Új privát üzeneted érkezett!

Igen ez természetes nekem is mondta a védőnéni ,hogy tisztul neki is a szervezete lehet,hogy nektek a szem is ettől van!



Kép
mogyoland
 
 


A dmben van minden aventos, én főleg ott szoktam, meg van pontgyűjtőm, így -15%. De itt pesten van a boltjuk is, volt amit ott szereztem be.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


hát akkor te sem sokat pihensz de majd csak túl leszel ezen az időn is!
Majd csak három hónapot betöltjük és ez a hasfájás abba maradna!
Tegnap nagyon nyügös volt most ,hogy itthon van az apja egy hangja nincs a lánynak de mondjuk az idő is jobb itt most süt a napocska!
olyan jó volna még egy pár nap jó idő!

Ti mikor mehettek ki sétára vagy levegőre?

Kép
mogyoland
 
 

 
 

ma kiviszem egy 10pecre a kertbe talán. Itt vékony a felhő réteg, csak kicsit fújdogál a szél.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


volt egy szobatársam aki a mellettem lévő ágyon volt, azóta nem tudom felvenni vele a kapcsolatot, pedig a nevét tudom. Azt hittem a wiwen fent lesz de nincs. megbeszéltük, h számot cserélünk, de végül elmaradt, mert én hamarabb jöttem haza és elfelejtettük az utolsó nap. sajnálom, pedig jókat beszélgettünk. Nektek nincs ilyen? h jó lenne 1-2 emberkével továbbra is tartani a kapcsolatot. mégis egyszerre szülünk. Ezért is örülök, h Honey és te itt vagytok, mert ha nem is egyszerre, de nagyjéból 1időben voltunk bent.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Honey? Veletek mi újság?????

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Hát nekem is van ilyen akivel beszélnék és nem tudom a számát!
Az a másik pirosszemű csaj !

Aki velem szemben volt őt el tudom érni !
Meg a Tündit mivel,hogy félig meddig rokonok vagyunk!
Akivel egy szobában voltál !

voltunk vásárolni a lány végig aludta jó baba volt nagyon még itthon is ráhúzott egy órát de felkeltettem fürcsi meg a többi megszokott program!

Honey is el van veszve!

Voltatok kint a levegőn?


Kép
mogyoland
 
 


Voltunk egy 10percet. Addig apa kiporszívózott, meg szellőztettünk.
Tündivel pár napja váltottunk sms-t. Még egy korás lány az Olgi van, akinek tudoma számát. Jó lenne több hasonló anyukával tartani a kapcsolatot. Főleg a koraszülöttesekkel, h ők hogyan boldogulnak, ill segíteni egymásnak. Azért mégiscsak másként kell ütemezni az ő fejlődésüket (azaz -ezt nem igazán tudom megfogalmazni- más ütemben fejlődnek. Pl, honnan számítódnak azok a dolgok, amiket egy egészséges, időre született babánál mondanak stb) Remélem azért érthető, h mire gondolok :roll: :oops:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Borsika mi itt sokan hálásak vagyunk neked, nektek :wink:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Enn

Kösz aranyos vagy ,mint az előbb írtam, na ezért nem adom fel, és csinálom. csináljuk, segítünk annak aki hagyja és akinek elég jók vagyunk, azt nem még nem írtam de akinek az itteni bánásmód nem felel meg menjen szülszjön Telkin, vagy ahol akar, szabad kórház választás van.

Kép
Kép
Kép
borsika33
 
 


Sziasztok!

Nem akartam ma közbeszólni, mert Ennn és Mogyoland olyan jól elbeszélgettek!
De a másik topicon olvastam azt, amire most Borsika Te reagáltál! Hát ilyen vélemények is vannak, az biztos!
Én Félegyházán szültem, rooming-in-ben voltam mindkétszer! Nekem másnap kiadták a babákat, bár én kértem is őket! Kedvesek voltak, általában, de leterheltek, sok volt a baba, és volt amikor azért türelmetlenebb volt valaki. Ez van, én elfogadtam, mert láttam, hogy egész nap rohangált egyedül az összes babára, +császár, stb. Szóval nem irigyeltem őket!
A kecskeméti kórházat nem ismerem, de ha őszinte akarok lenni, nem is akarom megismerni. A családban sajnos voltak rossz tapasztalatok, bár nem mostanság, hanem 20-30 évvel ezelőttről. De ezek annyira rosszak, hogy nem is mertem volna oda menni! Sajnos!
Egyet látok, hogy Te bizony nagyon lelkiismeretes ember vagy, és tutira 100%-ig segítesz. Láttam a lányok hozzászólásait, akiknek te segítettél!
Szerintem ne vedd fel, mert igenis vannak lelkiismeretes kórházi dolgozók!
És hát a Telkit meg is kell tudni fizetni, és nem biztos, hogy annyival jobb is, nem igaz? :D
Vendég
 


na ez az. Akinek nem tetszik, választhat mást is.
Én is jöhetnék a kenguru módszerrel a koraszülötteknél, meg a ciciztetéssel, de ahogy volt úgy volt és úgy volt jó. A lényeg úgyis az, h egészségesen hozzam haza és én ha kell inkább visszamennék, de tudom, h ott jó kezekben van. (csak vele lehessek!)

