Új privát üzeneted érkezett!

Ayse, nem tudom milyen könyvet írsz, de le a kalappal! és éljenek az álmok megvalósulásai :)

ja, a hasam tényleg nagy, de az Esztivel is nagy volt, és eleve plusz 10 kilóval indultam ugye...
Megann, én a kiinduláshoz képest most tartok 10 kg-nál. de sztem 12 lenne, ha nem jön az hányós bigyusz 2 hete. de még mindig jobb, mint az Esztivel, mert vele +18 kg voltam, amikor bementem a kórházba :oops:

tegnap apa megkérdezte, hogy egy "normális" gyerek hogyan, mennyit alszik az első hónapokban :) mondtam, hogy sztem felesleges ezen gondolkodni :D persze rögtön Barbiék jutottak az eszembe ;)

Hajni, mi nem mentünk fel a kilátóba, valahogy semmi kedvem nem volt hozzá, majd csak eljutunk ide még, ha már a gyerkőcök is nagyobbak lesznek. most csak úgy élveztük a harapnivaló levegőt.
képzeld ezen a csúszdán meg akkorát esett Eszti! olyan felfelé ívelő az alja és elég meredek volt, direkt mondtam az apjának, hogy álljon oda az aljához, én meg ugye fényképeztem. erre apja zsebredugott kézzel nézte, ahogy a lánya úgy popsira esett, hogy ihaj, mint a kandi kamerában, először kicsit felfelé repült, aztán zutty le a popóra, alig bírtam megvígasztalni, az apja meg nem bírta ki nevetés nélkül :evil: alig akart újra felmenni az Eszti a csúszdára.

Megann, tényleg szerencsénk van a gondozónőkkel is, meg sztem Esztivel is. egyszerűen neki ez tetszik. még mindig furcsa érzés, hogy ennyire, de nagyon-nagyon örülök neki és hálás is vagyok a gondozónőknek is. sajnálom, hogy nektek ennyire nem jött be :( és sztem megéri elmenni egy pár napra akárhova belföldre, csak, hogy kimozduljatok, hogy legyen valami új. ha nem is mászkáltok egész nap, már azért megéri, hogy semmit nem fogsz csinálni, csak pihensz. Lénával meg tud lenni az apja, tudnak pancsizni meg ilyenek.
valami azt súgja, hogy nem várod annyira a karácsonyt :roll: :twisted: Léna már nagyon fogja értékelni, adjon ez erőt :)

Anikó!
jól besűrítetted a 4 napot, nem semmi! a képekkel abszolút megértem a párod! bár megint elsikkadt a téma, én továbbra is támogatnám, hogy ne olvasson minket akárki...
nem semmi a hazafelé utatok, a gyerekek pedig nagyon ügyesek voltak! milyen érzés a férjednek, hogy most többet beszélnek a fiúk magyarul? és neked nincs honvágyad, most, hogy egy picit voltál itthon? vagy neked már ott van az itthon? ;)

KépKép
KépKép
and
 
 


Benianyu!
Nem mondod!
Épp most csináltam egy weboldalt! (nyelvtanulóknak) :lol:
Biztos érdekes lehet, ez elo oktatás?


And!
Galyatető az egyik kedvenc helyünk! Ali várjuk, hogy Andrist is vihessük túrázni - Lili már bírná. Biztos nagyon szép volt most ősszel!

ayse
 
 


Havaziiiiiiiiiikkkkkkkkkkkkkkkkk???????
De jo, hogy hazajottunk akkor :lol: :lol: :lol:

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 

 
 

Megann, Márti
Nagyon csinosak vagytok ti is pocak ügyileg! :)

Megann,
Ördögi Lénád nagyon édes! :)

Ancsi,
Talán túl nagy a kép mérete az avatarhoz.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


And,

Jo a kerdes, marmint, hogy nekem mar itt van-e az otthonom??? Hat azt kell mondjam, hogy igen! :oops: De most annyira keves idot toltottem otthon, hogy meg szivesen maradtam volna egy-ket hetet is!! Mar csak azert is, mert nem volt fozni-mosni-takaritani valo, na meg nem utolso sorban a csalad miatt!

