Új privát üzeneted érkezett!

Na én most itt vlamit nagyon összezavartam, vag ynem tudom.

Na a lényeg, hogy amúgy is beszéltem apával, hogy lehet, hogy mégis inkább a talira megyek, majd Orsitól is függ :)

De én teljesen azt hittem, hogy szerdán lesz a tali, nem tom mért emlékeztem úgy, viszont a saját programot meg szerdára szerveztem, akkor mindkettő belefér!!! HURRÁ!

Bea!
Nagyon sajnálom én is a könyvesboltot, gondolom még nem álltál igazából alkaalmazásban, hgy bármivel is kárpótoljanak. Nekem is egyből a HM jutott eszembe, hogy esetleg ott futhatnál még egy kört.

Piros!
Ti sem unatkoztok :)
A cumielhagyáshoz gratulálok, a fognyűvőkhöz már kevésbé. Nekem ebben szerencsém volt, kb másfél hete nincs már esti elalvós szopi (már nem is aludt el igazán úgy) és nem kell neki helyette a síri csenden és a sötéten kívül semmi más :)

Na megyek ezer dolgom még.

kancellárka
 
 


ááá már megint én vagyok felül :evil:

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Köszi az együttérzéseket.
Ma már kissé derülátóbb vagyok,Évának köszönhetően,aki elmondta az öccsének,hogy hogy jártam és ő újra ajánlott nekem munkát /ezt az álláslehetőséget is visszamondtam a könyvesbolt miatt/

Éva!
Köszi a közreműködést.
Az az igazság,hogy nem akartam a visszamondott helyeken újra kopogtatni :oops: ,cikinek tartottam.
A H&M-et legfőképpen,mert oda már be is voltam jelentve, tuti szóba sem állnának velem,én sem tartanám magam megbízhatónak ezek után.
A C&A-nak írtam emailt,válaszoltak is,de most nincs felvétel náluk,de jelentkeznek majd ha lesz.
Az öcséddel ma találkoztam, meg is beszéltük,hogy megpróbáljuk az együttműködést,elvileg holnap újra beszélünk,ha addig nem jön a baba :wink:
Remélem mindketten jól járunk. Azt beszéltük,hogy találnom kellene egy félállást egyenlőre,aztán majd meglátjuk hogy alakul.

Piros!
Nagyon szeretnék menni Hozzátok,rajta vagyok a dolgon. Danit akarom megkérni,hogy vigye el Kyrát. Azért nem akarom,hogy hiányozzon,mert most októberben váltottunk és utólag csatlakozott be Kyra,nem is akarták már bevenni,nagyon kell neki bizonyítani.
Konfliktuskezelés??? :roll: :roll: Rám is rám férne. Szegény gyerekek isszák meg a levét a gondjaimnak. Szégyellem is magam miatta :oops: Kyrát is hallottam már a babáival kiabálni,az én szavaimat :oops:
Marcell meg egyszerűen visszakiabál nekem,és jön ütögetni.

Na ennyi volt,megint összevesztek :roll: mennem kell.

Bea
beátab
 
 

 
 

Bea
nagy franc az öcsém, nem is mondta, hogy felhívott téged :wink: Na de csak jöjjön ide hozzánk :evil:

Amúgy ne köszönd, az első kört majd te fizeted :lol: :lol:

Éva

bocsi, valahogy az utóbbi időben mindig csak pár sorra futja az időmből, pedig többieknek is szeretnék írni :( Na de lesz ez még így se!!
dórége
 
 


Sziasztok van olyan kis mama aki 2008 tavaszal fog szülni a győri kismamák közül?
Dr Schreiner Lászlóról tudna vki mondani v.mit?
Sokan bántják mert már nyugdíjas...de mivel hozzánk ő jár ki és anyukámat már többször műtötte fontolgatom hogy nála fogok szülni.Számomra nagyon szimpatikus :)
És másik kérdés hogy szabad e csatlakozni a topicba? :)
Lesz majd biztso pár hülye kérdésem :) pl hol van terhestorna meg ilyesmik :) de egyenlőre visszaolvasok mindent és feleslegesen nem kérdezősködöm :)
üdv :)
Vendég
 


Szia Lituka!
Látom bábolnai vagy? Nyugodtan csatlakozz hozzánk persze. Mostmár majd érted is izgulunk. Mikorra vagy kiírva?
Én Schreiner doktorról nem tudok különösebb véleményt mondani, mert apukám baráti körébe tartozik. Eddig kétszer voltam terhesség alatt különböző problémákkal kórházban a pathológián, kétszer kérte meg apukám, hogy jöjjön be, és nézzen meg, vagy tájékozódjon, hogy mi a helyzet, és egyszer sem tette meg, pedig dolgozott, bent volt, ott volt a folyosón. Szóval róla csak ennyit. Nem tudom mennyire szenilis, mert ugye nem fiatal a szentem, de gáz lenne, ha egyszercsak elfelejtené a szülésedet. Én tényleg nem akarom bántani, mert amúgy meg egy édes drága öregapó, de én nem szülnék nála. Ne haragudj, hogy így kimondtam a véleményem, csak azért mertem, mert tényleg ismerem őt.

Amúgy hol tartassz a terhességben, hogy viseled, első baba gondolom :)

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Bogi!

Igen Bábolnai vagyok de inkább a győri mint a komáromi kórház.
Köszönöm a véleményt semmi gond igazából sokan mondtak róla sok mindent..vagy rosszat vagy jót..köztes vélemény még nem volt :)
Igazából azért őt választottam mert mikor a sebészeten azon gondolkodtak mi bajom és leküldtek a nőgyógyi ambulanciára sem a Fülöp doktor sem a Háromszéki doki nem volt hajlandó megvizsgálni mert a sebészetről küldtek le mint ambuláns beteg...végül háromszéki doki sebtében megállapította tévesen hogy semmi bajom..
Papp Zsolt volt eddig a magándokim..de ő benne nem bízom meg és igazából vmiért nekem nem olyan szimpatikus...
Az öreggel pedig ugy vagyok hogy hosszu idő után ő volt az egyetlen orvos aki emberségesen bánt velem és éreztem a törödést..és tavaly anya műtétjéért nagyon hálás vagyok neki..mindent megtett és komplikációmentes volt a műtét pedig anyát nagyon veszélyes vérzéssel járó dologgal műteni.
És a hematológusom is jóbarátja és nekem fontos hogy ők ketten konzultáljanak az örökölt betegségem miatt.
Szóval egyenlőre maradok..de ugyis majd mindig irok és majd beszámolok :) de én bízom benne hogy nem fog elfelejteni :)
ja és 11 hetesek és 3 naposak vagyunk...irigyle mazokat a mamikat akik jó pár hetesen tudják meg h terhesek azok kevesebbet izgulnak..én már a 2. héttől izgultam hogy elérjünk már legalább idáig hogy a második trimeszterbe léphessünk :)
Nagyon szeretném ha kislányom lenne..de mindenki fiúnak tippeli :S
Persze fő hogy egészséges csöpi legyen :)
A kislányodnak Boldog Születésnapot ha jól látom ma van neki :)
Tényleg gyakorlott anyukaként nem tudnád nekem megmondani hogy a terhesség alatt szabad e kádfürdőt vennem?
amióta terhes vagyok csak zuhizni mertem..és mindig elfelejtem megkérdezni a dokit meg a védőnőt :S
Nagyon hiányzik már a relaxáló forró fürcsi :)

További szép napot...Üdv
Vendég
 


Szia Lituka!

Üdv a topikban, én Zsu vagyok, második gyermekemet várom december 27-re. Én a kisfiammal való terhességem alatt is fürödtem, és most is fürdök. Nem szabad nagyon forró vízben fürdeni, de nekem soha nem volt tőle bajom. Még szaunáztam is, akkor is és most is. (igaz csak rövid ideig) Ja, és amikor vajúdtam Krisztoferrel, természetesen akkor sem hagytam volna ki a fürdő jótékony hatását. És tényleg jó volt!

Orsi!
Utólag is boldog névnapot neked!

Niki!
Gratulálhatunk már a szülinaposnak? Ha igen, nagyon boldog 1. szülinapot Zalánnak!!!