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Nagbri
Értem amit. írsz de tudod akinek ílyen extra igényei vannak az fizesse meg. Lehet ez miatt sokaktól kapok. De tudod Syg-nél úgy gondolom amit ő igényel azt állami kórház nem tudja biztosítani. Lnet volt nála a baba roomimgin-be nem első naptól mert nem volt hely, de amíg a másik szobába volt én éjjel is levittem neki a babát mikor felébredt, mert nem akarta hogy az ő tején kívül mást is kapjon Ricsi. Nem akart fekete téát forraltunk neki külön vizet. Tehát úgy gondolom ami rajtunk múlott azt megtettűk. Tudom hogy szerinet nem, na ezért írtam hogy állami kórház többet nem tud nyútani.

Kép
Kép
Kép
borsika33
 
 


Borsika! Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy extra igényei voltak, de nem tudnám megmondani miért is!
Értelek, és rendes tőled az amit csináltál! Nekem utolsó éjszaka volt az, hogy a nővérke mondta, reggel, amint felkel Dani, kihozza, hogy szopizhasson. Ő ajánlotta fel, nem kértem, de nagyon hálás voltam érte! Az én gyerekem volta az egyetlen akkor, aki a dupláját szopizta az adagjának. Utolső nap a másik nővérke már el se vitte lemérni evés után! :D Sőt, apát is, egy este kivételével, mindig beengedték, dajkálhatta Danit! Sőt, Bence is volt így bent!
Az az egy este meg így alakult! Csak a férjem dühöngött egy kicsit, de én meg tudtam,hogy a nővérke 3-kor még nem tudodd megebédelni! De megértettem a férjem is, mivel nem a városban lakunk, és ezért jött be, és hát látni akarta a pici fiát!
Vendég
 


mogyo-igen,meg lehet venni kulon.



KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Jó éjt! Megyek, mert kezdődik a műszak. Hajnalban szerintem benézek megint!

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Enn jó éjt. Nyugodalmasat!

Kép
Kép
Kép
borsika33
 
 


Szia Ennn! Jó éjszakát nektek és Bercikének is!
Én még leszek egy kicsit,mert Dani még alszik, és van még egy evés!

Borsika: azt hiszem, ezen a topicon mindenki kedvel téged! Jó hogy ilyen eü alkalmazottak is vannak! Komolyan mondom!
Azért képzeld eszembe jutott egy rossz élmény a kórházatokkal kapcsolatban, de a gyerek tüdő részlegen történt! Bence gégegyulladást kapott, befulladt. Két éves kora körül! Dokink adott gyógyszert, és átküldött kivizsgálásra. A doktornő lekezelő volt, és nem hitte el amit mondtam, azt hitte cseppekből adok a gyerkőcnek 2 ml-t. Kivoltam, minden szempontból, idegeskedés a gyerek miatt plusz hozzáállás, hát készen voltam. Végül megnézte a könyvében a gyógyszert amit mondtam. Kiderült, nem beszéltem félre! Utána kicsit kedvesebb volt.
Ez máshol is megtörténhetett volna, tudom, csak a szülő ilyenkor nagyon kiszolgáltatott, amikor egyébként is halálra izgulja magát! De a tapasztalatom az, hogy általában a nővérek viszik a hátukon a dolgokat, és ők mégis kedvesek! Voltam párszor már kórházban, még Pesten is!
Vendég
 


Nagri

Hidd el van rajtam kívül jó pár ilyen kolláganő mint én.Ha rajtunk múlna mi is eltütntetnénk aki nem közénk való, de ni nagyon kicsik vagyunk ehhez.

Kép
Kép
Kép
borsika33
 
 


Igen, ezt tudom! És kár hogy így van!
Az én "szakmámban" is sok olyan van, aki szerintem nem oda való, mégis dolgozik. Én meg szeretettem volna, nagyon szeretnék, és nem tudom lesz-e még valaha lehetőségem! Elkeserítő!
Vendég
 


Nagrii

Na ma jól ki panaszkodtam magam. Megyek aludni jó éjt!

Kép
Kép
Kép
borsika33
 
 


Borsika!