Benianyu
Nagyon jo tanfolyamot akkor, ugyes vagy, hogy belevagtal!
Az meg, hogy hogy birom, mar irtam, mint masok! Nagyon szeretem a munkam, szeretek uzletelni, egyebkent javitok, nem boltom van otthon :lol: , hanem egy uzemet latogattam meg, evek ota rendelunk toluk arut(regebben ott dolgoztam) es most arakrol meg minosegrol kellett targyalni, valamint a maganvallalkozasomat tettem rendbe, ami mas otthoni vallalatoknak a tolmacsolasi es jutaleki szamlazasarol szolt(egyutt dolgozok egy par ceggel ilyen modon) vagyis inkabb szamlaznom kellett meg bankban ulnom :oops:
A gyerekek dadanal meg suliban vannak, az ittenni viszonyokhoz kepest eleg rugalmas a munkaidom(otthon is el tudok intezni egy csomo dolgot telefonon keresztul) igy nem veszem eszre, hogy el lennek havazva (neha igen, dehat ki nem)! Az otthoni dolgokban is van segitsegem (takaritono, aki ki is vasal :lol: :lol: :lol: ), szoval nem panaszkodom, meg elek :lol:

Majd meg folytatom, de be kell fejeznem egy munkat, ferj megy holnap Parizsba es surgos!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


And,

Meg csak annyit, hogy ferj kulon buszke ra, hogy a fiuk magyarul "tarsalognak". :lol: :lol: :lol: Egyebkent elhataroztam, hogy jovo nyaron, mivel Mat is benne van, egesz juliusra hazakuldom anyumekhoz, had tanuljon! Nagyon kijott most az unokatesojaval es igy egyutt mennek majd taborba! Ferj meg teljes mertekben tamogatja a dolgot!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Lányok!

Vasalókat kiélesíteni!
Vállhoz!
Célra tarts!!!!!
:lol: :twisted: :?

ayse
 
 


Ayse,
Én is mindjárt készítem a vasalót! :) Vészhelyzet! :)
ELO-s a tanfolyam. Te tudsz egyedül weblapot csinálni?

Aniko,
Azért van elég dolgod így is! :wink:
Mat ügyes a magyar nyelvvel, az meg nagyon jó ötlet, hogy idejönne egy hónapra az unokatesójával együtt táborozni. :) Főleg, hogy apának is tetszik, meg Matnek is. Csak Balázs lesz kicsit elkenődve. :(

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Egyelőre ott vagyok, hogy van egy oldalam, egy jó névvel. Ez egy olyan hely, ahol adja magát, hogy hogyan töltheted fel az infokat (persze nekem még ez sem egyszerű). A dizájn adott. Már gondoltam rá, hogyha nagyon belejövök, akkor persze kellene egy olyan csodaszép is, amilyenekről sztem most Te tanulsz.

ayse
 
 


Ayse,
Egy fél év múlva visszatérünk rá, jó? :wink: :wink: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hú, Benianyu, Ayse, de ügyesek vagytok! Épp anyagokat szedek össze egy weboldalhoz és nagyon sokba kerülne megcsináltatni. Nekem kellene, de gőzöm sincs, hogy álljak hozzá. Ayse, esetleg átküldenéd nekem priviben a cimet, ahol te csináltad?

Mire is emlékszem? Szokás szerint nem sokra.

Hajni, egyszerűen elképesztő a hasonlóság Panni és a kétéves Hajni között. Őrület! Először nem is értettem, mi van, többször elolvastam.

Ancsi, csuda édesek a lánykák, az utolsó kép nagyon cuki.

And, Eszti nagyon helyes kisfiúnak meg kislánynak is. Annát is mindenki fiúnak nézi, de én nem bánom. Örülök, hogy minden rendben van veled, tarts ki jó sokáig!

Ááááá, most biztos mindenki vasal és Vészhelyzetet néz. Nekünk nincs tévénk (illetve van, csak adás nincs benn :roll: ), vasalni meg csak akkor szoktam, ha apának fellépése van és kell egy ing.
Most épp külföldön van, de jó sok programot szerveztünk a lányokkal, hogy ne unatkozzunk.

Annyira örülök, hogy esténként a lányok már elbúcsúznak egymástól: összeütik a kezüket, Julcsi puszit ad Annának. Mindig úgy meghatódom ilyenkor.
Anna akkora csibész, hogy csak nézek. Hihetetlenül huncut, nagyokat viháncol, és úgy érvényesiti az akaratát, ahogy csak akarja. Fel kell kötnöm a gatyát :)

And, és mindenki! Én változatlanul a zárt topik mellett vagyok. Én pl. nem szivesen irom le, miket csinálok mostanában, ki tudja, ki olvassa. Persze ez nem is annyira érdekes, csak fura, hogy 1-1 mondatot ki kell hagyni ezért. A lényeg persze megmarad, hisz a gyerekekről szól a topik. De akármilyen képet sem teszek fel róluk, és most Anikó kicsit meg is lepett ezzel a franciaországi utalással. Mi történt nálatok?
Valahogy szavazni kellene, hogyan tovább.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Zsuzsa,
Reklám van a Vészhelyzetben... :wink: :wink:
Ha Anna már most nagy csibész, akkor tényleg felkötheted, mert ugye Julcsitól is el fog még tanulni egyetsmást. Hidd el, tapasztalatból beszélek. :wink: Dani csibész "gyárilag" is és most már issza Beni szavait, mozdulatait és a rosszaság/csibészség is ragad rá szépen. :wink: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


halihóó

Eszti a bölcsiben :)
nekem mostanában már nem vasalósak a keddek, bi-bi-bíííí :) csak lefekszem és lazsálok, nem rossz :)

