Új privát üzeneted érkezett!

Judit!

Mint a reklámban...

Nyers krumpli szeletekre vágva belekerül egy hőálló tálba, ráöntöm a hagymán picit elősütött darált husi (no és persze megfűszerezem), aztán rádobálok olyan ződséget, paprikát, paradicsomot, borsót ... egyebet, ami éppen van itthon (fagyasztott állapotban is jó)... majd megint jön egy sor nyers, karikára vágott krumpli. A legvégén pedig nyakonöntöm egy kis doboz tejszínnel, amit előzőleg megfűszereztem (mustár, fokhagyma, só, bors... stb.) és mindezt megszórom sajttal. Sütőben (fedés nélkül) addig sütöm, míg piros nem lesz a teteje.

Ui.: A darálthúst nemkell feltétlen elősütni serpenyőben, csak mivel kismami vagyok meg ugye itt van Levente is, így vigyáznom kell, hogy minden hús jól át legyen sütve.

Előkészíteni kb. 10-15 perc.... a sütés pedig olyan 45 perc szokott kb. lenni...
szilbee
 
 


Haligali!


Na, megvagyunk mi is! Igaz, nagyon ránk jár a rúd: Szabi szemében észrevettem "valamit", ma kiderült a szemésznél, hogy 3 pici hólyag van rajta, talán fertőzés, vagy belekapott... Emellett még minidg kis Darth VEder, eldugul az orra, de legalább láz nincsen!!

Ma volt a védőnéni, nagy büszkén modnom, hogy beszereztünk ám már fogzásra ecsetelőt, Dentinoxot. Na, erre mondja, hogy a lidokain tartalma miatt ne adjuk neki, és ajánlotta helyette a Dologel fogínygélt. valaki már próbálta ezt? Nem mintha jönnének a fogacskák... csk úgy kérdem....

Fanna! sztem csütörtökön (vagy szerdán???) a Zagyva parton olyan 5, fél6 körül elmentünk egymás mellett... Vagy nem??? :? KOckás a babakocsitok???

Virág! Basszus, nem semmmmmmi....... Tóth doki mit mondott????
Hová költöztök???

Szilbee! Mingyá láthatjátok Dávidot!!! Jó nagy baba lesz, aztaaa

:shock: :shock:
Lázmérő bevált??? Ugye nem mutatott lázat már Leventénél??
Apjuknak meg üzenem, hogy ne száguldozzon a belvárosban, láttuk ám, hasított ezerrel!!! :D :D

Katlina! Mi hír nálatok????????
:?: :?:

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Dóra!
És mit lehet tenni azokkal a hólyagokkal??? és egyáltalán hogy kerültek oda?? :shock:

Ádám aszondja, hogy nem mehetett olyan gyorsan ha láttátok! :wink: :lol:

A lázmérő jó, csak Levente nehezen viseli, ha bármi is a homolkához vagy a füléhez ér.... :shock: :shock: :shock: Ez azért ilyesztő, mert a popó-hőmárőzést tök szuperül viseli.... :shock: :shock: :( :( :( Azért ez nem jó jel... vagy még ne agyaljak ilyesmin :? :oops: :(

Egyébként sajna használni is kellett a lázmérőt.
Voltunk délután dokinál. Most már adtak néki Supeaxot (antibigyó), mert megcsúnyult a torka... Alapvetően nem vagyok antibigyó párti, szóval télleg a legelején ne kapjon... de már harmadik alkalommal voltunk dokinál.... :x Ráadásul három különböző dokinál, aztán még mindig nem jutottunk el a saját gyerekorvosig... mert vagy helyettesítik... vagy más dolog miatt nem elérhető... :evil:
szilbee
 
 

 
 

Szilbee! hú, hát f.ngom sincs, hogy kerültek oda, de úgy tűnik, nem fáj neki, nem is viszket, nem piros a szeme, nem csipás... Tobradex szemcsöpit kaptunk rá. ha nem múlik, szerdán issza kell vinni Szabit a dokinénihez. :cry:

Ádámnak üzenem, hogy villámszemem van :!: A doppler-effektus azért megovlt... NYíííúúúúúú

nem is tudtam, hogy még nem jutottatok el O.Á.-ig!!!
Amúgy én is azt mondom, hogy antibogyó kell, ha már eddig fajul a dolog...

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Ahojahoj!

Judit, jahjah, új :) Mekkívántam Fannától :oops:
Igen, belenéztem, hóvakságot is kaptam :? Úgyhogy farácsos lesz. Már ki is néztem. A Brendonban. Minden pénzünket oda horgyuk :? Ez teccik most nagyon:

Járóka

Emelhetős fekvőfelület, szinte kiságynak is jó nappalra (nem is dögnagy, de később is elfér benne), oszt az ágyikóját visszavihetnénk a gyerekszobába... De mé kell ilyen rohadt drágának lennie?!

4 év?? Há Leti hogy lett? :lol: Najó, persze, Vérnéninek nem kell mindig megjelennie :roll: Én 13 hónapnál járok :)

Jah! Talin szó volt a védekezésről...a hüvelykúpot asszem senki nem említette...há én ki fogom próbálni – nem akarom szedni a Cerazette-t -, tapasztalat eselleg?...

Fanna, alsóhangon 650.000.- (császár 720-ról indul). Ebben benne van az őssejtlevétel, a szülés, a kórházi benttartózkodás a vizsgálatokkal (asszem az apa elszállásolását is beleértve), mindez 4 csillagos színvonalon... Álom, édes álom...
Ami az agykapacitást illeti...én állandóan azt hallgatom, hogy mikor leszek már újra normális :? Vagy: mikor kezdem el újra használni az érzékszerveimet :? Körbe vagyok bókolva.

