könyvemben,mert bennem így él,hogy így történik a dolog.De lehetséges,hogy tévedek!!! :oops: :roll: :?

Kép

Kép
lecso
 
 


Juti:eddig ezt találtam:

A bevezető szakasz

Vannak már méhösszehúzódások, de rendszertelenek, nem is túl erősek. A méhnyak megrövidül, a méhszáj (a hüvelyt és a méhüreget elválasztó gyűrűs szerv) ezalatt lassan felpuhul. A méhszáj szerepe egyrészt a méh védelme a hüvelyben hemzsegő kórokozóktól, másrészt a magzatot nevelő méh megtámasztása. A méhnyak a méh alsó, keskeny része, amelynek csatornája a hüvelybe nyílik. A szülés tágulási szakában a méhszáj és a méhnyak „eltűnik", így enged utat a magzatnak

Kép

Kép
lecso
 
 


A koraszülés előrejelzése szempontjából a méhnyak hosszának ultrahangos mérése is járható út lehetne, ez azonban nálunk még nem terjedt el (a méhnyak a szülés közeledtével rövidülni kezd). Egyszerű és olcsó megoldás volna a hüvelyváladék kémhatásváltozásnak mérése egyszerű indikátorpapírral. A kémhatás ugyanis savasról lúgosra változik bakteriális hüvelyfertőzések esetén. Mégsem könnyű kivitelezni, mert szinte lehetetlen indikátorpapírt szerezni.
Ha már rendszeres méhösszehúzódásai vannak a kismamának, gyógyszerek segítségével talán megállítható a folyamat, de a koraszüléshez vezető okok pontos felderítése nélkül csak annyi az eredmény, hogy pár nap haladékot kap a magzat. Neki minden nap számít, amit odabent tölthet.

Kép

Kép
lecso
 
 


Koraszülés: előre megjósolható?

Sok nő számára jelenthet megoldást a legújabb módszer, melynek segítségével az orvosok nagyobb eséllyel megállapíthatják a koraszülés kockázatát. A kutatók megállapították, hogy a terhes nők méhnyakának hossza, valamint egy magzati fehérje vizsgálatával kimutatható a koraszülés esélye.

Azon kismamáknak, akiknek méhnyaka rövidebb, nyolcszor nagyobb esélye van a koraszülésre. Amerika kórházaiban mintegy 3000 nő segítségével végeztek el egy kísérletet, melyben egy magzati fehérjét, valamint a méhnyak hosszát vetették össze. Azon nők fele, akiknél megállapították a koraszülés kockázatát, valóban a 32. hét előtt hozták világra gyermeküket.

Mivel az újszülött kori halálesetek 50-60 százaléka a 28. hét előtt született gyermekeknél következik be, ez a vizsgálat sok életet menthet meg.

Kép

Kép
lecso
 
 


I. A méhnyak vaskos, a méhszáj zárt.
II. A méhnyak elvékonyodott, 2-3 ujjnyira nyitott méhszáj.
III.Tünőfélben lévő méhszáj.
IV. Eltünt méhszáj.

Kép

Kép
lecso
 
 


Kép

A kép lemaradt hozzá :oops: :D

Kép

Kép
lecso
 
 


egy blogból egy részlet:

"Tehát a doki bácsink megvizsgálgatott, kikérdezett. És az eredmény: a méhem szépen fejlődik, növöget, viszont a külső méhszáj egy picit elkezdett kinyílni, így az eddigi C3000-es minősítés helyett már C2100-at kaptunk. Ez azt jelenti hogy a méhnyak 3 cm-ről 2 cm-re rövidült, és hogy a külső méhszáj 1 cm-re kinyílt. Persze ezzel még a 40. hétig is ki lehet húzni, főleg, hogyha az okokat sikerül megszüntetni.