Piros!
Akkor nálatok is helyzet van! lehet hogy Annának csak meg kell találnia az arany középutat abban, hogy azért felügyeljen is a tesóira, ha kell, de azért anyatigris ne legyen! Amikor mi kicsik voltunk, 2 nővérem van, (hugom akkor még nem volt) nálunk is ki volt osztva, hogy az idősebb nővérem vigyázzon ránk kicsikre. Csak nálunk fordítva sült el a dolog, mi tartottuk terror alatt őt! :oops: :) :evil:

Ági!
Köszi a hozzászólásod gyereknevelés témában, remélem találkozunk Piroséknál !

(Kannás) Eszter!
Nem jössz talira kedden? Még a végén megszülsz, aztán nem is találkoztunk a 9 hónap alatt!!

Puszi csajok, írjatok sokat! Jó éjszakát!

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Lituka!
:) Köszi! Katicának júliusban volt szülinapja, csak valamiért nem ugrik a vonalzónk :)
Fürödni lehet terhesség alatt, ahogy Zsu írta nem forró vízben, hanem jó testmeleg, vagy annál picikét melegebb vízben.
Majd úgyis olvasod a dolgokat, meg mondják is, hogy a végén, amikor már összehúzódások vannak, akkor kell vigyázni kicsit a fürdővel, vagy ha pl. elfolyik a magzatvíz, akkor már nem szabad ülőfürdőt venni, csak zuhanyozni a fertőzé miatt. Ilyenkor zárt méhszájnál, és rendben folyó terhességnél szabad.

Megértem a döntésed, mondom én is szeretem a kisöreget, és ha bízol benne, szerintem az a legfontosabb. Azért maximum annyit tanácsolok, hogy fogadj mindenképp szülésznőt, úgyis ő tud segíteni a legtöbbet. Nekem ugyan mindegyik császáros lett, és a doki itt tényleg fontos, mert ő játsza a főszerepet a dologban, de az alegfőbb, hogy bízz benne!
Úgyhogy hajrá előre :)
Szóval a 12. hétben vagy? Az már jó. És hogyhogy olyan nagyon hamar megtudtad? Lombik bébi talán? Akkor gondolom végig megy az izgalom és az aggódás, mint az elsőknél általában :) Hihi.
Így visszaemlékezve én egy ideggörcs voltam az elsőnél, a másodiknál meg észre sem vettem, hogy terhes vagyok.

Zsu, kis terrorista :)!
Nagyon kíváncsi vagyok mekkorát nőttél a cirkusz óta :)
Kedden megsasollak.

Orsi!
Igen igen, boldog névnapot. Az sms-emet megkaptad?

Eszti! Gyertek Ti is Kannával.


Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szép jó napot mindenkinek !

Bogi: mindig rendes volt a menstruációm majd félév után abbahagytam a hüvelygyűrű használatát majd ezután hálistennek középidőben szépen teherbe is estem.:)
igy mire megkelett volna jönnie ugy a dokik már 2 hetesnek számolják a babót.
Nekem 10 napon áttartó a fogamzástól számítva alhasi görcsöm volt ugy h majdnem lekapartam a falat és semmilyen görcsoldó nem segített..igy először vírusra gondoltak majd felfázásra majd vakbélre és benn is kellett maradnom egy napra hátha az de nem az volt.Akkor már felmerítették a terheség gondolatát..csak még egy hetet vártak a teszttel aztán ki is derült h terhes vagyok...én ennyire megéreztem ahogy a csöpp ebihalacska megindult és elérte a méhet :) azóta sem görcsöltem egy percet sem.
de akkor 10 napig elmondhatatlan fájdalmaim voltak amit az orvosok nem nagyon hittek el h nincs szervi baj és gyulladás én mégis szenvedek :S

A fürdőzéssel kapcsolatos tanácsokat köszönöm Mindenkinek:) tegnap már ki is próbáltam ISTENI volt :)

Holnap pedig megyek a dokihoz vizsgálatra mert multhéten elmaradt mert ünnep volt :) rá egy hétre pedig alig várom h azt mondják az ultrahangon h minden rendben :)

További szép napot Nektek :)
Vendég
 


Sziasztok Jányok!

Lituka
üdv közöttünk :D Ez egy jó kis csapat, kisebb-nagyobb babákkal és pocaklakókkal. Úgyhogy csak nyugodtan írjad a kérdéseidet, biztosan több választ is fogsz rá kapni, és biztosan segíteni is fogunk tudni :D :D Dokiügyben szerintem a saját szimpátiád már eldöntötte a kérdést, úgyhogy az orvosod már adott, viszont lehet hogy Bogi ajánlatát érdemes megfogadnod szülésznő ügyben. A teljes vajúdást úgyis ő fogja felügyelni, ő lesz veled és melletted, a dokid bármennyire is magándoki, nem fog órákat ott ülni. Övé az utolsó kb 1 óra (ha minden jól megy :) ) A győri kórházban tüneményes bábák vannak, tudunk többet ajánlani, szólj ha kell. Pocaknövesztéshez kitartás, és írj minél többet.
Ja, az én gyerekeim Dóra, Réka, Gergő, ez utóbbi másfél éves tüneménnyel vagyok itthon gyeden, de sajnos már csak márc. 1-ig.

Piros
most én estem abba a csapdába internet tekintetébe, mint a múltkor ti, csak mi egyszerűen átrakodtuk a gépet a lakás egy másik helyiségébe. Fene gondolta volna, hogy ilyenkor a telefonnak és a gépnek is külön szűrő kell :roll: Harmadik nap is telt már, mire rájöttem. Hiába, a suliban már ott kezdődtek a problémáim számtechből, hogy nem igazán tudtam eldönteni, még a hardver, vagy már a szoftver elemeit tanuljuk :oops: De mint a jelen mutatja, műszakiként csak megoldottam :twisted:
Még nincs baba, remélem kedd esténél előbb nem akar jönni :lol: Addig neked is kitartás, látom zajlódsz gyermekileg :lol:

Niki
Zalánnak nagyon boldog szülinapot! A túrható torta így már érthető, én azt hittem amúgy, hogy valami echte túrótorta, csak elíródott :oops: Én is ezt a fajta sütit szoktam "sütni" itthon, és mindig nagy sikere van.
Ja, ha programozóként valóban érthető a vállalkozási profilod :lol:

Zsu
kitartás nevelésügyben, nálad valóban egyik kicsi, másik pici eset fog fennállni rövidesen. Én ezt soha nem próbáltam, bevallom minden tiszteletem az ilyen több-kis-babás anyukáké, nekem a 7 év különbség is elég volt. Dóra nagylányom mondta amúgy Gergő születése után - esetlegesen szó volt még negyedik babáról -, hogy ok, de a terhességet hagyjam ki, mert nehéz volt engem elviselni :lol: :lol:
Ezzel csak azt akarom mondani, hasonló gondjaim nekem is voltak türelem ügyében, én is kiabáltam velük, ha fenékrecsapás volt, utólag nekem fájt valószínüleg a legjobban, és nagyon szényelltem magam miatta. Ez persze nem zárta ki a következő ugyanilyen kiakadásomat. Nem hiszem mégsem, hogy bármelyikünk is emiatt rossz anya lenne. Az dobja ránk az első követ akinél nem szakad el néha vagy gyakran a cérna. Szerintem mindegyikünk imádja összes csemetéjét minden rosszaságával együtt, és mindegyikünk rácsapott már hisztiző utódja fenekére. És ettől még mindegyikünk jó anya!! Nincs igazam lányok?

Na puszi mindenkinek, megyek Gergőzni. Apuci besokallt. Amúgy az apáknak is vannak ilyen frusztráló gondolataik gyereknevelés terén, vagy csak mi szenvedünk tőle??

dugultam

Éva
dórége
 
 


Sziasztok!

Lituka!
Üdvözöllek közöttünk! Én Klári vagyok, kisfiam Benjámin 3 éves, most kezdte az ovit. Abdán lakunk.

Piros!
Készülünk a talira, talán nem jön közbe semmi, és remélem még odatalálunk. :) Igaz azt nem tudom, hogy Ti pontosan hol is laktok, majd kérek egy kis felvilágosítást!