Dorka, engem könnyebb volt felismerni, ugye? :mrgreen:
Jobbulást továbbra is Szabibabának! Osztán mást mán ne szeggyen össze...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Szilbee!
köszi a receptet, lehet a jövő heti hosszú hétvégén ki is próbálom. Még annyi, hogy a krumpli megsül rendesen, nem kell elősütni/főzni?

Dorka!
Jobbulást nektek, most már akkor a szemecskének is ++++

Judit!
Nagyon kafa ez a járóka! Hát, kissé húzós ár, de tényleg nagyon praktikusnak tűnik. Én egyre inkább a bizi mellett vagyok, majd ha olyan helyre megyek, vagy a földre vagy a kiságyba pakolom bele Letit.
Ja, nálunk mindkét gyerek(habár tevezettek voltak) menzi nélküli időszakban fogantak. Már éppen gyógyszerrel akartuk beállítani, amikoris kiderült, hogy bizony, már 5 hete ott nyomul Leti a pocakban (már, ha az én hasamat lehet ennek nevezni :lol: )

Húú a kórház sem lehet semmi, én is kibírtam volna, de gondolom itt többen is ilyen körülmények között ellenénk. Dehát, ahogy mondod édes álom....

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Judit!
Igen, nyersen kell és nem túl vastagra vágni.

Balwin!
Szerintem meg lehet ezt csináltatni fele ennyiért is ezt a kiságyat. A mi asztalosunk, ugyan nem valami gyors, de pöpecül megcsinálja a bútorokat és potom áron.
Igaz Dorka?! ;)
Ha kell esetleg tel.szám, akkor elküldöm ennek a szentgyörgyi fickónak a mobil meg otthoni számát.

Dorka!
Levente most már hagyja a fülét hőmérőzni. Ma reggel már odatartotta nekem, hogy tegyem bele a lázmérőt. :) Ezek után persze mindekinek megmérte a lázát!! :lol:
Az antibiotikus hatása is megérkezett... így most vehetünk Normaflor-t is... :?
szilbee
 
 


Szasza!


Dorka!
Akkor mi lehettünk...zöld kockás Bergon:)))))

Judit!
Mit kívántál meg?

Szilbee!
Az a vékony szárú a fülhőmérő? De ügyi :lol:

fanna3
 
 


Anna!
Nem olyan... Minnyá keresek róla képet. Nagyon szupi egy darab. Mondjuk amíg el nem olvastam a használati útmutatóját, frankón bénáztam vele... :roll: :oops:
szilbee
 
 


Dimarson digitáli hőmérő

Az 5. oldalon van róla olyan kép, amin látszik, hogy lesz belőle fülhőmérő.
szilbee
 
 


BAlwin!

Nekem a Pharmatex családból a tabletta van. Én nem nagyon szeretem a hormonos gyógyikat. Szóval szerintem ez jó, én kedvelem. Bár hallottam már akit csípő érzést okozott. Ezt le kell írnom: tönkreteszi a hímivarsejtek ostor részét, valamint a fej szétesését okozza. :D Szegények! Ez 10 db-os és 1400 körül van.
Ja! és ha esetleg fenáll valamilyen fertőzés még azt is helyrehozza!


Gyógyulást a kis betegeknek!!!!!!!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Judit, Kati!
Megkerestem a hatóanyagát, ami a benzalkónium. Na bennünket sem kell félteni, és tovább keresgélve azt találtuk, hogy 1,5 szem citromízű coldrex szopogató tabletta is tartalmazza a kellő mennyiséget, hamár van ízesített óvszer... Na persze ez csak vicc volt, így kora délután.
Komolyan véve 12 tabletta 1326.- Ft, sztem nagyon jó ár! Kati, és tutira hat? Bár Misi nagyon agitál egy harmadikra, de azért én még várnék pár évet. Ezt magadtól találtad, vagy orvos javasolta?

Szilbee!
Jónak tűnik ez a hőmérő. Nekünk csak egy kis hagyományos digitális van.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Judit, ezek a Pharmatex dolgok azért is jók, mert nem szólnak bele a szervezeted természetes működésébe, csak lokálisan hatnak, és való igaz, hogy egyes fertőzéseket is orvosol. Amikor fel lett adva a nagy kérdés szülés után, hogy hogyan akarok védekezni, teljesen mániákussá váltam, mert semmiképp nem akartam spirált, pedig a dokim letette a nagy esküt, hogy nem lesz semmi bajom tőle. Hááát én meg utánna olvastam, és két napig bőgtem, mert annyi mellékhatása lehet, hogy szerintem a legkisebb "rossz", ha az ember szimplán teherbe esik. Már, ha értitek, hogy mire gondolok!
De ekkor már túl voltam a traumán, hogy azt javasolta a doki, hogy köttessem el magam! :evil: Mintha azt sugallta volna, hogy elég belőlem ennyi is....Különben meg én így vagyok nő, anya, hogy ott van a tudat, hogy bármikor lehet még egy gyerekem, vagy több, vagyis a lehetőség. És ezt senki nem veheti el tőlem! De ez én vagyok, más máshogy gondolkodik. Hú, ez már megint egy rázós téma lesz. :!:
Amúgy a Pharmatexnek van még számtalan terméke, de ezeket már biztosan megkerestétek.