Az egyik, amit kezelni kell, hogy a felfázós antibiotikus kúrám hatására megjelentek - az ilyen előzmények után bárkinél előforduló - gombák. Hiába kezeltük akkor azonnal, még megelőzésként, mára mégis a flórám részévé váltak és sajnos olyan hatásuk van, hogy felpuhíthatják (ezzel nyílásra késztetve) a méhszájat, ami a vizsgálat alapján el is kezdődött. A másik, hogy a pocifeszülésre eddig kapott Magnézium adagomat napi 3*2-re emelte, és még kaptam mellé Diaphyllin-t, ami a sima izmok lazításában segít, így a méh is kevésbé keményedik (vagyis jelentkeznek fájások) a segítségével, másrészről enyhén vízhajtó hajtású, ami így a várandósság vége felé szintén jól jöhet. Úgyhogy most lekezeltek. ;)"

Mostmár biztosra tudom legalább mit jelent a C2100.Én azt hittem,hogy 2,1 cm-ert :oops: :oops: :oops: .Pedig nem :?

Kép

Kép
lecso
 
 


sziasztok!Hol vagytok ma csajok???? :D El vagytok tűnve!

Kép

Kép
lecso
 
 


hello! A méhnyak (cervix) maga az I. képen látható vaskos, csőszerű képlet, aminek a belső nyílása a belső méhszáj, a külvilág fele eső pedig a külső méhszáj.

Kép
ábella
 
 


a vonalzóm úgy nézem nem sikerült 100%-osan :)

Kép
ábella
 
 


Sziasztok!!!

Lecsó!

Ez volt ám az igazi felvilágosító óra!!! Én is ilyen vagyok, mindennek utánajárok. Na, akkor most izgulhatunk. A barátnőmnek a 28. hét körül volt 2 ujjnyira nyitott a méhszája, és görcsölt is kegyetlenül az egyik nap. Bement a kórházba, és 5 napig bent is tartották. Kapott infúzión Mganéziumot, és 2 nap múlva teljesen elmúltak a görcsök, és 5 nap után haza is mehetett. A 39. héten szült!!!!!!! Szóval szerintem Neked most sokat kell pihenned, meg nem szabad megerőltetni magad, és akkor minden rendben lesz. Gondolom a doki is javasolta a kímélő életmódot!
Szorítok Neked nagyon!!!!

Ábella! Segítsek vonalzózni?

jutiboszi
 
 


Hali!

Most nem tudok visszaolvasni, megyek haza takarítani!

Puszi mindenkinek! :wink:

Kép
bettó
 
 


Ábella!


Amikor végig értél a vonalzó elkészítésén, akkor itt a babaneten a profilban azt másold be az aláírásba, ami a bbCode-os dobozban van!!! Az egész szöveget simán bemásolod.
Nekem ez jött ki:

Kép

jutiboszi
 
 



Ábella!!!!!!

Megvan a turpisság!!!!

Amikor bemásolod a bbCode-ban látható szöveget, akkor az első [img] felirat előtt nyomj egy "vissza" gombot (Enter felett balra nyíl, nem tudom mi a hivatalos neve), meg az utolsó [/url] előtt is, és akkor rendesen beteszi vonalzónak!!! Próbáld ki! Mutatom amiket betesz. Az első a sima, a második a módosított:

Kép



Kép

Szóval a lényeg az, hogy a szövegnek egybefüggőnek kell lenni, nem szabad hogy Enterrel legyenek elválasztva a sorok! Remélem érthető voltam!

Ha mégsem, akkor csinálj egyet a http://lilypie.com/create_baby_days.php oldalon! Az rögtön szépen beilleszthető. Ott ez a szöveg alatti részt kell beilleszteni: PseudoHTML, UBBCode™ or BBCode

Sok sikert!

jutiboszi
 
 



Ez aztán a biológia óra :lol: Szerintem mindenki utánajár, ha a kisbabájáról van szó :D

Lecsó, te kaptál egyébként valami más gyógyszert a Mg-on kívül?

Megvan a véreredményem, a cukor terhelés után 5.8 mmol/l, ezt jónak látom, viszont nem találják az éhgyomrit. Mindegy, remélem nem kell újra. Toxoplazmám negatív, viszont a CMV-én valamikor átestem (ezt gondolom nektek nem nézték, csak az én alapos dokim az előzmények miatt ugye). CRP, WBC viszont megint határértéken túl ey kicsivel, van valami gyulladás a szervezetemben még mindig. Vagy a fogam, vagy a terhesség előtti fölgyulladásomból visszamaradt valami...
Viszont a vizelet tökéletes!!!! A baktériumszám 324, aminek a határa1200, és szonjával 1800-1900 körül mozgott, szóval szuper!!!