Az én legújabb híreim az óvodával kapcsolatban:
Benire panasz volt, azt mondták rosszalkodik napközben, bizony rá kell szólni, holott igaz már nem rendszeresen, de még mindíg előfordul, hogy hisztizve hagyom ott reggel.
Egy kicsit a szívemre is vettem, azt hiszem ezután jobban oda kell rá figyelnem!!
Aztán tegnap nekem is feltűnt, egész nap itt volt az unokatesó, Beni szörnyű rossz volt. Annyira produkálni akarta magát, hogy már túlzásba vitte a dolgot! Nem győztem leállítani.
Szerintem az oviban is valami hasonló lehet a helyzet, csak én nem gondoltam, hogy akkor is tud ennyire "felszabadult" lenni, amikor nem vagyunk mellette!
Ma egyedül van, és olyan szépen eljátszik, semmi gond nem volt vele.
-Van valakinek hasonló tapasztalata? Mit lehet ilyen esetben tenni?

Orsi!
Boldog névnapot így utólag!

Üdv: Klári és Beni

Kép
anyacuka
 
 


Sziasztok csajok!

Semmi jó hírem nincs.Ebben a hónapban sem jött össze.

Piros, kösz a meghívást, de én ezt most kihagynám, ne haragudj!Majd a mamásra mennék inkább...

Bea, sajnálom, hogy nem jött össze a könyvesbolt!De ügyes vagy Te, bízzál Magadban, látod, már lett is más lehetőség!

Voltam Pesten dokinál az inzulinrezisztenciával kapcsolatban.Azt mondta, a betegségemtől is lehetett a vetélés.(Sőt, egy lánynak azt mondták, ne is próbálkozzon, mert úgysem marad meg.Előbb kezelni kell.)
Kellene gyógyszert szedni rá, de terhesen nem lehet, mert új gyógyszer, és még nincs elég tapasztalat.Úgyhogy nem tudom, mi lesz velem.Kiábrándító helyzet.
Most megyek majd egy dietetikus szakemberhez.

Lituka, én csak néha nézek be ide a csajokhoz.Áprilisban volt egy vetélésem 8 hetesen, és azóta nem jön össze a baba.
Neked minden jót kívánok!

Ha mégis sikerül bebabásodnom, majd megírom ám!

Mindenkinek puszi, bocs, hogy nem írok Mindenkinek, de most nagyon magam alatt vagyok.

Luca
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönjük a köszöntéseket!

A tegnapi nap egész jól sikerült. Zalán először kicsit nyűgi volt a tömegtől, meg attól, hogy bár mondtuk senki ne jöjjön korán, hogy legalább délelőtt aludjon, anymék mégis beestek és felébredt. De aztán előkerültek az ajándékok és már semmi baj nem volt
Egész délután majdhogynem zabált meg is látszott a pocakján

Anyósom kitett magáért jó és rossz értelemben is, sütött egy 3 emeletes tortát, viszont nem volt hajlandó eljönni, mire meg érteküldtünk mégis egy autót, addigra meg elindult. (Mindig ezt csinálja)

Képek épp feltöltés alatt...

kancellárka
 
 


Ja a túrható torta!
NEm sikerült kiborítani a "formából" mert ez az idétlen babapuding ahelyett, hogy megsűrűsödött volna, inkább folyósabb lett, de a Zalánnak így is ízlett :)

Kép
Kép Kép

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a névnapi jókivánságokat.

Bogi
Nem kaptam meg az sms-t. :(

Niki
Boldog szülinapot Zalánnak!!! Milyen gyorsan eltelt ez az év!!

Lituka
Üdv köztünk. Nekem egy 2 éves Zselyke nevű leánygyermekem van. A terhességem elején nekem is fiút jósoltak, igy még nálad is bármi lehet.

A holnapi talira még nem tudom, hogy megyünk-e. Zsezse megint köhög, és folyik az orra, nem fertőző, de nem biztos, hogy örülnétek nekünk igy.
Nálunk is megy a hiszti, rosszalkodás stb. Néha csak állok és nézek bambán, hogy hova lett az én kedves okos kislányom. Ráadásul megint verekedik. :cry:
Azért vannak jó pillanatai is, főleg ha nem vagyunk itthon, igy a múlt héten megpróbáltunk minnél kevesebb időt itthon tőlteni. :)
Sajnos még nem sikerült a tökéletes napirendet megalkotnom, hogy mindenre jusson idő a munka után. :cry: Főleg, hogy Zsezse éjszakánként felkell és engem is kellt. Igy egyenlőre kipihenni próbálom magam.
Azért próbálok majd gyakrabban jönni.

Bocs, hogy nem szóltam mindenkihez, de a kisgyerek már szétpakolta a lakást.

Szép napot mindenkinek!!!

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Sziasztok!
Mivel babát tervezünk, ezért rég óta kerestem otthoni munkát, amit a kicsi mellett is tudok csinálni. Találtam egy otthoni internetes munkát.
Ha valakit érdekel, az küldjön e-mailt az alábbi címre, és küldök neki tájékoztatót:
uvme.mn@gmail.com
(freemail-es emberkék nem tudják megnyitni a válaszomat)
uvme
 
 


Luca
nagyon szomorú és letört vagy az írásod alapján. Az a baj, hogy még csak segíteni sem tudok igazán, de tudd, hogy együttérzek veled babaügyben. Lehet, hogy egy kis kimozdulás a mindennapokból mégiscsak segítene valamit - értem ezalatt a babatalit, bár az is igaz, hogy ugyanolyan eséllyel rosszabb is lehet tőle a hangulatod. Ezt neked kell eldöntened, de én személy szerint nagyon örülnék, ha a "jól sikerült" dokiajánlásom után megismerhetnélek téged személyesen is.

Pusz
Éva
dórége
 
 


Sziasztok!

Piros!
Megyünk délután Hozzátok. Kyra végül úgy döntött kihagyja a táncot,inkább jön a talira.
Tegnap találkoztunk Esztiékkel,ha minden igaz ők is jönnek,átmegyek értük Szemerére. Jó nagy már a pocokja. És Anna is hatalmasat nőtt.

Brigi!
Nagyon sajnálom......
És azt is hogy nem jössz,pedig szerintem a sok "rosszcsont" lurkó biztos jobb kedvre derítene. Piroséknál mindig nagyon jó szokott lenni a hangulat, jó nagy a tér nincs gond a gyerekekkel,tudunk mi anyukák is beszélgetni. Igazából Veled is nagyon szeretnék,mert a múltkor alig váltottunk pár szót.

Ági!
Olvasom,hogy férjed is szenved a munkahely kereséssel. Hát neki sincs könnyű helyzete.
Örülök,hogy Anna élvezi az óvit. Biztos eljön majd az az idő is amikor ott akar aludni.És valjuk be azért Neked is könyebb lenne,jutna több időd a dolgaidra.
Remélem talizunk Veletek is délután.

Niki!
Utólag boldog szülinapot Zalánnak. Szép volt a torta. Anyósod miért nem akart elmenni az unokája szülinapjára?

Lituka!
Üdv.közöttünk.
A dokidról inkább nem mondok véleményt.....
Nekem 3 gyerkőcöm van:Dani,Kyra,Marcell.
Megértem aggodalmadat. A terhesség legrosszabb időszakán már túlvagy,innentől könnyebb.

Klári!
Meglepve olvastam,hogy rosszalkodik Beni az óviban. Nem is gondolnám róla,olyan nyugis kissrác. Szerintem még szoknia kell a közösséget,az ottani rendet,szokásokat. Utána nem lesz gond,ne aggódj!

Orsi!
Zselykének jobbulást,de ha nincs nagyobb baja szerintem gyertek délután.
Mi is voltunk tegnap Marcellel dokinál,mert hányt vasárnap,és féltem nehogy valami vírus legyen,de nincs semmi baja,vagyis nem az amit gondoltam. Be van gyulladva a füle,sajnos a hajmosás nálunk elég nehézkes és valószínű belement a fülébe a víz és nem folyt ki.Ez okozhatta a gyulladást. Érdekes módon nem fájdította.
Szétpakolás nálunk is megy ezerrel. Most is mindenhol építőkocka van,mert játszani csak úgy lehet ha mindent szétterítünk :roll:

Samu Eszter!
Nagyon eltüntél. Hogy vagytok???

A délutáni viszontlátásra!

Bea
beátab
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Csak egy gyors bekukk, mert vár rám némi sertés, hogy ebéddé váljon, és még valami nasit is készíteni akarok délutánra.

Szóval: Piros, ha nem gond, én viszem a nagylányt is talira! Addig sem fiúzik... :wink: Remélem odaérünk 4 környékén, mert össze vissza alszunk.