Oda se neki! Ilyen nap is kell, legalább kibeszélted magad! Én a volt kollégáimmal szoktam erről ritkán beszélni, mert férjem nem is szeretné, ha visszamennék a szakmámba dolgozni! Talán mert neki is volt rálátása, de én visszavágyom! Amúgy tanár lennék, de már nem vagyok! :(
Vendég
 


Ja igen! JÓ ÉJSZAKÁT ÉS SZÉP ÁLMOKAT!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Hát igen én nekem talán egy nagyon picit volt rálátásom mit csinálnak Borsikáék hát nem irigylem őket!
De tényleg van egy-két ember aki nagyon unszimpatikus volt számomra a nővérkék között de volt akiben kellemeset csalódtam! 8)

Meg szerintem ez attól is függ ,hogy a kismama is hogy áll a dolgokhoz !


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok!

Borsika: ne keseredj el, nagyon jól csinálod a munkádat és a nővérek közül sokan mások is. Bevallom én is féltem egy kicsit a kecskeméti kórháztól, de kellemesen csalódtam. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a lehetőségekhez képest rugalmasak vagytok és az külön jó volt, hogy éjjel is lehoztátok a kisbabámat szoptatni.

és szerintem is sok múlik a kismama hozzáállásán, meg kell tudni látni, hogy ti is emberek vagytok és igyekeztek, csak hát valljuk be tényleg sok a munka arra a pár emberre, nem könnyű...

Kép

Kép
falevel2
 
 


és még annyi, hogy a mai helyzetet össze sem lehet hasonlítani a 20-30 évvel ezelőttivel, azóta azért sokat változott a szülészet 8szerintem pozitív irányba)... kérdezzétek meg a szüleiteket, biztos tudnának mesélni...

A rooming-in szobák kevesléséhez meg azt tudom hozzáfűzni, hogy mikor én voltam bent, akkor pangtak az ürességtől, a hagyományos szobák meg tele voltak...sok anyuka nem akar rooming-inbe menni, ezért sem lehet megszüntetni a sima szobákat.

Kép

Kép
falevel2
 
 


6órát aludtam!!!!!!! :D (8részletben ugyan, de akkor is) és még a napocska is próbálkozik :lol:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok!

Ennn: Gratulálok! Ezek szerint Bercike jó baba volt! Szorítok nagyon, hogy ez mostmár így is maradjon!
Vendég
 


Falevél Mogyoland: Igazatok van, sok múlik a mi hozzáállásunkon is!
És igen, én is azon voltam Félegyházán ledöbbenve, hogy a síma szoba tele, a baba-mama meg szinte üres! Én nem is mentem volna máshova! Hát nem vagyunk egyformák, de én mindig úgy gondoltam, hogy azért szültem, vállaltam, akartam, hogy velem legyen!
És aki embernek látja a nővéreket, azt emberként is kezelik! Szerencsére nekem is mindkétszer pozitív volt az élmény!
Gyerekosztályt viszont inkább hagyjuk! Azért lehet, hogy ilyen esetben inkább Kecskemétet fogom választani! :(
Vendég
 


Sziasztok!

Ha valakit talán érdekelne egy vadi új 1x sem használt téli overál 4-6 hónapos korig,akkor szoljon.Vagy e-mail vagy privát üzenetben.Előre is köszönöm. Hamarosan jönnek a hidegek:wink:


Kép Kép

KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Ha valakit talán érdekelne egy vadi új 1x sem használt téli overál 4-6 hónapos korig,akkor szoljon.Vagy e-mail vagy privát üzenetben.Előre is köszönöm. Hamarosan jönnek a hidegek:wink:


Kép Kép

KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Meg mindig meg van zavarodva a netunk.Elnezest a 2x irasert.
mogyo-ha erdekel nallam etetocumit is lehet venni.Szinte minden,ami van az aventnak.
:wink:

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


voltunk sétálni a Duna parton :D Szuper volt :!:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Ennn: Ez tök jó hír! Bercikének hogy tetszett! De jó! Mi még nem nagyon voltunk kint, Danika egy kissé nyűgös. Még mindig gond van a pocijával!
Vendég
 


Aludt végig. Fél órát sétáltun vele. Utána 2től a 3as etetésig még aludt. Jöttek vendégek, 3tól meg még mindig fent van. Nem tudom hogy csinálja, de ebből már másfél órát üvöltött ( gondolom a fáradtságtól, remélem h nem lett beteg és azért)Elég meleg,majd mérek hőt. :roll: Egy ekkorka gyereknél sztem nem ok, ha 5órát egyfolytában fent van. 6kor kapott sab simplexet, evett rendesen egész nap. Volt kakija is 3kor és 6kor is. Szóval másra nem tudok gondolni, mint h sok volt neki a mai nap, vagy beteg lett. Remélem el tud aludni. Most kicsit megnyugtattam, de nagyon nehezen ment, és nem tud ellazulni. Sajnálom.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Szia Ennn! Egészen biztosan elfáradt a nagyfiú! De nem hinném, hogy beteg lett a levegőzéstől! Ha elalszik,utána nem lesz semmi gond! Remélem végigalussza az éjszakát, és Te is pihenhetsz egy kicsit!
Vendég
 


ma éjjel lesz óra átállítás. Így a szopiidők is csúsznak ( persze csak az óra szerint).
Remélem h éjjel tud majd aludni, meg most sem ártana picit. 9körül etetés, de ha bealszik, most nem keltem fel. Komolyan nagyon készen van szegény. Már berekedt a sírástól. :?