Zsuzsa! én is már erről álmodozom, hogy együtt miket fognak csinálni. biztos dupla gyönyör :) én tulajdonképpen kibírnám tv nélkül asszem. mármint, ha belegondolok, hogy akor nem néznénk egy meccset sem, simán lemondanék a keddekről, és arról a pár filmről, de most sem csinálok belőle nagy ügyet, ha nem tudok valamit megnézni. ember meg már most azon sopánkodik, hogy ma este nem lesz itthon, és hogyan vegyem fel neki egyszerre a szökést és a barca meccset :lol:
Anikó sztem arra gondolt, hogy ezeket az oldalakat célzottan látogatják olyanok, akik undorító célból vadásszák a gyerekképeket :( :(

KépKép
KépKép
and
 
 


And,

Beletalaltal a kozepebe!!!!!!!!!!!!Marmint a celzasommal!! Sajnos pontosan ez tortent :cry: :cry:

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Anikó, gondolom pucér képekről van szó. Vagy más is?

Lányok, tényleg döntsük el, maradjunk vagy menjünk! Tud valaki létrehozni olyan felületet a weben, ahol lehet szavazhatunk

KépKép

KépKép
majola
 
 


Anikó, gondolom pucér képekről van szó. Vagy más is?

Lányok, tényleg döntsük el, maradjunk vagy menjünk! Tud valaki létrehozni olyan felületet a weben, ahol szavazhatunk?

KépKép

KépKép
majola
 
 


Áááá, elküldte a rosszat is.
Sorminta.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Lányok!!

Nekem mindegy hogy zárt vagy nem zárt topic...egy a lényeg,ha mentek itt ne hagyjatok!!!! :D

ancsi26
 
 


Én a zárt topik mellé rakom a voksomat!!!!!!!(de tudjátok, milyen számítógépördög vagyok :twisted: ), ha lesz zárt, szóljatok hová írjunk!!!!


Majd még jövök!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Sziasztok!

Nekem mindegy, hogy zárt topik vagy maradunk, de ha mentek azért szóljatok légyszi! :wink:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Jó reggelt!

Én is a zártra szavaznék, gondolom tudjátok miért.... :(

Lányok!

Lenne lehetőség ingyen elvégeznem egy logisztikai ügyintéző tanfolyamot ami márciusig tartana, szerintetek?
2 hetente szombaton lenne és el is tudnék elvileg helyezkedni ebben a munkakörben Fóton egy logisztikai központban.(bár még soha nem dolgoztam ebben, nem tudom h milyen lenne hogy tetszene de irodai munka jó helyen)
Mondjuk ez már picit nehezebb tanfolyam, de szerintem meg lehet csinálni azért gyerek mellett is.

Gondolkoztam Vácban is, hogy utazási irodába, mert abban legalább már van gyakorlatom, 9-17-ig vannak nyitva Vácon, az még belefér, bár Lívit így is max 4-kor el kell vinnie valakinek majd az oviból :? :shock:

És ami még esetleg tetszene az bankban ügyfélszolgálaton, bár ez annyira azért nem vonz mint a másik kettő.

Hát ezek közül remélem valamelyik összejön majd......nektek melyik munka tetszik így elsőre?Azért valamennyire ismertek már.
Talán az utazási lenne a legjobb, mert az nyüzsisebb talán mint atöbbi én meg eléggé pörgős vagyok :D

Na megyek, mert Lívi már unatkozik




Szép napot mindenkinek!!!!

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Panni bölcsiben, én meg főzés előtt sziesztázom :)

Keddtől aludt ott Panni a bölcsiben, azaz, csak aludt volna!!!!
Egykor telefonáltak a gondozónők, hogy menjek érte, mert nagyon virgonc, dumál, énelek, és nem hagyjaaludni a többieket!Elvitték külön szobába is, de ott meg követelte a Csajokat!
Így elmentem érte, hazafele jövet a bicaj kisülésében elaludt! :shock: Egyem a pofiját!
Tegnap férj már egykor itthon volt, úgy egyeztünk meg a bölcsivel, hogy fél kettő körül hívom őket, hogy mizujs az alvással.Háát Panna gond nélkül elaludt, és két órát belehúzott, fél háromkor mentünk érte!
Boldog volt, hogy az apja is ott van, és autóval megyünk haza!!!! :D
Jól összepuszilgattuk, megdícsértük milyen ügyes volt, és választhatott egy hercegnős újságot.
Kíváncsi leszek, a mai nap hogy alakul.