Puszi mindenkinek:

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Szia Mindenkinek!

Jányok!Végre-végre ide tudok csüccsenni kicsit.Meg se próbálok visszaolvasni:ügyik vagytok,sokat beszélgettetek... :lol: Azért annyit kisilabizáltam,hogy ma lenne tali Pirosnál,ahova pechemre megint nem tudok elmenni.Mimikémet ma viszem 13 órára két hós oltásra,és azt hiszem,a fülcijét is ma lövetem ki.Szóval van program bőven.
Kicsit szégyellem,hogy nem tudok rólatok semmit,én pedig amikor bejelentkezem végre,ontom a saját sztorikat,de a babócák mellett időről időre elkap valamilyen szenvedély.Például utóbb elkezdtem horgolni.Csoda remek időtöltés!Épp egy bébitakarót kreálok.Mimi a mellkasomon,Marcus mellettem az ágyon olvasgatva,autózva kedvemre hurkolgathatok.És közben hangoskönyveket hallgatunk,és esténként valódi könyveket is a kezembe foghatok-végre!Marcu életében először végighallgatott egy mesét úgy,hogy ő lapozott a könyvben.Michael Ende Álomfaló csodamanóját.Kölcsönzött könyv,mert Marcut beirattam a Városi Kt-ba.
Marci határozottan jó testvér.Puszilgatja,ölelgeti,karjában akarja tartani Mimit,épp csak amikor hugiját szopiztatom türelmetlen kicsit:ő is szopizna.Amúgy egyértelműen belépett a dackorba,ami végtelen megértést kíván tőlünk,de leszámítva néhány "hurrikán" napot ezzel nincs semmi gond.Mindig elterelhető a figyelme-főleg az segít,ha anyusomnak kuktáskodhat a konyhában,vagy nekem segíthet a takarításban-illetve magában tombol:hajigálja a játéktartó vödreit,vagy észvesztve rohangál a lakásban sikítozva... :P Néha pelusozás közben rugdal és fejébe vette,hogy a harapdálás is jó móka,de arról sikerült leszoktatnom.Lehet hatni a lelkére azzal,hogy amit csinál az fáj.És egyre többet csacsog.Már nem elégszik meg azzal,hogy mutogasson,bár tudná mondani is.Valószínüleg a közös éneklések,verselések,és a baba-foglalkozások oldották meg a nyelvét.Van egy rövid történetem róla:
Lévén Suttogó titkai olvasó,és ésszerű tanácsokat megfogadó anyuka,igyekszem a leghétköznapibb dolgokat is a "rutin és rituálé" elve szerint intézni,így megvan a felkelés,az étkezés,az öltözés,és még sokminden megszokott menete életünkben.De a lényeg e pillanatban a pelenkacsere.(!)Az öltöztetőre ültetés és "feküdj hanyatt csillagom" waterloo-i küzdelmeket lepipáló,emlékezetes perceit többnyire már nyugodt kibugyolálás,viccesen fintorgó törölgetés,és a bilizés vitathatatlan előnyeit megcsillogtató kiselőadás követi,míg végül következik a popsikrémezés,és a tiszta pelus felhelyezése.Marcu a pelenkacsere közben rendszerint játékosan szólongat,hol kérdőn,hol incselkedőn,mire én rövid mondatokba foglalom neki,épp mit csinálok.Tegnap este ugyanígy zajlott minden:kisebb közelharc,aztán fintorgások,és az elmaradhatatla "anya-anya":
"Anya."-kezdi-"Most leveszem a büdi peludat."
"Anya!"-dörrent rám egy erőteljesebb mozdulat miatt-"Éppen kakátlanítlak kicsim,amit nem kéne,ha szépen szólnál,hogy wc-zned kell."
"Anyu,anyu."-dalolja szerelmesen-"Most kinyitom a popsikrémes tubust."
"Anya?"-kérdi rámpillantva-"Most jól bekenlek,hogy ne legyen bibis a popód."
"...FINCSIIIII!...."-vágja rá. :D:D:D

Anyukámnak köszönhetően gyorsan és maradéktalanul el tudok itthon mindent végezni,illetve a vasalás még várat magára,de nem is szeretek vasalni,így azt csak én halogatom.Ha nem pakolnék el,hegyekben állna a vasalatlan tisztaruha. :P :D

Mimi csodajó kislány.Még hasfájós se lenne igazán,ha le tudnék mondani a hagymafélékről,a paprikáról,paprikás ételekről,a gombáról,hüvelyesekről,káposztalékről,salátákról,grépfruitról-tehát pörkölt,rakottas,ragu,saláták,és még egy halom étel kizárva...akkor mit egyek??? :D .Igencsak tönkrevághatták a bélflóráját a kórházi antibiotikum kúrával (tudjátok,spontám burokrepedésem volt,az után elkerülhetetlen).Infacollal könnyítem neki a pociját,és szoptatós teával.Ez a kettő együtt rendkívül jó hatással van rá,mert miután kikakilja magát,átalussza az éjszakát.
Múlt héten elkezdett gügyögni,hangicsálni.Egy tünemény!A csillárt derűsen szemlélve,gurgulázik és mosolyog :!: Mosolyog a grimaszolásainkra,és a sólámpára... :lol:

Na,ennyit engedtek a facsemetéim.Még néhány fotó,és elköszönök ismét egy kis időre.Ha készen lesz valami horgolt,arról is teszek fel képet.

Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Gyertek, gyertek, minél többen!

Zsu! Persze, hogy jöhet a nagylány! Annám kimondottan örülni fog neki.

Bea! Ez nagyon jól esett Kyrától! Adj neki egy puszit helyettem, hátha tőlem nem fogadja el. Sára is kipipálva :-) De jó, hoyg pocakost is hozol :-)

Dávidnak meg ott az összes többi lány és fiú!

Anyacuka! Remélem megkaptad a privit a címmel és idetaláltok.

Már nagyon várlak titeket!

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Nemrég hívott Orsi, Zelyke eléggé köhög, nem akarja társaságba vinni, nem tudja, hogy fertőző-e. Ugyhogy nem mennek.

Így valószínű mi sem, mert férj meg nem visz el, egész nap jött ment. :evil:

Jó mulatást nektek. Üdv

kancellárka
 
 


Szia Piros!
Úg y tervezzük, hogy mi is megyünk hozzátok. A pici felébred, akkor tudunk készülödni. Anna nem is aludt el, hogy induljunk már hozzátok.
A többit majd személyesen.
Üdv. Ági
nicsi1
 
 


Köszi Lányok a bemutatkozásokat és az üdvözleteket.

Holnap megyünk 12 heti Uhra....szórítsatok...

Most nem is tudok mást irni..várakozom..reggel 7re ott kell lennünk mert a doki bácsi felszól hogy hívjanak be mert elpanaszoltam neki hogy sajnos legutobb amikor éppen azon izgultam h tényleg terhes vagyok e és jó helyen van e a baba...8 kismamát hivtak be előttem egy másik 5 hónapos terhes mami előtt 6ot...már sírtam kínomban hogy 2 órája ott ültem és akkor nagy nehezen beinvitáltak majd a korom miatt azt gondolták 21 évesen tuti elvetetem..szörnyű volt...nincsenek jó emlékeim...

De lényeg hogy holnap lássam végre hogy minden rendben odabenn...

Jó éjt mindenkinek.

Luca..érted drukkolok...remélem minél elöbb szuper Anyukája leszel egy kis csemetének.
Vendég
 


Sziasztok!
Tudja valaki,hogy miért akkor száll el az irományom ha több oldalnyit írtam???? :twisted:
Mert most ez történt.Sajnálom,hogy lemaradtam a találkozóról,de mejd bepotolom,a gyerekeim nem tudják kivárni,hogy mégegyszer lepötyögjem a mondandóümat így csak ennyi.Puszi mindenkinek.

seszter
samu eszter
 
 


Sziasztok Csajok!

Hát ez nagyon jó volt! Tipikus babatali, sok-sok elkezdett, de félbeszakadt beszélgetéssel és magas háttérzajjal a sikítozva rohangáló gyerekek miatt. Folyamatos kóstolgatása a jobbnál jobb finomságoknak, jókedv és mulatság. Nekem tetszett!