Ábella, üdv!!! És írh minél többet, hogy megismerhessünk! :P

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Juti, nekem nagyon tetszik a hajad!!! És nekem is kevés és könnyen zsírosodó hajam van, szombaton megyek fodrászhoz. Meg a párodnak is tök ügyin levágtad! És jól látom, kicsit vöröses a haja? akkor van esély vöröses kisfiúra is? Nekem azok úgy tetszenek! :)

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Neeeeem Lili, rossz a kép, mert a férjem tejfólszőke volt babakorában, most meg kezd kicsit bebarnulni. De nyáron világosbarná szőke. Az anyukája viszont vörös, de ő is szőkén hordja most a haját. Egyébként nekem is tetszenek a vörös kisfiúk, kis pulykatojások. Majd meglátjuk, mi lesz, mert Csabi anyucijától jöhet egy kis vörös. De én a szőkének jobban örülnék. Bár mindegy, ezen nem múlik semmi.

jutiboszi
 
 


Lili!

Biológia, meg számítástechnika óra. Van itt minden!!! Még fodrászat is.

Bettó is mondta, hogy megy fodrászhoz, úgy látszik, most ilyen fodrászos időszak van. Én imádok fodribodrihoz menni, mert ha új hajam van, mindig olyan jól érzem magam hetekig. És most egyre jobb frizukat találok ki. Régen mindig hosszút akartam, de rájöttem, a rövidből sokkal több frizut ki lehet hozni. Meg a kevés hajra jó a rövidebb, mert lehet tupírozni, meg dúsra beszárítani....
Na, megyek főzök. Ma kínai kaja lesz: Sertéshússal töltött sült tésztaroládok! Még nem csináltam ilyet, de egyszerűnek tűnik. Én gyúrom hozzá a tésztát is!

jutiboszi
 
 


Manka nem!!!3x2 magne B6-ot kell szedni+feküdgetni,pihenni.
+ plusszba ha kell még magnézium pezsgőtablettát(250mg) kell inni.
Remélem nem is kellett volna!Ki is kerekedett a szemem amikor ládtam,hogy a csajszinak a cikkben írtak fel gyogyit.De ő a 28.héten volt már,és szerintem tüdőérlelő is az.Ez csak tipp! :roll:

Kép

Kép
lecso
 
 


Sziasztok!

Hű ez nem semmi Edina!Jó részletesen leírtál mindent! :lol: Mindig tanul vmi újjat az ember.
Én is ezt csináltam méhen kívüli terhaóességeim után. Most meg az iker terhességről olvasok el mindent. Néha a dokim már nevet rajtam, most is mondtam neki ezt a szívdobogást meg hogy mit olvastam ezzel kapcsolatban erre ő jó azt felete hogy kiműveltem magam. :P :oops:

Lili!Igazad van, szerintem is válts gyermek orvost, dűhítő és ílyesztő is lehet hogy nem javult Szonja! :evil:
Ja tesóm kisfia vörös nagyon édi teszek fel róla képet Mellette a kislány a nővére:

Kép




Juti!Jó lett a frizud! Meg Csabié is! :lol:

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Ábella!Üdv közöttünk!

Ági!Jó volt hallani felőled! :lol:

Betti!Ne is törödj azzal, hogy lassan haladsz, de legalább HALADSZ ÉS EZ A LÉNYEG NEM?

Nekem tegnap du. elég fura volt a pocim kemény is volt meg feszült is, de csak ha nem feküdtem, mihelyt elfeküdtem a keménység megszünt de olyan furi volt, meg sokat ficeregtek a babák.
Egész de. autókat voltunk nézegetni, de olyan nem volt amilyet mi szeretnénk. Opel Astra kombit szeretnénk 1994 nem régebbit 1,4 si-t vagy 1,6 injektorosat és 400000-600000 között legyen az ára. Nem tudtuk ilyen autót?

Na pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Sziasztok!

Edina! Tényleg jó volt ez a biológia óra :wink:
Juti! Számtekből neked is 5-ös :wink:
Adri! Édik a gyerkőcök :wink:
Lili milyen lett a hajad?