Ahogy telik az idő, annyira húzom a számat a munka miatt, meg egyfolytában agyalunk, hogy hogy jut el reggelenként Panni a bölcsibe. :(

Barbi:
nállatok mizujs, dolgozol már????
Ayse:
gratula a könyvhöz, mindíg gondoltam, hogy NAGY ember vagy ám!!!!!!! :wink: :wink: :wink:
Majola:
szinte látom magam előtt a lányaidat, olyan édik lehetnek!!!!


főzés közben(tarját sütök) :D :lol: , hóemberkés üvegfestékezni fogok asszem, meglepem Pannit!

Ja, és képzeljétek, ezerrel várjuk a mikulást, és Panna olyan ügyesen elmondja a hull a pelyhest, hogy csak lesünk az apjával :shock: :shock: (mondjuk, a cd-jét vagy kétszer hallgatjuk, és én is énelkem neki elég sokszor)
Ill.tudja a zsipp-zsuppot, a gyi paci paripát, az ég a gyertyát, a cini-cini muzsika mondókákat!!Olyan büszke vagyok RÁ!!!


Szép napot!

Csóközön.

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Mea!
Nekem első ránézésre az utazási iroda a szimpi.
És nekem második helyen áll a bank.
Fóton én is dolgoztam logisztikai központban (gyógyszer).


Hajni!
Hát ez az, tűlságosan is nagy! :wink: :lol: :twisted:
(zavarba hozol én szerény vagyok :oops: és egyelőre még csak az álmom nagy :wink: ).
Ügyes Panna! :)
Jó főzést!
Én is készülődök a második felvonáshoz, összeállítom a rizses brokkolit.

ayse
 
 


Anikó
Hát tényleg jó sok mindent sűrítettél ebbe a négy napba, a várakozásért nem irigyellek. Jó lenne ha legközelebb több időre jönnél és szerveznénk egy babatalit is :wink:

And
Nagyon jó ötlet a digitális képkeret, pont tegnap láttam a Media újságban, sőt már kulcstartó is van digitális képekkel és nem olyan vészes az ára. Azt hiszem nincs 7.000,-Ft.
Eszti hihetetlen ügyes a bölcsiben.

Totka
Én is hétfőn csináltam meg a Briginek a Télapós és hóemberes üvegmatricákat. Holnap majd feltesszük az ablakára. Nyáron is csináltam neki virágosat és imádja, nem engedi leszedni az ablakról.
Nálunk nagy sláger a Budapest TV-n a Mesezug c. műsor. Apukám nagyon sokat fel is vett belőlük. A tavalyi Mikulás ünnepséget szinte minden nap megnézzük, ezért Brigi is kivülről fújja a Hull, a pelyhes-t és az Ég a gyertyát. De tagnap elénekeltem neki az Egy kis malac, röf-röf-röf...-öt és annyira tetszett neki, hogy este a fürdőkádban már egyedül énekelte az Apjának :D

Benianyu
Hajrá, suli. Egy barátnőm is az Elo-n végezte el a fodrász sulit és azóta is abban a szakmában dolgozik.

Mea
Én nem nagyon ismerlek, de nekem mindegyik munkahely jól hangzik, kérdés, hogy ez a logisztikai munka meddtől-meddig tart. Mondjuk az utazási iroda biztos pörgősebb, rengeteg emberrel találkozol...
Úgy tudod elvégezni ingyen a tanfolyamot, ha utána ennél a cégnél dolgozol, vagy ettől független? Mert ha igen, szerintem végezd el, azzal semmit nem vesztesz, lesz még egy szakma a kezedben.

Hála istennek a hisztik kezdenek eltűnni az életünkből, most dobálós korszak van, de remélem ez sem lesz hosszútávú.
Nálunk is esett tegnapelőtt a hó, de semmi sem maradt meg, mert utána meg zuhogott az eső :cry:

Kép
Kép
maresz
 
 


Ayse
Hajrá könyvírás. Rizses brokkoli? Jól hangzik.
Tegnap azt mondta a Brigi, hogy kukoricát (imádja)főzzek neki. Csináltam ragulevest kukoricával, krumplival, répával, pipi husival. Szerinted megette, vagy egyáltalál evett belőle? Nem, főzeléket kért :evil:

Kép
Kép
maresz
 
 


Maresz

Brigi :lol: :lol: Nekem tegnapra zoldseges spagetti volt rendelve a nagytol, currys husi a picitol, de este mindketten huslevest akartak enni :lol: :lol: , igy hatkor nekialltam megfozni, bar 8-kor mind a ketto ket nagy tanyerral be is falt! Talan ma megeszik a maradekot???