Képzeljétek a suliban a tornatanár az én gyertyámat találta a legszebbnek, és nekem kellett bemutani a töbiek előtt. Aztán rajtam mutatta be, hogy hogyan kell segíteni a gyerekeknek, ha nem egyenes az a gyertya, és úgy felhúzta a lábam, hogy azt hittem lenyelem a hasam! :roll: 8)

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Szilbee!
Hú ez nagyon szimpatikus! És mennyi??

Írhatnátok többet ezekről..ill. ki mi mellett voksol..mert én még ezek szerint a nagyon hagyományos "káros" módszerekről tudok.....csak.....a doki sem ajánlott semmi újat... :?

fanna3
 
 


Hola!

Fanna, a zúj vonalzót kívántam meg.

Hüvelykúp: nekem a védőnőm ajánlotta, oszt így néztem utána tüzetesebben a neten. Én most Patentex oval hüvikúpot vettem, Pharmetex-et akartam, csak épp nem volt. Szal erről a kettőről olvastam jókat.

Ildi, az elköttetés majdnem olyan, mintha kipakolnák az embert... :? Amúgy ez jellemző: ha az ember jányának van már három gyerkőce, akkor akár el is köttetheti magát, merugye már biztos nem akar többet :?
Gratula a csini gyertyádhoz :D

Szilbee, mán késő...mevvettük :roll: Nemis tom, hogy sírjak :cry: , vagy nevessek :lol: :oops: Egyelőre csak örülök neki...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 



BBjudit!
Hát remélem, hogy bízhatok benne! Nekem a dokim (Mosonyi) ajánlotta még régebben.
Ja! hatóanyag, ezeket még én is megnézegetm majd mert tudjátok, hogy ezek engem nagyon érdekelnek.

Ildi!
Nagyon egyetértek!

A gyertyádhoz meg gratulálok! :D Én nem is tudom , hogy megtudnám e csinálni.
Tényleg, még arra se tudom magam rávenni, hogy ráálljak a lépcsőző gépünkre. Pedig tavaszra sexbomba akarok lenni (na persze ez vicc volt mert akkor egy plasztikai sebészhez is elkék menni) Ha van egy kis szabadidőm akkor olvasok, gépezek stb.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Anna!
Nem'tom mennyi, mert Dokráéktól kaptuk vagyis kapták a srácok! :D
szilbee
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Háát, gratula a gyertyádhoz, nagyon ügyi vagy! na, majd egyszer úgy magamban megpróbálom, de előtte kipárnázok mindent nehogy összetörjem magam, vagy valamit! :lol:

Kati!
Bombanő? És mit akarsz csinálni? Csak halkan megsúgom, hogy én is diétán vagyok kedd óta, és 2 kiló lement! Esténként borzasztóan éhes vagyok, de Misi nagyon rendi, és beszerzett nekem minden kajcsit, amit ehetek esténként is! Most nem akarom fealdni, amíg el nem érem azt a bizonyos bűvös számot, amit még leírni sem merek. :roll:

Lányok, nagyon jónak tűnnek ezek a kúpok. Jövő héten veszek én is. Másnak van valami egyéb ötlete? Ildi! Mellesleg én is ismerek oylan nőket, akik spirál mellett teherbe estek, pedig még bőven volt idő a kivételig, na meg hogy elköttetni! Hát, bizonyos embercsoportot kellene!! Annak biztos nem merik mondani!


Judit!
a járókát vettétek már meg? Annalucusnak hogy tetszett?

Olga!
Nagyon régen írtál!

Van kompunk, még Grétiről. sztetek bele lehet már tenni Letit, Megőrít azzal hogy kapaszkodik mindenre felfele! Abban ha elfárad visszacsücsül, meg érezné a talpincsával a talajt is! Na, véleméynek?

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Judit jó gyorsan megvettétek,én még mindíg csak a gondolatnál járok!!!!!!!!!!!!

Dorka!
Szegény Szabi,úgy látszik most minden egyszerre jön ki rajta!!!!!!!!!
És a lázmérő engem is érdekelne!!!!!!!


Robi újabban ezzel van elfoglalva :D :D :D Kép

Kép

Kép
katlina
 
 


Jujjj! Akkora hülyeséget írtam! Észrevettétek? Misi szólt, hogy ugyan már! Nem ellenénk, hanem ellennénk!!! Milyen szép is a magyar, mind a két szó beleillett a szövegkörnyezetbe! De azért nem akartam ilyen vulgáris lenni! :oops:

Katlina!
Fincsi lábika! Nő a hajatok? Szemből is kérünk fotókat!

Dorka, Szilbee!
Betegségek? Tűnőben?

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Szió Csinicsapat :lol: !

Katlina!
Hogy nő Robi haja..... :lol: de jó nektek ha kicsit belehúz sapesz sem kell........ :roll: Niminek nám naon még...csak kicsit nő...sapkában meg olyan golyó feje van... :oops: És ez is ám..jó korán rágcsálja a lábiját!!!!! Ezt később szokták :D

(Voltam olyan gyagya..hg mikor jött a foga...na nem mintha most nem jönne..csak akkor kezdtem...hg hozzászokott-én meg hagytam az éjszakai iváshoz.. :? És így van hg 1-1.5 üveggel megiszik....pedig olvastam róla hg nem szabad hagyni...de hát ez volt a legkönnyebb.....)

Jól van Szilbee..akkor megkeresem a neten annak az "ajándáklónak" a fogát... :lol: mert már nekem is eszembe jutott...meg kis családi unszolásra hg talán nem kellene a higanyosat állandóan a fenekébe dugdosni....bár fülbe sztem ilyen pici még nem hagyja...