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Egyem is meg a pici szivét!
Én az előbb felkeltettem Danit, mert akkor a késő esti etetés átmegy hajnalra, és azt nem szeretném!
Erre az óraátállításra én is kíváncsi leszek!
Na megyek megfürdtetem! Kicsit el vagyunk csúszva, mert a férfiak ma kerítést csináltak! A nagyobbik meg a mamánál van, így hármasban vagyunk! :D
Vendég
 


jó fürcsiztetést, meg pihenést!!!
Én éjjel szerintem megint leszek.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Köszi, megvolt! Most talán elalszik! Kis cukorfalat, állandóan begyűri a párnát a pofijához! Másképp már nem is tud aludni!
Én azért bízom benne,hogy fogsz tudni aludni!
Vendég
 


most fél órája csukva a szeme, de horpadt fejjel szívja a cumiját. Időnként abbahagyja, majd hirtelen újra kezdni és mocorog, nyökög is.
Kaja idő van, de még picit hagyom. Jó lenne nem nagyon elcsúszni. Ha enne, meg pelust cserélnék akkor én is lefeküdnék végre, meg apa.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok.Mikor kell atalitani az orat?Ma ejjel? :shock: Nem is tudtam.Akkor azt mondja,h.most van 21 ora s valami,akkor 20 ora lesz belole?Ahmmm...Akkor 1 oraval kevesebbet alszom? :shock: En is most fektettem le a kis huncutomat.kepzeljetek mar visszateszi a szajaba a cumit,meg a mai talalmanya,a kopdosodes volt.Olyan edesen csinalta,persze hanggal.Mintha egy autot utanozna. :lol:
ennn-Atticy is mikor egyidos volt a fiacskaddal,nallunk is elofordult,h.sokaig nem aludt.Szerintem ez minden kicsi babanal elofordul.Ne aggodj.Bepotolja este. :wink:


KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Timcike! Hajnali kettőkor kell visszaállítani az órákat egyre, szóval egyel több órát lehet aludni! Elvileg! :D
Ennn: Szorítok, hogy nagyot aludjon a család! Dani is elaludt, itt van a járókában, majd a 11-es etetés után megy a kiságyába!
Vendég
 


nagbri-kossz,akkor en el vagyok tajolva... :shock: :lol: Igazad van 1 oraval tobbet alszunk.De jo.Viszont hamarab sotetedik. :(
Kezdem megunni,h.ez a net cseszekedik. :evil:


KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Rá se ránts, most csak egyszer jött át! :D
Vendég
 


:shock: Jeeeeeee valoban.Te sem tudsz aludni?Aztan mikor vegre elalszol es fol kell kelni etetni,akkor meg olyan rosz,nem?Akkor bezzeg tudnek aludni.Most meg mikor tehetem nem fekszem le,kukorekolok. :lol:

KépKép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Hát ez így van! De én azért nem fekszem mert hamarosan eszik! Addig meg már semmi értelme! Utána meg remélem,hogy reggelig alszik! jó lenne! Remélem most nem lesz hajnalban bömbi, mert az éjszaka volt, annyira fájta a hasa! Még mindig nincs kaki! Szegénykém!
Vendég
 


MAnó felkelt 10kor és egyből kaját akart. BEnyomta az adagját 5(!)perc alatt :shock:
Most vagy 1 órát eltolódik a kaja ( de mivel visszaállítjuk az órákat ezért maradni fog a régi rend szerint) vagy majd vissza áll.
Minden esetre kíváncsi leszek az éjszakára.
Jó éjt! Hajnalban jövök!

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Oké Ennn! Reméljük, minden rendben lesz! jó éjszakát nektek!
Vendég
 


Sziasztok!

Úgy látom Enn talán jól sikerült az éjszaka mert nem voltál hajnalban! :wink:

Mi ma megyünk be kecsóra anyósomékhoz mert még nem voltunk bent náluk és talán már illene! :oops:

Bár de hülye ködös idő van! :x

Remélem azért később kiderül úgy mint tegnap!

Sziasztok majd jelentkezem! :lol:


Kép
mogyoland
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?