Ayse
Valoban ugyes vagy, ha mar ilyen konyvekhez publikalsz anyagot!!! Csak ne legyel olyan szereny, megerdemled a dicseretet! Rizses brokkoli???? Recept??, hatha megszansz, hogyan csinalod, valami szosszal, besamellel vagy csak siman sajttal megszorva?? Vagy valami nagyon jo mas, Ayses modszerrel :lol: :lol:

Totka
Matrica!! Ugyesek vagytok, hatha iden en is megprobalkozom vele!Panni nagyon ugyes, ha mar ennyi mondokat ismer! Balazs csak enekel velem, egyedul azert meg nem szaval--hiaba, fiubol van :lol: :lol: :lol:
Panni es a bolcsis alvason viszont jot nevette, de hajra akkor, mar van haladas, ha tegnap sikerult aludnia!

Mea,
Nekem az utazasi iroda tetszik a legjobban, de van egy baratnom otthon, aki ezt csinalja, neha idegolo tud lenni szerinte!! *
Szerintem a szempontok, amit figyelembe lehetne venni a donteskor, az a munkaido-tavolsag(hova lehet bejutni a legkonnyebben)es fizetes talan! Sok szerencset kivanok a valasztasban!

Lanyok,
Remelem engem is meghivtok a zart topikba, ne felejtsetek el, ha lehet!
Egyebkent en is a zart mellett lennek ha szavazni kell!
Viszont gozom sincs, hogyan lehet ilyet letrehozni!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Annamami, Ayse: kérdésem lenne a tejkiütésről. Anna jó pöttyös lett, most másfajta, mint ami már régóta van és amit rovarcsipés allergiának diagnosztizáltak.
Az első kérdésem, milyenek voltak nálatok a pöttyök. Mert ezek nem pirosak, csak kicsit kiemelkednek, mintha inkább valami kis faggyúmirigy duzzanat vagy mi a szösz lenne, viszont aprók. Én a tejkiütést kis piros pöttyök halmazának képzelem.
Ennek ellenére én is arra gondoltam, hogy diétáznim kellene, azaz nem kellene tejtermékeket ennem és a doktornéni is ezt javasolta.
Nálatok a diéta elkezdésétől számitva mennyi időre lett szép Mazsi, illetve Andris bőre ?

Zárt topik: mivel többen mellette vagyunk, sokaknak mindegy és jönnének, már csak az a kérdés, van-e, aki kifejezetten ellenzi?
Ha nincs, akkor pedig a következő kérdés: ki az a guru, aki létrehozza a zárt topikot?

KépKép

KépKép
majola
 
 


Ja, és még arra gondoltam, hogy ha esetleg vannak olyanok, akik gyakran olvasnak minket és megszerették a topikot, de még nem irtak, gyorsan kezdjenek el még ide irni nekünk és akkor ők is csatlakozhatnak a zárt topikhoz. Mit szóltok?

KépKép

KépKép
majola
 
 


read onlyk is mehetnek veletek a zart topikba? bar annyira nem vagyok nektek/nehanyatoknak ismeros, szoktalak benneteket olvasni. es hianyoznatok....
space
 
 


Majola,

Tejkiutesben sajnos nem tudok segiteni!

Egy kerdesem lenne, ha valaki benne van konyvelesben, ne haragudjatok! Kulfoldi szamlakat el lehet szamolni magyar maganvallalkozashoz??
Help please!!!

A.

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Majola hozzaszolasahoz hozzafuzve, szerintem akarmilyen zartak leszunk is, csak vissza-visszalatogatunk ide is, igy ha valaki meg megjelenik vagy ir, akkor meg utana is kaphat meghivot nem?? Csak hangosan gondolkodom!!
A.

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Szia Space, ugye veled váltottam pár levelet Gyömrő ügyben?
Közben mégsem oda költöztünk :?
Viszoont ma hallottam arról, hogy Gyömrőn van egy új bölcsi, ahol játszóház is működik, a Tompa Mihály utcában. Tudsz róla valamit?

KépKép

KépKép
majola
 
 


Sziasztok!

Mostanában alig van időm bármire, ugye jövünk-megyünk, teszünk-veszünk.
Ma zenebölcsi volt, aztán bevásárlás meg minden.

Mea!