Elköttetés......hát én szívesen szülnék még 3-4et is ha ebben az országban nem csak vegetálni tudnánk hanem mindegyiknek lakást venni meg elindítani az úton.... :oops: !!!!!

Judit!
Sok kitartást kívánok!!!! És melyiket csinálod vagy saját recept?? Olyan nehéz dolog ez....a szervezetet nem lehet becsapni:(((mondjuk lehetne örülni hg nem könnyű fogyni hiszen akkor sokszor "veszély"-helyzetben a szakadék szélén állnánk ha hirtelen nem tartalékolna...jó is ...meg rossz is...Annak rossz..akinek egész életében ezzel kell küzdenie!!! És ........(sípszó) rühellem hg a média...na meg szinte minden azt sugallja hg csak akkor vagy értékes tagja a társadalomnak ha pöpec vagy.....És ami még sajnálatosabb hg ez már a gyerekek körében is élesen kezd így működni :evil:

na jól el papolgattam itt.....bocsi

Judit..nám vettem észre...de jó!!!!! :mrgreen:

Bébikomp: saját vélemény: én nem veszek hiszen nem ösztönzi a gyermeket saját felfedezésekre..mert ugye a kíváncsiság mozgással jár...és nem is tornáztatja a medencéjét (Épp tegnap olvastam) én úgy vagyok vele..hg eddig is sokat volt a földön és ezután is úgy lesz..hiszem hg a mozgékonysága és az hg korán elmászkál emiatt van. A "kismamák kisbabák új egészségkönyve" is max napi egy órát javasol benne ha már mindenképp szeretné a szülő. Mivel ebben nem telitalpon hanem pipiskedve jár ami egyáltalán nem hasonlít a normál járásra. Bár egyik ismim kislánya 2 éves múlt, ő rakta bele...és nem számolt be arról hg vmi kára lett volna belőle....

fanna3
 
 


BBJudit!

Beatrix 2 éves volt mikor én aztat mondottam, hogy na elég! Én most lefogyok! Azt se tudtam mit kéne csinálni na de aztán kiokosítottam magam. Hát egy jó 20-as lement kb 6-8 hónap alatt persze az elején nagyon látványos volt. El kellett fogadnom, hogy én nem tartozok azon ,,normális " emberek közé akiknek megengedhető a vacsi. Pláne a kenyér! Na meg tornáztam, sokat. Átalakítottam az étrendemet, mozogatam és láss csodat ami addig elképzelhetetlen volt számomra, szépen lassan megvalósult. Azt viszont el kell mondanom, hogy imádok enni és ,,édesszájú" vagyok. Nem vontam meg magamtól semmi földi jót csak mondjuk nem este 7-8 kor csokiztam, sütiztem. Tehát valami ilyesmire kellene magam ismét rávenni.

Jaj de egyetértek ama bizonyos csoport elköttetésével.


Katlina!
Robika nagyon aranyos, azok a lábak :D
Ismét nagyot nőtt.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Fanna!

Hát igen! Én is így vélekedek. Nagyon szívesen szülnék még ha az anyagi körülmények kedvezőbbek lennének.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Szia Mindenkinek!
Hát nagyon régen volt hogy írtam nektem, de előbba gépünk romlott el, majd az internettel is gondok voltak.Ja és persze itthon ablakcsere és külső munkálatok vannak már egy jó ideje így időm sincs gép elé ülni, de azért olvasgattalak benneteket.
Gyönyörűek a gyerekek, csak nőnek és nőnek.Én egyébként midkét gyerkőcömnél használtam bébikompot, még ezt a régebbi típusút a kerekformájút és nagyon szerették a gyerekek, nem volt nekik akadály semmi sem, még a küszöbön is szépen átemelték, így tárult csak ki igazán a világ a számukra.
Vettünk autót is, egy opel astra kombit és én is sokat vezetek most már.A suliban december 11-én lesz a vizsgám, addig még egy szakdolgozatot is meg kell írnom.
Egyébként volt olyan ismerősöm aki hüvelykúpot használt és mégis terhes lett, de hát nem vagyunk egyformák.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Sziasztok!

Katlina! Robika nagyon ügyes! Tényleg hamar kezdte ezt a lábrágósdit! Gratula!

Judit! Olvasok ám, csakhát tanulni is kéne valamikor. Most is kiment az uram a gyerkőccel anyóshoz, hogy én tudjak tanulni! :lol: Az elírásod én is észrevettem, majd kiesett a szemem, de úgy voltam vele, hogy biztos nyomatékosítani akarod a mondanivalód! :)

A bébikompról ugyanaz a véleményem, mint Annának, ugyanezeket olvastam én is. Én nem is veszek, főleg helyhiány miatt, meg már minek, mikor egy kézzel ugy kotor a bútor mellett, hogy csak na! :roll:

Fogyiról annyit, hogy nekem is beszólt apa nemrég, hogy túl sokat eszek. Mondjuk igaza is volt. Ugyhogy első felindulásból megrendletemnéhány Norbis könyvet. Én fejet hajtok előtte. Lehet, hogy pénzhajhász is, végül is ki nem, de nekem bejöttek a tanácsai. Eleinte kb. 3 hétig elég drasztikusan csináltam, mostmár lightosabban, és jelenleg 3 kg-al vagyok kevesebb, mint mikor terhes lettem. Tényleg egy kis szemléletmódváltás is sokat segít. Mondjuk én egyáltalán nem tornázok. Tényleg szokta nézni valaki a Nagy Fogyást a Tv2-ön? Én nem. Kiváncsi vagyok, hogy ki lesz a jobb: Norbi vagy Alexandra.