Nem tudom pl. Éva mennyit tudtál felfogni a dologból, de legalább már lesznek arcok is a nevekhez.
Sajnálom, hoyg nem tudtam kiadósabban beszélgetni szinte senkivel, de legalább lesz honnan folytatni. Lehet, hogy tényleg kéne egy csak mamás tali is :wink:

Ja, egy pár sárga kacsapapucs keresi gazdáját és Beához "muszáj" beugranom az edényével valamikor .

Mindenkinek jó éjszakát!

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Piros!
Kacsapapucs Ágiéké, legalábbis Nori lábán láttam :)

Bea!
Kész a DVD, ha nyugit akarsz, gyere érte :)

Lányok!
Nagyon jó volt a tali, jó volt látni mindenkit! Jó sokan összejöttünk azért megint. Na meg persze majd kérhetem el a recepteket mindenkitől.

Eszter!
Az irományok már csak ilyenek. Ez ellen úgy lehet tenni, ha Wordben megírod, és bemásolod ide.

Na megyek mert Katica épp eladja itt nekem a házat!

Puszika

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Mindenkinek!

Piros, újólag köszönöm neked a meghívást a babatalira!
Teljesen jól éreztük magunkat Gergővel, miután hazajöttünk még több mint fél órát rohangált föl-alá a lakásban sikítozva és nevetve, "baba-baba" és "cajszik" kiabálással. Ma reggel is megbeszéltük, hogy jól érezte magát a babákkal és a nénikkel (ez utóbbit ő hangsúlyozta ki), és "szejetem" ott lenni.
Azt sajnálom, hogy veletek "nénik"-kel viszont én nem igazán tudtam beszélgetni az utána való futkosás miatt. De lesz ez még így se! Remélem legközelebb pár percnél többet fogok tudni majd a beszélgetésekbe becsatlakozni, mert ennyivel sajnos nem igazán domborodott ki megnyerő-jópofa-vicces énem :lol: :wink: :oops:

Annak valóban örülök, hogy már többőtöket megismertelek arcról is. Ti nagyon közvetlen lányok vagytok, és jó volt köztetek lenni.

Puszi mindenkinek
Éva

ui.: Piros a házatok egyszerűen gyönyörű!
dórége
 
 


Sziasztok!

Piros!
Mégegyszer nagyon szépen köszönjük a vendéglátást! Annak ellenére, hogy Beni egy kicsit nehezen oldódott fel azért nagyon jól éreztük magunkat!
Lassan én is egyre több emberkét megismerek személyesen... :)

Ági!
Örülök, hogy veled is tudtunk egy kicsit beszélgetni!
Képzeld! Nem tudom, hogy hívják a párod, de nem is ez a lényeg, csak van egy kis sztorim. Ahogy kijöttünk az ajtón, Beni azt mondta: "A Csabi bácsi is ott volt, aki nem jól beszél!" :P :D

Éva!
Sajnálom, hogy nem nagyon beszélgettünk (mint kiderült Te figyelmesebb vagy!), én nem tudtalak így hirtelen beazonosítani, csak a nevedre emlékeztem...
Egyébként Gergő nagyon tündéri kisfiú, gyönyörű a göndör fürtjeivel! Beninek is ilyen göndör haja volt, másfél éves koráig le sem vágattam neki, úgy sajnáltam! Majd mindjárt mutatok is egy képet róla.
Az az igazság, sajnos ritkán jutunk el a talikra, így még a régiek közül is vannak többen, akiket nem ismerek!
Pl. jó lett volna Orsiékat is megismerni, sajnálom, hogy nem tudtak eljönni!

Orsi! Zselykének mielőbbi gyógyulást kívánunk!!!

Kép

Bogi!
Az enyém egyszerű, csak keksz meg puding! :D
De mondtad, hogy a kenyérsütőddel csak dagasztani szoktál, Így tudok ajánlani neked egy nagyon finom kifli receptet, ha érdekel!
Mindjárt meg is mutatom: Kép
Egyébként miért nem szoktál kenyeret sütni?
Mondjuk az elején én is megjártam a sok kísérletezéssel, mert nem mindíg sikerült. Így most már csak egy félét sütök, nem variálok. Még így is előfordul néha, hogy másfajta lisztet, vagy másfajta élesztőt veszek és akkor nem jön fel olyan szépen!

Bea!
Örülök, hogy veletek is találkozhattunk, amikor megyünk a Tescoba mindíg ránézek az üres üzletre!! :lol:

Zsu!
Neked már nem sok van hátra, nagyon sok kitartást kívánok az elkövetkezendő pár héthez!! Ilyenkor már nem lehet túl könnyű!
Helyes a "nagylányod" is! De Ő nem nálatok lakik, ugye?
Vagy igen?


Na most kitettem magamért, egy darabig ne várjatok! :D :D
Csak viccelek ám! Ha éppen nem is írok, olvasgatni azért mindíg szoktam...
Puszi mindenkinek!
Klári & Beni

Kép
anyacuka
 
 


Sziasztok!

Megvolt a 12. heti uhnk..de mehetünk jövöhéten újra mert a szűrést nem tudták megcsinálni mivel piciny 48 mm és legalább 5 cmnek kell lennie hogy letudják mérni a redőt stb....
De azért óriási öröm volt látni mégha hamar ki is tessékeltek minket :)
Mindenesetre megkönnyebbültem egy picit hogy láthattam...:)

Szép napot mindenkinek.
Vendég
 


Szia Mindenkinek!

Zazinak nagyon boldog szülinapot!
Kép

Piros Kedves!A távolmaradottak kedvéért egy kicsit bővebben is írhatnál a taliról,habár az én szívem már így is eléggé facsarodik.Talán a következőre már el tudunk menni,s akkor már mindkét babával.Bizonyára jóízűen elbeszélgettünk volna.Hiába a szoros napirend,és a kellemes hobbi,azért jólesne már csevegni az ismerősökkel... ;)
Fontolgatom,hogy kiügyeskedek egy talit hozzánk,csak még a berendezésen kelle egy kicsit változtatnomés a kutyákon kell túladnom.
Diétázol még?Már biztos nádszál karcsú vagy.Én még gondolni se merek a 90 napos diétára,helyesebben,már a gondolata is elborzaszt:nagyon gyenge vagyok,semmi akaratom,tehát maradok még kipárnázott,legalábbis télire...
:oops: :P :lol:

Lituka!Én is szívből köszöntelek körünkben,habár olyan ritkán jelentkezem be,mint a fehér holló,így nem igazán alakulhat ki "kerek" kép rólam,bár ahogy fentebb említettem,elég kerek vagyok...HIHIHIHI!
CSak suttogva,de gratulálok pocaklakódhoz!Csoda remek érzés az összes aggódásával együtt is.Ne izgulj,tutira rendben vannak azok a redők.Babamozi bónusz a következő alkalom.Élvezd ki minden pillanatát.

Zsu!Remélem,kicsattanó formában vagytok így közel a célhoz.Csoda csini lehetsz már.Sokat gondolok Rátok.Krisztofer mit szól a kistesóhoz?Még mindig olyan édes,morzsolgatnivaló husifalat?Marcimmal mindig jól elvoltak.
Mikor iratod be oviba?Én azt hiszem,a Mimire való tekintettel Marcut csak egy évvel később fogom,így 7 évesen lesz iskolás.
Kitartást a szülésig,és kívánom,hogy legyen problémamentes és boldog minden pillanata,amikor picúrkád előbújik!

Hűűű,Anyacuka!Csodajól mutat az a házilag készített sajtos stangli.Megadnád a receptjét?A felhasznált alapanyagok márkájával együrt,mert fejembe vettem,hogy mi is itton fogjuk előállítani a napi adag péksütit,habár én sütőben,nem kenyérsütőben sütném.Úgy is lehet?Sehol ne találtam eddig épkézláb receptet.Jó lett volna tegnap Veled is dumcsizni kicsit.

Bea!Még mindig nem volt időm visszaolvasni,így nem tudom,hogy áll a munkakeresés.Szorítok,hogy a legjobban alakuljanak a dolgok.Ma voltunk a Tescoban,és nagyon roszz volt az üres üzlethelyre pillantani.De talán valahol máshol még sort keríthetünk egy gyors vásárlásos-"szóváltá"-ra.
Marcid még mindig olyan csintalan?Emlékszem,hogy le tudott fárasztani a lemeríthetetlen elemeivel...Mindenre felmászott.Már biztos sokat csacsog.Hogy viseli a bölcsit?