Én nem mernék neked tanácsot adni, illetve amit mernék azt ugye csakis magamból kiindulva.
A munkák abban nagyon hasonlitanak hogy mindegyik emberközpontú, beszélgetős..
Ahogy elnézem a munkamorált a bankokban..hát ha lassabb munkára vágysz, akkor én arra szavazok.
A logisztika szerintem diliház, az utazási iroda szerintem is idegölő és ott elég nagyok az elvárások...pl helyszinlátogatások ilyesmikre gondolok, amit Livivel nem nagyon lehet kivitelezni.

Totka!

Panna nagyon ügyes.
Tök átérzem a munkaundorodat.
Bevallom hogy mostmár nem is bánom annyira a bölcsi dolgot, mert bár igaz hogy iszonyú fárasztó Léna egész nap....szóval ennek ellenére annyira de annyira mulatságos és szórakoztató hogy ihaj....annyit kell nevetni rajta...és valahol boldog vagyok, hogy én kapom ezt a nagyon édes időszakot.

Most pl a Zeneovi cd-ről kihallott valamit..hogy gólya-bácsi, meg a "társaság" szavakat....
És nem nyugodott addig amig nem mutattam neki egy gólyát :) :lol: :lol: feltúrtam az összes mesekönyvet ért :lol: :lol: , és hogy el nem magyaráztam neki hogy mi is az a "társaság".
És egész nap beszélgetni kell vele, mindenre van reklamációja, kérdése, megfigyelése. Tegnap pl kizavarta apa egyik vendégét, hogy menjen és vegye le a cipőjét mert nem lehet cipőben bejönni, aztán kifestette magát a szemfestékemmel :lol: :lol:
És valahol annak nagyon örülök hogy én adhatok választ a kérdéseire és ott lehetek ezeknék a muris dolgoknál.
Emellett megtanultunk már 10 mondókát, dalt, és ma a zenebölcsiben csak ámultam és bámultam hogy Léna milyen összeszedetten koncentrált az épp aktuális nótákra és a hozzá való tánci-táncira..amig sok velekorú gyerkőc meg csellengett, futkározott.
És ugye dagad ám az ember mája, amikor ámulnak-bámulnak a gyereke "ügyességén, tehetségén". :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :wink: :wink: :wink: :wink:

Na lépek, mert még van mit csinálnom....vasalás :evil: :evil: :evil: és hasonló nyalánkságok :evil: :evil:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


igen velem!:-)

van igen az uj bolcsiben jatszohaz.szerda delelottonkent vannak az ilyen koru gyerekeinek programok. van dudolo amikor enekles van a torpeknek. en vittem mar a nagylanyomat imadta. a kicsit meg nem.
lesz majd telapo unnepseg is amire jo elore jelentkezni kell.szolj ha akarsz jonni es bejelentelek teged is es ha nem tudsz eljonni csak az unnepsegre akkor befizetlek titeket is.mi tuti megyunk!:-)
ja es nekunk is van megegy kislanyunk.o most 6 honapos.:-)
a jatszohaz neve: mikkamakka van neki weboldala is:
www.mikkamakka.hu
space
 
 


2005/2006 téliektől vagyok. Én is olvaslak titeket. Sajnálnám, ha nem olvashatnám, hogy megszületett Megann vagy And kisebbik csemetéje vagy milyen aranyos beszólása volt valamelyik lurkónak. :lol: :lol: :lol: A képeitekről nem is beszélve. :lol: :lol: :lol: Csodaszépek az őszi lányok és fiúk és a tesóik is persze.
Mellesleg egy csomó hasznos infot is "loptam" tőletek. :wink:

Csak ennyit akartam mondani. A zárt topic ötletét természetesen meg tudom érteni.

KépKép
rosee
 
 


Sziasztok!

Hát, de kiakadtam most a tényeken! :( Ugye itt a könyéken megszűntették a komlói, meg a siklósi szülészetet(így most onnan is pécsre tartoznak a kismamák) ehhez képest ágyszámot csökkentettek mindkét helyen (a megyi kórházban is, meg a klinikán is) ahol szülni lehet, és most meg bemondják a tényekben, hogy pótágyakra fektetik a kismamákat , meg hogy inkább hamarabb elengedik az embert, hogy legyen hely :shock: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: egyszerűen nem tudok erre mit mondani, az egy dolog, hogy mikor Petit szültem (már akkor is ) a szülés után betoltak a POSE szobába, ahol ki-be járkálás volt, mert ugye még pont műszakváltás is, meg nyitott ajtó, stb.... ott feküdtem 2 órát úgy, hogy senki nem lehetett velem, sem a baba, sem a párom, még 2 kismama volt ott akik szülésre "vártak". De ezek után az ember még menjen pótágyra, meg másnap haza, és még fizessen is, meg fizesse a tb-t is, hát nagyon nagyon felhútam most magam ezen! Ne haragudjatok, tudom, hogy máshol is ez a helyzet, vagy van ahol még ennél is szarabb, de amit ma magyarországon meg mernek már tenni az nagyon kiakasztó! :evil: és szomorú. Bocs, hogy ennyire kiakadtam, de nem bírtam magamban tartani! :cry: Még egyszer bocsi lányok, de muszáj volt kiírnom magamból!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Mi is vagyunk, csak sok a program mostanában!