Na mostmár tényleg a vizuális nevelésnek szentelem magam.

Ja Judit! A HIPP Zöld erdő (vagy hasonló) nevű teájában szőlőcukor van, cukor nincs. Most nem tudom pontosan a nevét, mert apa azt is elvitte.

Na üdv!

Olga

Kép
juhaszolga
 
 


Én is fogyózom!64vagyok és szeretnék kb5kilót leadni szülés előtti súlyom!
Igaz nem drasztikusan csak kevesebb kaja,ritkán nasi és 5óra után abszolut nem eszem,és tornázom igaz azt nem viszem túlzásba.Aztán majd kiderül!!!!


Mikor szokták amúgy elkezdeni a lábújjszopit??????
Ja és igen nő a hajunk,mert amivel született az már csak a fejetetelyén van meg olyan punkos,majd rakok fel képet


Márti!
Én már régóta hiányollak,jó hgy újra vagy!!

Kép

Kép
katlina
 
 


Ja mostanában Robi is felkel inni éjjel,amúgy enni is,szóval a teáról gyorsan leszoktatom mert az éjjszaka 6-szor voltunk fenn,hol evett hol teázott hol a cumi kellett,szóval kész vagyok

Kép

Kép
katlina
 
 


Na, sziasztok!

Visszajöttünk a shoppingolásból, látom a gyerekek szunyiztak :lol:

Fanna!
köszi a biztatást, most tényleg nagy az akaraterőm. Norbi update-t csinálok, csak ezt a két szót itthon nem ejthetem ki. Misi támogat, de Norbit gyűlöli, ahogy én is. Mindketten azt gondoljuk, hogy iszonyatosan jó marketinges csapat áll mögötte! nekem csak egy kis zsebkönyvem van, amiből kinézem, hogy mikor mit ehetek. A tejcsi miatt a lightosabb változatát csinálom, ami 12-ig 3 15-ig 2, és egész nap 1-es kajákat ehetek. Ami a szimpatikus, hogy egész nap ehetek húst, felvágottakat, joghurtot, kefírt, és ha akarom, akkor reggel sütit is. Az egyik reggel ettem nutellás kenyeret, hát mit ne mondja jól esett. A kenyér, tészta megvonás az nekem is rosszul esik, de Misi hozott aranykétszersültet, aminek nem rossz az íze, ára sem és ez az egyetlen 1-es, amit este is ehetek szendvicsnek pl.

Teát itatsz vele éjjelvagy vizet? Vizet nálunk is iszik Gréti de csak éjszaka. Megérti, higy csak ezt kaphat fogmosás után, és megissza. Először nálink is tea volt, amikor már az éjjeli majdnem 1 lietrnál tartottunk akkor tértünk át a vízre. Rögötn kevesebb fogyott belőle. olyan 1 éves lehetett, mikor váltottunk

olga!
Én nézem a nagy fogyást, talán ez indított is el. Torna? Nehezen veszem rá magam, és én kombinálni fogom a dolgot, mert nekem van egy Béres Alexandra dvd-m (ha valakinek kell, szívesen másolok) arra fogom lejteni a dolgot, ha lesz rá időm. Néha hiányzik a mozgás, de nyomatékosítom, hogy NÉHA!!

katlina!
ilyeneket ne is írjál, hogy 64 kg!! Felháborító, hogy hogy tudsz ennyi plussz kilóval élni! :lol: :lol: Én le sem írom, hogy mennyiről kezdtem! :oops:

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Márti!
Gratula az autóhoz, balesetmentes vezetést kívánok nektek! Mit csináltok a házon kívülről? Szigetelitek? Én is hiányoltalak, most már hogy minden ok számítógépügyileg, írjál gyakrabban!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Mi úgy egy 1.5 hónapja váltottunk....azóta csak és kizárólag vizet adok neki...teát nem..nem is fogok! És így is ebből is elfogy a napi 0.5-0.6 liter. Nem vagyunk nagy üdítősök, sőt egyáltalán nincs is itthon csak ha vendégek jönnek, ezt az irányvonalat szándékozom picinél is követni.

Viszont édesszájúak vagyunk.....nálam is ez a fő csábítóóóóó :twisted: Na de még nyárig sok idő van....(bár én most őszre terveztem bomba alakot)....mán nám fog menni...na meg minnyá itt a karácsony :roll:
64?....hát talán egyszer voltam...amikor áthaladtam rajta... :arrow:

De egy okos ember azt mondta hg azért hízunk..illetve kívánunk és eszünk többet a kelleténél mert már nincs meg az ételeknek az a vitamin-ásv.anyag tápértéke mint régen és ezzel akarja a szervezet pótolni...bár képtelenség.Mert akkor pl. citromból 10 kg-t kellene enni hg a napi c vitamin adag meglegyen....(Szentgy. Albert)

fanna3
 
 


Sziasztok :)

Nagyorsan... :oops:

Judit, igen, a járókát. Ma raktuk össze, Annalucus most éppen benne tartózkodik; háúnnézki, nem fogom mebbáni ezt a vásárfiát :lol: Hempereghet benne, ahogy csak akar.
Gratu a diétához! Meg elismerésem :D Én még nem tudtam magam rávenni, pedig igencsak sürgős lenne :oops: Kitartás!