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Bogi!Mielőtt még taplónak tűnnék:jelentem mindenki csodájára járt az Emmás bodynak-hálásan köszönöm e tünemény ajándékot-,s habár még nagy az én gyöngyömre,már rápróbáltam,mert épp illik egy cukor kis rugihoz.Sajna nincs lefotózva,de amint úgy alakul felrakok egy képet Mimiről e jeles ruciban,mindannyiunk örömére.
Hogy vagytok általában?Még mindig olyan dögös a frizud?Tudom,hogy számtalanszor írtam már,hogy szeretném levágatni sörényem,mégsem volt merszem hozzá.De azt hiszem,én is elszántam magam végre.Igaz,hogy előreláthatólag erősen szorongatni fogom Gábim kezét,míg csattog az olló,de ha eltaláják a frizum,tutira kárpótol a megpróbáltatásért.Ha valami oknál fogva rémes "parókát" kapok,előbb-utóbb úgy is megnő.Nem igaz?(Addig pedig nem mutatkozom... :lol: )

Orsi!Zsezsének mielőbbi jobbulást!
Gondolom bölcsis,csak most otthon vagy vele.Munkába álltál már,vagy még keresgélsz?
Mi idén eddig még megúsztuk a náthát.Remélem,az egész őszi-téli hónapokat átvészeljük kisebb kimerülésekkel.Marcu a halolaj mellett Cebion plusz szirupot is kap,felváltva D-vitaminnal,és szerencsére visszaszokott az almára.Néha még kap üveges bébiételt: nyúlhúsost,bárányhúsost,cukkinist,brokkolist,halas-joghurtost.Így talán elég változatos az étrendje ahhoz,hogy erős maradjon az immunrendszere.
Orsi-Bogi-Zsu-Bea-Erzsi-Seszti,és mindenki akinél épp aktuális vagy közeli élmény az oltás és az altatás!Fontolgatjuk,hogy Marcit beoltatjuk pneumo ellen.Ti beadatjátok a nem kötelező oltásokat is?
És még egy kérdés:szokott kispockotok nappal aludni?Marci egy ideje épp úgy bojkottálja legtöbbször,mint a wc-be vagy bilibe ürítést.Ma se tudtam elaltatni.Mindent kitalál,csak hogy ébren maradhasson,tehát nem eröltetem.épp csak annyira karikásak a szemei,és estére annyira kuka bír lenni,hogy szeretném,ha legalább egy órát szunyókálna ebéd után.A leredőnyözés,teljes csend,andalító zümmögés,összebújás,magára hagyás sem segít.Csak amikor nagyon korán kel,alszik egy kicsit,ha ottmaradok vele.nyílván köze van a kistestvér érkezéséhez.Kíváncsi vagyok a tapasztalaitokra,véleményetekre.

Erzsi!Biztos láttad,hogy visszaigazoltalak iwiw-n.Köszi,hogy felvettél ismerősnek.Nagyon jólesett.
Azt találtam ki,hogy a párom elviszem a kávézótokba a szülinapján.Decemberben lesz 30 éves.A munkahelyén szokott rá ez élénkítő nedűre,de mindig leszidom,ha sokat kortyolgat,mert eléggé féltem.De megfogadtam,hogy nem anyáskodom fölötte többet,és ezt a közös kávézással szeretném megpecsételni,előbb-utóbb nekem is benő a fejem lágya,és egy kávézós napot talán Mimikém is megbocsát.
Gyönyörű nagyok már a gyermekeid.És istenem,az a kis csöpp babóca,akit megfogni se mertem az egyik talin,már áll!!!Büszke lehetsz rá.

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Éva!Örültem volna,ha tegnap össze tudunk ismerkedni.mindig remek érzéssel tölt el,ha új ismerősöket szerzek,habár Te nem is vagy annyira idegen. ;) Szerencsésebb úgy társalogni,ha arc is társul a szöveghez.Talán legközelebb.Ha csak a mamik jönnek össze legközelebb,akárhogy is,de elmegyek egy kis csevejre.
Ha Emmám helyett újra kisfiam születik a gergő nevet kapja... :)

Seszti!Immár harmadik hete,hogy nem tudunk menni,vagy nincs hinta-palinta foglalkozás,pedig remek volt Veletek lenni kicsit.Annipannid tünemény.Nemsokára két lánykád lesz!Két nyuszifüles tünemény. :lol:
Hogy vagy különben?Bírod még a házon kívüli programokat?Keddenként eljártok a GyH-s baba-mama klubba is?Mert ha így folytatódik,a csütörtöki foglalkozásokból nem lesz semmi,s mi is keddenként fogunk kortárs közösségbe járni.ott aztán amennyire lehet bepótolhatjuk a kieső fórumozó beszélgetéseket.
Sikerült már halolajat venned?Képzeld,hogy jártam:avásárcsarnok melletti gyógynövényeshez járok Tempoval vásárolni.Ezzel eddig nem is volt baj,de nemrég,küldött az egpénztár egy levelet,hogy a megvett termékek árát haladéktalanul fizessem be.Csekk is volt,Gáborom is háborgott,s mert nem kis összegről volt szó,( három vásárlás összege szerepelt a csekken),elrohantam az említett boltba.Elég ferdén nézett rám a tulaj:haragudott,mert nem mentem be,csak az ajtóból kérdezgettem (Marcut nem akartam kivakarni a bringa gyereküléséből)-miként lehet,hogy visszaküldték a vásárlás számláját a Temposok,hiszen szerződésben áll velük,biztos hibázott valahol-így én,meg aztán más is panaszkodhatott,mert felszólított,hogy olvassam el rendesen a Temposok levelét.Csak akkor kellene fizetnünk,ha nem akarunk adózni atermékek után.Na,pipacspirosra váltott az arcszínem.Nem elég,hogy felmérgesítette,még hülyének is tart.Azóta sem voltam nála,de talán mostanra elfeledte az incidenst.Nála tuti van halolaj... :D
A begépelt szöveged talán annyi ideig nem küldöd el,hogy túlléped az időkorlátod,azért veszhet el az írás.Olyankor lépj vissza az "ugrás az előzőoldalra gombbal",talán visszahoz mindent.

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Seszti!Ne haragudj,elég zagyván írtam az előbb.Remélem,ki tudod silabizálni a lényeget.Most nem korrigálom.Kicsit kapkdok.Igaz,van időm netezni-Marcu mamával,Mimi alszik-,de még más teendőim is akadnak a forumozáson kívül.
Most esik le:újra van neted?

Luca!Ne csüggedj!Tudom,hogy hihetetlen,de Veled vagyunk lélekben!Ne add fel!Esetleg a gyógyulás reményében fordulj a homeopátiához,vagy a természetgyógyászathoz.Talán ezek kezelései mellett nyugodtan próbálkozhatsz tovább.Azt is tudom,hogy mások nehézésgeiből erőt meríteni ne az igazi,de gondolj arra,hogy közöttün is akadnak többen,akik elvesztették már embriójukat-magzatukat.És a Spektrum televízió műsoráan van egy sorozat Kisbabát akarok (vagy valami ilyesmi) címmel,ahol szintén küzdelmes sorsú nők baba utáni harcáról van szó.Mindenképp tereld el egy kicsit a figyelmed,de nem csüggedj!Fel a fejjel!A kitartás és az önmagunkba vetett hit meghozza gyümölcsét...

Nicsi!Még nem hívtál... ;) :D Várunk ám benneteket.Viszonozni szeretnénk,azt a nyári lubickolós vendégeskedést.Felejthetetlen volt.Mindig felüdülök a társaságodban.
Sajnálom,hogy párod még mindig nem talált munkát.
Gyönyörűid biztos sokat nőttek az elmúlt hónapokban.Anna már egészen elfogadta a kistesót?Vagy még néha magányos dühöngéssel könnyít a feszültségén?Szopiztatsz még?Úgy látom Mimi épp olyan sokáig igényelni fogja a cicit,mint Marcim. :D

Jányok!Remélem,nem azért nem reagáltatok előző hozzászólásomra,mert megbántottalak benneteket!A okozatos befeléfordulás időszakát élem,talán ezért annyira élvezetes számomra a horgolás.Így az eddiginél is kevesebb időm jut fórumozni,de amikor be tudok pillantani,elmondhatatlanul jól esik,ha megszólítotok.
A fentiekben próbáltam pótolni korábbi figyelmetlenségem.Talán senkit nem hagytam ki.Ha mégis:bocsánat.
Szóval kérlek,drüljetek velem Marcis anekdotimon,mert úgy élmény egy-egy ilyen esemény,ha minél több emberrel megoszthatom.