Ma volt nálam a bartném, a fodrászod barátném, már szóltam is neki, hogy ahogy rendben lesz a lakás megyek renoválásra, neki meg a mancsát kell rendbe tenni, Tartunk majd egy szépségkúrás napot. Csak a termálfürdő hiányzik belőle :( Ami fog is egy jódarabig. De azért annyira enm bánom
Jujjj csajok. Tök szép lesz a kéglink. Sógornőm, a másik, nem aki be szokott állni a tékába, ma jött segíteni. Annyira jól esett. Így holnap már csak a konyhában kell feltakarítani a festék foltokat, ami diszperzit, és könnyen feljön, meg az ajtókat kell szépen lemosni és fertőtleníteni. (Mániám, hogy az ajtón ne legyen semmi kéznyom, mindig domestosozok, a kendőt nagyon szeressem). Ja és holnap már lehet, hogy a szobánkból is kikerül minden olyan dolog, ami nem való oda! :roll: :)
Fáradt vagyok rendesen, de Gézu este is megmaszírozta a hátamat, csodát tett. És persze egész délelőtt pihiztünk. Végre mind a ketten 10-ig ágyban tudtunk lenni. :)

Kép
bettó
 
 


Bettó! Hurrrráááááá!!! Végre! Akkor most Boldog vagy Te is! Kérünk képeket a lakás új állapotáról!!!! Kíváncsiságom határtalan!

Adri! Tünemények a gyerekek. Nem tudom milyen lesz a mi fiunk, majd kiderül. Meglepetés!

Köszi mindenkinek a frizudícséreteket. Bettó! Reggelre elaludtam, szépen állt felfelé, de nem is kellet rászárítani, kézzel vissza tudtam "nyomkodni" az erdeti frizut. Szóval eddig frankó!

Csajok!!!! Ezentúl nem is megyünk kínai étterembe. Olyan profi lett a sertéshúsos tésztarolád! Olyasmi, mint a tavaszi tekercs, nem tudom, ismeritek-e. Csak ebben hús is van. Isteni, és nagyon egyszerű, Ja, és nagyon olcsó is. Ezentúl bátran kísérletezek a kínai konyhával is. Sok zöldség, olívaolaj, csupa főnyeremény. Tiszta egészséges kaják.

Bettó! Köszi a számtech 5-öst! Apu is bratyóm is számítástechnikai zseni, ciki lenne, ha nem ragadt volna rám valami. Egyébként én számítógépen tanultam meg írni. Volt otthon apunak Commodore64-es, és mindig kérdeztem, hogy melyik billentyű milyen betű. Aztán egyszer csak leírtam egy mondatot. Apuék csak úgy lestek. Hamar tanul a gyerek! Az általánosban meg unatkoztam, mert nem igazán tudtak újat mutatni. Ezért mindig rosszalkodtam. :(

Na, akkor holnap!

Bettó! Mégegyszer hipp-hipp hurrá!!

jutiboszi
 
 


Hát helló!
Visszatértem!
Most már itthonról írok nektek.
Teljesen nem tudok visszaolvasni.

Juti!
Ezek szerint kisfiú? És a neve mi lesz végül? :lol:
Szépek a képek rólatok!

Már nem tudom, hogy ki írta a keményedgetéseket... :oops: , de nekem Lilivel volt olyan, hogy egyik reggel munkába menet annyira rosszul lettem, hogy gyorsan beszaladtunk a kórházba. Szinte nem bírtam emelni a lábaimat, annyira kemény volt a hasam. A doki meg befektetett természetesen, és magnéziumot kaptam infúzióba. Attól rendbe jöttem, de bent kellett még lennem 3 napot tünetmentesen, és csak ezután engedtek haza.
Szóval tessék vigyázni ezzekkel a korai keményedgetésekkel!!!

Majd teszek fel képeket, csak most egyedül vagyok itthon, mert a férjecském érettségitalálkozóra ment.

Kép
Kép
giga1
 
 


Na mi a helyzet csajok?
Nagyon eltűntetek...

Hétfőn telefonálok a vérvételes eredményemért. Remélem minden rendben lesz!
Egyébként kicsi szívem 850 gramm volt a csütörtöki uh-on. A kis drága!

Kép
Kép
giga1
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?