Totka, And!
Köszi a hiányolást! :)

Viki!
:( :( :(

Én is a zárt topik mellett vagyok, szóljatok ha megyünk!

Lehet, hogy most népszerűtlen leszek, de nem az a zárt topik lényege, hogy csak mi megyünk oda, akik ismerjük egymást? :roll: :oops:

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Viki:

Abszolút megértem a felháborodásodat... ami engem még emellé roppantul bosszant, hogy ha a körülmények miatt az ember lánya inkább az otthon szülést választaná, hát most azt is ellehetetlenítették. Nem értem miért fáj nekik, hogy ha már a kórházakban ennyire leminimalizálják az ellátást, hogy van aki otthon maradna és nem lépne rá a kórházi futószalagra? Illetve értem: akkor nem kapnak hálapénzt a dokik... azt még számold hozzá.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Zárt topik:

Nem ellenzem aktívan, bár elmondtam a véleményem. Ha valaki csinál egyet, én is természetesen a csapattal tartanék. Azt hiszem, én voltam az egyetlen aki ellenvéleményt vetett fel.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Duda!
Azt hiszem, hogy a véleményed nekem (is) szólt. "Sajnálnám, ha nem olvashatnám" Ezt írtam, ami azt jelenti, hogy egy zárt topicba még véletlenül sem szeretnék bepofátlankodni.

KépKép
rosee
 
 


Space, köszönöm, szerintem szerdán megyünk, ha nem jön közbe semmi és oda is találunk. Gratulálok a kis jövevényhez!

Róki, emlékszem, hogy te ellenezted, de én is úgy éreztem, hogy nem olyan aktivan. Azért mondjad, ha nagyon nem tetszik :)

Többiek?

Andi felvetését is vitassuk ám meg!
Én egyáltalán nem bánnám, ha lennének, akik csak olvasgatnak minket. Épp azért irtam, hogy bejelentkezhetnének most, mert ha legalább egy icipicit megismerjük egymást, akkor kikerülhető, hogy akárki jelentkezzen, hogy olvasni akar. Áááá, ez hülyén hangzott, szóval hogy ne olyanok olvassák, akik rossz céllal teszik.

Ha mégsem valósul meg a zárt topik, akkor már csak azért is érdemes volt felvetni, mert Davallia bejelentekett :wink:
Na meg persze örülök, hogy Space előkerült, akivel én leveleztem.
Rosee, köszi a hozzászólást!

Lányok, nyilatkozzatok, nehogy valami olyat irjak, amivel nem is oké.

Még egy vicces történet a végére: a koncerten, ahol Roger Moore volt a vendég, az egyik köszöntő a Művészetek Palotája teltháza előtt igy szólt Roger Moorehoz: főleg úgy ismerjük Önt itt Magyarországon, mint az angyal és mint Brad Pitt... (a közönség soraiban döbbent csend), ... vagyis mint James Bond. :lol:

KépKép

KépKép
majola
 
 


...szóval ami nem is oké.

Viki, ez tényleg felháboritó. Remélem, neked szép szülésed lesz és megúszod a torlódást is!

KépKép

KépKép
majola
 
 


sziasztok Lányok,

én is általában inkább csak olvaslak titeket, eddig néhányszor írtam csak, ha valamit tudni szerettem volna, de én szívesen veletek tartanék a zárt topikba, ha lehet, hátha később több időm lesz írni is, már ha nem baj.... De ha baj, azt írjátok meg, nem lesz sértődés, ok?

Na sziasztok
Csivi
csivike
 
 


Sziasztok,

nincs időm elolvasni most, de 5-én megszületett Kitti lányom.

52v 54 cm és 3300gramm.
Gyönyörű.

Szülés gáááz volt. De érte megérte.

A ködökzsinóron tényleg volt egy csomó, szóval nagy szerencsénk volt.

Puszi: Kriszti

Kép Kép

KépKép
Kép
csikken
 
 


Csikken!
Óriási gratula nektek! :D
Gyönyörű a pici lány! :D :D
Valahogy éreztem, hogy már babázol, rég nem jelenzkeztél!
Majd mesélj azért ha van pici szusszanásnyi időd!