Fanna, köcce :D

Katlina, a 64 kilót úgy írtad, mintha 64 mázsa lennél :lol: Vigyázzá, mer még a 65-öt is elérheted :mrgreen: :wink: Najó, tudom, a túlsúly kisördöge nem válogat, 5 kilót is lehet annak érezni.
Gratula Robikának a lábujjszopihoz! :D

Norbi: hánekem semmi bajom a csávóval, meg a családjával. Judit, azé azt a fasza menedzsmentet is ki kellett munkálkodnia magának, KisLajosnak Mucsajröcsögéről biztosan nem álltak vóna a háta mögé...csakúgy... :) Majd ha sikerül összeszednem magam, én is a Norbi ápdétet fogom követni. Mozogni is kéne, de az mán vég... Azt (rendszeresen) csak hajcsárral tudom végrehajtani :roll: A Nagy Fogyást meg megbámulom keddenként :)

Márti, istenhozott újra :D Mosmán gyere gyakrabban :)

bikompról én is csak azt tunnám, amit Fanna...szal egyetértő balwinjudit vagyok :)

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Bázé! Lemaratta "Bé" :shock:
Szal Bébikomp.

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


EmezJudit!

Te a vonalzóra köszöntél??? Mert azt észrevettem nem neked mondtam hanem az AmazJuditnak hg félreírt!! Vagy ha nemez...akkor nám nálam van a fonál..... :shock:

Kép

Kép
kicsit koszosan kapálás után.....

fanna3
 
 


Fanna!
sztem ha víz, akkor had igya ha szomjas, nehogy szomjan haljon szegény gyerkőc! :lol: :lol:

Judit!
kép, az első bent tartózkodásról?

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Fanna! Tuti kép, járóka kérdés megódva!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


:shock: Bocsesz :oops:
Fajin képek Nimiről! :D Először aszittem, a te kezedben van, aztán mennéztem, és úgy döntöttem, válltetkót és a borostát nem nézem ki belőled :mrgreen: Judit, nemcsak a járóka kérdés van megódva, a sapka témája is leegyszerűsödött :lol: Oan édes kislegény! :D A vonalzós képen is :wink:

Már oly régóta akarom kérdezni, oszt most összeálltak az események; Elin ide miért nem ír??

Judit, még diccse...de lesz majd :)

Mi nem vizezünk :roll: Vaccsak nagyon keveset...

Annalucusnak naon teccika barack :) Ma tízóraira is azt adtam neki, és többet evett, mint legutóbb :D Utána meg beitattam vele a levét. Olyan kis aranyos! Még fura neki, hogy van valami a nyelvén :lol: , de nyeli hősiesen :)

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Balwin!

Hát úgy jött ki, hogy a múltkori tanácsadáson 64kg mértek (ez jó is) most meg 73-mat.Abból indult ki, hogy nagy a baba meg túl hamar mozdult meg.

Fanna3!

Tóth Zoltán a dokim hozzá most kell majd menjek megvan a cukorterhelésem az jó lett, de nem merek elmenni mert még kitalálja hogy ne adj isten a méhszájam is nyitva van és tuti befektet pedig pénteken utaznánk Esztergomba.

Dorka!

A kassaira költözünk.

KépKép
viragb88
 
 


Helló csajok!

Köszi a gratulációkat, a gyertyámhoz! Bár az én testem sem trendy Kép , de most egyenlőre nem is foglalkozok a gondolattal, majd ha már nem szopiztatok! Nekem viszont nagyon hiányzik a mozgás, de amíg nem volt ilyen gánya idő kinn az udvaron röpiztünk és tollasoztunk a férjemmel és Ancsikával.
Mi is beleléptünk ebbe a takonykórba. Sajnos! :cry: :x

Fanna: "hagyad a dagadt ruhákat másra, engem vigyél fel a padlásra"! :wink: Naon kafák a képek!

Katlina, de jó lenne, ha én is ilyen hajlékony lennék! :P

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Kösszentyűűűűű :roll: tyűűű :lol: tyűűű :D

Virág.....azt olvastam hg "utaznánk EGYIPTOMBA...." :wink: hm......nos de akkor nemoda buda... :D

EmezJudit!
De jó nektek hg bírjátok a báráckot!!!!!! Mi nem.... :? Pedig olyan fini!!!!!!!!

AmazJudit!
Akkor fénykép????? FÉNY-KÉP??? FÉNYKÉP??? :D

Ildi!
Ügyes vagy!!!! Engem aztán rá nem vettek volna hg ott a millió embeör előtt bénázzak!!!!!! Mert azért ugye gyerekek előtt csak más.....

olyan mintha szombat lenne......de ráérünk :roll: :roll: :roll: :roll:

fanna3
 
 


Márti bodlog születésnapot Angélának utólag is :oops:

Ildi én is gratula hogy ilyen jó formában vagy még három gyermek után is:-)

Mi élünkés virulunk bár Bettike egy picit taknyos:-(

szombaton megkezdödött a gyakszim...két hét belgyógyászat utánna már jobb lesz:-)

KÉt jegyem már eddig meg van....meg várom egy zhnak az eredményét a többi majd vizsga időszakban lesz egy pár vizsgám az tuti. minden héten van szinte kettő.

Puszilunk mindenkit

Elin!

a másik topicban láttam a bejátszást Lilcsiről...:-)
Bettikének annyira elnyerete a tetszését hogy vagy négyszer vissza kellett a farmer kantáros babát kapcsolni:-D
Aranyos nagyon ahogy táncol, meg jó hogy nem sír ha elesik:-)
Jah meg szerintem sokat nőtt a nyár óta

pusziak mindenkinek

Kép
kbernadett
 
 


Sziasztok!

Hát, bocsika, mi meg elmentünk szombaton anyósomékhoz, de annyira be vagyok havazva, hogy nem volt időm elköszönni :oops:
Így most visszaköszönök, sziasztok, itthon vagyunk.