Mimiről:Fülecskéje tagnap nem lett kifuratva,mert csak lőnek,és arra be kell jelnetkezni.De megmérték,és két centit nőtt,valamint 3900g-ról 4350g-ra hízott.A szuri tulajdonképpen meg se kottyant neki,épp csak zavarta a sok tolongó kéz és a pucérság.Amint karjaimba vettem és átöleltem,megnyugodott és mosolyogni kezdett.Gödröcskésen mosolyogni...
Eddig nem lázasodott be.

Puszi Mindannyiótoknak!
Kriszta (Maminti)

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Sziasztok!!!

Na végre én is itt :D Ha nekem valaki azt mondja anno hogy kisgyerkőc mellett ennyire nem lehet ráérni semmire, hát bizony körberöhögöm :lol:

Nagyon sajnálom hogy nem tudtunk menni a babatalira. Igazából miattam nem volt jó, mert anyukám most itt van nálunk, vigyáz Anira, így szeretnék minden dolgot elintézni még Dóri születése előtt (persze most azonnal, mert hát mikor máskor . Valamiért rámjött a vásárolhatnék :D Annának néztem télre ruhákat. Az angol turkálók totál lefogyva, legalábbis 86-92-es méretben. A Liezen Mayer úti használtasban viszont fantasztikus cuccok voltak, csak hát ez azért kicsit drága... Már a turkálókhoz képest. Voltunk fent a Kismama babaruhabörzéjén, hát én egy kicsit többet vártam. Valszeg a hiba bennem és nem a börzében van. Nagyon gázos dolgokat is kínáltak, pl. babakocsik annyira lestrapált állapotban, hogy még én sem feküdtem volna bele, nemhogy beletegyek egy újszülöttet. Ruhát néhányat tudtunk venni Aninak, de elég drágának találtam sok mindent (pl. használt kabát 2 500 Ft) bár azért ki lehetett fogni néhány jó cuccot. Türelem, na az kellett volna, de nem egy férjjel, aki úúúútáááál vásárolni. Hősiesen tűrte, de 3 óra után már én is untam.
Egy csomó minden hiányzik (kardinális dolgok) :) Pl. kiságy és babakocsi (hordozóval). Zsu, ti hogy álltok? Igazából eddig nem paráztam, de belegondoltam hogy most már csak 7 hét van vissza, és ha esetleg hamarabb születik meg Dórika, akkor mondjuk csak 4 hét. Szóval most mindent rögtön, hogy hátradőlhessek és már csak apróságokkal foglalkozhassak...
Egyébként jól vagyunk, volt kisebb-nagyobb "szívinfarktusom" az elmúlt időszakban. Ijesztgettek, szerencsére alaptalanul. Ani leesett a lépcsőn, nem nagyot, csak kicsit húzta a lábát. Megröntgenezték a biztonság kedvéért, amikor kiderült hogy a lábszárcsontjában van valami, amit két doki is cisztának nézett (ez független az eséstől). Kiskorban nagyon ritka, mondogatták, de azért ne aggódjak... Magánorvos, Dr. Szántó Sándor, aki majd egy hét aggódás után megnyugtatott, hogy nem ciszta, hanem kötőszövet van a csontban, ami valóban csontosodási zavar, de nem kell vele foglalkozni, el fog tűnni, sok gyerkőcnél van, csak nem mindenkit röntgeneznek ilyenkor, így nem derül rá fény... Ráadásul apukám elég beteg, a férjem nagymamája két hete halt meg, anyagilag kicsit ramatyul állunk most, ami reméljük átmeneti. De azért nagyon összejöttek a dolgok...
Idénre már csak jó híreket várok, és tőletek is csupa-csupa jót szeretnék hallani/olvasni! :)

Bea, nem jöttetek a sapkáért, javult Marcell füle? Még mindig áll az ajánlat, most nincs rá szükségünk. Ha szeretnéd beírom majd a konkrét címet, ahol lehet ilyen fülmelegítő sapót rendelni (Dr. Somi féle Ototherm sapka). Mi tényleg szeretjük!

Krisszi, hiányoltunk ám a múltkor a hinta-palintán benneteket. Előtte mi sem tudtunk menni. Ani nagyon szereti, most már sokkal jobban figyel, és nem járunk a keddi csörgő-börgőre, így nem zavarnak annyira be a játékok, vagyis annak látványa. Gondolkodtam a Csiri-biri tornán is, de elég drágának találtam az 1200 Ft-os jegyet, jól emlékszem hogy ti jártatok/jártok oda is? Milyen volt?
Halolajat nem sikerült venni, néztem a neten, de az 5 rugós ára elkedvetlenített... Inkább igyekszem egészségesen étkezni, és Aninak veszek az árából egy-két pulcsit :D Hiába, amióta anyuka lettem az igényeim sokkal lejebb mentek, sokkal szívesebben vásárolok Pankusznak, mint magamnak.

Mindjárt folytatom...

Kép
Kép
esther1000
 
 


A gyógynövényes sztoridra emlékszem, egyszer említetted, és szerintem nincs miért szégyenkezned a nőci előtt! Előfordul az ilyen, mindenki tévedhet. Nem is tudlak egyébként úgy elképzelni, hogy megbántottad volna az eladó nőt!

Lituka, üdv itt! Én elég ritkán tudok írni, a második kislányunkat dec. 20 körül várjuk. Aninál nagyon parás és körülményes kismama voltam. Hát még a szülés után mennyit nyavalyogtam, mert Ani borzasztóan nehezen viselte az első 4 hónapot, szinte végig üvöltött, én meg kétségbe voltam esve már a végére. Hasfájós is volt, meg valszeg éretlen volt az idegrendszere, legalábbis ilyesmikkel nyugtattak. Most már bízom benne hogy rutinosabb versenyző leszek, és bár biztos nehéz lesz két picivel, de szerintem lelkileg jobb lesz mint anno Anival. Persze bízom benne, hogy Dóri nem egy többemberes baba lesz mint a nővére, mert akkor asszem iratom az idegosztályra a beutalót :D

Klári, igazából meg vagyok sértve hogy ilyen étvágygerjesztő képet merészeltél feltenni a babanetre, mert a nyálelválasztásom már megindult :D Nem félsz hogy a kismamák meglincselnek? :lol: :lol: :lol: Beninek gyönyörű haja van, Ani is kis fürtös, imádnivaló!

Zselykének jobbulást! Már bizti teljesen jól van! Pankának is fáj a torka és köhög is, de elég lightos a dolog egyelőre, remélem időben elkaptuk a dolgot és segítenek a homeopátiás gyógyszerek.

Zalánnak nagyon boldog első szülinapot így utólag is! Láttam a képen, jó nagy banzáj volt nálatok!!!

Most hirtelen ennyire futotta az időmből, pusszantok mindenkit, és csak jó híreket várok :D

Kép
Kép
esther1000
 
 


Sziasztok!

Múlt hét pénteken 3750g-al, 53 cm-el megszületett a kislányunk. Sima szülés volt, a Stummernál szültem és nagyon meg voltam vele elégedve.
Majd jövök és mesélek.
Addig egy kép róla:

http://www.infogyor.hu/?base=baby&i=2387

Puszi:
Judit
juditta2
 
 


Juditta!

Gratulálunk gyönyörű kislányod érkezéséhez!
Sok egészséget, örömöt és minden jót kívánunk nektek!

Eszter, Babinti!
Köszi a köszöntést, a banzáj tényleg jó volt :)

Tegnap még akkor sem tudtunk volna elmenni, ha Orsi visz, mert manócska 4-kor bealudt, fél hétkor mi keltettük, de csak egy vacsira és egy fürdésre futotta az erejéből, fél nyolckor már aludt is vissza, reggel hétig!!! :)

Az én erőmből meg most ennyire futotta, remélem valaki rak majd képeket!!!

Üdv!

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Judit!

Iwiwre is irtam már,de itt is sok boldogságot és jó egészséget kívánok nektek!!!Majd megyünk babalátogatóba!!!! :lol:

Puszi nektek,vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!!!!!!!!!
vea
 
 


Sziasztok!