Rosee!
Nem akartalak sem téged, sem pedig azokat megbántani, akik ismeretlenül olvasnak bennünket.

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Csikken!
Szívből gartulálok!!!! Kitti gyönyörű!!! :D:D:D
Ez aztán gyors volt (már otthon is vagytok? :shock: ).
Majd mesélj!

ayse
 
 


Duda!
nem is beszéltünk össze! :lol: :wink:

ayse
 
 


Zárt topik: itt a babaneten nincs ilyen lehetőség?

ayse
 
 


Csikken
Gratulálok a Picihez!!! Nagyon sok boldogságot, egészséget, és persze sok-sok tejecskét kívánok Nektek!!!
Hú, ez a csomó dolog izgi lehetett... :? de minden jó, ha jó a vége!!! :D


And
Eszti tündéri, és tényleg nem fiús a piros cuccban!!! :D

Amiken elhűltem:
1. hogy milyen szexi az összes kismamink... :lol: Nagyon csinosak vagytok csajok!!!

2. Totka és Panna hasonlóságán!!! :shock: én is azt hittem, hogy Panna van a képen, és csak utána láttam, amit írtál!


Ayse
Hajrá könyvírás!!! az én férjem egyszer belenézett a babanetbe, mikor épp előtte ültem, még nagyon rég, és pont a te írásodat olvasta, és mondta, hogy ez a lány nagyon jól ír!!!! na ez tőle elég nagy dícséret, azért hozzáteszem... gyakorlatilag soha senkit nem dícsér... :roll:

Zárt topik:
bár ritkán írok, de azért én is elég gyakran olvaslak benneteket, és engem se hagyjatok itt légyszi!!!
ti vagytok az én előkészítő tanfolyamom Fannira nézve! :wink:

Másra sajnos most nem emlékszem, mert nagyon zajlik az élet. ma vettem egy rakás bútort az ikeában, kedden egy napon belül 3-szor kellett lepasszolnom Fannit, úgyhogy 2 napja iszom is a levét ennek rendesen... :wink:
még éjszaka is balhézott fél 4-től fél 5-ig, anyázott, ilyet még soha életében nem csinált... egyrészt nem nagyon kelt fel éjszaka, de ha mégis, akkor is max egy fejsimogatás erejéig...
a nappali alvások is katasztofálisak, háromnegyed óra után, szinte percre pontosan... felkel, anyázik, és nagyon nehezen tudom visszaaltatni. ráadásul, ha nem simogatom a fejét elalváskor (du) akkor sír... idáig magától aludt el... úgyhogy kezdem úgy érezni, hogy bepalizott... éjjel el is kezdtem a nevelést, háromszor mentem be hozzá, és elmagyaráztam neki, hogy éjszaka van, nincs anyázás, aludni kell. a 3.-nál nyomatékosítottam, hogy nem fogok többször bejönni, utána mintha elvágták volna és aludt tovább.

elkezdtem aggódni, hogy az új lakás milyen hatással lesz az alvására... :?

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Majola!
A leírás alapján simán lehet allergia, annak nagyon sokféle megjelenési formája van (nekem volt és kezelték is félre, mert másnak nézték). tej - és gondolom ez igaz lehet a többi allergénre is - két hét alatt ürül ki teljesen a szervezetből, de azért csökkennek a tünetek addig is.
Sztem a fogzás is okoz bőrtüneteket, Andrisnak is durvább most az ekcémája, sztem jön a hátsó örlő. A nyála is folyik és tömickél a szájába mindent (a férjem régi bakelitkislemezborítóját is megkaparintotta - hű egy újabb érv a zárt topik mellett :wink: :twisted: )

Csibb!
Köszi! :D
Ikeázás :D:D:D Ez nagyon izgalmas lehetett!
Alvás :(:(:(

Rizses brokkoli

Egy jénai tálat kivajazunk, főtt rizst terítünk bele, erre főtt brokkoli rózsák kerülnek, majd karikákra vágott póré, vagy újhagyma, meglocsoljuk a lentebb leírt szósszal, ezt 3x rétegezzük, reszelt sajttal megszórjuk, a tetejére, margarindarabkák kerülnek. 175 fokos sütőben 3/4 óra.

Szósz: 2 deci tejfölt elkeverünk 4 egész tojással, kis sóval, borssal, szerecsendióval, apróra vágott friss bazsalikommal. A fúszerezés persze lehet más, a brokkolihoz illik még a rozmaing is, vagy oregánó, kakukkfű, kink mi a kedvence.

ayse
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?