Totál leterhelt vagyok, az irodában zajlik az élet, ma is megyek be, mert tűzoltásos meló van. A telefonjaim egyszerre csöngenek egész nap, áhhh, kicsit sokkk.

Szóval mentünk ketten Csongival anyósomékhoz Nagyszalontára, erre Gyománál baleset volt. Több százméteres kocsisor. Ott a sorban a többiek ajálották, hogy kerüljek, de én meg csak ezt az utat ismerem, amin menni szoktunk. Az egyik fickó felajálotta, hogy menjek utána, tök rendes volt. Mindenesetre kerültünk vagy 30 km-t, de végül odataláltam :lol:
Anyósékból elég volt ez a két és fél nap, alig vártam már, hogy hazajöjjünk. Rendesek, meg minden, csak én mindig fázok náluk, valahogy nem érzem komfortosan magam... :?

Reagálni nem nagyon tudok mindenre, mert annyit írtatok, hogy tegnap este alig tudtam végigolvasni, látszik, hogy hosszú hétvége van :lol:

A felmerült kúppal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy csípő érzést okoz, de nem nekem, hanem a partnernak. Hát végül is ha apócák bírják :wink: , valamit ők is bevállalhatnak :lol: A tabletta amiről beszéltek, az hüvelytabletta???

Bébikomp. Én nagyon ellene vagyok, csatlakozva a már előttem szólókhoz. Sokkal természetesebben fejlődik a gyerek mozgása anélkül. Nem magától jár, a járást nem segíti elő, máshová esik a súlypont. Szerintem inkább másszon, álljon fel a szekrények mellett, kapaszkodjon, próbálkozzon szabadon.

No, egyelőre ennyi. Ma még megyünk gyerekzsúrba is, legalább dumcsizok egy jót a barátnőimmel, mert mióta elköltöztek alig beszélünk már egymással.

Évi és
Kép
csongianya
 
 


No hát ti is tudtok termelni... :shock: :lol:

Katlina!
Nagyon jó ez az lábujjzabálós kép! :lol:

Anna!
Nimi is élvezi, ahogy húzogatjátok a kosárban?
Nekünk is vanilyen harisnyás képünk, csak nem Levente, hanem Ádám fején van a harisnya.

Bébikomp:
Osztom az előttem szólók véleményét!!!!!!!
Én is a természetes mozgás híve vagyok!!!!!
Anno nagyszüleim is használtak efféle "kompot"... csak az nem gurult... (Egy hokedli közepét kivágták és abba tették a csemetét. :? :( ) Gondolhatjátok milyen jót tett a gerincünkek!!! :x

Rólunk:
Levente most már taknyos is... Hipp-Hipp hurrá!!! :evil: A baj nem jár egyedül. Hője néha meég 38,5 fölé szökik, de már nem oly magas.
Adjuk neki a Supraxot, Mucopront sziprupot, Sterimart, Nasivin orrsrapy-t. Orrszívózunk, fület melegítünk... stb.
Most már az én torkom is fáj. :x Egyszer majd csak meggyógyulunk... vagy nem... :? :( Már elegem van a betegségekből...
Szóval frankón telik az időnk...
Emellett csináljuk Levente szobáját, meg a mi szobánkat is. Teszünk-veszünk.... takarítunk, pakolunk... stb.

Hát most ennnyire fusssa!
Pussz!
szilbee
 
 


Sziasztok!

Bbj Judit! Nekem is van Alexandra dvd-m! Amikor felírattam és kézhez kaptam, leültem a tv elé, chipssel aztán jól végignéztem. :lol: Azóta se! :lol: Pedig már vagy 2-3 éves! :lol: :lol: :lol:
Norbi kenyerét nem próbáltad? Én a U2-est eszem, 20 dkg (7 szelet) 250 Ft. körül van az ISparban. Néha írj valami infót a Tv2-es nagy fogyásról!
Most hétvégén olyan mehetnékünk volt, de az idő megállított minket.
:(

Anna! Nagyon édes Nimike a képeken! :lol:

Szilbee! Gyógyulgassatok!

Balwin Judit! Jöhetnek járókás képek!

Másik Judit! :D Te is igértél valami bombázós képet... 8)

Üdv!

Olga

Kép
juhaszolga
 
 


Hali lányok!

Szilbee: gondoltam rád pénteken! Örülök, hogy minden oké volt, megesett az első NST is ott helyben. Gratula a méhszájadnak is, jól bírja Dávid babát! :D

Virág: Most olvastam, mi volt terhesgondozáson..Nem semmi....Bár Tóth dokiból kinézem, hogy nem tudja hanyadik hétben vagy...Bocsi, nekem ő nem (illetve sem) jön be.

Balwin: Dehogy vagy felelőlten, én vagyok túl kíváncsi. Új UH van a kórházban, gondoltam tök jó lesz...Hát az volt...

BBJ: Főzőtipp - ha még aktuális (bizti, hogy nem...)
SZóval lasagne, dubary szelet, pácolt rostonsült csirkemell, majonézes rakott krumpli, mákos tészta+gulyásleves...Sült kacsa párolt káposztával, tört krumplival, brassói aprópecsenye fokhagymásan, zöldborsóleves és almás palacsinta, pizza, gyros, töltött csirke, borsos tokány nokedlivel...Hmmm...asszem éhes vagyok. :lol: :lol: :lol:

Rólunk: Új módi nálunk, hogy éjszaka bepörög a kisasszony és nem hagy aludni. Ezt úgy csinálja, hogy akárhogy fordulok, mindenhogy rugkapál. Nem folyamatosan, csak amikor éppen elszenderednék. :lol: :lol: :lol: Minap fél 3 kor sikerült elszunnyadni és már fél 7-kor ébresztett.