Piros!
Mint mindig most is nagyon jó volt Nálatok!!!!!
A tálam ráér,akkor gyere majd,amikor kicsit több időd van és itt is tudtok maradni.

Kriszi!
Nagyon jó hogy jöttél és megörvendeztettél bennünket a Tőled megszokott irományokkal.
Aranyos Marcusod "fincsi"reagálása a krémezésre. Nekem is van hasonló:Marcell kukija kicsit begyulladt,így kaptunk rá gyulladásgátló krémet és ha kenem neki mindig mondja jóóó,és vigyorog ezerrel :) Nem lehet elég korán kezdeni :wink:
Gyönyörűséges Emma baba,igazi lányosak a vonásai,gondolom Gáborod odavan a lányáért.
Remek dolog,hogy horgolsz,irigyellek is érte /nem mintha tudnék :oops: /. A nyugalmat irigylem,nekem nincs ilyenben részem.
Marcell még mindig az az örökmozgó energiabomba. Csak tudnám honnan van ennyi energia benne :roll:
Alvásproblémáink nekünk is vannak,már jópár hete. A délutáni is botrányos veszekedések árán jön össze,az esti is általában problémás. Most is pl,Kyra már alszik 1 órája,Marcell még mindig föl le mászkál. Az előbb ráripakodtam hogy ha még egyszer lejön rácsukom az ajtót,ez hatott,a csukott ajtót nem szereti,de még hallom dumál.
Pont beszéltünk erről Zsuval,Bogival ők is hasonló gondokkal küzdenek. Nem tudom mi lehet ez mostanában. Marcell eddig olyan jó alvó volt,büszke voltam rá,hogy nekem nem kell őt altatnom,mese vagy éneklés után ott tudtam hagyni és szépen elaludt egyedül. De sajna ennek vége :(
Azt hiszem az Esztihez írt hsz-od kicsit összekeveredett. :D Van egy Samu Esztink,és a régi "Annás" Esztink. Rájöttem hogy neki írtál.
Munkahelyem még nincs,próbálkozom,próbálkozom :(

Eszti!
Tegnap tali előtt nem volt időm elmenni a sapiért,utána már késő volt,ma meg itt volt a doki néni és mondta hogy szépen javul,tehát nincs rá olyan nagy szükség. De azért köszi szépen!

Judit!
Gratulálok kislányod születéséhez,nagyon szép kisbaba!!
Várjuk a beszámolót!
Kép

Vea!
De jó hogy előkerültél! Az már kevésbé jó,hogy csak Judithoz szólsz :(
Mi van Veletek? Hogy vagytok?

Gyorsan felrakom még a fotókat,aztán megyek ,mert Marcell még mindig nem alszik :evil:

Nem csináltam túl sok képet,a gyerekekről most nem volt könnyű,annyit rohangáltak :lol:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Kép Kép
beátab
 
 


Sziasztok!

Szoktalak olvasni benneteket,de mindig zsúfoltság van a gép elött és irni már nincs időm!!!
Láttam van pár új anyuka és baba köztünk!
Üdv nekik!!!
Bea!
Sajnálattal olvostam hogy bezártátok a boltot,én is mikor a Tescóba járok mindig ránézek a bezárt boltra mintha azt akarnám megnézni ,hogy te dolgozól e! :) Azt is olvastam hogy nem sikerült a könyvesbolti munka,de ne csüggedj bizti valami összejön vagy már össze is jött!
Sajna én sem találok semmi olyat ami a 3 gyerkőc mellett jó lenne. :(

Látom illetve olvasom hogy ismét jól sikerűlt a tali,örülök neki!Jók a fotok is!!!!

Nálunk Erik már lassan 2 hete köhög,nem akar múlni neki, sajna ismét rosszúl hall ugy hogy szerintem ismét savó van a fülében :( .

Egyenlőre ennyi,mindenkinek bocs hogy csak Beához szóltam,de majd pótolok mindent megigérem!!!!

Mindenkinek sok puszi!!!

Azért rakok fel egy képet magunkról!! Kép


Sziasztok!!!!!!!!!!

Kép
vea
 
 


Nem is ezt a képet akartam felrakni mert ezen Erik nem látszik annyira,ugy hogy még egyet rakok fel!! Kép


Na ez már jobb ,végülis ugyan az a póz csak jobban látszik Erik :)
Bocsi!!

Na tényleg sziasztok!!!!

Kép
vea
 
 


Sziasztok!

Vea!
Szépek vagytok mindkét képen.
Tényleg gyere gyakrabban.

Bogi!
Sajna nem tudjuk megnézni a filmeket :(
Nem játsza le egyik DVD-nk sem,de még a számítógép sem.
Nálad működött?

Ki mit csinál ezen a hétvégén a temetőzésen kívül?

Puszi,és jó hétvégét Nektek!

Bea
beátab
 
 


Sziasztok!
Piros nagyon jó volt nálatok, igazából egész napos baba tali is kevés lenne, ahhoz, hogy a félbehagyott beszélgetéseket folytassuk. Szerintem jó ötlet a mama tali, vezetett témákkal.
A kacsás papucs a Norié. De ezt nekem nem kell irnom a Bogi mindenre és mindenkire figyel. Majd alkalmasint elugrunk érte, vagy ha erre jártok várunk szeretettel, papuccsal vagy anélkül.
Klári, jó volt veled beszélgetni. Ne aggodj a Beni néhány alkalom után már jól fel fog oldódni és akkor többet is tudsz velünk beszélgetni.
Bea köszi a képeket, találó pillanatokat kaptál el, a gyerekek rohángálása és a mamák nevetgéléséről, bár egy kis hanghatással még élethübben adta volna vissza a hangulatunkat.
Babitim, nem tudom mikor érünk oda hozzátok. Tán Emma érettségi bulijáig sikerülni is fog.
Judit, gratulálok a egészséges és szép kislányodhoz. Jó egészséget az egész családnak.
Zselyke gyógyulást.
Szép napot mindenkinek.
Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Judit!
Gratulálok, nagyon szép baba! Sok sok szopit kívánok, és gyönyörű napokat!

Péntek van, és én itt ülök a gép előtt az x. csillagászati cikkemet kéne írni, de nem jön ihlet :)

Ági!
Remélem nem baj, hogy belekotyogtama papucs dologba, csak gondoltam megírom Pirosnak kié, ne izguljon addig se amíg jelentkezel :) Az meg csak véletlen, hogy épp láttam amikor Nori rohangált benne :), mert aztán hamarosan már mezítláb láttam :)

Csajok!
Hamarosan én is készülök egy babatalival, úgyis többen meg akartátok nézni a bútort élőben :)

Na meyek, írok, mert soha nem leszek kész.

Puszika: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Ja, Bea!
aviban vannak a mesék, lehet, hogy a számítógépen meg tudjátok nézni őket!
Bár nekünk az összes DVD-nk simán lejátsza.
Majd lehet valamikor átmegyek, és megnézem mit lehet vele tenni!

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jól sikerült a tali!Nagyon jók a képek!Majd a legközelebbi mamásra én is elmegyek, ha nem bánjátok.

Babinti, nagyon aranyos Emma baba!
Köszi Mindenkinek, hogy gondoltok rám, és szorítotok nekünk.
Jövő héten megyek UH-ra peteérést nézetni, és szedek Norcolutot is, hátha az a gond, hogy nem tud megtapadni, mert alacsony a progeszteronszint...
UH után majd megírom, mi volt!

Bogi, szuper a szekrény!

Bea, munkahely-ügyben mi újság?

Bocs, hogy nem írok Mindenkinek, de gyakran olvaslak Benneteket!

Puszi: Luca
Vendég
 


Szia-szia mindenkinek!

Képzeljétek, szültünk!!!! Most este 21.26-kor megszületett első keresztfiam, Máté. Az anyucival én voltam benn a szülőszobán, mert apuci kissé messziről jött kocsival lóhalálában. És én vágtam el a köldökzsinórt!!
Még most is a hatása alatt vagyok, de gondoltam elmondom tinéktek is. Ez olyan nagyon hasonló, mint a saját szülés, és mégis olyan nagyon más.
Anyuci és picúr is jól vannak.

Jó éjt mindenkinek, megyek, hátha tudok aludni.
Pusz
Éva
dórége
 
 


Szia ÉVa!
GRATULÁLUNK!
Ez tényleg nagyon izgi :-))
Puszika

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?