Elkezdtük a bevásárlást, remélem, hogy télleg lány, mert már rózsaszín cuccokat is vettem, pedig megfogadtam, hogy minden uniszex lesz, de ki tud ellenállni néhány gyönyörű kis ruginak, pulcsinak....Ha fiú, visszaszámlázzuk Mosonyinak a holmik árát. He-he....

Volna kérdésem, lányok, segítetek nekem? KÉrdéseim a következők:

- Milyen márkájú pelenkát javasoltok kezdésként? ELveszetten álltam minap a pelenkahalmok előtt.....
- Zokni kell egy téli babának, ha minden rugija "talpas"?? És harisnya?
- Kocsikabát kell, ha van overál?
- Szopisteát javasoltok valamilyet?
- Babatea kell? Köménymag mondjuk?
- Popsitörlőt lehet használni újszülőttön? Mi annó nem használtunk csak 3 hónap után, addig steril vatta+melegvíz.

Köszönöm előre is a segítséget!!

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Sziasztok!Én annak idején amikor azt terveztem hogy most már ideje lenne újra teherbe esen, úgy kb 2002 tavaszán elhatároztam hogy lefogyok.Nem követtem semmiféle speciális diétát, nem tornáztam csak kiiktattam a kenyeret és az édességet is az étrendemből, tudtam hogy mikor egyek és mennyi a megengedett mennyiség.Kb. 10kg-o sikerült szépen lassan leadnom. Az egész fogyásban az a lényeg, hogy először a fejedben határozd el hogy mit is akarsz és akkor a tested és a szervezeted is engedelmeskedni fog. Innen Cibakról egyébként sokan járnak Kecskemétre akupunktúrás kezelésre.2-3 kis tű van 1-2 hétig a fülükben és ez állítólag megakadályozza hogy éhes legyen az egyén. Na és persze a bio-króm kapszulát mondják hogy hatásos.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Fülfájásra, torokfájásra és nagyon ajánlom a FIRST-ALOE VERA spray-t, nálunk nagyon bevállt.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Na helló!
én majd elalszom ebben a fantasztikus napsütésben. Már kb 2 óra óta égetjük a villanyt, én nem vakoskodok, lehetek még eleget sötétben!

Szilbee!
hallod, Ti aztán jól belemásztatok! Bútor, szoba? készül, szépül! Mozzanatokról fotó?

olga!
Chipssel :lol: Na akkor tutira hattot! Norbi kenyér? nem, még nem de a házba ilyen nem teheti be a lábát, még úgysem hogy mi hozzuk, így marad az aranykétszersült. Ízre milyen?

Márti!
nem válaszoltál házzal kapcsolatban! :cry: First, olyan nekünk is van! Torokra? háát, ahhoz nagyon kell, hogy fájjon, hogy én azt a keserű izét a torkomra fújjam. Biztos használna. Grétinek nem merem, mert amúgy is érzékeny a gigája az ilyenekre, még behányna. Egyébként minden máshova nagyon ok! Azt a tű dolgot éjn is ismerem, már nem magamon, anya csinálta, de mellette kellett volna 500 calóriás diétát tartani, ami nem ment, így csak pénzkidobás volt az is. Ő Szolnokra járt, valahova főposta mellé. Már nem emlékszem a dokinő nevére. Ja, meg szedi a bio krómot is, úgy állandóan...

Évi!
Üdv itthon! Babazsúr, hogy sikerált?

jaimee!
Én nem adtam rájuk sem zoknit, sem harit.(kivétel persze nadrág, fari, ruha)Kocsikabátot igen a tipegő, felső, egyéb felé, aztán úgy jött a bundazsák, nagy hidegben + takaró, és lábzsák. Tudod, én szopistea mániás vagyok, laktoherb. (olcsóbb, mint a fitolac, hatóanyaga egy, és uaz. 3-4 liter/nap/4filter) Én nem teáztattam. Ha hasfájós azt hiszem kamilla segít, de ezt talán Katlina próbálta? Én használtam popsitörlőt, lusta vagyok kimászkálni, francia fürdőszoba ('lavór), tiszta víz, stb, stb. Ja, pelenka, nekünk dm volt, meg talán liberó újszülött most csak dm-es Babylove. Aztán kíváncsi vagyok, a többiek mit mondanak. Aztán lehet pont az ellenkezőjét! Na akkor jó segítségek vagyunk :lol:

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


ja, képek. Most a bőrkabiról, hisz azt is megígértem Kép
na, most megpróbálom a vonalzókat is!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Jaimee!
Ment privi!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Képek:

A szoba egészében
A bútor közelebbről
No és még egy kép

Még nincs kész... a szekrény bal oldaláról a fal mellől, még hiányoznak a polcok. Az ablak alatti ágy fekvőfelülete is még szállítás alatt áll, így arra az időre, míg megérkezik betettük a helyére a kiságyát. A felső ágyon pedig az a nagy izéé egy fiók, majd az alsó ágy alá fog kerülni...

A szekrény összeállítása a következő...:
Balra egy három polcos szekrény, középen 4 db mély fiók, jobbra pedig egy gardrób, cipőtárolóval.
Van még egy polcos rész, ami nem látható egyik képen sem. Ez az alsó ágy beéső, fejrészénél van. Oda kerülnek, majd az alvós játékok, mesekönyvek és egy éjjeli lámpa.
szilbee
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?